2012. május 14.

Kubinyi Károly - Fussunk ki Babilonból

Spurgeon idézetek


"Egy léktől is elsüllyed a hajó, s egy bűn is romlása lehet a vétkezőnek."

VISSZALAPOZVA


Ézs 55,6-13.

6 Keressétek az URat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg
közel van!
7 Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az ÚRhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani.
8 Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR.
9 Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.
10 Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek,
11 ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.
12 Bizony, örömmel jöttök ki, és békességben vezetnek benneteket. A hegyek és a halmok vígan ujjonganak előttetek, és a mező fái mind tapsolnak.
13 A tövis helyén ciprus nő, a csalán helyén mirtusz nő. Az ÚR dicsőségére lesz ez, örök jelül, amely nem pusztul el.

                          VISSZALAPOZVA


Az én igém nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem. (Ézs 55,11)

Nemrégen visszatértem egy régebbi Bibliámhoz a reggeli áhítataim során, mivel a jelenlegi nagyon elhasználódott. A régi Bibliámban megtaláltam a korábban margóra írt jegyzeteimet, és most jó felidézni a helyzeteket, amikben íródtak.

A legérdekesebb azt látni, hogyan válaszolta meg Isten szeretteimért mondott imáimat, hogyan nyernek új értelmet bizonyos igeversek egy másik élethelyzetben, és Isten hogy vezetett és gondoskodott rólam, sokkal jobban, mint ahogy elképzelni tudtam volna.

Ez az Isten által ihletett üzenet csodája, amely életünk minden szakaszában érvényes. Isten ismeri az életünk részleteit már jóval azelőtt, hogy az események bekövetkeznek, de számunkra az ösvény csak idővel válik világossá.

Egy imanapló vezetése, vagy jegyzetek írása a Bibliánkba segít visszatekinteni és látni, mi történt. Így nem megyünk tovább anélkül, hogy Isten munkáját észre ne vennénk.

Most újabb jegyzeteket és dátumokat írok a Bibliám margójára. Már várom, hogy évek múlva újraolvasva láthassam Isten keze munkáját.

Imádság: Drága Istenünk, segíts Jézus példáját követni, ahogyan azt a Szentírásból megismerjük. Ámen.

A múlt tapasztalatai segítenek ma is felfedezni Isten keze nyomát az életünkben.
Hazel V. Thompson (Somerset, Egyesült Királyság)

Take It All magyarul (Hillsong United)

Bibliai idézetek a szeretetről.wmv

Életcseppek


"Ha Isten iskolájába vesz, az elemiben: bölccsé tesz; a középiskolában megtanít az útra, a főiskolán pedig; szemeivel tanácsol." /Vida Sándor/

Spurgeon: Minden nap szabadítás


„Hatszor is megment a nyomorúságból, hetedszer sem ér veszedelem" 
(Jób 5,19).

   Elifáz Isten igazságát mondja itt. Lehet, hogy annyi a bajunk, hogy a hét minden napjára jut belőle, de Isten, aki „hat napon át" munkálkodott, ma is munkálkodik értünk, amíg meg nem szabadít mind a hatszor a nyomorúságból.

 De eljön számunkra a vasárnap. amikor Vele és Benne megnyugodhatunk. Ha a próbatételek gyorsan követik egymást, hitünk különösen nagy próbának van kitéve. Még fel sem ocsúdtunk az egyikből, már következik a másik, majd ismét egy újabb, és szinte  megtántorodunk alattuk. De ilyenkor gyors egymásutánban jön a szabadítás is, amely megerősít és megvidámít minket. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy ha az Úr akár hat próbatételt is mér ki ránk, az eggyel sem több, mint amennyi akaratával megegyezne.

   Előfordulhat viszont, hogy nincs pihenésünk, mert egymás után hét baj következik ránk. És akkor? „A hetedikben sem ér veszedelem". 

Tombolhat a gonosz mellettünk, de legfeljebb csak kartávolságig jöhet felénk, és nem is érinthet minket. Forró lehelete megijeszthet, de a kisujját sem teheti ránk.

