Zsid. 4,1 Óvakodjunk, és gondosan ügyeljünk arra, hogy mivel
megvan - de még nem teljesedett be - az ő nyugodalmába való bemenetel ígérete, Féljünk
ezért attól, hogy közületek bárki úgy vélekedjen, még késlekedhet bemenni
nyugalmába, amíg érvényben van a békességébe való bejutás ígérete.66
Zsid. 4,2 Mert nékünk is hirdettetett az Evangélium, az üdvösség örömhíre,
miképpen azoknak: de nem használt nékik a hallott beszéd, a hallott ige, mivel nem párosították
hittel azok, akik hallották.
Zsid. 4,3 Mert mi, hívők bemegyünk a nyugodalomba, miképpen kijelentette:
Amint megesküdtem az én haragomban, nem fognak bemenni az én nyugodalmamba,67 jóllehet munkáit a világ megalapításától kezdve
bevégezte.68
Zsid. 4,4 Mert valahol a hetedik napról ekképpen szólott: És
megnyugovék Isten a hetedik napon minden ő cselekedeteitől, minden alkotó
munkája után. És nyugalomban töltötte a hetedik napot, nem alkotott.69
Zsid. 4,5 És ugyanabban ismét: Nem mennek be az én nyugalmam
helyére.70
Zsid. 4,6 Mivel tehát
még hátra van, hogy egyesek bemenjenek, azok, akiknek előzőleg
hirdettetett az evangélium, nem mentek be hitetlenség, és makacs engedetlenség
miatt.71
Zsid. 4,7 Ismét határoz egy napot,72
kijelöl egy bizonyos időszakot: Ma, szólván Dávid által annyi idő multán, annyi
korszak után, amint előbb mondva volt. Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne
keményítsétek, konokká ne tegyétek a ti szíveiteket, a ti bensőtöket.
Zsid. 4,8 Mert ha őket Józsué nyugodalomba helyezte volna, ha
bevitte volna őket a nyugalom helyére, nem szólana azok után más, későbbi
napról.73
Zsid. 4,9 Következésképpen hátra van még a nyugalom, a világi
elfoglaltságoktól való megnyugvása az Isten népének.74
Zsid. 4,10 Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is
megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól.
Zsid. 4,11 Igyekezzünk,75
és törekedjünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, hogy valaki a hitetlenségnek,
és engedetlenségnek ugyanazon példájába ne essék.76
Zsid. 4,12 Mert
az Istennek beszéde, igéje működő, tevékeny, hatékony, élő energia. És élesebb,
metszőbb, áthatóbb, mélyrehatóbb minden kétélű fegyvernél, és minden kétélű
kardnál. És elhat a szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek
megoszlásáig, és áthatol az elme és a szellem, az ízületek és a velők
szétválásáig, felosztásáig, és megosztásáig, és döntésre alkalmassá teszi a
gondolatokat, és a szívnek, a szellemi élet központjának indulatait, és
szándékait, nézeteit, véleményét, és gondolkodását”77
Zsid. 4,13 És nincsen oly teremtmény, amely rejtve volna, és nem volna
nyilvánvaló előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek, fedetlenek annak szemei
előtt, mert minden átlátszó és meztelen valóság az ő
szeme előtt, akiről mi beszélünk, akinek
számadással tartozunk.78
Zsid. 4,14
Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek
Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz,79 hitvallásunkhoz.80
Zsid. 4,15 Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni, gyarlóságainkon,
gyengeségeinken, erőtlenségeinken, hanem aki megkísértetett mindenekben,
hozzánk hasonlóan, mégis bűntelen
maradt.81
Zsid. 4,16 Járuljunk azért bátorsággal és bizodalommal a
kegyelem királyi székéhez, trónjához, hogy irgalmasságot nyerjünk,82 kapjunk, megértsük, elfogadjuk, és
kegyelmet találjunk, alkalmas és még kellő
időben, amikor segítségre van szükségünk.83
66 Az Úr
Jézus így hívja a benne való hitre az embereket: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik
megfáradtatok, akik kimerültetek és
megterheltettetek, és teher alatt éltek, és én megnyugvást, nyugalmat adok
nektek, megpihentetlek és felüdítlek benneteket. Vegyétek föl magatokra az én
igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok magatoknak” (Mát. 11,28-29). Mert aki Őbenne
hisz: „Aki hitre jut és bemeritkezik, üdvözül, az mind megszabadul,
megmenekül. Aki pedig nem hiszen, a kárt hozó – a sátán – hatalma alatt marad,
és elvész.” (Márk.
