Ige Az Úr Jézus váratlan visszajövetele

Az Úr újra és újra figyelmezteti az Övéit: „Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, amelyen az embernek Fia eljő” (Mát. 25,13)

„Ti is azért legyetek készek: mert amely órában nem gondolnátok, abban jő el az embernek Fia” (Luk. 12,40)

És: „… vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak (mámornak), részegségnek és ez élet (a megélhetés) gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jöjjön (és hirtelen lepjen meg titeket) az a nap: Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt

(Más fordítás: Legyetek tehát éberek és szüntelen könyörögjetek, hogy kimenekülhessetek mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt)!” (Luk. 21,34-36)

Tehát: „Figyeljetek, vigyázzatok (legyetek ébren) és imádkozzatok; mert nem tudjátok, mikor jő el az az idő” (Márk. 13,33)

És: „Vigyázzatok [legyetek éberek; virrasszatok; maradjatok ébren, figyeljetek], álljatok meg [szilárdan, mozdíthatatlanul; tartsatok ki állhatatosan] a hitben, legyetek férfiak, [viselkedjetek bátran, és cselekedjetek férfiasan] legyetek erősek! [és erősödjetek meg; győzedelmeskedjetek]” (1 Kor. 16,13)

„Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel” (1 Thess. 5,2)

Ezért azt mondja a megdicsőült Úr: „Ímé eljövök, mint a tolvaj. Boldog, aki vigyáz és őrzi az ő ruháit, hogy mezítelenen ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát (szégyenét)” (Jel. 16,15)

Hát: „Ne is aludjunk azért, mint egyebek (mint a többiek), hanem legyünk éberek és józanok” (1 Thess. 5,6)

Buzdító Ige

Oswald Chambers: TÖREKVÉSÜNK IRÁNYVONALAI

"Íme, mint a szolgák szemei uruk kezére, ...úgy néznek szemeink az Úrra, a mi Istenünkre" (Zsolt 123,2).

Ez a vers leírja, milyen a teljes ráhagyatkozás Istenre. Mint ahogyan a szolgák szeme mesterük kezére néz, úgy nyugszik meg a mi szemünk, Urunk kezén és így ismerjük fel az Úr karját (Ézs 53,1). Szellemileg léket kapunk, ha tekintetünket levesszük Őróla. A hajótörést nem annyira külső nehézségek okozzák, inkább a képzelődésünk. A kelleténél jobban nyújtózkodtunk, lábujjhegyre állva próbáltunk Istenhez hasonlóvá lenni, ahelyett hogy alázatos emberek maradtunk volna. A valóságban pedig mégsem tudunk eléggé igyekezni.

Ha például válságba kerülsz, amikor bizonyos szellemi döntésre jutottál Isten előtt és ott van benned a Szent Szellem bizonyossága, hogy minden rendben van, de ahogy telnek a hetek és az évek, lassanként arra a következtetésre jutsz: "Belátom, talán mégis egy kicsit nagyhangú voltam." Jönnek barátaid, észemberek és azt mondják: "Ne légy bolond! Mi már akkor tudtuk, amikor szellemi ébredésedről beszéltél, hogy csak átfutó lelkesedés fogott el, nem maradhatsz meg ebben a feszültségben, ezt Isten sem várja tőled." Te pedig ezt mondod: "Igaz, lehet, hogy túl sokat vártam." Alázatosan hangzik ez a kijelentés, de a valóságban azt jelenti, hogy már nem hagyatkozol Istenre, a közben támadt világi véleményekre figyelsz. Fennáll az a veszély, hogy már nem bízol benne és nem Őrá emeled a szemed. Csak amikor Isten hirtelen megállít, akkor ébredsz rá, milyen kifosztott vagy. Ha léket kaptál, javítsd ki azonnal! Ismerd be, hogy valami közéd és Isten közé tolakodott és hozd rendbe azonnal.

Oswald Chambers "Krisztus mindenek felett" c. könyvéből

http://www.keresztenydalok.hu/ahitatok/chambers

Friderika - Mily szerelmesek hajlékaid

Az Úr magasztalása

Napi gondolat

Mások megértéséhez csakis önmagad megismerésén keresztül juthatsz el. 

Reménység, dicséret

„Én pedig szüntelen reménykedem, és szaporítom minden te dicséretedet.” Zsoltár 71:14.

