Zsolt. 10,1 Uram, [Jahve; Örökkévaló] miért állasz [és miért
maradsz] távol
[miért
vagy oly messze]? Miért rejtőzöl el [és miért rejted
el magadat, és fordulsz el] a szükség, a [(cáráh): nyomorúság, gyötrelem, szorongattatás, nyomorgatás, elnyomás] idején [amikor bajok érnek]*
*Dávid minden
helyzetben - sürgetve - hívja segítségül az Urat, példát adva nekünk is: „Ne rejtsd el
orcádat előlem; ne utasítsd el szolgádat haraggal; te voltál segítőm, ne
taszíts (ne vess) el és ne hagyj el
engem, üdvösségemnek Istene!” (Zsolt.
27,9).
„Hallgasd meg, Isten, az én imádságomat, és ne rejtsd
el magadat az én könyörgésem elől”
(Zsolt. 55,2).
„És ne rejtsd el orczádat a te szolgádtól; Bajban
vagyok, mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem!” (Zsolt. 69,18).
„Uram, meddig felejtkezel el rólam végképen? Meddig
rejted el orcádat tőlem? ...Ne örüljenek rajtam az én hazug ellenségeim,
méltatlan gyűlölőim se hunyorgassanak rám. Mert nem beszélnek békességet, hanem
akik békességesek e földön, azok ellen álnok dolgokat koholnak. Föltátották rám
szájukat, azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk. Láttad, oh Uram - ne
hallgass, oh Uram; ne légy távol tőlem!
Serkenj föl, ébredj ítéletemre, oh Uram, Istenem, az én ügyemért. ...Ne
hagyj el Uram Istenem, ne távolodjál el tőlem! Siess segítségemre, oh Uram, én
szabadítóm! ...Megszégyenülve vesszenek
el, akik ellenem támadnak! Borítsa szégyen és gyalázat azokat, akik vesztemre
törnek!” (Zsolt. 35,19-23; 13,2;
38,22-23; 71,12-13)
Ugyanilyen sürgetően hívja az Urat – Dávid és Habakuk
is – Isten népéért: „Meddig kiáltok még oh Uram, és nem hallgatsz meg! Kiáltozom hozzád az
erőszak miatt, és nem szabadítasz meg! Miért láttatsz velem hamisságot, és
szemléltetsz nyomorgatást? Pusztítás és erőszak van előttem, per keletkezik és
versengés támad! Azért inog a törvény, és nem érvényesül az igaz ítélet; mert
gonosz hálózza be az igazat, azért származik hamis ítélet!” (Hab. 1,2-4)
„Istenem, ne maradj csendben, ne hallgass, és ne légy
tétlen, Istenem! Hiszen háborognak ellenségeid, gyűlölőid fenn hordják fejüket.
Néped ellen titkon ármányt szőnek, tanácskoznak védenceid ellen” (Zsolt. 83,2-4).
Zsolt. 10,2 A gonosznak* [a
céltévesztett, Isten nélkül élőknek] kevélysége [(ga'ăváh): gőgje, fennhéjázása, dölyfe] miatt sanyarog a szegény, a [(ʿání): szerencsétlen, nyomorult, mert hevesen üldözik, háborgatják az elnyomottakat. A
szegény meg retteg rászedve a cseltől, amit az kieszelt]. Essenek foglyul a
cseleknek, amiket koholtak, [fogják meg őket saját kigondolt terveik, amit kieszeltek]**
**És így
folytatódik a kijelentés: „A maga álnokságai fogják meg az istentelent (az Isten nélkül élőt), és a saját bűnének köteleivel kötöztetik meg. Ő meghal (músár): figyelmeztetés, tanítás, és útmutatás
híján, és bolondságának sokasága miatt támolyog (és tévelyeg)”
(Péld. 5,22-23)
Mert bár ő: „Gödröt ás és mélyre vájja azt; de beleesik
a verembe, amit csinált. Forduljon vissza fejére az, amit elkövetett, és
szálljon feje tetejére az ő erőszakossága”
(Zsolt. 7,16-17).
