2014. június 2.
Az emberiségről
A történelem arra tanít meg
bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből. (ismeretlen)
Segítsetek egymásnak!
„Segítsetek egymásnak, amikor valakit gondok és bajok vesznek körül. Így
engedelmeskedtek igazán a Krisztus törvényének.
Mert ha valaki
nem akar másoknak segíteni, mert olyan fontosnak tartja magát, akkor valójában
senki, csupán magát csapja be” (Gal. 6,2-3)
A Szent Szellem
„Nem önmagától szól, hanem azokat szólja, amiket hall,
és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek” (Ján. 16,13).
Uram!
„A te kegyelmed az életnél is jobb, ajkam
téged dicsőít. Ezért téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem”
(Zsolt. 63,4-5)
Reinhard Bonnke: Fiú vagy, vagy béres?
Az egyetlen kérés, amelyet az
apa kénytelen volt visszautasítani a tékozló fiú történetében (Lukács 15) a
fiának, az volt, hogy „tégy engem olyanná, minta béreseid közül egy”. Az apának
épp elég bérese volt, de fia csak kettő, és ő a fiát akarta visszakapni. A
béres és a fiú közti különbség, hogy bár mindketten keményen és hosszú órákon
át dolgoznak, a végén a béres sorba áll a béréért, a fiú viszont nem. Miért
nem? Mert a fiú tudja, amit a béres nem: egy napon mindent örökölni fog, ami
most az apjáé. „Mindenem a tiéd...” (31. vers) Milyen státuszban szolgáljuk az
Urat, szolgaként vagy fiúként? Azonnali fizetségért, elismertségért,
vállveregetésért? Vagy olyan fiakként, akik tudják, hogy a mennyben „el nem
múló, szeplőtlen és hervadhatatlan örökség” van fenntartva számukra? (1Péter
1:3-5). Igyekezzünk, hogy ne embereknek akarjunk tetszeni, hanem Istennek.
2014. június 1.
Ige: Az Úr Jézus ma is így cselekszik, és akik meghallják hívó szavát, követik.
„Mikor pedig a
galileai tenger mellett, vagyis a galileai tó partján jár-kel vala Jézus, láta
két testvért, Simont, akit Péternek neveznek, és Andrást az ő testvérét, amint a
tengerbe körhálót vetnek, körhálót dobnak vala; mert halászok valának.
És monda nékik: Gyertek, kövessetek engem, jöjjetek utánam, és azt művelem, hogy
embereket halásszatok. Én emberek halászává
teszlek benneteket.
Azok pedig azonnal, azon nyomban, tüstént otthagyván a
hálókat, követék őt, és csatlakoztak hozzá.
Útját folytatva és onnan tovább menve, láta,
megpillantott, és észrevett más
két testvért, Jakabot a Zebedeus fiát, és Jánost amannak testvérét, amint a
hajóban, a bárkában atyjukkal Zebedeussal a hálóikat kötözgetik, és javították,
foltozták, szedték rendbe vala; és hívá őket.
Azok pedig azonnal, rögtön, mindjárt, tüstént
otthagyván a hajót, vagyis a bárkát és atyjukat, követék őt, és a nyomába
szegődtek; és csatlakoztak Hozzá*(Mát.
4,18-22)
*A János írása
szerinti Evangélium bemutatja az előzményeket: a leendő tanítványok először hallottak Jézusról: „Másnap ismét
ott állt János két tanítványával együtt, és rátekintve Jézusra, aki arra járt,
így szólt: „íme, az Isten Báránya!” Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt
mondta, és követték Jézust. Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik
őt, megszólította őket: „Mit kerestek?” Ők pedig ezt válaszolták: „Rabbi - ami
azt jelenti: Mester -, hol van a lakásod?” Ő így szólt: „Jöjjetek, és
meglátjátok.” Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a
napon; körülbelül délután négy óra volt ekkor. A kettő közül, akik ezt
hallották Jánostól és követték őt, András, Simon Péter testvére volt az egyik.
