A szeretet az egyetlen zsebkendő,
mellyel a szomorú ember könnyei felszáríthatók. (Spurgeon)
2011. december 30.
Gyöngyszemek
Egy darázs repült be a konyhába.
Nem akartam megölni, de azt sem, hogy benn maradjon.
Neki sem volt jó benn, hiszen elvesztette szabadságát.
Azt találtam ki, hogy egy nagy gyufásdobozzal elkapom,
visszaviszem az ajtóhoz, s ott kiengedem a szabadba.
Vajon a darázs érezte-e a gyufásdobozban a szabadulás eszközét?
Neki sem volt jó benn, hiszen elvesztette szabadságát.
Azt találtam ki, hogy egy nagy gyufásdobozzal elkapom,
visszaviszem az ajtóhoz, s ott kiengedem a szabadba.
Vajon a darázs érezte-e a gyufásdobozban a szabadulás eszközét?
Fodorné Ablonczy Margit
NAPI ÁHÍTAT: Minden nap szabadítás
Hatszor is megment a nyomorúságból, hetedszer sem ér
veszedelem" (Jób 5,19).
Elifáz Isten igazságát mondja itt. Lehet, hogy annyi a
bajunk, hogy a hét minden napjára jut belőle, de Isten, aki hat napon át"
munkálkodott, ma is munkálkodik értünk, amíg meg nem szabadít mind a hatszor a
nyomorúságból. De eljön számunkra a vasárnap. amikor Vele és Benne
megnyugodhatunk. Ha a próbatételek gyorsan követik egymást, hitünk különösen
nagy próbának van kitéve. Még fel sem ocsúdtunk az egyikből, már következik a
másik, majd ismét egy újabb, és szinte megtántorodunk alattuk. De ilyenkor
gyors egymásutánban jön a szabadítás is, amely megerősít és megvidámít minket.
Előfordulhat viszont, hogy nincs pihenésünk, mert egymás
után hét baj következik ránk. És akkor? A hetedikben sem ér veszedelem".
Tombolhat a gonosz mellettünk, de legfeljebb csak kartávolságig jöhet felénk,
és nem is érinthet minket. Forró lehelete megijeszthet, de a kisujját sem
teheti ránk.
Ezért felövezett derékkal szálljunk szembe a hat vagy hét
nap bajával, és hagyjuk a félelmet azoknak, akiknek nincs Atyjuk, sem
Megváltójuk, sem Megszentelőjük.
C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c.
könyvéből
Karácsonyi történet jöjj közelebb
Karácsony volt. Egy küzdelmes, nyomorúságos év állt mögöttem
a vak kisfiammal együtt. Féltem az ünnepektől, nagy családban éltem, mégis
egyedül éreztem magam. Mindenki arra figyelt leginkább, hogy én boldog legyek.
A legfárasztóbb az volt, hogy ezt elhitessem velük. Össze voltunk zárva a „nagy
boldogságban”, de senki sem érezte magához közel. Nem gondoltam, hogy ebben
bárki is hibás lenne.
Bennem nagy feszültség lett úrrá. Mikor lesz vége, mikor
bújhatunk újra össze a bánatunkban a kisfiammal, elrejtőzve a világ elől,
hibáinkkal és korlátainkkal? Az emberek inkább csak sajnálnak és kerülnek, mert
segíteni nem tudnak. Én is tehetetlen voltam.
Karácsony volt. A kisfiam már egy éve nem látott semmit. Se
fényt, se árnyékot, se engem. Az én életem eddig a látványra volt felépítve,
ceruzával a kezemben éltem. Mit adjak át ennek a csöppségnek a világból és
hogyan? Még ha nem is tudja majd, hogy mit veszít, hogy jelenjen meg neki az
én világom? Rajtam keresztül kellett volna fölfedeznie mindent.
Késő este volt. Magamra maradtam a gondolataimmal, a
kétségbeesésemmel. Úgy éreztem hatalmas erőre van szükségem, mert néha még a
beszéd is belém szorult, és a dal, amit a kisfiam annyira szeretett.
Ültem az éjszakába nyúló ünnepi műsor előtt, mert valaminek
történnie kellett körülöttem, hogy vigyázzon rám, lefoglaljon, ha tud,
visszarántson, ha kell. Tudatosan törekedtem egy idő után, hogy a figyelmem
másra terelődjön: Jézus életére. Úgy sem ismerem igazán- tűnődtem. Hagytam
hatni, nyitott szívvel figyeltem, benne éltem a kétezer évvel ezelőtti
eseményekben. Tudva, hogy mindenki alszik, átadtam magam az élményeknek... nem
kérhetik számon a könnyeimet, és így nem is szomoríthatom meg vele őket.
Belső szemeim előtt Jézus a templom lépcsőjén járt, és ott
ült a vak koldus, akiről beszélgettek az emberek, hogy kinek a vétkeiért is
bűnhődik... És Ő meggyógyította.
Belőlem kitört a zokogás. „Miért nem gyógyítod meg az
enyémet is?! Tessék, itt az alkalom, bebizonyíthatod, mit tudsz! Csak tedd meg!
És én is hiszek neked, mindent elhiszek!” - kiabáltam bele hangtalanul az
éjszakába. Sírva aludtam el és hatalmas fájdalommal. Még most is alig bírok a
szívdobogásommal, ha erre visszagondolok.
Másnap a kisfiam megfogta a kezemet, ahogy a fény előtt
elhúztam előtte. Kétszer is. Egy darabig földbe gyökerezett a lábam, aztán
gyorsan elhessegettem a gondolatot, mert csodák ugye, nincsenek. De a szívemben
legbelül megőriztem az éjszakát és a talányt. És márciusra, ha pár centiként
haladt is, de a kisfiam már kezdte felfedezni az asztalon elé rakott tárgyakat.
Ki meri nekem azt mondani, hogy ez nem maga a csoda!
Ma már látom, hogy a hitemhez hasonló ez a gyógyulás. Ahogy
én fejlődöm lélekben, vagy ahogy toporgok néha egy helyben, úgy áll meg vagy
fejlődik az én kisfiam egészsége is. Sokáig nem mertem ezt elmondani senkinek,
mert féltem, hogy kinevetnek. Még most is sokszor csak elnéző mosolygást kapok.
Ezért, ha az emberektől félek is, a sok-sok gondtól, bajtól, betegségtől már
nem, mert tudom, mindennek célja van az életünkben. És Ő, ha egyedül maradunk
is, velünk van. Segít a lelkünkön és a testünkön is, ha szükséges.
A kisfiam már 12 éves. Azt tapasztalom, hogy mindent
megnézhet, amit csak akar, csupán közelebb kell mennie hozzá... mint nekem az
Úr Jézushoz.. és követte Őt az úton (Mk.10, 51-52)
Győzelemre születtünk
Azért beszéltem ezeket néktek, hogy tökéletes
békességetek és bizodalmatok legyen énbennem. E világon nyomorúságotok,
megpróbáltatásotok lészen; de bízzatok: én legyőztem a világot. (János
16,33)
Jézus azt mondta, hogy amíg a világban élsz, lesznek
problémáid. (Biztosíthatlak felőle, valóban így van!) De te nem csupán a
világban élsz. JÉZUSBAN vagy a világban, és ez adja a különbséget. Őbenne vagy,
és Ő már legyőzött minden létező problémát.
Isten gyermekeként nem egy legyőzött ember vagy, aki próbál
győzedelmeskedni. Te győztes vagy, és a sátán próbál kirabolni téged abból a
győzelemből, ami már a tiéd.
Amikor Jézust életed Urává tetted, beleszülettél a
győzelembe, mert a Győztes a bensődbe költözött. Gondolkozz el ezen. A győztes
Jézus. A Felkent. A megdicsőült és feltámadt Úr. A Világegyetem Ura.
Fel a fejjel, barátom! Legyen "tökéletes békességed és
bizodalmad". Maga Jézus él benned!
Igei olvasmány: (János 16,15-33)
Kenneth Copeland
2011. december 29.
Apostolok cselekedete 2 fejezet: A Szent Szellem kiáradása (göröggel és kapcsolódó igékkel)
Csel. 2,1 És mikor a pünkösd*napja eljött [betelt, elérkezett], mindnyájan egy [közös] akarattal [egyetértésben,
egy indulattal]
együtt valának [ugyanazon a helyen].
*Ötvenedik (pentékoszté):
ötvenedik a Peszach-tól (húsvéttól) számítva; ötvened-nap, azaz a
pünkösd ünnepe. (a héber sávu‘ót –
hetek ünnepének kezdetét jelentette. Ez az ünnep a törvény szerint a búzaaratás
ünnepe volt, amelyen valamennyi zsidó férfinak fel kellett menni Jeruzsálembe,
hogy ott a nyári búzatermés első zsengéjét bemutassa.
Csel. 2,2 És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy
sebesen zúgó szélnek [(pnoé): lehelet, széllökés] zendülése, és eltelé [betöltötte] az egész házat, ahol ülnek
vala
[Más fordítás: hirtelen (hatalmas szélrohamhoz hasonló)
zúgás támadt a mennyből, mintha erős
sodró szél (heves szélvész) jönne, és az betöltötte az egész házat,
amelyben ültek].
