2011. december 29.
Jól tudjuk és mégsem teszünk semmit
János 10,10: A tolvaj nem egyebért jön, hanem
hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és
bővölködjenek.
Korunk paradoxona:
Nagyok a házaink, de kicsi a toleranciánk.
Szélesek az útjaink, de szűkek a nézeteink.
Többet fogyasztunk, de kevesebbünk van.
Többet vásárolunk, és kevesebb az örömünk.
Nagyobbak a házaink és kisebbek a családok.
Több a kényelmünk, de kevesebb az időnk.
Több az oktatás, de kevesebb az értelem.
Több az ismeret, és kevesebb a megértés.
Tele vagyunk szakértőkkel, de tele vagyunk problémákkal is.
Több az orvosság, kevesebb az egészség.
Túl sokat dohányzunk, túl sokat iszunk, felelőtlenül
költekezünk. Hamar felidegesítjük magunkat, este későn fekszünk le, és reggel
fáradtan ébredünk. Túl keveset olvasunk, ritkán tekintünk a távolba, és ritkán
imádkozunk.
Megsokszoroztuk az anyagi javainkat, de közben elfogytak az
értékeink. Túl sokat fecsegünk, de túl keveset szeretünk, és túl sokszor
gyűlölködünk.
Tudjuk azt, hogy hogyan teremtsük elő az élethez szükséges dolgokat,
de nem tudjuk, hogy hogyan is éljünk valójában.
Könnyebben jutunk el a Holdra, mint a szomszéd ajtajáig.
Meghódítottuk a világűrt, és nem látjuk a bennünk rejlő űrt.
Egyre nagyobb, de nem jobb dolgokat viszünk végbe.
Tisztítjuk a levegőt, és szennyezzük a lelkünket. Az
atomokat szét tudjuk rombolni, az előítéleteinket nem.
Többet írunk, és kevesebbet tudunk. Többet tervezünk, és
kevesebbet érünk el. Megtanultunk gyorsnak lenni, de nem tudunk várni.
Egyre újabb számítógépeket készítünk, amelyek egyre több
információt tárolnak és számtalan másolatot küldenek szét a világba, de egyre
kevesebbet beszélgetünk egymással.
A gyors étkezés és a rossz emésztés, a nagyranőtt emberek és
a kisszerű lelkek, a könnyű profitszerzés és a nehéz emberi kapcsolatok korszakát
éljük.
Nagyobb a családi jövedelem, de több a válás. Egyre szebbek
a házaink, és egyre több a szétrombolt otthon.
Eljött a gyors utazások, a „használd és dobd el” árucikkek,
az egy éjszakás kapcsolatok és a túlsúlyos emberek korszaka.
Ejött a mindentudó tabletták korszaka: stimulálnak,
megnyugtatnak, megölnek bennünket.
Olyan korban élünk, amikor fontosabb, hogy valamit a
kirakatba tegyünk, mintsem hogy használjuk, amikor a modern technika egy ilyen
üzenetet szét tud vinni az egész világba, és csak rajtunk áll: megváltoztatjuk
az életünket, vagy továbbra is a világ elvárásainak felelünk meg.
Emlékezzetek arra, hogy adjatok több időt a szeretteiteknek,
mert ők nem lesznek mindig veletek.
Szóljatok egy jó szót azokhoz, akik most őszinte rajongással
néznek fel rátok, mert ezek a csöppségek hamar felnőnek, és nem lesznek többé
veletek.
Öleljétek meg a körülöttetek lévő embereket, mert ez az
egyetlen olyan kincs, ami a szívből jön, és nem kerül semmibe.
Mondjátok el szeretteiteknek, hogy mennyire szeretitek őket.
Egy puszi, egy szívből jövő ölelés minden rosszat
elfeledtet.
Fogjátok meg egymás kezét és élvezzétek ki azokat a
pillanatokat, amikor együtt vagytok, mert eljön az a nap, amikor ezek az
emberek már nem lesznek mellettetek.
