2012. november 25.

Elvégeztetett!


Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára. (Filippi 1,6)

Érdekes, hogy Jézus utolsó szava a kereszten pont ez volt: „Elvégeztetett” (János 19:30). Úgy nézett ki, hogy mindennek vége. Hiszem, hogy Jézus részéről ez nem csak egy egyszerű ténymegállapítás volt, hanem egy hitbeli kijelentés. Ezzel azt mondta az Atyának: „Én megtettem a részemet. Betöltöttem a küldetésemet. Most teljes bizonyosságom van afelől, hogy Te is bevégzed, amit elkezdtél, Atyám.” Még ha úgy nézett is ki a dolog, hogy mindennek vége, valójában ez csak a kezdet volt!

Amikor az életünk nagyon sötétnek tűnik, és a dolgok nem az elképzeléseink szerint mennek, akkor te is, mint Jézus, merd bátran kijelenteni: „Elvégeztetett.” Ezzel tulajdonképpen a következőket mondod: „Istenem, tudom, hogy meg fogod változtatni ezt a helyzetet. Tudom, hogy meg fogsz gyógyítani. Tudom, hogy helyre fogod állítani a családomat. Tudom, hogy meg fogod adni az áttörést, amire szükségem van.” Ne járj-kelj panaszkodva, hanem szóld a győzelem szavait a körülményeidhez. Bízz Isten hűségében, és ő véghez fogja vinni benned, amit elkezdett!

Mennyei Atyám, köszönöm a hűségedet az életemben. Köszönöm, hogy te befejezed, amit elkezdtél bennem. Beléd vetem a bizalmamat és a reményemet, tudva, hogy Te a színfalak mögött munkálkodsz és győzelmet hozol az életem minden területén. Ámen.

Joel Osteen



A NYÚL. Igaz történet!!!


Készítette: Kunyik Zsolt

Még a 90’-es évek elején történt. Húsvétra készülődve, eszembe jutott hogy mi volna ha vennénk egy pici nyuszit. A gondolatot tett követte, kimentünk a piacra, és találtunk is egy koromfekete kis csöppséget. Több nyuszi között volt egy kb 60 x 60 cm-es dobozban, összezsúfolva. A doboz magassága max. 30 cm volt. Már akkor felfigyeltem arra hogy a nyulak nem próbálnak kimászni, kiugrani, pedig megtehették volna, mivel nem újszülöttek voltak…

Na, azután hazaérve nagy örömmel nézegettük a kis feketeséget, és bátran kitettük a szőnyegre. Akkor döbbentem meg nagyon: a nyúl nem tud járni!!! Csak gubbasztott a szőnyegen és riadtan nézett körbe, az ismeretlen világban… Nem értettem… Miért nem akar elrohanni??? Rájöttem: mert soha nem látott a dobozon túl! Ott élt idáig, ez volt az élettere, és nem volt igénye sem másra, hisz nem is tudta hogy milyen is a világ!!!

Először néhány esetlen lépése volt, esetlen ugrása, de egyből elesett… fájó szívvel néztem hogy az a kis állat aki futásra, ugrásra volt teremtve, csak botladozik… de szerencsére nem sokáig tartott ám! Beindultak az ösztönök, és órák alatt megtanult ugrálni és elkezdte felfedezni a világot (és körbepotyogtatni a lakást). Azután már bizony nem maradt meg a kis dobozában… sőt nagyon vissza sem lehetett tenni, mert azonnal a kiutat kereste…

Nos, mi emberek is ilyenek vagyunk. Valamiben eltöltöttük az életünket, tapasztalatokat szereztünk, sírtunk, nevettünk, voltak sikereink, bukásaink, kapcsolataink, szégyeneink, dicsőségeink… de nem láttunk még túl a doboz szélénél!!! Pedig tudjuk a lényünk legmélyén, a génjeinkbe kódolva, hogy van ennél több is! Tudjuk hogy nem csak a látható világ létezik, és akaratlanul is vonzódunk oda… Azután jön Buddha, Síva, jönnek keleti filozófusok, történelmi egyházak, különböző tanítások, izmusok, jön valaki az agykontrollal, és mesélnek neked a másik világról…  de csak arra jók hogy a dobozban jobban érezd magad, hogy lenyugodjon a lelked, de kiutat nem adnak, és nem is tudnak adni!!!

Engem valaki kivett ebből a dobozból 7 évvel ezelőtt, és felfedeztem egy másik világot! Azért jöttem vissza a közétek hogy elmondjam ezt Nektek. Sokan hazugnak, képmutatónak tartanak, ismervén a múltamat, pletykálkodnak rólam, és azt mondják: bolond… de a szívem szakad meg ha látlak benneteket bezárva… Akarom hogy megtudjátok: csodálatosabb világ vár rátok, amit még nem láthattok, de ahhoz ki kell jönnötök a világosságra! El kell fogadnotok a kinyújtott kezet, és nem rettegni a változástól. Mit veszthettek? Annyi mindent kipróbáltunk már…

Higgyétek el Nekem… nincs okom hazudni… Jézus keze most is ki van nyújtva feléd, aki most olvasod ezeket a sorokat! Ő az életét adta azért hogy Te kijöhess a dobozból!!! Ezért Neked mondom a Jézus nevében:

„… Serkenj föl, aki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyog néked a Krisztus” Efezus. 5,14

Jegyezd meg jól!!

Isten munkatársai

Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Hallottad már a történetet arról a fiúról, aki házról házra járva árult ceruzákat 10 centért, hogy pénzt gyűjtsön egy harmincmillió dollárba kerülő kórház építésére? Egy asszony ezt mondta neki: Fiam, igen nagy célt tűztél ki magad elé, hiszen te csak egy kisfiú vagy, és aprópénzért árulsz ceruzákat."

A fiú széles mosollyal válaszolt: Ó, nem egyedül csinálom. Látja azt a fiút a
z utca másik oldalán? Ő a társam; együtt csináljuk." Nos, ha neki ekkora bizalma volt a társa felé, aki épp olyan kicsi volt, mint ő, nem kellene nekünk nagyobb bizalommal lennünk Isten felé, akinek hatalma összehasonlíthatatlan, és akinek a társasága garantálja a sikert? A Biblia azt mondja: ...Isten munkatársai vagyunk..." Ha valóban hiszel ezekben a szavakban, akkor elkezdesz úgy élni, mint akinek nincs határ".

Amikor Robert Morrison hajóval missziói útra indult Kínába, a hajó kapitánya folyton kritizálta őt, és nagyon megnehezítette helyzetét. Amikor Morrison elhagyta a hajót, a kapitány ezt mondta neki: Gondolom, most azt hiszi, hogy nagy benyomást fog tenni Kínára." Morrison így felelt: Nem, de hiszem, hogy Isten igen!" Erről van szó, ha Isten a társad, a lehetőségeid határtalanok.

Íme, egy ima számodra: Zavarj fel, Uram, amikor az álmaim csak azért válnak valóra, mert túl kis dolgokat álmodtam! Kavard fel az életemet, amikor csak azért érkeztem meg biztonságban, mert végig partközelben hajóztam! Rázz fel, amikor a megszerzett dolgok miatt már nem szomjazom jobban Rád! Zökkents ki, amikor sikert értem el, de elvesztettem a kiválóság iránti vágyamat! Nyugtalaníts, amikor túl hamar feladom, és megelégszem sokkal kevesebbel, mint a Te célod az én életemre!"

...Isten munkatársai vagyunk..." (1Korinthus 3:9)

A keskeny út


Készítette: Ildikó Oláhné Paszternák

Csillogó szemű bátor kis vándor indult útnak a betlehemi csillag örök fényessége nyomán. Nem a jászolbölcsőhöz vette útját, mint a keleti bölcsek tették sok száz év előtt. Az üldözött, a földönfutó kisded azóta dicső Király lett réges-régen... A kicsi vándor a mennyei Jeruzsálem felé haladt. Ennek a mennyei városnak arany kapui vannak, de csak az léphet be rajtuk, aki hófehér tiszta 
ruhát visel. Hosszú fekete haja, mélyenégő kék szeme, kedves arcocskája volt a kicsi zarándoknak. Hófehér ruhát is kapott és azt a komoly intést, hogy nagyon vigyázzon, semmi folt ne érje ruháját. Lehet a vándornak bármilyen szegényes ruhája, de piszkos nem, semmiképpen.

Pirosló hajnal derengett, mikor a lányka útnak indult. Látszott jól az út is, ami nyílegyenesen vezetett a távolba, zöldellő táj közepén. A csillag még ragyogott az égen halvány fénnyel, de drága ígéretekkel bíztatóan. De jaj, amint eljutott az útra, és haladni kezdett rajta a nappali fényben, hamar kitűnt, hogy a zöldellő táj, szelíd mezők helyett roppant ingoványt rejt, amely mindkét oldalról bekeríti az utat. Jaj annak, aki lelép az útról és belekerül.

