Bővített Biblia

2018. május 23.

Jelenések könyve 10. fejezet: A nyitott kis könyvtekercs; (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Jel. 10,1 És [(kai): ekkor] láték egy másik, [(iszkhürosz): hatalmas] erős angyalt, [(aggelosz): hírnököt, követet] az égből leszállani, aki felhőbe vala öltözve, akit [(nephelé periballó): felhő vesz körül, felhő övezett]; és a fején szivárvány vala, és az arca olyan vala, mint a nap, és a lábai mint a tűzoszlopok;138

Jel. 10,2 És a kezében egy nyitott könyvecske vala, egy (bibliaridion biblaridion ekhó): kis könyvtekercset tartott]; és tevé a jobb lábát a tengerre, a bal lábát pedig a földre;139

Jel. 10,3 És kiálta nagy szóval, [(kradzó megasz phóné): hangosan, erős hangon], mint mikor az oroszlán ordít; és mikor [(kradzó): hangosan] kiálta, megszólaltatá a hét mennydörgés az ő szavát [(laleó hepta bronté heauton phóné): hangot ad ki, és szól a hét mennydörgés a saját hangján].140

Jel. 10,4 És mikor a hét mennydörgés megszólaltatta az ő szavát, le akarám írni; és az égből [a mennyből] szózatot [(phóné): egy hangot] hallék, amely ezt mondá nékem: Pecsételd be, amiket a hét mennydörgés szóla, és azokat meg ne írd.141

Jel. 10,5 És az angyal, a [(aggelosz): hírnök, követ] akit láték állani a tengeren és a földön, felemelé kezét az égre.142

Jel. 10,6 És megesküvék arra, aki örökkön örökké él, aki teremtette az eget és a benne valókat, és a földet és a benne valókat, és a tengert és a benne valókat, hogy idő és [(khronosz): korszak] többé nem lészen:143

Jel. 10,7 Hanem a hetedik angyal szavának [(szalpidzó): kürtölésének] napjaiban, mikor trombitálni kezd, [(szalpidzó): mikor az kürtölni fog] akkor elvégeztetik, és [(teleó): beteljesedik] az Istennek titka, amint megmondotta, amelyet [(euaggelidzó): Evangéliumként, örömüzenetként jelentett ki] az ő szolgáinak, a prófétáknak.144

Jel. 10,8 És a szózat, [(phóné): az a hang] amelyet hallottam az égből, ismét szóla nékem, és monda: Menj el, és vedd el azt a nyitott könyvecskét, [(bibliaridion biblaridion): azt a kibontott kis könyvtekercset] mely a tengeren és a földön álló angyal kezében van.

Jel. 10,9 Elmenék azért az angyalhoz, mondván néki: Add nékem a könyvecskét, azt a [(bibliaridion biblaridion): kis könyvtekercset]. És monda nékem: Vedd el és edd meg; és megkeseríti a te gyomrodat, a te [(koilia): bensődet] de a te szádban édes lesz, mint a méz.145

Jel. 10,10 Elvevém azért a könyvecskét a [(bibliaridion biblaridion): kis könyvtekercset] az angyal kezéből, és megevém, és [(kateszthió kataphagó): és lenyeltem] azt; és az én számban olyan édes vala mint a méz; és mikor megettem [(kateszthió kataphagó): lenyeltem] azt, megkeseredék az én gyomrom, az én [(koilia): bensőm].

Jel. 10,11 És monda nékem: Ismét prófétálnod kell néked a nemzeteknek és népeknek és nyelveknek és számos királynak.146

138 Az Úr megmutatta magát tanítványainak is, mégpedig így: „És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magukban egy igen magas hegyre. És átalakult, elváltozék előttük, ott szemük láttára, és az ő orcája ragyog, fénylik, és világítani kezdett vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, és fehéren ragyogott, tündökölt, mint a fényesség, és úgy vakított, mint a fény, mint a napsugár; mert ruhái olyan fehérek lettek, mintha napfényből volnának” (Mát. 17,1-2). János apostol látomásba így látja az Úr Jézust: „Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a fellobbanó tűz, vagy mint a lobogó tűz, mint a tűzláng; … És a lábai hasonlók valának az izzófényű érchez, mintha kemencében tüzesedtek volna meg… és az Ő orcája, az Ő külső megjelenése, mint a nap, amikor teljes erejével fénylik, ragyog, világít, tündököl” (Jel. 1,14-16). Majd a trónon ülve látja Őt az apostol: „és a trónon ülő úgy ragyogott, mint a jáspis és a szárdius kő; a trón körül szivárvány vala, s az egész megjelenés olyan volt, mintha smaragdból volna” (Jel. 4,3). És Dániel is látja az Urat: „És az első hónapnak huszonnegyedik napján, ímé én a nagy folyóvíznek, azaz a Hiddekelnek partján valék. És felemelém szemeimet, és látám, és ímé: egy férfiú, gyolcsba öltözve, és dereka ufázi aranynyal övezve. És teste olyan, mint a társiskő, mint a drágakő, és orcája olyan, mint a villám, és szemei olyanok, mint az égő szövétnekek, karjai és lábatája mint az izzó ércnek színe, és az ő beszédének szava olyan, mint a sokaság, mint egy tömeg zúgása” (Dán. 10,4-6). Ezékiel is látta erőben az Urat, erről igy tesz bizonyságot: „És a mennyezeten felül, amely fejük felett vala, látszék mint valami zafirkő, királyi széknek formája, egy zafírfényű trón alakja látszott, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül. És látám izzó ércként ragyogni, amelyet mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség vala körülötte, mintha fényözön venné körül, mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség, a fényözön köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája, és látám, és orcámra esém, és hallám egy szólónak szavát” (Ezék. 1,26-28). A szivárványról pedig így szólt Isten az Új földön: Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök időkre korszakról-korszakra szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élő állat között, mely ti veletek van: szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal, közöttem és a föld között kötök. És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, akkor feltűnik, és meglátszik az ív a felhőben. És megemlékezem az én szövetségemről, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden hústestből való élő állat között; és nem lesz többé a víz özönné, minden hústestnek elvesztésére, pusztulására. Azért legyen tehát az ív a felhőben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségről Isten között és minden hústestből való élő állat között, mely a földön van. És monda Isten Noénak: Ez ama szövetségnek jele, melyet szerzettem én közöttem és minden hústest között, mely a földön van” (1 Móz. 9,12-17).