Csel. 2,3 És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek [a
tűz az isteni hatalom és jelenlét jelképe] és üle [leereszkedtek] mindenikre azok közül.
[Más fordítás: Majd
valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak
mindegyikükre]
Csel. 2,4 És megtelnek [(pléthó): beteljesedtek]
mindnyájan Szent Szellemmel, és
kezdenek szólni [(laleó): tagolt
(artikulált), érthető hangokat
bocsát ki; megszólal] más [(heterosz):
másféle, másfajta, különböző]
nyelveken, amint a Szellem adta
nékik szólniuk [hogy kimondják; hogy megnyilatkozzanak]*
*És a pünkösdi csoda folyamatosan
történik. Pétert a Szent Szellem Kornélius százados otthonába küldi, ahol az Úr
Jézusról tesz bizonyságot. és: „Mikor
még szólá Péter ez igéket, leszálla a Szent Szellem mindazokra, akik hallgatják
vala e beszédet (az igét). És
elálmélkodnak a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek,
hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Szellem ajándéka. Mert hallják vala (ugyanis), hogy
ők nyelveken szólnak és magasztalják az Istent.
Akkor felele
(megszólalt) Péter: Vajon eltilthatja-e (megtagadhatja-e)
valaki a vizet, hogy ezek be ne
meritkezzenek, kik vették a Szent Szellemet miképpen mi is? És parancsolá
(úgy rendelkezett), hogy meritkezzenek be
az Úrnak (Jézus Krisztusnak) nevében.
Akkor kérék őt, hogy maradjon náluk néhány napig” (Csel. 10,44-48).
Az Ige bizonyságtétele szerint mindenhol és mindenki, aki
megkapta a Szent Szellemet, különböző nyelveken szólt: „Lőn pedig azonközben, míg Apollós Korinthusban volt, hogy Pál, eljárván
(végigjárva) a felsőbb tartományokat,
Efézusba (vég) érkezik: és mikor
némely tanítványokra talált,
Monda nékik: Vajon
vettetek-e Szent Szellemet, minekutána hívőkké lettetek? Azok pedig mondának
néki: Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-e (eljött-e már a) Szent Szellem. És monda nékik (ezután
megkérdezte tőlük): Mire (hogyan) meritkeztetek be tehát? Azok pedig mondának:
A János bemerítésével. Monda pedig Pál: János megtérésnek bemerítésével
merített be (amikor bemerített, megtérést követelt), azt mondván a népnek, hogy aki ő utána jövendő, abban higgyenek,
tudniillik a Krisztus Jézusban.
Mikor pedig ezt hallák, bemeritkezének az Úr
Jézusnak nevébe. És mikor Pál reájuk vetette kezét, szálla a Szent Szellem
őreájuk; és szólnak vala (különböző)
nyelveken, és prófétálnak vala. Valának pedig a férfiak összesen mintegy
tizenketten” (Csel. 19,1-7).
Bemerítő János is a Szent Szellembe való bemerítésről
prófétál: „Én ugyan vízbe merítelek be
titeket megtérésre [hogy más felismerésre térjetek; a gondolkozás(mód)
megváltoztatás végett], de aki utánam jő,
[a nyomomba lép], erősebb
[hatalmasabb] nálamnál, akinek saruját
hordozni sem vagyok méltó [alkalmas megfelelő]; Ő Szent Szellembe és tűzbe merít be majd titeket” (Mát.
3,11).
A feltámadott Úr ígérete a tanítványainak: „… monda azért nékik (a tanítványainak,
és a mindenkori Övéinek) Jézus: Békesség
néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És
mikor ezt mondta, rájuk lehelt, (és így folytatta) és monda nékik: Vegyetek Szent
Szellemet” (Ján. 20,21-22).
A feltámadott Úr parancsa mennybemenetele előtt az Övéi
részére: „És velük összejövén [egybegyűjtvén őket, és egyszer, amikor együtt
evett (sózott) velük], meghagyá [megparancsolta] nékik, hogy el ne menjenek [ne
távozzatok el] Jeruzsálemből, hanem
várják be [türelemmel] az Atyának ígéretét, melyet úgymond,
hallottatok tőlem. Hogy János ugyan vízbe merített, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni
nem sok nap múlva [nem sokkal e napok után]” (Csel. 1,4-5).
Az Atya ígérete pedig így hangzott: „És lészen az után, hogy kiöntöm Szellememet minden (hús)testre, és prófétálnak a ti fiaitok és
leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt
még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én
Szellememet” (Jóel. 2,28-29).
A mózesi törvény is újra-és újra prófétál a pünkösdről, és
mint előképet be is mutatja: „Ezek az
Úrnak ünnepei, szent gyülekezések napjai (amelyeket ki kell hirdetnetek,
és) amelyekre szabott idejükben kell
összegyülekeznetek. Az első hónapban, a hónapnak tizennegyedikén, estennen
(van) az Úrnak páskhája (húsvét
ünnepe). E hónapnak tizenötödik napján
pedig az Úr kovásztalan kenyerének ünnepe. Hét napig egyetek kovásztalan
kenyeret. Az első napon szent gyülekezésetek legyen, semmi robota
(semmilyen foglalkozáshoz tartozó) munkát
ne végezzetek. Hét napon át pedig (mutassatok be) tűzáldozatot, áldozzatok az Úrnak, és a hetedik napon szent
gyülekezésetek is legyen: semmi robota (semmilyen foglalkozáshoz tartozó) munkát ne végezzetek” (3
Móz. 23,4-8).
A pünkösdöt, vagy hetek ünnepét a páska-ünnep után 50 nappal
tartották. Csak egy napig tartott, és a búzaaratás végét jelentette: „Számláljatok azután a szombatra következő
naptól, attól a naptól, amelyen beviszitek a meglóbálni való (a
felmutatásra szánt) kévét, hét
(teljes) hetet, egészek legyenek azok. A
hetedik hétre következő (a hetedik szombat utáni) napig számláljatok ötven napot, és akkor járuljatok (és mutassatok
be) új ételáldozattal az Úrhoz. (És hirdessétek
ki, hogy) gyülekezzetek egybe ugyanazon a
napon; szent gyülekezésetek legyen néktek, semmi robota munkát (semmilyen
foglalkozáshoz tartozó munkát) ne
végezzetek. Örök rendtartás (örök rendelkezés) ez minden lakóhelyeteken a ti nemzetségeitek szerint (nemzedékről
nemzedékre)” (3 Móz. 23,15-16.21).
És ismét hangzik a parancs. „Tartsd meg a hetek ünnepét, amikor búzád első termését aratod (a
búza zsengének aratásakor); és a
betakarítás ünnepét is az esztendő fordulóján (az esztendő végén)” (2
Móz. 34,22)
„Számlálj azután
magadnak hét hetet; attól fogva kezdjed számlálni a hét hetet, hogy sarlódat a
vetésbe bocsátod (hogy sarlóval kezdenek aratni). És tarts hetek ünnepét az Úrnak, a te Istenednek, a te kezednek szabad
akarat szerint való adományával (és adj önkéntes áldozatot), amelyet ahhoz képest adj, amint megáldott
téged az Úr, a te Istened. És
örvendezz az Úrnak, a te Istenednek színe előtt, te és a te fiad, és leányod,
szolgád, szolgálóleányod, és a lévita, aki a te kapuidon belől van. és a jövevény,
az árva és az özvegy, akik te közötted vannak. azon a helyen, amelyet
kiválasztott az Úr, a te Istened, hogy oda helyezze az ő nevét (hogy ott
lakjék). És emlékezzél meg róla, hogy te
is szolga voltál Egyiptomban; és (azért) tartsd meg, és teljesítsd e rendeléseket” (5 Móz. 16,9-12).
A Szent Szellemről, mint Teremtőről így prófétál Dávid: „Az Úr szavára lettek az egek (Az ÚR
igéje alkotta az eget), és szájának
leheletére minden seregük” (Zsolt. 33,6).
„Kibocsátod
(kiárasztod) a te Szellemedet, megújulnak
(új teremtmények keletkeznek), és újjá
teszed (megújítod) a földnek
(fel)színét. Legyen az Úrnak dicsőség
örökké; örvendezzen az Úr az ő teremtményeiben (alkotásainak)” (Zsolt.
104,30-31).
Az új teremtményekről így beszél az Úr Jézus Nikodémusznak
(jelentése: diadalmas a népe között):
„… Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki
nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami
(hús)testtől született, (hús)test az; és a mi Szellemtől született,
szellem az. Ne csodáld (ne csodálkozz), hogy
azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek” (Ján. 3,5-7).
A mielőtt a Golgotára megy az Úr: „Az ünnep utolsó nagy
napján pedig feláll Jézus és (így) kiálta,
mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz én bennem,
amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig
mondja vala a Szellemről, amelyet veendők valának az Őbenne hívők: mert még nem
vala (mert még nem adatott a) Szent
Szellem; mivelhogy Jézus még nem dicsőült meg” (Ján. 7,37-39).