A kezdetben szép sima út furcsa módon folytatódott, mert durva, egymásra hányt kődarabok, sáros tócsák következtek az egyetlen járható vonalon. Az ég is elborult és szemezni kezdett az eső. Egyszer csak rémülten vette észre a kis zarándok, hogy az út mellett itt is, ott is, rút posványba keveredett zarándoktársak küzdenek a szennyes ingovánnyal. Hófehér ruhájuk csúf, sáros és rongyos. Valahogy egy óvatlan pillanatban leléptek az útról, talán megbotlottak egy nagy kőben, talán megcsúsztak egy tócsában. A lányka elszorult szívvel vigyázott hófehér ruhájára. Szinte fel sem merte emelni szemeit az útról, nem mert tekinteni sem jobbra, sem balra. Hirtelen kétségbeesett kiáltás ütötte meg a fülét.

- Segítség! Segítség! Krisztus nevében kérlek, ments ki a hínárból! -Vékony gyerekhang kérte a segítséget, Krisztus nevében. A zarándok megállott. Óvatosan az út szélére ment. Már lehajolni készült, de eszébe jutott a fehér ruhája. Még egészen tiszta volt.

- Nem, nem! - kiáltotta önmagával küszködve, - nem merek lehajolni érted, nézd, mindjárt sáros lesz a hófehér ruhám' És zokogva elfordult, két kezével befogta a fülét, hogy ne hallja a kétségbeesett kiáltást. De alig ment pár lépést, rémülten látta, hogy ruhája egyik sarkán szennyes zöld folt támadt. Ijedten kapott oda, de nem lehetett a foltot lekaparni. Amint gondolkodott, gyorsan le akarta vágni a foltot, egyszerre csak a ruha közepén látott egy újabb pecsétet és a foltok elkezdtek növekedni, amíg az egész ruha zölddé nem változott.

- Ó, hová lett az én hófehér ruhám? Mit vétettem? Mit vétettem? - kiáltotta keservesen sírva. De semmi felelet nem jött, csak távolról hallatszott kétségbeesett jajveszékelése a vergődőnek. Ekkor a csillogó szemű, egykor oly boldog zarándok leült egy durva nagy kőre az út közepén. Könnyei úgy folytak, mint a záporeső, míg egyszer csak így szólt magában:

- Ha már vége van a szép fehér ruhámnak, ha már nem is jutok be soha az aranykapun, még mindig van erőm, hogy megmentsek a pusztulástól egy szegény fuldokló testvérkét. - És letörölte könnyeit, elindult a csapkodó esőben, goromba kövek között visszafelé. Amint odaért a láp sarában küszködő leánykához, letérdelt a lucsokba az útra, aztán összeszedte minden erejét és a küszködő testvérkét kihúzta a mocsárból.

Ó, milyen örömmel ölelték most meg egymást! Szomorúságában is öröm volt, hogy kimentett valakit a szörnyű veszedelemből. A sötét szürkületben csak az aranykapu fénylett a távolból. Elindultak hát arrafelé. De jaj, a bizonytalan félhomályban egyszer csak az életmentő kis zarándok botlott meg és esett a mocsárba. Összevérezte arcát, a félelem megbénította az erejét. A kis zarándoktestvér teljes erővel kapott utána. Kicsiny karját megacélozta a szeretet és a hála érzése. Így oda tudta vonszolni az út szélére a vergődőt, aztán egyesült erővel sikerült kivergődni a mocsárból. És egyszer csak ott álltak az út végén, szemben az aranykapuval, két ágrólszakadt, bánatos kis zarándok, mindegyiknek csupa rongy és cafat a ruhája a fekete iszap alatt, amit rájuk kent a mocsár. De hogy is lehetne reményük, hogy bejussanak a nagy Király városába.

Amint bánatos, ámuló szemükkel odaértek az aranykapu elé, íme váratlanul csoda történt: A sáros, fekete cafatos, iszapos rongyaik átváltoztak egy pillanat alatt vakítóan fehér, fénylő ruhává, olyan vakítóan fehérré, hogy az angyalok fényhez szokott szeme is csak ámulva tudott rátekinteni. Az aranykapu nehéz szárnyai szélesre tárultak a két kicsi zarándok előtt.

Péld 4,18: Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig.

Máté 10,42: És a ki inni ád egynek e kicsinyek közül, csak egy pohár hideg vizet tanítvány nevében, bizony mondom néktek, el nem vesztheti jutalmát.

A mennyországba utazó kislány


Készítette: Edith Moldovan

A vonat éppen befutott a pályaudvarra. A peronon egy kislány várt az "útipoggyászával", egy szatyorral, amelybe a tervezett utazásra egy kis ennivalót csomagolt be. A kicsi felszállt, és talált egy ülőhelyet egy még nem egészen teli fülkében. Kutatva nézett körül, és megnézte az utasokat, akik azonban mind idegenek voltak. Fáradt volt a hosszú várakozástól, és úti c
somagját fejpárnának használta, hogy kissé kipihenje magát. Amikor jött a kalauz, nagy bizalommal megkérdezte tőle, hogy szabad-e itt aludni. Ő barátságosan igennel felelt, de utána látni akarta a jegyet. A kislány így felelt:

- Nincs jegyem.
Erre a következő beszélgetés alakult ki:
- Hova utazol hát?
- A mennybe megyek - hangzott a válasz.
A kalauz körülnézett, és csodálkozva válaszolt:
- Igen? És ki fizeti a vonatjegyet?
- Az Úr Jézus - felelte a kislány, és hozzáfűzte: - Ez a vonat nem a mennybe megy, és az Úr Jézus nem utazik rajta?
- Azt hiszem nem - válaszolta a kalauz, akit zavart a gyermek nyíltszívűsége. - De miből gondolod?
- Mert édesanyám gyakran énekelt egy éneket a vonatról, amely a mennybe megy, és az Úr Jézus kifizette az útiköltséget mindenkiért, aki azon utazik. De most már nem tudja többé énekelni. Nemrég meghalt. Ezért elhatároztam, hogy utána utazom, hogy ismét együtt legyek vele. Nem ismeri a dalt a vonatról, amely a mennybe megy? Nem énekli a kislányának, hogy el tudjon aludni? Vagy nincs kislánya? - kérdezte a kicsi, miután a kalauz csendben végighallgatta.
Megindult hangon válaszolt:
- Volt egy kislányom, körülbelül olyan idős, mint te, de már meghalt. Talán ő is a mennybe van.
- És most a bácsi odautazik, hogy viszontlássa? - kérdezte a kislány nagy együttérzéssel. Néhány utas érdeklődve hallgatta a beszélgetést. Egyesek mélyen meghatódtak a kislány furcsa kérdéseitől. Valaki ezt mondta:
- Ez egy angyal!
- Nem, Kati vagyok. Az angyalok az Úr Jézusnál vannak a mennyben. - Ezután nagy bizalommal megkérdezte az utasokat:
- Mindannyian a mennybe utaznak? Annak nagyon örülnék! Biztosan mind szeretik az Úr Jézust, és imádkoznak Hozzá, ahogyan anyukám is mindig tette velem. Anyukám azt mondta, hogy mindenki, aki valóban hisz az Úr Jézusban, minden nehézség nélkül a mennybe kerül.
- Édesanyád biztosan jó asszony volt - szakította félbe az egyik utas a kislányt.
- Az én anyukám azonban sosem akarta, hogy valaki azt mondja neki, jó ember. Mindig azt mondta, hogy senki sem jó, csak egyedül Isten; és hogy nem azok az emberek jutnak a mennybe, akik azt hiszik, hogy jók, hanem csak azok, akiknek az Úr Jézus megbocsátotta bűneiket.
- A kislány kék szemét a kalauzra emelte: - De még mindig nem mondta meg, hogy a mennybe utazik-e. Nem akarja viszontlátni a lányát a mennyben? Vagy nem is hisz az Úr Jézusban?
A kalauz csöndben állt, és nem tudta, mit kezdjen a kislánnyal. Az egyik utas értésére adta, hogy kifizeti a kislány jegyét. A kalauz azonban így felelt:
- Meddig vigyük magunkkal a kislányt? Nem hagyhatjuk, hogy valahol csak úgy kiszálljon. Mi lesz ebből a gyermekből? - Komolyan aggódott miatta.
Nyugodtan kérdezett tovább a gyermek: - Mit mondjak a kislányának, ha találkozom vele a mennyben? Mondjam neki azt, hogy az apukája most nem tud a mennybe jönni, de később eljön őt meglátogatni?
Azaz utas, aki tanúja volt ennek a beszélgetésnek, és tovább mesélte az esetet, sajnálta, hogy a vonat éppen ekkor ért lakóhelye vasútállomásához, és le kellett szállnia. Később azonban megtudta, hogy Kati dolga jól végződött. Valaki oltalmába vette a kislányt, és hazavitte, ahol a hozzátartozói már aggódtak a gyermek miatt. Előzőleg semmit sem mondott nekik tervezett "mennyei útjáról".
Talán kicsit megmosolyogjuk a kislányt. De talán el kellene tűnődnünk ezen: Mi a megfelelő vonatot választottuk-e, és ismerjük-e a célállomást? Hova vezet életünk útja? Eldöntöttük-e már, hogy mi az úti célunk?