139 Korábban az apostol a trónon ülő Úr kezében látta a könyvtekercset: „És [(eidó oida): észrevettem], és láték annak jobb kezében, aki a királyiszékben [(thronosz): a trónon] üle, egy könyvet [(biblion): könyvtekercset] amely be volt írva belül és hátul, [(graphó): kívül-belül teleírt] és le volt pecsételve hét pecséttel” (Jel. 5,1). Ezékiel is ezt a látomást kapta: „És látám, és ímé egy kéz nyúlt felém, és ímé benne egy könyv türete (egy irattekercs) vala. És kiterjeszté azt előttem, és ímé be vala írva elől és hátul, és írva valának reá (siratóénekek), és gyászénekek és (sóhajok) és nyögések és jajszók” (Ezék. 2,9-10). És minden a feltámadott Úr lábai alatt van, mert kijelentette: „… Nékem, és bennem adatott minden hatalom mennyen és földön” (Mát. 28,18). Mert Isten: „mindeneket vetett az Ő lábai alá…” (Eféz. 1,22).A feltámadott Úr kijelentése: „… én legyőztem a világot, és a világ legyőzve áll alattam” (Ján. 16,33).

140 Amik a trónból támadtak: „A királyiszékből [a trónból] pedig villámlások és mennydörgések és szózatok jőnek vala ki…” (Jel. 4,5). És ez a hatalmas, erős kiáltás: „Az Úr szava zeng a vizek fölött, a dicsőség Istene [az erős, fölséges Isten] mennydörög, az Úr ott van a nagy [és sok] vizek felett. Az Úr szava erőben, az Úr szava dicsőségben jő, erősen zeng«” (Zsolt. 29,3-4). És így folytatódik a kijelentés: „Hallgassátok figyelmesesen az ő hangjának dörgését, és a zúgást (morajlást), amely az ő szájából kijön! Az egész ég alatt szétterjeszti azt, és villámát is a földnek széléig. Utána hang zendül, (mennydörgés bömböl) az ő fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült (szüntelenül hallatszik a hangja). Isten az ő szavával csodálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük” (Jób. 37,1-4). És a sok vizek: „Nemzetek zajongnak, (népek háborognak) országok mozognak, és (inognak, ha az Úr, Jahve az Örökkévaló mennydörög); kiereszti hangját, megszeppen (megretten) a föld” (Zsolt. 46,7). És ismét: „Az előtte levő fényességből, izzó szenek gerjedének. És dörgött az égből az Úr, és a Magasságos hangot adott” (2 Sám. 22.13. Az Úr szavának erejéről és hatalmáról tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Mialatt Sámuel az égőáldozatot mutatta be, előrenyomultak a Filiszteusok (az idegenek), hogy megütközzenek Izráellel. Az Úr azonban hatalmas hangon mennydörgött azon a napon a Filiszteusok fölött, és úgy megzavarodtak, hogy vereséget szenvedtek Izráeltől” (1Sám. 7,10). „És dörgött [(ráʿam): mennydörgött] az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] a mennyekben, és a Magasságos [(ʿeləjôn)] zengett [(náṯan qól qôl): szólt, kiáltott, és kiáltása zúgott, mint sokaságé]. És jégeső hullt és eleven szén, mint [('éš gaḥeleṯ geḥel): ragyogó fényesség, izzó / parázsló szén]. »Más fordítás: Mennydörgésben szólt az Úr, az Örökkévaló az égből, a Felséges Isten hallatta hangját«” (Zsolt. 18,14).

