Jób. 4,1 És [megszólal] és felelt
a témáni [a déli] Elifáz [az én Istenem színarany],
és monda:
Jób. 4,2 Tán bosszantásnak veszed, ha megkíséreljük
a választ? De ki
tudja itt magába fojtani a szót, ki tarthatja fel az elgondolt beszédet?23
Jób. 4,3 Ímé sokakat oktattál, [buzdítottál, figyelmeztettél;
tanítottál, intettél, korrigáltál, bátorítottál] és a megfáradott [ernyedt, fáradt, gyenge, erőtlen] kezeket
megerősítetted [támogattad és
a hanyatló karoknak újra erőt
adtál];
Jób. 4,4 A tántorgót a te beszédeid
fenntartották, [a botladozót talpra állították, az
ingadozókat állhatatosakká tették, és buzdító szavad a támolygó támasza volt]. A reszkető [és roskadozó] térdeket
megerősítetted, [az ingadozók térdét megszilárdítottad].24
Jób. 4,5 Most, hogy rád jött a sor,
zokon veszed [(gyengének,
erőtlennek bizonyulsz, és türelmedet veszted]; hogy téged ért a baj, [hogy téged sújt a csapás] elrettensz
[megrettentél,
és összezavarodtál]?25
Jób.
4,6 Nem bizodalmad-e, és [nem ad bizodalmat] a
te istenfélelmed, s nem reménységed-e utjaidnak becsületessége [a te feddhetetlen
utad, és igazságos
életed]?
Hová lett istenfélelmed,
kitartásod, béketűrésed, türelmed, s útjaid tökéletessége?
Jób.
4,7 [Gondold meg], és emlékezzél
kérlek, ki az, aki elveszett [szerencsétlen sorsú lett, vagy elpusztult, meghalt] ártatlanul
[bárki, aki
tiszta, ártatlan, hibátlan, bűntelen, romlatlan, becsületes],
és hol töröltettek el az igazak, a becsületesek? Gondold csak meg, az ártatlanokat nem éri csapás! És aki
helyesen, és becsületesen él, nem éri veszedelem.26
Jób.
4,8 Amint én [(tanultam, megértettem, és] láttam,
akik hamisságot [hiábavalóságot,
hazugságot, igazságtalanságot] szántanak és gonoszságot [értéktelen, káros, ártalmas
dolgot] vetnek, ugyanazt aratnak [vagyis azok
aratnak veszedelmet, bajt, vészt, fájdalmakat, gyötrelmet, szenvedést, gyötrődést].27
Jób.
4,9 Az Istennek leheletére [fuvallására] elvesznek
[tönkremennek], az ő haragjának szelétől
elpusztulnak, [haragjának Szelleme elsodorja őket].
Jób. 4,10 Olyanok lesznek, mint az
ordító oroszlán, mint a törött fogú morgó oroszlán.
Jób. 4,11 Mint nőstény oroszlán, ha nem talál prédát. Mind
elpusztulnak, s kölykeik éhen halnak.
Jób. 4,12 Titokzatos szó (egy
elrejtett ige) jutott, [lopakodott] hozzám, de csak suttogást fogott fel belőle a fülem.
Jób. 4,13 Mikor éjjeli látomáson
töprengtem éppen,
s mély álomba zuhantam hirtelen.
Jób. 4,14 Rettegés és reszketés
fogott el engem, és rettegés töltötte el egész testemet.
Jób. 4,15 Szellő suhant el az arcom
előtt, valami lehelet suhant át arcomon, és az égnek állt minden hajam szála.
Jób. 4,16 Csendben megállt előttem, de arcát nem vettem ki. Egy alak van a szemem előtt, és mintegy gyenge szellő szavát hallom:
Jób. 4,17 Az esendő ember feddhetetlen, kifogástalan,
tökéletes lehet-e Isten
szemében? Vajon megállhat-e Isten előtt?
Számára lehet-e valaki elfogadható?28
Jób. 4,18 Ímé az ő szolgáiban sem
bízhatik és az
ő angyalaiban, [küldötteiben, hírvivő követeiben] is [észrevesz, és] talál hibát [hamisságot, kivetnivalót, még
azok sem állhatatosak.29
Jób. 4,19 Mennyivel inkább a
sárházak [a sátrak] lakosaiban, [azokban, akik agyagházban laknak] akiknek fundamentumuk, azaz [alapjuk] a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?30
Jób. 4,20 Reggeltől estig
gyötrődnek, [és szenvednek] s
anélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre, [észrevétlen
elpusztulnak, megsemmisülnek teljesen].
Jób.
4,21 Ha
kiszakíttatik belőlük sátoruk kötele, és [összeomlik sátruk] nem halnak-e meg, [nem pusztulnak, és nem vesznek el]
és pedig bölcsesség
nélkül?31
Ki
volt Elifáz? És ki az ő istene: „Elifáz
(déli), vagyis pogány származású, ahogy ezt a Józsué könyvben kijelenti a Szent
Szellem: „a déli vidék, a
Khittheus, Emoreus, Kananeus, Perizeus, Khivveus és Jebuzeusok földje” (Józs. 12,8). Ellenük is harcolt Józsué: „Azután pedig alámentek a Júda fiai, hogy harcoljanak a hegységen, a
déli tartományban és a lapályon lakó Kananeus ellen” (Bír.
