Készítette: Keresztény szépségportál
2013. szeptember 17.
MEGVÁSÁROLVA
Készítette: Krisztus Szeretete Egyház
Nem tudjátok, hogy a ti testetek a Szent Szellemnek a temploma (valóságos szentélye), aki tibennetek él, akit (mint ajándékot) kaptatok Istentől? Ti nem a magatokéi vagytok, áron lettetek megvéve (drága áron lettetek megvásárolva és kifizetve, és az Ő sajátjává téve). Ezért hát tiszteljétek Istent és dicsőítsétek Őt a ti testetekben.
- 1Korinthus 6,19. 20. (Amplified)
Tetszik nekem, ahogyan egy, már visszavonult misszionáriust láttam szolgálni a betegek felé. Egy asszony felé szolgálva, először így imádkozott: „Atyám, ez az asszony a Te gyermeked, hozzád tartozik. Az ördögnek nincs joga uralkodni felette. Te Jézusra helyezted a betegségét és erőtlenségét, mert meg van írva: „…betegségeinket Ő viselte, és fájdalmainkat hordozá.” (Mát. 8,17.)
Majd az ördöghöz szólt: „sátán, ennek az asszonynak a teste a Szent Szellem temploma. Ő Istenhez tartozik, neked nincs jogod törvénytelenül behatolni Isten tulajdonába. Távozz el Isten tulajdonáról!”
Ezután az asszonyhoz szólt: „A sátán elnyomta a testedet betegséggel, de Isten gondoskodott a szabadulásodról. A te tested a Szent Szellem temploma, és parancsolatod van arra, hogy dicsőítsd Istent a testedben.”
Megdicsőülhet Isten a testedben, ha az ördög uralja? Nem! Ezért, állj ellen ennek a betegségnek velem együtt. „Követeljük, hogy a sátán hagyjon fel Isten tulajdonának háborgatásával!”
Megvallás: Én tisztelni fogom Istent és megdicsőítem Őt az én testemben.
/Kenneth Hagin Hitünk tápláléka napi adagokban/
- 1Korinthus 6,19. 20. (Amplified)
Tetszik nekem, ahogyan egy, már visszavonult misszionáriust láttam szolgálni a betegek felé. Egy asszony felé szolgálva, először így imádkozott: „Atyám, ez az asszony a Te gyermeked, hozzád tartozik. Az ördögnek nincs joga uralkodni felette. Te Jézusra helyezted a betegségét és erőtlenségét, mert meg van írva: „…betegségeinket Ő viselte, és fájdalmainkat hordozá.” (Mát. 8,17.)
Majd az ördöghöz szólt: „sátán, ennek az asszonynak a teste a Szent Szellem temploma. Ő Istenhez tartozik, neked nincs jogod törvénytelenül behatolni Isten tulajdonába. Távozz el Isten tulajdonáról!”
Ezután az asszonyhoz szólt: „A sátán elnyomta a testedet betegséggel, de Isten gondoskodott a szabadulásodról. A te tested a Szent Szellem temploma, és parancsolatod van arra, hogy dicsőítsd Istent a testedben.”
Megdicsőülhet Isten a testedben, ha az ördög uralja? Nem! Ezért, állj ellen ennek a betegségnek velem együtt. „Követeljük, hogy a sátán hagyjon fel Isten tulajdonának háborgatásával!”
Megvallás: Én tisztelni fogom Istent és megdicsőítem Őt az én testemben.
/Kenneth Hagin Hitünk tápláléka napi adagokban/
Supernatural Move of God in India
Nézd meg ezt a videót, mert több mint 100.000 lelket döntéseket Krisztus, mert tanúja természetfeletti erő jelenik meg. Sok béna ember kezd járni, a süketek hallanak, a vakok látnak, és számtalan daganatok eltűnnek India, mint John Crowder miniszterek egy hatalmas evangelizáció keresztes hadjárat. Van Isten hív, hogy a misszió területén? Fontolja csatlakozott hozzánk idén utazunk a világ, felszabadító erejét és Jézus jelenlétét a dicsőséges üzenete Boldog Isten!
2010-ben fiai Thunder lesz a csapat mély fel az Amazonas Peruban a legnagyobb összejövetele falu az egész dzsungelben! Azt is megosztja a sugárzó Jézus szeretete a nemzetek Ukrajna és Oroszország, mint az "Ukranium Glorium Explosium" és az "Oroszországból szeretettel". Ezen kívül, Lily Crowder vezet egy csapat hölgyek a női lábhoz csak missziós út Indiába, hogy miniszternek a szegények között és az árvákat. Tekintse meg a honlapján a következő hetekben további információt ezeket az izgalmas kalandokat természetfölötti világ minden tájáról! További információk a Sons of Thunder, látogasson el hozzánk online www.thenewmystics.com.
2013. szeptember 16.
Római levél 3. fejezet: céltévesztett Minden ember (göröggel és kapcsolódó igékkel; revideált )
Róm. 3,1 Mi akkor a zsidó [(iúdaiosz): a júdeai]
előnye, [mi tekintetben különb
(felsőbbrendű) hát a zsidó (a
júdeai) a
nemzetbelinél] vagy mi a körülmetélés haszna [előnye]?
Róm. 3,2 Minden szempontból [módon] sok. Elsősorban az, hogy
Isten [először] rájuk bízta igéit. [(logoszát): beszédét, ígéretét, kijelentését].