Tüzed Uram Jézus

2012. november 24.

Hogyan támaszd fel magadat? - Joel Osteen pasztor Lakewood Gyulekezet

Készítette: Lisa Szanyel

Mindenki átesik szerencsétlenségeken, mindannyiunkkal történtek igazságtalanságok. Nem kaptuk meg a megérdemelt elõléptetést. Elveszítettük szerettünket. Egy barátunk becsapott vagy talán a házasságunk ment tönkre. Könnyû ilyenkor negatívvá válni, megrekedni és egy életre elveszíteni lelkesedésünket. Nagyon sokan a múltban éln
ek, arra fókuszálnak, hogy ki bántotta meg õket, milyen igazságtalanságok érték. Az áldozat mentalitásával élnek, mindig mást hibáztatnak.
De értsd meg, a múltad nem meghatároz, hanem felkészít. A múltad minden kihívásával, minden hányattatásával adott neked valamit Isten. Jellemed fejlõdött, megnõtt a látótered. Minden nehézséggel Isten jóságának egy újabb szintjét tapasztalhatod meg. Talán igazságtalanságokkal találkoztál, valaki ártott neked, vagy egy rossz döntéssel bajt hoztál magadra, de ha helyesen tudod látni, akkor a múltad nem meghatároz, hanem felkészít.

Az egyik legjobb dolog, amit életemben megtanultam, hogy az életben semmi sem velem, hanem értem történik. Más szavakkal Isten nem engedné, hogy átmenjek rajtuk, ha nem lenne valami szándéka vele. Nem engedné, hogy a balszerencse bekövetkezzen, ha nem tudná, hogyan lehet szerencsésen kijutni belõle. Még akkor is, ha bonyolult, ha igazságtalan, ha helyesen állsz hozzá, akkor nem csak azzá fejlõdsz általa, aki valójában vagy, hanem el is jutsz oda, ahol lenned kellene. Nem véletlenül történt. Minden dolog a jóért történik, ha szereted Urunkat.

Ez nem jelenti azt, hogy minden jó. Talán kellemetlen, nem szereted, de ha hiszel, Isten jót fog kihozni belõle.
Talán valami jelentõs visszaesésen mentél keresztül egészségedben, házasságodban, anyagiakban, de ne hagyd, hogy ez a visszaesés központi szerepet játsszon életedben. Lebegjenek új célok elõtted. Tartsd életben álmaidat, Jézus úgy viselte el a keresztre feszítés fájdalmait, hogy az elõtte álló boldogságra fókuszált (Izraeliek 12:2).
Te mire fókuszálsz ma? Ami nem sikerült? Ahogy megbántottak? Milyen igazságtalan volt? Vagy álmaidra, céljaidra fókuszálsz tudván, hogy legszebb napjaid még elõtted vannak? Ezek a szerencsétlenségek talán lábadra kötött nehéz köveknek tûnnek, de Isten lépcsõfoknak tudja használni ahhoz, hogy egy magasabb szintre emeljen téged.
Mindennel, amin keresztülmentél, minden balszerencsével, minden magányos idõszakkal Isten valamit adott neked, felkészít téged. Nem lennél az, aki vagy, ha mindez nem történt volna meg veled. Lásd más szemszögbõl az egészet. Nem a múltunk határoz meg, nem a neveltetésünk, nem az, ahogyan valaki bánt velünk, még az elkövetett hibák sem. A múltunk felkészít bennünket. Arra kérlek ma, rázz le magadról mindenféle önsajnálatot, keserûséget, rázd le a sebzettséget. Az élet túl rövid ahhoz, hogy áldozatként viselkedj.
Talán úgy tûnik meghalt egy álmod, elvesztetted szerettedet, házasságodat, lelkesedésedet, de Isten így dolgozik. Túl vagy a halálon, túl vagy a temetésen és most a 3-dik nap van, a feltámadásod ideje.
Talán becsaptak egy üzlettel, de nem vagyok keserû, nem vagyok szomorú, mert tudom, hogy ez nem velem történt meg, hanem értem. Isten azt mondja õ lesz a védelmezõm. Azt mondja, õ duplán fizet vissza minden igazságtalanságot. Ezért nem fogok letörni, hanem hiszek, mert tudom, hogy dupla jót kapok vissza.
Vagy egészségemben. Talán betegséggel találkozol. Az orvosi jelentés nem túl jó. Össze kellene omolnod, de helyette mondd: én tudom, hogy ez nem velem történik, hanem értem. Isten uralja a helyzetet és hiszem, hogy nemcsak jóra fordítja, hanem jobban kerülök ki belõle, mint elõtte voltam. Higgyél!

Vagy azt mondom, talán rossz döntéseket hoztál, hibákat követtél el, amik problémákra nyitottak ajtót. És most azt mondod magadnak: elpuskáztad, hibáztál, megbuktál, a te hibád, ha semmi jót nem várhatsz már. Rázd le magadról ezt és mondd: Igaz, hogy bajt hoztam magamra, de tudom, hogy Isten kegye nagyobb minden bûnnél, amit valaha is elkövettem. Nem fogom bûnösként élni az életem, nem adom fel álmaimat. Tudom, hogy növekszem, tanulok és Isten a javamra fogja fordítani.

Te a leghatalmasabb Isten gyermeke vagy. Semmi sem történhet veled, csak érted történhet. Ez mind Isten tervének egy része. És még ha igazságtalannak is tûnik, a Biblia azt mondja Ézsiás 61.3-ban: … szépséget ad neked a hamvakért és örömet a gyászért.
Néhányan úgy érzitek, csak egy marék hamu maradt az életetekbõl, semmi nem sikerült, egy álmod sem valósult meg. Ez egyszerûen azt jelenti, hogy túl vagy a halálon, túl vagy a temetésen, most itt az idõ, hogy feltámadj. A jó hír, hogy addig nincs vége, míg Isten nem mondja, hogy vége. Neki van még rá módja, hogy álmaidat megvalósítsa. Miért nem kötsz vele egyezséget? Miért nem rázod le magadról ezt az áldozati hozzáállast? Ha helyes a szemléletmódunk, az az ellenség összes hatalmát elûzi.

Ha a dolgok ellenünk vannak, letörhetnénk, elkeseredhetnénk, panaszkodhatnánk, de ha megértjük ezt az elvet, hogy Isten valami jót tud kihozni belõle, még ha nehéz is, Isten ad nekünk valamit általa, akkor mosolyoghatunk a világra még akkor is, ha tervünk nem sikerült. Békében lehetünk akkor is, ha idegeskednünk kellene. Jók lehetünk akkor is, ha õk nem voltak jók hozzánk.

Lehet egy fõnököd, barátod, gyermeked vagy bárki, akivel gondod van, egyszer nézz rájuk és mondd nekik: Te nem velem történsz meg, hanem értem. Talán nem fogják megérteni, de ne gyötörd õket a magyarázattal.

Amikor megtaláltuk ezt a helyet a Lakewood templomnak, a város egyik fontos üzletembere azt mondta egy barátomnak, hogy elõbb lesz egy hideg nap a pokolban, semhogy Lakewood felvirágzik újra. Ez az ember nem tudta mit tesz értem. Isten arra használta õt, hogy új tüzet élesszen bennem. Új eltökéltséget, új szenvedélyt adott nekem. Õ nem velem történt meg, hanem értem.

Nagyon sokszor úgy tûnik, hogy ha egy álmunk meghal, akkor egyszerûen feladjuk, nem hiszünk tovább. Láttam embereket, akik elmulasztották a legjobbakat, mert nem tudtak kilépni a temetés fázisából. Csalódásokon mentek keresztül, valami nem a kedvükre történt és ahelyett, hogy elengedték volna annak tudatában, hogy Istennek van más terve, õk önsajnálatba süllyedtek. Soha nem fogsz feltámadni, ha nem engeded el a múltat. Mondd inkább: Én megtettem a legtöbbet, ami tõlem telik. Valamiért nem sikerült, de nem fogok életem végéig üldögélni és azon rágódni, amit nem tudok megváltoztatni. Ennek vége, elmúlt. Tudom, hogy túl vagyok a halálon, a temetésen, most kész vagyok a feltámadásra. Felkészülök az újra, amit Isten hoz életembe.