16,16). Ez pedig csak az ige
meghallásából keletkezhet: „Tehát a hit a meghallott üzenetből, a meghallott
üzenet pedig Krisztus kijelentésén keresztül van” (Róm. 10,17). Arra buzdít az apostol, hogy: „Mint
együttmunkálkodók, mint Isten
munkatársai kérünk, biztatunk, bátorítunk, buzdítunk benneteket, hogy ne váljék
hiábavalóvá, üressé, haszontalanná az, hogy elfogadtátok az Isten kegyelmét” (2
Kor. 6,1). „Gondoljátok hát meg magatok, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, a ti céltévesztésetek, hogy így eljöjjenek a felüdülés, a felfrissülés
idei az Úrnak színétől, az Úr jelenlététől.” (Csel.
3,19). Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is
megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól” (Zsid.
4,10). Az igét a judabeliek is
hallották, de: „Látjuk is, hogy nem
voltak képesek bemenni hitetlenségük miatt, a hitetlenség következtében nem
juthattak el oda” (Zsid. 3,19). Dávidon
keresztül is megerősíttetik a kijelentés, hogy azért nem voltak képesek
bemenni: „Mert nem hittek Istenben, és
nem bíztak az ő segítségében” (Zsolt. 78,22). „És
becsmérelték, és megvetették a kívánatos földet, nem hittek az ő ígéretének.
Hanem zúgolódtak, morgolódtak sátraikban, és nem hallgattak az Úr szavára” (Zsolt. 106,24-25). Az
apostol megerősíti, hogy: „Hit nélkül
pedig lehetetlen Istennek tetszeni. Senki sem lehet kedves Isten előtt, mert
aki az Istent keresi, és aki Őelé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza
azokat, akik őt keresik” (Zsid. 11,6).
68
Dávidon keresztül megismétli az Úr: „Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és
mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én utamat! Akiknek
megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére” (Zsolt.
95,10-11). És Pál
apostolon keresztül jelenti ki az Úr, hogy: Mindezek
pedig példaképpen estek rajtuk; megírattak
pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett, akik a végső,
utolsó időkben élünk” (1
Kor. 10,11). Ézsaiás így szól az Úr Jézus földi életéről és
haláláról, vagyis az Úr nyugodalmának helyéről: „Vesszőszál hajt ki Isai
törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az Úr, Jahve az Örökkévaló Szelleme
nyugszik rajta, a bölcsességnek, szakértelemnek, ügyességnek, és értelemnek
Szelleme. Ítélőképességnek, megkülönböztető képességnek, felismerésnek,
megértésnek Szelleme. Tanácsnak, előrejelzésnek és hatalomnak Szelleme. Erőnek,
vitézségnek, bátorságnak Szelleme. Az Úr ismeretének, és tiszteletének
Szelleme, a szentség Szelleme. Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat
után ítél, és nem hallomás után dönt, Igazságban ítéli a gyöngéket, és
tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának
vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent. Derekának övedzője az igazság
lészen, és veséinek övedzője a hűség. És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez,
aki a népek zászlója lészen, eljőnek a pogányok, és az ő nyugodalma dicsőség
lészen” (Ésa. 11,1-5.10). Pál apostol
bizonyságtétele: „És viszont Ézsaiás így
szól: Lészen a Jessének gyökere,
és aki felkel, előáll,
fellép, trónra kerül, hogy
uralkodjék a pogányokon, és aki abból támad a nemzetek vezérlésére; Őbenne
reménykednek, bíznak majd a pogányok, a nemzetek, népek” (Róm. 15,12). Az Evangélium bizonyságtétele: „És az ő nevében
reménykednek majd a népek” (Mát.
12,21). És hogy ki Ő, arról a feltámadott Úr tesz
bizonyságot: „Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot
tegyen néktek a kihívott gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és
ága: ama fényes és hajnali csillag” (Jel.