141 És a prófétákon keresztül kijelenti az Úr, hogy mik azok a dolgok, amiket be kell pecsételni a vég idejéig: „És ezek országai után, mikor elfogynak a gonoszok, támad egy kemény orcájú, ravaszságokhoz értő király. És annak nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, és csodálatosképpen pusztít és jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erőseket és a szenteknek népét. És a maga eszén jár, és szerencsés lesz az álnokság az ő kezében, és szívében felfuvalkodik és hirtelen elveszt sokakat; sőt a fejedelmek fejedelme ellen is feltámad, de kéz nélkül rontatik meg. És az estvéről és reggelről való látomás, amely megmondatott, igazság; te azonban pecsételd be a látomást, mert sok napra való. (Más fordítás: Az ő uralkodásuk végén, a bűnök tetőfokán, előáll majd egy bősz tekintetű király, kétértelmű beszédek mestere. Hatalmas erejű lesz, bár nem a maga erejéből. Szörnyű módon fog pusztítani, minden tette sikerül. Pusztítja az erőseket és a szentek népét. Okossága révén sikerül, amihez álnokul hozzáfog, ezért fölfuvalkodik szívében, és háborítatlanul pusztít el sokakat. De amikor a vezérek vezére ellen támad, összetörik anélkül, hogy hozzányúlnának. Az estékről és reggelekről szóló látomás színigaz. Te azért zárd le ezt a látomást, mert távoli időről szól!) (Dán. 8,23-26). És folytatódik a kijelentés: „És sokan azok közül, akik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra (örök utálatra). Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége (mint a fénylő égbolt); és akik sokakat az igazságra visznek (vezettek), miként a csillagok örökkön örökké. Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, (ezeket az igéket) és pecsételd be a könyvet a végső időig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás. (Más fordítás: Sokan tévelyegnek majd, de az ismeret gyarapodik). Én pedig hallám ezt, de nem értém, és mondám: Uram, mi lesz ezeknek vége? (mi lesz végül mindebből)? És monda: Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek (ezek az igék) a vég idejéig (a végső időkig)” (Dán. 12.2-4.9). És Ézsaiás arról prófétál, hogy hova lesznek bepecsételve ezek az igék: „A seregek Urát: Őt szenteljétek meg, Őt tiszteljétek. És Ő néktek szenthely lészen; de megütközés köve és botránkozás sziklája Izráel két házának, s tőr és háló Jeruzsálem lakosainak. (Más fordítás: akkor ő is megszentel. De Izráel két háza számára olyan kő lesz, amelybe beleütköznek, olyan szikla, amelybe belebotlanak, Jeruzsálem lakóinak pedig kelepce és csapda)

És megütköznek (megbotlanak) köztük sokan, s elesnek és összetöretnek; tőrbe esnek és megfogatnak! Kösd be e bizonyságtételt, és pecsételd be e tanítást tanítványaimban!” (Ésa. 8.13-16).

142 És hogy ki az, aki esküre emeli a kezét, arról így hangzik a kijelentés: „Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kívülem! Én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, aki kezemből megszabadítson. Mert felemelem kezemet az égre, és ezt mondom: Örökké élek én!” (5 Móz. 32,39-40).

143 Dániel így látja az esküt tevőt: „És széttekinték én, Dániel, és ímé másik kettő álla ott, egyik a folyóvíz partján innét, a másik túl a folyóvíz partján. És mondá egyik a gyolcsba öltözött férfiúnak, aki a folyóvíz felett vala: Mikor lesz végük e csodadolgoknak? És hallám a gyolcsba öltözött férfiút, aki a folyóvíz felett vala, hogy felemelé az ő jobb kezét és bal kezét az ég felé, és megesküvék az örökké élőre, hogy ideig, időkig és fél időig, és mikor elvégezik a szent nép erejének rontását, mindezek elvégeztetnek” (Dán. 12,5-7). Nehémiás megvallása a Teremtőről: „Uram, (jəhóváh): Jahve Örökkévaló, Te vagy egyedül az Úr! Te alkottad az eget, az egek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket és mindent, ami bennük van. Te adsz életet mindnyájuknak. Előtted borul le az ég serege” (Neh. 9,6). A mennyben is Őt dicsőítik: „Leesik [(piptó): leborul] a huszonnégy Vén [(preszbüterosz): a huszonnégy elöljáró] az előtt, [(enópion): annak színe előtt] aki a királyiszékben, a [(thronosz): trónon] ül, és imádja azt, aki örökkön örökké él, és az ő koronáit [(sztephanosz): győzelmi koszorúikat] a királyiszék [(thronosz): a trón] elé teszi, mondván: Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt [(dünamisz): és hatalmat]; mert te teremtettél, és [(ktidzó): alkottál] mindent [(pasz pasza pan): a mindenséget], és a te akaratodért vannak és teremttettek. [Más fordítás: Méltó vagy Urunk és Istenünk, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt (dünamisz): és hatalmat; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodból lett a teremtett világ; mert te alkottad a mindenséget, akaratod hívott létre és teremtett mindent]” (Jel. 4,10-11). És hogy ki Ő, arról saját maga tesz bizonyságot akkor, amikor János apostol elragadtatásban látja a feltámadott Urat: „Mikor pedig láttam őt, amikor megpillantottam, leesém az ő lábaihoz, a lába elé rogytam, mint egy holt. És reám veté az ő jobb kezét, és megérintett jobbjával, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és ímé mégis élek örökkön örökké. Ámen…” (Jel. 1,17-18).