Legtöbbször, amikor Isten bezár egy ajtót és akadályokon, veszteségeken megyünk keresztül, azért van, mert Isten valami jobbat tartogat számunkra. Ha megkeseredünk, negatívak leszünk, ez megakadályozza Istent abban, hogy újat hozzon életünkbe. Ki kell tudnunk mondani. Istenem, ha nem is tálaltam meg utamat, de bízok benned. Tudom, hogy te tudod mi a legjobb számomra és hiszem, hogy a megfelelõ idõpontban megadod nekem szívem vágyait.
Amikor Victorival összeházasodtunk, pár év múlva eladtuk a házunkat és másik helyre költöztünk. Akik megvették a házat, pár hónap múlva bepereltek bennünket, az építõket, az építészt, mindenkit, aki csak számításba jöhetett. Tudtam, hogy mi mindent jól csináltunk, nem hibáztunk. Mégis annyira nyomasztott ez a pereskedés hónapokon át. Le kellett utaznom a meghallgatásra, ami 2 órán át tartott. Olyan ideges voltam, arra gondoltam ez a legrosszabb, ami valaha is történt velem. Utána ki voltam készülve, alig tudtam vezetni. Hagytam, hogy az egész ennyire letörjön. Kb. 6 hónap múlva vége volt a pernek és mi teljesen tiszták voltunk. Mégis egész idõ alatt arra gondoltam, milyen rossz volt, nem volt igazságos és csak idõpocsékolás volt. Áldozatként láttam magam. De 3 év múlva ismertem fel, hogy mit csinált Isten. Amikor aláírtuk a szerzõdést erre a helyre, a cég perrel akarta megakadályozni, hogy beköltözzünk. Most értettem meg, hogy Isten akkor felkészített engem. Amikor meghallgatásra mentem, teljesen nyugodt voltam. Tudom, ha nem éltem volna meg azt a pereskedést, nem lettem volna ilyen határozott ebben a nagyon fontos perben.

Mirõl beszélek? Ha nehézségeken mégy keresztül, nem tudhatod, Isten mire készít fel vele. Ne légy szûk látókörû, hogy Istenem, miért történik ez velem, ez nem igazságos. Tudd, hogy Isten nem engedte volna meg, ha nem akarna valami jót kihozni belõle. Lehet, hogy 10 év múlva tekintesz vissza és azt mondod, ha nem történt volna meg az, akkor nem találkoztam volna ezzel az emberrel, aki nem mutatott volna be ennek az embernek és így tovább. Ha Isten nem küldte volna utadba azt, ami ellen most küzdesz, ami idegesít, akkor nem lennél felkészülve arra, amit tartogat számodra. Nem tudnál arra a szintre lépni, amelyikre megpróbál téged eljuttatni. A munkatárs, akit nem kedvelsz, a munka, ami nem neked való, ez mind nem veled történik, hanem érted. Isten felkészít téged magasabb szintekre.

Van egy ismerõs atya, akinek a gyóntatásán egy férfi mindig panaszkodott valamire, mindig volt valami baja. Az atya végül belefáradt és imádkozott: Istenem, el tudnád küldeni ezt az embert egy másik templomba? Kiszívja az összes energiámat, elveszi az életkedvem és az idõmet pazarolja. Hallotta, hogy Isten azt válaszolja neki: Nem, nem fogom megtenni. Ez az ember annyi idõre, térdre kényszerít téged, mint még semmi más, amit valaha is mondtam neked. Ez nem veled, hanem érted történik.

Tény az, hogy különbözõ idõben növekszünk. Ez az, amikor jellemünk fejlõdik. Nem kell a nehéz idõket várni, de ha eljönnek, mondd: Nem válok keserûvé, hanem jobbá válok. Tudom, hogy Isten valami újat ad nekem. Hittel kelj át a völgyön, tudván, hogy a magas hegyekhez vezet. Szeretem, amit Dávid mond Zsoltárok 23:4-ben: ….Bár az árnyék és halál völgyén megyek át…

Nem mondta, hogy a völgyben élek, megrekedtem a völgyben, talán meghalok a völgyben. Azt mondja, ez a völgy idõleges, nem fogok meghalni a problémáimmal ezen a rövid úton. Tény, hogy mindannyian átmegyünk valamin egészségileg, anyagilag, a munkahelyen. Mindenkivel történhet valami, ami elveheti boldogságát, aggódásra készteti, de lásd úgy, mint Dávid és mondd: Tudom, hogy keresztüljutok rajta. Ez nem marad, hanem el fog múlni. Az egész nap folyamán emlékeztesd magad rá, hogy ez csak idõleges, ez csak egy korszak. Talán most magányos vagyok, de nem maradok egyedül. Tudom, hogy Isten a megfelelõ személyt hozza utamba. Vagy talán érzelmileg megsérültem, de tudom, hogy nem maradok sebzett, tudom, hogy Isten meggyógyítja lelkem, szépséget ad nekem ezért a hamvakért. Maradj lelkes! Ne ragadj le a völgyben, az nem az állandó lakcímed.

A Zsoltárok 84:6 azt mondja: A sírás völgyén áthaladva úszómedencényi áldást fogsz találni.
Mit jelent ez? Ha a völgyön haladsz át, ha nehéz idõszakon haladsz át és továbbra is hiszel, Isten az elhullajtott könnyeket úszómedencévé változtatja, ami felfrissít téged. Egyszer majd felnézel, és azt mondod: Nekem most lent kellene lennem, annyi minden történt ellenem, de én boldog vagyok, békés vagyok, elvárom a jó dolgokat. Miért van ez? Azért mert belelépsz az áldások medencéjébe és Isten felfrissít téged.

A keresztre feszítéshez vezetõ úton arra kényszerítették Jézust, hogy a saját keresztjét vigye. Õ azonban annyira el volt gyötörve, megkínozva, hogy nem tudta egész úton vinni. Összeesett a kereszt súlya alatt. Az az üzenete ezzel, hogy nem kell 100%-ig erõsnek lenned. Néha a kereszt, amit cipelünk, elviselhetetlenül nehéz lehet, de bátorítson a gondolat, hogy még Jézus is összeesett keresztje súlya alatt. Egy Simon nevû férfi jött segítségére. Isten mindig küld valakit az utadba, hogy érted legyen ott a legnagyobb szükség idején. Talán az én hangom ez a segítség ma, amikor bíztatlak, hogy meg tudod csinálni, jobb napok várnak rád. De az ellenség azt mondja neked, vesztettél, rossz napod volt, elbuktál. Ez rendben van, ez emberi dolog. Tudom milyen elbukni, már voltam lenn a földön. Csak állj fel, a feltámadás jön.

Jézust a kereszthez szögezték. És ahogy ott lógott, magányosnak, kivetettnek érezte magát és felkiáltott: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem!
Feltett egy kérdést, de nem kapott választ. Az ég néha hallgat. Imádkozol, hiszel, megteszel mindent, de nem történik semmi. Megsérülsz, úgy tûnik mindennek vége. De ebben a csendes idõszakban valami történik lenn a mélyen. Isten kiterjeszt téged, nagyobb hitet fejlesztesz ki iránta. Az agyad azt mondja vége, ez sosem fog megtörténni, de valami feltámad lelkedben és azt mondja, Isten még a trónon ül, ez nem velem, hanem értem történik, és ha még igazságtalan is, még ha kiábrándult is vagyok, lelkem mélyén tudom, hogy jön a feltámadás. Tudom, hogy Isten jóra tudja fordítani.
Jézust sírjába tették. Biztos vagyok benne, hogy a sötétség erõi boldogan ünnepelték gyõzelmüket, de nem vették figyelembe, hogy addig nincs vége, amíg Isten nem mondja, hogy vége. Mindig Istené az utolsó szó, õ irányítja az egész Univerzumot.
Ez pénteken volt és három nappal késõbb, vasárnap Jézus felkelt sírjából. Azt mondta: Én vagyok õ, aki él. Meghaltam, de mindörökké élek. (Feltámadás 1:1 és folytatja: Amiért én élhetek, ezért te is élhetsz.

Isten mindannyiunk számára gazdag életet tartogat. De sokszor a gyõzelemhez vezetõ úton nehézségekbe ütközünk, mint Jézus. Emlékeztesd magad: Ez nem velem, hanem értem történik. Isten felkészít engem. Erõt, tudást, képességeket ad nekem. Tartsd tekinteted céljaidon. Azt mondja Izraeliek 11:1-ben: A most hite…
Élj a mában. Nem majd egyszer boldog leszek, majd egy napon Isten rendbe teszi életem. Nem. Most kell hinned. Tény, hogy Isten most is dolgozik életeden. Isten most is a javadra rendezi a dolgokat. Maradj a most-ban. Ez aktiválja Isten erejét.

Néhányan átéltétek a „halált”, „temetést” - elvesztettetek barátokat, csalódásokon, betegségeken mentetek keresztül, de Isten nem azért vitt keresztül benneteket azon, amiken átmentetek, hogy leverve, tönkremenve, félholtan kerüljetek ki belõle. Ideje feltámadnod. Itt az idõ, hogy felkelj és elvedd azt, ami a tied. Ha Krisztussal feszíttettél keresztre, akkor fel is tudsz támadni Krisztussal. Az ellenség megtette a legtöbbet, de a tõle telhetõ legtöbb sosem lesz elég. Rázd le a múltat. Rázz le magadról minden csalódást, minden igazságtalanságot, minden hibát.
Legyen a mai nap egy új kezdet.
Talán elestél a kereszted súlya alatt. Isten azt mondja, állj fel újra, közel vagy a gyõzelmedhez! Talán úgy érzed, keresztre vagy feszítve - az álmaid meghaltak, minden ellened van.
Legyen új nézõpontod!
Az életben semmi sem veled, hanem minden érted történt. Isten tenyéren tart téged.
Emlékezz, a múltad nem határoz meg, a múltad felkészít. Minden gonddal, minden akadállyal kaptál valamit Istentõl. Ha a feltámadók életét éled, nem leszel többé áldozat, hanem gyõztes, és még ha ellened is lesz minden, mégis mosoly fog ülni arcodon.
Tudni fogod, hogy Isten nemcsak jóra fordítja, hanem szépséget ad hamvaidért, örömöt a siralomért és végül erõsebben, boldogabban, egészségesebben és sokkal jobban kerülsz ki belõle, mint valaha.
Ámen.