Róm. 3,3 De hát, hogyha némelyek nem hittek? Vajon azoknak
hitetlensége [és engedetlensége] nem teszi-e hiábavalóvá [vagyis hatálytalanná,
teljesen működésképtelenné; erőtlenné] az Istennek hűségét?*
*Isten ígérete
mindenképpen megvalósul, mert: „Nem lehet pedig, hogy meghiúsult legyen az
Isten beszéde. Mert nem mindnyájan izráeliták azok, kik Izráeltől valók; Sem
nem mindnyájan fiak, kik az Ábrahám magvából valók; hanem: Izsákban neveztetik
néked a te magod. Azaz, nem a (hús)testnek
fiai az Isten fiai; hanem az ígéret fiait tekinti magul” (Róm. 9,6-8)
„Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek
gyermekei vagyunk” (Gal. 4,28)
„Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az ő
elhívása” (Róm. 11,29)
„Ha hitetlenkedünk, ő hű marad: ő magát meg nem
tagadhatja” (2 Tim. 2,13)
Róm. 3,4 [Távol legyen]!
Szó sincs róla! Sőt, azt kell mondanunk: igaz [és igazmondó, őszinte] az Isten, az emberek pedig [legyenek bár] valamennyien hazugok, amint meg van írva: „Igaznak
kell bizonyulnod [igaznak találtassál] beszédeidben, [logoszaidban, Igéidben] és győznöd kell, amikor
perelnek [és perlekednek] veled”*
*Ez pedig így van megírva: Dávid is így vall
Istennek: „… igaz légy beszédedben,
(és igazmondónak bizonyulj rémáidban)” (Zsolt. 51,6)
Róm. 3,5 Ha pedig éppen a mi hamisságunk [igazságtalanságunk, istentelenségünk]
teszi nyilvánvalóvá [mutatja és erősíti
meg; hozza napfényre] Isten
igazságát, [szentségét, tisztaságát, és
igazság osságát] akkor mit mondjunk? Emberi módon [emberi okoskodással] szólok: igazságtalan [hamis, és hűtlen] az
Isten, hogy kiönti haragját?*
*Jób barátai így
szólnak Istenről: Vajon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője (és Alkotója) előtt tiszta-é az ember? Ímé az ő szolgáiban
sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát” (Jób. 4,17-21)
Ezért: „Ki mondhatja: (megtisztítottam), és tisztán tartottam szívemet, tiszta vagyok, nincs vétkem (nem
tévesztettem el a célt)” (Péld. 20,9).
Dávid értette az
Urat, ezért így vall Istennek: „Egyedül
te ellened vétkeztem, és cselekedtem azt, a mi gonosz a te szemeid előtt; hogy
igaz légy beszédedben, és tiszta ítéletedben” (Zsolt. 51,6).
Róm. 3,6 Szó sincs róla! Hiszen akkor hogyan ítélhetné meg [hogyan hozza helyre a helytelent, és hogyan választja ki, és különbözteti meg] Isten a világot [világmindenséget]?*
*Ábrahám így
könyörög Szodoma lakosaiért: „Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot
cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonosszal, és úgy járjon az igaz, mint a
gonosz: Távol legyen tőled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é
igazságot?” (1 Móz. 18,25).
Elihu (jelentése: maga az
Isten) válasza: „Azért ti okos emberek,
hallgassatok rám! Távol van Istentől a gonoszság, és a Mindenhatótól az
álnokság” (Jób. 34,10)
Róm. 3,7 Mert ha Isten igazsága [Igéje, ami a valóság] az én hazugságom [az én hazug állításom vagy magatartásom] által lett naggyá [kiemelkedőbbé, és növekedett, fokozódott]
az ő dicsőségére, [az Ő dicsőítésére]
akkor miért esem én még mindig ítélet alá, mint bűnös [mint a célt eltévesztő]?
Róm. 3,8 Vagy talán igaz az, amivel rágalmaznak [amivel hamisan vádolnak is] minket, és
amit állítanak [és hangoztatnak]
némelyek? Hogy tudniillik így beszélünk: tegyük a rosszat, [a káros, ártalmas, értéktelen, és
hitvány dolgokat, vagyis a gonoszt] hogy a jó következzék [és származzék] belőle [mert
némelyek állítása szerint mondjuk is ezt]! Az ilyeneket méltán sújtja [és igazságosan éri] az ítélet! [és jogos az elmarasztalásuk]*
*Sőt az apostol azt
hirdeti, hogy: „… ti szabadságra hívattatok atyámfiai [testvéreim]; csakhogy a szabadság ürügy [kiindulási
pont, támaszpont, ok, alkalom, indok, indíték, ösztönzés] ne legyen a testnek. [Más
fordítás: Csak ne használjátok ezt a
szabadságot a bűnös természetetek kívánságaira. Nem olyan szabadságra,
mely ugródeszka a húsnak], sőt (agapé: Isten szerinti)
szeretettel szolgáljatok egymásnak” (Gal. 5,13).
És folytatódik a
figyelmeztetés: „De meglássátok, [arra
azonban ügyeljetek; (vigyázzatok)]
hogy ez a ti szabadságtok
[kiváltságotok; feljogosult voltotok] valamiképpen
botránkozásukra ne legyen [megtorpanás; hibás lépés; megütközés,
fennakadás, valamibe való beleütközés; gát, akadály; botláskővé ne váljon] az erőtleneknek [a gyengéknek]” (1
Kor. 8,9).
Hanem:
„Mint szabadok, és nem, mint akiknél a szabadság a gonoszság palástja (de nem úgy,
mint akik a szabadságot a gonoszság takarójának /ürügyként/ használják), hanem mint Istennek (rab)szolgái” (1Pét 2:16).
Mert: „… ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek (a bűn
csábításától)” (Ján. 8,36).
Róm. 3,9 Mi tehát az igazság? Különbek [feljebb valók; fölényben] vagyunk? [van-e előnyünk felettük]? Egyáltalában nem! Hiszen előbb már
kimondtuk azt az ítéletet, [vagyis
bizonyítottuk] hogy zsidók [vagyis
júdeaiak] is, görögök [vagyis
pogányok] is mind bűnben [azaz:
céltévesztésben] vannak, [vagyis
elvétették a célt, és ezért a céltévesztés hatalma,
és fennhatósága alatt vannak]*
*És folytatják az
apostolok: „De az Írás
mindent (és mindenkit) bűn [vagyis céltévesztés] alá
rekesztett [és összezárt], hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből
[vagyis Jézus Krisztus hite által]
adassék a hívőknek” (Gal.
