2013. december 4.

JÉZUS ÉL!.

Az Úr Jézus ígérete:

„Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok (és bármit akartok), és meglesz az néktek (és megadatik nektek)” (Ján. 15,7).


Kovásztalanok legyetek!

Krisztus népéhez így szól az Úr: „Tisztítsátok [takarítsátok] el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy  kovász nélkül valók vagytok; [hiszen mentesek is vagytok a kovásztól; g. (adzümosz): azaz nem romlott, nem megrontott] mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, [pászkaáldozatunk] a Krisztus, megáldoztatott [föláldoztatott; megöletett már] érettünk. Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, sem rosszaságnak [álnokságnak] és gonoszságnak romlottságnak] kovászával, hanem tisztaságnak [egyeneslelkűség; napfény-tisztaság; őszinteség; nyíltszívűség] és igazságnak [(alétheia): valóság, Isten Igéje] kovásztalanságában. [kovásztalan, azaz nem romlott, nem megrontott (kenyereivel)]” (1 Kor. 5,7-8)

Isten szava: Megvalósul

 „mert amit ő (Isten) mondott, meglett, és amit parancsolt, előállott” (2 Tim. 2,13).


Az Úr Jézus mennybemenetele

A kijelentő Úr földi létéből a kijelentés Urának mennyei létformájába készül.


C. H. Spurgeon: ÍGÉRET SZERINT 1. rész

11. Az ígéretek értékelése.

’Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket.’ (2Pt 1,4)

Úgy gondoltunk az ígéretekre, mint kincseinkre: ideje, hogy felmérjük õket, és kiszámítsuk az értéküket. Minthogy az ígéretek alkotják a vagyonunkat, pontosan fel kell becsülnünk az értéküket; lehetséges, hogy nem tudjuk pontosan, milyen gazdagok vagyunk. Kár lenne szegénységben sóvárogni úgy, hogy nem tudunk róla, milyen nagy vagyonunk van. A Szent Szellem segítsen minket, hogy helyesen értékelhessük a kegyelem és a dicsõség gazdagságát, ami a szövetség ígéretében van fenntartva számunkra!

Péter apostol úgy beszél az ígéretekrõl, mint ’igen nagy és becses’ ajándékokról. Valóban, felülmúlnak minden dolgot, amivel összehasonlíthatók. Soha senki nem ígért még úgy, ahogy Isten. A királyok a fele királyságukat is odaígérték, na és aztán? Isten azt ígérte, hogy odaadja a saját Fiát is az Õ népének, és úgy is tett.

A királyok valahol meghúznak egy vonalat, de az Úr nem szab határt az ajándékoknak, amelyeket választottjainak szán. Isten ígéretei nem csak hogy minden példát felülmúlnak, de minden utánzáson is túltesznek. Még ha maga Isten volt is a példakép, senki sem volt képes versengeni vele a bõkezûségben.
Jahve ígéretei olyan magasan állnak minden más ígéret fölött, mint az ég a föld fölött. Ezek az ígéretek minden várakozást felülmúlnak. ’Mindent megtehet sokkal bõségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk.’

Senki sem képzelte volna, hogy az Úr ilyen ígéreteket tesz: túlszárnyalják a legmerészebb álmokat is. A legderûlátóbb reményeket is felülmúlják, és a legfennköltebb elképzeléseken is túltesznek. A Bibliának igaznak kell lennie,
mert senki sem találhatta ki: a benne lévõ ígéretek mennyisége nagyobb és minõsége jobb, mint amit a legnagyravágyóbb várományos elvárhat.

Isten meglep minket vigasztaló ígéreteinek páratlan teljességével: elhalmoz kegyelmével, és mi, akárcsak Dávid, csodálkozva leülünk, és ezt kiáltjuk: ’Honnét van ez nekem?’ Az ígéretek minden mértéket felülmúlnak: jelentésük
olyan mély, mint egy szakadék, kiválóságuk olyan magas, mint az ég, tartósságuk pedig olyan széles, mint az óceán. Mindegyik ígéretrõl elmondhatjuk: ’Igen magas, nem tudom felérni.’ Az ígéretek összességükben Isten teljességét és mindenre elegendõ voltát mutatják: mint maga Isten, az ígéretek is mindent kitöltenek. Terjedelmükben határtalanok, mindenütt
ott vannak körülöttünk, akár ébren vagyunk, akár alszunk, akár indulunk, akár érkezünk. Az egész életre elegendõk a bölcsõtõl a sírig. Egyfajta mindenütt jelenvalóság tulajdonítható nekik, mert körülvesznek minket mindenhol és mindenkor. Õk a párnánk, amikor elalszunk, és amikor felébredünk, még mindig
velünk vannak. ’Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma!’ Minden elképzelést és számítást felülmúlnak, és mi imádjuk az Adományozójukat, csodáljuk, de sohasem tudjuk felmérni õket.