Az Ézsaiáson keresztül mondott próféciának beteljesedését
jelenti ki az Úr: „És vezérel téged az Úr szüntelen,
megelégíti lelkedet nagy szárazságban is (kopár földön is jól tart téged), és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel,
mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy” (Ésa. 58,11).
És kijelenti az Úr Jézus, hogy ki a Szent Szellem, és milyen
feladatokat lát el az Őt vevő hívők körül: „Ha
szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, És én kérem az Atyát, és
más Vigasztalót (Pártfogót) ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama
Szellemét: akit a világ be nem fogadhat (nem kaphat meg), mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti
ismeritek őt, mert nálatok lakik, és
bennetek marad.
Nem hagylak titeket
árvákul; eljövök ti hozzátok. Még
egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én
élek, ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én
Atyámban vagyok, és ti énbennem, és én ti bennetek. (Ján. 14,16-20).
„Ama Vigasztaló
(Pártfogó) pedig, a Szent Szellem, akit
az én nevemben küld az Atya, Ő mindenre
megtanít majd titeket, és eszetekbe
juttatja mindazokat, amiket
mondottam néktek. (Ján. 14,26).
„Mikor pedig eljő majd
a Vigasztaló (a Pártfogó), akit én
küldök néktek az Atyától, az igazságnak Szelleme, aki az Atyától származik, Ő tesz majd énrólam bizonyságot. De ti
is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem vagytok” (Ján.
15,26-27).
„De én az igazat (alétheia:
valóságot) mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek,
nem jő el hozzátok a Vigasztaló (a Pártfogó): ha pedig elmegyek, elküldöm Őt tihozzátok. És Ő, mikor eljő, megfeddi a világot bűn,
igazság (megigazulás) és ítélet
tekintetében (leleplezi a világ
előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság (a megigazulás) és mi az ítélet). Bűn tekintetében (a bűn az), hogy nem hisznek énbennem. És igazság
tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; Ítélet
tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. (Mert) mikor eljő Ő, az igazságnak Szelleme,
elvezérel majd titeket minden (a teljes) igazságra (a teljes
igazság útján vezet titeket). »hodégeó: utat mutat, vezet, irányít, kísér«. Mert nem Önmagától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a
bekövetkezendőket (az eljövendő
dolgokat is) megjelenti (kijelenti) néktek. Ő
engem dicsőít majd, mert az enyémből (merít, és) vesz, és megjelenti (és azt jelenti ki) néktek” (Ján. 16,7-11.13-14).
Ő – a Szent Szellem – ad bátorságot az igehirdetéshez: „Amint könyörögtek, megrendült az a hely,
ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szent Szellemmel, és bátran hirdették
az Isten igéjét” (Csel. 4,31).
Ő eleveníti meg az Igét, hogy az örökélet birtokába jussunk:
„Ő szólni fog hozzád (hirdet neked) olyan igéket, melyek által megtartatol
(üdvözülsz) te és a te egész házad népe.
Mikor pedig én elkezdtem szólni, leszálla a Szent Szellem Őreájuk, miképpen
mireánk is kezdetben. (Ekkor eszembe jutott, és) megemlékezém pedig az Úrnak ama mondásáról, amint mondá: János ugyan
vízbe merített, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni. Ha tehát az
Isten hasonló (ugyanazt az) ajándékát
adta nékik (is), mint nékünk is, kik
hittünk az Úr Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy az Istent eltilthattam
(akadályozhattam) volna? Ezeknek
hallatára aztán megnyugovának, és dicsőítik az Istent, mondván: Eszerint hát a
pogányoknak is adott az Isten megtérést az életre!” (Csel. 11,14-18).
Az Ő vételének jele a nyelveken szólás: „Monda nékik: Vajon vettetek-e (kaptatok-e) Szent Szellemet, minekutána (amikor) hívőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sőt inkább azt sem
hallottuk, hogy ha vagyon-e (hogy eljött volna már a) Szent Szellem. És monda nékik: Mire (hogyan) meritkeztetek be tehát? Azok pedig mondának: A János bemerítésével.
Monda pedig Pál: János megtérésnek bemerítésével merített alá (János,
amikor bemerített, megtérést követelt), azt
mondván a népnek, hogy aki őutána jövendő, abban higgyenek, tudniillik a
Krisztus Jézusban. Mikor pedig ezt hallák, bemeritkezének az Úr Jézusnak
nevébe. És mikor Pál reájuk vetette (rájuk tette) kezét, szálla a Szent Szellem őreájuk; és szólnak vala nyelveken, és
prófétálnak vala” (Csel. 19,2-6)
Csel. 2,5 Lakoznak [tartózkodott] vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő [vallásos] férfiak, minden nép közül,
melyek az ég alatt vannak [akik a föld
minden nemzete között éltek].
Csel. 2,6 Minekutána pedig ez a zúgás lőn [támadt], egybegyűlt [összefutott] a sokaság [a tömeg] és megzavarodik [és nagy zavar keletkezett], mivelhogy
mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni [beszélni].
Csel. 2,7 Álmélkodnak [megdöbbentek, (exisztémi): magukon
kívül, önkívületben
voltak] pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak [nagy meglepetésükben csodálkozva
kérdezgették]: Nemde nem Galileabeliek-é (jelentése: csekély, alacsony, megvetett) ezek mindnyájan, akik
szólnak [akik beszélnek]?
Csel. 2,8 Mi módon halljuk hát őket, kiki közülünk a
saját [anya]nyelvén, amelyben
születtünk?
Csel. 2,9 Pártusok [jelentése: harcosok,
kivándoroltak] és médek [jelentése: középső
föld] és elámiták [jelentése: fennsík;
ifjúság; elrejtve, beláthatatlanul sokáig], és kik lakozunk Mezopotámiában
[jelentése: a két folyó felvidéke; két
folyó közt], Júdeában [jelentése: dicsőítve
lesz; képletesen: vallásos emberek] és Kappadóciában [jelentése: nádas vidék; jó lovak tartománya],
Pontusban [jelentése: tenger,
hullám] és Ázsiában [jelentése: mocsár],
Csel.
2,10 Frígiában [jelentése: száraz,
terméketlen] és Pamfiliában [jelentése:
minden nemzetségből való keverék], Egyiptomban [jelentése: kettős teher, dupla nehézség, szorongatás, fogság] és
Líbiának [jelentése: szomjas, száraz
föld] tartományiban, mely Ciréne [jelentése:
kantár fennhatósága, felsőbbrendűsége] mellett van, és a római [jelentése: fenséges, hírnév, erő] jövevények [zarándokok], mind zsidók, mind
prozeliták [(proszélütosz): zsidó vallásra áttért],
Csel. 2,11 Krétaiak [jelentése: hazugság, csalás, hús földje] és arabok [jelentése: vadon, pusztaság; terméketlen, meddő], halljuk amint szólják a
mi nyelvünkön az Istennek nagyságos [csodálatos,
felséges] dolgait [tetteit].
Csel. 2,12 Álmélkodnak [megdöbbentek; (exisztémi)
magukon
kívül, extázisban / önkívületben voltak]
vala pedig mindnyájan és zavarban [tanácstalanok;
és kétségek között] valának, egymásnak ezt mondván: Vajon mi akar ez
lennie?
Csel. 2,13 Mások pedig csúfolódva [gúnyolódva] mondának:
Édes bortól részegedtek meg. [teleitták magukat édes borral]
Csel.
2,14 Péter azonban előállván [felállt] a tizeneggyel,
felemelé
szavát [és
hangosan így szólt], és szóla nékik [az összegyűlt emberekhez]: Zsidó
férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra,
és vegyétek füleitekbe az én beszédimet. »(réma): kijelentés, ige« [vegyétek ezt tudomásul és
figyeljetek szavaimra]!
Csel. 2,15 Mert nem [úgy] részegek ezek, amint ti állítjátok [ahogy ti gondoljátok]; hiszen a napnak harmadik órája van [még csak reggel
kilenc óra van];
Csel. 2,16 Hanem ez az, ami megmondatott Jóel
[jelentése: akinek Jahve az Istene]
prófétától [(prophétész): Aki Isten
előtt áll, Isten jelenlétében él, Tőle vesz Igéket.]:
Csel.
2,17 És lészen az utolsó [a végső]
napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Szellememből minden (hús)testre
[minden halandóra; kiárasztom
Szellememet minden emberre]. és prófétálnak [(prophéteuó): isteni akaratot közvetít] a ti fiaitok és leányaitok, és a ti
ifjaitok lát(om)ásokat látnak, és a ti véneitek álmokat [(enüpnion): látomás álom közben] álmodnak.
Csel. 2,18 És épen az én (rab)szolgáimra és az én (rab)szolgálóleányaimra
is kitöltök azokban a napokban az én Szellememből [kiárasztom Szellememet], és [ők is] prófétálnak.
