2012. március 5.

Dalt Zengj

Spurgeon idézetek



"Bűnvallomást tenni és a bűnt el nem hagyni, készülés a kárhozatra."

Idézetek


Istennel nem lehet magázódni. (Ismeretlen)

Oswald Chambers KIENGESZTELÉS


"Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazságossága legyünk Őbenne" (2Kor 5,21).

A bűnnel alapvetően össze vagyunk fonódva. A bűn nem gonosz tett, hanem gonosz állapot, aki vagyok - független akarok lenni Istentől szándékosan és állhatatosan. A keresztyén hit a bűn mélyen belém gyökerezett természetéből indul ki. Más vallások "bűnökkel" foglalkoznak, csak a Biblia beszél A BŰNRŐL. Jézus Krisztus az emberben szembekerült a bűn örökségével, és mert ezt elmellőztük igehirdetésünkben, ezért az evangélium üzenete elvesztette élét és átütő erejét.

A Biblia kijelenti, hogy Jézus Krisztus magára vette e testben elkövetett bűneinket, de magára vette a bűn örökségét is, amihez senki nem tudott hozzáférni. Isten "bűnné tette" tulajdon Fiát, hogy a bűnösből szentet alkothasson. Az egész Biblián átvonul ez a kijelentés, hogy Urunk a világ bűnét nem részvéttel elhordozta, hanem azonosult vele: bűnné lett. Az egész emberi nemzetség összes bűnét önként magára vette és hordozta saját személyében: Isten azt, "aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk", és így az egész emberi fajt a megváltás talajára helyezte.

Jézus Krisztus visszaállította az emberiséget eredeti Isteni rendeltetésébe és most már bárki beléphet az Istennel való közösségbe annak alapján, amit Urunk véghezvitt a kereszten. Ember nem válthatja meg magát; a megváltás Isten műve; teljesen lezárt, kész egész. Hogy kire vonatkozik, személyes döntésünk kérdése. Mindig különbséget kell tennünk az egyes ember életében a megváltás kijelentése és a megmentés tudatos megtapasztalása között.

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből

Aleluia(Hallelujah) JOTTA A e MICHELY with English and Spanish subtitles

Nyomok a hóban1

15. rész / Nicky Gumbel: Hogyan hozhatom ki a legtöbbet az életemből?


15. rész / Nicky Gumbel: Hogyan hozhatom ki a legtöbbet az életemből? from Keresztény filmek on Vimeo.

Ravasz László


Isten adja a forrásokat, de mindenkinek magának kell merítenie azokból. 

Imádság:


Istenem! Szeretnék hűségesnek bizonyulni mindabban, amit rám bízol. A kicsinek tűnő dolgokban is, hogy többet bízhass rám később. Jézusért! Ámen

A nap gondolata:


Az Istennel való helyes kapcsolat kulcsa az engedelmesség.

Napi Ige és gondolat


 Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután… (Mt 25:21)

 Az ember olykor nagy dolgokra vágyakozik, pedig a kicsiben is hűnek kell lennünk ahhoz, hogy többet bízzon ránk Urunk. Ennek jobb megvilágítására álljon itt egy igaz történet:

Történetünk egy hölgyről szól, aki egy nagyvállalat vezérigazgatójának asszisztense volt. Szüleitől keresztyén nevelést kapott, de nem vette túl komolyan a hitét, amíg egyszer megérintette Isten Igéje. Ott és akkor elhatározta, hogy ezentúl Jézus Krisztus tanítása szerint él. Az Úr Jézusban frissen felfedezett hit örömével ment oda egy napon a főnökéhez, és közölte vele, hogy a jövőben nem fogja leírni és továbbítani az üzleti életben általánosan elterjedt hazugságokat. Főnöke csodálkozva nézett az eddig olyan kiegyensúlyozott nőre, és így szólt:

 - Jó, ez a maga dolga, de akkor felmondok magának. A felmondási idő leteltéig a könyvelésben dolgozhat. Az eset az egész cégben nagy feltűnést keltett, mindenki erről pletykált. Az emberek szemében lekerülni a vezérigazgatói asszisztensi állásból egy kezdő könyvelő pozíciójába nagy lecsúszást jelentett, de Ilona mindenki meglepetésére bátran és nyugodtan viselte a sorsát. Elérkezett az utolsó munkanapja. A nagyfőnök hívatta:

- Talált már új állást? - kérdezte.