3,22).
És így
folytatódik a kijelentés: „Mert az Isten
mindeneket [minden embert] engedetlenség [hitetlenség, csökönyös és lázadó
makacsság] alá rekesztett [mindnyájukat a hitetlenségbe hagyta
merülni; összezárta = közös helyzetbe hozta annak érdekében] hogy mindeneken [vagyis mindenkin, és
mindnyájukon] könyörüljön. [és
irgalmasságot gyakoroljon]” (Róm. 11,32)
Isten azonban –
aki maga a Szeretet – megoldást adott erre a problémára: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta,
hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Aki hiszen
Őbenne, el nem kárhozik (az nem jut ítéletre); aki pedig nem hisz, immár elkárhozott (már ítélet alatt van), mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött
Fiának nevében” (Ján. 3,16.18)
„az ítélet pedig az, hogy e világ
fejedelme (a sátán) megítéltetett” (Ján. 16,11)
„Most van e világ kárhoztatása (megy végbe az ítélet e világ felett); most vettetik ki e világ fejedelme” (Ján. 12,31)
Róm. 3,10 amint meg van írva: „Nincsen igaz [igazságos] ember egy sem,
Róm. 3,11 nincsen, [senki]
aki értse, [aki belátja, és tudja]
nincsen, [senki] aki keresse Istent.
Róm. 3,12 Mind elhajlottak, [letértek az útról, eltévedtek] valamennyien [mindannyian egyaránt értéktelenné lettek] megromlottak, [elfajzottak; hasznavehetetlenekké váltak]
és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem*
*Ez pedig így lett megírva: „Ezt (gondolja), és mondja a balgatag (a bolond) az ő szívében
(bensőjében): Nincs Isten. Megromlottak
és utálatos hamisságot cselekedtek, nincs, aki jót cselekedjék. Isten letekint
a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-é értelmes, Istent kereső?
Mindnyájan elhajlottak (és elpártoltak tőle), és valamennyien (egyaránt) megromlottak,
nincsen, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is (egyetlen ember sincs)
(Zsolt. 53,2-4)
Róm. 3,13 Nyitott [tátongó,
és megnyílt] sír a torkuk [a gégéjük],
nyelvükkel ámítanak [és
alattomosan rászednek, becsapnak, csalárdságot beszélnek, áspis, vagyis vipera)] kígyóméreg az
ajkukon.
Róm. 3,14 szájuk átokkal [és átkozódással] és keserűséggel [keserű beszéddel] van tele*
*A hitetlenekről, és
a vallásos emberekről így szól a Szent Szellem: „Mert nincsen az ő szájukban egyenesség, belsejük csupa romlottság;
nyitott sír az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek” (Zsolt. 5,10)
De: „Szája telve
átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és
álnokság” (Zsolt. 10,7)
„Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge
van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4)
„Kígyóméreg az ő boruk,
viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33)
Róm. 3,15 Lábuk gyors a vérontásra*
*A próféciák már
előre jelzik azt, hogy: „Lábuk gonosz
cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok,
pusztulás és romlás van útjaikon. Nem ismerik a békesség útját (vagyis Krisztust),
eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a
békességhez (vagyis Krisztushoz)” (Ésa. 59,7-8)
„Mert ők rossz úton
futnak, és vérontásra sietnek” (Péld. 1,16)
Róm. 3,16 romlás [baj,
csapás, pusztulás, romok] és nyomorúság [és nyomorgatás, szerencsétlenség, azaz csapás, és sanyarúság] jár a
nyomukban [az ő ösvényeiken, és
útjaikon].
Róm. 3,17 és a békesség útját nem ismerik: [nincsenek
tudatában, nem érzik, nem észlelik, nem biztosak benne, mert nem értik]*
*Mert nem ismerték
meg azt, aki kijelentette, hogy: „Én vagyok az út…” (Ján. 14,6)
Akiről már a próféták is így
szóltak „… és hívják nevét:… békesség
fejedelmének!” (Ésa. 9,6)
Aki így bátorítja az övéit: „Békességet hagyok néktek; az én
békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne
nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Ján. 14,27)
És akinek neve: Úr Jézus: „Mert Ő a mi békességünk” (Eféz.
2,14)
Akik Őt nem ismerik, arról
így szól a Szent Szellem: „Nincs
békesség, így szól az Úr, az istenteleneknek (akik Isten nélkül élnek)! Nincs békesség, szól Istenem, a
hitetleneknek!” (Ésa. 48,22; 57,21).
Róm. 3,18 Isten félelmével nem törődnek.” [nincs szemük előtt]*
*A (hús)testi
ember:
„A bűnös ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem,
sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani. Szája rontást
és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni. Rontást eszel ki ágyában,
nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat”
(Zsolt. 36,2-5).
Róm. 3,19 [Mi azonban] tudjuk, hogy amit a törvény
mond, azt a törvény alatt élőknek mondja, [vagyis
azokra vonatkozik, akik a törvény hatálya alá vannak vetve] hogy elnémuljon
[és elhallgattassék, bedugassék, betömessék]
minden száj, és az egész világot [az
egész világegyetemet, a teremtett világot] Isten ítélje meg [(hüpodikosz): vagyis: igazságos döntésnek legyen alárendelve]*
*Ugyanis: „… akik a törvény cselekedeteiből vannak [vagyis a törvény szerint élnek, és akik a törvény szerinti tetteikre támaszkodnak],
átok alatt vannak [és azokat átok sújtja]; minthogy meg van írva: Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban
[vagyis aki nem tartja meg hűségesen],
amik megírattak a törvény könyvében, hogy
azokat cselekedje” (Gal. 3,10).
