2012. május 27.

Egy történet Hawaiiról...


ÁGNES TÖRTÉNETE
Készítette: Horváth Ede

 Ha az ember Amerika keleti partján él, és Hawaiiba repül, akkor tudnia kell, hogy az időzónák eltérése mi- att már hajnali háromkor úgy érzi, mintha tulajdonképpen kilenc óra lenne. Éppen ezért valahányszor Hawaiira látogatok, már jóval a hajnali szürkület előtt felébredek. Eleven tettvágyat érzek magamban, s miközben mások mélyen alszanak, engem az éhség gyötör egy kiadós reggeli után, pedig olyankor még egyetlen étterem sincs nyitva. Így esett meg velem egyszer, hogy fél négykor megindultam Honolulu utcáin abban a reményben, hogy valahol kapok valami ehetőt. Végül egy mellékutcában nyitott lokálra bukkantam. Bementem, leültem a pult előtti ülőkére, és vártam a kiszolgálást. Meglehetős hanyagul kezelt üzletnek tűnt, aminek akár „Piszkos Kanál” nevet is lehetett volna adni. Az étlapot még az ujjam hegyével sem volt kedvem érinteni, attól tartva, hogy valami undorító rovar mászik ki belőle. De hát legjobb akaratom mellett sem találtam jobbat.

 A potrohos tulajdonos előbújt a pult mögül, és megkérdezte: „Parancsol?” „

 Egy csésze kávét és egy péksüteményt” – válaszoltam.

 Kitöltötte a kávét, ragacsos kezét beletörölte piszkos kötényébe, aztán lemarkolt egy süteményt a polcról. Nem képzeltem semmi magasztosat, tudtam, hogy ezek a sütemények a hátsó raktárban lepotyognak a földre, és a cipő orrával taszítják odébb őket, de itt, ahol mindent láttam, talán mégis úgy illett volna, hogy egy fogóval ráteszi a papírszalvétára.

 Ahogy ott ültem hajnali fél négykor reggelimet fogyasztva, hirtelen kinyílt az ajtó, és meghökkenésemre 8-9 rikítóan öltözött prostituált lépett be.

 Kicsi volt a helyiség, s a hölgyek jobb és bal oldalamon foglaltak helyet. Hangosan, közönségesen beszéltek, borzasztó kellemetlenül éreztem magam. Már éppen meg akartam lépni, amikor hallom, hogy az egyik nő megszólal „Holnap lesz a születésnapom. A harminckilencedik.”

 „Na és? – vágott rá a ’barátnője’ gonosz vigyorgással. - Mit dicsekszel vele? Talán születésnapi partira áhítozol? Süssek egy tortát neked, és énekeljem el, hogy Happy Birthday?”

 „Mondd, mért vagy mindjárt olyan utálatos? – felelte a mellettem ülő nő. – Egyszerűen csak meg akartam említeni. Nem volt vele semmi szándékom. Tőled meg éppen nem várok semmit. Mért kellene, hogy ünnepélyt rendezz a számomra? Nekem még soha életemben nem rendezett senki születésnapi partit.

 ” Ezt hallva elhatározás érlelődött bennem. Megvártam, míg a nők távoztak, aztán odafordultam a dagi tulajdonoshoz. „Ezek minden éjjel idejönnek?” – kérdeztem.

 „Igen.”

 „És az a nő, aki mellettem ült? Ő is jön minden éjjel?”

 „Igen – felelte a főnök. – Az az Ágnes. Itt van minden nap. De miért kérdi?”

 „Mert hallottam, hogy születésnapja lesz holnap – válaszoltam. – Mit szólna hozzá, ha itt holnap hajnalban összecsapnánk neki egy kis partit?”

 A tulaj kerek arcán szétterült a mosoly, és őszinte örömmel mondta: „Ez nagyszerűen hangzik. Világos. Príma ötletnek találom.” – Hátrakiabált a feleségének: „Hé, gyere, bújj már elő! Ennek az alaknak itt nagyszerű ötlete van. Holnap lesz Ágnes születésnapja, és azt akarja, hogy segítsünk neki holnap hajnalban egy kis ünnepélyt összeütni.”

 Az asszony széles vigyorgással jött előre. „Hát ez csodálatos gondolat. Tudja, az Ágnes igazán egy jóságos szívű ember, és tulajdonképpen senkije nincs, aki valamit is tenne érte.”

 „Szóval, ha egyetértenek vele, akkor holnap fél háromkor itt vagyok, és kicsit kidekorálom a helyiséget. Hozok egy tortát is.”

 „Szó sem lehet róla – tiltakozott Harry (így hívták a tulajdonost) –, a torta az én gondom lesz.”

 Másnap hajnalban ismét ott voltam. Vettem néhány tekercs krepp papírt, és készítettem egy nagy kartonlapot ezzel a felirattal: „Boldog születésnapot, Ágnes!” Kidíszítettem a helyiséget, úgyhogy végül egész jól nézett ki.

 Az főnökasszony úgy látszik csinált egy kis propagandát, mert negyed négyre szinte a város összes prostituáltja megjelent. Tele lett a helyiség utcanőkkel... és én ott álltam közöttük!

 Pontosan fél négykor nyílt az ajtó, és Ágnes belépett a barátnőjével. A többieket előre kioktattam, s amikor Ágnes belépett, mindnyájan felkiáltottunk: „Boldog születésnapot!”

 Még soha nem láttam embert így meghökkenni, hogy egy szó sem jött ki a torkán. Mintha villám érte volna az ünnepeltet. A szája tátva maradt, a térde elkezdett reszketni. Barátnője támogatta, s miközben Ágnes odavánszorgott az egyik székhez, rázendítettünk valamennyien: „Happy Birthday to you!” Ahogy az ének végéhez közelítettünk, ahol ez következik: „Happy Birthday kedves Ágnes, happy Birthday to you!” –, Ágnes szemét elfutotta a könny. Mikor aztán behozták a születésnapi tortát is az égő gyertyákkal, nem bírta tovább, elkezdett hangosan zokogni.

 „Gyere, Ágnes, fújd el a gyertyákat – brummogta Harry. – Gyere már! Ha nem jössz, nekem kell elfújnom” – és néhány végtelennek tűnő másodperc után valóban meg is tette. Majd odanyújtott a születésnaposnak egy kést: „Vágd fel szépen, Ágnes. Mindnyájan akarunk egy darabkát belőle.”

 Ágnes ránézett a tortára. Le sem vette róla a tekintetét, úgy mondta szelíden: „Te, Harry, nem lenne baj, ha én... úgy gondolom, megtehetném, hogy én... vagyis, amit mondani szeretnék... hogy nem tarthatnám meg egy kicsit a tortát? Szóval ... muszáj most azonnal, feltétlenül megenni?”

 Harry vállat vont. „Oké, persze hogy lehet. Tartsd meg nyugodtan. Akár haza is viheted.”

 „Ó, komolyan? – kérdezte Ágnes, aztán rám nézett. – Itt lakom ebben az utcában, egy pár házzal odébb. Csak néhány percre hazaszaladnék, hogy megmutassam anyámnak, ha lehetséges. Utána azonnal visszajövök. Becsületszavamra.”

 Leugrott az ülőkéről, kezébe vette a tortát, s maga előtt tartva, mint valami értékes ereklyét, lassan megindult az ajtó felé. Mind mozdulatlanul álltunk, s néztünk utána, amíg el nem tűnt. Amikor az ajtó becsapódott, teljes csend ereszkedett a helyiségre. Mivel semmi nem jutott eszembe, amit mondhattam volna, megkérdeztem: „Mi lenne, ha most röviden imádkoznánk?”

 Visszatekintve meglehetősen furcsának tűnik, hogy egy szociológus hajnali fél négykor Honolulu bisztrójában imaórát tart prostituáltakkal, de abban a pillanatban valahogy ez tűnt egyedül helyesnek. Imádkoztam Ágnesért. Imádkoztam a megmentéséért, imádkoztam, hogy új életet kapjon, hogy Isten támogassa őt kegyelmesen.

 Amikor befejeztem, Harry odahajolt hozzám a pult fölött: „Te el sem árultad nekem, hogy prédikátor vagy – mondta. – Aztán melyik egyházhoz tartozol?”

 Ez volt egyike azoknak a pillanatoknak, amikor az embernek a megfelelő pillanatban a megfelelő szó jön az ajkára: „Én egy olyan egyházhoz tartozom, amelyik hajnali fél négykor születésnapi partit rendez utcanőknek.”

 Harry hallgatott egy pillanatig, aztán megvakarta a fejét: „Á, engem ilyesmivel nem tudsz megetetni. Ilyen egyház egyáltalán nem létezik. Ha volna, én rögtön jelentkeznék tagnak. Ilyen egyházba szívesen belépnék.”

 Azt hiszem, mindnyájan így érzünk. Vagy nem lépnénk be szívesen egy egyházba, mely hajnali fél négykor utcanőknek születésnapi partit rendez?

 Jézus ilyenféle egyházat alapított ezen a világon. Nem tudom, hogy a többi egyház honnan támadt, amelyekben mindig minden olyan perfekt, olyan makulátlan, de aki csak olvassa az Újtestamentumot, felfedez benne egy Jézust, aki szívesen asztalhoz ül paráznákkal és mindenféle egyéb kitaszítottal. A vámszedők és „bűnösök” szerették Jézust, mert velük együtt evett. A társadalom leprásai Jézusban olyan embert találtak, aki közösséget vállalt velük. Miközben a szuperkegyesek nem tudtak mit kezdeni a Mesterrel, a magányosok, akiket általában soha nem hívtak meg semmilyen ünnepre, ellenállhatatlanul vonzódtak hozzá. A mi Urunk, Jézus olyan volt és ma is olyan, aki szívesen rendez ilyen partit. Álljon szemünk előtt a keresztyénség központi dimenziója: Isten országa egy ünnep.

 Tony Campolo


Szent Szellem keresztség – Kenneth E. Hagin


Központi igazság: a nyelveken szólás egy folyam, aminek soha nem szabadna kiszáradnia. Meggazdagítja a szellemi életedet.