Ezen a héten a 71. Zsoltár verseivel foglalkoztunk. Találtam egy református éneket, ami összefoglalja ennek a zsoltárnak üzenetét – egy kicsit más nyelven. Íme:

71. Tebenned bízom, én Istenem

Ne hagyj el engem agg koromban!

Bourgeois L., Genf, 1551

1. Tebenned bízom, én Istenem, Kérlek, oltalmazz meg, Gyalázattól ments meg, Hogy örök szégyenbe ne essem! A te nagy jóvoltodból Tarts meg minden gonosztól!

2. Hajtsd hozzám füled, tarts meg engem, Nyújtsad segítséged, Amint megígérted, Hogy segítségül léssz énnékem; Légy azért én kősziklám És én erős kőváram!

3. Ments ki a hamisnak kezéből, És annak markából, Aki él csalárdul; Oltalmazz meg a kegyetlentől! Benned bíztam, Uramba, Gyermekségemtől fogva.

4. Hogy származám anyám méhéből, Legottan énnékem Valál reménységem. Anyám méhéből engem kivől, Azért neked éneklek És szüntelen dicsérlek.

5. Ez én nyavalyás vén koromban, Erőtlenségemben Ne vess el, Úr Isten! Ne hagyj el én sok nyavalyámban, Midőn szegény testemben Semmi erősség nincsen!

6. Gyermekségemtől fogva engem Híven tanítottál Csuda dolgaiddal. És hogy immáron megvénhedtem, És a hajam megőszül: Légy most is segítségül!

7. A te hűségedet, Úr Isten, Hirdetem, éneklem, Mindennek beszélem. Dicsérlek lantnak zengésében, Ó, szentek dicsősége, Izráelnek szentsége!

8. Ajkaimmal vígan dicsérem A te hatalmadat És nagy irgalmadat. Lelkemet hozzád fölemelem: Megtartád életemet, Hogy dicsérjelek téged!

Próbáld ma reggel megfogalmazni a TE saját - reménységgel és dicsérettel teli - zsoltárodat. Hogy jól kezdődjön a nap!

http://reggelidicseret.blogspot.hu/2012/01/remenyseg-dicseret.html

Vigasztalás a hazatérni készülő számára

Azután József ezt mondta testvéreinek: Én meghalok, de Isten bizonyosan rátok tekint, és majd elvezet benneteket ebből az országból arra a földre, amelyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak" (1Móz 50,24).

József a testet öltött gondviselés volt fivérei számára. De meg kellett halnia, és így meg kell halnia olyan szerettünknek is, aki életünk útján sokat jelentett számunkra. József halála után Egyiptom soha többé nem lehetett már ugyanaz testvérei számára, mint életében, ahogyan számunkra is megváltozik a világ, és már nem ugyanaz többé, mint szeretett hozzátartozónk életében volt.

De nézzük, hogyan enyhítette Isten fájdalmukat a nagy gyászban? Ígéretet kapnak, hogy az élő Isten rájuk fog tekinteni. Mekkora kitüntetés ez! Micsoda vigasztalás! Szinte a földre jött mennyország!

Ó Urunk, kérünk, tekints ránk ma! Térj be hozzánk, bár jól tudjuk, hogy nem vagyunk méltók arra, hogy gondolj ránk!

Az ígéret azonban még többet is mond: az Úr elvezeti őket más földre. József halála után Egyiptomban egyre kevésbé lesznek kedveltek; fokozatosan a szolgaság házává válik számukra az ország. De nem maradnak ott mindvégig. Isten kiszabadítja őket és elvezeti az ígéret földjére. A mi itteni sírásunk sem tart örökké. Egyszer mi is elmegyünk innen a dicsőség honába, ahol együtt leszünk szeretteinkkel. ...és így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az Igékkel" (1Tesz 4,17-18).

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Hit Gyülekezete - Légy Úr szívemben

Ne félj!

Bölcs gondolatok

 "Ha Jézus nem elég, hogy istenfélő életre buzdítson, akkor nem ismered Jézust."

Imádság:

Istenem! Szeretnék belesimulni terveidbe, akaratodat, vezetésedet keresve és nem a magam feje után menve előre. Ámen

A nap gondolata:

Isten adja a forrásokat, de mindenkinek magának kell merítenie azokból.