És ez így lett megírva: „Átkozott, aki
meg nem tartja e törvénynek igéit, hogy cselekedje azokat (és nem a szerint
cselekszik)! És mondja az egész nép:
Ámen!” (5 Móz. 27,26)
„… Így szól az Úr, Izráelnek Istene: Átkozott (az az ember) mindenki,
aki meg nem hallja e szövetségnek igéit (aki nem hallgat annak a
szövetségnek az igéire). Amelyet akkor
(azon a napon) parancsoltam a ti
atyáitoknak (őseiteknek), amikor
kihoztam őket Egyiptom földéről, a vaskemencéből (vaskohóból), mondván: Halljátok meg az én szómat (és
hallgassatok szavamra), és cselekedjétek
(teljesítsétek) mindazokat, amiket én
parancsolok néktek, és (akkor) népemmé
lesztek, én pedig Istenetekké leszek néktek” (Jer. 11,3-4).
„Mostan azért ha figyelmesen (és engedelmesen) hallgattok
szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi
nép közt az enyéim (az én tulajdonom); mert
enyém az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma (királysága) és szent nép. Ezek azok az igék, melyeket el
kell mondanod Izráel fiainak” (2 Móz.
19,5-6)
„Mert az Isten mindeneket [minden embert] engedetlenség [hitetlenség (csökönyös és lázadó),
makacsság] alá rekesztett [mindnyájukat a hitetlenségbe hagyta
merülni; összezárta = közös helyzetbe
hozta annak érdekében] hogy mindeneken
[mindenkin; mindnyájukon] könyörüljön.
[Irgalmazzon, irgalmasságot gyakoroljon]” (Róm. 11,32)
Mert: „… az Írás mindent (mindenkit) bűn
alá rekesztett, hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből (Jézus
Krisztusban vetett hit alapján) adassék a
hívőknek (azoknak, akik hisznek)” (Gal. 3,22)
Ugyanis: „… a
törvény vége [bevégzése; végcélja; beteljesedése; megszűnése; befejeződése]
Krisztus minden hívőnek igazságára [megigazulására annak, aki hisz]” (Róm.
10,4)
Róm. 3,20 Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből [vagyis olyan tettekből, melyekkel a törvényt
akarja betölteni] egy (hús)test
sem igazul meg Őelőtte [vagyis
Isten előtt]: mert a bűn [azaz: a
céltévesztés] ismerete [és
felismerése] a törvény által vagyon*
*És így folytatódik
a kijelentés. „Mit mondunk tehát? A törvény bűn-é?
(vagyis céltévesztés)? Távol legyen: sőt
inkább a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a [a gonosz] kívánságról sem tudtam volna, [és a
vágyat, a mohó kívánást sem ismerném]
ha a törvény nem mondaná: Ne kívánd! De
a [tiltó] parancsolat által a bűn alkalmat vett,
[ösztönzést, indíttatást, lökést, ugródeszkát, és támaszpontot kapott] és nemzett [és fölébresztett;
felszított; felkeltett; kimunkált] bennem
minden [gonosz] kívánságot [és mohó kívánást és megismerkedtem a
bűnnel = elkövettem a bűnt] mert [ugyanis] törvény nélkül holt a bűn” (Róm. 7,7-8).
Mert a kívánság pedig – ha
gondolatai az embernek e körül forognak – így működik: „Azután a kívánság
megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz” (Jak.
1,15).
Dávid így imádkozik,
megvallva, hogy: „… egy élő (vagyis
természeti, a biológiailag élő ember) sem
igaz előtted!” (Zsolt. 143,2)
Róm. 3,21 Most pedig [kijelentetett,
hogy] a törvény nélkül jelent meg [a törvénytől függetlenül lett nyilvánvalóvá nekünk] Isten igazsága,
[az Isten előtti megigazulás]
amelyről bizonyságot is tesznek [és
tanúsítják] a törvény és a próféták [az Isten nevében szóló,
isteni akaratot közvetítő személyek]*
*Ezért: „Tudván azt,
hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből [tettei alapján]… Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul
meg egy (hús)test sem. [mert a
törvény szerinti tettek senkit sem tesznek igazzá]” (Gal. 2,16)
Róm. 3,22 Isten pedig ezt az igazságát [az Isten előtti megigazulást] most nyilvánvalóvá [és láthatóvá] tette a [Jézus] Krisztusban való hit által [és a Jézus hitén keresztül] minden
hívőnek. [és mindazok elnyerik, és
mindazokra száll, akik hisznek Benne] Mert nincs különbség [és
nincs megkülönböztetés zsidó és nemzetbeli között]*
*És tette ezt
Isten: „Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban [a követelményeivel, és rendelkezéseivel]
ellenünk szóló [és tételekbe foglalt] kézírást [az adóslevelet], amely
ellenünkre volt nekünk [és mely
vádolt minket], és azt eltette [eltávolította, eltolta] az útból, odaszegezvén azt a keresztfára (vagyis
a kínoszlopra)” (Kol.
2,14)
Ugyanis: „A törvény nincs hitből [és nem a hitből származik], hanem amely ember cselekszi [betölti, és megteszi] azokat, élni fog azok által. Krisztus
váltott meg minket [Aki kivásárolt
bennünket, és váltságdíj ellenében
felszabadított] a törvény átkától
[vagyis a törvény átka alól]”
(Gal. 3,12-13).
Ezért: „A
körülmetélkedés semmi, [hasonlóképpen] a
körülmetéletlenség is semmi; hanem [csak az] Isten parancsolatainak [végzésének] megtartása. [csak az fontos, és ér valamit]” (1 Kor. 7,19).
Isten parancsa pedig az, hogy „Szükség néktek újonnan születnetek (Ján. 3,7).
Ezért: „… nincs különbség [vagyis
megkülönböztetés] zsidó meg görög
[azaz: pogány] között; mert ugyanaz az
Ura mindeneknek, [vagyis mindnyájunknak] aki kegyelemben gazdag mindenekhez, [és bőkezű mindazokhoz] akik Őt segítségül hívják”(Róm. 10,12)
Róm. 3,23 Mindenki vétkezett [eltévesztette a célpontot] és híjával van [nélkülözi; szűkölködik] az Isten dicsőségének.