Apcsel 2,4
 1 kor14,4
 Ján14,16-16
 Róm 8,26
 Júdás 20

Pál apostol hosszan írt és beszélt a nyelveken szólásról. Nyilvánvalóan gyakorolta is, amit prédikált, hiszen az 1kor14,18-ban azt írta: „hála Istennek, én is rendszeresen szólok nyelveken, és kívánom, hogy minden hívő tudja meg, milyen áldás és milyen erőforrás ez a napi életében.

Célom az, hogy bemutassam azokat az alapvető okokat, amelyeknek alapján állítom, hogy minden kereszténynek szükséges nyelveken szólnia. További célom, hogy segítsem a keresztényeket abban, hogy meglássák azokat az áldásokat, melyek az övéik lehetnek a Szent Szellem ereje által.

1.ok: A nyelvek egy jel. Apcs 2,4: És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok.

Isten Igéje azt tanítja, hogy amikor a Szent Szellem betölt minket, más nyelven beszélünk, ahogy Isten Szelleme adja. A nyelvek egy azonnali nyilvánvaló jele a Szent Szellembe való bemerítkezésnek. Tehát az első ok, amiért a hívőknek más nyelveken kell szólniuk az, hogy ez természetfeletti bizonyítéka annak, hogy a Szent Szellem a hívőben lakozik.

Az Apcsel 10-ben olvashatjuk, hogy amikor Péterrel együtt zsidó atyafiak is elmentek Kornélius házához, meglepődtek, látván hogy a Szent Szellem ajándéka kitöltetett a pogányokra is. Ugyanis úgy gondolták, hogy ez csak a zsidóké.

Honnan tudták ezek a zsidók, hogy Kornélius házanépe megkapta a Szent Szellem ajándékát? „MERT HALLOTTÁK ŐKET BESZÉLNI nyelveken, és magasztalták Istent.” Apcsel 10.46.

A nyelveken szólás természetfeletti jel volt, hogy a pogányok ugyanazt az ajándékot kapták, mint ők.

2.ok: a nyelveken szólás szellemi épülésre. 1Korinthus 14,4: Aki nyelveken szól, magát építi; de aki prófétál, a gyülekezetet építi.

A Korinthusiaknak írt levélben Pál bátorítja a hívőket, hogy folytassák a nyelveken szólás gyakorlatát, mind az imádásban, mind az imádkozó életükben, hogy ezáltal épüljenek szellemben, és építsék magukat.

„1Kor14,2: mert aki nyelveken beszél, nem embereknek szól, hanem Istennek. Mert ember nem értheti meg, azonban szellemében ő titkokat szól.” A Weymouth fordítás szerint: „isteni titkokat szól.” Pál itt nyilvánvalóvá teszi, hogy Isten egy isteni, természetfeletti eszközt adott az Egyháznak, amivel közvetlenül Vele kommunikálhatunk.

A 14.versszakban Pál azt állítja: „mert ha én ismeretlen nyelven imádkozom, a szellemem imádkozik, de az értelmem gyümölcstelen.” Figyelj fel arra, amit hangsúlyoz: „az én szellemem imádkozik.” Az Amplified Biblia azt mondja: a szellemem (a bennem levő Szent Szellem által) imádkozik.

Isten szellem. Amikor nyelveken imádkozunk, a szellemünk közvetlen kapcsolatban van Istennel, aki szellem, és közvetlenül beszélünk Vele, isteni, természetfeletti módon.

Howard Carter, aki a Nagy-Britanniai pünkösdi egyház szuperintendánsa volt évekig – s aki a világon az első pünkösdi bibliaiskolát alapította -, azt mondta, hogy a más nyelveken szólás nem csak nyilvánvaló bizonyítéka a Szent Szellemmel való betöltésnek, hanem egy folyamatos megtapasztalás kell, hogy legyen a hívő egész életében. Hogy milyen célból? Azért, hogy velünk együtt imádja Istent. A nyelveken szólás egy folyam, aminek soha nem szabad kiszáradnia. Meggazdagítja a szellemi életedet.

3. ok: A nyelveken szólás emlékeztet minket arra, hogy a Szent Szellem bennünk lakozik, és állandóan jelen van. Ján14,16-17: a nyelveken szólás által való imádkozás és Isten imádása segít, hogy állandóan tudatában legyünk annak, hogy Ő jelen van, és a bensőnkben lakozik. Ha tudatában lehetek ennek mindennap, akkor ez hatással van arra, hogyan is élek.

Egy szolgáló 12 éves lánya egyszer annyira begurult, hogy durván és otrombán beszélt az édesanyjával. Egy evangélista, aki meglátogatta őket, tanúja volt a jelenetnek. Mikor a kislány felnézve meglátta őt, és rájött, hogy tanúja volt a „nagyjelenetnek”, nagyon zavarba jött és könnyekben tört ki.

Az evangélista megkérdezte a kislányt, vajon a Szent Szellem betöltötte-e őt? A kislány azt válaszolta, hogy igen. Az evangélista emlékeztette, hogy a Szent Szellem benne él. Végül együtt imádkoztak, és a kislány kérte az Úr bocsánatát. Mikor imádkoztak, a kislány elkezdte Istent nyelveken imádni. Amikor befejezték, az evangélista azt mondta: van egy titok, ami segít megzabolázni az indulataidat. Ha mindennap nyelveken imádkozol, és imádod Istent, segít abban, hogy tudatossá váljon benned a Szent Szellem jelenléte. S ha emlékezni fogsz rá, hogy ő benned lakozik, nem fogsz ilyen csúnyán viselkedni.

Az evangélista évekkel később visszatért ebbe a gyülekezetbe, ahol találkozott ezzel a lánnyal, aki azt mondta: „Soha nem felejtettem el, amit mondtál. Amióta találkoztunk, mindennap imádkoztam és imádtam Istent nyelveken, és azóta soha nem jöttem ki a sodromból.”

Sajnos mindannyian ismerünk olyan hívőket, akik Szent Szellemmel betöltöttek, mégis gyakran dühbe gurulnak, és olyasmit is kimondanak, amit nem kellene. Pusztán azért, mert nem élnek úgy szellemben, ahogy kellene.

Olyan könnyű bosszankodni és csalódottnak lenni, ha nem vagyunk tudatában az Ő jelenlétének. Azonban ha időt töltünk, és közösségben vagyunk vele, akkor a bensőnkben levő jelenléte tudatossá válik.

4.ok: a nyelveken való ima Isten akaratával összhangban tartja az imádkozásunkat. Róma 8,26 szerint a nyelveken imával az önzőséget ki tudjuk iktatni az imáinkból. Ugyanis ha saját gondolataim szerint imádkozom, lehetséges, hogy az nem lesz Isten Igéjével összhangban.

Gyakran az imáink hasonlatosak ahhoz az öreg földműveshez, aki mindig így imádkozott: „Istenem áldj meg engem, a feleségemet, a fiamat és az ő feleségét. Szóval négyünket, de többet ne.” A Róma 8,26-ban Pál nem azt mondja, hogy nem tudjuk, hogyan kell imádkoznunk, hiszen tudjuk: az Atyához imádkozunk, Jézus Krisztus nevében. Ez a helyes módja az imádkozásnak. Azonban nem elég tudni, hogyan imádkozz, ha nem tudod, hogy mit, vagy miért imádkozz. Pál azt mondta: „…nem tudjuk, miért kellene imádkoznunk, de a Szellem maga jár közben értünk, nyögésekkel, amit nem tudunk kifejezni.” (Amplified Bible) (Hasonlatosképpen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. )

P.C. Nelson szerint ez esetben a görög szó jelentése: a Szent Szellem közbenjár értünk fohászkodásokkal, nyögésekkel, melyek érthető beszéddel nem fejezhetők ki. Sőt, tovább ment és rámutatott arra, hogy a görög szó nem csak azt jelenti, hogy nyögések hagyják el az ajkainkat, hanem nyelveken is szólunk.

Ez megegyezik azzal, amit Pál mondott az 1kor14,14-ben: amikor imádkozom ismeretlen nyelven, a szellemem imádkozik. Vagy az Amplified Bible szerint: a szellemem (a Szent Szellem által, aki bennem van) imádkozom.

Nyelveken szóláskor a szellemed imádkozik a Szent Szellem által, aki benned van. A Szent Szellem, aki benned van, adja a kifejezéseket, és ezeket a szellemedből szólod. Te szólod – ő adja a kifejezést.

A Szent Szellem ezáltal segít téged imádkozni úgy, hogy az összhangban van Isten akaratával, ahogy a dolgokért kellene imádkoznunk. Ez nem valami olyan, amit a Szent Szellem nélküled tesz. Nem nyög vagy beszél nyelveken tőled függetlenül. Ezek a bensődből jönnek, és a te ajkaidat hagyják el. A Szent Szellem nem fogja a mi imádságunkat elimádkozni értünk. Ő azért küldetett, hogy bennünk lakozzon, mint segítő és közbenjáró. Nem ő a felelős a mi imádkozó életünkért, elküldetett, hogy segítsen nekünk imádkozni. Más nyelveken szólni egy olyan imádság, amihez a Szent Szellem adja a kifejezéseket. Ez a Szent Szellem által irányított ima, amely kizárja az önzésnek még a lehetőségét is az imáinkban.

Nagyon sokszor az emberek a saját gondolataik szerint imádkoznak, és úgy változtatják meg a dolgaikat ima által, hogy az nem Isten akarata, és nem a legjobb számunkra.

Ha Isten népe valamit akar, ami nem Isten legtökéletesebb, vagy tökéletes akarata, Ő gyakran mégis megengedi azt.

5. ok : A nyelveken szólás serkenti a hitet. Júdás 20. Ti pedig szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szent Lélek által.
 Az ötödik ok, amiért minden hívőnek nyelveken kellene szólnia, hogy serkenti a hitünket, és segít megtanulnunk, hogyan is bízzunk még jobban Istenben. Mivel a Szent Szellem természetfeletti módon adja a szavakat, amiket imádkozunk, hitre van szükség, hogy nyelveken szóljunk. Hiszen nem tudjuk, hogy mi lesz a következő szó, amit kimondok – Istenbe vetett bizalmam által mondom ezt ki. És ha ezen a területen bízom Istenben, ez segít engem abban, hogy más területen is így tegyek.