   Ezért felövezett derékkal szálljunk szembe a hat vagy hét nap bajával, és hagyjuk a félelmet azoknak, akiknek nincs Atyjuk, sem Megváltójuk, sem Megszentelőjük.

C. H. Spurgeon: "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

C. H. Spurgeon: Minden körülmények között békesség


Szövetséget kötök velük, hogy békében legyenek: kipusztítom az országból a vadállatokat, biztonságban lakhatnak majd a pusztában, és az erdőkben is alhatnak" (Ez 34,25).

A legnagyobb kegyelem az, hogy Isten szövetségben áll az emberrel, ezzel a gyönge, halandó teremtménnyel. Isten ünnepélyes keretek között megfogadta, hogy Ő soha nem hűtlen a velünk kötött szövetséghez, így ez a szövetség kezeskedik biztonságunkról. Ahogyan a pásztor elűzi az oroszlánt és a farkast, úgy őriz minket Isten minden káros hatástól. Az Úr békességet ígér nekünk, bár vannak, akik háborgatnak, és meg akarnak rontani. Elűzi a vadállatokat az országból".

Ó Uram, váltsd be ma ezt az ígéretedet!

Az Úr népe biztonságban élhet a legveszedelmesebb vidékeken is: a pusztaságok és sötét erdők békés lakhellyé válnak Krisztus népe számára. Ha az Úr nem tesz át bennünket egy jobb környezetbe, akkor mostani helyünkön erősít meg minket annyira, hogy a megpróbáltatásokat el fogjuk tudni viselni.

A pusztaság nem kellemes lakóhely. az Úr azonban azzá teheti. Az erdőben inkább szorongva figyel az ember, mint alszik, de az Úr az övéinek még ott is édes álmot tud adni. Semmiféle külső vagy belső veszély nem félemlítheti meg Isten gyermekeit. Hit által a pusztaság a menny előcsarnokává válhat számunkra, az erdő pedig a dicsőség honának előszobájává.

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből


Hit Gyülekezete - Let's Gospel - A szó

Morzsák az élet kenyeréből: Összegyűjtötte: Vida Sándor


Az igazi hit megtiszteli Istent; Isten pedig megtiszteli az igazi hitet. 

Thomas Edison, a csődtömeg


Edison életrajzírói megörökítik, hogy a villanykörte feltalálója több mint kilencszáz olyan villanykörtét készített, ami nem működött, mielőtt elkészült volna egy működőképes. Kilencszáz alkalommal vette a fáradságot, hogy elkészítse a villanykörtét, bedugja, bekapcsolja a kapcsolót, és nézze, hogy nem történik semmi. Az emberek bizonyára azt hitték, hogy bolond, de ő tovább kísérletezett. Saját bevallása szerint Edison minden alkalommal, amikor olyan villanykörtét készített, ami nem működött, egyszerűen csak egy újabb módját fedezte fel annak, hogyan nem szabad villanykörtét készíteni. És ezzel a kizárásos módszerrel eljutott odáig, hogy végül sikerült előállítania egy olyan villanykörtét, amely világított. Ezzel minden idők egyik legnagyobb feltalálója lett.
Legtöbbünkben nem tudatosul, hogy a sikeres emberek mennyi kudarcon mentek keresztül, mire céljukat elérték. Csak arról az egyetlen alkalomról hallunk, amikor sikerrel járnak. Edisont az elszántsága tette naggyá, hogy villanykörtét akart készíteni. Nem engedte, hogy kudarcai elbátortalanítsák. Kitartott, és folytatta a kísérletezést, még ha újra meg újra el is szúrta.
A keresztyén élet is ilyen. A legtöbb keresztyén, akire felnézünk, sokszor kudarcot vallott, mielőtt eljutott volna oda, ahol ma van. Pál apostol is erről vall a Róm 7-ben. „Állandóan elrontom!" - sóhajtozik. „Nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök." Pál azonban folytatta futását a célvonal eléréséért küzdve (lásd Fil 3,14). Sohasem adta fel. Ez az elkötelezettség. Az elkötelezettség nem azt jelenti, hogy mindig sikeres vagy, hanem azt, hogy kitartasz. Továbbra is követsz el hibákat, de Edisonhoz hasonlóan megtanulhatod belőlük, hogy hogyan nem szabad élni a keresztyén életet.