Róm. 3,24 Ezért Isten ingyen [ajándékképpen] igazítja meg őket, miután megváltotta őket a
Krisztus Jézus által.
[Más fordítás: Megigazulásukat azonban ingyen, az ő kegyelméből kapják a Krisztus Jézus kifizette váltság
általi szabadítás révén, amelyet a Krisztus Jézus megváltó munkája fordított
felénk]*
*És így folytatódik
a kijelentés: „Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette önmagával a
világot
[Mert: Isten volt a Krisztusban, amikor a világot magával kiengesztelte].
Nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket
[nem számította fel nekik az
eleséseket, a hibás lépéseket,
botlásokat, baklövéseket, melléfogásokat és törvényszegéseket], és
reánk bízta [sőt belénk helyezte]
a békéltetésnek [a kibékítés, a kiengesztelődés] igéjét [logoszát]” (2 Kor. 5,19)
„Megigazulván azért hit
által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm. 5,1)
„Akiben van a mi váltságunk
az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Eféz.
1,7)
Ő:
„Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk; …” (Gal.
3,13)
„hogy
a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk” (Gal.
4,5)
„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez
nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne
kérkedjék” (Eféz. 2,8-9)
„Az Ő (Isten) munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban
vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és
megváltássá” (1Kor. 1,30)
Így váltunk szabaddá: „Mert a Jézus Krisztusban való élet Szellemének törvénye megszabadított
engem a bűn és a halál törvényétől” (Róm.
8,2)
Róm. 3,25 Mert az Isten őt [eleve]
(el) rendelte [és oda adta] engesztelő [véres]
áldozatul [fedélnek, mint előkép, a frigyláda fedele
a Templomban, vagyis az irgalom helye, a kiengesztelés]. Azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát [igazságosságát] megmutassa [nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként].
Isten ugyanis az előbb [a korábban]
elkövetett bűnöket [végtelen türelmében]
elnézte [elengedte, és megbocsátotta].
Róm. 3,26 türelme idején [az előbb történt vétkezések büntetlenül hagyása, elengedése, és
megbocsátása által, melyeket Isten elszenvedett, eltűrt, béketűrésével] hogy e mostani időben [vagyis időszakban] mutassa meg [és jelentse ki] igazságát, [és
kimutatta igazságosságát a jelen időre nézve is]: mert ahogyan ő igaz,
igazzá teszi azt is, [vagyis megigazít mindenkit]
aki Jézusban hisz. [aki a Jézus hitéből
való]*
*Mert: „Ő az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden
nép a maga útján járjon” (Csel. 14,16)
És: „A tudatlanság
időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy
mindenki mindenütt térjen meg” (Csel. 17,30)
„Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem
trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van
szükségünk” (Zsid. 4,16)
Róm. 3,27 Hogyan lehetséges akkor [és hol marad az ember számára] a dicsekvés [lehetősége, amivel büszkélkedhetik]?
Lehetetlenné vált. [szétfoszlott;
kirekesztetett; semmivé lett; kizáratott] Milyen törvény által? A cselekedeteké
[a tettek törvénye] által? Nem, hanem
a hit „törvénye” által.
Róm. 3,28 Hiszen azt tartjuk, [és állítjuk] hogy hit által igazul meg az ember, a törvény
cselekvésétől függetlenül*
*És így folytatódik
a kijelentés: „Mit mondjunk tehát, [mivel ez így van,
kérdezzük csak] mit ért el [és mit
nyert volna hústest szerint, és mire jutott] Ábrahám (jelentése: sokaság atyja), a mi (hús)test szerinti ősatyánk a saját erejéből? Ha ugyanis Ábrahám
cselekedetekből [vagyis
tettei eredményeként] igazult meg, akkor
van mivel dicsekednie, [és akkor lenne alapja a dicsekvésre] de nem Isten előtt. [mert nincs erre
lehetőség az Istennel szemben].
De mit mond az Írás?
„Hitt [pedig] Ábrahám az
Istennek, és Isten ezt számította be [ezt tulajdonította] neki igazságul.” [ez szolgált
megigazulására]. [Márpedig] aki fáradozik, [és tetteket visz végbe; és munkálkodik, dolgozik] annak a bért [a fizetséget] nem kegyelemből [és nem ingyen] számítják, hanem azért, mert tartoznak vele.
[vagyis tartozás szerint jár, tartozás kiegyenlítéseként]. Aki pedig nem fáradozik, [nem visz végbe tetteket, és nem
munkálkodik] hanem hisz abban, aki
megigazítja [aki igazzá, vagyis megigazulttá nyilvánítja] az istentelent (vagyis azt, akiben nincs
Isten, az Isten nélkül élőt) annak a hite
számít [a hite tulajdoníttatik] igazságnak.
[vagyis megigazulásul] (az Isten kegyelmének végzése szerint).
Ahogyan Dávid is azt az embert mondja
[és hirdeti] boldognak (és
áldottnak; szerencsésnek; ez pedig az Istennel való közösségből fakad, Isten
ajándéka) akinek az Isten cselekedetek
nélkül [vagyis a tettektől függetlenül] tulajdonít
[és számítja be az] igazságot:
[vagyis a megigazulást; azaz, akit Isten igazit meg tettek nélkül].
„Boldogok, [és áldottak] akiknek megbocsáttattak [bűneik;
hamisságaik; gonoszságaik] törvényszegéseik,
[akiknek törvénytiprásait elengedték], és akiknek elfedeztettek bűneik [gonoszságaik; vétkeik, vagyis a cél
ELVÉTÉSE]
Boldog [és áldott] ember
[vagyis az a személy], akinek az Úr bűnt
nem tulajdonít. [vétkeit, vagyis céltévesztését
nem rója, és nem számítja fel]” (Róm. 4,1-8).