144 És Pál apostol folytatja a kijelentést: „Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát, és hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében; és hogy ismertté legyen most az egyház, a kihívottak közössége által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt az Isten sokféle bölcsessége. Ez felel meg örök végzésének, amelyet megvalósított Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” Azért: „hogy szívük felbátorodjék, összeforrva szeretetben, és eljussanak a teljes bizonyossághoz vezető ismeret egész gazdagságára: az Isten titkának, Krisztusnak ismeretére…” (Kol. 2,2-3) Ez volt az: „Amely a korábbi időkben, más nemzedékek idejében meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett, kinyilatkoztatott, felfedetett, lelepleztetett, az Ő szent szolgálatának fenntartott, és a világtól elválasztott apostolainak. Az evangélium nagyköveteinek, a csodatevő erőkkel meghatalmazottainak, és prófétáinak, az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeknek a Szellem által. Hogy tudniillik a pogányok, a nemzetek örököstársak és egyugyanazon test, egyugyanazon személy tagjai, mert egy testbe egy személybe vannak szerkesztve, és részesei, az ő ígéretének a Krisztus Jézusban az evangélium, az örömhír, a jó hír, az örömüzenet által” (Eféz. 3,5-6). „Tudniillik ama titkot, mely el vala rejtve ősidők - világkorszakok - óta és nemzetségek, generációk, nemzedékek óta az emberek elől, most pedig megjelentetett, kijelentetett, kinyilatkoztatott, nyilvánvalóvá tétetett, láthatóvá vált az Ő szentjeinek. Akikkel az Isten meg akarta ismertetni, tudtára akarta adni azt, hogy milyen nagy, és bőséges a pogányok, a nemzetek között eme titok dicsőségének gazdagsága. Az tudniillik, hogy a Krisztus ti köztetek, és tibennetek van, a dicsőségnek ama reménysége” (Kol. 1,26-27). Ezért kérlek benneteket, hogy: „Imádkozzatok … hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok, hogy nyilvánvalóvá tegyem azt úgy, amint nékem szólnom kell” (Kol. 4,3-4). „Annak pedig, aki titeket megerősíthet, megszilárdíthat az én evangéliumom, örömüzenetem és a Jézus Krisztus hirdetése, prédikálása szerint, ama titoknak kijelentése, kinyilvánítása, leleplezése folytán, mely örök időktől fogva el volt hallgatva, amelyre ősidők óta csend borult. Amelyről most lehullt a lepel és nyilvánvalóvá lett, kijelentetett, és tudtul adatott a prófétai írások által. Az örök Isten parancsolata, rendelkezése szerint, és minden nemzet és nép előtt ismertté tettek, mert kihirdettetett, hogy így a hit befogadására, és engedelmességére eljussanak; (Róm. 16,25-26).

145 Ezékiel próféciája így hangzik: „És mondá nékem: Embernek fia! Ami előtted van, edd meg; edd meg ezt a türetet, ezt a (məḡilláh): könyvtekercset) és azután menj, és szólj az Izráel házának. Felnyitám azért számat, és megéteté velem azt a türetet (məḡilláh): könyvtekercset). És mondá nékem: Embernek fia! Tartsd jól, (és rakd tele) a hasadat, a te (beṭen: bensődet), és belső részeidet a te (méʿeh: legrejtettebb, legféltettebb belső részeidet) töltsd meg ezzel a türettel (məḡilláh: könyvtekerccsel), amelyet adok néked. És megevém azt, és lőn az én számban, mint az édes méz” (Ezék. 3,1-3). És így folytatja az Úr: „És szóljad az én beszédimet, az én (dáḇar: igémet) nékik, vagy hallják, vagy nem, mert pártos ház (hájáh mərí: makacs, nyakas, ellenszegülő, lázadó engedetlen nép ez). Te pedig, embernek fia, halld meg amit én néked szólok. Ne légy pártos (hájáh mərí: ne válj makacs, nyakas, ellenszegülő, lázadóvá), mint ez a pártos ház, mint ez a (hájáh mərí: makacs, nyakas, ellenszegülő, lázadó, engedetlen nép), nyisd föl szádat, és egyed, amit én adok néked. És látám, és ímé egy kéz nyúlt felém, és ímé benne egy könyv türete, egy (sip̄əráh sép̄er): könyvtekercs) vala. És kiterjeszté azt előttem, és ímé be vala írva elől és hátul, és írva valának reá gyászénekek és nyögések és jajszók (qínáh heḡeh hí: siratóénekek, gyászénekek, sóhajok, nyögések, nyöszörgések, gyász, siránkozás, panasz, jajgatás)” (Ezék. 2,7-10). Dávid is Isten beszédéről tesz megvallást: „Mily édes az én ínyemnek a Te beszéded; a Te ('eməráh: megnyilatkozásod) méznél édesebb az az én számnak!” (Zsolt. 119,103). „Az Úrnak … szavai édesebbek a méznél, még a színméznél is [a lépből kicsordult méznél is]” (Zsolt. 19,10-11).

146 És hogy mit kell prófétálni, arról így hangzik a kijelentés: „És kinyújtá az Úr, Jahve az Örökkévaló az ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr, Jahve az Örökkévaló: Ímé, az én igéimet adom a te szádba! Lásd, én e mai napon népek fölé és országok fölé rendellek téged, hogy gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj!” (Jer. 1,9-10). „És monda nékem: Prófétálj e csontokról és mondjad nékik: Ti megszáradt csontok, halljátok meg az Úr, Jahve az Örökkévaló beszédét (az Úr, Jahve az Örökkévaló igéjét)! Így szól az Úr, Jahve az Örökkévaló ezekhez a csontokhoz: Ímé, én bocsátok ti belétek lelket, (rúaḥ: Szellemet) hogy megéledjetek. És adok reátok inakat, és hozok reátok húst, és bőrrel beborítlak titeket, és adok belétek lelket, (rúaḥ: Szellemet) hogy megéledjetek, (ḥájáh ḥáváh: meggyógyuljatok, megelevenedjetek, újjáéledjetek) és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr” (Ezék. 37,4-6)

Az adakozásról.