Jól jegyezd meg

Készítette: szívdobbanás

Bölcs gondolatok mindennapra


"Egyszerűen arról van szó: Krisztus és egyedül Krisztus, senki más!
  Semmi másra nincs szükségem, ahogy a lelkemnek sem."

 "Lényeg: Isten uralma alá helyezd az életed!
                "Mi akarsz Uram, mit tegyek?"

 "Nem az a lényeg, hogy mi hogyan állunk, hanem az, hogy kicsoda Ő és milyen a kapcsolatunk Vele."

 "Olvasd Isten Igéjét, keresd, miként adhatod át Neki az életed.
  Imádkozz erőért.
  Tedd le az életed.
  Élj másokért, ne önmagadért.
  Halj meg önmagadnak, hogy életed legyen = ez mindennek a gyökere!"

                                                                          (Paul Washer)


Hit Gyülekezete Neked tartozom

Egy kis okosság

Készítette: Harmati László


2012. május 13.

Ige: Az üldözések


Az Úr Jézus így bátorítja a mindenkori Övéit:Mikor (és valahányszor) pedig a zsinagógákba [vagy a gyülekezetekbe] visznek benneteket, és a fejedelmek [egy ország első embere elé] és hatalmasságok [vagy más hatóságok, és felsőbbség] elé [hurcolnak], ne aggodalmaskodjatok [nehogy azon tépelődjetek, hogyan és mivel védekezzetek], mi módon vagy mit szóljatok védelmetekre, vagy mit mondjatok; Mert a Szent Szellem azon órában [a maga idejében] megtanít titeket, mit kell mondanotok” (Luk. 12,11-12).

Máté így ír az Úr Jézus szavairól: „De mikor átadnak [elárulnak és kiszolgáltatnak] titeket [és bíróság elé állítanak], ne aggodalmaskodjatok [ne legyen gondotok arra; nehogy (aggódva) tépelődjetek; ne töprengjetek, és ne nyugtalankodjatok, hogy], mi módon vagy mit szóljatok [vagy mit beszéljetek]. Mert megadatik néktek [és megkapjátok] abban az órában, mit mondjatok [amit mondanotok kell majd; és hogy hogyan beszéljetek]. Mert nem ti vagytok, akik szóltok [beszéltek], hanem a ti Atyátoknak Szelleme az, aki szól ti bennetek [és általatok, és rajtatok keresztül]” (Mát. 10,17-20).

Bátorít a Szent Szellem, Márkon keresztül is: Mikor pedig [kiszolgáltatnak, elárulnak és] fogva visznek [és elhurcolnak], hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok [nehogy tépelődjetek] előre [a miatt], hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok [előre], hanem ami adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szent Szellem” (Márk. 13,11).

Ezért mondom, hogy: „Tökéljétek (határozzátok) el azért a ti szívetekben, hogy nem gondoskodtok előre, hogy mit feleljetek védelmetekre (és nem gondoltok előre a védekezésre): Mert én adok néktek szájat és bölcsességet, melynek ellene nem szólhatnak, sem ellene nem állhatnak mind azok, akik magokat ellenetekbe vetik (egyetlen ellenfeletek sem)” (Luk. 21,14-15).

Már az Ószövetségben is így bátorította az Úr az Övéit: „És monda Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló sem tegnaptól, sem tegnap előttől fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy süketté, vagy látóvá, vagy vakká? Nemde én, az Úr? Most hát eredj, és én leszek a te száddal, és megtanítlak téged arra, amit beszélned kell” (2 Móz. 4,10-12).

Jeremiáshoz is így szól az Úr: „Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú (fiatal) vagyok én; hanem menj mind azokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld (és hirdesd) mindazt, amit parancsolok néked. Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak (és megmentelek) téged! Mond az Úr. És kinyújtá az Úr az ő kezét, és megilleté (megérintette a) számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba!” (Jer. 1,7-9).

