2012. május 24.

Telemachus Rómába megy


Krisztus-keresztje küldetés-szolgálat elkötelezettség. Egy rövid történet:

Szent Telemachus, egy negyedik századi szerzetes, aki egy kolostorban élt, egy napon úgy érezte, hogy Isten Rómába szólítja. Nem tudott rájönni, hogy mit akarhat vele Isten Rómában, de érezte a késztetést, hogy mennie kell. Földi javait tarisznyába tette, amit átvetett a vállán, és elindult a poros úton nyugatnak, Róma felé.

Amikor Rómába ért, embereket látott, akik összevissza rohangáltak a városban. Egy olyan napon érkezett, amikor az amfiteátrumban gladiátorok készültek megküzdeni egymással, illetve vadállatokkal. Mindenki az amfiteátrum felé tartott, hogy nézze a mulatságot.

Telemachus úgy gondolta, hogy ez az, amiért Isten őt Rómába hívta. Bement az amfiteátrumba, és leült a 80.000 ember közé, akik éljeneztek, amikor a gladiátorok bevonultak, és így kiáltottak: Éljen a császár! A császár dicsőségéért halunk meg!

A kis szerzetes elgondolkodott magában: „Itt tartunk Krisztus után négy évszázaddal. Egy civilizált nemzet vagyunk, és az emberek ölik egymást a tömeg szórakoztatására. Ez nem keresztyéni!"

Telemachus felugrott a székéről, lerohant a lépcsőkön, átmászott a falon, odament az amfiteátrum közepére, és odaállt két hatalmas gladiátor közé. Kezét felemelve, szelíden így kiáltott:

-     Krisztus nevében, fejezzétek be!

A tömeg kinevette. Az egyik gladiátor kardlappal odasózott egyet Telemachus hasára, aki ettől megpördülve leesett a porba.

Kisvártatva felkelt, és ismét odaállt a két hatalmas gladiátor közé. Megismételte:

-     Krisztus nevében, fejezzétek be!

A tömeg ekkor már azt skandálta: „Döfjétek át!"

Az egyik gladiátor beledöfte a kardját Telemachus gyomrába. Telemachus leomlott a porba, és kiömlő vére pirosra festette a homokot. Elhaló hangon még egyszer, utoljára, azt kiáltotta:

-     Krisztus nevében, fejezzétek be!

Ott halt meg az amfiteátrum porában.

A tömeg elcsendesedett, és perceken belül kiürült az amfiteátrum. A történelem feljegyzései szerint Szent Telemachusnak köszönhetően ez volt az utolsó gladiátorviadal a Római Birodalom történetében.

Szent Telemachus megváltoztatta a történelem folyását. Te is megteheted ezt. Isten szívesen használ fel egyetlen személyt arra, hogy nagy változást munkáljon a világban - és Isten téged is használni akar.

A legjobb példa erre, amikor Isten elküldte az Ő Fiát, Jézust, hogy meghaljon a kereszten a mi bűneinkért. Egy ember hozta el a legnagyobb változást a világtörténelemben. Isten ma is munkálkodik egyéneken keresztül, hogy akaratát véghezvigye. Leszel-e a következő, akit használni fog?

Az erő veled van


Legyetek erősek és bátorodjék a ti szívetek mindnyájan, a kik várjátok az Urat!”  
Zsoltárok könyve 31,25

"Nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni." /Niccolo Machiavelli/

Egy köztiszteletben álló ember valami csúnya bűnt követett el. Reggel megállt a tükör előtt és meglátta az arcát. „Uram, ez nem én vagyok, én nem akarok ilyen lenni” mondta magában, és a tükörben szembe köpte magát.

Tisztelem ezt az embert, mert erős volt, ha pillanatnyi győzelmet aratott is rajta Sátán, fel tudott állni. Akiknek az Úrban van reménységük „… erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” Ézsaiás könyve 40,31

Az ember szíve érzékeny műszer. Ha Isten Szentlelke benne lakik, az Ige által mindig érzékenyebbé válik. A lelkiismeret egy egyenlő szárú háromszöghöz hasonlít, ami ott van a mi szívünkben. Ha teszünk valami rosszat, akkor fordul egyet és fáj. Ha még egyszer megtesszük, már kopnak az élei és kevésbé fáj. Ha sokszor elkövetjük azt a bűnt, már semmi fájdalmat nem érzünk.

Szörnyű annak, aki eljut ebbe az állapotba!