- Nem. - érkezett a válasz.

- Ez esetben, kérem, maradjon itt. Ön lesz itt az első pénztáros.

Aki lop, az hazudik is - mondja a régi közmondás. A vezérigazgató nyilvánvalóan tudta, hogy aki nem hazudik, az a pénzdolgokban is abszolút megbízható.

Légy hűséges és munkáld Isten dicsőségét ott és abban, ahová állított az Úr!

Nem tudok ellenállni neki - Jézus Krisztus Szupersztráda

Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus

Válogatás C.S.Lewis gondolataiból


Mennyire erős bennünk a gonosz hatalma, először akkor érezzük meg, amikor szabadulni akarunk tőle.

Vida Sándor: Mézcseppek:


Galata 2,19-20: - meghaltam a törvénynek - szabad vagyok a törvénytől - kegyelem alatt élek - új teremtés állt elő.

NAPI ÁHÍTAT: Bejöveteled és kimeneteled


Áldott leszel, amikor házadba bemész, és amikor kijössz" (5Móz 28,6 - Angol bibliafordítás).

A törvényben megírt ígéreteket és áldásokat nem törölte el Isten. Amikor Jézus Krisztus elhordozta értünk a büntetést, az ígéretek érvényessége csak erősödött. Így, ha megtartom az Úr parancsolatait, számíthatok a fenti ígéret beteljesedésére is.

E mai napon is rossz hírektől való félelem nélkül jöhetek majd be házamba, és jó hírt várva vonulhatok el csendességembe, hogy az Úr szavát hallhassam. Nem félek a szívem legmélyét feltáró önvizsgálattól, de attól sem, hogy a munkahelyemen való viselkedésemet őszintén megvizsgáljam. Sok tennivalóm van hát önmagammal, bárcsak valóban áldás lenne házamon és belső szobámon, az Úr áldása, aki ígérete szerint megadja azt.

Most azonban ki kell mennem a világba, bár a szorongás bennem azt kívánja, bárcsak maradhatnék mindig házamban, és ne kellene többé kimennem a bűnös világba. Követnem kell azonban elhívatásomat, és mennem kell, hogy segítségére legyek testvéreimnek és hasznára a hitetleneknek. Ki kell mennem, hogy védjem a hitet és harcoljak a gonosz ellen. Ó, bárcsak áldásos lenne mai kimenetelem!

Uram, engedd, hogy oda menjek, ahová vezetsz, a Te megbízásodban járjak, parancsodat kövessem, és Szellemed által cselekedjem!

Uram Jézus, térj be hozzám és légy mindig velem. Légy velem, ha útra kelek, és add, hogy szívem akkor is érted lángoljon, mikor velem akarsz beszélni az úton.

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

Horváth Tibor Ároni Áldás

2012. március 4.

Ige: Akikben nincs Szent Szellem


És hogy az Úr mit ért mammonon, vagyis bálványon, azt Jakab apostolon keresztül fejti ki a Szent Szellem. Hát: „Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni (és e világgal barátságot köt), az Isten ellenségévé lesz” (Jak. 4,4). „Ezek azok, akik különszakadnak, érzékiek (hústesti emberek), kikben nincsen Szent Szellem” (Júd. 1,19)

Ige: A világ szeretetéről


„Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a (hús)test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel (a létezés jelenlegi állapotával) való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1 Ján. 2,15-17). Mert: „Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!” (Zsolt. 39,7).

Ige: Akik Krisztuséi


Akik pedig Krisztuséi, a testet [a (hús)testet; bűnös természetüket szenvedélyeivel, kívánságaival és vágyaival együtt] megfeszítették [(sztauroó): a szenvedélyt, indulatot vagy az önzést eltörli, kiirtja (legyőzi). Minden olyan magatartás, amellyel az ember Krisztus megfeszítésének jegyében megtagadja hústesti életét, és a világban őt körülvevő bűnt. (dr Varga Zsigmond: Újszövetségi görög-magyar szótár 879. oldal: sztauroó)] indulataival és kívánságaival együtt” (Gal. 5,24).