Egy nagyszerű keresztény asszony tagja volt annak a vidéki gyülekezetnek, amit egyszer pásztoroltam. Nagyon szerette az Urat, de gyomorfekélye volt, és féltek az orvosok, hogy ez rákossá válik. A férje jól keresett, de minden bevételük az orvosokhoz vándorolt. Néha meglátogattam őket.

Ahogy az asszony Szent Szellem keresztséget vett, nem sokkal később újra meglátogattam őket. Feltűnt, hogy mindent megevett, amit csak megkívánt, míg korábban csak kevés bébi tápszert és tejet tudott enni, és még ez is nehezére esett.

Megmagyarázta, hogy mi is történt: „nemcsak Szent Szellem keresztséget kaptam, és más nyelven beszéltem, de a gyógyulásomat is. Tökéletesen egészséges vagyok!”

Nagyon sokszor láttam hasonlót. S miért is mondtam el ezt a történetet? Tudjuk, hogy Szent Szellem keresztség nem gyógyít meg minket. azonban a nyelveken szólás segít minket abban, hogyan tudjunk még jobban megbízni Istenben.

Átengedni a nyelvünket, a Szent Szellemnek hogy más nyelveken szóljunk, egy óriási lépés afelé, hogy minden részünket Istennek adjuk.

II. rész. Központi igazság: ha a nyelvünket alárendeljük a Szent Szellemnek, hogy más nyelveken szóljunk, akkor óriási lépést teszünk afelé, hogy minden tagunkat Istennek odaszánjuk.

1kor14,28
 Ézs28,11-12
 1kor14,15-17
 Jak3,8

Túl kevés keresztény ismerte fel ma azt a lehetőséget, hogy a Szent Szellem által hatalmat és erőt kaptunk itt a földön. További öt okot fogunk tanulmányozni, és arra keressük a választ, hogy miért kellene minden hívőnek Szent Szellemmel betöltekeznie és nyelveken szólnia.

6. ok: a nyelveken szólás megőriz minket a világ szennyétől. 1Kor14,28: Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben; hanem magának szóljon és az Istennek.

Ez az egyik lehetséges útja annak, hogy az istentelen, közönséges, durva szavak szennyétől megőrizzen minket, akár dolgozunk, akár nyilvános helyen vagyunk. A fenti Igében vedd észre, hogy saját magunkhoz is beszélhetünk nyelveken. Ez különbözik a gyülekezeti alkalmaktól, amivel kapcsolatban Pál azt mondja: „Ha valaki nyelveken szól, kettő vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza meg. 1Kor 14:28 Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben; hanem magának szóljon és az Istennek.” 1kor14,27-28.

Ha a gyülekezetben tesszük, akkor ez rendjén való, nem fogunk senkit zavarni. Azonban például egy borbély üzletben, amikor az emberek közönséges tréfákat mondanak egymásnak, csak ülök, és beszélek magamhoz és Istenhez nyelveken. Kocsiban, buszon, repülőn vagy akár a munkahelyünkön is beszélhetünk magunkhoz és Istenhez is, ezáltal őrizzük meg magunkat a világ szennyétől.

7.ok: a nyelveken ima képessé tesz minket arra, hogy azért imádkozzunk, amit nem ismerünk.
 A 7. ok, ami miatt minden hívőnek nyelveken kellene beszélnie, hogy olyan dolgokért imádkozunk, amiről senki nem gondolja, hogy imádkozni kellene, sőt, lehet, hogy nem is tud róla senki.

Már tudjuk, hogy a Szent Szellem segít nekünk az imádkozásban azért, „amit nem tudunk, hogyan imádkozzunk, ahogyan kellene.” Ráadásul a Szent Szellem, aki mindent ismer és mindent tud, képes imádkozni rajtunk keresztül olyasmiért, amiről természetes értelmünkkel semmit sem tudunk.

1956-ban a feleségemmel Kaliforniában voltunk. Egyik éjszaka hirtelen felriadtam. Olyan volt, mintha valaki a kezét rám helyezte volna. Azonnal felültem az ágyban, a szívem vadul vert.

„Uram, mi a baj?” – kérdeztem. „Tudom, hogy valahol, valami rosszul megy. Szent Szellem aki bennem vagy, te ismersz mindent, mindenütt ott vagy, ahogy bennem is. Akármi is legyen ez a dolog, kérlek, adj szót a számba.”

Körülbelül egy órán keresztül imádkoztam nyelveken, majd elkezdtem nevetni és énekelni nyelveken. (Amikor így imádkozol, mindig folytasd az imát addig, míg el nem kezdesz dicsérni. Ekkor tudni fogod, akármiért is imádkoztál, megvan a válasz.)

Tudtam, hogy amiért imádkoztam, az megtörtént. Megkaptam a választ, és gyorsan elaludtam.

Álmodtam, és álmomban láttam az öcsémet, aki súlyos beteg lett Louisianában. Kórházba kellett vinni, annyira beteg volt. Álmomban az orvos kijött egy kórházi szobából, behúzta maga mögött az ajtót, és azt mondta, hogy az öcsém halott.

Nem doktor úr – mondtam -, nem halott, az Úr azt mondta nekem, hogy élni fog, és nem hal meg. Álmomban az orvos nagyon dühös lett rám, mert kételkedtem a szakmai hozzáértésében. Bevitt a szobába, hogy saját szememmel győződjek meg róla, hogy az öcsém tényleg halott.

Öcsém arcáról a leplet felhajtva akarta megmutatni, hogy valóban halott, de az öcsém lélegzett, és nyitva voltak a szemei. Az orvos megdöbbenve mondta nekem: „miért tudsz te olyan dolgot, amiről én nem tudok? Ő bizony él!” Láttam az öcsémet, ahogy leszáll az ágyról – és az álomnak vége lett. Tudtam, hogy ezért imádkoztam.

Három hónappal később, mikor találkoztam az öcsémmel, azt mondta: „majdnem meghaltam, míg távol voltál.” Mondtam neki, hogy tudok az egészről, azt is tudom, hogy mentővel kellett a kórházba szállítani.

„Honnan tudnál erről?” Elmondtam neki azt a terhet, amit éreztem az imádságra, amit az a bizonyos álom követett.

„Pontosan ez történt! Elmondták nekem, hogy kb. 40 percig a kórházi orvos azt gondolta, hogy meghaltam.”

A nyelveken szólás lehetőség arra, hogy imádkozzunk olyasmiért, amikről természetes szinten nem tudhatunk semmit. A Szent Szellem azonban ismer mindent.

8. ok: a nyelveken szólás szellemi felfrissülést hoz. Ézs28,11-12 Ezért dadogó ajakkal és idegen nyelven fog szólni e néphez, Ő, aki ezt mondá nékik: Ez a nyugalom, hogy nyugtassátok meg a megfáradottat, és ez a pihenés! És nem akarták hallani! Mi az a nyugalom, az a felfrissülés, amiről a fenti Ige szól? A nyelveken szólás.

Néha orvosok frissítő kúrát javasolnak, de én ismerem a legpihentetőbb kúrát a világon. Gyakran a nyaralásból úgy jössz haza, hogy néhány napra szükséged van, hogy újra dolgozhass. Nem nagyszerű, hogy ezt a „pihentető kúrát” mindennap veheted?

„Ez az a pihenés…, ez az a felfrissülés.” Az aggódás, káosz és a szétesés napjaiban szükségünk van erre a szellemi felfrissülésre.

9. ok: nyelveken szólás a hálaadásra. 1 Kor14,15-17. Hogy van hát? Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is. Mert ha lélekkel mondasz áldást, az ott lévő avatatlan miképpen fog a te hálaadásodra Áment mondani, mikor nem tudja, mit beszélsz? Mert jóllehet, te szépen mondasz áldást, de más nem épül abból.

Amikor Pál azt mondja, „mert ha lélekkel mondasz áldást, az ott lévő avatatlan miképpen fog a te hálaadásodra Áment mondani, mikor nem tudja, mit beszélsz?” Itt azokra utal, akik szellemi dolgokban még tudatlanok.

Ha meghívnál ebédre, és azt mondanád: „kérlek, adj hálát”, és én ekkor nyelveken imádkoznék, nem tudnád mit mondtam, nem lenne épülésedre. Pál ezért azt javasolja, hogy ilyen esetekben jobb értelemmel imádkozni. Ha mégis nyelveken imádkozol, le kell, hogy fordítsd, hogy a tudatlan tudja, mit is mondtál.

Figyeld meg az Igéből, hogy Pál azt mondja: a nyelveken szólás a legtökéletesebb módja az imádkozásnak és hálaadásnak. „mert jóllehet, te szépen mondasz áldást, de más nem épül abból.” Olyan emberek jelenlétében, akik tudatlanok, Pál azt mondja, hogy imádkozzunk értelemmel, hogy ők épüljenek, és megértsék, mit is mondasz.

10.ok: nyelveken szólás által a nyelved megzabolázhatod. Jak3,8. De a nyelvet az emberek közül senki sem szelidítheti meg; fékezhetetlen gonosz az, halálos méreggel teljes.
 Ha nyelveken szólsz a Szent Szellemhez és így nyelvedet megzabolázod, ez egy óriási lépés afelé, hogy minden tagod Istennek szánod oda. Mert ha ezt a legizgágább tagodat képes vagy odaszánni, akkor bármilyen tagodat képes vagy.

Befejezésképpen szeretnék rámutatni arra, hogy ez a tíz ok főleg a hívő személyes életével foglalkozik. De van egy nyilvánosságra tartozó területe is a nyelveken szólásnak.

Először is, mikor az emberek megkapják a Szent Szellemet nyilvánosan, nyelveken szólnak, ahogy a Szent Szellem adja nekik. Másodszor, a gyülekezet épül a nyelveken szólás által, amennyiben a gyülekezetben lefordítják azt.