Dávid is így
prófétál arról, hogy mi a boldogság: „Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott,
vétke eltöröltetett. Boldog az az ember, akinek az ÚR (JHVH = Jahve) nem rója fel bűnét, és nincs szellemében
álnokság” (Zsolt. 32,1-2).
És teszi ezt Isten azért: „hogy egyetlen ember [egyetlen hústest] se dicsekedjék az Isten színe előtt. Hogy,
amint meg van írva: Aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék” (1Kor.
1,29.31).
Mert: „Ezt mondja az
Úr: Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcsességével, az erős se dicsekedjék az
erejével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával. Hanem azzal dicsekedjék, aki
dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, aki kegyelmet,
ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja
az Úr” (Jer. 9,23-24)
„Hogy aki magát áldja e földön, áldja magát az igaz
Istenben, és aki esküszik e földön, esküdjék az igaz Istenre, mert elfeledvék a
régi nyomorúságok, és mert elrejtvék szemeim elől” (Ésa. 65,16).
„Aki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék” (2
Kor. 10,17).
Pál apostol vallástétele: „Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus
Krisztus keresztjében (kínoszlopában),
aki által nékem megfeszíttetett a világ,
és én is a világnak” (Gal. 6,14)
És a továbbiakban
is így vallja meg az apostol a hitét: „Tudván azt, hogy az ember nem igazul
meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is
Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem
a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy
(hús)test sem” (Gal. 2,16).
És így folytatja az apostol: „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit
által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy
senki ne kérkedjék” (Eféz. 2,8-9)
Mert Isten: „Nem
az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, (és nem az
általunk véghezvitt igaz cselekedetekért) hanem
az ő irgalmasságából tartott meg (és üdvözített) minket az újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által” (Tit.
3,5).
Bizony, Isten: „Nem vétkeink szerint bánik
velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk. Mert amilyen magas az ég a földtől,
olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt. Amilyen messze van napkelet
napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket. Amilyen irgalmas az apa fiaihoz,
olyan irgalmas az ÚR (JHVH =
Jahve) az istenfélőkhöz” (Zsolt. 103,10-13).
„Isten ugyanis
Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik
bűneiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét” (2Kor. 5,19).
Róm. 3,29 Vagy Isten kizárólag a zsidóké [vagyis a júdeaiaké]? Nem a pogányoké [vagyis
a nemzeteké] is? Bizony, a pogányoké [a
nemzeteké] is.
Róm. 3,30 mert egy az Isten, aki megigazítja [vagyis megigazulttá nyilvánítja] a
körülmetéltet hitből, [éppúgy, mint aki]
a körülmetéletlent pedig hit által [vagyis
a hiten keresztül]*
*Hiszen Ábrahám: „…
a körülmetélkedés jelét [jegyét, jelképét] is körülmetéletlenül tanúsított hite igazságának pecsétjéül [egy
pecsét, mint védelem vagy megóvás; - a rányomott bélyeg, a tulajdon vagy az
eredetiség jeleként] kapta, hogy atyja
legyen minden körülmetéletlen hívőnek, hogy azok is igaznak fogadtassanak el.
És hogy atyja legyen a körülmetélteknek is, azoknak, akik nemcsak
körülmetélkednek, hanem követik is a
mi atyánknak Ábrahámnak körülmetéletlenségében tanúsított hitének nyomdokait”
(Róm.
4,11-12).
És így folytatja az apostol: „Előre látván pedig az Írás, hogy Isten hitből
fogja megigazítani a pogányokat, eleve hirdette Ábrahámnak, hogy: Te benned
fognak megáldatni minden népek. Ekként a hitből valók áldatnak meg a hívő
Ábrahámmal” (Gal. 3,8-9)
Már Ézsaiáson keresztül: „Így
szól az Úr az Úr Jézushoz, és a minden korban élő krisztusi emberhez: Kevés az, hogy nékem szolgám légy, a Jákób
nemzetséginek megépítésére és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sőt a
népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!” (Ésa. 49,6).
Hiszen: „Csak egyetlen Úr, egyetlen hit, és egyetlen
bemeritkezés van; Egyetlen az Isten és mindeneknek Atyja, aki
mindeneknek felette van [aki uralkodik minden felett] és mindenek által [és mindenen
keresztül] és mindnyájatokban munkálkodik, [cselekszik, és mindent átjár, és mindenhol jelen van]” (Eféz.
4,5-6).
Róm. 3,31 Érvénytelenné [hatálytalanná]
tesszük [és mellőzzük, érvénytelenítjük,
megszüntetjük, vagy eltöröljük] tehát a törvényt a hit által? Szó sincs
róla! Sőt inkább érvényt szerzünk a törvénynek [érvényre emeljük a hiten át]*
*Az Úr Jézus
kijelenti, hogy a törvényt Ő fogja beteljesíteni, és teljessé tenni: „Ne gondoljátok
[és ne véljétek], hogy jöttem a
törvénynek [Az Úr útmutatásának;
tanításának; Isten kijelentett akaratának; az IGÉ-nek] vagy a prófétáknak eltörlésére [vagy
megszüntetésére; fölbontására; visszavonására]. Nem jöttem, hogy eltöröljem [megszüntessem; érvénytelenné tegyem;
visszavonjam], hanem inkább, hogy betöltsem [beteljesítsem; teljessé, tökéletessé tegyem, vagyis tartalmat adni jöttem]” (Mát. 5,17).
Pál apostolon
keresztül fejti ki a Szent Szellem az Úr Jézus kijelentését: „Mert a törvény
vége [bevégzése; végcélja; beteljesedése; megszűnése; befejeződése] Krisztus minden hívőnek igazságára [és
megigazulására annak, aki hisz]” (Róm. 10,4).