„Erős léptei aprókká lesznek, saját tanácsa rontja meg
őt. Mert lábaival hálóba bonyolódik,
(és kelepcébe kerül), mert ó-verem felett
jár. A sarka tőrbe akad, (csapda ragadja meg) és kelepce fogja meg őt (hurok feszül rá)” (Jób. 18,7-9).
Zsolt. 10,3 Mert dicsekszik [(hálal): kérkedik] a gonosz [a céltévesztő hitetlen] a maga kivánságával, [önző vágyával, kedvteléseivel, kapzsiságával] és a fösvény [a haszonleső,
nyerészkedő] megveti [semmibe veszi] és szidja [áldást mondva önmagára] az Urat, és [(ná'ac):
kineveti, kicsúfolja, kigúnyolja,
megveti, és elutasítja]*
*Mózes így inti az
Úrral szövetségre lépő népet: „Ti e napon mindnyájan az Úr előtt, a ti
Istenetek előtt álltok: ...Vajha ne lenne közöttetek férfi vagy asszony,
nemzetség vagy törzs, akinek szíve elforduljon e napon az Úrtól, a mi
Istenünktől, hogy elmenjen és szolgáljon e nemzetek isteneinek; vajha ne lenne
köztetek méreg- és ürömtermő gyökér! És ha lesz, aki hallja ez esküvéses
kötésnek igéit, és boldognak állítja magát az ő szívében, ezt mondván:
Békességem lesz nékem, ha a szívem gondolata szerint járok is, (hogy a részeg
és a szomjas együtt vesszenek)” (5 Móz.
29,10-12.18-19)
És az apostol megismétli a
figyelmeztetést: „Kövessétek mindenki
irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az
Urat: Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a
keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztettessenek”
(Zsid. 12,14-15)
Dávid pedig így panaszkodik
az Úrnak, egyben azt is megvilágítva, hogy mi a méreg-és ürömtermő gyökér,
vagyis a keserűségnek gyökere: „A hitetlenek, Uram, meddig még, meddig
örvendeznek még a hitetlenek? Piszkolódnak, keményen szólnak; kérkednek
mindnyájan a hamisság cselekedői”
(Zsolt. 94,3-4).
Zsolt. 10,4 A gonosz [hitetlen, céltvesztett] az ő haragos
kevélységében [fölényességében, és elbizakodottságában] senkit sem tudakoz, és [nem keresi az Urat]. Nincs Isten [egyre csak ezt forgatja fejében], ez minden
gondolatja*
*Mózes így inti az
Úrral szövetségre lépő népet: „Ti e napon mindnyájan az Úr előtt, a ti
Istenetek előtt álltok: ...Vajha ne lenne közöttetek férfi vagy asszony,
nemzetség vagy törzs, akinek szíve elforduljon e napon az Úrtól, a mi
Istenünktől, hogy elmenjen és szolgáljon e nemzetek isteneinek; vajha ne lenne
köztetek méreg- és ürömtermő gyökér! És ha lesz, aki hallja ez esküvéses
kötésnek igéit, és boldognak állítja magát az ő szívében, ezt mondván:
Békességem lesz nékem, ha a szívem gondolata szerint járok is, (hogy a részeg
és a szomjas együtt vesszenek)” (5 Móz.
29,10-12.18-19)
És az apostol megismétli a
figyelmeztetést: „Kövessétek mindenki
irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az
Urat: Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a
keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ez által sokan
megfertőztettessenek” (Zsid. 12,14-15)
Dávid pedig így panaszkodik
az Úrnak, egyben azt is megvilágítva, hogy mi a méreg-és ürömtermő gyökér,
vagyis a keserűségnek gyökere: „A hitetlenek, Uram, meddig még, meddig
örvendeznek még a hitetlenek? Piszkolódnak, keményen szólnak; kérkednek
mindnyájan a hamisság cselekedői”
(Zsolt. 94,3-4).