Isten akarata

…nem ti küldtetek ide, hanem Isten… (1Mózes 45:8)

Úgy érzed, sötétben tapogatózol, és nem tudod, merre vezet Isten? Jon Walker azt mondja: „Ha úgy döntünk, hogy megtesszük akaratát, mielőtt még tudnánk a részleteket… az fejleszti Isten jellemébe vetett bizalmunkat… A legtöbb ember ilyenkor az akaratok csatáját vívja… szeretnénk, ha előbb felfedné terveit… de Ő nem így működik. Isten azt akarja, hogy előre döntsük el, hogy bízunk benne… és elhiggyük, hogy a legjobbat akarja életünkre… Ő tudja, hogy tétovázol. Nem lesz meglepve, ha ezt mondod: »Nem tudom, hogy hajlandó vagyok-e hitben kilépni anélkül, hogy mindent, ami történni fog, tudnék előre, de hajlandó vagyok hajlandóvá lenni«. Az egyik oka annak, hogy Isten nem mutatja meg a teljes képet, az, hogy … talán túl sok lenne neked… lehetetlennek tűnne… de éppen ez a lényeg – a küldetésed semmiképp sem viheted véghez Nélküle.”

Amikor József újból találkozott testvéreivel Egyiptomban, azt mondta nekik: „most ne bánkódjatok, és ne keseregjetek… nem ti küldtetek ide, hanem Isten...” (1Mózes 45:5-8). Józsefet eladták testvérei, „de Isten” ezt használta fel arra, hogy a zsidó nép fennmaradjon. Az izráeliták rabszolgaságban éltek, „de Isten” elküldte Mózest, hogy elvezesse őket az Ígéret Földjére. Jézus meghalt a kereszten, „de Isten” az ő halálát használta fel arra, hogy megmentse az elveszett világot. Oswald Chambers így nevezi Istent: „a Nagy Mérnök, aki olyan körülményeket teremt, amelyek előidéznek… isteni fontosságú pillanatokat, és elvezetnek minket isteni feladatainkhoz”. Gondolj csak vissza! Ugye emlékszel olyan „de Isten” pillanatokra, amikor már úgy érezted, nem bírod tovább, és Ő közbelépett érted?

KÁR ÉRTED!!

Készítette: Melinda Vörösné

A háború alatt hosszabb-rövidebb időre a legkülön­félébb katonák kerültek a városunkba.

Voltak köztük hívők, akik valahol hallották a neve­met, és ezért felkerestek.

Ezekből a látogatásokból idővel kialakult egy kis kör, amely a hét bizonyos napján összejött a laká­somon. Ilyenkor olvastunk a Bibliából, foglalkoztunk Isten Igéjével, kicseréltük lelki tapasztalatainkat, s végül együtt megvacsoráztunk abból, amit a szűkös körülmények lehetővé tettek.

Habár a kör állandóan változott, a szoros közösség megmaradt. És valamennyiünknek, akik részt vet­tünk azokon az estéken, úgy rögződött emlékeze­tünkben minden egyes alkalom, mint kedves oázis a háború pusztaságában.

Egyik napon egy új ember, egy csendes, finom, tartózkodó középkorú férfi jelent meg. Csak később fedeztük fel, hogy rendkívüli képzettséggel rendel­kezett, és kimondhatatlan súlyos dolgokon ment ke­resztül. Nyílt és őszinte hitvallása miatt sokáig kon­centrációs táborban ült. Végül szabadon bocsátot­ták, de azonnal behívták a hadseregbe. Durva fe­lettesei előtt természetesen megmaradt gyanús, büntetett előéletűnek. Ezért vált csendes, visszahú­zódó magatartásúvá.

Valamelyik este azonban felengedett közöttünk. Elmesélte egy kis élményét, amely mély benyomást tett mindannyiunkra. A kaszárnyában olyan szobá­ba került, ahol kb. tízen aludtak. A légkör persze igen hangos volt. Különösen egy hamburgi fiú vitte a szót. Érezni lehetett rajta, hogy a nagyváros minden pocsolyájában megmártózott. Most aztán szennyes beszédével az egész szobát betöltötte. Csak úgy záporoztak a vastag kiszólások, a káromkodások. A többiek lelkes jótetszéssel adóztak neki. A csendes szobatársra, akinek ágya az egyik sarokban volt, ügyet sem vetettek.