Pál egyértelműen kijelenti, hogy a prófétálás az embereknek szól „építésre felemelésre és vigasztalásra” 1Kor14,3. Ám Pál folytatja: „nagyobb az, aki prófétál, mint aki nyelveken szóló, kivéve ha lefordítja.” 1kor14,5. Pál azt állítja, hogy a nyelveken szólás a fordítással együtt egyenlő a prófétálással. Azaz ha lefordítja a nyelveken szólást, akkor a prófétáló nem nagyobb.

Hogy illusztráljuk, miről is beszélünk: két 5 forintos egyenlő egy 10 forintossal. Pál itt azt mondja, hogy a prófétálás egy 10 forintos. Természetes szinten jobb, ha van egy 10 forintosod, mint egy ötösöd (azaz nyelveken szólás). De ha a nyelveken szólással együtt jön a fordítás, akkor a kettő együtt már egyenlő a prófétálással.

A prófétálás „az embereknek szól építésre, felemelésre, vigasztalásra.” A prófétálás az nem prédikálás. (Azonban néha a prédikálásnak része a prófétálás.)

Ha a prófétálás prédikálás lenne, nem kellene felkészülnöd a prédikálásra. De bizony szükséged van a tanulásra: „tanulj, hogy magadat kipróbáltnak mutasd Isten számára” 2Tim2,15.

Nincs szükséged külön Igetanulmányozásra, hogy nyelveken szólj, és lefordítsd. Nincs szükséged az Igetanulmányozásra, hogy prófétálj – ez a Szent Szellem inspirálására jön. Természetesen, amikor valaki prédikál a Szent Szellem inspirációja alatt, és olyan dolgokat is mond, amiket soha nem gondolt volna, hogy kimond – ez a Szent Szellem inspirációja, és prófétálás.

Nyelveken szólás a fordítással együtt építi az Egyházat. Amikor ez Isten Igéjével együtt jelenik meg, akkor a hitetlent meggyőzi a nyelveken szólás és fordítás Isten jelenlétének a valóságáról, gyakran Istenhez fordul, és újjászületik.

Jézus azt mondta: „és ezek a jelek követik azokat, akik hisznek” Márk 16,17. Ez lehet valakinek a személyes életében, vagy nyilvánosan.

„Betegekre vetik kezüket és azok meggyógyulnak” Márk 16,18 Ez szintén lehet személyes vagy nyilvános.

És egy másik jel: „új nyelveken szólnak.” Márk 16,17

Természetesen nem akarjuk, hogy a nyelveken szólás túl hosszúra nyúljon az istentisztelet alatt fordítás nélkül, mert az emberek nem tudják, miről is van szó, és nem fognak épülni.

Teljesen rendben van, ha nyelveken imádkozol a gyülekezetben, mert azért teszed, hogy épülj. Ha bárki felemeli a kezét és imádkozik az istentisztelet alatt, teljesen rendjén van, ha nyelveken imádkozik. (Minden esti istentiszteleten én is így teszek, mikor ott állok a színpadon.)

De amikor a gyülekezet befejezi a nyelveken szólást, én is befejezem. A gyülekezet nem épülne, ha én tovább folytatnám a nyelveken szólást. Szükséges tudnunk, hogyan is használjuk azt, amink van, hogy a legjobban épüljünk belőle.

Idézet:
Mrk 16,17: „és ezek a jelek követik azokat akik hisznek…ők új nyelveken szólnak.”

Fordította: Orbán Tibor


Hozzád eljött már a Pünkösd?


Pünkösdkor – amely a kereszténység legnagyobb eseménye, nélküle ma nem létezne a kereszténység, sem Krisztus Egyháza – nem kevesebb történt, mint amiről már bemerítő János így szólt: (Máté 3:11) Én ugyan vízzel keresztellek (merítelek be) titeket megtérésre, de aki utánam jő (vagyis Jézus), erősebb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel (merít be) majd titeket.”

Majd maga Jézus Krisztus ígérte: „vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim …” (Apcs 1:8) Miután (vagyis a Páska után,) „…a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk.” (1Kor 5:7), eljött a PÜNKÖSD, az aratás ünnepe. Az első „zsenge” bemutattatott, s Őt követi a többi. Elkezdődött a nagy aratás – amely tart egészen a mai napig! A szent Szellem kitöltetett, és az Úr betakarítja mennyei csűrébe a gabonát, az Övéit.

Pünkösd a megígért Szent Szellem kitöltetésének ideje. Az Egyház megszületése. Az ÚJ EMBER megjelenése a földön. Személy szerint egyen-egyenként Isten erejének, hatalmának megjelenése az emberben, azokban, akik Őt befogadják, és veszik a Szent Szellem keresztséget, vagyis bemerítkeznek vízbe és Szent Szellembe – és újjászületnek.

Mindnyájunknak, akik Krisztust követjük, kell hogy legyen egy Pünkösdünk – amikor újjászületünk Isten Szellemétől. Ez – azonkívül, hogy szellemi valóság – egy csodálatos megtapasztalás is. MEGLÁTJUK ISTEN ORSZÁGÁT – amint eljön a személyes életünkbe is, erővel és hatalommal!

 Ennek több „előnye” is van: megértjük a Bibliát, Isten beszédét (hiszen az Ige élet és szellem). Tudjuk megharcolni a hit harcát, a szellem kardját, az igét (réma!) forgatva. Ekkortól tudunk csak agapé – isteni – szeretettel szeretni, amely a Szent Szellem által kitöltetik a szívünkbe. Képesek vagyunk megteremni a Szent Szellem gyümölcsét, amely szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Sőt!: Meg tudjuk feszíteni a testet indulataival és kívánságaival együtt. Így lehetséges csak szellemben járni, és nem test szerint (akik test szerint járnak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt). És ha valamit teszünk, így tudjuk igazán szellemből tenni, mint az Úrnak és nem embereknek (Kol 3:23). Így lehet valóságos szabadságban élni, hiszen az Úr pedig a Lélek; és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság. (2Kor 3:17) Ezáltal lehet kenetünk a Szenttől, amely megtanít minket minden igazságra, s amely megtöri, megsemmisíti az igát az életünkben. Folytassuk? Hiszen akkor az egész Bibliát lehetne idézni.

 Hozzád eljött már a Pünkösd…?


Mi a PÜNKÖSD


Mi a PÜNKÖSD – és a pünkösdi mozgalomról

A pünkösd megünneplésére készülő keresztény világ napjainkban jelentős változáson megy keresztül. A pünkösdről alkotott, az eseményben főleg ünnepnapot és az Egyház születését látó hagyományos szemlélet megváltozása ma már szinte valamennyi felekezetre hatást gyakorol. Az ünnep modern felfogásában nem a történelmi esemény, hanem a Szentlélek jelenkori kiáradása és a keresztény életben, szolgálatban való jelenléte, működése áll a középpontban. A pünkösd nemcsak múlt, hanem izgalmas jelen és csodálatos jövő egyre több hívő számára.

A Jordán. "Aki hisz bennem, annak bensőjéből élő vizek folyamai fakadnak"

A hagyományos felfogásban elsikkadt a Szentlélek személyes jelenléte a hívők egyéni és közösségi életében. Ehelyett a vallási szokásoknak való megfelelés került előtérbe. A XX. századi pünkösdi–karizmatikus mozgalom hatására egyre többen ismerik föl, hogy a hitre jutás után szükséges a kereszténnyé válás folyamatában az úgynevezett második lépés megtétele, vagyis a Szentlélek keresztségéből való részesedés. A XX. századi keresztény szellemi tapasztalat azt igazolta és igazolja folyamatosan, hogy a pünkösdi megtapasztalás keresztény tömegek számára élő valóság. Egyre több keresztény állítja magáról, hogy a Szentlélekkel személyesen találkozott, és természetfölötti élményben részesült.
 Ezek a modernkori karizmatikus megtapasztalások számos teológust, egyházi személyiséget a Szentlélek szerepének újragondolására késztettek. A pünkösdi–karizmatikus mozgalom egyik fontos célkitűzése a pünkösdkor született egyház helyreállítása. A mozgalom a XX. században szinte a semmiből indult el, és vált a XXI. század küszöbén a keresztény világ legdinamikusabban fejlődő és legnagyobb hatású irányzatává. Számos szakértő kísérletről beszél, amely még közelről sem érte el kitűzött célját. A mozgalomról azonban bebizonyosodott, hogy életképes, a működését kísérő zavarok, ellentmondások fölé tud emelkedni, saját hibáit képes korrigálni. Az elmúlt évek, évtizedek azt is igazolták, hogy a pünkösdkor született egyház helyreállítása a XX. században egy ellentmondásokkal tarkított folyamat, amely minden bizonnyal a XXI. században teljesedik ki és lesz a kereszténység meghatározó, domináns tényezőjévé.
Milyen egyház és kereszténység született pünkösdkor?