Zsolt. 10,5 Szerencsések az ő útai minden időben. Messze vannak tőle [túl messzinek
tűnnek, és túl magasak neki] ítéleteid [döntéseid]. Elfújja minden
ellenségét [gúnyolja, semmibe veszi, megveti összes ellenfelét, és minden ellenségén uralkodni akar. Kevélyen bánik
velük].
»Más
fordítás: (ḥúl ḥúl): tekervényes, megszentségtelenített az ő (dereḵ): életútja, és sorsa (ʿéṯ): minden időben. (márôm): Magasak neki a Te (mišəpáṭ): döntéseid. (púaḥ): Arra vágyik, hogy (cárar): nyomorgassa, sanyargasa, gyötörje, üldözze,
és elfújja ellenségeit«*
*Az
Úr pedig ezt mondja: „Aki titkon rágalmazza az ő felebarátját, elvesztem azt; a nagyralátót
és a kevélyszívűt, azt el nem szenvedem. ...És meglátogatom a földön a bűnt, és
a gonoszokon vétküket, és megszüntetem az istentelenek kevélységét, és az
erőszakoskodóknak gőgjét megalázom” (Zsolt.
101,5; Ésa. 13,11)
Mert: „E hat dolgot gyűlöli az Úr, és hét dolog utálat az ő lelkének: A
kevély szemek, a hazug nyelv, és az ártatlan vért ontó kezek, Az álnok
gondolatokat forraló elme, a gonoszra sietséggel futó lábak, A hazugságlehelő hamis
tanú, és aki szerez háborúságokat az atyafiak között!” (Péld. 6,16-19).
Zsolt. 10,6 Azt [gondolja, és] mondja szívében [az ő bensőjében]: Nem rendülök [és nemzedékeken át nem ingok] meg soha örökké, mert nem esem bajba [és bár nemzedékek váltják egymást, de (ráʿ): rossz, veszély, baj, sikertelenség, boldogtalanság, szerencsétlenség
engem nem ér]*
*A gonosz
elbizakodottságára így válaszol az Úr: „Ennekokáért egy nap jőnek őreá az ő
csapásai: a halál, a gyász és az éhség; és tűzzel égettetik meg; mert erős az
Úr, az Isten, aki megbünteti őt” (Jel.
18,8).
Zsolt. 10,7 Szája telve [átokkal, és túlcsorduló] átkozódással, csalárdsággal [(mirəmáh):
ravaszsággal, csalással, durvasággal, becsapással, félrevezetéssel, csellel,
csapdával, és hazugsággal] és erőszakossággal; [(tôḵ tóḵ): elnyomással, durvasággal, keserűséggel].
Nyelve alatt hamisság [(ʿámál):
hazugság, csalás, szenvedés, gyötrődés,
vesződés, kellemetlenség, fájdalom, zaklatságott, gond, baj, fáradtság] és álnokság [romlottság, gonoszság,
igazságtalanság, ártalom, nyomorgatás, baj, csapás, szerencsétlenség romlás és
gazság rejtőzik, nyomorúságot és bajt okoz]*
*A hitetlenekről, és a vallásos emberekről
így szól a Szent Szellem: „Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak;
elnyomásról beszélnek fennhéjázással. Az égre tátogatják szájukat, és nyelvük
eljárja a földet. ...édes az ő szájában a gonoszság, és elrejti azt az ő nyelve
alá; És kedvez annak és ki nem veti azt, hanem ott tartogatja ínyei között” (Zsolt. 73,8-9; Jób. 20,12-13)
Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem,
hogy eltelhetnek évezredek, de az ember nem változik: „Nyitott, tátongó, és megnyílt sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, és
alattomosan rászednek, becsapnak, csalárdságot beszélnek, áspis, vagyis vipera
kígyóméreg az ajkukon. szájuk átokkal, átkozódással, és keserűséggel,
keserű beszéddel van tele. Lábuk gyors a vérontásra. Romlás, baj, csapás,
pusztulás, romok, nyomorúság, és nyomorgatás, szerencsétlenség, azaz
csapás, és sanyarúság jár a nyomukban, az ő ösvényeiken, és útjaikon. És
a békesség útját nem ismerik: nincsenek
tudatában, nem érzik, nem észlelik, nem biztosak benne, mert nem értik” (Róm. 3,13-17).