„Azok, akik nagylelkűen adakoznak vagy bőkezűen hintik / vetik a magot, csak még inkább gyarapodnak; és vannak, akik többet tartanak vissza, mint ami illik, vagy ami igazságosan megjár, de ez számukra csak azt eredményezi, hogy a végén szükséget látnak”

(Péld. 11,24–25; Ampl. ford)

„…A kinek sebeivel gyógyultatok meg.”

(1 Pét. 2.24)

Az Úr Jézus hátát odaadta a verőknek (Ésa 50,6) és hagyta, hogy megostorozzák (Ján 19,1) és véres barázdákat szántsanak az Ő hátán, hosszúra nyújtva barázdáikat (Zsolt 129,3) ezáltal törte össze az én terhes igámat, és hátam vesszejét, az engem nyomorgatónak botját (Ésa.9,4)

Az Úr célja.

Krisztus azért élt és halt meg miértünk, hogy benne és érte élhessünk.

Victoria Osteen: Egyre világosabb

„Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége.” Ézsaiás 60:1

Néhány évvel ezelőtt életem legsötétebb szakaszán mentem keresztül. Egy súlyos kihívással kellett szembenéznem.

Annyira nehéznek tűnt az egész, hogy legszívesebben elrejtőztem volna és csak sírtam volna. Éreztél már valaha így? Egy nap az Úr így szólt hozzám: „Nem élhetsz így tovább. Arra alkottalak, hogy tündökölj. Meg kell tanulnod túllátni a problémán, mert én új lehetőségeket teremtek számodra. Én egyfolytában munkálkodom, még a zűrzavarod közepette is.”

A Biblia azt mondja: „Az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, mely egyre világosabb lesz délig” (Példabeszédek 4:18).

Nem azt mondja, hogy lesznek fényes napok és fénytelen napok. Azt mondja, hogy még a sötét, nehéz időszakokban is lesz örömünk. Jézus azért imádkozott, hogy az Ő öröme teljes legyen bennünk (János 17:13). Azt akarja, hogy ragyogjunk, mint a csillagok a sötét éjszakában (Filippi 2:15), és lelkesedéssel és várakozással tekintsünk afelé, amit Isten képes megtenni az életünkben.

Ez a kihívás három „hosszú” évig tartott. Ez alatt az idő alatt, minden egyes napon meg kellett küzdenem a csüggedés és a kudarc érzésével. Könnyű volt? Nem, de a folyamat során megtanultam az Igazság világosságában járni, megváltoztattam a gondolkodásomat és eldöntöttem, hogy nem a kudarc, hanem a győzelem pecsétjét fogom viselni a homlokomon. „Ez a probléma nem akadályozhat meg abban, hogy Isten örömében éljek. Egy hatalmas Istené vagyok, és Ő nagyszerű dolgokat tartogat számomra.”

Ennek az időszaknak a végén Isten győzelmet adott. Azonban, ha a sötétben üldögéltem volna, arra várva, hogy a dolgok megváltozzanak, lemaradtam volna az új lehetőségekről és arról a hatalmas szellemi fejlődésről, amit ez alatt a három év alatt megtapasztaltam.

Tündökölsz ma, vagy egy kissé komor vagy? Egy fekete felhő árnyékol be? Túlságosan a problémára koncentrálsz, ami megpróbálja elrabolni az örömödet? Lépj ki a világosságra és élvezd az örömöt, amit Isten ad. Tartsd a szemed Jézuson, és hagyd, hogy az Ő világossága rád ragyogjon. Nincs az a sötétség, ami győzedelmeskedhetne Felette!

Victoria Osteen

Magyar fordítás: ahitatok.hu

https://www.ahitatok.hu/victoria-osteen/675-egyre-vilagosabb.html

Mit mond rólad Isten?

Magabiztos vagy

„Nektek pedig kenetetek van a Szenttől…”
(1 János2,20)

Úr Jézus!

Hiszem és megvallom, hogy a betegségeknek nincs már hatalma felettem, mert Te vetted el az én erőtlenségemet, és Te hordoztad az én betegségeimet. Áldalak amiért az én bűneimet és betegségeimet is felvitted a te emberi testedben a fára, így a bűnöknek meghaltam, de élek az igazságnak.

László Boda

Ámen!!!

Varadi Katalin

Shalom!

2018. május 8.

Nyisd meg a menny kapuját

Jób könyve 13. fejezet: Jób dorgálja barátait; héberrel és kapcsolódó igékkel

Jób. 13,1 Ímé, mindezeket látta az én szemem, hallotta az én fülem és megértette és jól megjegyezte.