A ma reggeli igénk arra kér, hogy legyünk erősek és bátor szívűek. Ne a bűnben erősödjetek meg, ne a kifogások keresésében, hanem az Úrban. Élesítsétek Isten Igéjével a lelkiismereteteket. Ehhez kell az igazi erő.  

Ki olyan,mint Ő

Életcseppek


"Szerelmesnek lenni jó, de nem a legjobb. Sok dolog van, ami nem ér fel vele, de szintén sok, ami felülmúlja. Nem tehetjük meg az egész élet alapjának." /C.S. Lewis/

C. H. Spurgeon: Isten az emberi bölcsesség felett


„Mert meg van írva: »Elvesztem a bölcsek bölcsességét, és az értelmesek értelmét elvetem«" (1Kor 1,19).

   Ez az igehely fenyegetés a világ bölcseinek, az egyszerű hívőnek azonban ígéret. A világ bölcsei szüntelenül tönkre próbálják tenni az egyszerű hívő hitét, de próbálkozásuk mindig kudarcot vall. Érveik szétfoszlanak, elméleteik összeomlanak, alattomos cseleik napvilágra
kerülnek, mielőtt még elérnék céljukat. Az ősi evangélium azonban még ma is áll, és állni is fog, mert az Úr él! Ha az evangéliumot meg lehetne semmisíteni, akkor az már régen-rég megtörtént volna.

   Mi magunk nem tudunk megbirkózni a világ bölcseinek bölcsességével, de ne is próbáljuk meg: ez a munka jobb kezekben van. Az Úr végzi el ezt, és amit Ő elhatároz, azt meg is teszi. Igeversünkben kétszer is kijelenti ezt az elhatározását, és biztosak lehetünk abban, hogy nem
fog eltérni ezen szándékától.

   Ha az Úr egyszer a filozófiára és a modern gondolkodásra teszi a kezét, alapos munkát fog végezni. Leleplezi a fényes külső mögött a nagy semmit, elpusztítja az egészet gyökerestől.

 Meg van írva, hogy ez így lesz, tehát így is lesz.
Uram, kérlek, tedd ezt meg hamar! Ámen.

C. H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza"

Napi gondolat


Minden uralkodó hatalom akkor legerősebb, mikor legigazabb és akkor legállandóbb, mikor legirgalmasabb!
(Bessenyei György) 

Egy álom üzenete


Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt: Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?

Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba.

Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. 

Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. 

Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna. 

Atyaként mit szeretnél, ha gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg ?
Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. 

Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. 

Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak.

Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. 

Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. 

A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni. 

El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket. 

Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. 

Két ember nézheti ugyanazt a dolgot és mégis két másféle dolgot látnak. 

Meg kell tanulni, hogy az, az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. 

Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is. 

Búcsúzásnál megköszöntem szavait, ő pedig így válaszolt:
Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy milyen érzéseket ébresztettél bennük!'

Continental Singers: A kezdet

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:


Készítette: Lisa Szanyel
Én tegnap, ma és mindörökké ugyanaz vagyok. Amikor a dolgok úgy tűnnek, hogy teljesen felülmúlják a képességeidet, akkor gyere vissza Hozzám, a hited alapját adó Kősziklához. Találd meg a stabilitást a Velem való kapcsolatban. Amikor úgy látszik, hogy minden kicsúszik a kezeid közül, Én vagyok a te békességed helye. Végezd el az átállást a testből a szellembe. Gyere vissza, és szilárdulj meg a szellemi és örökkévaló realitásban. Találd meg Bennem a vigaszodat, mondja az Úr.

Héberekhez 13:8 Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.

Forditotta: Országh György

Amen!
Aldasos, csodaszep napot kivanok mindenkinek!