És így folytatódik a
kijelentés: „Mert nincsen az ő szájukban egyenesség, belsejük csupa
romlottság; nyitott sír az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek” (Zsolt. 5,10)
„Nyelvüket élesítik, mint a
kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4)
„Kígyóméreg az ő boruk,
viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33).
A próféciák már előre jelzik azt, hogy: „Lábuk
gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok,
pusztulás és romlás van útjaikon. Nem ismerik a békesség útját, (vagyis Krisztust), eljárásuk nem
törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a békességhez,
(vagyis Krisztushoz)” (Ésa. 59,7-8)
„Mert ők rossz
úton futnak, és vérontásra sietnek” (Péld.
1,16)
Mert: „A bűnös
(vagyis céltévesztett) ember szíve mélyén
(az ő bensőjében) ott suttog a bűn. Nem
számít neki az istenfélelem, sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet
tud szítani. Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni.
Rontást eszel ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat” (Zsolt. 36,2-5).
Hát: „Ne
irígykedjél a gonosztevőkre, se ne kivánj azokkal lenni. Mert pusztítást gondol az ő szívük, és bajt
szólnak az ő ajkaik” (Péld. 24,1-2).
Ezért Dávid az Urat kéri: „Oltalmazz meg az emberek erőszakosságától, hogy megőrizzem a te
határozataidat!” (Zsolt. 119,134)
A prédikátor semmilyen megoldást nem lát, ezért azt
mondja: „Láttam azt is, hogy milyen sok
elnyomás történik a nap alatt. Láttam az elnyomottak könnyeit, akiknek nincs
vigasztalójuk. Elnyomóik erőszakosan bánnak velük, és nincs vigasztalójuk.
Ezért boldogabbaknak tartom a halottakat, akik már régen meghaltak, az élőknél,
akik még életben vannak. De mindkettőjüknél jobb annak, aki meg sem született,
mert nem látja azokat a gonosz dolgokat, amelyeket elkövetnek a nap alatt” (Préd. 4,1-3)
De az Úr Jézus másképp látja ezt, és kijelenti, hogy
nem lesz ez mindig így: „Azért így szól
Izráel Szentje:... e bűn olyan lesz tinéktek, mint a leesendő falhasadék, amely
már kiáll a magas kőfalon, amelynek aztán nagy hirtelen jő el romlása; És
romlása olyan lesz, mint a fazekasok edényének romlása, amely kímélés nélkül
eltöretik, és nem találni töredéki közt oly cserepet, amelyen tűzhelyről tüzet
lehetne vinni, avagy vizet meríteni a tócsából” (Ésa. 30,12-14).
Zsolt. 10,8 Az utcák zugaiban lappang, [ólálkodik a házak körül, lesben
áll az utakon, a sikátorokban vagy a nádba bújva les] a
rejtekhelyeken [titokban] megöli az
ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra,és [lesik következő áldozatukat, szeme a szegény gyámoltalant, a
szerencsétlent figyeli, kémleli]*
*És a továbbiakban
így jellemzi a Szent Szellem az Isten nélkül élő embert: „Leselkedik a gonosz az igazra, és halálra
keresi azt. Esténként visszatérnek, morognak, mint a kutyák, csatangolnak a
városban. Szájuk tajtékzik, ajkuk között mintha kardok volnának. Azt gondolják,
nem hallja őket senki” (Zsolt. 37,32;
59,3-8).