Végszükség Esetére - Nyisd meg a szívem

A Biblia

Készítette: Keresztény szépségportál
A Biblia nem teológiai rendszer, hanem az üdvösség kézikönyve. 
(Spurgeon)


A bizonyosság


Készítette: Keresztény szépségportál


Ha minden más bizonytalan is, egy dolog bizonyos: Isten gondot visel gyermekeire.
(Spurgeon)



Ildikó Oláhné Paszternák: Hogyan halt meg helyettem?

Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Egy hívő ember egyszer megkérdezett egy fiatalembert, mióta ismeri Megváltóját, és tudja-e bizonyosan, hogy bűnei meg vannak bocsátva.

A fiatalember így válaszolt:

- Bűneim meg vannak bocsátva, ezt biztosan tudom.

- Mikor tudta ezt először? – kérdezte a hívő ember.

- Amikor édesanyámat megszúrta a méh.

- Amikor édesanyát megszúrta a méh? Hogy érti ezt? Mondja el!

- Édesanyám hívő asszony volt – kezdte a fiatalember a történetet. - Gyermekkoromban gyakran elmondta nekem, mit tett értem Jézus Krisztus, de soha nem értettem egészen, nem tudtam elképzelni, hogyan halt meg helyettem. És ekkor, egy délután a kapunk előtt játszottam. Édesanyám a konyhaajtó közelében feltűrt ruhaujjal vasalt. Hirtelen egy dühös méh repült felém, és keringeni kezdett a fejem körül. Nyilván meg akart szúrni. Megijedtem, és megpróbáltam a zsebkendőmmel elhessegetni. De csak egyre ott körözött, és mindig közelebb jött. Végül kétségbeesve rohantam be a házba, hogy megszabaduljak szúrós ellenségemtől.

Anyámhoz futottam, aki egész idő alatt szemmel tartott, és most betakart a kötényével. Bár mosolygott az ijedtségemen, mégis anyai gondossággal átölelt, mintha csak ezt mondaná:

- Nálam biztonságban vagy.

Alighogy ezt tette, a méh a karjára szállt és hirtelen megszúrta. Anyám összerázkódott, azután a méhre nézett, nekem pedig azt mondta:

- Nyugodtan előjöhetsz, a méh édesanyát szúrta meg helyetted, nézd csak, hogyan mászik a karomon. Most már nem árthat, mert a méh csak egyszer tud szúrni.

Még mindig féltem egy kicsit, meg aztán sajnáltam édesanyámat is. De meg mertem nézni a fullánkot, míg anyám okosan felhasználta ezt az eseményt. Elmondta ugyanis:

- Látod, ez szépen kiábrázolja azt a csodát, amelyről már oly sokszor beszéltem neked: Krisztus a helyedbe állt és helyetted halt meg.

Megtanultam, és sokszor ismételgetem a bibliai mondást: „…bűneinket maga vitte fel testében a fára, …Akinek sebeivel gyógyultatok meg.” – de mindaddig soha nem értettem, hogy Jézus Krisztus valójában önként vállalta helyettünk a büntetést.

Most, hogy láttam a méhet és a fullánkját, egyszerre világos lett előttem minden. Isten nem kéri számon kétszer az adósságot – engem sem hív már többé ítéletre – hiszen Jézus Krisztus a vérével fizetett értem.

1Péter 2,24: Aki a mi bűneinket maga vitte fel a testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: Akinek sebeivel gyógyultatok meg.

A hajótörött


Készítette: Lelkünk Dolgai-Tanulságos Torténetek

Egy szerencsétlen hajótörött, deszkába kapaszkodva kivetődött egy lakatlan szigetre. Alig talált magának megélhetést: kevés volt az erdő és a bokor, viszont annál több a szikla. Buzgó imádságban kérte Istent, hogy mentse meg.

Minden nap figyelte a horizontot, hátha megérkezik a kért segítség. Ez így ment hosszú ideig, de nem történt semmi. Kissé kezdett magához térni, s megpróbálta megszervezni é
letét. Kövekből szerszámokat készített, vadászott és művelte a földet. Hosszú fáradtság után még tüzet is sikerült gyújtania. Épített magának egy kunyhót és egy raktárfélét.

Hónapok teltek el. Naponta imádkozott, de nem jött a segítség, pedig nagyon várta. Egy nap a szellő fölkapta az égő lángot és a kunyhó oldala lángba borult. Sötét füstfelhő szállt az ég felé. Kétségbeesve küzdött a tűz ellen
mert tudta, hogy hónapok munkája forog kockán. De hiába volt minden igyekezete, csak egy vödör hamu maradt egész munkájából. A hajótörött, aki erején felül igyekezett valamit megmenteni, levetette magát a homokba és keservesen sírt: URAM! MIÉRT???? MIÉRT TETTED EZT VELEM???...

Pár óra múlva egy hajó kötött ki a kis sziget közelében. Néhányan átszálltak a mentőcsónakba, és azzal jöttek a szigetre.

- Honnan tudtátok, hogy itt vagyok? - kérdezte nagy boldogan a hajótörött.

- MEGLÁTTUK A FÜSTJELEIDET! - hangzott a válasz.

Bruno Ferrero

Zsolt. 37,5: Hagyd az Úrra a te útjaidat, és bízzál benne, majd Ő teljesíti. http://www.jezus.350.com/tortenetek/hajotorott.htm

Hit Gyülekezete - A Te Szemed vigyáz

2012. november 23.

Joel Osteen: Isten akarata a gazdagság?

Készítette: Lisa Szanyel
Erre utal Malakiás próféta is az Ószövetségben: „Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba... és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen". Ennek megfelelően a bővölködést hirdető gyülekezetek élenjárnak a tizedfizetésben és a jótékony célú adakozásban 
egyaránt. A texasi Lakewood gyülekezet például 1 millió dollárt gyűjtött össze a Katrina hurrikánt követően. Az anyagi jólét azonban ritkán áll a keresztény prédikációk középpontjában. Sőt mi több, a hívők generációkon át a kereszténység velejárójának tekintették azt, hogy anyagilag szerényebb körülmények között élnek.

Az elmúlt évtizedekben azonban a pünkösdi karizmatikus mozgalom forradalmian új megvilágításba helyezte a Biblia jólétről szóló tanításait. Nézetük szerint Isten nem akarja, hogy a hívők nélkülözzenek, ahogy ezt Jézus is kijelenti az Újszövetségben: „én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek". Isten célja tehát nem az, hogy az emberek szegénységet, nyomort és szenvedést követően kerüljenek a mennybe, hanem már itt a földön jó dolgokat készített el a számukra.

A teológusok és egyházi vezetők egy része kétkedve fogadja ezeket a nézeteket. Véleményük szerint hamis elképzelés az, hogy Isten mindenkit jómódúvá akar tenni. Az emberek nem attól válnak értékessé, ha sok pénzük van. Több millió ember él példás hívő életet szerény anyagi körülmények között. S felteszik a kérdést, hogy ha a pünkösdiek tanítása igaz, akkor miért nem milliomos minden egyes keresztény?

Kételyeiket azzal is alátámasztva látják, hogy Jézus földi szolgálata során ideje nagy részét nem a gazdagok, hanem a szegények között töltötte, s a hegyi beszédben a következőket mondta: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön... hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben". Emellett Jézus azt is kijelentette, hogy „könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni".

Azonban ha alaposabban tanulmányozzuk a fenti igéket, kiderül, hogy nem a gazdagság az, ami visszatarthat valakit az üdvösségtől, hanem az, ha az ember az anyagi javakat fontosabbnak tartja a mennyei kincseknél. Ugyanígy Pál apostol sem a pénzt, hanem a pénz szerelmét nevezi úgy, mint minden rossznak gyökere.

Ráadásul a gazdagság relatív fogalom. Joel Osteen pünkösdi pásztor úgy véli, hogy egy gazdag ember nem feltétlenül milliomos. Véleménye szerint Isten célja nem is ez, hanem az, hogy az emberek boldog életet élhessenek, és legyen elég pénzük ahhoz, hogy ki tudják fizetni a számláikat, hogy ne egyik napról a másikra éljenek, hogy ne kelljen mindenből a legolcsóbbat megvenniük, hogy be tudják iskolázni a gyerekeiket. Nem arról van szó, hogy minden hívő luxuskörülmények között élvezze az életet, hanem arról, hogy ne legyenek betöltetlen anyagi szükségeik.