Csel. 2,19 És teszek csodákat [adok csodajeleket] az égben odafenn, és [természetfölötti] jeleket [(szémeion):
tett vagy körülmény, aminek önmagán
túlmutató jelentősége, vagy mondanivalója van] a földön [(gé): föld, mint látható világ]
idelenn, vért, tüzet és füstnek gőzölgését [tüzet
és füstfelleget; gomolygó
füstöt].
Csel. 2,20 A nap sötétséggé változik [elsötétedik],
és a hold vérré [vérvörös
lesz; vérbe borul],
minekelőtte eljő az Úrnak ama nagy és fényes [fenséges; hatalmas és dicsőséges; tündöklő; és ragyogó;
nyilvánvaló, emlékezetes] napja.
Csel. 2,21 És lészen, hogy mindaz [bárki], aki az Úrnak nevét [(onoma): hatalom, tekintély] segítségül hívja, megtartatik [(szódzó) : üdvözül: megmenekül, épségben marad, biztonságba kerül]*
*Jóel próféciáját idézi Péter
apostol, amely így hangzott:„És lészen az után, hogy kiöntöm
[kiárasztom] Szellememet minden (hús)testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat
álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a (rab)szolgákra és (rab)szolgálóleányokra is kiöntöm [kiárasztom] azokban a napokban [abban az időben] az én Szellememet. És
csodajeleket mutatok [csodálatos jeleket idézek elő] az égen és a földön; vért, tüzet és füstoszlopokat [füstfelhőt].
A nap sötétséggé
válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes [félelmetes]
napja. De mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül
[megszabadul; üdvözül]; mert a Sion
hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás [a menedék a menekültek
számára], amint megígérte az Úr, és a
megszabadultak [megmaradtak] közt lesznek
azok, akiket elhív az Úr!” (Jóel.
2,28-32).
És mielőtt a Szent Szellem kitöltetett be kellett következni
a megváltásnak s a Megváltó halálának ezzel beteljesült a prófécia: „Tizenkét
órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön. A nap
elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. Ekkor Jézus
hangosan felkiáltott: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én szellememet!” És ezt
mondva meghalt” (Luk. 23,44-46).
A Fáraóról, Egyiptom királyáról (aki a sátán – akit az Úr
legyőzött – előképe) így szól Isten igéje: „És
mikor eloltalak, beborítom az eget, s csillagait besötétítem, a napot felhőbe
borítom, és a hold nem fényeskedik fényével. Minden világító testet
megsötétítek miattad az égen, és országodat sötétségbe borítom, ezt mondja az
Úr Isten” (Ezék. 32,7-8).
Ézsaiáson keresztül is a Szent Szellem kitöltéséről, és
annak következményeiről szól az Úr: „Így szól az Úr, teremtőd és
alkotód-anyád méhétől fogva, aki megsegít: Ne félj, én szolgám Jákób, és te
igaz nép (Jesurun: megigazult, a
szeretett), akit elválasztottam! Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és
folyóvizeket a szárazra; kiöntöm Szellememet a te magodra, és áldásomat a te
csemetéidre. És nevekednek, mint fű között, és mint a fűzfák vizek folyásinál”
„Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek!
Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, aki megfizet, Ő jő, és megszabadít
titeket! Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak,
Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában
víz fakad, és patakok a kietlenben. És tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld
vizek forrásivá; a sakálok lakhelyén, ahol feküsznek, fű, nád és káka terem” (Ésa.
44,2-4; 35,4-7).
Dávidon keresztül így szól a Szent Szellem: „Magasztaljátok
az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek a népek között az ő
cselekedeteit!” (Zsolt. 105,1).
Pál apostolon keresztül pedig kijelentést nyer az az Úr,
akit segítségül kell hívni a zsidónak úgy, mint a pogánynak: „Ha tehát
száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt
a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és
szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Az Írás is így szól: „Aki hisz
őbenne, nem szégyenül meg.” Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert
ugyanaz az Ura mindeneknek, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, akik őt
segítségül hívják. Amint meg van írva: „Aki segítségül hívja az Úr nevét,
üdvözül” (Róm. 10,9-13)
Csel. 2,22 Izraelita férfiak, halljátok meg e
beszédeket [ezeket az igéket (logosz)]:
A názáreti Jézust [(héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó) Józsué
neve görög formában], azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert [akit az Isten igazolt] előttetek erők
[(dünamisz): erő-megnyilvánulás, csoda(tevő erő)],
csodatételek [(terasz): csoda, természetfölötti dolog] és
jelek [(szémeion) jel;
ismertetőjel; jelzés; intő jel; figyelmeztető jel. Olyan tett, amelynek önmagán
túlmutató jelentősége, vagy mondanivalója van] által, melyeket Őáltala cselekedett Isten ti köztetek,
amint magatok is tudjátok.
Csel. 2,23 Őt,
aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből [aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint] adatott
halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek. [Más
fordítás: Azért, aki az Isten elvégzett
tanácsából és rendeléséből hatalmatokba adatott, ti az istentelenek által
kínoszlopra szegeztétek és megöltétek]:
Csel. 2,24 Kit az Isten feltámasztott, a halál
fájdalmait [bilincseit] megoldván;
mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia [mert nem volt lehetséges, hogy a halál hatalmában tartsa (legyőzze,
visszafogja, akadályozza) őt]*
*Pedig fel kellett volna ismerni Őt,
hiszen az Úr Jézus tetteinek hírére, minden helyről hozzávitték a betegeket,
démonoktól gyötrötteket: „És
bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az
Isten [a mennyek] országának
evangéliumát [a királyság örömhírét], és gyógyítva [orvosolt] a nép között minden betegséget és minden
erőtlenséget [fogyatékosságot;
bajt; gyengeséget. És elterjede az ő híre
egész Siriában: és hozzávivék mindazokat, akik rosszul [szerencsétlenül, nyomorúságosan] valának [minden szenvedőt]. A különféle betegségekben [súlyos
nyavalyákban] és kínokban
[gyötrelmekben] sínylődőket [akiket
különféle betegségek és bajok gyötörtek; a fájdalmas bajokban szenvedőket], ördöngösöket [ördögtől (démonoktól)
megszállottakat; démonizáltakat, epilepsziásokat], holdkórosokat és gutaütötteket [bénákat; és inaszakadtakat]; és meggyógyítja vala őket.
És nagy sokaság [tömeg] követé őt [szegődött nyomába; csatlakozott hozzá; Csapatostul
kísérték] Galileából és a Tízvárosból
[Dekapoliszból] és Jeruzsálemből és
Júdeából és a Jordánon túlról [való tartományokból] (Mát. 4, 23-25).
Bemerítő János tanítványainak kérdésére így válaszol: „És felelvén Jézus, monda nékik: Menjetek el
és jelentsétek [mondjátok el; adjátok hírül (adjátok tudtára)] Jánosnak, amiket hallotok és láttok. A vakok [újra] látnak, és a sánták [bénák] járnak;
a poklosok [leprások] megtisztulnak
és a siketek (némák) hallanak. a
halottak föltámadnak [életre kelnek], és
a (koldus)szegényeknek Evangélium [örömhír; örömüzenet] hirdettetik” (Mát. 11,4-5)
Csel. 2,25 Mert Dávid [már eleve] ezt mondja Őróla: Magam előtt láttam az Urat
mindenkor [(pasz): állandóan], mert Ő nékem jobb kezem felől van, hogy meg
ne tántorodjam [hogy meg ne inogjak; Meg ne rendüljek,
hogy biztonságban legyek].
Csel. 2,26 Annakokáért örvendezett az én szívem [(kardia):
szellemi élet központja; bensőm], és
vígadott az én nyelvem [Örül hát szívem
és nyelvem énekel]; annak felette az én (hús)testem is reménységben nyugszik [még a húsom is reménységgel lakik
(sátorozik) itt].
Csel. 2,27 Mert nem hagyod az én lelkemet [az én életemet] a sírban [a
pokolban; a halottak
birodalmában (országában); a koporsóban; az alvilágban (a Hádesben)]* és nem
engeded, hogy a te Szented rothadást [(diaphthora): bomlás, pusztulás, enyészet elmúlást] lásson.
*A Bibliai nevek és fogalmak könyve
és a Keresztény Lexikon a vonatkozó igék alapján így értelmezi ezeket a fogalmakat:
Seol (hadész): - a szó szoros értelmében: láthatatlan, amit nem
láthatunk, azaz Hádész, vagy az eltávozott lelkek helye (állapota). A Bibliai
nevek és fogalmak című könyv szerint: A Hádész
szó megfelel az Ószövetségi Seol-nak: az elhunytak lelkeinek tartózkodási
helye. Fordítják pokol-nak (a pokol
g. fogalma: hadész, abüsszosz). is: a büntetés helye,
Fordítják sírnak is. A Károli-fordítás több helyütt fordítatlanul hagyta (pl.