Az evangélium a názáreti Jézus életét, földi szolgálatát, valamint halálát és föltámadását tartalmazza. A karizmatikus teológia kiemeli Jézus szolgálatában a Szentlélek szerepét. Álláspontjuk szerint a Szentlélek korszaka valójában már a Názáreti galileai és júdeai tevékenysége által elkezdődött. Jézus mintegy harminc évig névtelen, törvénytisztelő zsidó emberként élt. Nagy valószínűség szerint Názáretben nevelőapja foglalkozását űzte. Keresztelő János prófétai működése jelentős befolyással bírt rá. A Jordánban való megkeresztelkedése után részesedett Szentlélek-keresztségben, majd negyvennapos pusztai tartózkodása után tért vissza szűkebb hazájába, Közép-Galileába, hogy Isten Országát hirdesse.
 Az evangéliumok beszámolója szerint Jézus szinte azonnal kortársai érdeklődésének középpontjába került. Akkoriban számos nagy hírű és tudású rabbi tevékenykedett Júdeában, egy fiatal rabbinak nagyon nehéz volt tömegbefolyásra szert tenni. Jézusnak ez első nyilvános fellépésével sikerült. A teológusok szerint azért, mert a kortárs rabbikkal ellentétben Jézus igehirdetése a Szentlélek erejére és Isten hatalmára épült. A Jézuson keresztül megnyilvánuló Szentlélek gyakorolt hatást a hallgatóságra. Az evangéliumi csodákat – mint például a démonok kiűzését, a betegek meggyógyítását, a halottak föltámasztását – a Szentléleknek a Názáretin keresztül történő megnyilvánulásaiként értelmezik. Többen rámutattak, hogy Szentlélek nélkül Jézus nem lett volna képes csodatevésre, mert Krisztus a megtestesülése előtt, ön-kiüresítése (Fil 2,7) során csodatevő képességéről is lemondott.
 Jézus földi szolgálata alatt gondoskodott arról is, hogy művét folytassák a földön tanítványai, akiknek megígérte, hogy elküldi nekik a Szentlelket: "De én az igazat mondom néktek: jobb néktek, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló; ha pedig elmegyek, elküldöm azt tihozzátok" (Jn 16,7). Sőt, Keresztelő János azt állította a Messiásról, hogy Ő lesz az, aki "Szentlélekkel és tűzzel keresztel majd titeket" (Mt 3,11b). Jézus a földi szolgálata során köztudottan senkit nem keresztelt meg Szentlélekkel. A tanítványok képzésében az Isten országáról való tanítások és az Isten erejének demonstrációja játszották a főszerepet.

 János hangsúlyozza Evangéliumában, hogy a Szentlélek eljövetelének természetfölötti feltétele Jézus felmagasztalása az Atya által. A feltámadástól pünkösdig tartó időben foglalta el Jézus a mennyben kiváltságos pozícióját, amikor is Isten Úrrá kiáltotta ki Őt minden teremtmény és teremtett dolog fölött. Ezt az időszakot a tanítványok várakozással töltötték Jeruzsálemben. A feltámadás utáni ötvenedik napon, pünkösdkor százhúszan voltak együtt, amikor "lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ültek. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek, s ült mindegyikre azok közül, s megtelének mindnyájan Szent Lélekkel és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniuk" (Csel 2,2–4).

 Ezt az eseményt nagy zaj kísérte, ezért is gyűltek több ezren köréjük, hogy megtudják a jelenség okát. Az Apostolok cselekedetei könyvének beszámolója alapján a kíváncsiskodókat megosztotta az, amit láttak és hallottak. Egyesek csodálkoztak, mások a kiváltó okot kutatták, egy harmadik csoport pedig a Szentlélekkel betöltekezett tanítványokkal kapcsolatosan nagyon is markáns, pejoratív véleményt fogalmazott meg: "édes bortól részegedtek meg".
 Péter apostol a történtek után lépett először Jézus Krisztus tanítványaként a nyilvánosság elé. Pünkösdi beszédében világosan leszögezte, hogy a Szentlélek eljövetele a Földre azt igazolja, hogy Jézus feltámadt a halálból, Isten Őt felmagasztalta, Úrrá és Krisztussá tette. Ezekkel az üdvtörténeti tényekkel kapcsolatosan az emberek helyes magatartása a következő: "Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára, és veszitek a Szentlélek ajándékát" (Csel 2,38). Péter apostol pünkösdi felhívását mintegy háromezer ember fogadta el azon a napon és csatlakozott a százhúsz tanítványhoz.

 Az eredeti pünkösd üzenetének lényeges részei a következők: a föltámadott Jézust az Atya Krisztussá nyilvánította, Jézus Krisztus megkeresztelte Szentlélekkel a tanítványokat, a hívők pedig átmentek a kereszténnyé válás három alaplépésén: a megtérésen, a vízkeresztségen és a Szellem ajándékainak vételén. Mindezek Jóel próféta előrejelzése alapján az utolsó napok jelei. Ezen mennyei és földi események által született meg az apostoli Egyház.

 A jeruzsálemi közösség megtartotta a pünkösdkor nyert szellemi erőt. Sőt, az újszövetségi beszámoló alapján Isten erejében és hatalmában folyamatosan növekedett a korabeli államvallás vezetőinek ügyködései ellenére is, akik mindent megtettek, hogy Jézust a felejtés homályába taszítsák, valamint művének földi folytatását meghiúsítsák. Lukács leírása szerint a jeruzsálemi gyülekezet és különösen az apostolok ténykedése egyre inkább Jézus tetteire emlékeztetett. Az Apostolok cselekedeteinek szerzője világossá teszi, hogy a tanítványok szolgálatát a Szellem megnyilvánulásai tették sikeressé, hatékonnyá. Jeruzsálem utcáit újra megtöltötték Jézus tanítványainak, valamint betegségekből, démonoktól megszabadult embereknek az örömkiáltásai: "úgyannyira, hogy az utcákra hozták ki a betegeket, és letették ágyakon és nyoszolyákon, hogy az arra menő Péternek csak az árnyéka is érje valamelyiket közülük, és a szomszéd városok sokasága is Jeruzsálembe gyűlt, hozva betegeket és tisztátalan szellemektől gyötretteket, kik mind meggyógyulának" (Csel 5,15–16).

 A pünkösd utáni időszakban az apostolok kizárólag zsidóknak hirdették az evangéliumot, s nagy meglepetést okozott a korai egyházban Péter apostolnak egy pogány ember, Cornelius százados házába történt látogatása és igehirdetése. A legnagyobb megdöbbenést az okozta, hogy az apostol igehirdetése alatt a hallgatóságra rászállt a Szentlélek: "És álmélkodának a zsidóságból való hívők, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Lélek ajándéka" (Csel 10,45). A Cornelius házában történt karizmatikus megtapasztalás több mint élmény: korszakváltó esemény, amely az Ábrahámtól Jézus Krisztus haláláig tartó korszakot zárta le, és elindított egy újat, az Egyház korszakát. Ez azt jelenti, hogy az üdvtörténelembe Isten Izrael mellett bekapcsolta a nemzeteket is. Ezután a zsidókereszténység tudatosan tett eleget Jézus utasításának, mely szerint "elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében" (Mt 28,19).

 Az Apostolok cselekedetei könyve alapján a korai Egyház szilárdan hitt Jézus föltámadásában és magában az egyetemes föltámadásban is. Az első keresztények Jézus Krisztus által Szentlélekkel és hatalommal fölkent személyiségek voltak, akiknek tettei hasonlóak voltak Jézus földi tetteihez. A korai Egyház igehirdetése erőteljes és energikus volt. A tanítványképzés mellett nagy hangsúlyt helyeztek az úgynevezett evangélizálásra is. A hívők szellemi–lelki egységben éltek egymással, és a világi magatartásformáktól bibliai szellemi–erkölcsi alapon elkülönítették magukat. A korai Egyház tagjai halálraszánt emberek voltak, akik készek voltak életüket föláldozni hitükért és egymásért is, ha Isten úgy kívánta.
Kísérlet a pünkösdkor született kereszténység helyreállítására

Számos hívő teológus szerint a kereszténységet eltorzította az állam és az Egyház fúziója. Az Egyház éltető ereje, a Szentlélek helyére a feudális hatalom és hierarchia lépett, s ez egy öntörvényű tradíciót dolgozott ki, melynek semmi más célja nem volt, mint az egyháztagok lojalitásának kiépítése és fenntartása a vallási–világi hatalmasságok iránt. A kereszténységet egyfajta hatalmi–politikai ideológiává és rendszerré alakították át, amely az idő haladtával egyre kevesebb hasonlóságot mutatott a korai kereszténységgel.

 Az Isten szellemi erejétől való elidegenedés szükségképpen maga után vonta a kinyilatkoztatott igazságok háttérbe szorítását is a vallási tradicionalizmusban. A szokások, hagyományok térhódítása ajtót nyitott különböző okkult, kultikus gyakorlatok előtt is, amelyek az évszázadok során elfogadottakká váltak a névlegesen keresztény vallásgyakorlatban. Ez a folyamat odáig jutott, hogy a Biblia hosszú évszázadokig indexre került. Életével fizetett, akit bibliaolvasáson, netalán a Biblia nemzeti nyelvre történő fordításán értek tetten az inkvizítorok.

 Ugyanakkor a tradicionális kereszténységnek a művelődéstörténetében, az európai nemzetek felemelkedésében játszott szerepét e negatívumok ellenére sem lehet elvitatni. A kinyilatkoztatás szemszögéből nézve azonban ezek az évszázadok doktrinálisan és spirituálisan egyaránt a kereszténység elsötétedését jelentették. Az egyháztagok zöme előtt ismeretlen volt a Biblia és a Szentlélek személye és ereje. Ezeket babonás, okkult szokásokkal és ezek követésével azonosították.

 A kereszténység megreformálásának igénye régi keletű. Egyidős az Egyház folyamatos történelmi degenerációjával. Európa a kereszténység eredeti tartalmán alapuló reformtörekvések történelmi kálváriájának a temetője lett. Hatalmas ember- és véráldozatok után sikerült csak a reformációnak meggyökereznie kontinensünkön.

 A keresztény hit Luther és Kálvin általi megreformálásának szellemi jelentősége rendkívüli. Újra a figyelem középpontjába került a Szentírás, Isten Igéje. A protestantizmus jótékony hatása a kapitalizmus kialakulására, a polgárosodásra és a nemzeti államok létrejöttére ma már szinte közhelynek számít.

 A reformátorok első nemzedéke a katolicizmuson nőtt fel, melynek tévelygéseit egyháztisztogató buzgalmukban túlreagálták. A zarándoklatokkal, ereklyék imádásával és ezekhez hasonló praktikákkal kapcsolatos visszaéléseket kíméletlenül ostorozták, hogy a pogány miszticizmustól megtisztítsák az egyházat. Szent buzgalmukban "a ló túlsó oldalára estek", amikor is azt állították, hogy a gyógyulás és a Szellem ajándékai kizárólag az apostoli Egyházban működtek. A karizmák (a Szentlélek természetfeletti megnyilvánulásai, ajándékai) megszűnéséről szóló elméletet Luther és Kálvin egyaránt magáévá tette. Kálvin írásaiban többször is állást foglalt a karizmák ellen, szerinte a szellemi erők csak az apostoloknak adattak: "azzal most már nekünk, akikre ilyen erők nem bízattak, semmi dolgunk" – írja az Institúciókban.