22,16). És ismét Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés
arról, hogy Krisztus az a hely, ahova be kell mennünk, mégpedig úgy, ahogy az
apostol megvallja: „Krisztussal együtt
megfeszíttettem, oszlopra szegeztettem. Élek pedig többé nem én, hanem él
bennem a Krisztus; amely életet pedig most hústestben élek, az Isten Fiában
való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta, és feláldozta érettem”
(Gal. 2,20). „Hiszen tudjuk, hogy a mi ó emberünk Ővele
megfeszíttetett, oszlopra szegeztetett,
hogy megerőtelenüljön, és teljesen működésképtelenné, erejét vesztetté
legyen a bűnnek teste, a céltévesztett én. Hogy tétlenné, tehetetlenné
váljon a bűn hatalmában álló, a céltévesztett egó, az én. Hogy ezután ne
legyünk a céltévesztés rabszolgái, és ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki így meghalt, felszabadult a bűn
alól, és megigazult, mert felmentést nyert a bűntől, a cél ELVÉTÉSÉTŐL. „Eltemettetvén
Ő vele együtt a bemerítésben, akiben
egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, aki
feltámasztá Őt a halálból, a halottak közül” (Kol. 2,12). Mert a bemeritkezés következménye: Mert
akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel” ( Gal. 3,27).
69
Így hangzott a törvény: „Megtartsák azért az Izráel fiai a szombatot,
a nyugalom napját, megszentelvén a szombatot, a nyugalom napját, nemzetségről
nemzetségre, örök szövetségül. Legyen közöttem és az Izráel fiai között örök
jel ez; mert hat napon teremtette az Úr
a mennyet és a földet, hetednapon
pedig megszűnt és megnyugodott” (2
Móz. 31,16-17). A megnyugvás napjáról szól az Úr: „És bizonyságot tőn János, mondván: Láttam a Szellemet
leszállani, leereszkedni a mennyből galamb alakjában; és megnyugovék Őrajta, és rajta is maradt” (Ján. 1,32). Márk bizonyságtétele így hangzik: „És történt azokban a napokban, eljöve,
Jézus a galileai Názáretből, és alámeríttette magát János által a Jordánban. És
azonnal feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni, meghasadni, és a
Szellemet, mint egy galambot, galamb alakjában Őreá leszállani, és rajta
megnyugodni. És szózat lőn, egy hang hallatszott az égből, a mennyekből: Te
vagy az én szerelmes, nagyon szeretett, drága fiam, akiben én gyönyörködöm,
tebenned telik kedvem; akiben én megengeszteltetem” (Márk. 1,9-11). Mert Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme
megnyugszik: a bölcsességnek,
szakértelemnek, ügyességnek, és értelemnek Szelleme. Ítélőképességnek,
megkülönböztető képességnek, felismerésnek, megértésnek Szelleme. Tanácsnak,
előrejelzésnek és hatalomnak Szelleme. Erőnek, vitézségnek, bátorságnak
Szelleme. Az Úr ismeretének, és tiszteletének Szelleme, a szentség Szelleme”
(Ésa. 11,2).
70
Dávid így prófétál Isten népéről: „Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének
juhai vagyunk. Most, amikor halljátok szavát, ne keményítsétek meg a ti
szíveteket, mint Meribáhnál, mint Maszszáh napján a pusztában: Ahol megkísértettek engem a ti atyáitok; próbára tettek engem, jóllehet látták az én
cselekedetemet. Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségre, és mondám:
Tévelygő szívű nép ők, nem tudják, és nem
ismerik ők az én utamat! Akiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én
nyugalmam helyére” (Zsolt. 95,7-11). És az apostol idézi a próféciát: „Annakokáért amint a Szent Szellem
mondja: Ma, ha az Ő szavát halljátok és megértitek, Meg ne keményítsétek, és konokká tegyétek a ti szíveteket, mint
az elkeseredés, zúgolódás, és
fellázadáskor a kísértésa bűnre,
céltévesztésre való csábítás ama napján a pusztában. Ahol a ti atyáitok próbára tettek
engem és látták az én cselekedeteimet negyven esztendeig. Azért megharagudtam arra a
nemzetségre és mondám: mindig tévelyegnek szivikben; ők pedig nem ismerték meg
az én újaimat. Úgy hogy
megesküdtem haragomban, hogy nem fognak bemenni az én nyugodalmamba, az én
nyugalmam helyére” (Zsid.
3,7-11).