Mert: „Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak (és erőnek) Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének (vagyis tiszteletének) Szelleme. Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége, és nem szemeinek látása szerint (vagyis nem a látszat után) ítél, és nem füleinek hallása szerint bíráskodik (és nem hallomás után dönt)” (Ésa. 11,2-3).

Mikeás próféta is hittel vallja, hogy: „És megszégyenülnek a látók (ôzeh: látók, nézők, próféták), és elpirulnak a jövendőmondók (qásam: jósol, jövendőt mond, hamisan prófétál), és elfedik szájukat mindnyájan, mert nem lészen felelet Istentől. Én ellenben megteljesedem az Úr Szellemének erejével, és (mišəpá: igazságossággal, törvényességgel) és hatalommal, és (úráh: hősiességgel, vitézséggel, és bátorsággal), hogy hirdessem Jákóbnak az ő vétkét (peša: lázadását, és elszakadását), és Izráelnek az ő bűnét (az ő céltévesztését) (Mik. 3,7-8).

Ezért szükséges, hogy: „Vegyetek Szent Szellemet” (Ján. 20,21-22). Pál apostol is így bátorítja az istent szeretőket: „Mert nem félelemnek [és nem csüggedtségnek] szellemét adott [ajándékozott] nékünk az Isten; hanem erőnek és [(agapé): Isten szerinti)] szeretetnek és józanságnak szellemét [Más fordítás: Hiszen a Szent Szellem, akit Isten adott nekünk, nem a gyávaság szelleme, hanem az erőnek, isteni szeretnek, kiegyensúlyozottságnak és fegyelmezettségnek Szelleme]. Ne szégyeneld hát a mi Urunk bizonyságtételét, se engem, az ő foglyát [aki Őérte vagyok bilincsben, és vagyok fogoly, és rab] hanem együtt szenvedj [és szenvedd el velem együtt a nehézséget, a bajt, a bántalmat. Türelmesen szenvedd el a rosszat, vállald a szenvedést, nehézségeket, a nyomorúságot] az Evangéliumért Istennek hatalma [Istennek ereje, képessége, és hatalma] szerint [Más fordítás: Ehelyett vállald az evangéliumért a szenvedéseket velem együtt, Istennek ereje, erő megnyilvánulása által]” (2 Tim. 1,7-8).

Péter apostol is így buzdítja a szenteket: „Boldogok [vagytok] (a legteljesebb mértékben boldog; áldott), ha Krisztus nevéért gyaláznak (szidalmat kaptok, ócsárolnak) titeket; mert megnyugszik (megpihen) rajtatok a dicsőségnek és az Istennek (isteni Felség) Szelleme, [amit] amazok káromolnak (becsmérel; tiszteletlenül beszél) ugyan, de ti dicsőítitek azt(1Pét 4,14)



Ige: Nem félek


 „Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom, és nem félek (és nem rettegek); mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm! S örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből” (Ésa. 12,2-3).

„És vezérel téged az Úr szüntelen, (kopár földön is jól tart téged, és) megelégíti egész lényedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy (Ésa. 58,11)

Ige: Az ajándék


„Meg ne vesd (ne hanyagold el) a kegyelemnek benned való ajándékát, amely adatott néked prófétálás által, a presbitérium kezeinek reád tevésével (a vének kézrátételével)” (1 Tim. 4,14)

 „Minekokáért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely benned van az én kezeimnek rád tétele által. Mert nem félelemnek Szellemét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak Szellemét” (2 Tim. 1,6-7)

Istenünk szent vagy szent és hatalmas

Imádság:


Látod, Uram, tanácstalan vagyok. Miért?
Miért kell elszenvednem ennyi bántást? Talán ezt érdemeltem?
Vagy Te akarsz nevelni ezzel engem? Nem tudom.
A tanácstalanságom hozom eléd. És rád bízom a választ.
Mert bízom abban, hogy Te nem hagysz válasz nélkül engem.
Mert tudom, hogy a leg kétségbeejtőbb életkérdéseimre is,
Te megadod, Te adod meg a választ.

 Ámen
(Hajdú Zoltán Levente)