Ugyanis: „…
az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusban vetett
hit alapján adassék azoknak, akik hisznek. Mielőtt pedig eljött a hit, a
törvény őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig.
Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett (és nevelőnk volt
Krisztusig), hogy hitből (azaz: hit által) igazuljunk meg. De
minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt. Mert
mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik
Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöttétek magatokra” (Gal. 3,22-27)
„Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, [mivel a törvény a maga részéről tehetetlenséget
mutatott] mivelhogy erőtlen vala a (hús)test miatt [melyet a (hús)test gyengévé tett]. Az Isten [azt megtette] az ő
[saját] Fiát elbocsátván [és
elküldve] bűn [a céltévesztés] (hús)testének hasonlatosságában [és
hasonmásában] és a bűnért, [a
céltévesztés miatt]. Kárhoztatá a bűnt [a
céltévesztést] a (hús)testben. [hogy elítélje a
(hús)testben levő bűnt (a
céltévesztést]. Hogy a törvénynek
igazsága [igazzá-tétel eredménye] beteljesüljön
bennünk [és rajtunk] kik nem
(hús)test szerint járunk, [és élünk] hanem Szellem szerint. [akiknek
járását-kelését nem a hús vezérli, hanem a Szellem] (Róm. 8,3-4)
„Most pedig megszabadultunk [felszabadultunk; mentesültünk; feloldoztattunk] a törvénytől, [a törvény hatálya alól] minekutána meghaltunk arra nézve, [és
annak a számára] amely által lekötve
tartattunk; [ami fogva tartott bennünket] hogy szolgáljunk a Szellemnek újságában [újszerűségében; új
voltában] és nem a betű óságában. [s
ezért új Szellemben szolgálunk, nem az Írás elavult régi betűvilágában]” (Róm.
7,6)
„Az által, hogy eltörölte
a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást (a követelésével minket terhelő
adóslevelet), amely ellenünkre volt nekünk (amely minket vádolt), és
azt eltette (eltávolította) az útból, odaszegezvén azt a keresztfára
(a kínoszlopra)” (Kol. 2,14)
Mert
így szól az Úr Ézsaiáson keresztül az Úr Jézusról: „Ímé (ez) az én
szolgám, akit gyámolítok (akit támogatok), az én választottam, akit
szívem kedvel (akiben gyönyörködöm), Szellememet adtam Őbelé, törvényt
beszél (és hirdet) a népeknek” És: „… a törvényt igazán jelenti
(igazán hirdeti) meg (Ésa. 42,1.3)
Ez
a törvény pedig: „… a hit törvénye…” (Róm.
3,27)
Mégpedig:
„… a szeretet által munkálkodó hité” (Gal.
5,6)
„… mert aki szereti a felebarátját [az embertársát; a
különböző; a „másféle” más fajtából való (vagyis az Ádámi) idegent] a
törvényt [vagyis Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében
jelentett ki] betöltötte. [beteljesítette,
véghezvitte, megvalósította; tartalmat adott neki]. „… tehát a
szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt” (Róm. 13,8.10)
„Mert az egész törvény
ebben az egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal. 5,14)
Szeressük egymást!
„Szeretteim, szeressük
egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istentől
született, és ismeri az Istent” (1 Ján. 4,7)
Az emberek jóságáról
"Sokan nagy hangon
hirdetik az emberek jóságát, de Isten jóságától ki van úgy meghatva, ahogy
lennie kellene?" (Ismeretlen)
Benjamin Franklin: A vitatkozásról
“Ha vitatkozol, dühöngsz és
ellentmondasz, néha győzöl, de hiú siker lesz, mert sohasem szerezted meg az
ellenfeled jóindulatát.”
Mark Twain: A Bibliáról
"A legtöbb embert azok a
bibliai szakaszok aggasztják, amelyeket nem értenek. Engem inkább azok,
amelyeket megértettem."
Wolfgang Bühne: A házasságról
Az egyik házastárs a menny
felé tart, a másik az örök kárhozat felé. Az egyik Krisztusért él, a másik
önmagáért. Az egyik a Sátán kísértését látja abban, amit a világ kínál, a másik
vágyainak beteljesülését. Vajon milyen okból köthetnék életre szóló szoros
közösséget egy olyan emberrel, akinek az enyémmel ellentétes irányúak a vágyai
és a törekvései? "(2 Kor 6,14-15)
Cseri Kálmán: A titkolt kívánságokról
Minél inkább titkolt,
rejtegetett kívánságokkal él együtt valaki, annál jobban meglátszik a kedélyén.
Annál inkább tapasztalnia kell, hogy sok életerőt, energiát szívnak ezek el.
Akaratlanul is megrontja a kapcsolatait.
Joseph Prince: Krisztus bevégzett munkája
Amikor Isten a
tízparancsolatot adta, és a szombati nyugalomhoz ért, üzenete teljesen világos
volt: „Ha a teremtett világ nem dől össze, amikor pihenek, akkor tudhatod, hogy
akkor sem fog, ha te megpihensz." Tudod, szükségünk van pihenésre. Ahhoz,
hogy a termőföld teremjen, időnként parlagon kell hagyni. Ahhoz, hogy
egészséges légy, pihenned kell.
2013. szeptember 15.
Ige: A tanításra figyelj, mely Atyádtól jön
„Hallgasd,
fiam, a te atyádnak erkölcsi tanítását, és a te anyádnak oktatását el ne hagyd. [Hallgass,
fiam, apád intelmére, erkölcsi
tanítására; fegyelmezésére] s ne vedd semmibe [el ne hagyd] anyád tanítását! [oktatását; törvényét]*
Péld. 1,9 Mert kedves ékesség [díszes koszorú] lesz a te
fejednek, és [ékes] aranylánc [ékszer] a te nyakadra. [Hisz díszes
[ékes] koszorú [kedves ékesség] ez a fejedre, ékes aranylánc [ékszer] a nyakadba.]** (Péld. 1,8-9)
*És a Szent Szellem így folytatja a figyelmeztetést: „Fiam! Az én tanításomról el ne
felejtkezzél, és az én parancsolatimat megőrizze a te elméd (a te szíved, a
bensőd); Mert napoknak hosszú voltát
(magas életkort), és sok esztendős (hosszú)
életet, és békességet (szerencsés
éveket s boldogulást) hoznak (jólétet
szereznek) néked bőven” (Péld.