Zsolt 139,8), mivel a szó eredete és jelentése bizonytalan. A holtak hazájának
neve az ÓSZ-ben (h. söcól). Az izráeli szemléletmód szerint a halottak birodalma
egy nagy, földalatti térség, ahova az emberek haláluk után »alászállnak«. Innen
már az ember nem tér vissza házába. De még akkor sem ismernék fel az élők, ha
árnyéklényként ismét visszatérne oda. Az az ország, ahonnan nincs visszatérés.«
A halottak egymással sem érintkeznek, nincs tehát halál utáni »viszontlátás«.
Árnyéklényekként léteznek, életük a földi élet homályos megfelelője. A seól a
csend és hallgatás birodalma. Istentől távol van ugyan, de nincs Isten hatalmán
kívül. Ezt a téries képzetet nem szabad túlértékelni. A seólba való leszállás
gyakran csak a meghalás képes kifejezése, az eltemetésre történő utalás. Pokol.
(jelentése: amit nem láthatunk; a büntetés helye). A halottak tartózkodási
helye, vagy állapota. Megfelel a héber seolnak, amit sírnak fordítanak. Az
Újszövetségben a »gyehenna« sehol sem földrajzi, hanem mindenütt teológiai
fogalom, mely az Isten eljövendő ítéletének eszmei helyét jelöli. Gyehenna:
(geenna): - Hinnom völgye
(jelentése: nyöszörgés, sóhajtás; kegyelmes, jóságos, gazdag), Hinnom fia; -
ge-henna (vagy Gaj-Hinnom), Jeruzsálem egyik völgye, (átvitt értelemben) az
örök büntetés helyének (vagy állapotának) megnevezésére használják. BDB: Siralom-völgy: a nagy nyomorúság);
Csel. 2,28 Megjelentetted nékem [megismertetted velem] az életnek útjait [megmutattad nekem az életre vezető ösvényeket];
betöltesz engem örömmel [örvendezéssel]
a Te orcád előtt [Más fordítás: közel jössz
hozzám, és nagy örömmel töltesz be; Életre vivő utakat ismertettél meg velem. Orcáddal (proszópon: jelenléteddel) együtt lakva meg fogsz majd tölteni
jókedvvel]*
*Dávid próféciája így hangzik:
„Az Úrra néztem (tekintek) szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg
nem rendülök (nem tántorodom meg). Azért
örül az én szívem (H:léḇ: bensőm) és örvendez
(ujjong) az én lelkem (szellemem); /hús/testem is biztosságban
lakozik (kataszkénoó): tábort ver, sátorozik). Mert nem
hagyod lelkemet (H: nep̄eš: élet, én magam) a Seolban
(a holtak hazájában); nem engeded, hogy a
te szented (híved leszálljon a sírba, és) rothadást (diaphthora:
bomlás, pusztulás, enyészet) lásson. Te tanítasz engem az élet ösvényére (megismerteted
velem az élet útját), teljes öröm van
tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké” (Zsolt. 16,8-11).
Hiszen: „Csak Isten
válthatja ki lelkemet a Seol kezéből, mikor az megragad engem. Szela.
(Más fordítás: De Isten engem kivált a holtak hazájából, és
magához fog venni. Szela.)” (Zsolt. 49,16).
Dávid így vall arról, hogy Őrajta keresztül Isten Szelleme
szólt: „Az Úrnak Szelleme szólott én
bennem, és az ő beszéde (logosz=Ige; szava) az én nyelvem által” (2 Sám.
23,2)
Ézsaiáson keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy a
Messiásról, Krisztusról szólnak a próféciák: „Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött
azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a
büntetés?! A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott (kínos) halála után, bár nem követett el
gonoszságot, és nem beszélt álnokul” (Ésa.
53,8-9).
És hangzik tovább a prófécia, már a feltámadásról: „Az Úr az én erőm és pajzsom, Őbenne bízott
szívem és megsegíttettem; örvend (vidám) szívem és énekemmel dicsérem őt (és hálát adok neki). Az Úr az ő népének ereje (erőssége), és az Ő fölkentjének megtartó erőssége
(megsegítő ereje)” (Zsolt. 28,7-8).
Csel. 2,29 Atyámfiai [testvéreim] férfiak, szabad nyilván [nyíltan] szólanom ti előttetek Dávid pátriárkáról, hogy ő megholt
és eltemettetett, és az ő sírja [koporsója]
mind e mai napig minálunk van [hogy
ő életének végére jutott, el is temették].
Csel. 2,30 Próféta [(prophétész): Isten
nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy] lévén azért, és tudván,
hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött [(omnüó): esküvel fogadta],
hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből támasztja a Krisztust (hús)test szerint, hogy helyeztesse az ő
királyi székibe [trónjára],
Csel. 2,31 Előre látván ezt, szólott a Krisztus
feltámadásáról, hogy az Ő lelke [(pszükhé): élete] nem hagyatott a sírban [(hadész) az eltávozott lelkek helye, állapota, pokolban; halottak
birodalmában; nem marad az alvilágban],
sem az Ő (hús)teste rothadást [(diaphthora): bomlás, pusztulás, enyészet] nem látott*
*A Szent Szellem kijelentette
Dávidnak, hogy: „Mikor pedig a te
napjaid betelnek (ha majd letelik az időd), és elaluszol a te atyáiddal (és pihenni térsz őseidhez), feltámasztom utánad a te magodat, mely ágyékodból
(a te véredből) származik, és megerősítem
(és szilárddá teszem) az ő királyságát. Ő
fog házat építeni az én nevemnek, és megerősítem az ő királyságának trónját
mindörökké” (2 Sám. 7,12-13).
És az Úr szava beteljesedett: „Azután elaludt (pihenni tért)
Dávid az ő atyáival (őseihez), és eltemettették a Dávid városában” (1 Kir. 2,10)
„És meghala jó
vénségben, életével, gazdagságával és minden dicsőségével megelégedve. És
uralkodik az ő fia, Salamon helyette” (1 Krón. 29,28).
Mert a látható világ szintjén
is megvalósítja Isten az ő ígéretét: „Hűséget
esküdött az Úr Dávidnak, nem tér el attól (nem másítja azt meg): Ágyékod gyümölcsét (véredből való
utódot) ültetem székedbe (trónodra)” (Zsolt.
132,11)
Erről így tesz
megvallást Dávid természetes fia, Salamon: „És
beteljesíté az Úr az ő beszédét (ígéretét), amelyet szólott (amit tett); mert
felkelek az én atyám, Dávid helyett, és ülék az Izráel királyi székibe
(trónjára), amiképpen megmondotta
(megígérte) vala az Úr, és megépítém a
házat az Úr, Izráel Istene nevének” (1 Kir. 8,20).
Krisztusról, és az Ő
feltámadásáról így prófétál Dávid: „Dicsérlek
(magasztallak) Téged Uram, Istenem,
teljes szívemből, és dicsőítem a te nevedet örökké! Mert nagy én rajtam a te
kegyelmed, és kiszabadítottad lelkemet a mélységes pokolból (Más fordítás:
Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a sír mélyéből is kimentettél)” (Zsolt.
86,12-13).
„Minthogy
megszabadítottad lelkemet (megmentettél engem) a haláltól, szemeimet a könnyhullatástól és lábamat az eséstől (az
elbukástól): Az Úr orcája (az ÚR
színe) előtt fogok járni az élőknek
földén” (Zsolt. 116,8-9).
János apostolnak így jelenti ki magát a feltámadott,
dicsőség Ura: „Mikor pedig láttam őt,
leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté (rám tette) az ő jobb kezét, mondván nékem: Ne félj; én
vagyok az Első és az Utolsó, és az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön
örökké. Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai” (Jel.
1,17-18).
Krisztus
feltámadásáról tesz bizonyságot Péter apostol is: „Mert Krisztus is szenvedett (meghalt) egyszer a bűnökért (vétkekért), mint
igaz a nem igazakért (igazságos a hamisakért), hogy minket Istenhez vezéreljen (vezessen). Megölettetvén ugyan (hús)test
szerint (megölte őt a hús), de
megeleveníttetvén Szellem szerint (megelevenítette, életre keltette a
Szellem); Amelyben elmenvén, a tömlöcben
lévő (tömlöcben sínylődő) szellemeknek
is prédikált (kihirdette az isteni igazságot, az evangéliumot). Mert azért hirdettetett (hangzott,
prédikáltatott) az evangélium
(örömüzenet) a holtaknak (holtak
előtt) is, hogy megítéltessenek emberek
szerint (hús)testben (ha
testükben emberi módon ítélet sújtja is őket), de éljenek Isten szerint szellemben, (Isten kegyelméből éljenek a
Szellem által.). (1Pét
3,18-19; 4,6).
István a szanhedrin előtt tesz erről
bizonyságot: „És mikor őt elveté (Sault),
támasztá nékik Dávidot királyul; kiről
bizonyságot is tőn és monda: Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a
Jesse fiát, ki minden akaratomat véghezviszi (teljesíti). Ennek magvából támasztott Isten, ígérete
szerint, Izráelnek szabadítót, (üdvözítőül), Jézust” (Csel. 13,22-23).