Találjatok időt arra, hogy szeressétek egymást, hogy
beszélgessetek egymással, hogy elmondhassátok mindazt, amit el szeretnétek
mondani.
Az életet nem a lélegzetvételek számával, hanem a
lélegzetelállító pillanatok számával mérjük.
Ezeket a gondolatokat egy amerikai színész, George Carlin
fogalmazta meg, felesége halálakor.
Jakab 4,4-5: …Aki azért e világ barátja akar
lenni [a világ elvárásainak akar megfelelni], az Isten ellenségévé lesz.
Egyre jobban Krisztusra hasonlítani
december 29., csütörtök
„… egyre inkább hasonlóvá válunk Hozzá.” (2Korinthus 3:18
TLB)
Krisztushoz hasonlóvá válni nem azt jelenti, hogy elveszíted
személyiségedet, és lélektelen, értelem nélküli klónná válsz. Isten teremtette
azokat a személyiségjegyeket, melyek egyedivé tesznek, így hát biztosan nem
akarja lerombolni azokat. A Krisztushoz hasonlóvá válás a jellemedet formálja,
nem a személyiségedet. Pál azt írja: „…öltsétek fel az új embert – egy egészen
új életmódot, amit Isten tervezett, egy belülről megújult életet, Isten
tetszése szerinti magatartásformát, amely híven tükrözi az Ő jellemét bennetek”
(Efezus 4:22-24 TM).
Valahányszor elfeledkezel arról, hogy a jellem és nem a
kényelem az, ami Istennek elsőrendű fontosságú az életedben, csalódott és
keserű leszel, és azon kezdesz tűnődni: „Miért történik ez velem? Miért nem
tesz Isten valamit?” A bővölködő élet nem a nehézségek hiányát jelenti, hanem
azt, hogy növekedni tudunk a nehézségek közepette is. Ahogy az Úr Lelke
munkálkodik bennünk, egyre inkább Hozzá hasonlóvá válunk.
Jól van – mondod – de hogyan történik ez meg a való életben?
Döntéseink által – úgy, hogy a helyes dolgot választjuk, és bízunk abban, hogy
Isten Lelke megadja nekünk az erőt, szeretetet, hitet és bölcsességet ahhoz,
hogy meg is tudjuk tenni. Mivel Lelke bennünk él, ezek a dolgok mind elérhetőek
annak, aki kéri. De ha kéred Isten vezetését, és Ő megmondja, hogy mit tegyél, akkor
engedelmeskedned kell neki.
Amikor Józsué a Jordán folyónál állt, a folyó vize csak
akkor húzódott vissza, mikor az első ember belelépett. Az engedelmesség
felszabadítja Isten erejét! Isten arra vár, hogy az Ő útmutatásai szerint
cselekedj. Nem várhatsz addig, amíg képesnek érzed rá magad, vagy
magabiztosnak, lépned kell, amikor még gyenge vagy, meg kell tenned a helyes
dolgot félelmeid ellenére is.
Így tudsz együttműködni a Szentlélekkel abban, hogy Krisztus
jelleme kifejlődjék benned.
2011. december 28.
Az Evangélium hirdetése
A pusztai kísértés után az Úr Jézus
folytatta az Evangélium hirdetését: „Minekutána
pedig János tömlöcbe (vagyis fogságba) vettetett,
elméne Jézus Galileába, prédikálván (és így hirdette) az Isten országának evangéliumát.
És mondván: Betelt az idő, és elközelített az Istennek országa [az
Istennek királysága, uralma]; térjetek
meg [térjetek új felismerésre, változtassátok meg gondolkozásmódotokat;
térjetek, forduljatok vissza Isten felé],
és higgyetek az evangéliumban” (Márk.
1,14-15).