Ő mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: „Megtaláltuk a
Messiást” - (ami azt jelenti: Felkent). Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így
szólt: „Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni” - (ami azt
jelenti: Kőszikla)” (Jn. 1,35-42)
A Lukács írása szerinti
Evangélium további részleteket közöl a tanítványok elhívásáról: „És lőn, hogy mikor a sokaság hozzá tódult,
hogy hallgassa az Isten beszédét, ő a Genezáret tavánál áll vala; És láta két
hajót állani a vízen: a halászok pedig, miután azokból kiszállottak, mossák
vala az ő hálóikat. És ő bemenvén az egyik hajóba, amely a Simoné vala, kéré
őt, hogy vigye egy kissé beljebb a földtől: és mikor leült, a hajóból tanítá a
sokaságot. Mikor pedig megszűnt beszélni, monda Simonnak: Evezz a mélyre, és
vessétek ki hálóitokat fogásra. És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet
az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te
parancsolatodra levetem a hálót. És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát
kerítik be; szakadoz vala pedig az ő hálójuk. Intenek azért társaiknak, akik a
másik hajóban valának, hogy jöjjenek és segítsenek nékik. És eljövén, megtölték
mind a két hajót, annyira, hogy csaknem elsüllyednek. Látván pedig ezt Simon
Péter, Jézusnak lábai elé esék, mondván: Eredj el én tőlem, mert én bűnös ember
vagyok, Uram! Mert félelem fogta körül őt és mindazokat, akik Ővele valának, a
halfogás miatt, amelyet fogtak; Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus
fiait, akik Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj;
mostantól fogva emberhalász leszel. És a hajókat a szárazra vonván, elhagyták
mindenüket és követék őt” (Luk. 5,1-11)
Márk rövid híradása így hangzik: „Mikor pedig Galilea tengere mellett, azaz a
Galileai-tó partján járt, látá Simont és Andrást, annak
testvérét, amint a tengerbe, a vízbe körhálót
vetének, azaz kerítőhálót dobtak;
mert halászok valának. És így szólította
meg őket, és monda nékik Jézus: Gyertek, kövessetek engem, és én azt művelem, azt cselekszem, hogy
embereket halásszatok. emberhalászokká
teszlek benneteket. És azonnal, rögtön, tüstént elhagyván az ő kerítőhálóikat,
követék őt, és csatlakoztak hozzá” (Márk. 1,16-18)
A próféciák beteljesülése
ezzel elkezdődött: „Ímé én sok halász
után küldök, és sok halászt hivatok,
ezt mondja az Úr, hogy halászszák ki
őket; az után pedig elküldök sok vadász után, hogy vadászszák ki őket minden
hegyből, minden halomból és a sziklák hasadékaiból is. Oh, Uram, én erősségem,
én erőm, én bástyám, és mentsváram, és
én menedékem a nyomorúság idején! Hozzád jőnek majd a nemzetek a föld
határairól, a föld legszéléről is,
és ezt mondják: Bizony hamis isteneket
bírtak a mi atyáink és hiábavalókat, mert nincs köztük segíteni tudó. Egyik sem
ér semmit” (Jer. 16,16.19)
Ezékiel már prófétált az
„emberhalászok”- ról. Az Úr megmutatta Ezékielnek az Új templomot: „Azután visszavitt engem a templom
bejáratához. Ott víz fakadt a templom küszöbe alól kelet felől, mert a templom
keletre néz. A víz a templom déli oldala mellől, az oltártól délre folyt
tovább. És mondá nékem: Ez a víz a keleti tájékra foly ki, és a lapácra megyen
alá, és a tengerbe megyen be, a tengerbe szakad, és meggyógyul a víz. És lészen,
hogy minden élő állat, amely nyüzsög, valahova e folyam bemegyen, élni fog; és
a halaknak nagy bőségük lészen, mert ez a víz bement oda, és azok
meggyógyulnak, és él minden, valahova e folyó bement. És lészen, hogy halászok
állanak rajta Éngeditől Énegláimig: varsák kivető helye lészen; nemük szerint
lesznek benne a halak, mint a nagy tenger halai, nagy bőséggel” (Ez. 47,1.8-10).