Forras: http://ft111.com/
http://gyurinaploja.blogspot.com/

Osteen John :AZ ÉLŐ VÍZ FOLYAMAI /részlet a könyvből/


Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Egy nap gyülekezetünk egyik elöljárója próbára akart tenni, talált számomra egy próbatételi esetet. Egy próbatételi esetnek, valamilyen kifejlődött halálos betegség igen alkalmas, mondjuk a rák, szívbaj, tuberkulózis, leukémia, gyógyíthatatlan fertőzés. Ilyent ugyanis nem olvasunk a Bibliában, Jézus gyógyításai között. Ezzel ki lehet próbálni a bibliai igazságok helytállóságát. Ebben az esetben egy súlyos szívbeteg volt, akit elém hoztak. Az elöljáró testvérem előkészítette a látogatást, én meg vettem a kis olajos szelencémet, és vele mentem. Úgy gondoltam: „Biztosan meglátják most a gyógyulást, és hinni fognak”!
-És mi történt? Imádkoztam, és néhány nap múlva meghalt a beteg! – hála Istennek, ő teljesen készen volt a távozásra. Így hát úgy éreztem magam, nekem is jobb lett volna vele együtt elmenni a mennybe, mint itt maradni, ebben a kényes helyzetben. Igen nehéz szakaszon kellett átjutni a csodák, és a gyógyulás folyóinak megindulásakor.
Nem ember az, aki a csodát és gyógyítást teszi, hanem ISTEN!!
Hatalmának folyama az Ő uralma alatt áll, és annak adja azt, akinek akarja.
Nem adtam fel a dolgot. Néhány hét múltán egy nagy, kifejezetten gyógyítási alkalmat készítettem elő a saját baptista gyülekezetemben. A betegek előrehívását terveztem, hogy olajjal megkenve rájuk helyezzem kezem a gyógyulásuk érdekében. Meg is jegyezte valaki: ez teljesen szokatlan, egy baptista gyülekezetben. Valóban, olyan, mintha valaki a római Vatikánban egy táncoló, ujjongó, hangos „Jerikói körmenet”-et csinálna. Sohasem felejtem el ezt a vasárnapot, de a gyülekezet sem! Előre hívtam a betegeket, és ők jöttek. Soha nem gondoltam, hogy ilyen sokan szenvednek a betegségtől egy baptista gyülekezetben együtt levők közül. Amint előrejöttek, válogatás nélkül mindenkire rátettem a kezemet, és olajjal megkentem. És mind ugyanolyan betegen ment vissza a helyére, mintha semmi sem történt volna. Életem egyik legsötétebb napja ez volt. Ma nevetek együgyűségemen, de akkor sírtam.
Az Úrhoz fordultam utána: „Miért nem gyógyult meg senki?” - Szívemben kialakult a válasza: „Hirdesd az én Igémet, a többit bízd Énrám!” Eddig azt mondtam el, hogy mit képes Isten tenni, de nem mondtam el az aznapra szóló üzenetét, ami felkészíthette volna szívüket a csoda elfogadására.
A Róma 10:17-ben azt mondja a Biblia: „A hit tehát hallásból van, a hallás, pedig a Krisztus beszéde által!”
Így hát Isten szavát teljes hittel hirdettem tovább, megosztottam a hallgatósággal, amire Isten feljogosított, és éreztem, ahogyan az eljut a szívükig.
Egyik csütörtök este különleges jelenlétét éreztem az Úrnak, a szolgálatom során. Az evangéliumokról szóltam, milyen dicsőséges volt Jézussal járni, amint azt a négy evangélium visszaadja. Megéreztem, amint Jézus belép közénk a gyülekezetbe. Az első padban ült egy mozgássérült gyermek. A lába, és a bokája rendellenes növésű volt, és évek óta ortopéd cipőt hordott. A bokái teljesen merevek, és mozgásképtelenek voltak.
Azon az estén éreztem, ahogyan megindulnak a csodák folyói. Jézus megérintette őt, és bokái hangosan roppantak, és azonnal tudott járni!
A hír azonnal széjjelfutott. A folyam megindult. Isten népe felismerte a VALÓSÁGOT

- FILM, VIDEÓ - Legyetek jók ha tudtok.flv csilla663

Fontos hívószámok:


Készítette: A Biblia Az Életkönyve
Ha szomorú vagy, hívd: a János 14-et!
Ha valaki cserbenhagy, hívd: a Zsolt. 27-et!
Ha termékenyebb szeretnél lenni, hívd: a János 15-öt!
Ha bűnt követtél el, hívd: a Zsolt. 51-et; 1János 1,9-et!
Ha aggódsz valami miatt, hívd: a Máté 6,19-34-et!
Ha veszélyben vagy, hívd: a Zsolt. 91-et!
Amikor Istent távolinak érzed, hívd: a Zsolt. 139-et!
Ha hitednek erősítésre van szüksége, hívd: a Zsidó 11-et!
Ha magányos vagy, hívd: a Zsolt. 23-at!
Ha keserű és kritikus lettél, hívd: az 1Kor. 13-at!
Ha szeretnél megnyugodni, hívd: a Máté 11,25-30-at!
Ha a világ nagyobbnak tűnik Istennél, hívd: a Zsolt. 90-et!
Ha honvágyad van, hívd: a Zsolt. 121-et!
Ha imáid gyengék és önzőek, hívd: a Zsolt. 67-et!
Ha bátorításra van szükséged, hívd: a Józsué 1-et!
Ha depresszióba estél, hívd: a Zsolt. 27-et!
Ha elvesztetted a bizalmadat az emberekben, hívd: az 1Kor. 13-at!
Ha az emberek rosszindulatúnak tűnnek, hívd: a János 15-öt!
Ha elcsüggedtél a munkádban, hívd: a Zsolt. 126-ot!

