Készítette: Keresztény szépségportál
Max Lucado
www.keresztenyszepsegporta
2012. december 23.
A szeretet
Max Lucado
www.keresztenyszepsegporta
A probléma
Készítette: Keresztény szépségportál
Max Lucado
www.keresztenyszepsegporta
A szeretet
Az ember arra éhes, hogy úgy szeressék, ahogyan van.
Polcz Alaine
www.keresztenyszepsegporta
A megbocsátás
Készítette: Keresztény szépségportál
ismeretlen
www.keresztenyszepsegporta
A gazdag és a szegény
Készítette: MEGOSZTOM
"Egy nap egy gazdag ember adott egy kosár szemetet egy szegény embernek. A szegény ember elmosolyodott, és elment a kosarakkal, kiürítette, megmosta és feltöltötte gyönyörű virágokkal, visszament a gazdag emberhez, és visszaadta neki. A gazdag ember meglepődött és azt kérdezte: Miért adsz nekem szép virágokat ha én szemetet adtam neked? A szegény ember így válaszolt: Mindenki azt ad, ami a szívében van." ♥
2012. december 22.
APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Készítette: Lisa Szanyel
Azt szeretném, ha egyértelmű válaszvonalat húznátok aközött, ami a saját felelősségetek és felhatalmazásotok területe, és aközött, ami nem az. Sokakhoz szólok, akik elmosták ezeket a megkülönböztető vonalakat, és azt veszitek észre, hogy olyan ügyekbe kontárkodtok bele, ami nem a ti dolgotok. Ez csak arra jó, hogy zavarossá tegye a vizet. Találjátok meg a Szellemem áramlatát, és maradjatok meg benne, Én pedig elvezérellek titeket a legitim és értelmes beavatkozás helyeire, mondja az Úr.
1 Thesszalonika 4:9-12 ami a testvérek iránti kedvességet illeti, nem szükséges írnom nektek, mert titeket Isten tanított meg arra, hogy egymást szeressétek, hiszen ezt teszitek is minden testvér iránt az egész Makedóniában, arra buzdítunk pedig titeket, testvérek, hogy még inkább gyarapodjatok ebben, és becsületbeli dolognak (kötelességnek) tartsátok, hogy nyugodtak legyetek, és saját dolgotokat végezzétek és munkálkodjatok két kezetekkel, amint nektek meghagytuk; hogy illedelmesen forgolódjatok a kívülvalók felé, és semmi hiányotok nem lesz.
(Gyuri Naploja)
szakíts időt...
Készítette: Margit Miskolczine
“Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is — valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted.”
A szelídség
Készítette: Keresztény szépségportál
A szelídség a legnagyobb erő. A nyúl nem szelíd, csak gyáva. Mert gyenge. Szelíd csak egy oroszlán lehet.
Müller Péter
www.keresztenyszepsegporta
A boldogságról
Készítette: Keresztény szépségportál
Paulo Coelho
www.keresztenyszepsegporta
Isten terve
Készítette: Keresztény szépségportál
Isten általunk akarja szebbé tenni a világot, jobbá tenni a földet, boldogabbá tenni az embereket.
Böjte Csaba
www.keresztenyszepsegporta
Nem egyformák az emberi sorsok
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Pár nap volt karácsonyig. Az erkélyeken ott bújtak már a fenyők, délutánonként furcsa, szürke homály úszott a levegőben. Az asszonyok derűs pánikkal hordták haza kosaraikban az ünnepre valót.
Gonddal vették számba a család apraját, nagyját, hogy legyen mindenkinek valami kedvére való az ünnepi asztalon. A kirakatok előtt gyerekek ácsorogtak, szemükben vágy és gond. A kirakat őrzi még, amit maguknak szeretnének, és drága kincsként rejtegeti, amit édesanyának, apának, testvérnek szánnak - ha elég a pénz.
Magas, szőke asszony állt a boltban a többiek között. Már nem fiatal, de nem is öreg annyira, hogy ne vinné a lendületet, ha rezonált a szíve. Most kedvtelenül tartja a kosarát.
- Mit is... Dió nem kell, az idén nem süt beiglit. A porcukor is elég. Karácsonyfadísz... Jó lesz a régi. Szaloncukorból kell majd fél kiló, több nem, úgyis megmaradna. Hiszen nálunk nincs gyerek. S ismétli valami hangtalanul benne: - Nincs gyerek... nincs gyerek... Nincs gyerek.