Elérkezett a nap izgalmas eseménye: megjött a posta. A szoba összes lakója csomagot bontogatott, levelet olvasott. A hamburgi is kapott valamit. Nyíl­ván a barátnője gondolt rá. S miközben büszkén mutogatta a csomag tartalmát, a cigarettát, a bon­bont, fontoskodva számolt be különböző közönsé­ges szerelmi kalandjairól. Itt aztán elérkezett egy ponthoz, ahol a csendes bajtárs nem hallgathatott tovább. A többiek ámulatára hirtelen felállt és a ma­ga súlyos, nyomatékos stílusában megjegyezte: „Micsoda szerencsétlen fickó vagy! Ha ilyen mo­csok árad belőled, milyen lehet akkor a bensőd! Kár érted!” Ezzel kiment a szobából. És furcsa módon halálos csend ült a többiekre, miután be­húzta maga mögött az ajtót Még nem juthatott messzire a folyosón, amikor a másik utána sietett:

- Bajtárs! Állj meg!

- Nos, mi van?

- Azt mondtad, hogy kár értem.

Ilyet eddig senki sem mondott nekem. Ez... szó­val..., hogy is mondjam... úgy néz ki, mintha lenne valami értékem. Nem, sehogy sem értem... Mondd, mire gondoltál?

A csendes ember megállt, majd ismét megszólalt a maga különös, hangsúlyos módján:

- Isten alkotni akart belőled valamit. Hiszen téged is ő teremtett, és most... egy ilyen rakás szemét! Mi­lyen kár! Igen, ha az ember meggondolja, hogy Is­tennek terve volt veled, nem mondhat egyebet: kár érted!

Ezután rögtön sorakozni kellett. A csendes ember a helyére sietett. Miközben a szakasz összeállt, hir­telen érezte, hogy valaki hátulról egy cukorkát csúsztat a kezébe. Egy pillanatra hátrafordult - a durva hamburgi állt mögötte.

Természetesen most nem volt alkalom a beszélge­tésre. De amikor a sorok feloszlottak, a csendes ember megkérdezte:

- Mi jutott eszedbe, hogy éppen nekem kedves­kedsz, holott olyan keményen megmondtam a vé­leményemet?

A másikból valósággal kitört a vallomás:

- Te vagy az egyetlen, aki az életemet komolyan vetted. Őszintén hiszed, hogy érték lehetne belő­lem!

Ezt mesélte el körünkben a látogató. Hosszú ideig senki nem szólt egy szót sem. Ki-ki azon gondolko­zott, hogy a legtöbben - mint az a hamburgi - álar­cot hordanak, amely mögött ott rejtőzik tulajdonkép­peni valójuk, vágyaival és nyomorúságával.

Valaki aztán megkérdezte: „És mi lett a folytatás?”

A férfi mosolygott: Azóta jó barátok vagyunk, sőt testvérek. Együtt olvassuk a Bibliát. Bajtársam megtalálta az Úr Jézust, és tudja, hogy Krisztus az ő Megváltója is. Régi, fontoskodó lénye néha még előtérbe akar kerülni, de ilyenkor összerezzen és rám néz. Én pedig kiolvasom tekintetéből a kérdést: - Gondolod, hogy Jézus még mindig türelmes irán­tam? - Viszont mindketten tudjuk, hogy az ő ke­gyelméből élünk.

A csendes ember aztán eltűnt a látókörömből. Azt sem tudom, él-e még. Talán valahol Oroszország­ban van eltemetve. A világtörténelem nem vett tu­domást az életéről, én azonban úgy vélem, hogy egy ilyen esemény, ami például azzal a hamburgi fiúval megesett, az örökkévalóság világosságában sokkal jelentősebb, mint a szörnyű második világ­háború összes csatája.

Wilhelm Busch

Forrás: Élet és Világosság

Botos Lajos: Jön a fény

Ige a szeretetről

 „Akkor hozzá menvén egy az írástudók közül, … megkérdezé tőle: Melyik az első (a legfőbb) minden (vagyis az összes) parancsolatok között? Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első (és a legfőbb): Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből (vagyis teljes lényeddel), és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.

