2012. március 3.

Ige: Ne legyetek gyermekek


 „Atyámfiai (Testvéreim), ne legyetek gyermekek értelemben (a gondolkozásban); hanem a gonoszságban (a rosszban) legyetek gyermekek (kiskorúak), értelemben (a gondolkozásban) pedig érettek legyetek” (1 Kor. 14,20)

És hogy ez bekövetkezhessen: „Mint most született (újszülött) csecsemők, a tiszta, hamisítatlan (szellemi) tej után vágyakozzatok (azt kívánjátok), hogy azon növekedjetek (az üdvösségre)” (1 Pét. 2,2).

És: „Hogy levetkezzétek (vessétek le) ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság (és gonoszság) kívánságai miatt; Megújuljatok pedig a ti elméteknek szelleme szerint (újuljatok meg szellemetekben és elmétekben), És felöltözzétek (öltsétek fel) amaz új embert, mely Isten (tetszése) szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben” (Eféz. 4,22-24)

Ige: Krisztus szeretete


„ismerjétek meg a Krisztusnak minden ismeretet felül (meg)haladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig (hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig)” (Eféz. 3,19)

50-es ZSOLTÁR.

Ige: Az Úr munkálkodik


„Meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot [jó munkát], elvégezi [be is fejezi] a Krisztus Jézusnak napjáig” (Fil. 1,6).

Ezt az Úr az Ő küldöttei által el is végzi, mert amíg el nem érjük a felnőttkort, addig: „… Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket (másokat) prófétákul, némelyeket (ismét másokat) evangélistákul, némelyeket (vagy) pedig pásztorokul és tanítókul. A szentek tökéletesbbítése [(katartiszmosz): teljességre juttatása] céljából szolgálat munkájára [hogy felkészítse, és alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére], a Krisztus testének [(szóma): személye; lényege, ereje] építésére.
 
[Más fordítás: Azért adta őket, hogy felkészítsék és kiképezzék Isten népét feladatukra, a szolgálatra – hogy ez által felépítsék és megerősítsék a Krisztus Testét]: Míg eljutunk [(katantaó): eljut, megérkezik; elér] mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének [(epignószisz): megismerés, felismerés, megértés, teljes tisztánlátás] egységére. Érett férfiúságra [a felnőttkorra], a Krisztus teljességével [(pléróma): teljesség, befejezettség, tökéletes beteljesedés /vagyis: amíg az egyház lesz az a „hely” amelyet teljesen betölt Isten valósága/] ékeskedő kornak [(hélikia): érett kor, a fejlődés legnagyobb, vagy legmagasabb foka] mértékére.

[Más fordítás: a meglett, végcélba érkező férfiasságra, s a Krisztussal való teljes beteltség korának mértékéig el nem jutunk]. Hogy [(méketi): ezentúl] többé ne legyünk gyermekek [(népiosz): kiskorú, oktalan, együgyű, naiv, éretlen hívő], kiket ide s tova hány a hab [(klüdónidzomai): ingadozik] és hajt [(peripheró): megszédít] a tanításnak [(didaszkalia): tudásban, ismeretben való részesítés, vagy az információ] akármi szele, az embereknek álnoksága által [(kübeia): csalás, becsapás, szeszély, lelemény, ügyeskedés], a tévelygés [(plané): félrevezetés] ravaszságához [(panúrgia): ravaszság, csel, mesterkedés, álokoskodás] való csalárdság [(methodeia): metódus, eljárási mód, vagy módszer, amellyel rendszerbe foglalják, majd a gyakorlatban rendszeressé teszik a különféle tanításokat] által.

[Más fordítás: hogy ne legyünk tovább kiskorúak (gyermekek), akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak, (kiket hullámok sodornak el), az emberek csalásától, (álnokságától), tévútra csábító ravaszságától, úgy, ahogy azt az emberi szeszély és ravasz tévelygők fogásai diktálják (a tévelygés csalárd módszerétől és álnokságától)]” (Eféz. 4,11-14).

Gino & Gitano - Kérem az Istent

Mit hoz a holnap?


Ne dicsekedj a holnapi nappal, mert nem tudod, mit hoz az a nap. Péld. 27,1.

Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja! -- Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség rátok ne boruljon; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek! 

Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyében esik, és amihez erőd van, mert nem lesz cselekvés, gondolkozás, ismeret és bölcsesség a holtak hazájában, ahová menned kell ! 

Én lelkem, sok javad van, sok évre eltéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál !... Bolond, ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? Így jár az, aki magának gyűjt, és nem az Istenben gazdag.
A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, az megmarad örökké.

2Kor 6,2; Ján 12,35-36; Préd 9,12; Luk 12, 19-21; 1Ján 2,17.

forrás: Isteni fénysugarak minden napra

Találkozások


Másnap Jézus Galileába akart indulni. Ekkor találkozott Fülöppel, és így szólt hozzá:"Kövess engem!" Fülöp pedig Bétsaidából származott, András és Péter városából. Fülöp találkozott Nátánaellel, és így szólt hozzá: "Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik."
"Származhat-e valami jó Názáretből?" -kérdezte tőle Nátánael. Fülöp így válaszolt:" Jöjj, és lásd meg!"
János. 1:43-46,


Egyszerű találkozások, elhívások. Ez jellemzi Isten munkáját, "Kövess engem." Vajon hányan kaptunk ilyen elhívást? Aki engedelmeskedik annak szól ez, hogy "Jöjj és lásd meg", tapasztald meg milyen az Úrral járni, lásd meg milyen lesz vele szolgálni, lásd meg mit hozok ki belőled.
Az Úr az aki kihozza a talentumokat belőlünk, és ő az aki megváltoztatja gondolatainkat, aki megváltoztatja természetünket, mint egy fazekas mester. Hogy aztán tudjunk neki szolgálni az emberek felé, hogy tudjunk sók lenni. Hogy felismerjük kinek mi a fontos és abban tudjunk segíteni.
De legfőképpen az igazságot hirdetni, erővel hatalommal,hogy üdvössége legyen annak aki hallja.