Nem is volt soha. Pedig lassan már unokája lehetne. Gépiesen nyúl a tej, kenyér, vaj után. A pénztárosnőre rámosolyog, de színtelen hangon diktálja: - csak a mindennapi: tej, kenyér, vaj...
Otthon a leveles szekrényben egy kicsi csomag volt beszorítva. Látszik, nem előre készítették. A látogató hiába csengetett, nem akart dolgavégezetlenül elmenni, becsomagolta abba, ami a keze ügyébe került. Az asszony szórakozottan bontogatja. Két kicsi terítő és egy cédula hull ki belőle. Éva írta. Éva az Asszony barátnőjének a lánya. A barátnőt alig fél éve kisérték ki a temetőbe. Hiába készült negyvenévesen nagymamaságra, az első unokát már nem láthatta. Az Asszony meghatódottan nézi a terítőcskéket. - Milyen kedves Éva, hogy a kisgyermek új gondja mellett rám is gondolt. Talán nekem kellett volna? - fut át rajta a gondolat.
Fátyolos szemmel olvassa cédulát: ,,Szerettem volna személyesen... ez az első karácsony édesanyám nélkül...Meg akartam kérdezni annak a püspökkenyérnek a receptjét, amit ő sütött nekünk minden karácsonyon... Ha tudja Ilonka néni, írja meg ezen a lapon, én már próbáltam könyvből, de nem olyan lett...”
A megcímzett postai lap a földre hullt. Felveszi, elolvassa a címzést, mintha csak ellenőrizné. Nem rendezett benne még terve, értelme nem formálta gondolattá, de szíve viszi a tetteit. Dobozokat kattint, fiókokat húz, ajtót nyit. - Mazsola nincs itthon, a cukor nem elég, mák is kell. Sütök húst is nekik... Szaloncukor két doboz kell, egyik nekik, másik nekünk...
Kabátját visszaveszi, az előszobában állva írja meg a lapot: ,,Kislányom! Légy nyugodt, annak a püspökkenyérnek a receptjét ismerem. Megsütöm. Sütök kalácsot, beiglit is, hiszen van dolgod elég Istvánkával... Te csak rá ügyelj. Pista vegyen karácsonyfát, a rávalót én viszem Édesanyád helyett...”
Nagyot sóhajt, mikor befejezi. Szeme még fátyolos, de a hangtalan hang ott belül most lágyabban szól: ,,Mert nem egyformák az embersorsok. Nekem ez adatott: ahol hiányzik valaki, oda kell beálljak.” ,, Az igazi család sem lehet mindig együtt az ünnepen, nekem ilyen szétszórt családom van. Sokfelé rakta le őket Isten. Törődnöm azzal kell, aki éppen jelentkezik.” Mosolyog. ,,Szétszórtan élünk, de egy az asztalunk. Csak erővel bírjam, kicsit késő van már.” És bírta erővel...
Másnap ünnepi kalács illata töltötte el a konyhát. Kicsi gyermekholmi, szaloncukor, ajándék feküdt az asztalon. Arca kipirult, szomorú szeme ragyogott.
- Ezt elviszem nekik, ez nekünk marad... Nem, diósból még egy kell, hiszen minden évben küldtek csomagot vidékre Kálmán bácsinak. Ezt is meg kell mondjam...
Gondosan csomagolt, de a sporttáska cipzárját nem tudta behúzni. A hétköznap délutáni villamosban szétterült a frissen sült kalácsok árulkodó illata, s bennük az ünnep otthont ígérő öröme. Míg féltő gonddal tovább tette csomagját, az egyik beigli vége kinevetett a papír alól. A szemben ülő férfi elmosolyodott: Cinkos rosszallással hangjában kérdezte: - Viszi a gyerekeknek?
Az asszony megrezzent. Én ekkor már mellette álltam, és ismertem csomagja titkát. Amíg a villamosra vártunk, elmesélte. Szememmel bíztattam, hogy válaszoljon. Az útitárs újra kérdezett: - A gyerekeknek? Ő kipirult arccal, boldogan válaszolt: - A gyerekeknek, meg az unokának! Hála Istennek, van hová vinnem...