Pál apostol így jellemzi
őket: „Tele is vannak mindenféle
gonoszsággal, hitványsággal. Paráznasággal, rossz erkölccsel,
igazságtalansággal, romlottsággal, csalással, jogtalansággal, és
istentelenséggel, ami házasságtöréshez, fajtalansághoz, prostitúcióhoz vezette
őket. Kapzsisággal, mohósággal, telhetetlenséggel jogtalanul, kicsalt nyereség
utáni vággyal, fösvénységgel. Ravaszsággal, rosszasággal, romlottsággal,
gonoszsággal, becstelenséggel, hitványsággal, gyávasággal, aminek következtében
mindenféle baj, gyalázat, csapás, szerencsétlenség éri őket, tele irigységgel,
féltékenységgel, rosszindulattal, gyűlölettel, gyilkossággal, vetélkedéssel,
versengéssel, viszálykodással, veszekedéssel, vitákkal, és harcokkal
ármánykodással, álnoksággal, rosszindulattal, gonoszlelkűséggel, rossz
jellemmel, elvetemültséggel” (Róm 1,29).
Isten népe közé is
beférkőzött a gonosz, és megfertőzte a népet: „Mert istentelenek vannak az én népem között; guggolva fülelnek, mint a
madarászok; tőrt hánynak, embereket fogdosnak. Mint a madárral teli kalitka,
úgy vannak teli az ő házaik álnoksággal; ezért lettek nagyokká és gazdagokká!”
(Jer.
5,26-27)
Ezért panaszkodik a próféta: „Elveszett e földről a hívő, és igaz sincs
az emberek között. Mindnyájan vér után ólálkodnak, kiki hálóval vadássza
atyjafiát. Gonoszságra készek a kezek, hogy jól vigyék véghez; a fejedelem
követelőzik, és a bíró fizetésre vár; a főember is maga mondja el lelke
kívánságát, és összeszövik azt” (Mik.
7,2-3)
Még az Úr követei is a gonosz
hatalmába kerültek: „A papok testülete
olyan, mint az emberekre leselkedő rablóbanda: gyilkolnak a sikemi úton,
galádságokat követnek el. Szörnyű dolgokat láttam Izráel házában! Ott
paráználkodik Efraim, tisztátalanná lett Izráel. Pedig: „…a papnak ajkai
őrzik a tudományt, és az ő szájából törvényt várnak, mivel a Seregek Urának
követe ő” (Hós. 6,9-10; Malak. 2,7).
Zsolt. 10,9 Leselkedik [meghajol
és meglapul] a rejtekhelyen, leselkedik, [és titkon bújik meg] mint
az oroszlán [a sűrűben, a bozótban],
vagy az ő barlangjában, [a búvóhelyén].
Hogy elragadja a szegényt; [várja, hogy
ráronthasson a védtelenre, lesi, hogy elragadhassa], és elragadja a
szegényt [a nyomorultat, az elnyomottat], mihelyt hálójába foghatja
azt [és megragadja és hálójába húzza
összehúzva hálóját]*
*Dávid által így
szól az Úr: „Leselkedik a gonosz az igazra, és halálra keresi azt” (Zsolt. 37,32)
Az Úr Jézus után a vallási
vezetők „leselkedőket” küldtek ki: „És
igyekeznek vala a főpapok és az írástudók kezeiket ő reá vetni azon órában; de
félének a néptől; mert megérték, hogy ő ellenük mondta e példázatot.
Annakokáért vigyázván ő reá, leselkedőket küldenek ki, akik igazaknak tetették
magukat, hogy őt megfogják beszédében; hogy átadják a felsőbbségnek és a
helytartó hatalmának” (Luk. 20,19-20)
És Pál apostol után is
leselkedtek: „Mikor pedig hozzá mentek,
monda nékik: Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, melyen Ázsiába jöttem,
mint viseltem magamat ti köztetek az egész idő alatt, Szolgálván az Úrnak
teljes alázatossággal és sok könnyhullatás és kísértések közt, melyek én rajtam
a zsidóknak utánam való leselkedése miatt estek” (Csel. 20,18-19).
Zsolt. 10,10 Lenyomja, [figyel,
rejtőzik, a földre lapul] tiporja, [és megrontja, levonja] és erejétől elesnek [tőrében (dḵh): összetörnek,
összemorzsoltatnak] az ügyefogyottak [s
a gyenge, szerencsétlen, nyomorult áldozatul esik hatalmának. Bizony, ha
szerencsétlen áldozatuk karma közé kerül, erejével földre tiporja, szétzúzza és
összetöri].