NAPI ÁHÍTAT: Megtört nád - füstölgő mécses


A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el" (Ézs 42,3).

Ha így van, akkor én is számíthatok Uram gyengéd bánásmódjára. Nem vet el engem, pedig még a legjobb állapotomban is gyenge, törékeny és olyan értéktelen vagyok, mint egy nádszál. Valaki azt mondta nekem: Mit sem érsz a szememben!" Ez nem volt valami gyöngéd kijelentés, de igaz volt. Még annyit sem érek, mint a folyami nád, mert az legalább nem lógatja a fejét. Én viszont megtörtem, nagyon is megtörődtem. Szívem nem muzsikál, valahol elszállt belőlem a zene, a dallam. De Krisztus nem tör össze, és ha Ő ezt nem teszi meg, akkor mit bánom én, ha mások próbálnak összetörni. - Ó, én kegyelmes és irgalmas Uram, védelmedbe menekülök és elfelejtem minden bánatomat.

Talán illik rám a füstölgő mécses" hasonlata is, ez csak füstöl, de már nincs fénye. Attól tartok, nem vagyok senkinek hasznára, csak bosszúságára. Félek, hogy az ördög elfújta lángomat, otthagyott füstölögve, és az Úr csakhamar rám teszi a gyertyaoltó kupakot. De mégsem: hiszen a törvény alatt is csak megtisztogatták, de nem oltották ki a mécsest. Akkor hát az Úr sem olt ki engem: ez a reménységem.

Uram, légy hozzám kegyelmes, tisztogass meg, gyújtsd meg bennem újra a világosságot, hogy áraszthassam dicsőséged fényér!

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

PlanetShakers - A Worship Moment

13. rész / Nicky Gumbel: Isten ma is gyógyít?


13. rész / Nicky Gumbel: Isten ma is gyógyít? from Keresztény filmek on Vimeo.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:




Figyeld és használd ki a lehetőségeket arra, hogy legyőzz egy felfuvalkodott szellemet. Ezek a lehetőségek hirtelen fognak jönni, különböző helyzetekben és különböző körülmények között, de egész könnyedén meg tudod szerezni a győzelmet, azzal, hogy alázatosságot öltözöl fel.

Mert valóban, Én az alázatosoknak kegyelmet adok, mondja az Úr. Hatalommal foglak felruházni, hogy hatástalanítani tudd a robbanékony helyzeteket, azáltal, hogy megnyilvánul benned a Szellem gyümölcse. A felfuvalkodott szellem egy fegyver, sőt egy erődítmény, ami ellened készült, viszont azok a fegyverek, amelyeket Tőlem kaptál, kifinomultabbak és erősebbek.

2 Korinthus 10:4 Mert a mi hadviselésünk fegyverei nem testiek, hanem Isten által hatalmasak erősségek lerontására.
https://blogger.googleusercontent.com/tracker/3042054485133650203-2481950488980926145?l=gyurinaploja.blogspot.com

NAPI ÁHÍTAT Oswald Chambers: ÚJJÁSZÜLETÉS


"...amikor az Istennek tetszett, hogy kijelentse az Ő Fiát énbennem..." (Gal 1,15-16).

Milyen nehézséggel áll szemben Jézus Krisztus, ha engem újjá akar teremteni? Van egy örökségem, amibe nem volt beleszólásom, nem vagyok szent, valószínűleg nem is leszek soha; és ha Jézus Krisztus csak annyit tehet, hogy megmondja: szentté kell lennem, akkor tanítása csak kétségbe ejt. De ha Jézus Krisztus Megváltó, aki belém helyezheti a saját örökségét, a szentséget, akkor már kezdem megérteni, mire céloz, amikor azt mondja, hogy szentté kell lennem. A megváltás azt jelenti, hogy Jézus Krisztus minden emberbe beléhelyezheti saját öröklött természetét, és minden kívánalma ehhez a természethez szól. Tanítása az Ő belém plántált életére vonatkozik. Az én dolgom, hogy döntsek, beleegyezem-e Istennek a bűn felett kimondott ítéletébe: ez Jézus Krisztus keresztje.

Az Újszövetség azt tanítja az újjászületésről, hogy - amikor egy embert a rászorultság tudata lesújt - Isten beleplántálja Szent Szellemét az ember szellemébe. És ekkor az ember szelleme erőforrásra talál Isten Fia Szellemében, "...míg ki nem ábrázolódik bennetek Krisztus" (Gal 4,19). A megváltás csodája, hogy Isten új természetet tud belém helyezni, amely által egészen új életet élhetek. Amikor végső szükségbe jutottam és beismerem tehetetlenségemet, akkor mondja Jézus: "Boldog vagy." Csakhogy el kell jutnom idáig! Isten a Jézus Krisztus természetét nem olthatja belém - aki saját felelősséggel bíró erkölcsi lény vagyok - anélkül, hogy azt tudatosan ne kívánnám.

Mint ahogyan egy ember által lépett be a bűn az emberiség életébe, ugyanúgy a Szent Szellem is egy EMBER által jött. A megváltás lehetővé teszi, hogy megszabaduljak bűnörökségemtől és Jézus Krisztus által új, szeplőtelen örökséget kapjak, a Szent Szellemet.

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből


Öt Dicsérjük

Hit Gyulekezete - Te vagy az akibol az elet arad

Áradj rám - Faith Church Hungary

Óh, Drága Jézusom...

Uram, én áldom a Te szent nevedet!