 A gyógyulások és csodák megszűnéséről vallott nézetét a későbbi reformátorok a Szentlélek-keresztségre is kiterjesztették. A szélsőséges szesszacionizmus (az apostoli kor csodáinak megszűnését tanító elmélet) szerint a jelenkori hívők semmilyen szellemi megtapasztalást nem kaphatnak. A protestáns felfogásban a keresztény élet központi megtapasztalása csupán a megtérés lett. A reformátorok szerint az ember a Szentírás olvasásán keresztül, valamint szellemének belső tanúságtétele által ismerheti fel Isten akaratát és hangját. Szerintük kizárólag a bibliai személyek kaphattak kijelentéseket elragadtatások, álmok, látomások útján. Az Egyház korszakára vonatkozóan a szellemi megtapasztalásokat az ördög csapdáinak, rajongásnak minősítették.

 A protestáns hagyományban a Szentlélek kijelentése által szerzett megismerés helyett az öt érzékszervre építő empirizmus lett az egyedüli megbízható ismeret forrása. A természettudományos ismeretszerzés törvényszerűségeit terjesztették ki tévesen az istenismeret szellemi törvényszerűségeire, ami által a keresztény életbe, világnézetbe a pünkösdi megtapasztalás helyére a realizmust és a materializmust építették be. Az Isten ismeretében a Szentírás szerint az ember szíve, szelleme játssza a főszerepet, ezzel szemben a keresztény materializmusban a józan ész lett a domináns, amely a keresztény hitet még a bibliai csodáktól is meg kívánta tisztítani.

 A szellemi ajándékok megszűnése elméletének következményeképpen alakult ki a bibliai és az apostoli kor csodáinak tagadása is, amely a szesz-szacionizmusnak arra a gyengéjére épített, mely szerint, ha jelenleg nem láthatunk csodákat, akkor azok nyilvánvalóan soha nem is léteztek. Ennek a felfogásnak egyik szélsőséges képviselője Rudolf Bultmann német teológus volt, aki a Biblia "demitologizálásának" szükségességéről beszélt. A teológus a bibliai csodákat is legendáknak, mítoszoknak minősítette. A XIX-XX. században a megszűnési elmélet a hitetlenségig, materializmusig jutott, aminek következtében a kereszténység elveszítette a gondolkodó, alkotó értelmiségi réteget. A bibliai csodákat védelmező protestáns evangéliumi hívőket ezután egyre inkább értelmiség- és tudományellenesnek tartották.
 A materializmus térhódításának ellensúlyozásaként a kinyilatkoztatott igazsághoz ragaszkodó hívők között megújulási és ébredési mozgalmak jöttek létre. Ezek a kezdeményezések a bibliai hit védelmezésén túl a kereszténység természetfölötti tartalmához is ragaszkodtak. Ezek az úgynevezett ébredések elsősorban az angolszász világban tettek szert jelentős társadalmi befolyásra; Európában az ideológiákra épülő államhatalom, összefogva a tradicionális és a materialista kereszténység klérusával, kriminalizálta és rendőrségi ügyként kezelte e mozgalmakat.

 A XX. század elején indult útjára az úgynevezett pünkösdi mozgalom, amely az istenismeretben, a keresztény életben és szolgálatban a Szentlélek bibliai szerepének helyreállítását célozta meg. A mozgalom alaptétele Jóel próféta kijelentése, amely szerint: "lészen az utolsó napokban, azt mondja az Isten, kitöltök az én Szellememből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. És az én szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Szellememből és prófétálnak" (Csel 2,17–18). A pünkösdi mozgalom elutasítja a keresztény materializmust és a megszűnési elméletet. Álláspontjuk szerint továbbra is a Szentlélek korszakában élünk, s ennek az időszaknak a jelentőségét a keresztény idealizmus nézőpontjából lehet felismerni és értékelni. Ezért szerintük az idealizmus valósághűbb képet fest a világról, mint a materializmus. Az Isten megismerésében, a kereszténnyé válás folyamatában, továbbá a keresztény szolgálatban, így az igehirdetésben is a Szentlélek megelevenítő és Istennel való közösségteremtő ereje, valamint a kijelentése általi ismeret válik mérvadóvá. A pünkösdi mozgalom szerint tévedés a pünkösdben csupán ünnepnapot látni, mert Jézus Krisztus ma is Szentlélekkel keresztel.

A XX. századi nemzetközi pünkösdi karizmatikus mozgalomról

A XX. századi nemzetközi pünkösdi-karizmatikus mozgalom áttekintésének egyik nehézsége, hogy a különböző országokban kialakult megújulási hullámokat nem mindenhol adminisztrálták a résztvevők és szakemberek, illetve a mozgalmat elutasító, ellenséges környezet ezt nem tette lehetségessé a számos helyen illegalitásban működő irányzatok számára. Az alábbiakban a magát korlátozás nélkül, látványosan reprezentáló észak-amerikai pünkösdizmus fókuszából tekintjük át, a teljesség igénye nélkül, e megújulási mozgalom főbb áramlatait.

Az észak-amerikai pünkösdizmus atyjának Charles F. Parhamet tartják, akinek, miután a metodista felekezet vezetőivel konfliktusba került, állítása szerint elege lett "a szektás felekezetieskedés szűklátókörűségéből", és ezért örökre hátat fordított a "felekezeti szellemnek". 1900-ban Kansas állam Topeka nevű városában vezetett bibliaiskolát, ahol szorgalmasan kutatták a Szentlélek-keresztség bibliai bizonyítékait. Az Apostolok cselekedetei könyvének tanulmányozása nyomán Parhamék arra a következtetésre jutottak, hogy – az Írások szerint – aki Szentlélek-keresztségben részesült, más nyelveken kezdett szólni. Beszámolója szerint hallgatói közül egy hölgy részesült először Szentlélek-keresztségben, aki kínai nyelven szólalt meg. A következő évben nyerte el a Szentlélek-keresztséget más lelkésztársaival együtt maga Parham is.

 A pünkösdi megtapasztalás terjedésének hatására újságírók, nyelvészprofesszorok, tolmácsok tanulmányozták a jelenséget, akik arról győződtek meg, hogy az iskola hallgatói a világ létező nyelvein beszélnek. A korabeli újságok szalagcímekben hirdették: "Pünkösd! Eljött pünkösd!" Charles Parham ezután számos meghívást kapott különböző amerikai keresztény közösségektől, ahol igehirdetéseiben bátran hirdette, hogy a Szentlélek-keresztség bizonyítéka a nyelvekenszólás (glosszolália). A prédikátor rendszeresen imádkozott a betegekért is, korabeli beszámolók alapján számos csoda kísérte működését. A modern pünkösdizmus atyja szilárdan hitt abban is, hogy "Krisztus második eljövetelekor az Egyház ugyanolyan erő birtokában lesz, mint az apostolok idején az első időszakban".

 Meggyőződése miatt a lelkész egész életében alantas támadások kereszttüzében állt. Vallásos ellenségei homoszexualitással vádolták, amit a sajtón és a "suttogó propagandán" keresztül az egész országban elterjesztettek róla. Természetesen később kiderült, hogy a vádak rosszindulatú kitalációk voltak csupán. Parham szolgálatának kiterjedését így sem lehetett megakadályozni. Életrajzírói szerint 1929-ig kétmillió embert nyert meg a modern pünkösdi mozgalom számára.
 Az új mozgalom "katalizátorának" egy fekete lelkészt, William J. Seymourt tartják a pünkösdizmus szakértői, akire nagy hatást gyakorolt Charles Parham tevékenysége. Seymour a Los Angeles-i Azusa utcai ébredés vezetője volt, ahol 1906-tól tömeges méretekben töltekeztek be az emberek Szentlélekkel. A Los Angelesben történt szellemi megtapasztalások hírére az Egyesült Államokból és a világ különböző országaiból misszionáriusok keresték fel az Azusa utcában működő közösséget, hogy Szentlélek-keresztségben részesülhessenek. Ennek következtében a pünkösdi mozgalom rövid időn belül világméretűvé vált. Akkoriban az amerikai kereszténységet is megosztotta a rasszizmus, a faji gondolkodás. Az Azusa utcai pünkösdi élmény azért is forradalminak számított, mert különböző etnikai háttérrel rendelkező hívőket bőrszínre, fajra való tekintet nélkül hozott egységbe.

 A II. világháború előtti pünkösdi mozgalom egyik tekintélyes képviselője Parham egyik tanítványa, Fred Bosworth lelkész volt, aki a hitből való gyógyulás teológiáját részletesen kifejtette magyarul is megjelent könyvében (Krisztus, a gyógyító). Bosworth már a 20-as években rádión keresztül hirdette az Egyesült Államokban több százezres hallgatóságának, hogy Krisztus engesztelő áldozatának része az ember testének megváltása is, vagyis a betegségből való gyógyulás.

 1906-tól egészen 1932-ig a pünkösdi üzenet dinamikusan terjedt az egész világon. A szemtanúk számos csodát jegyeztek fel. Milliók élték át a Szentlélek-keresztséget nyelvekenszólás által. Nagy-Britanniában, Dél-Afrikában, Európában és másutt a pünkösdi élmény számos központja jött létre, ahol misszionáriusokat képeztek és küldtek ki, hogy a pünkösdi megtapasztalás alapján a Szellem ajándékait elfogadó hívőkből keresztény csoportokat, gyülekezeteket hozzanak létre.