1,9). Ézsaú leszármazottja: „Ezek Ézsaú
fiainak nevei: Elifáz, Adának Ézsaú
feleségének fia…” (1 Móz. 36,10). Ézsaú
pedi Ádám leszármazottja, vagyis testi ember
„Ézsaú pedig az Edóm (Ádámi, földből való azaz: testi ember)” (1 Móz. 36,8). És
nevének jelentése szerint bálványimádó, hiszen az ő istene „színarany”.
Ezzel
Jób beteljesítette ezt az igét: „Erősítsétek a lankadt kezeket, és
szilárdítsátok a tántorgó térdeket (tegyétek erőssé a roskadozó térdeket)” (Ésa. 35,3).
A „barátok” igét
idézve mondják: „Ha lágyan viselted magadat (ha gyenge vagy, ha elveszíted bátorságodat) a nyomorúságnak (és gyötrelemnek) idején: szűk (és kevés) a te erőd” (Péld. 24,10).
Meg van írva, hogy: „Az
istentelen (az Isten nélkül élő, a nem hívő) munkál (szerez) álnok
(hamis) keresményt; az igazságszerzőnek (a megigazulást
szerzőnek) pedig jutalma valóságos (és
igaz bérhez jut az, aki igazságot / valóság, Ige / vet)” (Péld.
11,18). Mert: „Aki vet álnokságot (hazugságot), arat nyomorúságot (bajt, csapást, katasztrófát); és az ő haragjának (gőgjének,
kevélységének) vesszeje megtöretik
(megsemmisül)” (Péld. 22,8). Mert azt mondja az Úr: „Istentelenséget
szántottatok, álnokságot arattatok. Eszitek a hazugság gyümölcsét, mert bíztál a te utadban, a magad tetteiben …” (Hós. 10,13). És az apostol kifejti a próféciák értelmét: „Ne tévelyegjetek, (ne áltassátok
magatokat) Isten nem csúfoltatik meg (Őt
nem lehet becsapni); mert amit vet az
ember, azt aratándja is. Mert aki vet az ő hústestének [a hús világába], a hústestből arat veszedelmet [pusztulást; saját húsából fog
romlást aratni]…” (Gal.
6,7-8).
Az apostolon
keresztül érkezik a válasz: „Nincsen igaz, és igazságos, vagy
megigazult ember egy sem” (Róm.
3,10). Dávid így szól Istenhez: „Ne szállj perbe a te szolgáddal, mert egy
élő sem igaz előtted!” (Zsolt. 143,2). És a Prédikátoron keresztül megerősítést nyer a
kijelentés: „Mert nincs egy igaz ember is
a földön, aki jót cselekednék, és nem vétkeznék” (Préd.
7,20). Bizony: „Ki mondhatná azt: megtisztítottam szívemet, tiszta vagyok az én
vétkemtől? (Péld. 20,9).
És Elifáz így folytatja beszédét: „Micsoda a halandó, hogy tiszta lehetne, és hogy igaz volna, aki
asszonytól születik? Ímé, még az ő szentjeiben sem bízhat, az egek sem tiszták
az ő szemében: Mennyivel kevésbé az utálatos és a megromlott ember, aki úgy
nyeli a hamisságot, mint a vizet?!” (Jób. 15,14-16).
Péter apostolon keresztül világítja meg a
Szent Szellem, hogy kikről beszél Elifáz: „Méltónak
vélem [és helyesnek, sőt kötelességemnek és igazságos dolognak tartom] pedig, amíg ebben a sátorban vagyok [a földi porsátorban lakom], hogy emlékeztetés által ébresztgesselek
titeket [buzdítsalak, és ösztönözzelek benneteket]” (2 Pét. 1,13). Ugyanis mindenki meghal, vagyis mindenkinek
lebomlik a hústeste, azaz a „háza” akár gazdag, akár bölcs: „Akik gazdagságukban bíznak, és nagy
vagyonukkal dicsekszenek? Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat
magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp
le kell tennie róla, Még ha örökké élne is, és nem látná meg a sírgödröt. De
meglátja! A bölcsek is meghalnak; együtt vész (és pusztul) el bolond és ostoba, és gazdagságukat
(vagyonukat) másoknak hagyják. (Azt
képzelik), és gondolatuk ez: az ő házuk
örökkévaló (hogy házuk örökké megmarad), lakóhelyeik (lakásaik) nemzedékről-nemzedékre
szállnak, nevüket hangoztatják a földön (földeket neveznek el róluk). De a gazdag ember sem marad meg, hasonló az
állatokhoz, amelyek kimúlnak” (Zsolt.
49,7-13). Erről így tesz bizonyságot
Isten Igéje: „És formálta vala az Úr
Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek
leheletét (pnoé): Isten
életet adó erejét). Így lőn az ember élőlénnyé” (1 Móz. 2,7). És Amikor az ember a sátán szavát fogadta be
Isten Igéje helyett, a következményekről ezt mondja az Úr: „Arcod verejtékével eszed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe,
mert abból vétettél: mert (bizony) por
vagy te s ismét porrá leszel (és vissza fogsz térni a porba)” (1 Móz.3,19).
A próféta így panaszkodik: „ Azt gondoltam, hogy nem látom többé az Urat, Jahvét az Örökkévalót az
élők földjén, nem láthatok többé embert a világ lakói között. Porsátorom
lerontatik, és elmegy tőlem, mint a pásztor hajléka! Összehajtám, mint a
takács, életemet; hiszen levágott a fonalról engem; reggeltől estig végzesz
velem!” (Ésa.
38,11-12)
