Készítette: Melinda Vörösné
4,18 "Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy
evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást
hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon
bocsássam a megkínzottakat,
4,19 és hirdessem az Úr kedves esztendejét." (Lukács)
Egy teljesen működésképtelen családból származom, ahol
rengeteg bántásban volt részem. A gyermekkorom telve volt félelemmel és
gyötrelemmel. Szakértők szerint egy gyermek személyisége élete első öt évében
formálódik ki. Hát az én személyiségemmel igen nagy bajok voltak! Tettetésben
éltem a védelmi falaim mögött, amiket azért emeltem, hogy megvédjem magam az
emberek bántásától. Kizártam másokat, ugyanakkor magamat bezártam. Annyira
telve voltam félelemmel, hogy csak úgy tudtam elképzelni, hogy szembenézzek az
élettel, ha szüntelenül én irányítottam, így senki sem tudott bántani.
Fiatal felnőttként megpróbáltam Jézusért élni, és követni a
keresztény életstílust. Azt tudtam, honnan jöttem, de azt nem, hogy hová
tartok. Úgy éreztem, a múltam mindig tönkre fogja tenni a jövőmet. Azt gondoltam:
„Ilyen múlttal a hátam mögött, hogyan lehetnék valaha is rendben?
Lehetetlenség!” Azonban, Jézus azt mondta, hogy Ő pont azért jött, hogy
meggyógyítsa a betegeket, a megsebzetteket, az összetört szívűeket, és azokat,
akiket csapások, szerencsétlenségek sújtottak.
Jézus azért jött, hogy megnyissa a börtönajtókat és szabadon
bocsássa a foglyokat. Semmivel sem jutottam előrébb, amíg nem kezdtem hinni
abban, hogy szabad lehetek. Magamévá kellett tennem egy pozitív látásmódot az
életemre nézve. El kellett hinnem, hogy a jövőmet nem a múltam, és még csak nem
is a jelenem határozzák meg.
Lehet, hogy nagyon fájdalmas múltad volt, vagy lehet, hogy a
jelen körülményeid lehangolóak, negatívak. Lehet, hogy olyan helyzettel kell
szembenézned, ami semmi reménnyel nem kecsegtet. De teljes bátorsággal mondom:
nem a múltad és nem a jelened határozzák meg a jövődet!
Joyce Meye
.jpg)