71
És újra -és újra példaként mutatja be az apostol a pusztában vándorló népet: „Kikre
neheztelt, és haragudott vala pedig meg negyven esztendeig? Avagy nem azokra-e,
akik vétkeztek, akik elvétették a célpontot, akiknek holttestei elhullottak a
pusztában? Kiknek esküdött pedig meg, kiknek fogadta meg esküvel, hogy nem
mennek be az ő nyugodalmába, hanemha a hitetleneknek, a rábeszélhetetlen,
makacs engedetleneknek? És látjuk
is, hogy nem mehettek be hitetlenség miatt” (Zsid. 3,17-19). Pál
apostol így figyelmezteti Isten népét, ezért Isten: „De azoknak többségét nem kedvelé, nem lelte örömét bennük az Isten,
mert elhullának, és odavesztek, elpusztultak. Holttesteik szőnyegként terültek el a pusztában. Se pedig ne
zúgolódjatok miképpen ő közülük zúgolódtak némelyek, és elveszének a pusztító
keze által. Mert ezért sújtott le rájuk, és veszítette el őket a pusztító
angyal. Mindezek pedig példaképpen, előképként
estek rajtuk, és történt velük, megírattak pedig a mi tanulságunkra
figyelmeztetésül. Azért írták le, hogy okuljunk belőlük mi, akikhez az időknek,
a világkorszakoknak vége elérkezett, akik a végső, utolsó időkben élünk” (1 Kor. 10,5 .10-11). És: „És meg ne
szomorítsátok, meg ne bántsátok, vagy sértsétek az Istennek
ama Szent Szellemét, aki által,
és Akiben megpecsételtettetek a
teljes váltságnak napjára. Hiszen Isten a Szent Szellem által előre megjelölt
benneteket arra az időre, amikor elnyeritek a teljes megváltást. Ez a
megjelölés mutatja, hogy ti Istenhez tartoztok, és az övéi vagytok.
Minden mérgesség, keserűség, fölgerjedés, indulat, düh, bosszúság és harag, vagy haragtartás, és lárma, kiabálás,
szóváltás és káromkodás, istenkáromlás, szitkozódás, rágalmazás, gyalázkodás,
becsmérlődés kivettessék közületek, és legyen távol tőletek minden gonoszsággal
együtt” (Eféz.
4,30-31). Judás apostol is így figyelmezteti Isten, azaz
Krisztus népét: Emlékeztetni akarlak
továbbá titeket, mint akik egyszer már tudjátok, hogy az Úr, amikor a népet
Égyiptom földéből kiszabadította, viszontag azokat, akik nem hittek
elvesztette” (Júd. 1,5). Dávidon
keresztül is megerősíttetik a kijelentés, hogy azért nem voltak képesek
bemenni: „Mert nem hittek Istenben, és
nem bíztak az ő segítségében” (Zsolt.
78,22). „És
becsmérelték, és megvetették a kívánatos földet, nem hittek az ő ígéretének.
Hanem zúgolódtak, morgolódtak sátraikban, és nem hallgattak az Úr szavára” (Zsolt.
106,24-25). Az apostol megerősíti, hogy: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni. Senki sem lehet kedves
Isten előtt, mert aki az Istent keresi, és aki Őelé járul, hinnie kell, hogy ő létezik
és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsid. 11,6).
73
Előzőleg a prófétákon keresztül szólt az Úr, de amikor elközelgetett az a
„nap”, akkor Fiában beszél hozzánk: „Minekutána az Isten sok rendben, a
különféle alkalmakkal sokféleképpen, változatos, és különféle módokon, és
formában szólt és beszélt hajdan, a régi időben, az ősi, a távoli múltban az
atyáknak, az ősszülőknek a prófétákáltal, ez utolsó időkben, utolsó, legvégső
korszakban szólott nékünk Fia által” (Zsid. 1,1). Ezért így figyelmeztet az apostol: „Vigyázzatok,
meg ne vessétek, és el ne utasítsátok
azt, aki szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót, és a
földön adott kijelentést megvetették és elutasították, sokkal kevésbé
menekülünk meg mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyekből vagyon, és a mennyből
szól hozzánk” (Zsid. 12,25).
74 És így
folytatódik a kijelentés: „És hallék az égből szózatot, amely ezt
mondja vala nékem: Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg
mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Szellem, mert megnyugszanak az ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket” (Jel. 14,13). És hogy
ez mikor következik be, arról így beszél az Úr: „Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve együtt a
Krisztussal az Istenben. Mikor a
Krisztus, Aki a mi életünk, megjelenik, láthatóvá lesz,
akkor majd ti is, Ővele együtt, megjelentek, láthatóvá lesztek dicsőségben. Akkor ti is megdicsőülve,
fényben, ragyogásban vele együtt láthatókká lesztek, és megmutatkoztok” (Kol. 3,3-4). Mert
nemcsak meghaltatok, hanem Vele együtt el is temettettek: „Eltemettetvén, szellemben
hasonlóvá válva Ő vele együtt a
bemerítésben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett
hit által, aki feltámasztá Őt a halálból, a halottak közül. És
titeket, kik holtak valátok a bűnökben. Akiket halottakká tettek az elesések, hibás
lépések, botlások, baklövések, melléfogások, és a ti hústesteteknek
körülmetéletlensége, megelevenített, életre
keltett együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket, és az után, hogy minden eleséseteket
megbocsátotta” (Kol.