 A pünkösdi tűz európai elterjedése Thomas Ball Barratt norvég származású prédikátornak köszönhető, aki Amerikában hallott az Azusa utcai eseményekről. Bár személyesen nem járt ott, már Szentlélekkel betöltekezve tért haza oslói gyülekezetébe, ahonnan kiindulva Európa többi részén is elterjedt a pünkösdi üzenet, különösen erőteljesen Angliában és Észak-Európában. Külön is meg kell említeni az első évtizedekben igen dinamikusan fejlődő svéd pünkösdizmust, Lewi Pethrus vezetésével. Stockholmi gyülekezete, a Philadelphia Gyülekezet Európában a misszionálás és a rádiós evangelizálás úttörője volt. Ebben az időszakban jelent meg a pünkösdizmus Magyarországon is, ahol stílszerűen a Viharsarokból kiindulva terjedt erőteljesen. A békéscsabai Esti Újság már 1913 márciusában hírt adott egy helyi közösség működéséről. A magyarországi munka élvonalában működők között meg kell említeni Mihók Imre és Rároha Dezső nevét.

 A korabeli beszámolók szerint Európában Smith Wigglesworth angol prédikátor szolgálatát kísérték tömeges megtérések, csodák és jelek. Wigglesworth nemcsak a betegségekkel, hanem a démonokkal szemben is felvette a harcot. Az angol prédikátor nagyobb hangsúlyt helyezett a démonok kiűzésére, mint amerikai kollégái.

 A XX. századi pünkösdi mozgalomnak a nyelvekenszólás mellett az isteni gyógyítás is alapja lett. A hagyományos, klasszikus független pünkösdi gyülekezetek 1907 és 1932 között jöttek létre a világ különböző pontjain. Természetesen a mozgalom szinte minden oldalról össztűz alatt állt. Különösen a fasizálódó európai országokban voltak célpontjai hecc- és sajtókampányoknak, és szenvedtek fizikai üldöztetést állami hatóságok részéről is. A különböző keresztény irányzatok – így katolikusok, protestánsok, fundamentalisták – a pünkösdizmust mint társadalomra veszélyes, destruktív tévelygést, vallási fanatizmust utasították el. Az első pünkösdi nemzedék szolgáltatott is alapot kritikákra. A mozgalom számos, főleg doktrinális gyengeséggel rendelkezett. A pünkösdizmusnak a kezdetek óta különösen szembetűnő sajátossága volt szakadásra való hajlama, önmagával való viszálykodása.

Áttörnek a felekezeti határok

A II. világháború után két típusú világméretű keresztény megújulás indult el. Az evangéliumi ébredés leghatásosabb képviselője Billy Graham amerikai baptista lelkész volt, aki százezreket vonzó evangelizáló öszszejövetelein elsősorban a megtérés, újjászületés szükségességét hirdette hatékonyan. A második megújulási hullám a pünkösdi mozgalom hatására indult el, amelynek legismertebb képviselői ebben az időszakban William Branham, Oral Roberts és Kathryn Kuhlman prédikátorok voltak. 1947 és 1958 között úgynevezett gyógyító evangélisták járták keresztül-kasul az Egyesült Államokat. Ez idő alatt a pünkösdi mozgalom olyan nagy növekedésen ment keresztül, hogy áttört bizonyos felekezeti, szociális, gazdasági határokat. A szakemberek a II. világháború utáni "gyógyító ébredést" tartják a karizmatikus megújulás szülőatyjának.

 Ennek az időszaknak meghatározó alakja William Branham prédikátor volt, akit elmondása szerint 1946-ban egy angyal látogatott meg, és ezután hirtelen a pünkösdi mozgalom vezető alakja lett. Összejövetelein számos rendkívüli csoda történt, melyek nagy nyilvánosságot kaptak a sajtóban. Neve az Egyesült Államokban 1951-ben lett országosan ismert, amikor egy mozgássérült kongresszusi tag Branham imájának hatására felállt a tolószékből és meggyógyult. Az evangélista szolgálatának eredményeként a pünkösdi mozgalom robbanásszerű növekedésen ment keresztül.

 Oral Roberts 1947-ben indította el ökumenikus gyógyító szolgálatát. Hordozható sátorral járta be az Egyesült Államokat. Ő volt az első, aki 1955-től kezdődően televízió-műsorán keresztül is hirdette a pünkösd és a gyógyítás üzenetét. Tevékenysége minden felekezethez tartozó embert vonzott, döntő szerepet játszott a karizmatikus mozgalom megindításában. Oral Roberts alapította az első nagy karizmatikus intézményeket Tulsában (egyetemet, kórházat stb.).

 Kathryn Kuhlman szolgálata szintén 1946-ban kezdődött. Személye része volt az 50-es évek végén és a 60-as években kibontakozó karizmatikus mozgalomnak. A Time magazin Kuhlmant "a lourdes-i jelenség egyszemélyes amerikai képviselőjének" titulálta. Szolgálata nagy hatást gyakorolt a katolikus és protestáns karizmatikus mozgalom elindítóira.
 A 60-as évektől egyre inkább terjedt a keresztény világban az a meggyőződés a megszűnési elmélettel szemben (e teológiai nézet szerint a természetfeletti jelek és csodák csak az apostoli kort jellemezték, később azonban megszűntek az egyházban), hogy az újszövetségi karizmatikus ajándékok ma is működnek. Egyre több pap, lelkész és laikus kérte imáiban Jézus Krisztust, hogy keresztelje meg Szentlélekkel. A 60-as évek közepétől a karizmatikus mozgalom dinamikus növekedésnek indult. 1988-ra 354 millió követőjét tartották számon a szakemberek világszerte. A mozgalom különböző irányzatokat foglal magában. Az egyik a karizmatikus megújulási mozgalom. Ide a felekezeteikben maradt, de a Szentlélek-keresztséget elfogadó hívőket sorolják. Az irányzat képviselői a karizmatikus megtapasztalás mellett a felekezeti tradíciókat is tiszteletben tartják. Álláspontjuk szerint a felekezeteket a karizmatikus megtapasztalással és az ajándékok működésével meg lehet újítani.
 Az irányzaton belül a legnépesebb táborral a katolikus karizmatikusok rendelkeznek. Felfogásuk szerint felekezetük szakramentumain keresztül is gyógyulások, csodák történhetnek. A katolikus karizmatikus mozgalom képviselői jelentős történelmi örökségre is hivatkoznak, állításuk szerint egyházukban sohasem szűnt meg a karizmák működése. Mindenkor éltek olyan egyházi személyek, akiknek személyes kapcsolatuk volt a Szentlélekkel, és rendelkeztek karizmákkal. Sokan azt is a mozgalom hatásának tulajdonítják, hogy a II. Vatikáni Zsinat újrafogalmazta az "utolsó kenetről" szóló imát. A mostani hivatalos szöveg nem a halálra való felkészülésre koncentrál, hanem a gyógyulásra.

 A mozgalom hatására a katolikus egyházban a démonológia és az ezzel kapcsolatos hivatalos tanítás is megújult. Általában katolikus körökben a mai modern világban démonok működésével többen számolnak, mint a protestáns világban. A mozgalmat ugyanakkor rendszeresen kritika éri konzervatív katolikus, valamint pünkösdi-evangéliumi oldalról egyaránt. Az utóbbiak főleg a kinyilatkoztatott igazsággal össze nem egyeztethető felekezeti tradíció megtartása miatt fogalmaznak meg velük szemben súlyos kifogásokat. Az evangéliumiak a katolikus karizmatikus mozgalomban a pápaság eszközét látják, amivel a klérus szerintük kísérletet tesz a független pünkösdi mozgalom háttérbe szorítására és megosztására, valamint felmorzsolására.

 Az anglikán karizmatikus mozgalom jeles képviselőjének, Dennis Bennettnek könyvei magyar nyelven is megjelentek (Nem részegek ezek; A Szentlélek és te). Jelentős befolyást gyakorolt ezek által a magyar karizmatikus mozgalomra a hetvenes években.
 A magyar karizmatikus mozgalom a hatvanas és a hetvenes években indult el. A hetvenes évekig főleg protestáns közösségekben (református, baptista, szabadkeresztény, nazarénus) terjedt a Szentlélek-keresztség. A hetvenes évek közepén indult útnak a magyar katolikus karizmatikus mozgalom, amely napjainkra sokkal nagyobb befolyásra tett szert, mint a protestáns karizmatikusok.

 Egy másik karizmatikus irányzat az úgynevezett hit-mozgalom, amit ige-mozgalomnak is definiálnak. Ez az irányzat az Ige fundamentalista követését az evangelizálással, valamint a Szentlélek ajándékaival kombinálta. A mozgalom atyjának Kenneth Hagint fogadják el, akinek teológiáját – elemzői szerint – az evangéliumi ortodoxia, bibliai fundamentalizmus és a metafizikai gondolkodásmód jellemzi. A mozgalom nagy hangsúlyt helyezett a pozitív gondolkodásra és megvallásra. Emiatt számos kritikusa az irányzatot minden valóságos alap nélkül a New Age-dzsel, az okkultizmussal hozta kapcsolatba. Kenneth Hagin befolyása a nyolcvanas években az egész világra kiterjedt, magyar nyelven is számos könyve jelent meg.
 A Vineyard-mozgalom a nyolcvanas években ért el jelentős növekedést. A "harmadik hullámnak" is nevezett karizmatikus irányzat nem azonosult a pünkösdi mozgalommal. A karizmák közül főleg az isteni gyógyító erőre tette a hangsúlyt. Vezetőjének, az 1997-ben elhunyt John Wimbernek az Erőevangelizáció (Power evangelization) című könyve szintén nagy hatást gyakorolt a pneumatikus megújulásra.

 A karizmatikus mozgalom legdinamikusabban növekvő irányzatai a független karizmatikus gyülekezetek, amelyek különböző szövetségekbe tömörültek. Ilyen volt például a hetvenes években a "tanítványsági mozgalom", amely olyan kiváló bibliatanítókkal gazdagította a karizmatikus mozgalmat, mint például Derek Prince, Don Basham. Ez az irányzat nagy hangsúlyt helyezett az Isten dicséretére, a keresztény alaptanítások elsajátítására, a bibliai gyülekezeti struktúra kialakítására, emellett a pünkösdi mozgalomnak a Szentlélek kilenc karizmájáról (nyelvekenszólás, nyelvek magyarázása, prófétálás, tudomány beszéde, bölcsesség beszéde, szellemek megítélése, gyógyítás ajándékai, hit ajándéka, csodatevő erők ajándéka) való felfogását is magáévá tette.