Zsolt. 10,11 Azt mondja szívében: Elfelejtkezett [elfordult]
Isten, elrejtette arczát [jelenlétét]:
nem is látott soha.
[Más
fordítás: Mert így szól szívében: Megfeledkezett róluk Isten! Elfordította arcát,
és nem látja többé őket]*
*Dávid kiált Isten
népe védelméért: „A te népedet Uram tapossák, és nyomorgatják a te örökségedet. Az
özvegyet és jövevényt megölik, az árvákat is fojtogatják. És ezt mondják: Nem
látja az Úr, és nem veszi észre a Jákób Istene!” (Zsolt. 94,5-7).
Zsolt. 10,12 Kelj fel [állj
elő] Úr-Isten, [Uram, ó erős Istenem] emeld fel [és magasztald fel]
kezedet [és adj segítséget];
ne feledkezzél el a szegényekről [a szenvedőkről;
nyomorultakról, elnyomottakról, akiket a gonoszok összetörtek]!*
*És Dávid újra és
újra kéri Isten szabadítását: „Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet,
aki megszabadítod jobboddal a tebenned bízókat a támadóktól” (Zsolt. 17,7).
„Hogy örvendhessünk a te szabadításodban, és a mi
Istenünk nevében zászlót lobogtassunk…”
(Zsolt.
20,6).
Az Isten iránti bizalom
megvallása: „Uram! Magas a Te kezed, de
nem látják! De látni fogják, és megszégyenülnek, néped iránt való buzgó
szerelmedet; és tűz emészti meg ellenségeidet”
„Erőt vészen a te kezed szorongatóidon, és minden ellenségeid kivágattatnak”
(Ésa. 26,-11; Mik. 5,9).
Zsolt. 10,13 Miért szidja [(ná'ac): nevetheti, és gúnyolhatja ki,
vetheti meg, és bosszanthatja] Istent a gonosz [az
Isten nélkül élő]? Miért mondja szívében: Nem keresed rajta nem lesz számonkérés, úgysem áll bosszút]
»Más fordítás: Ne gúnyolhasson téged a gonosz, Istenem! Ne
mondhassa magában: „Isten úgysem büntet meg ezért soha«.
Zsolt. 10,14 Te látod ezt [a
vészt, nyomorgatást, bajt és a nyomorúságot], mert te megnézed [(náḇaṭ): figyelemmel kíséred (ʿámál):
a szenvedést, gyötrődést, vesződést,
fájdalmat, kínt s a gyötrelmet].
A hamisságot [(kaʿaś kaʿas): haraggal,
felháborodással (náṯan): veszed
figyelembe. Érzékeled, és észleled] a fájdalmat [a bánatot], hogy rávessed
kezed [hogy kezedbe vedd azt]. Te reád hagyja magát az
ügyefogyott, a [(ḥéləḵáh ḥéləḵá'): boldogtalan, szerencsétlen, nyomorult],
az árvának [a megfosztottnak, és
vigasztalannak] is te vagy segedelme [segítője]*
*Dávid
vallástétele: „Megoltalmazza az Úr a jövevényeket; árvát és özvegyet megtart, és a
gonoszok útját elfordítja”. Mert: „Árváknak atyja, özvegyeknek bírája az Isten
az ő szentséges hajlékában” (Zsolt.
146,9; 68,6).
Ezért tanácsolja: „Hagyjad
az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti” (Zsolt. 37,5).
Zsolt. 10,15 Törd össze [(šáḇar): teljesen zúzd
össze] a gonosznak [a célt eltévesztő
hitetlennek] karját [az erejét, és
hatalmát annyira, hogy ha keresi az ő céltévesztését, meg ne találja]. És keressed a rosszon [(ráʿ):
a sikertelen, boldogtalan,
szerencsétlenen] az ő gonoszságát, míg már nem találsz*
*Dávid imája. Hogy: „A bűnösök
tűnjenek el a földről, és ne legyenek többé gonoszok. Áldjad, lelkem, az Urat!”(Zsolt 104,35).