Az anyagi jólét receptje persze nem csak annyiból áll, hogy az ember kíván valamit, Isten nevét háromszor kimondja, összecsapja a bokáit, és már meg is kapta, amit kért. Az Istent szorgalmasan kereső és követő hívőknek azonban mind van esélyük arra, hogy anyagilag egyre előbbre haladjanak. A számtalan példa közül egy John Adams amerikai férfi, akit Joel Osteen prédikációi inspirálták abban, hogy amikor 49 éves korában elvesztette az állását, egy sokkal jobbat találjon. Hitt abban, hogy Isten nem akarja azt, hogy családjával szűkösebb körülmények között éljenek, mint azelőtt, így eleve csak olyan állást pályázott meg, amely magasabb fizetést ígért, mint előző munkahelye. Az állást el is nyerte, és már az első héten magasabb jutalékot kapott, mint tapasztaltabb kollégái. Most végre megteheti, hogy új házat vásárol, gyerekeinek pedig lovakat vesz: „Nagyban gondolkodom, mert Isten is hatalmas. Egy hatalmas és mindenható Isten pedig nem akarja, hogy azok, akik benne hisznek, kevéssel is beérjék."

Az Úr így szól hozzánk, hívjatok.

Benny Hinn: A gyógyulásról - Életbevágóan fontos

Készítette: Lisa Szanyel
Van itt valami életbevágóan fontos! Kérlek, lapozzatok a Máté 11-hez. Mindenki lapozzon oda. Amikor Keresztelő János elküldte Jézus tanítványait a kérdéssel… A Máté 11-ik fejezet 3-ik versében olvassuk, hogy: „Te vagy az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus így válaszolt nekik: „Menjetek, és mondjatok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: a vak
ok látnak és a bénák járnak, leprások tisztulnak meg és süketek hallanak, halottak támadnak fel és a szegényeknek hirdettetik az evangélium.” [Mát. 11,3-5] Ez az, ami életbevágóan fontos!

Az ószövetség prófétái prófétáltak generációkon át, hogy a Messiás eljön majd Izrael fiaihoz, és üdvösséget valamint gyógyulást fog hirdetni. Üdvösség és gyógyulás! Ésaiás, a próféta világosan kimondta: „a mi vétkeink miatt kapott [Jézus] sebeket, bűneink miatt törték össze, és átdöfték, hogy nekünk békességünk legyen. Az Ő sebei árán gyógyultam meg!” [Ésa. 53,4-5] Jeremiás 17,14: „szabadíts meg, akkor megszabadulok, gyógyíts meg Uram, akkor meggyógyulok!”
Isten Igéjében végig azt látjuk, hogy a próféták azt nyilvánították ki, hogy amikor a Messiás eljön, prédikálni fogja az evangéliumot és meg fogja gyógyítani a betegeket. És amit Jézus mondott, amikor János elküldte hozzá a tanítványait megkérdőjelezve, hogy vajon Ő-e a Messiás? Azt kérdezte, hogy te vagy a Messiás vagy másra várjunk?
És hogyan válaszolt Jézus? Azt mondta, hogy menj és mondd meg Jánosnak, hogy a betegek meggyógyulnak, és az evangélium hirdettetik. Ezért én vagyok a Messiás, mert meggyógyítom a betegeket és prédikálom az evangéliumot.
Testvérem, hallgass rám most figyelmesen. Ha Jézus Krisztus csak hirdette volna az Evangéliumot, és nem gyógyította volna a betegeket, akkor nem Ő lenne a Messiás! Ha Jézus csak a betegeket gyógyította volna, és nem hirdette volna az evangéliumot, akkor nem Ő lenne a Messiás! De a tény, hogy prédikálta az evangéliumot és meggyógyította a betegeket. Ez maga a bizonyíték arra, hogy Ő az élő Isten Fia, a Messiás!
És amikor te… AMIKOR TE PRÉDIKÁLOD AZ EVANGÉLIUMOT, ÉS NEM TESZED KEZEIDET A BETEGEKRE, HOGY MEGGYÓGYULJANAK, AKKOR VALÓJÁBAN ‘MEGVONOD KRISZTUS EREJÉNEK FELÉT’! AMIKOR CSAK AZ EVANGÉLIUMOT HIRDETED, ÉS NEM HELYEZED A KEZEIDET A BETEGEKRE, AKKOR ‘KETTÉSZAKÍTOD AZ Ő HATALMÁT (TEKINTÉLYÉT)’! Mert a Messiás üdvösséget és gyógyulást is hoz.
Mondjon valaki halleluját! Mert ez az a válasz, amit üzent a bemerítő Jánosnak, aki ezt kérdezte: Te vagy a Messiás? Mire Jézus azt mondta, hogy én vagyok, mindaz alapján, amit látsz és hallasz. A betegek meggyógyultak és az evangélium hirdettetett. És ez a legnagyobb bizonyítéka, hogy Ő a Messiás.
AMIKOR NEM HIRDETJÜK A GYÓGYULÁS EVANGÉLIUMÁT, AKKOR MEGFOSZTJUK JÉZUST A CSELEKVÉSTŐL. Én nem fogom ezt tenni Vele, és ti sem fogjátok! Emeljétek fel a kezeteket és esküdjetek meg, hogy nem fogjátok ezt tenni Vele! A teljes evangéliumot fogjátok hirdetni! Valaki mondjon halleluját! Halleluja! És emlékezzetek, hogy az üdvösség és a gyógyulás Jézus nevében található!
Apostolok Cselekedetei 3,16; 4,10 és 4,12. Ezeknek a napoknak valamelyikén az üdvösségünk teljessé válik, és a testünk elnyeri a megváltás teljességét. A testünk [az elragadtatáskor elnyert megdicsőült testünk] nem lesz beteg soha többé! Róma 8,22-23 mondja a következőket: sokan el fogják fogadni az üdvösség üzenetét, a szellem üdvösségét, mert tudják, hogy ez az egyedüli lehetőség a Mennybe kerüléshez. Mégis, ugyanazok az egyének, akik elfogadták az üdvösség üzenetét, vissza fogják utasítani a gyógyulásról szóló üzenetet, mert vannak rá más eszközök. Boldogok, akik elfogadják mindkettőt a Mennyből.
De ha a test gyógyulását gyógyszerek hozzák… nem találhatók majd áldások. Nem található majd meg az Isten jelenléte, a kenet és Isten nem fogja megkapni a dicsőséget. Emlékezzetek vissza azokra, amiket most mondtam nektek. Hiszem, hogy Isten, a Szent Szellem által most beszél hozzátok, hogy mindegyikőtöknek gyógyító szolgálata lesz. Mindegyikőtöknek!
Ha csak egy dolgot elérek ma este, hogy meggyőzlek arról, hogy a kezeid gyógyító kezek, akkor betöltöttem Isten tervét ma estére. Nézz a kezeidre és mondd! Gyógyítás van a kezeimben… gyógyítás van a kezeimben! Mondjátok újra! Nézd meg a kezeidet! Gyerünk! A gyógyítás eszközei! A szabadítás eszközei! A hatalom eszközei! A kezeiteket fogjátok rávetni… Te és te, kezeiteket fogjátok rávetni a betegekre, és ők felépülnek. A gyógyító kezek! Nektek gyógyító kezetek van! Istennek népe! Ezek a Mester gyógyító eszközei! Ezek a Mester gyógyító eszközei.
„Legyen a hited szerint!” - ahogy a Máté 8,13 mondja. Amikor ráteszem a kezeimet egy betegre, nincsenek kétségeim, egy kérdésem sincs. Egy kérdésem sincs. Isten a hitünk mértéke szerint ad. Ez a Menny törvénye. Mindaz, amit kapunk, a hitünk által kapjuk. Legyen az üdvösség, az is hit alapján adatik. Az Efézus 2,8 szerint: „hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által.” Vagy a gyógyulás a hit által adatik. A Galata 3,5 szerint: „a törvény cselekedetei vagy a hit Igéjének hallása által teszi ezt?” Isten ott találkozik a gyermekeivel, ahol az ő hitük van, ahogy Jézus is mondta, „Legyen meg a hited szerint!” [Megj.: Isten azon a hitszinten siet segítségünkre, ahol éppen vagyunk.]
„A hitből fakadó imádság - mondja Jakab 5,15 - megszabadítja a szenvedőt (a beteget)”.
Tehát, Isten minden ígérete igaz és ámen Krisztusban, de nem rajta kívül. Ezért csak a [újjászületett] hívő veheti át ezeket az ígéreteket. De az a helyzet, hogy nekünk ezt kérnünk kell! Kérnünk kell.
Micsoda csodálatos és fenséges Istent szolgálunk! Minden dicséret és dicsőség az Övé!