Jób. 13,2 Amint ti tudjátok, úgy tudom én is, és nem vagyok alábbvaló nálatok.154

Jób. 13,3 Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; az Isten előtt kívánom védeni ügyemet. [Héber szerint: ('úlám): de én a Mindenhatóval (šaddaj): aki egyedüli Úr, és aki önmagában elegendő, akarok (dáḇar): beszélni; az ('él): erős, hatalmas Isten előtt (ḥáp̄éc): szeretnék (jáḵaḥ): védekezni].155

Jób. 13,4 Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok [Héber szerint: ('úlám) ti viszont (šeqer ṭáp̄al): hazugságot koholtok, és hazugságot kentek, és ragasztotok rám, és ('ĕlíl ráp̄á'): hitvány, hatástalan, erőtlen, tehetetlen, gyenge orvosok vagytok].156

Jób. 13,5 Vajha legalább mélyen hallgatnátok, az még bölcsességetekre lenne. [Héber szerint: (náṯan): bárcsak (ḥáraš): csendben volnátok, akkor (ḥḵəmáh): bölcsek maradnátok].157

Jób. 13,6 Halljátok meg, kérlek, az én feddőzésemet, [(tôḵéḥáh): érvelésemet] és figyeljetek az én számnak pörlekedéseire [(śáp̄áh riḇ ríḇ): ajkam védőbeszédére].

Jób. 13,7 Az [('él): erős, hatalmas] Isten kedvéért szóltok-e hamisságot, és [(dáḇar ʿavəláh): beszéltek hazugságot] és ő érette szóltok-e csalárdságot. [(rəmijjáh): félrevezetést, megtévesztést]?

Jób. 13,8 Az ő személyére néztek-e, ha az [('él): erős, hatalmas] Isten mellett tusakodtok [(ríḇ): harcoltok]?

Jób. 13,9 Jó lesz-e az, ha [(ḥáqar): megvizsgál], és egészen kiismer benneteket, avagy megcsalhatjátok-e [(háṯal): becsaphatjátok-e] őt, amint megcsalható a [('ĕnôš): halandó, esendő] ember?158

Jób. 13,10 Keményen megbüntet, ha titkon vagytok is személyválogatók. [Héber szerint: (jáḵaḥ): bebizonyítja ha (siṯəráh séṯer): titokban vagytok is (násá' náśá' páním) részrehajlók].159

Jób. 13,11 Az ő fensége nem rettent-e meg titeket, a tőle való félelem nem száll-e rátok [Héber szerint: Nem ijedtek meg (śə'éṯ): fenséges voltától? Nem fog el benneteket (báʿaṯ): rettegés? És a Tőle való (paḥaḏ náp̄al): félelem, dönt-e földre benneteket]?160

Jób. 13,12 A ti emlékezéseitek [(zikkárôn) emlékezetes mondásaitok] hamuba írott példabeszédek, a ti menedékváraitok sárvárak [(gaḇ ḥómer): sáncaitok agyagsáncok].

Jób. 13,13 Hallgassatok, ne bántsatok: hadd szóljak én, akármi essék is rajtam.

Jób. 13,14 Miért szaggatnám fogaimmal [(báśár): húsomat] testemet, és miért szorítanám markomba életemet? [Más fordítás: (násá' náśá'): miért tenném kockára életemet; Húsomat fogam közt magam (šén): fogom vinni, s a (kap̄): kezembe (śím śúm): veszem (nep̄eš): életemnek sorsát]?161

Jób. 13,15 Ímé, megöl engem! Nem remélem; hiszen csak utamat akarom védeni előtte!

Jób. 13,16 Sőt az lesz nékem segítségül,162 üdvösségemül, hogy képmutató [(ḥánép̄): istentelen, Isten nélkül élő, profán, közönséges, vallástalan, szentségtelen] nem juthat, nem (bô'): léphet] elébe.163

Jób. 13,17 Hallgassátok meg figyelmesesen az én beszédemet, vegyétek füleitekbe az én mondásomat [('aḥəváh): magyarázatomat].

Jób. 13,18 Ímé, előterjesztem ügyemet, tudom, hogy nékem lesz igazam.

Jób. 13,19 Ki az, aki perelhetne velem [(ríḇ): vádolhatna engem]? Ha most hallgatnom kellene, úgy kimúlnék [(gávaʿ): meghalnék].164

Jób. 13,20 Csak kettőt ne cselekedj velem, színed elől akkor nem rejtőzöm el.

Jób. 13,21 Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne rettentsen engem. [Héber szerint: ('êmáh): ne rémíts, és ne ijessz; ne kelljen előtted (báʿaṯ): rettegésben élnem].165

Jób. 13,22 Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád és te válaszolj.

Jób. 13,23 Mennyi bűnöm és vétkem van nékem, hogy [(ʿáôn ḥaṭṭá'ṯ) bajokkal, csapásokkal büntetsz]? Gonoszságomat [(pešaʿ): lázadásomat] és vétkemet add tudtomra [(jáḏaʿ): ismertesd meg velem]!

Jób. 13,24 Mért rejted el arcodat, és tartasz engemet ellenségedül?166

Jób. 13,25 A letépett [(náḏap̄): elsodort] falevelet rettegteted-e, [(ʿárac): rémíted]? És a száraz pozdorját [(qaš): szalmaszálat] üldözöd-e?

Jób. 13,26 Hogy ily sok keserűséget szabtál reám, és az én ifjúságomnak vétkét örökölteted velem?!167

Jób. 13,27 Hogy béklyóba teszed lábaimat, vigyázol minden én utamra, és vizsgálod lábamnak nyomait. [Más fordítás: (saḏ): kalodába zártad lábamat, ellenőrzöd minden ösvényemet, még lábam nyomát is megjegyzed]?