2,12-13).
76
És hogy mi volt az a hitetlenségből fakadó engedetlenség arról így szól Mózes: „Meghallá pedig
az Úr beszédetek szavát, a ti hangoskodásotokat, és felháborodott, és
megharagudott, és megesküvék, mondván: E gonosz nemzetségből való emberek közül
egy sem látja meg azt a jó földet, amely felől megesküdtem, hogy a ti
atyáitoknak adom” (5
Móz. 1,34-35). És Pál apostolon
keresztül ismét: „Nem mennek be az én
nyugodalmamba” (Zsid. 4,5). Dávidon keresztül is megerősíttetik a kijelentés, hogy azért nem
voltak képesek bemenni: „Mert nem hittek
Istenben, és nem bíztak az ő segítségében” (Zsolt. 78,22). „És
becsmérelték, és megvetették a kívánatos földet, nem hittek az ő ígéretének.
Hanem zúgolódtak, morgolódtak
sátraikban, és nem hallgattak az Úr
szavára” (Zsolt.
106,24-25). Az apostol megerősíti, hogy: „Hit
nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni. Senki sem lehet kedves Isten előtt,
mert aki az Istent keresi, és aki Őelé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és
megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsid. 11,6).
77
Mert azt mondja az Úr: „Nem olyan-e az én igém, mint a tűz? Azt mondja az Úr,
vagy mint a sziklazúzó pöröly” (Jer.
23,29). Mózes bizonyságtétele az igéről, - amely élet, és
életet ad - aki így szól Izráel fiaihoz: „Vegyétek
szívetekre mind ezeket az igéket, … és parancsoljátok meg fiaitoknak, hogy
tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden igéjét. Mert nem hiábavaló ige
ez néktek. nem üres beszéd az
számotokra; hanem ez a ti életetek, ez életet jelent nektek, és ez ige által hosszabbítjátok meg
napjaitokat, és éltek hosszú
ideig…” (5 Móz. 32,46-47). Ugyanis Isten igéje szül újjá: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő
és maradandó igéje által” (1Pt.
1,23). Megtisztít: „Ti már tiszták vagytok ama beszéd, amaz az ige által, amelyet szóltam
néktek” (Ján.
15,3). Kéréseink teljesítése is általa
van: „Ha énbennem maradtok, és az én
beszédeim, az én kijelentéseim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és
meglesz az néktek” (Ján.
15,7). A gonosz elleni harcban támadó
fegyver: „… fölvegyétek a Szellem harci kardját, ragadjátok meg a hatalom támadó fegyverét, amely az Isten beszéde, Isten
kijelentése” (Eféz.
6,17).
78
És folytatódik a kijelentés Arról, aki előtt semmi nem marad rejtve: „Mert az Úrnak,
Jahvénak az Örökkévalónak szemei előtt vannak mindenkinek
útjai, és minden ösvényeiket mérlegeli” (Péld.
5,21). Jób is megvallja, hogy: „Mert ő szemmel tartja mindenkinek útját, és minden lépését jól látja” (Jób. 34,21) Jeremiás megvallása: „...te nagy Isten, te hatalmas, akinek Seregek Ura a neve! Nagyszerűek
a terveid, hatalmasak a tetteid. Szemedet rajta tartod az emberek minden útján,
mindenkivel útjai és tetteinek gyümölcse szerint bánsz” És Isten válasza: „Bizony, szemmel tartom minden útjukat. Nem
rejtőzhetnek el előlem, és nem maradhat rejtve bűnük szemem előtt” (Jer.
32,18-19; 16,17) Dávid megvallása: „Megtartom
utasításaidat és intelmeidet, hiszen minden utamat ismered” (Zsolt. 119,168). A Szent Szellem újra és újra kijelenti, hogy: „Mindenen rajta tartja szemét az ÚR, a
gonoszakat és a jókat egyaránt figyeli. Még a sötétségbe és a halál árnyékába
sem rejtőzhetnek el a gonosztevők” (Péld.
15,3; Jób. 34,22). És az
apostolon keresztül jelenti ki az Ige, hogy ki az, aki szemmel tarja a mi
útjainkat: „Mert mindnyájunknak
leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke / díjkiosztó emelvénye elé,
hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, a szerint, amit e testben cselekedett:
akár jót, akár gonoszat” (2 Kor. 5,10) Ezt az
Istent csodálja és dicséri próféciájában Dávid: „Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram! Ha azt
mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka
lesz, A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a
sötétség olyan, mint a világosság” (Zsolt.