Az Isten, aki harcol érted


„Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, a ki teremté a föld határait? nem fárad, és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsessége! Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; De a kik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és    nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” Ésaiás könyve 40,28-31

Itt jön a nagy kérdés. Vajon, mit csinál Isten, amikor kutyaszorítóba kerülünk? Ha a mentőcsónakba szivárog a víz? Ha a mentőkötél elszakad? Amikor az utolsó fillér is elfogy, és ott van még egy kifizetetlen számla? Amikor az utolsó remény elment az utolsó vonattal? Ilyenkor mit csinál Isten?

Azt tudom, hogy mi mit teszünk ilyenkor. Tövig rágjuk a körmünket. Idegesen járkálunk fel s alá. Beveszünk egy nyugtatót.

De Isten mit csinál? Ez egy nagy kérdés, igazán nagy. Mi van, ha alszik? Akkor nekem annyi! És ha kinevet? Akkor végem van. És ha a fejét csóválja karba tett kézzel? Akkor nekem lőttek. Kedves barátom, ideje kiderítenünk. Mit csinál Isten?

Elhatároztam, hogy utánajárok ennek a kérdésnek. Képzeljünk el egy párbeszédet egy újságíró és Mózes között. A Mózes és a Szentföld Press (SZP) riportere között zajló interjú arra a kérdésre keresi a választ, vajon mit csinál Isten, amikor bajban vagyunk?
SZP: Meséljen nekünk a konfliktusról, ami az egyiptomiak és önök között történt.
MÓZES: Ó, az egyiptomiak – hatalmas nép. Kemény harcosok. Olyan gonoszok, mint a kígyó!
SZP: De sikerült megmenekülniük, ugye?
MÓZES: Csak miután ők elsüllyedtek.
SZP: A Vörös-tengeri konfliktusra gondol?
MÓZES: Igen. Ijesztő volt!
SZP: Mondja el, mi történt.
MÓZES: Nos, a Vörös-tenger volt az egyik oldalon, az egyiptomiak pedig a másik oldalon.
SZP: Megtámadták őket?
MÓZES: Viccel? Fél millió vályogtégla készítővel? Nem, népem túlságosan félt. Vissza akartak menni Egyiptomba.
SZP: Visszavonulást rendelt el?
MÓZES: Hova? A tengerbe? Nem voltak csónakjaink. Nem tudtunk sehová sem menni.
SZP: Mit javasoltak a vezetői?
MÓZES: Nem kérdeztem őket. Nem volt rá idő.
SZP: Hát akkor mit tett?
MÓZES: Azt mondtam nekik: „Csak álljatok veszteg, és meg fogjátok látni az Úr szabadítását.”
SZP: Miért akarta, hogy veszteg maradjanak?
MÓZES: Azért, hogy ne álljanak Isten útjába. Ha az ember nem tudja, mit tegyen, akkor a legjobb, ha megvárja, amíg az Úr cselekszik.
SZP: Ez egy furcsa stratégia, nem gondolja?
MÓZES: Igen, ha elég nagyok vagyunk a csatához. De ha a csata nagyobb, mint mi, és azt akarjuk, hogy Isten átvegye, akkor ez minden, amit tehetünk.
SZP: Beszélhetnénk valami másról?
MÓZES: Természetesen, ez az ön lapja.
SZP: Nem sokkal a megmenekülésük után…
MÓZES: A megszabadításunk után.
SZP: Nem mindegy?
MÓZES: Nem. Nagy a különbség. Ha valaki megmenekül, akkor azt ő maga hajtja végre. Ha valakit megszabadítanak, akkor azt valaki más hajtja végre.
SZP: Szóval, nem sokkal a megszabadításuk után harcolniuk kellett az ammo… amala… na, nézzük csak, valahol itt van nekem felírva…
MÓZES: Amalekitákkal.
SZP: Igen-igen, az amalekiták.
MÓZES: Hatalmas nép. Kemény harcosok. Olyan gonoszak, mint a kígyó.
SZP: De győztek, igaz?
MÓZES: Isten győzött.
SZP: Jó, Isten győzött, de ön harcolt. Ön volt a csatamezőn.
MÓZES: Tévedés.
SZP: Hogyan? Ön nem vett részt a csatában?
MÓZES: Nem, ebben nem. Amíg a seregünk harcolt, én fogtam két barátomat, Áront és Húrt, és felmentünk a hegytetőre. Mi ott fent harcoltunk.
SZP: Egymással?
MÓZES: A sötétséggel.
SZP: Karddal?
MÓZES: Nem, imával. Én csak felemeltem a kezeimet Istenhez, mint ahogy a Vörös-tengernél, csak ezúttal megfeledkeztem a botomról. Amikor fent tartottam a kezem, a seregünk győzött. Amikor leeresztettem a kezem, a seregünk veszített. Így megkértem a barátaimat, hogy segítsenek tartani a kezeimet, míg végül győztünk és az amalekitákból történelem lett.
SZP: Na, várjunk csak. Ugye nem azt akarja mondani, hogy számított valamit, hogy felemelt kezekkel állt a hegy tetején?
MÓZES: Lát maga körül amalekitákat?
SZP: Nem találja furcsának, hogy a sereg vezére a hegytetőn marad, miközben a katonái a völgyben harcoltak?
MÓZES: Ha a csata a völgyben zajlott volna, lementem volna, de nem ott zajlott.
SZP: Elég furcsa egy stratégia.
MÓZES: Gondoljon csak bele, ha az édesapja nagyobb, mint a fickó, aki önt gyepálja, nem kiabálna neki?
SZP: Tessék?
MÓZES: Ha egy alak megtámadná, és az apja, aki azt mondta, hívja őt bármikor, amikor segítségre van szüksége, hallótávolságon belül van, mit tenne?
SZP: Hívnám az apámat.
MÓZES: Hát pontosan ezt teszem én is. Ha a csata túl nagy, kérem Istent, hogy vegye át. Hagyom, hogy harcoljon értem.
SZP: És ez működik?
MÓZES: Látott mostanában zsidókat piramisokat építeni?
SZP: Na, nézzük csak, jól értettem-e. Tehát egyszer úgy győzték le az ellenséget, hogy nyugton maradtak, máskor pedig úgy nyerték meg a csatát, hogy ön felemelte a kezét. Mégis, honnan jöttek ezek az ötletek?
MÓZES: Hát, ha elmondanám, úgysem hinne nekem.
SZP: Tegyen egy próbát.
MÓZES: Az úgy volt, hogy egyszer csak észrevettem egy égő csipkebokrot…
SZP: Talán mégis igaza van. Ezt inkább meghagyjuk a következő alkalomra.

Nos, mit gondolsz? Mit csinál Isten, amikor nehéz helyzetbe kerülünk? Ahogy Mózes történetéből is kiderült: harcol! Harcol értünk. Belép a ringbe, a sarokba irányít minket, és átveszi a harcot.

„Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!” (2 Mózes 14:14)
Az Ő dolga a harc, a mi dolgunk pedig a bizalom. Csak bízz Benne. Ne próbáld meg irányítani, vagy megkérdőjelezni. Semmi többre nincs szükség.
„Csak Ő az én Kősziklám és Szabadulásom; Ő az én Oltalmam, azért nem rendülök meg” (Zsoltárok 62:7 - Károli).
Max Lucado

http://reggelidicseret.blogspot.hu/2012/09/az-isten-aki-harcol-erted.html

Elisabeth Elliot: Fekete kiskutya


Késő októberi reggel New Hampshire-ben, ragyogó napsütés áraszt el mindent. Egy öreg hintaszékben ülök egy régi ház ablakánál, amely egykor csűr volt. A Mount Lafayette széles gerincén a szürke sziklákat hó lepi, és az ég olyan kék, hogy kékebb már nem is lehetne. Mára már csak az örökzöld növényzet őrizte meg zöld színét. Közöttük kirajzolódnak a vékony, levelüket vesztett juharfák, vadcseresznyék, rezgő nyárfák és nyírfák fekete vonalai. A tollas ágú vörösfenyők sötétarany színt öltöttek. A gyümölcsöskert göcsörtös, vén fáinak egyikén kis sárga almák csüngnek. Még mindig abban reménykedem, hogy eljön értük egy őz.

Myriam barátnőmmel tegnap jöttünk fel Bostonból néhány nap pihenésre testvérem házába. Mindketten egy halom írnivalót hoztunk magunkkal. Daisy-n, Myriam új barátján, egy kis fehér pekingi pincsin kívül senki sincs velünk. (Régi barátja, Pity Sing, néhány hete múlt ki.)

MacDuff, hatéves skót terrierem sincs itt. Tegnap délután elindultunk hegynek felfelé egy sziklás, fákkal szegélyezett ösvényen, amelyet ő is nagyon szeretett. Most is hajkurászta volna a feleselő mókusokat, előrerohant volna a meredek gránittömbökön, és lihegve várt volna a tetőn, amíg utolérjük. Hiányzott nekem tegnap az ösvényen. Ma is hiányzik, amikor kinézek az ablakon.