A villamoson csend volt és béke. Talán egyre gondoltunk valamennyien: Milyen boldog ez az ember, milyen szép karácsonyi öröme van!
Gonddal vették számba a család apraját, nagyját, hogy legyen mindenkinek valami kedvére való az ünnepi asztalon. A kirakatok előtt gyerekek ácsorogtak, szemükben vágy és gond. A kirakat őrzi még, amit maguknak szeretnének, és drága kincsként rejtegeti, amit édesanyának, apának, testvérnek szánnak - ha elég a pénz.
Magas, szőke asszony állt a boltban a többiek között. Már nem fiatal, de nem is öreg annyira, hogy ne vinné a lendületet, ha rezonált a szíve. Most kedvtelenül tartja a kosarát.
- Mit is... Dió nem kell, az idén nem süt beiglit. A porcukor is elég. Karácsonyfadísz... Jó lesz a régi. Szaloncukorból kell majd fél kiló, több nem, úgyis megmaradna. Hiszen nálunk nincs gyerek. S ismétli valami hangtalanul benne: - Nincs gyerek... nincs gyerek... Nincs gyerek.
Nem is volt soha. Pedig lassan már unokája lehetne. Gépiesen nyúl a tej, kenyér, vaj után. A pénztárosnőre rámosolyog, de színtelen hangon diktálja: - csak a mindennapi: tej, kenyér, vaj...
Otthon a leveles szekrényben egy kicsi csomag volt beszorítva. Látszik, nem előre készítették. A látogató hiába csengetett, nem akart dolgavégezetlenül elmenni, becsomagolta abba, ami a keze ügyébe került. Az asszony szórakozottan bontogatja. Két kicsi terítő és egy cédula hull ki belőle. Éva írta. Éva az Asszony barátnőjének a lánya. A barátnőt alig fél éve kisérték ki a temetőbe. Hiába készült negyvenévesen nagymamaságra, az első unokát már nem láthatta. Az Asszony meghatódottan nézi a terítőcskéket. - Milyen kedves Éva, hogy a kisgyermek új gondja mellett rám is gondolt. Talán nekem kellett volna? - fut át rajta a gondolat.
Fátyolos szemmel olvassa cédulát: ,,Szerettem volna személyesen... ez az első karácsony édesanyám nélkül...Meg akartam kérdezni annak a püspökkenyérnek a receptjét, amit ő sütött nekünk minden karácsonyon... Ha tudja Ilonka néni, írja meg ezen a lapon, én már próbáltam könyvből, de nem olyan lett...”
A megcímzett postai lap a földre hullt. Felveszi, elolvassa a címzést, mintha csak ellenőrizné. Nem rendezett benne még terve, értelme nem formálta gondolattá, de szíve viszi a tetteit. Dobozokat kattint, fiókokat húz, ajtót nyit. - Mazsola nincs itthon, a cukor nem elég, mák is kell. Sütök húst is nekik... Szaloncukor két doboz kell, egyik nekik, másik nekünk...
Kabátját visszaveszi, az előszobában állva írja meg a lapot: ,,Kislányom! Légy nyugodt, annak a püspökkenyérnek a receptjét ismerem. Megsütöm. Sütök kalácsot, beiglit is, hiszen van dolgod elég Istvánkával... Te csak rá ügyelj. Pista vegyen karácsonyfát, a rávalót én viszem Édesanyád helyett...”
Nagyot sóhajt, mikor befejezi. Szeme még fátyolos, de a hangtalan hang ott belül most lágyabban szól: ,,Mert nem egyformák az embersorsok. Nekem ez adatott: ahol hiányzik valaki, oda kell beálljak.” ,, Az igazi család sem lehet mindig együtt az ünnepen, nekem ilyen szétszórt családom van. Sokfelé rakta le őket Isten. Törődnöm azzal kell, aki éppen jelentkezik.” Mosolyog. ,,Szétszórtan élünk, de egy az asztalunk. Csak erővel bírjam, kicsit késő van már.” És bírta erővel...
Másnap ünnepi kalács illata töltötte el a konyhát. Kicsi gyermekholmi, szaloncukor, ajándék feküdt az asztalon. Arca kipirult, szomorú szeme ragyogott.
- Ezt elviszem nekik, ez nekünk marad... Nem, diósból még egy kell, hiszen minden évben küldtek csomagot vidékre Kálmán bácsinak. Ezt is meg kell mondjam...