A tanítványoknak adott parancsból kerül kijelentésre, hogy
mit jelent az Evangélium hirdetése: „Elmenvén
pedig prédikáljatok (és hirdessétek), mondván:
Elközelített a mennyeknek országa. Betegeket gyógyítsatok, poklosokat (leprásokat)
tisztítsatok, halottakat támasszatok,
ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek (Ingyen kaptátok), ingyen adjátok” (Mát. 10,7-8)
Ige: Hívjátok segítségül…
„Magasztaljátok az Urat, hívjátok
segítségül az ő nevét, hirdessétek a népek között az ő cselekedeteit!” (Zsolt.
105,1).
Pál apostolon keresztül pedig
kijelentést nyer az az Úr, akit segítségül kell hívni zsidónak úgy, mint
pogánynak: „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy
Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy
megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.
Az Írás is így szól: „Aki
hisz őbenne, nem szégyenül meg.” Mert nincs különbség zsidó meg görög között;
mert ugyanaz az Ura mindeneknek, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, akik őt
segítségül hívják. Amint meg van írva: „Aki segítségül hívja az Úr nevét,
üdvözül” (Róm. 10,9-13)
Ige: Akié a Fiú...
Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van
önmagában. Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a
bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az Ő Fiáról. És ez az a
bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő
Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet:
akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,10-12).
Vida Mézcseppek:
Mi emberek ismételgetünk, mert munkánk tökéletlen. Isten -
Jézus - csak egyszer tesz, mert nála minden tökéletes.(Kiss F. prof.)
Spurgeontól gondolatok
Ha a malacnak annyiszor adsz enni, ahányszor röfög, a gyermekednek pedig
engedsz mindig, ha sír, akkor végtére lesz egy kövér malacod és egy
elkényeztetett gyermeked
"Elnézést" - vagy "Bocsáss meg"?
Ha te is úgy gondolod, hogy a sofőrök hihetetlen
kifogásokkal képesek előrukkolni, csakhogy megússzák a büntetést, meg kellene
nézned, milyen történetek kerülnek a biztosítótársaságok baleseti bejelentő
papírjaira. Nemrég a Toronto Sun nevű újság megjelentetett párat ezek közül a
tényleges bejelentések közül:
„Egy gyalogos nekem jött, és a kocsim alá került".
„Megpróbáltam leütni egy legyet, és így a telefonpóznának
hajtottam."
„Már negyven éve vezettem, amikor elaludtam a kormánynál, és
karamboloztam."
„Egész nap növényeket vásároltam, és hazafelé tartottam.
Ahogy egy kereszteződéshez értem, kinőtt egy sövény, és zavart a kilátásban.
Nem láttam a másik autót."
„A gyalogosnak fogalma sem volt róla, merre menjen, így
elütöttem."
„A telefonpózna gyorsan közeledett. Megpróbáltam kitérni az
útjából, de beleütközött a kocsi elejébe."
„Hazaérve nem a megfelelő házhoz hajtottam be, és nekimentem
egy fának, ami nekem nincs."
„A fickóval tele volt az út. Többször is kikerültem, mielőtt
elütöttem."
„Az autómmal törvényesen leparkoltam, amikor az beletolatott
a másik járműbe.
„Előtűnt a semmiből egy láthatatlan autó, nekiment az
enyémnek, aztán eltűnt."
„A baleset közvetett okozója egy kis autóban ülő kis fickó
volt, akinek nagy volt a szája."
A legtöbben elszúrunk dolgokat az életünkben, és mi is elég
béna kifogásokkal állunk elő. A Biblia azonban azt mondja az 1Ján 1,9-ben: „Ha
megvalljuk bűneinket, [Isten] hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és
megtisztítson minket minden hamisságtól..." Ez egy elképesztő ígéret.