Akik emberekbe bíznak, azokról azt mondja az Úr:
„És adok nékik gyerkőcöket fejedelmekül, és gyermekek uralkodnak rajtuk.
És nyomorgatja a nép egymást, és ki-ki a felebarátját; és ki-ki az ő társa
ellen támad. Arcátlankodik a gyerkőc az öreggel, és a hitvány (a becstelen)
a tiszteletre méltóval” (Ésaiás 3:5-6)
Az országunk, és állampolgárságunk:
„A mi
országunk [(politeuma): polgárjogunk /modern szóval:
állampolgárságunk/= magatartásunkat meghatározó eredetünk és hovatartozásunk a]
mennyekben van, ahonnét a megtartó [(szótér): szabadító,
megmentő, üdvözítő; védő, pártfogó; gyógyító] Úr Jézus Krisztust is várjuk
[(apekdekhomai): türelmetlenül, és nagyon sóvárogva]”
(Fil. 3,20).
Ravasz László: Az akarat
Az akarat mindig szolga, de
olyan szolga, aki szabadon választja meg a maga urát.
Egy szellem Jézussal
Aki
pedig az Úrral egyesül, egy Szellem Ővele.
(1 Kor 6, 17)
Hogyan
lesz úrrá bennünk Jézus gondolkozása? Ha eggyé leszünk vele, ragaszkodunk
hozzá, akkor mindjobban kiformálódik bennünk az Ő lénye. Már az emberekkel való
érintkezés is formál minket. Akikkel sokat vagyunk együtt, azoknak önkéntelenül
átvesszük a vonásait, modorukat, viselkedésüket. Ugyanígy vagyunk azokkal a
könyvekkel, folyóiratokkal és iratokkal is, amiket olvasunk. Az istentelen
írások vagy izgató és sikamlós regények olvasása veszélyes dolog. Az a lélek,
akit még nem hatott át az Úr dicsősége és beszédének igazsága, mérget szív
magába az ilyen irodalomból. Elveszti a Biblia iránti szeretetét, vagy
megzavarja bibliaolvasását. Keressük ehelyett a Jézussal való kapcsolatot! Az
Úr Jézus egybeforr azokkal, akiknek a számára Ő az első; ezek elnyerik az Ő
gondolkozásmódját. Mivel JÉZUSSAL AZ IGE SZAVÁN ÁT TALÁLKOZUNK, így az Igében
való kutatás arra szolgál, hogy gondolkozásunk, akaratunk egyre jobban
egybeolvadjon vele. Így egy szellem leszünk Jézussal.
Az
Igével való foglalkozás semmiképpen se legyen csak az értelem dolga. Az
írástudók Jézus korában minden írásismeretük ellenére is idegenek maradtak az
Úrral szemben. Csak értelmi tudásuk volt. Hiányzott belőlük a felülről való
világosság. A zsoltáríró könyörgésével kell olvasnunk a Bibliát: „Nyisd meg az
én szemeimet, hogy szemléljem a te törvényednek csodálatos voltát" (Zsolt
119, 18). Éhséggel kell azt olvasnunk; Jézus után, szabadítás, erő és
vigasztalás után sóvárogva. Az egész írás róla tesz bizonyságot. De aki nem
szomjazik a kegyelem után, az nem találja meg Jézust az Ószövetségben,
bármennyit tanulmányozza is, de nem talál rá az Újszövetségben sem Isten
egyszülött Fiára, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal. Aki az Igét nem
kíváncsiságból, nem kritikusan, nem megszokott kötelességteljesítésből, hanem
éhséggel olvassa, azzal találkozik az Úr Jézus. Az ilyen ember áldást nyer és
közelebb jut hozzá, Ő pedig elárasztja és
átjárja azt Szent Szellemével. Az Ige tükrében az Úr dicsőségét szemléljük és
ugyanarra a képre formáltatunk át dicsőségről-dicsőségre (2 Kor 3, 18).