Sõt, az ígéretek minden tapasztalatot is felülmúlnak. Istennek azok az emberei, akik ötven vagy hatvan éve ismerik az Urat, soha nem használták ki teljesen az Õ ígéretét. Isten még mindig mondhatja: ’Elõtted vannak a nyilak’ (1Sám 20,22). A jövõre marad, hogy még jobb és mélyebb dolgokat olvassanak ki belõle. Azok, akik tapasztalatuk révén a legmélyebbre merültek az isteni ígéretekbe, teljesen tisztában vannak azzal, hogy a mérhetetlen kegyelemnek és
szeretetnek még nagyobb mélységei vannak, amelyek kikutatásra várnak. Az ígéret hosszabb az életnél, szélesebb a bûnnél, mélyebb a sírnál, és magasabb a felhõknél.

Akármilyen jól ismeri valaki az ígéret aranykönyvét, csak kezdõ a tanulmányozásában: Izráel vénei is úgy találták, hogy ez a könyv meghaladja az emberi tudást. Mondanom sem kell, hogy az ígéretek meghaladnak minden kifejezést. Ha beszélném az emberek és angyalok összes nyelvét, akkor sem tudnám elmondani, milyen nagyszerûek Isten ígéretei. Nemcsak egy nyelvet, de minden nyelvet felülmúlnak: túlszárnyalják az összes rajongó dicsõítõ beszédét, akik valaha megszólaltak. Még a trón elõtt álló angyalok is arra vágynak, hogy bepillanthassanak ezekbe a csodákba, mert nem tudják felérni ésszel a titkot – annak hosszúságát, szélességét és magasságát.

A Jézus Krisztusban lévõ dolgok leírhatatlanok, és a benne lévõ ígéretek minden beszéd erejét meghaladják, legyen az emberi vagy isteni. Hiábavaló számomra megkísérelni a lehetetlent. Igen ’nagyok’, mondja Péter, és õ jól tudta ezt. Egy nagy Istentõl származnak, nagy szeretetrõl biztosítanak minket, nagy bûnösöknek szólnak, nagy eredményeket érnek el számunkra, és nagy dolgokkal foglalkoznak. Olyan nagyok, mint a nagyság maga; elhozzák nekünk a nagy Istent, hogy Istenünk legyen örökkön örökké. Isten elsõ ígéretében kötelezte magát, hogy nekünk adja a Fiát. Ezt szoktuk mondani: ’Hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért!’

De ne hagyjuk a szavakat túl könnyen átsiklani a nyelv fölött. Az, hogy Isten az Õ egyetlen Fiát adta, a szeretet minden képzeletet felülmúló, nagy cselekedete volt: valójában a ’nagy’ szó túl erõtlen ahhoz, hogy leírja a szeretetnek ezt a csodáját. Az Úr odaadta a Fiát, önként kiszolgáltatva õt mindnyájunkért – és aztán? Megígérte, hogy elküldi a Szent Szellemet, a Vigasztalót, hogy örökre velünk legyen. Fel tudjuk mérni e nagy ígéret értékét? A Szent Szellem pünkösdkor szállt le, beteljesítve a régi próféciát: vajon ez a csodálatos leereszkedés nem egy nagyon nagy és becses ajándék volt? Ne feledjük, hogy a Szent Szellem véghezviszi bennünk mindazt a munkát, ami elõkészít minket a mennyei társaságra. Dicsõség Istennek a határtalan kegyelem e látogatásáért!

Mi volt a következõ ígéret? Urunk megígérte, hogy ’másodszor majd a bûn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják õt üdvösségükre’. Vajon az összes szent együttvéve képes-e felmérni a második eljövetel ígéretének nagyságát? Ez végtelen boldogságot jelent a szentek számára.

És mit ígért még? Nos azt, hogy mivel õ él, mi is élni fogunk. Birtokunkban lesz a mennyei boldogság halhatatlansága; örvendezni fogunk testünk feltámadása fölött; együtt fogunk uralkodni Krisztussal; megdicsõülünk a jobbján.

Beteljesült és beteljesületlen ígéretek, ígéretek a jelenre és az örökkévalóságra vonatkozóan – ezek valóban olyan nagy dolgok, hogy lehetetlen elképzelni, hogy ennél nagyobbak még lehetnének. Mit mondhatna többet, mint amit mondott neked? Neked, aki Jézusnál kerestél menedéket.



Ez a szeretet.

Az emberi lét

Az értelmes és tartalmas emberi lét az újjáteremtőhöz kötött emberi lét. Az Istentől való függőség életet, az Úrtól való függetlenség, elszakadás halált jelent.