„Hogy pedig
feltámasztotta őt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe (az
elmúlásba) visszatérni, azt így mondotta:
Néktek adom a Dávid biztos szent javait (nektek váltom be a Dávidnak tett
biztos, szent ígéreteket). Azért mondja
másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást (elmúlást) lásson. Mert Dávid, minekutána a saját
idejében (a maga nemzedékében) szolgált
az Isten akaratának (az Isten akarata szerint), elaludt, és helyhezteték az ő atyáihoz (és eltemették atyái
mellé), és rothadást (tehát elmúlást)
látott. De akit Isten feltámasztott, az
nem látott rothadást (elmúlást)” (Csel. 13,34-37).
Timóteushoz (jelentése: aki
Istent tiszteli; istenfélő), így szól a Szent Szellem Pál apostolon
keresztül: „(Gondolkozz azon, és) értsd
meg amit mondok; adjon azért az Úr néked belátást mindenekben. Emlékezzél meg,
hogy Jézus Krisztus feltámadott a halálból, ki a Dávid magvából való az én
evangéliumom szerint (erről szól az én evangéliumom)” (2 Tim. 2,7-8)
Csel. 2,32 Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten,
minek mi mindnyájan tanúbizonyságai [tanúi]
vagyunk.
Csel. 2,33 Annakokáért az Istennek jobbja által
felmagasztaltatván [felemeltetett],
és a megígért Szent Szellemet megnyervén
az Atyától, kitöltötte [kiárasztotta]
ezt, amit ti most láttok és hallotok.
Csel. 2,34 Mert nem Dávid ment [(anabainó): emelkedett] fel a mennybe; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én
Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől,
Csel. 2,35 Míglen vetem a te ellenségeidet [(ekhthrosz): ellenfél (ellenség)
(különösen a Sátán)] lábaid alá zsámolyul [amíg ellenségeidet hatalmad alá vetem].
Csel. 2,36 Bizonnyal tudja meg azért Izráelnek egész
háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti
megfeszítettetek [akit ti (sztauroó): kínoszlopra feszítettetek]*
*Az apostolok újra-és újra az Úr
Jézus feltámadásáról tesznek bizonyságot: „De az Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy
láthatóan megjelenjék; Nem az egész népnek, hanem az Istentől eleve választott
bizonyságoknak (tanúknak), nékünk,
kik együtt ettünk és együtt ittunk ő vele, minekutána feltámadott halottaiból”
(Csel.
10,40-41).
És: „… fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet
adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, Hogy
a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt
valóké. És
minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil.
2,9-11).
Hiszen: Ő a Messiás, a Szabadító.
Ő az, aki a Seregek Ura nevét viseli, vele egy. Neve lényét jelenti ki. Úr =
lehetőségeinek nincs korlátja. Aki az Atya jobbján ül, vagyis dicsőséges
létmódban van. (Jubileumi kommentár). „Aki azért megveti ezeket, nem embert vet meg, hanem az Istent, aki
Szent Szellemét is közli velünk (reátok árasztja)” (1 Thess. 4,8)
Csel. 2,37 Ezeket pedig mikor hallották [mintha szíven találták volna őket],
szívükben [(kardia): bensőjükben, a fizikai, lelki és a szellemi
élet központja] megkeseredének [a
szó átszúrta a szívüket], és mondának, Péternek és a többi
apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai [testvérek], férfiak?
Csel.
2,38 Péter pedig monda nékik: Térjetek meg [változtassátok meg gondolkozásotokat]
és merítkezzetek be mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek [(hamartia): céltévesztés]
bocsánatára [eltörlésére]; és veszitek [megkapjátok]
a Szent Szellem ajándékát.
Csel. 2,39 Mert néktek lett az ígéret és a ti
gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze [távol] vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.
Csel.
2,40 Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri [(diamartüromai): hirdet,
bizonyságot tesz, bizonyít, tanúsít] és inti [(parakaleó): bátorít,
buzdít] vala őket, mondván: Szakasszátok el magatokat [meneküljetek el, szabaduljatok meg] e gonosz [(szkoliosz): romlott, konok, makacs, önfejű] nemzetségtől. [(genea): generáció, nemzedék, nemzetség]!
Csel. 2,41 Akik azért örömest vevék az ő beszédét [hittek a (logosz): Igének], még azon a napon
bemerítkeztek; és hozzájuk [az
eklézsiához] csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek [(pszükhé) személy; (Mohay András:
Újgörög - Magyar kéziszótár 705. oldal)]*
*Az Úr Jézus szenvedése előtti imája teljesült be, amelyben azt kérte a
tanítványaival kapcsolatban: „De nemcsak ő érettük könyörgök,
hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd én bennem” (Ján. 17,20).
Az Úr Péter apostolon keresztül meggyógyít egy születése óta
béna embert, s a kérdésekre így válaszol: „Az
Isten pedig, amikről eleve megmondotta (előre megmondott) minden ő prófétájának szája által, hogy
(az ő) Krisztusa elszenvedi, ekképpen
töltötte be (azt teljesítette be így). Bánjátok
meg (változtassátok meg a felfogásotokat) azért és térjetek meg (térjetek vissza Istenhez), hogy eltöröltessenek a ti bűneitek
(céltévesztésetek), hogy így eljöjjenek a
felüdülés idei az Úrnak színétől. És elküldje a Jézus Krisztust, aki néktek
előre hirdettetett (akit Messiásul rendelt nektek)” (Csel. 3,18-20).
„Ti vagytok a
prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett (kötött) a mi atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te
magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan. Isten elsősorban nektek
támasztotta fel és küldte el Szolgáját, aki megáld titeket azzal, hogy
mindenkit megtérít a maga gonoszságából” (Csel. 3,25-26).
„Legyen tudtotokra mindnyájotoknak (vegyétek tudomásul
valamennyien) és az Izráel egész népének,
hogy a názáretbeli Jézus Krisztusnak neve által, akit ti megfeszítettetek, kit
Isten feltámasztott halottaiból (a halálból), az által áll ez ti előttetek épségben (egészségesen). És nincsen senkiben másban üdvösség: mert
nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk
megtartatnunk (amely által üdvözülhetnénk)” (Csel. 4,10-12).
Már Mózesen keresztül hangzik a
prófécia Izráel eltévelyedéséről: „Gonoszak
voltak hozzá (elromlottak), nem fiai
(már), a magok gyalázatja
(hitványak); romlott és elvetemült
(fonák és hamis) nemzedék (ez)” (5
Móz. 32,5).
És Dávid is erről prófétál: „Mert bizonyságot állított Jákóbban (intelmeket írt Jákób elé), és törvényt rendelt Izráelben (tanítást
adott Izráelnek). Amelyek felől
megparancsolta atyáinknak (őseinknek), hogy
megtanítsák azokra fiaikat (hogy adják azokat tovább utódaiknak). Hogy megtudja azokat a jövő nemzedék, a
fiak, akik születnek; és (ha felnőnek) felkeljenek
és hirdessék azokat (és beszéljék el) fiaiknak;
Hogy Istenbe vessék reménységüket (bizalmukat) és el ne felejtkezzenek Isten dolgairól (ne felejtsék el Isten nagy
tetteit), hanem az ő parancsolatait
megtartsák. Hogy ne legyenek olyanok, mint apáik (őseik): szilaj (sárar: makacsnak, konoknak, ellenszegülőnek,
lázadónak, gonosznak, elvetemültnek lenni), és makacs (máráh: lázadónak, engedetlennek, ellenszegülőnek lenni, fellázad, felkel,
ellenáll) nemzedék, olyan nemzedék,
amelynek szíve nem volt szilárd (állhatatlan szívű nemzedék). És szelleme sem volt (nem maradt) hű Isten iránt” (Zsolt. 78,5-8).
Az Úr egy római (vagyis pogány) századoshoz, Kornélius
házába küldi Pétert, hogy hirdesse az Evangéliumot, hogy a távolvalók is
üdvösséget nyerjenek: „Péter pedig
megnyitván száját, monda: Bizonnyal látom, (és most kezdem igazán
megérteni) hogy nem személyválogató az
Isten; Hanem minden nemzetben kedves ő előtte, aki őt féli és igazságot
cselekszik. Azt az igét, melyet elkülde az Izráel fiainak, hirdetvén békességet
a Jézus Krisztus által Ő mindeneknek (a mindenség) Ura. Ti ismeritek azt a dolgot, mely lőn (tudjátok, mi történt) az egész Júdeában, Galileától kezdve, az
után a bemerítés után, melyet János prédikált (hirdetett), A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten
Szent Szellemmel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván
mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak (az ördög igájában
vergődtek); mert az Isten vala ő vele.