Jób. 13,28 Az pedig elsenyved, mint a redves fa, mint ruha, a melyet moly emészt. [Más fordítás: Korhadtan mállok szét, mint a szúette fa, mint a molyrágta ruha].168

154 Mert: „Nékem is van annyi eszem, mint néktek, és nem vagyok alábbvaló nálatok, és ki ne tudna ilyenféléket?” (Jób. 12,3).

155 És így folytatja Jób: „Azt mondom az Istennek: (rášaʿ): ne nyilváníts, ne ítélj, bűnösnek engem. Jelentsd meg nekem: miért ítélsz el ennyire?! (ṭôḇ): jónak, megfelelőnek, helyénvalónak tartod, hogy nyomorgatsz, és (ʿášaq): gyötörsz? Hogy (má'as): megveted kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát (ʿécáh): tervét, szándékát támogatod, és jóváhagyod?” (Jób. 10,2).

156 És így folytatja Jób: „Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan! Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok ti az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, rázhatnám gúnyosan a fejemet. Szájjal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével enyhíthetnélek. De ha beszélek, nem enyhül fájdalmam. Ha abbahagyom, akkor sem múlik el” (Jób. 16,2.4-6). Hát: „Meddig búsíttok még és kínoztok engem beszéddel? Meddig akartok még szavaitokkal összetörni? Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erősködtök ellenem? Hogy így gyötörtök? Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem önmagamra hárul. Avagy csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, valóban fölém akartok kerekedni és rám akarjátok bizonyítani a gyalázatot? Akkor pedig tudjátok meg, hogy Isten nyomorított meg, és ő kerített hálójába engem” (Jób. 19,2-6).

157 Mert: „Aki megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és aki higgadt, az értelmes férfiú. Még a bolond is, amikor hallgat, bölcsnek ítéltetik; mikor ajkait bezárja, eszesnek” (Péld. 17,27-28). És: „A sok beszédben elkerülhetetlen a tévedés, és elmaradhatatlan a vétek; aki pedig megtartóztatja ajkait, és vigyáz a beszédére az értelmes” (Péld. 10,19).

158 Hiszen: „Övé az (ʿôz ʿóz): erő, hatalom, méltóság, dicsőség, dicséret, (túšijjáh): bölcsesség, maradandó siker. Övé a (šáḡaḡ): tévelygő is]” (Jób. 12,16). És így folytatódik a kijelentés: „Bölcs szívű [(léḇáḇ): bensőjű], [('ammic 'ammíc), szilárd] és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon? [Héber: bensője bölcs, ereje szilárd, és hatalmas, kinek van (kôaḥ kóaḥ qášáh): képessége, és ereje nehezet kérdezni]? (Jób. 9,4). Salamon megvallása: „Mert [csak] az Úr, Jahve az Örökkévaló, az Ő jelenléte ad bölcsességet, az ő szájából tudomány [és megismerés] és értelem [és megértés, ismeret, okosság, és tisztánlátás] származik” (Péld. 2,6). Dánielen keresztül megismételtetik a kijelentés: „Ezt mondta Dániel: Isten neve legyen áldott örökkön örökké, övé a bölcsesség és a hatalom….Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak. Ő tárja fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság.” (Dán. 2,20-22).

159 Hiszen már korábban kijelentést nyert, hogy: „… vigyázzatok arra, amit tesztek; mert az Úrnál, a mi Istenünknél nincsen hamisság, sem személyválogatás, sem ajándékvétel (vesztegetés elfogadása)” (2 Krón. 19,7).

160 Dávid megvallása: „Borzad testem a tőled való félelem miatt, és félek a te ítéleteidtől. (Héber szerint: sámar): borzong, és reszket (báśár): hústestem (paḥaḏ): remegve tisztellek (járé'): csodálatra méltó (mišəpáṭ) döntéseidért)” (Zsolt. 119,120).

161 Hiszen: „Megújítanád a te bizonyságidat, és [(ʿéḏ): új tanúkat állítanál] ellenem. Megöregbítenéd a te bosszúállásodat rajtam [(ráḇáh): megsokasítanád (kaʿaś kaʿas ʿimmáḏ): gyötrelmeimmel, kínzásommal haragodat], és [(ḥălíp̄áh cəḇá'áh cáḇá'): váltakozó csapások serege rohanna rám]” (Jób. 10,17). És így folytatja Jób: „Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem. Haragja marcangolt, széttépett, és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, ellenségemként villogtatja felém tekintetét” (Jób. 16,8-9).

162 Segítség (jəšúʿáh): szabadulás, megmenekülés, segítség, jólét, biztonság, győzelem, üdvösség.

163 Már Dávid is így ír erről: „A bűnösök [a célt eltévesztők] nem állnak meg az ítéletkor [elkülönítés, kiválasztáskor] sem a gonoszok [hitetlenek; istentelenek, az Isten nélkül élők] az igazak közösségében [gyülekezetében]” (Zsolt 1,5). Mert: „Nem állhatnak meg szemed előtt a dicsekvők, gyűlölsz minden gonosztevőt. Elpusztítod a hazudozókat; a vérszomjas és álnok embert utálja az Úr” (Zsolt. 5,6-7) Hiszen: „Az Úr megvizsgálja az igazat és a bűnöst, szívből gyűlöli azt, aki az erőszakot szereti. Hullasson a bűnösökre kénköves, tüzes parazsat, perzselő szél legyen osztályrészük!” (Zsolt. 11,5-6). Akkor: „Olyanok lesznek, mint a pozdorja a szél előtt, és mint a polyva, amelyet forgószél ragad el” (Jób. 21,18).