 Ahogy Gutenberg találmányán a Bibliát nyomtatták ki először, a huszadik században is a technikai vívmányok megjelenésével szinte egy időben jelentkezett az igény, hogy ezeket is felhasználják az evangélium üzenetének terjesztésére. Azt lehet mondani, hogy a pünkösdi-karizmatikus mozgalmak élen jártak az új lehetőségek kiaknázásában. Az Egyesült Államokban F. F. Bosworth volt a rádiós evangelizálás úttörője, ami pedig Isten munkájának képi megörökítését illeti, Oral Roberts gyógyító összejöveteleit vették először filmre, illetve sugározták televízión keresztül. Az amerikai vallási életnek azóta is fontos eleme a televíziós evangelizálás; a legismertebb prédikátorok naponta jelentkeznek műsoraikkal, illetve nagy sikerű keresztény televíziós hálózatok jöttek létre (ilyenek például a Paul Crouch vezette Trinity Broadcast Network vagy Pat Robertson Christian Broadcasting Network-je). A washingtoni Foreign Policy című folyóirat adatai szerint az Egyesült Államokban mintegy 200 keresztény televízió- és közel 1500 rádióállomás működik: ezek közül szinte valamennyi úgynevezett "teljes evangéliumi" (pünkösdi-karizmatikus), illetve helyet ad a keresztény jobboldal képviselőit szerepeltető programoknak. A legnépszerűbb Pat Robertson "700-ak Klubja" című műsora, amely naponta mintegy egymillió nézőt ér el. Robertson tévéállomása 90 országban több mint 40 nyelven sugároz adásokat. James Dobson családvédelmi szervezete 114 millió dolláros éves költségvetéssel 8 rádióprogramot sugároz, köztük a félórás "Fókuszban a család" címűt, amelyet hetente mintegy ötmillióan hallgatnak.
 A kilencvenes években újabb megújulási hullám tört ki a pünkösdi-karizmatikus mozgalomban. A Szentlélekkel való találkozást szellemi megnyilvánulások mellett számos fizikai, érzelmi reakció kísérte, mint például nevetés, földre esés, remegés, eksztatikus megnyilvánulások, valamint érzelmi-szellemi gyógyulások, látomások stb. Ez a pünkösdi hullám hívők százezreinek kapcsolatát újította meg Istennel. Az "új hullámnak" nevezett megújulásban különösen Rodney Howard-Browne dél-afrikai prédikátor, egy torontói karizmatikus gyülekezet, valamint a pensacolai pünkösdi közösség került reflektorfénybe. Ez a friss hullám a kilencvenes években söpört végig a dél-amerikai, európai, ázsiai, afrikai, független és felekezeti pünkösdi-karizmatikus gyülekezeteken.

 A modern pünkösdizmus a második világháború után látványos növekedést ért el a világ minden kultúrkörében. Különösen jelentős ázsiai térhódítása okozott meglepetést. Dél-Koreában a 23 millió keresztény jelentős része pünkösdi-karizmatikus, közéjük tartozik egy szöuli, a világon a legnépesebb keresztény helyi gyülekezet, mely közel egymilliós tagsággal rendelkezik. Kínában a pünkösdi-karizmatikus ébredés létszámát 50 és 100 millió közöttire becsülik, Japánban is jelentős növekedésen ment keresztül ez az irányzat az elmúlt évtizedekben.

 Oroszországban, egyes feljegyzések szerint, a pünkösdi mozgalom az észak-amerikai előtt, a XIX. század vége felé indult el, amit a kommunista diktatúra szétvert. A Szovjetunió széthullása után szinte minden orosz és szovjet utódállam jelentős városaiban pünkösdi-karizmatikus közösségek alakultak. A beszámolók szerint a pravoszláv egyház ellenséges magatartása dacára látványos növekedési rátát tud felmutatni a mozgalom. A nyolcvanas és a kilencvenes években a dél-amerikai pünkösdi-karizmatikus mozgalom ugrásszerű növekedése súlyos fejtörést okozott a Vatikánnak. A pápa az elmúlt években több ízben felszólította a dél-amerikai katolikusokat, hogy állítsák meg az egyre nagyobb társadalmi-politikai befolyásra szert tevő pünkösdi-karizmatikusok terjeszkedését a latin világban. Afrikában az irányzat létszámát 50 millióra becsülik, Reinhard Bonnke német származású misszionárius szolgálata nyomán 1987 és 1998 között, saját hivatalos adatai szerint, 12,08 millió ember tért meg és kapcsolódott be a pünkösdi-karizmatikus mozgalomba. Dr. David B. Barrett Mission Megatrends című tanulmányában a pünkösdi-karizmatikusok létszámát a világon 1996-ban 479 millió 834 ezerben határozza meg. 2000-re számuk meghaladja a félmilliárdot, 2025-re a valláskutató előrejelzése szerint már a kereszténység egyharmada ehhez a mozgalomhoz fog tartozni.

 A hetvenes évek végén a magyar alapítású Hit Gyülekezetére elsősorban a független karizmatikus irányzat, a hit-mozgalom, valamint a kilencvenes években az úgynevezett "új hullám" gyakorolt jelentős hatást. Közép- és Kelet-Európa legnagyobb karizmatikus irányzatának szellemi életében központi helyen áll az Isten dicsérete, a Szentlélek megtapasztalása, Isten Igéjének a követése, valamint az evangelizálás. A térség múltját tekintve különösen figyelemreméltó ezek mellett a keresztény–zsidó viszony gyökeres átértékelése a tradicionális felekezetek úgynevezett "helyettesítési" (szubsztitúciós) teológiájához képest, amely szerint a zsidó nép az Egyház születésekor véglegesen megszűnt Isten népének lenni,  helyét örökre az Egyház vette át, így az Izraelre vonatkozó próféciák szó szerinti beteljesedése érvényét vesztette, s ezek allegorikus értelemben az Egyházra vonatkoznak. Ezzel szemben a Hit Gyülekezete azt hirdeti, hogy a zsidó nép továbbra is Isten kiválasztott népe, a jövőben újból Isten tervének középpontjába kerül vissza saját helyreállított államában, Izraelben, és emiatt – valamint az ezekből fakadó rendkívüli történelmi szenvedései miatt – ma is speciális viszonyulást érdemel.

 A pünkösdi-karizmatikus mozgalom továbbra is keresi a zsidó– keresztény kinyilatkoztatás eredeti szellemi-erkölcsi tartalmát. Napjainkban is jelentős változásokon, korrekciókon megy keresztül világszerte. Az első pünkösdkor született Egyház helyreállítását számos karizmatikus vezető olyan fejlődő, ellentmondásoktól sem mentes folyamatnak értelmezi, amely remélhetőleg a XXI. században megvalósítja végcélját.
 A mozgalom továbbra is kritikák, támadások kereszttüzében áll a hagyományos keresztény világban is.

 A kilencvenes évek közepétől ezek a támadások megújulni látszottak, különösen a mozgalom vallási ellenfelei, az úgynevezett megszűnési elmélet alapján állók részéről. A valláskutatók szerint a mozgalom tagjait világméretekben sok zaklatás, üldöztetés éri, sőt közülük többen szenvedtek mártírhalált hitükért, mint más keresztény irányzatok tagjai. Ennek ellenére a pünkösdi–karizmatikus mozgalom terjeszkedése, növekedése továbbra is hömpölyög. Naponta körülbelül ötvenezren csatlakoznak hozzájuk. Újabban számos kívülálló kritikus pozitív képet fest a mozgalom társadalmi befolyásáról és a globalizálódás folyamatában lévő világban betöltött szerepéről. A mozgalom gyengeségei ellenére is vitathatatlanul mentes minden feudális vallási kötöttségtől, a nemzeti kereszténység elfogultságától, sovinizmusától, valamint a – vörös és barna – diktatúrák bélyegétől.

 A hagyományos keresztény világ már nem hagyhatja figyelmen kívül a pünkösdi-karizmatikus mozgalmat. Kirekesztésük, elutasításuk egyre élesebb társadalmi, politikai, vallási feszültséget gerjeszt. A történelmi keresztény irányzatok már számos országban kénytelenek voltak tudomásul venni, és modus vivendit kialakítani az általuk nem kívánt megújulási mozgalommal. Erre a változásra előbb-utóbb a posztkommunista országokban is sor fog kerülni, ha számukra valóban Európa a cél.

(forrás: Hetek archívum)





2012. május 26.

Ige: A világ szeretetéről


 „Parázna (jelentése: Isten iránti hűtlenség) férfiak és asszonyok, nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni (ha tehát valaki a világgal barátságot köt), az Isten ellenségévé lesz” (Jak. 4,4).

Ige: Az erősek kötelessége


 „Tartozunk [kötelességünk, ami egyben szükségszerűség is] pedig mi az erősek, [akik képesek vagyunk rá; akiknek van erőnk erre] hogy az erőtlenek [akik képtelenek megtenni, mert gyengék, ezért nem lehetséges nekik] erőtlenségeit [a gyöngeség megnyilvánulásait] hordozzuk [elviseljük, cipeljük, és őket felemeljük], és ne magunknak kedveskedjünk. [az a kötelességünk, akik hatalmat érzünk magunkban, hogy a gyengék, tehetetlenek gyarlóságát (gyengeségeit) elviseljük és ne a magunk javát (kedvét; tetszését) keressük (kedvére éljünk)] (Róm. 15,1).

Ige: Aki a bűnt elfedezi


Atyámfiai (testvéreim), hogyha valaki ti köztetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti őt valaki, Tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg (visszafordít) az ő tévelygő útjáról, lelket (életet) ment meg a haláltól és sok bűnt (tévedést, hibát) elfedez” (Jak. 5,19-20).

Szíveden én zörgetek: kersztény dícséret( Rupa Testvérek)