A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat. Akkor monda néki az írástudó: Jól van, Mester, igazán (és helyesen) mondád, hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más.

És szeretni őt teljes szívből, teljes elméből, teljes lélekből (vagyis teljes lényeddel) és teljes erőből, és szeretni embernek felebarátját, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véres áldozatnál. Jézus pedig látván, hogy bölcsen (és értelmesen) felelt vala, monda néki: Nem messze vagy az Isten országától. És többé senki sem meri vala őt megkérdezni” (Márk. 12,28-34)

Ezt már a törvény kimondta: „Halld (meg) Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr (egyedül az ÚR)! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből (vagyis teljes lényeddel) és teljes erődből” (5 Móz. 6,4-5)

„Most pedig, óh Izráel! mit kíván az Úr, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden ő utjain járj (mindenben), és szeresd őt, és tiszteljed (és szolgáld) az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből (vagyis egész valóddal)” (5 Móz. 10,12)

És: „Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen (a te népedhez tartozókkal), hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 19,18)

Az apostolokon keresztül magyarázza a Szent Szellem az egyetlen törvényt: Mert ez az (az) üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást” (1 Ján. 3,11)

„Atyámfiai, nem új parancsolatot írok néktek, hanem (egy) régi parancsolatot, amely előttetek volt (és amely megvan nálatok) kezdettől fogva; (ez) a régi parancsolat az (az) ige, amelyet hallottatok kezdettől fogva.

Viszont új parancsolatot írok néktek, (azt) ami igaz Őbenne és ti bennetek; mert a sötétség szűnni kezd (és múlik), és az igazi világosság már fénylik. Aki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát (vagyis testvérét) az még mindig a sötétségben van.

Aki szereti az ő atyjafiát (az ő testvérét az) a világosságban (van, és) marad, és nincs benne botránkozásra való (vagyis megbotránkoztató, azaz: csapda, kelepce; bűnre csábítás / késztetés, kihívás)” (1 Ján. 2,7-10)

„Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli (viszont) a maga atyjafiát (az ő testvérét), hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát (a testvérét), akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát? Az a parancsolatunk is van (és kaptuk) Őtőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát (a testvérét) is” (1 Ján. 4,20-21)

 Az Úr Jézus a tanítványaitól búcsúzva kijelentette, hogy miről ismerhetők fel az Övéi: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint (és ahogyan) én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg (és fogja megtudni) mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (Ján. 13,34-35)

 „Ez az én parancsolatom, hogy (úgy) szeressétek egymást, amiképpen (és ahogyan) én szerettelek titeket” (Ján. 15,12)

Pál apostolon keresztül így szól az Úr, tovább magyarázva a törvényt:  „Senkinek semmivel ne tartozzatok [és ne legyetek adósok]  hanem csak azzal, hogy egymást [az ugyanabból a fajtából (vagyis Krisztusi) egy másikat] szeressétek. [kölcsönös szeretettel; (ez azt jelenti, hogy: SZERET önzetlenül, a másik érdemeitől függetlenül] mert aki szereti a felebarátját [az embertársát; a különböző; „másféle” más fajtából való (Ádámi); idegent] a törvényt [vagyis Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki] betöltötte. [beteljesítette, véghezvitte, megvalósította, és tartalmat adott neki].

 Mert ez: Ne paráználkodjál [vagyis ne légy házasságtörő] ne ölj, ne orozz, [ne lopj] hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánd, [a másét] és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: [vagyis egy egészbe foglalja ez az egy ige]

Szeressed felebarátodat [a közel levő embert, szomszédot, embertársadat] mint tenmagadat. [mint saját magadat] A [felebaráti] szeretet [vagyis isteni tulajdonság nyilvánuljon meg a másik ember iránt. Ez a szeretet nem tekint arra, hogy a másik ember megérdemli-e ezt a szeretetet. Aki így szeret, az megbecsüli a másikat, igyekszik örömet szerezni neki, javát és jólétét elősegíteni.] nem illeti gonosszal a felebarátot. [és nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást (nem tesz rosszat)]

Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet. [tehát a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt]” (Róm. 13,8-10)

„A parancs célja tehát a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet” (1 Tim. 1,5)

„Mert: az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal. 5,14)