139,4.11-12).
79
Vallást tesz (homologeó): szó szerint: ugyanazt mondják velem (együtt). Tehát jelentése még:
ugyanazt mondja, mint én, egyetért velem (a nyilvánosság előtt). Azonosul velem, elismer, elfogad engem (az emberek
előtt). Jelentései még: 1)
egyetért, ugyanazt mond; azonos, köze van valakihez / valamihez. 2)
bevall, elismer; megvall. 3) ígér, megígér. 4) szerződést köt,
megegyezik valakivel.
80
Ezért: „szent atyafiak, testvéreim,
mennyei elhívásnak részesei, figyelmezzetek, a mi megvallásunk apostolára,
és főpapjára, Krisztus Jézusra” (Zsid. 3,1). „… aki örökké
való főpap lett Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 6,20). És így: „… olyan főpapunk van, aki a mennyei Felség
királyi székének jobbjára üle, Mint a szent helynek és amaz igazi sátornak
szolgája, amelyet az Úr és nem ember épített” (Zsid. 8,1-2). Ő, aki: „… a
jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz
nem e világból való sátoron keresztül, És nem bakok és tulkok vére által, hanem
az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök
váltságot szerezve. Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak
másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten
színe előtt megjelenjék érettünk” (Zsid. 9,11-12.24).
81
És: „Mert
amennyiben őt magát is megkísértették
szenvedésekkel, képes azokon segíteni, akik kísértést szenvednek” (Zsid.
2,18). Mert Isten: „azt,
aki bűnt, céltévesztést nem
ismert, bűnné, céltévesztetté
tette értünk azért, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne. Hogy általa megigazultak legyünk Istenben” (2 Kor. 5,21). Őt: „Aki bűnt nem cselekedett, és
nem követett el, aki nem vétette
el a célt, sem a szájában
álnokság nem találtatott. Akinek csalárdságot,
hamis szót nem találtak szájában” (1Pét
2:22). Ezért: „… mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, a
testvérekhez, hogy könyörülő, és irgalmas
legyen, és hű
főpap az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért céltévesztéséért” (Zsid. 2,17).
„És tudjátok, hogy ő azért jelent meg,
azért lett láthatóvá, hogy a mi bűneinket, céltévesztésünket viselve eltávolítsa. ugyanis ő benne nincsen bűn Ő nem vétette
el a célt” (1 Ján. 3,5).
82
Nyerjünk (lámbánó):
megfog, megragad, elér, megkap, elnyer,
megért,
befogad. - vesz (nagyon sokféle alkalmazásban, szó szerint és átvitt
értelemben: megszerez, megkaparint valamit; elfogad.
83
Mert: „lévén nagy papunk az Isten háza felett: Járuljunk hozzá igaz szívvel,
hitnek teljességével, mint akiknek szívük megtisztult a gonosz lelkiismerettől, És teljes személyük meg van mosva
tiszta vízzel; tartsuk meg a reménységnek hitvallását tántoríthatatlanul, mert
hű az, aki ígéretet tett” (Zsid.
10,21-23). Az Úr Jézus kijelentette,
hogy miért Őhozzá kell járulnunk: „...
Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Ján.
14,6). Az apostolon keresztül megerősíttetik a kijelentés: „Aki által van a menetelünk is, mert megnyílt számunkra az út, és szabadon
járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk, élünk, és vagyunk, és
dicsekedünk, ujjongunk az Isten fiai dicsőségének reménységében. [Más fordítás: És dicsekszünk a reménységgel, hogy az
isteni dicsőség részesei lehetünk]” (Róm. 5,2) „Őbenne van bátorságunk és szabad utunk, bizodalommal való menetelünk
Istenhez a Benne való hit által” (Ef. 3,12). És azért, mert: „az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta
engesztelő véres áldozatul, - fedélnek, mint előkép. Ő a frigyláda fedele
a Templomban, vagyis az irgalom helye, a kiengesztelés - Azoknak, akik
az ő vérében hisznek, hogy igazságát, és az Ő igazságosságát, az Ő igazzá
tételét megmutassa nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként. Isten
ugyanis az előbb, a korábban elkövetett bűnöket végtelen türelmében elnézte,
elengedte, és megbocsátotta” (Róm. 3,25).