„Mert nálad
van az életnek forrása; a te világosságod által látunk világosságot” (Zsolt. 36,10).
Zsolt. 10,16 Az Úr király mindenha és mindörökké [Jehova az Örökkévaló uralkodik időtlen időkig,
az örökkévalóságon át]; a
pogányok, vagyis a [népek nemzetek]
kivesznek [eltűnnek] az ő földjéről,
az Ő [országából]*
*Dávid így dicsőíti
az Urat: „Jó az ÚR mindenkihez, irgalmas minden teremtményéhez. Magasztal, Uram,
minden teremtményed, és áldanak téged híveid.
Elmondják, hogy országod milyen dicsőséges, és beszélnek hatalmadról,
megismertetve az emberekkel az ÚR hatalmas tetteit, országa ragyogó dicsőségét.
Országod örökkévaló ország, uralkodásod nemzedékről nemzedékre tart” (Zsolt.
145,9-13)
„Uralkodni fog az Úr örökké, a te Istened, oh Sion,
nemzedékről nemzedékre! Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 146,10)
„Az Úr trónolt az özönvíz felett; így trónol az Úr,
mint király, mindörökké” (Zsolt. 29,10)
Mózes hitvallása: „Az Úr uralkodik mind örökkön örökké” (2 Móz. 15,18)
A Krisztusról így hangzik a
bizonyságtétel: „A te királyi széked
[a te trónod] óh Isten örökkön örökké
[megáll, és megmarad]. Igazságnak [(euthütész): egyenesség,
igazságosság, jogosságnak] pálcája [(rabdosz):
jogara] a te országodnak [(baszileia):
királyságodnak, birodalmadnak, uralmadnak, és a te királyi hatalmadnak] pálcája [(rabdosz): jogara” (Zsid.
1,8).
Jeremiás prófétán keresztül
szól a hiábavaló bálványokról: „De az Úr
igaz Isten, élő Isten ő, és örökkévaló király; az ő haragja előtt reszket a
föld, és a nemzetek nem szenvedhetik el az ő felindulását. Mondjátok meg hát
nékik: Az istenek, akik az eget és földet nem alkották, el fognak veszni e
földről és az ég alól! (Jer. 10,10-11)
De:„Te Uram örökké megmaradsz (és trónodon ülsz örökké); a te királyi széked (megmarad) nemzedékről nemzedékre!” (Siral. 5,19).
Pál apostol is az örökkévaló királyt dicsőíti:
„Az örökkévaló királynak pedig, a
halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Istennek tisztesség és dicsőség örökkön
örökké! Ámen” (1 Tim. 1,17)
És így inti Timótheust: „Hogy tartsd meg a parancsolatot
mocsoktalanul, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig, Amit a
maga idejében megmutat ama boldog és egyedül hatalmas, a királyoknak Királya és
az uraknak Ura, Kié egyedül a halhatatlanság, aki hozzáférhetetlen
világosságban lakozik; akit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat:
akinek tisztesség és örökké való hatalom. Ámen” (1 Tim. 6,14-16).
János apostolon keresztül
jelenti ki magát az örökkévaló Király, aki ellen Armagedonnál gyűltek össze: „Ezek a Bárány ellen viaskodnak, és a Bárány
meggyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya; és az ő vele való
hivatalosok és választottak és hívek is” (Jel.
17,14)
János apostol így látja az Úr Jézust eljönni, aki nem
más, mint az örökkévaló Király: „És
látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és aki azon ül vala,
hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő
szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala
írva, amit senki nem tud, csak ő maga. És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve
és a neve Isten igéjének neveztetik. És mennyei seregek követik vala őt fehér
lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve. És az ő szájából éles kard jő vala
ki, hogy azzal verje a pogányokat; és ő fogja azokat legeltetni vasvesszővel;
és ő nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját. És az ő ruháján és
tomporán oda vala írva az ő neve: királyoknak
Királya, és uraknak Ura” (Jel.