És mi vagyunk
bizonyságai (tanúi) mindazoknak,
amiket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; akit
megölének, fára feszítvén. Ezt az Isten feltámasztá harmadnapon, és megadá,
hogy ő megjelenjék nyilván (láthatóan), Nem az egész népnek, hanem az Istentől eleve választott (akiket
előre kiválasztott erre) bizonyságoknak (tanúknak),
nékünk, kik együtt ettünk és együtt
ittunk ő vele, minekutána feltámadott halottaiból. És megparancsolta nékünk,
hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot, hogy ő az Istentől rendelt
bírája élőknek és holtaknak. Erről a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy
bűneinek bocsánatát veszi az ő neve által mindenki, aki hiszen Őbenne” (Csel.
10,34-43)
Csel.
2,42 És foglalatosok valának az apostolok tudományában [kitartóan, folyamatosan részt vettek az
apostolok tanításaiban] és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben
[és az imádkozásban].
Csel.
2,43 Támada pedig minden lélekben [(pszükhé):
mindenkiben] félelem [tisztelet], és az apostolok sok csodát és jelt
tesznek vala [Más fordítás: Mindenkiben
félelem és tisztelet keletkezett, mert az apostolok sok csodát és jelet tettek].
Csel. 2,44 Mindnyájan pedig, akik hisznek, együtt [egy akaraton]
valának [Más fordítás: A hívők mind
ugyanazon a helyen, ugyanabból a célból tartózkodtak], és mindenük köz vala
[mindent
közösnek tekintettek];
Csel. 2,45 És jószágukat és marháikat [vagyonukat, birtokaikat és javaikat]
eladogatták, és [árát]
szétosztogatták azokat [egymás között]
mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége vala.
Csel. 2,46 És minden nap egy akarattal [(homothümadon): teljes egyetértésben; közös elhatározásból, és közös akarattal]
kitartva [folyamatosan] a templomban
[állandóan a szent helyen
tartózkodtak], és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala
eledelben [táplálékban] örömmel [ujjongással] és tiszta szívvel [egyszerűséggel].
Csel. 2,47 Dicsérve [dicsőítették] az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva
[az egész nép szerette őket]. Az Úr
pedig minden napon szaporítja vala [gyarapította] a gyülekezetet [a kihívottak közösségét] az üdvözülőkkel [megváltottakkal, megmentettekkel, megszabadítottakkal]*
*A Szent Szellem kitöltetésének feltétele is az, hogy a hívők egységben
legyenek. Így következett be a pünkösdi csoda is: „És
mikor bementek [hazatértek], felmennek
a felsőházba [a felső szobába], ahol
szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és
Máté, Jakab, az Alfeus fia, és [buzgó] Simon,
a zelóta, és Júdás, a Jakab fia. Ezek
mindnyájan egy szívvel-lélekkel [egy indulattal s állandóan, kitartóan,
állhatatosan] foglalatosak valának [vettek részt] az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával,
Jézusnak anyjával, és az Ő atyjafiaival [testvéreivel] együtt” (Csel.
1,13-14).
Isten ereje is ez
által működik hatékonyan: „A hívők
sokaságának (a hívők egész gyülekezetének) pedig szíve-lelke egy vala; és senki semmi marháját (vagyonát) nem mondá magáénak, hanem nékik mindenük
közös vala. És az apostolok nagy erővel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus
feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon. Mert szűkölködő sem vala ő közöttük senki;
mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak, eladván, elhozták az
eladottak árát, és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották
mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá” (Csel. 4,32-35).
„Az apostolok kezei által pedig sok jel és
csoda lőn (csoda történt) a nép között; és egy akarattal mindnyájan a
Salamon (jelentése: békesség)
tornácában valának (a Salamon csarnokában tartózkodtak). „Velük együtt bizonyságot tevén arról az
Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel s a Szent Szellemnek
közléseivel (megnyilvánulásaival) az
Ő akarata szerint” (Zsid. 2,4).
Egyebek közül pedig senki sem mert közéjük
elegyedni (hozzájuk
csatlakozni): hanem a nép magasztalá
őket; Az Úrban hívők száma (pedig) egyre
növekedett, férfiak és nők tömegével” (Csel. 5,12-14).
Dávid is a hívők
egységéről, és az abból következő kenet kiáradásáról prófétál: „Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és
mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak (és ha a testvérek
egyetértésben élnek)! (Olyan ez) mint a
drága olaj a fejen, amely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; amely lefoly
köntöse prémjére; (Olyan) mint a
Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és
életet (mindenkor) örökké!” (Zsolt. 133,1-3).
Hogy a hívők között
senki ne legyen, aki szükséget szenved, arról így rendelkezik az Úr: „Akinek pedig van miből élnie e világon
(világi javakkal rendelkezik), és elnézi,
hogy az ő atyjafia szükségben van (szükséget szenved), és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az Isten
szeretete (abban hogyan lehetne az Isten szeretete)? Fiacskáim (gyermekeim), ne
szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal
(valóságosan). És erről ismerjük meg,
hogy mi az igazságból vagyunk, és így tesszük bátorságosakká Őelőtte a mi
szíveinket” (1 Ján. 3,17-19).
Már Mózesen
keresztül így szól az Úr: „Ne legyen
köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az ÚR azon a földön, amelyet az
ÚR, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd” (5Móz. 15,4).
Ez pedig
megvalósulhat, ha Isten van köztünk, ahogy János apostol látta
elragadtatásában: „És hallék nagy
szózatot (egy hatalmas hang szól a trónus felől), amely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel
van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz
velük, az ő Istenük” (Jel. 21,3).
Ez lehetséges, mert
már megvalósult, amit látomásban látott az apostol, ahogy erről bizonyságot
tesz Isten Igéje: „És az Ige (logosz) (hús)testté lett és lakozék [itt (élt) sátorozott; sátrat vert; letáborozott] mi
közöttünk [közöttünk vett szállást] és
láttuk [szemléltük] az ő dicsőségét,
mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét.
[mint az Atyától származó egyszülött dicsőségét]. Aki teljes vala kegyelemmel [(kharisz): Isten szeretetének konkrét cselekedetekben való
megnyilvánulása] és igazsággal [(alétheia): Ige = Az, ami
megegyezik, megfelel a tényeknek, maga a VALÓSÁG]; »akit kegyelem és
igazság tölt be«” (Ján. 1.14).
És a kijelentés így folytatódik: „Aki az ő dicsőségének visszatükröződése
(kisugárzása), és az ő valóságának (lényének) képmása, aki hatalma(s)
szavával fenntartja (hordozza) a mindenséget, aki (miután) minket
bűneinktől megtisztítván, üle a (mennyei) Felségnek jobbjára a
magasságban” (Zsid. 1,3)
„És minden versengés nélkül (közismerten, elismerten,
bevallottan, valóban) nagy a kegyességnek eme titka: Isten (aki) megjelent
(láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált; megmutatkozott) (hús)testben.
megigazíttatott (igaznak bizonyult) lélekben (pneuma: szellemben). Megláttatott (megjelent,
megmutatkozott) az angyaloktól/nak. hirdettetett a pogányok
(népek, nemzetek) közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16)
Válogatás C.S.Lewis gondolataiból
A dicsőség csak ennyi: az ajtó, amin egy életen át
kopogtattunk, egyszer csak kitárul előttünk.
Imádni Őt
„Ezért a fiúért
könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet, amelyet tőle kértem. Most azért én is
az Úrnak szentelem őt"(1Sám 1,27-28).
Megnézted már tüzetesebben ezt a két mondatot? Nekem
kiváltképpen becsesek. Lássuk őket egymás mellett: „Az Úr megadta...én is az Úrnak
szentelem őt." Nagy bánatában Anna fiúért könyörgött az Úrhoz, és kérése
teljesült. Van-e imádságra felelet, amely ezt felülmúlja? Minden vágya ez a
gyermek volt, mégis midőn elnyerte, azonnal visszaadta az Adományozónak. Amikor
megválik Sámueltől, ezt olvassuk: „És imádkoztak az Úrhoz".
Majd ha számomra is elérkezik a nap - miképpen eljött Anna
számára -, hogy Sámuelemet, akiben minden reményem összpontosul, átengedem
Isten kezébe, akkor fogom csak megtudni, mit jelent imádni Őt. Mert csak a
kereszt nyomában jár imádás, ahol Isten minden mindenekben. Amikor a kezünk
mindattól megüresedik, ami nekünk kedves, és életünk középpontja többé nem mi
vagyunk, hanem az Úr - az az imádás.
Creflo Dollar: Isten jelenléte
Szeretnék egy dolgot beégetni a szellemedbe, hogy ezután
soha többé ne kételkedj Isten jelenlétében! Ti fiak és lányok vagytok, a
Mindenható Isten fiai és lányai. Kezdd el magad helyesen látni, és ne engedd
ebből kibeszélni magad!
1Móz 3,4-10 És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem
haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy amely napon ejéndetek abból,
megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint az Isten: jónak és
gonosznak tudói. És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a
szemnek, és kívánatos az a fa a bölcsességért: szakaszta azért annak
gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék. És
megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; fügefa
levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak. És
meghallák az Úr Isten szavát, aki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és
elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között.
Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? És monda:
Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és
elrejtezém.
A győztesekre két dolog jellemző: a félelem nélküliség és
Isten jelenléte.
A diadalmasokra az jellemző, hogy minden csatát megnyernek.
Dávid például egyetlenegyet sem veszített el. Minden győztesnek két fegyvere
van. A félelem nélküliség az egyik. Nem tudsz győzni, ha félelem van benned. Ez
kapcsolódási pont az ördög és a félelem, a félelem tárgya között. Isten nem a
félelem szellemét adta nekünk, hanem az erő, szeretet és józan értelem
szellemét. Bár meghajolhatsz a félelem előtt, de az nem az intellektusunk
terméke. Ez kívülről jön az értelmünkhöz: az érzékeinken – látásunk, hallásunk
– és tapasztalatainkon keresztül, ami a természetes világból érkezik. A
félelmet arra használja az ördög, hogy kételkedj Isten Igéjében. Tehát a
félelem-nélküliség alapvető. Át tudsz menni olyan helyzeteken, amikor egy
fikarcnyi félelem sincs benned, és a sátán semmit sem tud tenni veled. Hogy
bármit is tudjon tenni, ahhoz félelemnek kell lenni. Ahol félelem van, ott
sátán is van. Ez egy szellemi erő, de a félelem nem Istentől van.
Hogy mindenkor győzni tudj, a második fegyverre is szükséged
van: ez Isten jelenléte.
Ma egy hozzáállást mutatok neked, amit minden
diadalmaskodónak, minden győztesnek birtokolnia kell. A vallás azt mondja, csak
Jézus képes úgy élni, hogy minden csatát megnyer. De te Isten fia vagy, s
újjászületés után képes vagy te is így élni. Isten gondolkodásmódja az
újjászületett ember gondolkodásmódja, Isten hozzáállása az újjászületett ember
hozzáállása is. Ez a hozzáállás pedig a bizonyosság, mégpedig annak a
bizonyossága, hogy Isten mindig veled van, amíg csak itt vagy a földön.
Isten nem azt ígérte, hogy csak akkor lesz veled, ha
megfelelően viselkedsz, ha szép és jó vagy. Nincs egy Mikulás-listája!
Felfedezted már, hogy minden alkalommal, amikor féltél, nem
voltál biztos Isten jelenlétében? Azt gondoltad, hogy Isten visszavonult, hogy
nem vagy elég jó, vagy nem vagy elég szent Isten számára. És azért volt, azért
lehetett ott a félelem, mert nem voltál benne biztos, hogy Isten veled van. S
azért mentél oda máshoz, hogy imádkozzon érted, mert úgy gondoltad, Isten
jobban vele van, mint veled, jobban meghallgatja őt, mint téged. Ez sokszor a
bűntudat miatt van - egy meg nem vallott, vagy akár megvallott bűn miatt.
Krisztus testében a hívők sokkal inkább bűn-tudatúak, mint
igazság-tudatúak. A bűn elnyomja az embert, ez az oka annak, hogy kételkedsz
Isten jelenlétében. Ha bűn van az életedben, de nem foglalkozol vele, ugyanazt
teszed, mint Ádám és Éva. Ők engedetlenek voltak, és elkezdtek félni. Ádám és
Éva a bűnesetig nem ismerte a félelmet! A bűn bejött, és bejött a félelem is.
Addig nem féltek, sem állatoktól, sem Istentől. Utána viszont kételkedni
kezdtek Isten jelenlétében.
Addig együtt sétáltak, beszélgettek Istennel. Miután pedig
eltévesztették, elrontották a dolgot, anélkül, hogy Isten bármit is mondott
volna, már féltek tőle, elbújtak előle. Sokszor találkoztam emberekkel, akik
azért maradtak ki a gyülekezetből, mert bűnt követtek el, és még nem jöttek ki
belőle. Miért van, hogy ha bűnt követsz el, eltávolodsz Istentől és a
gyülekezettől is? „Tudom, ha eljönnék a gyülekezetbe, segítenének nekem, ha
olvasnám a Bibliát, Isten szólna hozzám, ha imádkoznék, közelebb kerülnék
Istenhez.” De nem, az ember elbújik a félelem, a bűntudat miatt. Engedem, hogy
lenyomjon ez a dolog.
Istennek nem volt szüksége arra, hogy Ádám elmondja, mi
történt… Ugyanezt tesszük ma is: „Isten nem tudja, mit tettem…” Isten nem akkor
döbben rá, hogy bűnt követtél el, amikor megvallod! Hanem a bűnvallással
kerekedsz a bűnöd fölé!
A 9. versszakban Isten hívja Ádámot és Évát. Isten hívni fog
téged, még akkor is, ha elhibázod valahol. A bűneset után megjelent nekik,
hívta őket, és beszélt velük. De Istentől a bűntudat miatt távol akartak
maradni, elbújtak. Pedig ilyenkor épp fordítva kellene tenni. Ilyenkor még
inkább szükség van Isten szülői gondoskodására! Azt az elképzelésedet hajítsd
ki, hogy Isten nem tud veled mit kezdeni, ha bajba keveredsz! Saját életemben
Isten legjobb szavaira mindig ilyenkor van szükségem, és Isten füle ilyenkor is
kész arra, hogy beszéljek hozzá. Erős ígéret van erre a helyzetre is: soha el
nem hagylak, és el nem távozom tőled! Nem azt mondja: hát öregem, ha rendes
leszel, veled maradok. Nem, ha a mély vizekbe vagy a pokolba kerülsz is, én ott
vagyok VELED és ÉRTED!
De mit is csinálunk mi? A bűntudatunk semmissé teszi az Ő
jelenlétét. Nem az történik, hogy Ő eltávolodik tőled, hanem te szaladsz el
Tőle minél messzebbre. Nem Isten fejezi be a társalgást veled, hanem te teszel
füldugót a füledbe. A bűn olyan, mint egy füldugó: Isten beszélne hozzád, de te
nem hallod. Nem akarsz vele közösségben lenni. De ne Istent vádold! Mert nem Ő,
hanem a bűn és a félelem okozója ennek.
Soha nem mondd, amit néhányan: bűnbe estem, és az Úr
elhagyott. Nem, Ő nem hagyott el, te másztál ki a karjai közül.
Visszagyömöszölöd, visszautasítod az Ő ölelő karjait. Mondja az Úr: „gyere
vissza gyermekem!” Te pedig: „nem Uram, hagyjál békén, előbb rendbe teszem
magam, s akkor majd jövök.” A félelem akkor jön, amikor nem vagy biztos Isten
jelenlétében. Viszont Isten jelenlétének bizonyossága a félelmet elűzi (a
teljes szeretet kiűzi a félelmet). A kettő kizárja egymást. Ha Isten
jelenlétének a tudata nincs valakinek az elméjében, a félelem erősödik. Viszont
a félelem gyengül, s eltűnik, ha Isten jelenlétének a tudata növekszik. Nem
Istennel van a baj, ha Isten jelenlététől félsz, vagy ha kételkedsz benne, mert
úgy gondolod, hogy meg van botránkozva rajtad, és eltávolodott tőled. Nem
kételkedhetsz az Ő jelenlétében SOHA! Isten soha nem fog elhagyni, veled lesz a
világ végezetéig.
„Jó-jó, de ha ennyire szeret, miért küld embereket a
pokolba?!” Ő nem küld soha senkit oda! Saját magukat küldik. Isten adott
választási lehetőséget. Isten Szeretet! Mi emberekkel vagyunk kapcsolatban,
akik kicsit vagy nagyon szeretnek. De Isten nem tud kicsit vagy nagyon szeretni
– Ő MAGA A SZERETET! Mindig olyan emberekkel hasonlítjuk össze, akik szeretnek
valamennyire. De Isten maga a szeretet!
A szeretetnek nincs gondja a megbocsátással, a szeretet
mindig kész megadni a második esélyt. Azután a harmadik, tizedik, s ki tudja
hányadik esélyt. Az emberek szeretete változhat. Isten szeretete nem változik.
Mert Ő MAGA A SZERETET! Neked bizonyosnak kell lenned Isten jelenlétében és
szeretetében. A hozzáállásod ilyen legyen: az Atya velem van és minden rendben
lesz. Lehet, hogy most rosszul néznek ki a dolgok, sok butaságot csináltam. De
Isten velem van, és ki fog segíteni. Minden rendben lesz.
Ne gondold: Isten velem van, mert kiérdemeltem, mert jól
teszem a dolgokat. Bolond! Isten nem olyan, aki azt figyeli, ha rosszat
csinálsz, hogy jól kupán vágjon és elpusztítson. Lehetsz olyan tökéletes, hogy
már nincs szükséged Istenre, ám akkor Jézus vére és keresztáldozata teljesen
felesleges lenne. De Isten tudja, hogy mi el fogjuk téveszteni néha, hogy
elhibázzuk időnként, ezért döntött úgy, hogy velünk lesz minden időben!
Fordította: Orbán Tibor
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)