3,1-2)
„Őrizd meg (tartsd hát meg), fiam, atyád (apádnak) parancsolatját, és anyád tanítását el ne
hagyd (ne vedd semmibe)” (Péld. 6,20).
„Hallgasd a te atyádat, aki nemzett téged; és meg ne utáld a te anyádat,
mikor megvénhedik. Igen örül (vígan örvendezik, hangosan ujjong) az
igaznak atyja (apja), és a bölcsnek
szülője (aki bölcset nemzett) annak
vígadoz (örül)” (Péld. 23,22.24).
Mert: „A bölcs
fiú enged atyja intésének (megfogadja az apai intést); de a csúfoló semmi dorgálásnak helyt nem ád (nem hallgat a
dorgálásra).
»Más fordítás A
bölcs fiú örül, ha megintik, az elbizakodott meg sem hallgatja a feddést«” (Péld.
13,1).
És: „Aki szereti
(szívesen veszi) a dorgálást (az
intelmet), szereti a tudományt (és a
tudást, az szeret tanulni); aki pedig
gyűlöli a fenyítéket (a feddést, aki haragszik, hogyha dorgálják), oktalan (buta) az (és ostoba marad)” (Péld. 11,32).
Bizony: „A
bolond megutálja az ő atyjának tanítását (megveti apjának intését); aki pedig megbecsüli a dorgálást (figyel
a feddésre), igen eszes (és okos
lesz).” (Péld. 15,5).
A törvény parancsa így szólt az engedetlen fiúról: „Ha valakinek engedetlen és konok (rossz
útra tévedt, önfejű; pártütő és makacs) fia
van, nem hallgat sem apjának, sem anyjának a szavára, és még ha megfenyítik,
akkor sem hallgat rájuk (nem engedelmeskedik nékik), ragadja meg őt apja és anyja, vigyék ki (fogják és vezessék) a város véneihez a helység kapujába.
(Jelentsék), és így szóljanak a város véneihez: Ez a fiú
engedetlen és konok (rossz útra tévedt és önfejű, pártütő és makacs), nem hallgat a szavunkra. dorbézoló (tobzódó)
és részeges (iszik és tékozol). Akkor kövezzék azt halálra a város férfiai
mind. Így takarítsd (irtsd) ki a gonoszt a magad köréből! Az egész
Izráel hallja meg ezt (s tudja meg a dolgot), és féljen!” (5Móz.
21,18-21).
Az Úr Jézus megerősíti a kijelentést, így szólva: „Mert Isten parancsolta ezt, mondván:
Tiszteld atyádat és anyádat, és: Aki atyját vagy anyját szidalmazza [sértegeti, gyalázza, rosszat mond rá,
átkozza, gonoszul beszél, becsmérel,
ócsárol], halállal lakoljon [bűnhődjék; továbbá: azt, aki gonoszat mond atyjára vagy anyjára, ki kell végezni!]” (Mt.
15,4).
És Isten
fiainak is szól a figyelmeztetés: Mert
még vérig nem állottatok ellent, tusakodván a bűn ellen
(Más fordítás: Mert a bűn ellen való harcban
(küzdelemben) még nem álltatok ellen egészen a vérig //a véretek ontásáig//).
És elfeledkeztetek-é az intésről (a
bátorításról, a vigasztalásról), amely
néktek, mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne
lankadj (és ne csüggedj el), ha ő
dorgál (megfedd, ha korhol) téged;
Mert akit szeret az Úr, megdorgálja (megfenyíti), megostoroz pedig mindent
(mindenkit), akit fiává fogad. Ha a
fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival
(hát maradjatok állhatatosak a fenyítéskor); mert melyik (és milyen) fiú
az, akit meg nem fenyít az apa?
Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok (ha
nem részesültök a fenyítésben), melyben
mindenek részesültek (ami mindenkinek kijár), korcsok (fattyak) vagytok és
nem fiak” (Zsid. 12,4-8).
Hiszen: „… Isten
fiai… Istentől születtek.” (Ján.
1,12-13).
Mert: „Az ő
akarata szült minket az igazság igéje által….” (Jak. 1,18).
//Megjegyzés: Az ószövetségben sok szó
esik a fenyítésről, ostorozásról. De hogy ezen a szerető Édesatyánk mit ért,
azt csak az Ő Igéje tudja kijelenteni, hiszen tudjuk, hogy az Igét az Ige magyarázza meg a legjobban. Erre csak egy példát hozunk fel: "Mit csináljak (cselekedjem, tegyek) veled, Efraim? Mit csináljak (cselekedjem, tegyek) veled, Júda? (Hiszen) hűségetek (szeretetetek) csak olyan, mint a reggeli felhő, vagy mint
a korán tűnő (múló) harmat. Ezért a próféták által ostoroztam
őket, beszédeimmel gyilkoltam őket (Azért vertem meg a próféták által és megölöm őket az én számnak
beszédivel, ajkam szózatával): ítéletem
napvilágra jön (ítéletem elérkezik, mint a világosság)" (Hós. 6,4-5).
Kiderül tehát, hogy az „ostorozás” a prófétai szóval történik, vagyis: Isten Igéjével,
hiszen a próféták Isten Igéjét szólták!//
**Akkor Atyád: „Ékes koszorút tesz a fejedre, díszes
koronát ajándékoz neked.” (Péld. 4,9).
„És
ez a… korona, az ő Istenének
kenet-olaja…” (3 Móz. 21,12)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)





.jpg)




.jpg)


.jpg)