Akkor
mi is mindent úgy ítélünk meg, ahogyan Jézus. Az embereket, az eseményeket és a
dolgokat úgy látjuk és értékeljük, mint Ő. Most már mindenünk, amink van, az
övé. Így, ebben a teljes függőségben és hozzá kötve vagyunk igazán szabadok.
Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c.
könyvéből
http://keresztenydalok.hu/ahitatok/eichorn/
Reinhard Bonnke: Jézus csodálatos!
A kereszt vagy a
legkolosszálisabb baklövés volt, az emberi jóságba vetett hit
haszontalanságának tragikus bizonyítéka, vagy pedig a világ legkolosszálisabb
diadala, a világ megváltásának mindent eldöntő győzelme. Az a római dárda, amit
Jézus szívébe döftek, valójában Isten szívét tárta fel: aki szeretetből az
életét is képes feláldozni értünk. Isten szeretete egyetlen mondatba sűrűsödött
ott a kereszten: JÉZUS MEGVÁLT. Megvált mindentől, ami addig vereséget mért
ránk. A megváltás magába foglal minden gyengeséget és bűnt, befedi a múltat és
jövőt, megújítja testet, lelket és értelmet, kihat a Földre és a Mennyre. Jézus
megvált minket bűneinktől, ostobaságainktól, kudarcainktól, bukásainktól,
félelmeinktől, büszkeségünktől és az ábrándjainktól, az ördög becsapásaitól és
minden fenyegető körülménytől. Krisztus a mestere a szabadításnak! Poklot
megrázó munkája felfakasztotta a menny erőforrásait minden bűnnel küzdő lélek
számára. „Aki énbennem hisz, annak örök élete van”, mondta Jézus. Megváltottnak
lenni azt jelenti, hogy „újjászületni”. „Akik befogadták, azokat felhatalmazta
arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek” (János 1,12). Most is, ahogy írom ezeket
a szavakat, a szívem örvendezik, és megerősít minden egyes szót. Igen! Igen!
Igen! Jézus csodálatos!
Kenneth E. Hagin: Hinned kell!
Jézus pedig monda néki: Ha
hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek. (Márk 9:23)
Emlékszem, 1956-ban egy nagy,
teljes evangéliumi gyülekezetben prédikáltam Oklahomában. Láttam egy hölgyet,
aki minden összejövetelen ott volt. Nem tudtam, hogy a gyülekezetnek tagja-e.
Azt láttam, hogy mankókra támaszkodik. A testét előre tudta lendíteni a mankók
között, úgy hogy elég súlyt helyezett a lábaira, hogy előre mozgassa a
mankókat. Jó 10 percbe telt, amíg 8-10 métert meg tudott tenni.
Bár minden összejövetelen ott
volt, mégsem állt be soha a gyógyulásért imát kérők közé. Egy este, ahogy
igyekeztem elhagyni a gyülekezeti termet az összejövetel után, megállított. Úgy
állt meg, hogy az ajtón nem tudtam tőle kimenni.
- Hagin testvér, kinek van
szüksége hitre a gyógyulásomhoz: neked, vagy nekem?” – kérdezte.
- Legtöbbször az emberek
közös hit által gyógyulnak meg. Más szavakkal: a te és az én hitem kombinációja
által – válaszoltam. – nekem elég hitem lesz arra, hogy imádkozzam a
gyógyulásodért, neked pedig elég hitednek kell lenned, hogy elfogadd ezt –
folytattam.
- Nos – válaszolta – ha nekem
is hinnem kell, akkor felejtsük el az egészet.
Soha többé nem jött vissza
ezután egyetlen prédikációra sem. Még két hétig voltam ott a beszélgetésünk
után, de soha nem vett részt más összejövetelen.
Megvallás: minden lehetséges
annak, aki hisz. S én hiszem Isten szavát. Én egy hívő vagyok, és nem egy
kételkedő.
Fordította: O.T
„Health food” (Egészséges
étel) c. könyvből
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)