Keresztény idézetek

Készítette: Szidónia E. Bogdan

2012. május 23.

Ige: Milyen a hű sáfár


  „Aki hű [megbízható, és becsületes] a kevesen [vagyis a legkisebb, legapróbb, legcsekélyebb dologban], a sokon [a nagy dolgokban] is hű [megbízható, és becsületes] az; és aki a kevesen [vagyis a legkisebb, legapróbb, legcsekélyebb dologban] hamis [igaztalan, istentelen], a sokon [a nagy dolgokban] is hamis [igaztalan, istentelen] az.

Ha azért a hamis mammonon hívek [hűségesek megbízhatóak, és becsületesek] nem voltatok [és nem kezeltétek hűen a világi vagyont], ki bízná reátok az igazi kincset [a valódi, és valóságos gazdagságot]?

És ha a másén hívek [hűségesek megbízhatóak, és becsületesek] nem voltatok, ki adja oda néktek, [azt] ami a tiétek?

Egy szolga sem szolgálhat [és senki sem lehet rabszolgája] két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli [vagyis ellenszenvet érez iránta], és a másikat szereti [vagyis a másiknak teljesen odaszánja magát]; vagy az egyikhez ragaszkodik [alárendeli magát, és rendelkezésére áll, és tiszteli], és a másikat megveti [lenézi, és lekicsinyli]. Nem [lehetséges, mert nem vagytok képesek] szolgálni az Istennek és a mammonnak [e világi gazdagságnak, a vagyonnak, a pénznek és a fösvénységnek, és kapzsiságnak]” (Luk. 16,10-13)

És hogy az Úr mit ért mammonon, vagyis bálványon, azt János apostolon keresztül fejti ki a Szent Szellem: „Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a (hús)test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1 Ján. 2,15-17).

Hát: „Parázna (Istent is, és a világot is szerető) férfiak és asszonyok, nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni (és e világgal barátságot köt), az Isten ellenségévé lesz” (Jak. 4,4)

Ige: Nem maradok el tőled


„Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete (ne legyetek pénzsóvárak); elégedjetek meg (és érjétek be) azzal, amitek van; mert Ő mondotta: Nem hagylak el (és nem maradok el tőled), sem el nem távozom tőled (sem el nem hagylak téged)” (Zsid. 13,5).

Mert: „… ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel” (Kol. 3,1-2).

„Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2 Kor. 4,18).

Mert: „… meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, [és föl nem fogta; meg se gondolta] azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Kor. 2,9).

„Romolhatatlan, szeplőtelen (és makulátlan, be nem szennyezett) és hervadhatatlan (vagyis el nem múló) örökségre, amely a mennyekben van fenntartva (és erősen tartva, megtartva, őrizve, és megőrizve) számunkra” (1Pét 1,4).

Ezért: „… keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek (is) mind (ráadásul) megadatnak néktek” (Mát. 6,33).

Ige: A világosság fiairól


 „… valamennyien a világosság [a fény] és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé” (1Thessz. 5,5).

„Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság [és fény] az Úrban: mint világosságnak [vagyis fénynek] fiai úgy járjatok [és úgy éljetek]” (Eféz. 5,8).

És már Dávidon keresztül kijelentést nyer, hogy ki az Úr, és minek vagyunk sáfárai, intézői, és vagyonkezelői: „Az Úré a föld s annak teljessége (és minden, ami betölti); a föld kereksége s annak lakosai (vagyis a rajta lakók)” (Zsolt. 24,1).

És: „(Ő, vagyis az Úr) megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot (arról), hogy Ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. Erről (vagyis Róla) a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatát veszi, (vagyis bűnbocsánatot nyer) az ő neve által mindenki, aki hiszen Őbenne” (Csel. 10,42-43)

Ezért: „(Kérve) kérlek azért az Isten és (a) Krisztus Jézus színe előtt (az ő eljövetelére és országára), aki ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában. Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, (és) alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts (biztass) teljes béketűréssel (türelemmel) és tanítással” (2 Tim. 4,1-2).