Gondosan csomagolt, de a sporttáska cipzárját nem tudta behúzni. A hétköznap délutáni villamosban szétterült a frissen sült kalácsok árulkodó illata, s bennük az ünnep otthont ígérő öröme. Míg féltő gonddal tovább tette csomagját, az egyik beigli vége kinevetett a papír alól. A szemben ülő férfi elmosolyodott: Cinkos rosszallással hangjában kérdezte: - Viszi a gyerekeknek?
Az asszony megrezzent. Én ekkor már mellette álltam, és ismertem csomagja titkát. Amíg a villamosra vártunk, elmesélte. Szememmel bíztattam, hogy válaszoljon. Az útitárs újra kérdezett: - A gyerekeknek? Ő kipirult arccal, boldogan válaszolt: - A gyerekeknek, meg az unokának! Hála Istennek, van hová vinnem...
A villamoson csend volt és béke. Talán egyre gondoltunk valamennyien: Milyen boldog ez az ember, milyen szép karácsonyi öröme van!
Joel Osteen pasztor uzenete: Keresd a lehetőséget!
Készítette: Lisa Szanyel
Amikor Pál ezeket a szavakat írta, éppen bilincsek közt, börtönben volt. Azért tartóztatták le, mert az evangéliumot hirdette. Minden, ami körbevette azt kiáltotta: „korlátok”, de a körülmények helyett Pál Isten korlátlan mivoltára szegezte tekintetét. A következő nyitott ajtóra, lehetőségre összpontosított, amit Isten előkészít számára.
Nem számít, milyen „bilincsek” között érzed magad, emlékeztetlek, hogy olyan Istent szolgálunk, Aki szívügyének tekinti, hogy megszabadítsa népét. Amikor Jézust elfogadtad, mint Megváltódat, akkor Ő betöltött az erejével és megígérte, hogy veled lesz életed minden napján.
Amikor úgy néz ki, hogy körülötted minden ajtó bezárult, amikor korlátozottak a körülményeid, amikor úgy érzed, mintha bilincsben lennél, jusson eszedbe, hogy Isten még mindig munkálkodik az életedben. Pálhoz hasonlóan, te is tartsd ébren a reményt. Legyen várakozásod Istentől. Imádkozz, hogy nyisson új lehetőségeket számodra. Ha elbuksz, állj fel újra, és még nagyobb elszántsággal menj előre, hogy valóra váltsd azokat az álmokat, amiket Isten ültetett a szívedbe. „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének” (Jakab 5:16), tehát ne hagyd abba az imát, mert Isten megígérte, hogy összetöri a bilincseidet, és megnyitja a lehetőségek ajtaját az életedben!
Mennyei Atyám, elhatároztam, hogy nem a körülményeimre fogok nézni, hanem Rád. Arra a szenvedélyre, és álomra összpontosítok, amit Te ültettél a szívembe. Bízom Benned, hogy munkálkodsz a kulisszák mögött, és új lehetőségeket készítesz az életemben, a Jézus nevében. Ámen.
Joyce Meyer: Hogyan fogadjuk el Istentől mindazt, amire szükségünk van?
Készítette: Lisa Szanyel
Egyszer, egy konferenciánkon felhívtam egy csapat kisgyereket a színpadra, hogy szemléltessek velük egy fontos dolgot. Mindegyikük kapott tőlem egy ajándékot, amit habozás nélkül elfogadtak. Sokan megköszönték, sőt néhányuk még azt is mondta, hogy szeret.
Ezek a kicsik szabadon elfogadták az ajándékaimat. Egyikük sem mondta: „Én nem érdemlem meg. Ezen a héten nem voltam elég jó, így nem fogadhatom el.” Egyikük sem nézett rám furán, hogy vajon miért adok neki valamit. Egyszerűen örömmel elfogadták az ajándékot!
Isten azt akarja, hogy úgy fogadjunk el Tőle mi is, mint ahogy ezek a gyerekek tették: szabadon és örömmel. A János 16:24 ezt mondja: „Kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.”
Ha állandóan görcsösen küszködsz, akkor lehet, hogy még nem fogadtad el szabadon Isten ajándékait – szeretetét, kegyelmét, irgalmát és megbocsátását – hogy azt az életet élhesd, amiért Jézus az életét adta.