Józan szolgálatotok

Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, ez legyen a ti józan szolgálatotok. - Róma 12,1.

Neked kell tenned valamit a testeddel. Mert ha te nem teszel vele semmit, akkor soha nem fog történni vele semmi. Te, a belső ember, új teremtéssé lettél a Krisztusban. Örök életet kaptál. Amikor az örök élet — Isten élete és természete — a szellemedbe kerül, megváltoztat téged. Nem lesz többé problémád magaddal, a hústesteddel viszont lesznek nehézségeid. Sokan azt mondják: „Meg kell halnod a régi éned számára.” Nem, nem így van.

A régi én már halott, helyébe az új éned lépett. Aminek meg kell halnod az a hústest. Nem a hústest a régi én? Nem, nem az. A hústested a külső ember, a fizikai test. Ez pedig ugyanaz a régi hústest, ami az üdvösséged előtt is volt!

A tested az a ház, amiben élsz, és te vagy — nem pedig Isten — ennek a háznak a gondviselője. Te teszel valamit a testeddel. Neked kell odaszánnod Istennek: „…élő, szent és kedves áldozatul…” Egy másik fordítás ezzel a kifejezéssel zárja le ezt a verset: „…ez a ti szellemi szolgálatotok.”

Megvallás: Én egy új teremtés vagyok a Krisztusban. Ragaszkodom ehhez a megvalláshoz. A bensőmben lévő új ember pedig megnyilvánul kívül, a testemen keresztül. Én uralkodom a testem felett. Élő, szent és kedves áldozatul szánom oda a testemet Istennek, ezzel szolgálok józanul Istennek.

Kenneth E. Hagin: Hitünk tápláléka napi adagokban



Dr-Kováts György: AZ EVANGÉLIUM ISTENNEK EREJE-4. (Munkát végez - ha elmondod...)

Róma 1,16-17.
16 Mert nem szégyellem a Krisztus evangéliumát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére, zsidónak először meg görögnek.
17 Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe, miképpen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él.

Istennek hatalma az mindenkinek az üdvösségére, aki csak hisz. Aki kész hinni. Aki hittel fogadja. Aki hittel marad meg mellette.

1./ Hatalom. Dinamika. Dünamisz. Erőteljes megnyilvánulása Isten cselekedetének. Az evangélium önmagában megmentő erő. Ha elmondod – megosztod a tényeket – akkor önmagában (amit elmondtál, a tények, s Akiről beszéltél, a Megváltó), képes megváltoztatni az emberi életet. Az élet folyását, irányát. Az emberi sorsot. Az emberi testet – képes helyreállítani, meggyógyítani, felszabadítani, feltámasztani. Isten ereje van benne.

2./ Sokan nem mérik fel ezt. Ha elmondod, munka végződik el. Végbe megy valami olyan, amit emberileg nem tudsz megtenni. Olyan szabadítás, olyan helyreállítás, olyan megváltoztatás, amire emberileg nem volnál képes, és senki nem volna képes rá. De Isten megteszi – az evangélium ereje által.

3./ Ha szólsz – az evangélium kimegy, és munkát végez. Ha elmondod – végezheti hatalmi, megváltoztató munkáját. Ha szót adsz hozzá – bemegy a szívbe, és ott hit támad, és Isten szabadítása végbemegy. Ha szólsz. Ha elmondod. Ha szót adsz hozzá.

4./ Aki hisz. „Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.” Ez a hit forrása. Isten Igéje. Isten Szent Szelleme megeleveníti a hallott Igét. Olyanná teszi, mint a mag a földben, amit nedvesség ért, és amihez megfelelő a környezet, a hőmérséklet, és életnek indul. Kicsírázik. Kikel. Ilyen a hit. A hallott üzenet – az evangélium (mint mag) – életre kel, bent a szívben, a hit feltámad, és Isten szabadítása végbemehet. Mindenki életében, aki hisz. Mindegy, milyen hátterű. Korábban hallotta az evangéliumot („zsidó”), vagy teljesen pogány módon élt, Ige nélkül („görög”). Amikor találkozik az evangéliummal, és feltámad a hit, megtapasztalja Isten munkáját. Erejét, megváltoztató hatalmát. Bent a szívében, a gondolkodásmódjában, beszédében, cselekedeteiben, kapcsolataiban, környezetében, jelenében és jövőjében. Saját testében, és más emberek életében. Isten munkát végez, ereje leszakítja a korábbi bilincseket, megváltoztatja a megváltoztathatatlannak hitt körülményeket, helyzeteket. Hatalma előtt nincs akadály. Ha hallod, ha ott az evangélium, a szabadítás üzenete, hallod, és hiszel, akkor ez az erő – Isten hatalma, minden ember megmenekülésére – munkába lendül a te életedben is.