Ez a királyok Királyának törvénye: „Ha ellenben megtartjátok (és betöltitek) a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól (és helyesen) cselekesztek” (Jak. 2,8)

Mert: „A gyűlölet viszályt teremt, de minden vétket elfedez (befed, betakar, elrejt, eltitkol) a szeretet” (Péld. 10,12)

Tehát: „Amit akartok azért [és amit szeretnétek tehát], hogy az emberek ti veletek cselekedjenek [megtegyenek, és bánjanak], mindazt ti is úgy [és ugyanazt] cselekedjétek [és tegyétek meg] azokkal [vagyis velük]; mert ez a törvény és [ezt tanítják] a próféták [Más fordítás: Ez a törvény és a próféták tanításának lényege]” (Mát. 7,12)

Ige: Az írásmagyarázókról

Az Úr így szól a tanítványaihoz, és a mindenkorban élő Övéihez „… Őrizkedjetek az írástudóktól, akik örömest járnak hosszú köntösökben és szeretik a piacokon (és a tereken) való köszöntéseket. És a gyülekezetekben (vagy a zsinagógákban) az előlüléseket (vagyis a főhelyeken, az asztalfőn ülni), és a lakomákon a főhelyeket: Akik az özvegyeknek házát fölemésztik és színből (vagyis színlelésből) hosszan imádkoznak: ezek súlyosabb ítélet alá esnek (mert ezekre vár a legsúlyosabb ítélet)” (Márk. 12,38-40)

Lukács is bizonyságot tesz: „Jaj néktek farizeusok! Mert szeretitek az előlülést a gyülekezetekben, és a piacokon való köszöntéseket. Felelvén pedig egy a törvénytudók közül, monda néki: Mester, mikor ezeket mondod, minket is bántasz. Ő pedig monda: Jaj néktek is törvénytudók! Mert elhordozhatatlan terhekkel terhelitek meg az embereket, de ti magatok egy ujjatokkal sem illetitek (és nem érintitek) azokat a terheket” (Luk. 11,43.45-46)

És az Úr ismét figyelmezteti az övéit, hogy ne csak hívőknek mutassák magukat: „Ezenközben mikor sok ezerből álló sokaság gyűlt egybe, annyira, hogy egymást letapossák, kezdé az ő tanítványainak mondani: Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat (és óvakodjatok) a farizeusok kovászától, mely a képmutatás” (Luk. 12,1)

És az Úr azt is kijelenti, hogy miért óvja tanítványait, hogy ne csak látszatra legyenek hívők, hanem szívből: „És az egész nép hallására monda az ő tanítványainak.  Oltalmazzátok meg magatokat (és óvakodjatok) az írástudóktól, kik hosszú (és díszes) köntösökben akarnak (és szeretnek) járni, és szeretik (és szívesen veszik) a piacokon (és a tereken) való köszöntéseket, és a gyülekezetekben (vagyis a zsinagógákban) az első ülést (a főhelyeket), és a lakomákon a főhelyeket (vagyis az asztalfőn ülni).

Kik az özvegyeknek házát felemésztik, és színből (és színlelésből) hosszan imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek

(Más fordítás: Ezekre vár a legsúlyosabb ítélet)” (Luk. 20,45-47)

Az Úr parancsa így szólt a ruhák szegélyeire varrt bojtokról, és azok céljáról: „Szólj Izráel fiainak, és mondjad nékik, hogy készítsenek magoknak bojtokat az ő ruháik szegleteire (vagyis szegélyére) az ő nemzetségeik szerint (nemzedékről nemzedékre), és tegyenek a szeglet bojtjára kék (bíbor-)zsinórt. És arra való legyen néktek a bojt, hogy mikor látjátok azt (és valahányszor ránéztek), megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat; és ne nézzetek a ti szívetek után, és a ti szemeitek után (és ne csábítson el titeket sem a szívetek, sem a szemetek), amelyek után ti paráználkodtok (és amelyek paráznaságba (vagyis a szövetség megtörésébe vihetnek benneteket). Hogy megemlegessétek (és emlékezzetek), és megcselekedjétek (és teljesítsétek) minden én parancsolatomat, és legyetek szentek a ti Istenetek előtt” (4 Móz. 15,38-41)