MacDuff múlt héten halt meg rákban. Nyáron megváltoztak a szokásai, amiből tudtam, hogy beteg. Egy reggel a hátsó udvar közepén ült, ahelyett, hogy a kerítésnél, megszokott helyén őrködne, és inkább zavartan nézett, és nem úgy, mint aki mindenre felügyel. Egy esős napon nem találtam a szúnyoghálóval védett tornácon álló székén, hanem egy bokor alatt heverve fedeztem fel. A reggeliző asztalnál nem ugrált többé a csontjáért. De hegyezte a fülét és égnek emelte a farkát, és ezzel nekem is reményt adott.

Az állatorvos azt mondta, hogy valamilyen fertőzést kapott, és tablettákat adott neki. MacDuff nagyon gyanakvó lett, és felfedezte, hová rejtettem az ennivalójába azokat a tablettákat, úgyhogy még ravaszabb módszereket kellett kitalálnom, hogy be tudjam neki adni. Hatottak is. Egy időre meggyógyult, hűségesen betartotta az általa kijelölt ugatós idejét, és tudtára adta a szomszéd kutyáknak, hogy ki az úr; távol tartotta a magánlaksértőket, akik közül egyesek biztosan szellemek voltak, mert mi emberek nem láttuk őket.

De láttam, hogy egyre fogy. Vastag, gyapjas bundája alatt ki tudtam tapintani a lapockáit és a hátgerincét. Másfajta kutyaeledelt, különleges húspogácsát és joghurtot vettem. Bocsánatkérően nézett rám, amikor nem tudta megenni, szeme tiszta könyörgés volt, megértésért esedezett, felfelé álló seprű farka magyarázatra készen remegett.

- Kis Duffer, kis fekete kutyám, nem kóstolnád meg? - kérdeztem, és olyan falatot nyújtottam felé, amelynek biztosan nem tud majd ellenállni. Felemelte fekete orrát, lassan és finoman foga közé fogta a csemegét, egy pillanatig tartotta abban a reményben, hogy majd másfelé nézek, majd olyan tapintatosan, ahogy csak tudta, a földre tette. Nem akart csalódást okozni nekem.

Nehezen viseltem el a szenvedését. Magára maradt fájdalmában, mint ahogy minden teremtmény, akár ember, akár állat, egyedül marad a szenvedésben. A fájdalomnak nincs sem minőségi, sem mennyiségi mértéke. Egyszerűen fáj - élesen vagy tompán, nyilallva vagy szaggatva, elviselhetően vagy elviselhetetlenül. Átveszi az uralmat. Mindent elborít, tökéletesen, követelődzően. Ám természetesen csak arról beszélek, amennyire én ismerem a fájdalmat. Mit érezhetett MacDuff?

Nem várt különleges bánásmódot. Nem sajnáltatta magát. Természetesnek vette, hogy továbbra is végzi terrierhez méltó feladatait, és amikor azt látta, hogy valahogy nem megy, minden megütközés nélkül alkalmazkodott hozzá. Életének még mindig az volt a legfőbb célja, hogy engem boldoggá tegyen. Azt hiszem, nem azért feküdt a bokor alá az esőben, hogy önsajnálatban fetrengjen, hanem hogy én ne lássam a szenvedését. Szeretett örömet okozni nekem. Gyönyörűségét találta abban, ha akaratomat teljesítette.

Más az állatok szenvedése, mint az embereké? Remélem. Az állatoknak biztosan nem kell azt a szorongató haláltusát végigszenvedniük, amely a legtöbb emberi fájdalom kísérőjelensége. „Hogyan végzem el a kötelességemet? Mit tegyek, ha nem múlik el hamar? El tudom-e viselni, ha súlyosbodik?" Az időtényező nekik nem filozófiai kín. Úgy élnek, ahogy Isten nekünk mondta - mindig a mai nap gondját viselik és bíznak. Nem tudom, mondhatjuk-e azt, hogy Isten hitet vár tőlük. De ha igen, tökéletesen megfelelnek a követelménynek. A zsoltáríró elmondja, hogy Istentől várják szükségleteik kielégítését. A jó Atya vigyázza léptüket és gondoskodik róluk. A legkisebb veréb sem esik le észrevétlenül. MacDuff biztosan sokkal értékesebb volt sok verébnél!

Figyeltem, ahogy megpróbált oldalára feküdni, de valami akadályozta a légzését. Alvás közben levegő után kapkodott, és fel- felébredt, hogy kicsit visszafogott nyögésekkel helyet változtasson. Ezt a társamat a teremtésben, gondoltam, ugyanaz a kéz formálta, aki engem, és az én bűnöm miatt szenved - mert én az emberi fajból származom, aki a gonoszt behozta a világba, és gonoszság nélkül nem lenne fájdalom, nem lenne halál. Egyetlen skót terrier sem szenvedne rákban.

Csodálatos pofája - szakálla, dús, kiugró szemöldöke és csillogó fekete szeme - George MacDonaldnak arra az elképzelésére emlékeztetett, hogy a kutyák mindig látják az Atya arcát. MacDuff tudott valamit - vajon mit? Milyen titkokat látott - amelyek túl mélyek vagy túl magasak vagy túl tiszták ahhoz, hogy már most rám lehessen bízni? Azt hiszem, segítettek a fájdalma elviselésében. Természetesen nem aggasztották azok a kérdések, amelyekkel én gyötrődöm - a gonosz eredete, miért engedi meg Isten, hogy egy állat vagy egy gyermek szenvedjen. Kutya volt, és Teremtője nem kívánta meg tőle, hogy ilyen kérdéseken töprengjen. Amit megkívánt tőle, azt megtette igazi, tökéletes kutyamódon.

Nem siratom többé. Hálás leszek a kegyelemnek ezért az ajándékáért. Hiszem, hogy az Úr nekem alkotta őt. Férjem halálos betegsége miatti bánatomban, amikor az élet kietlen pusztaságnak tűnt, MacDuff mellettem volt. A Biblia elmondja, hogy Jézus megkísértésében a vadállatokkal volt együtt a pusztában. Régebben úgy gondoltam erre a kifejezésre, mint ami elhagyatottságát szemlélteti, de lehetséges, hogy a vadállatok úgy szolgáltak neki, mint az angyalok. Vagy szentimentális vagyok, ha így látom? Túlzás, ha azt mondom, hogy a kutyám szolgált nekem? Pedig azt tette. Abban a pusztaságban ő volt a kis vadállatom.

A Biblia nem beszél világosan az állatok sorsáról, de az Efézusi levélben találunk egy ígéretet, amibe biztosan beletartoznak ők is. „Ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind amelyek a mennyekben vannak, mind amelyek a földön vannak." (Ef 1,10)

Pál reményének a Római levél 8. részében ad hangot (21. vers): „hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára"!

http://velunkazisten.hu/book/Fekete_kiskutya

VISSZAUTASÍTÁS - BEFOGADÁS


12 Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és
szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget,
türelmet. 13 Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha
valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott
nektek, úgy tegyetek ti is. 14 Mindezek fölé pedig öltsétek fel a
szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. 15 És a Krisztus
békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíjva az egy
testben. És legyetek háládatosak. Kol 3,12-15.

                    VISSZAUTASÍTÁS - BEFOGADÁS

Az igazság gyümölcse békességben vettetik el azoknak, akik békességet
teremtenek. (Jak 3,18)

Mariát nagynénje és nagybátyja nevelte föl. Amikor összeházasodott az egyetemen megismert ázsiai férfival, nagybátyja, Ned, megharagudott rá, s érvényteleníttetni akarta házasságát. Maria kitartott, és Ned megszakított vele minden kapcsolatot.

Mariának összetört a szíve, de szerette a férjét. Három gyerekük született. Ned visszautasította Maria kapcsolatfelvételre irányuló próbálkozásait. Évek múlva, a lánya esküvőjére szerette volna Nedet meghívni. Mivel tanácstalan volt, felhívta Ned lelkipásztorát.
Beszélgettek a problémáról, és imádkoztak.

A lelkipásztor beszélt Neddel. Kiderült, hogy katonaként koreai fogságban szenvedett. Ned és a lelkész együtt imádkoztak. Ned megbánta, hogy Maria férjét elutasította. Amikor Maria és nagybátyja újra találkoztak, minden keserűség eltűnt.

Maria lányának esküvőjére Ned gyülekezetében került sor, és nagynénje esküvői ruháját viselte. Újra teljes volt a család. Engedve, hogy Isten elvegye a keserűséget, Ned visszakapta unokahúgát, és egy új, szerető családot. Közel került Maria férjéhez; és mire Ned meghalt, a
fiatalember, akit évekig elutasított, olyan lett számára, mint a saját fia.

Imádság: Urunk, segíts, hogy megszabaduljunk a keserűségtől, nehogy megfosszon bennünket a szeretettől. Ámen.

"Minden keserűség... legyen távol tőletek... bocsássatok meg egymásnak” (Ef 4,31-32).

Opal Shelton Colvin (Florida, USA)

További információ: http://csendespercek.hu