19,11-16).
Zsolt. 10,17 A szegények [(ʿánájv
ʿánáv): elnyomottak, szerencsétlen
nyomorultak] kivánságát meghallgatod, oh Uram! Megerősíted szívüket, [a bensőjüket] füleiddel figyelmezel [feléjük fordítod füledet, és kegyelmed által szivüket megváltoztattad, és
imádságra hangoltad]*
*Dávid kiáltása az
Úrhoz, és az elnyomottak, szerencsétlen nyomorultak buzdítása: „Oh könyörgést
meghallgató, hozzád folyamodik minden hústest” „Zengjetek
az Úrnak, aki Sionban lakik; hirdessétek a népek között az ő cselekedeteit.
..nem feledkezik el a szegények kiáltásáról” (Zsolt. 9,12-13; 65,3).
Mert: „Az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak kiáltásán
(Más
fordítás: Az ÚR szeme látja az igazakat, füle meghallja kiáltásukat)” (Zsolt.
34,16)
Hiszen: „Közel van az Úr minden őt hívóhoz; mindenkihez, aki hűséggel (és
igazán) hívja őt. Beteljesíti az őt
félőknek kívánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket” (Zsolt. 145,18-19).
Mert azt mondj az Úr: „Ha segítségül hívtok, és állhatatosan
imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha
kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám” (Jer. 29,12-13).
Bizony az Úr: „… az igazaknak … könyörgését (és
imádságát) meghallgatja” (Péld. 15,29).
Hát: „Keressétek az Urat, a míg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg
közel van” (Ésa. 55,6).
Az Úr Jézus így bátorít: „Kérjetek és (meg)adatik néktek [és kapni fogtok]; keressetek és találtok;
zörgessetek [folyamatosan kopogtassatok] és megnyittatik néktek [és ajtó nyílik előttetek]. Mert [mindenki] aki kér, mind kap [és megnyeri azt, amit kér]; és aki keres, talál [és megtalálja, amit keres]; és a zörgetőnek megnyittatik [és aki
kopogtat, annak ajtó nyílik]” (Mát. 7,7-8).
Zsolt. 10,18 Hogy igazságot tégy
az árvának és nyomorodottnak [véded az
árva, és elnyomottnak ügyét], hogy többé már ne rettentsen [és ne rettegjen] a földből való [a földből alkotott] ember. [Más fordítás: Az
árvának és elnyomottnak igazságot szerzel, hogy ne hatalmaskodjék, és ne
kegyetlenkedjék többé senki a földön.
És hogy az ember többé ne magasztalja föl magát, és ne hozzon többé rettegést a
földből való ember]*
*Dávid megvallása: „Megoltalmazza
az Úr a jövevényeket; árvát és özvegyet megtart, és a gonoszok útját
elfordítja” (Zsolt. 146,9)
Mert: „Árváknak atyja, özvegyeknek bírája az Isten az ő szentséges hajlékában.
Isten hozza vissza a száműzötteket, kihozza boldogságra a foglyokat; csak az
engedetlenek lakoznak sivatag helyen” (Zsolt.
68,6.7)
De akik keresik az Urat,
azoknak Isten így válaszol: „És
megtaláltok engem, azt mondja az Úr, és visszahozlak a fogságból, és
összegyűjtlek titeket minden nemzet közül és mindama helyekről, ahová kiűztelek titeket, azt mondja az
Úr, és visszahozlak e helyre, ahonnan számkivetettelek titeket” (Jer. 29,14)
Hogy honnan űzte ki az embert
Isten, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet,
amelyből vétetett vala. És kiűzé az
embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerubokat
és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját” (1 Móz. 3,23-24)
De aki megtér az Úr Jézushoz,
azt visszaviszi az Úr a paradicsomba: „És
monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban” (Luk. 23,43)
Ott van az élet fája: „Akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem
a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten
paradicsomának közepette van” (Jel. 2,7)