De van feltétele: „Ha megvalljuk bűneinket..." A
megvallás egy olyan szóból származik, ami azt jelenti, hogy „ugyanannak
nevezni". Vagyis amikor vétkezünk, nem kell kifogásokat keresnünk, vagy
másokat vádolnunk, vagy megpróbálni kibújni alóla. Csak annyit kell mondanunk:
„Istenem, ez bűn volt. Te bűnnek nevezed, én is bűnnek nevezem, és ennyi.
Kérlek, bocsáss meg nekem!"
Azt mondják, az egyetlen bűn, amit Isten nem bocsát meg, az
a bűn, amit soha nem vallunk meg. Ahányszor rossz irányba fordulunk, vagy
lesodródunk az útról, döntenünk kell. Megvalljuk a bűnünket, vagy azt kérjük
Istentől, hogy nézze el? Végül is két imádság valamelyikéről van szó: „Istenem,
kérlek, nézd el!" vagy „Istenem, kérlek, bocsáss meg!".
Carl Eichhorn: Jézus küzdelmes imája
És halálos gyötrõdésben mind buzgóbban imádkozott. (Lukács 22, 44)
Jézus az imádkozás dolgában is dicsõséges példáképünk. Minél
hevesebben tört rá a félelem, annál buzgóbban imádkozott. Minél erõsebb lett a
kísértés, ami le akarta téríteni az engedelmesség útjáról, annál erõsebben
kapaszkodott az Atyába. A legnagyobb gyengeség órája volt ez. Az Õ testének,
azaz földi életének napjaiban (Zsid 5, 7) minden oldalról kísértés támadta.
Hiszen a test erõtelen és fogékony a bûn minden támadására.
A Megváltó Gecsemánéban jutott el az erõtlenség
mélypontjára. A halál rettegtetése mögött, amely a földre sújtotta, maga a
Sátán állt. Az Úr világosan megmondta, hogy a világ fejedelme jön ellene (Jn
14, 30). Szenvedése a "sötétség órája" volt (Lk 22,
53) és ennek hatalma a tanítványok álmosságában is megmutatkozott. Az ellenség
el akarta szigetelni az Úr Jézust, hogy annál könnyebben gyõzze le Õt. A Sátán
azt mutatta Jézusnak, hogy szinte lehetetlen az elõtte álló nehéz utat
megjárnia. Rettenetes feszültség támadt az Úr lelkében, de a legnagyobb
feszültség sem tudta Õt elszakítani az Atyától.
Tovább imádkozott és nem engedte el az Atya kezét. Amint a
Zsidókhoz írt levél írója mondja: "Erõs kiáltás és könnyhullatás
közben könyörgésekkel és esedezésekkel áldozott." Erõtlenségében
önmagát tette az oltárra Istennek. Egy pillanatra sem gyõzhetett rajta a
gyengeség. A teher majdnem agyonnyomta, véres verejtéket sajtolt ki belõle, de
nem hátrált meg. Nem hagyta abba az imádkozást, kitartott, míg csak teljes
gyõzelemre nem jutott.
Jézus legyen a példaképünk! Ha aggodalom és félelem tör rád,
azonnal fordulj imádságoddal az Úrhoz. Ha rossz gondolatok félelmesen reád
telepszenek, mélységbe akarnak rántani, kiálts Jézushoz, Õ hozzád hasonlóan
megkísértetett, gyõzelme a tied is! Ne engedj a gonosznak! Fogózz hittel
Jézusba, Õ szeret és nem ejt el téged, mert az Õ drágán megvásárolt tulajdona
vagy.
Ne állj meg félúton, hanem hittel és kitartó imádsággal törj
egészen keresztül, amíg el nem mondhatod te is a zsoltáríróval: "Vártam
az Urat és hozzám hajolt és meghallgatta kiáltásomat. És kivont engem a pusztulás
gödrébõl, a sáros fertõbõl, és sziklára állította fel lábamat; megerõsítette
lépteimet. És új éneket adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét" (Zsolt
40, 2-4).
Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)