Mert mindnyájunknak számot kell adnia sáfárságáról: „Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk [leplezetlenül kell odaállnunk, és láthatókká kell lennünk (phaneroó): A szó igazából azt jelenti, hogy nyilvánvalóvá válik, manifesztálódik az, ami eddig nem volt nyilvánvaló. („Átvilágítás” történik)] a Krisztus ítélőszéke [díjkiosztó emelvénye, trónja] előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, amiket e testben (szómato: lényében, személyében) cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt [(kakosz): rossz, romlott, züllött, gyalázatos, káros, ártalmas, értéktelen, hitvány dolgokat]” (2 Kor. 5,10).

És Dávid bizonyságtétele így hangzik az Úrról: „Az irgalmashoz (és hűségeshez) irgalmas (és hűséges) vagy: a tökéleteshez (és a feddhetetlen emberhez) tökéletes (és feddhetetlen) vagy. A tisztához tiszta vagy; s a visszáshoz visszás vagy (és a hamisnak ellenállsz)” (Zsolt. 18,26-27)

A bűnös asszony (Kubinyi Károly)

Bennem ég egy tűz mely nem hal el....

Ima szellemi vezetésért


Meghallom a Jó Pásztor szavát. Meghallom az én Uram hangját, és az idegen hangját nem követem.
(Ján. 10,27. 5.)

Meg van írva: Akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai. Engem Isten Szelleme vezérel, a magasságos Isten fia vagyok. (Róm. 8,14.)

Az Igazságnak Szelleme elvezet engem minden igazságra. Mert nem magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti nékem. (Ján. 16,13.)

Isten gyermeke vagyok, Isten Szellemétől születtem újjá. Az én Atyám Szelleme lakik bennem, megvilágosít az én szellemem által, mindenre megtanít és elvezérel minden igazságra. (Ján. 16,13.)

Megvallom, hogy minden helyzetben és minden körülmény között tökéletes látásom és ismeretem van, mert Isten Szelleme vezet engem. (Róm. 8,14.) Ezért teljes vagyok minden jósággal, betöltve minden ismerettel. (Róm. 15,14.)

Szellem szerint járok, a Szellem dolgaira gondolok. A Szellem gondolata él bennem, mely élet és békesség. Isten Szent Szelleme lakik bennem, irányít és vezet engem. (Róm. 8,4–6. 9.) Beteljesedtem Isten akaratának megismerésével minden szellemi bölcsességben és értelemben.

Teljes szívemből bízom az Úrban, a magam értelmére nem támaszkodom. (Kol. 1,9. Péld. 3,5.)

Aki rajtam könyörült, vezet engem, és engem vizek forrásaihoz visz. (Ésa. 49,10.) Olyan vagyok, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely megadja gyümölcsét a maga idejében, és levele nem hervad el, és az Ő vezetése által minden munkámban sikeres leszek. (Zsolt. 1,3.)


Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, a megigazultság ösvényein vezet engem az Ő nevéért. (Zsolt. 23,1–3.)

Minden utamat Ő irányítja, kegyelméből Ő vezet engem, megsegít és megerősít, igazsága jobbjával támogat. (Péld. 3,6. Ésa. 41,10.)

Az igaznak ösvénye egyenes, Te egyenesen készíted az igaznak útját. (Ésa. 26,7.)
Vezet engem az Úr vizek folyásai mellett egyenes úton, hol el nem esek. (Jer. 31,9.)

Uram, rendelek Tőled útjelzőket magamnak, kérlek Téged, útmutató oszlopokat rakj le nekem. Igérem, hogy vigyázok az ösvényre, az útra, amelyen mennem kell. (Jer. 31,21.)

Isten Igéje nem távozik el az én számtól. Éjjel és nappal Isten Igéjéről gondolkodom, az alapján cselekszem. Ezért áldott vagyok az én útjaimon, boldogulok és gyarapodok az életben. (Józs. 1,8.)

Az én szellemem az Úrnak lámpása. A szellemem által világosít meg az Úr, hogy mit kell tennem. (Péld. 20,27.)

A Szent Szellem belső bizonyosság által vezet engem. Irányt mutat a szellememnek, és megvilágítja az elmémet. Így Isten Igéjének világosságában járok. (Zsolt. 119,105.)


A Te világosságod által látok világosságot. (Zsolt. 36,9.) Isten dicsősége világosít meg engem, és az én szövétnekem a Bárány. (Jel. 21,23.)

Jézus Krisztusban beteljesedtem a Isten teljességével: Jézus az én Uram örökkön örökké. (Kol. 2,10.) Ámen.