„Mert a papnak ajkai őrzik a tudományt (az Isten ismeretét), és az ő szájából törvényt (vagyis tanítást) várnak, mivel a Seregek Urának követe ő. De ti elhajlottatok (és letértetek) erről az útról, sokakat megbotránkoztattatok a törvénnyel (és tanításotok miatt sokan elbuktak), felbontottátok (és megrontottátok) Lévi szövetségét, azt mondja a Seregeknek Ura” (Malak. 2,7-8)

Pedig: „A gonosznak (a bűnösnek) pedig ezt mondja Isten: Miért beszélsz te rendeléseimről, és veszed szádra az én szövetségemet (és hogy mered emlegetni rendelkezéseimet, és szádra venni szövetségemet)? Hiszen te gyűlölöd a fenyítést (és a feddést), és hátad mögé veted rendelésimet (és elveted igéimet)! Ha lopót (vagyis tolvajt) látsz, mellé adod magad (és vele cimborálsz), és ha paráznákat, társalkodol velük (és a paráznákkal tartasz). A szádat gonoszságra tátod (és szádból gonosz beszéd jön ki), és a nyelved csalárdságot sző” (Zsolt. 50,16-19)

Péter apostol így beszél a vének tanácskozásán a törvénynek a pogányok által való betartásáról: „Most azért mit kísértitek (azzal) az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink sem mi el nem hordozhattunk? Sőt inkább az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképpen azok is.

 (Más fordítás: Ellenben abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. éppen úgy, mint ők)” (Csel. 15,10-11)

És Pál apostol így folytatja: „Mert maguk a körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt; hanem azért akarják, hogy ti körülmetélkedjetek, hogy a ti (hús)testetekkel dicsekedjenek” (Gal. 6,13)

Ige: A feltámadásról

Az Úr Jézushoz: „…jövének hozzá Sadduczeusok (olyan vallási felekezet, amely egyben politikai párt is, amely a vallási és politikai hatalmat összekapcsolja), akik azt mondják, hogy nincsen feltámadás. És megkérdezék őt, mondván: Mester, Mózes azt írta nékünk, hogy ha valakinek fitestvére meghalt, és feleséget hagyott hátra, gyermekeket pedig nem hagyott, akkor az ő feleségét vegye el az ő fitestvére, és támasszon magot (vagyis utódot) a fitestvérének.

Heten valának tehát fitestvérek. És az első feleséget vőn, de meghalván, magot (azaz, utódot) nem hagya. És a második elvevé az asszonyt, de meghala, és magot (vagyis utódot) ő sem hagya: a harmadik is hasonlóképpen; És mind a hét elvevé azt, és magot (vagyis utódot) nem hagynak. (Végül) legutoljára meghalt az asszony is.

A feltámadáskor tehát, mikor (majd ezek) feltámadnak, melyiküknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt. Jézus pedig felelvén, monda nékik: Avagy nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát? Mert mikor (az emberek) a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben” (Márk. 12,18-25)

Lukács írása további részleteket tartalmaz: „Hozzá menvén pedig a sadduczeusok közül némelyek, akik tagadják, hogy van feltámadás, megkérdék őt, Mondván: Mester, Mózes megírta nékünk, ha valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és magzatok (vagyis gyermek) nélkül hal meg, hogy annak testvére elvegye annak feleségét, és támasszon magot (azaz, utódot) az ő testvérének.

 Hét testvér vala azért: és az első feleséget vévén, meghalt magzatok nélkül (vagyis gyermektelenül); A másik vevé el azért annak feleségét, és az is magzatok nélkül halt meg; Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképen mind a heten is; és nem hagytak (maguk után) magot (vagyis gyermeket), és meghaltak. Mind ezek után pedig meghalt (végül) az asszony is. A feltámadáskor azért kinek (vajon melyiknek) a felesége lesz közülük? Mert mind a hétnek felesége volt.

És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak: De akik méltókká tétetnek (és akik méltónak ítéltetnek), hogy ama (eljövendő) világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak: Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai(vá lesznek), mivelhogy a feltámadásnak fiai” (Luk. 20,27-36)

Vagyis az Úr Jézus Krisztus fiai, hiszen az Úr kijelentette, hogy: „… Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él” (Ján. 11,25)

Uram én szeretlek.