Megszerezni kontra elfogadni
Inkább arra hajlunk, hogy megszerezzünk dolgokat, nem pedig arra, hogy elfogadjunk. Megszerezni valamit azt jelenti, hogy „erőfeszítés és küszködés árán hozzájutni.” Ha az élet csak az erőfeszítésről és küszködésről szól, akkor az nem túl élvezetes, hanem egy idő után frusztrálttá tesz.
Ha mi akarjuk megszerezni a dolgokat, azzal terhet veszünk magunkra, mert nekünk kell a körülményeket úgy alakítani, hogy végül meglegyen, amit akarunk. Viszont a Biblia elfogadásról beszél, nem pedig megszerzésről. Hit által fogadunk el, nem pedig cselekedetek által. Ez a legtöbb ember számára nagyon nehéz, mivel megtanultuk a világban, hogy meg kell dolgoznunk mindenért, ki kell érdemelnünk mindent.
Azonban Istent nem lehet megvásárolni, nem lehet kiérdemelni, nem lehet érte megdolgozni. Az ajándékait – megbocsátás, irgalom, kegyelem, üdvösség, szabadság – nem lehet kiérdemelni. Jézus kifizette az árat, amit mi soha nem tudnánk megfizetni, hogy ezeket az ajándékokat megkaphassuk. Egyszerűen el kell fogadnunk őket!
A szőrmebunda áldás
Régebben vallásos módon gondolkodtam, és azt hittem, hogy a jócselekedeteimmel kiérdemlem Isten jóindulatát. És pont ez volt, ami miatt nem kaptam meg Isten áldásait: mert megpróbáltam kiérdemelni azokat! Másokat is megítéltem, kritizáltam, és nagyon frusztrált, ha valaki olyan részesült Isten áldásaiban, aki szerintem nem érdemelte volna meg.
Volt régen egy szomszédasszonyom, aki a barátnőm is volt egyben, de aki nem volt olyan szellemi, mint én. Nem ment gyülekezetbe olyan sokszor, mint én; nem imádkozott annyit, mint én; nem adakozott annyit, mint én. Akkortájt imádkoztam Istenhez egy szőrmebundáért. Olyan nagyon akartam! Aztán egy nap jött a szomszédasszonyom a nagy hírrel: „Képzeld kaptam egy szőrmebundát!” Kinyitotta a dobozt, és ott volt az én szőrmebundám! Ráadásul egy olyan hölgytől kapta, akit mindketten ismertünk, és akinek Isten mondta, hogy ajándékozza a szomszédasszonyomnak a bundát.
Annyira dühös és féltékeny voltam! De megpróbáltam jó keresztény módjára válaszolni: „Dicsőség az Úrnak! Nagyon örülök!” Mindeközben az járt a fejemben: „Uram, el kell tüntetned őt a házamból! Hogy voltál képes neki adni azt a bundát? Ez egyáltalán nem fair! És velem mi lesz?”
A szívem nem volt rendben. Az indítékaim önzőek voltak. Isten meg akart áldani az ajándékaival, de nem kaphattam meg őket, mert megpróbáltam megdolgozni értük, kiérdemelni őket. Meg kellett tanulnom egyszerűen elfogadni.
Szükségünk van Isten szeretetére, megbocsátására, kegyelmére, irgalmára… Egyszerűen mondd Neki: „Istenem, kérlek, áldj meg. Elfogadom az áldásaidat az életemben. Nem azért, mert jó vagyok és megérdemlem, hanem azért, mert Te jó vagy!” És az örömöd teljes lesz.
APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Készítette: Lisa Szanyel
Maradj nyugodt még akkor is, amikor zűrzavar és káosz támad rád. Legyél csendes, és kérj bölcsességet, Én pedig megmutatom, hogyan kezelj minden egyes helyzetet. Ez csak egy pillanatnyi dolog, és semmi szükség arra, hogy engedd, hogy fölösleges stressz hátráltasson, vagy eltorzítsa a helyzetre való rálátásodat. Legyél csendes, mondja az Úr, és hagyd, hogy segítsek.
Zsoltárok 131:2 2 Sőt lecsendesítém és elnémítám lelkemet. Amilyen az elválasztott gyermek az anyjánál; mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem.
(Gyuri Naploja)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)