5./ Mi kell ahhoz, hogy higgy? Az, hogy halld. Mit kell hallanod? Az evangéliumot. A tényeket. Amiket Isten Fia véghezvitt ezen a földön. A megváltás örömhírét. A szabadítás üzenetét. Isten Igéjét. Kitől hallod? Attól, aki hisz, aki már befogadta, akit saját magát is megmentett már az Ige (Isten Fia). És mikor hallod tőle? Ha nem szégyelli. Hát, te se szégyelld. Az evangélium megmentő ereje, Isten hatalma, akkor tud működni, ha kimondod. Ha továbbadod. Hitből-hitbe.



Ha Isten veled....

Készítette: Mindenegyben blog

Mindaddig amíg tudod, hogy Isten melletted van,teljesen mindegy hogy ki van ellened!


http://www.mindenegybenblog.hu/idezetek/mindaddig-amig-tudod-hogy-isten-melletted


Fohász

Készítette: Szivárvány-jóbarátok portálja


Pogány ünnepek napjainkban: Karácsony, Mikulás, Hanuka

128. Zsoltár

2013. december 3.

Ige: Szolgálj a bűnösök felé

 „És lőn [történt; úgy alakult], amikor Ő /Jézus/ ennek házában asztalhoz üle [Lévi házában asztalhoz telepedett; asztalhoz dőlt], a vámszedők és bűnösök[(hamartólosz): a céltévesztett emberek] is sokan odaülnek vala [és sok vámszedő és vétkező is asztalhoz dőlt] Jézussal és az ő tanítványaival; mert sokan valának [kik nyomába szegődtek], és követék őt*

Márk. 2,16 És amikor látták az írástudók [törvénytanítók] és a farizeusok (jelentése: elkülönült, elzárkózó; elválasztó; kiemelkedően kegyes férfiak (vallásos emberek) zárt csoportja). Hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel, mondának az ő tanítványainak: Mi dolog, hogy a [ti Mesteretek] vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik és iszik” (Márk. 2,15-16)

*A Lukács írása szerinti Evangélium további részleteket közöl a történtekről: „És Lévi nagy lakomát (vendégséget) készíte néki az ő házánál; és vala ott nagy sokasága a vámszedőknek és egyebeknek (másoknak), akik ővelük (együtt) letelepedtek volt (asztalhoz dőltek). És köztük az írástudók és farizeusok zúgolódának az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel (hamartólosz: céltévesztettekkel) (együtt)? És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre (gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé)(Luk. 5,29-32)

És ezután: „Közelgetnek vala (igyekeztek) pedig ő hozzá (Jézushoz) a vámszedők és a bűnösök mind (mindnyájan), hogy hallgassák őt. És zúgolódának a farizeusok és az írástudók, mondván: Ez bűnösöket fogad magához, és velük együtt eszik. Ő pedig (erre) ezt a példázatot beszélé nékik, mondván: Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, (vajon) nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? És ha megtalálta, felveti (felveszi) az ő vállára, örülvén (örömében). És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédait, mondván nékik: Örvendezzetek (örüljetek) én velem, mert megtaláltam az én juhomat, amely elveszett vala. Mondom néktek, hogy ily módon (ugyanígy) nagyobb öröm lesz a mennyben egy(etlen) megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre. Avagy ha valamely asszonynak tíz drakhmája (A drakhma, görög ezüstpénz, értéke egy napszám) van, és egy drakhmát elveszt, nem gyújt-é gyertyát (lámpást), és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja? És ha megtalálta, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédait, mondván: Örüljetek én velem, mert megtaláltam a drakhmát, melyet elvesztettem vala! Ezenképpen, mondom néktek, örvendezés van (így fognak örülni) az Isten angyalainak színe előtt egy(etlen) bűnös ember megtérésén” (Luk. 15,1-10)


Szeret az Úr engem

16-os ZSOLTÁR.

Az Úr igéje:

Az Úr szava nem száraz tanítás, nem dogma, hanem szabaddá és élővé tevő, az ember életét újjáteremtő erő. Az ember csak vele és általa élhet értelmes és tartalmas életet. Nála nélkül az újjáteremtő és teremtő erő nem érvényesül.


Megvallás

„Megvallom, hogy teljes szívemből, teljes lelkemből, teljes elmémből és minden erőmből szeretlek Téged Istenem” (Mát.22,37.)


Az egyedüli Megmentő!

Jézus az egyetlen, aki megmentheti az embereket, és az Ő neve az egyetlen hatalom a világon, ami üdvözíthet bennünket«” (Csel. 4,12).