164 A Szent Szellem már előre kijelenti a vádló - a sátán - bukását: „Közel van, aki engem megigazít, ki perel énvelem? Álljunk együtt elő! Ki az én vádlóm? Lépjen ide! Íme, az Úr Isten megsegít engem, kicsoda ítélne el engem? Íme, mindnyájan, mint a ruha megavulnak, moly emészti meg őket” (Ésa. 50,8-9). De nem is vádolhatja már a szenteket, mert János apostolon keresztül jön a kijelentés: „Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: „Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért; és az ő életüket nem kímélték mind halálig”. (Jel. 12,10-11). „Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít, aki a megigazulást adta? (Róm. 8,33). De Istennel szemben nem lehet ilyen kérdés, mert Ő maga mondja: „Ki hát az, aki velem szállna szembe? Minden az enyém az ég alatt” (Jób. 41,3.10).

165 Mert Te: „álmokkal rettentesz meg, és [(ḥáṯaṯ): rémítesz] engem és látásokkal [(ḥizzájôn): éjjeli látomásokkal] háborítasz meg engem” (Jób. 7,14).

166 Jób így folytatja panaszát: „Ímé, vádakat talál ki ellenem, ellenségének tart engem!” (Jób. 33,10). „Fellángolt ellenem haragja, és ellenségének tekintett engem” (Jób. 19,11). „Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét” (Jób. 16,9). „Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harcolsz ellenem” (Jób. 30,21).

167 Dávid így imádkozik: „Ifjúságomnak vétkeiről [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): tévedéseiről, céltévesztéséről, botlásairól, félrelépéséről, az útról való letéréséről] és bűneimről [(pešaʿ): lázadásomról, elszakadásomról] ne emlékezzél meg [(záḵar): ne tartsd emlékezetedbe, és ne tartsd számon, ne idézd fel többé, ne gondolj vissza]. Kegyelmed [(ḥeseḏ): szereteted, jóakaratod, jóindulatod, jóságod] szerint emlékezzél meg rólam [kegyelmesen gondolj rám], a te jóvoltodért [mert te (ṭúḇ): jóságos vagy], Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló]!” (Zsolt. 25,7).

168 Jób tovább panaszkodik: „Mert (el šaddaj) a Mindenható nyilai vannak én bennem, amelyeknek mérge emészti az én szellememet, és [(ḥémáh šáṯáh rúaḥ): mérgüket issza szellemem]. És az Istennek rettentései ostromolnak engem, [('ĕlóhah 'ĕlôhah biʿúṯ ʿáraḵ): Isten rémségei ellenem csatasorba álltak]” (Jób. 6,4). És így folytatja Jób: „Felgerjesztette haragját, és (fellángolt haragja) ellenem, (és ellenségének tekintett engem) és úgy bánt velem, mint ellenségeivel. Seregei együtt jövének be (együtt támadtak csapatai) és utat csinálnak (utat törnek) ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak” (Jób. 19,11-12). És Dávid is panaszkodik szenvedése okát nem értve: „Nyomorult és beteg vagyok ifjúságomtól kezdve; (rettegek tőled, tanácstalan vagyok) viselem a te rettentéseidet, roskadozom. (Rám zúdult izzó haragod), és általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem (rettentő csapásaid megsemmisítenek). Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek (bekerítenek) engem (Zsolt. 88,16-18). Jeremiás is így panaszkodik, nem értve szenvedése okát: Miért lett (miért tart) szünetlenné az én fájdalmam, és halálossá, gyógyíthatatlanná az én sebem? (miért nincs gyógyulás súlyos sebemre). Olyanná lettél nékem, mint a bizonytalan vizű, csalóka patak (amelyben nincs állandóan víz)!” (Jer. 15,18).„Útjaimat elterelte, (utamról lekergetett, összetépett) és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé célul állított engem! Veséimbe bocsátotta tegzének nyilait” (Siral. 3,11-13). „Vedd le rólam a te ostorodat (a Te csapásodat); kezed fenyítéke miatt elenyészem én (elpusztulok sújtó kezed alatt). Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, (tönkreteszed) mint moly, az ő szépségét. Bizony merő hiábavalóság (mint egy lehelet, annyit ér) minden ember” (Zsolt. 39,11-12). És így folytatja Dávid: „Bűneim erőt vettek rajtam; vétkeinket te bocsásd meg” (Zsolt. 65,4). Ezsdrás is erről tesz megvallást: „És mondék: Én Istenem, szégyellem és átallom felemelni, én Istenem, az én orcámat te hozzád, mert a mi álnokságaink felülhaladtak fejünk fölött és a mi vétkeink mind az égig nevekedtek! Őseink idejétől fogva mind a mai napig nagy vétekben vagyunk, és bűneink miatt jutottunk királyainkkal és papjainkkal együtt más országok királyai kezébe, fegyverre, fogságba, prédára és arcunk szégyenére, ahogyan ma is van” (Ezsdr. 9,6-7). És ennek következményeként: „bajok vettek engem körül, amelyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, amelyeket végig sem nézhetek; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem” (Zsolt. 40,13).