Jób könyve 13. fejezet: Jób dorgálja barátait; héberrel és kapcsolódó igékkel

Jób. 13,1 Ímé, mindezeket látta az én szemem, hallotta az én fülem és megértette és jól megjegyezte.

Jób. 13,2 Amint ti tudjátok, úgy tudom én is, és nem vagyok alábbvaló nálatok.154

Jób. 13,3 Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; az Isten előtt kívánom védeni ügyemet. [Héber szerint: ('úlám): de én a Mindenhatóval (šaddaj): aki egyedüli Úr, és aki önmagában elegendő, akarok (dáḇar): beszélni; az ('él): erős, hatalmas Isten előtt (ḥáp̄éc): szeretnék (jáḵaḥ): védekezni].155

Jób. 13,4 Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok [Héber szerint: ('úlám) ti viszont (šeqer ṭáp̄al): hazugságot koholtok, és hazugságot kentek, és ragasztotok rám, és ('ĕlíl ráp̄á'): hitvány, hatástalan, erőtlen, tehetetlen, gyenge orvosok vagytok].156

Jób. 13,5 Vajha legalább mélyen hallgatnátok, az még bölcsességetekre lenne. [Héber szerint: (náṯan): bárcsak (ḥáraš): csendben volnátok, akkor (ḥḵəmáh): bölcsek maradnátok].157

Jób. 13,6 Halljátok meg, kérlek, az én feddőzésemet, [(tôḵéḥáh): érvelésemet] és figyeljetek az én számnak pörlekedéseire [(śáp̄áh riḇ ríḇ): ajkam védőbeszédére].

Jób. 13,7 Az [('él): erős, hatalmas] Isten kedvéért szóltok-e hamisságot, és [(dáḇar ʿavəláh): beszéltek hazugságot] és ő érette szóltok-e csalárdságot. [(rəmijjáh): félrevezetést, megtévesztést]?

Jób. 13,8 Az ő személyére néztek-e, ha az [('él): erős, hatalmas] Isten mellett tusakodtok [(ríḇ): harcoltok]?

Jób. 13,9 Jó lesz-e az, ha [(ḥáqar): megvizsgál], és egészen kiismer benneteket, avagy megcsalhatjátok-e [(háṯal): becsaphatjátok-e] őt, amint megcsalható a [('ĕnôš): halandó, esendő] ember?158

Jób. 13,10 Keményen megbüntet, ha titkon vagytok is személyválogatók. [Héber szerint: (jáḵaḥ): bebizonyítja ha (siṯəráh séṯer): titokban vagytok is (násá' náśá' páním) részrehajlók].159

Jób. 13,11 Az ő fensége nem rettent-e meg titeket, a tőle való félelem nem száll-e rátok [Héber szerint: Nem ijedtek meg (śə'éṯ): fenséges voltától? Nem fog el benneteket (báʿaṯ): rettegés? És a Tőle való (paḥaḏ náp̄al): félelem, dönt-e földre benneteket]?160

Jób. 13,12 A ti emlékezéseitek [(zikkárôn) emlékezetes mondásaitok] hamuba írott példabeszédek, a ti menedékváraitok sárvárak [(gaḇ ḥómer): sáncaitok agyagsáncok].

Jób. 13,13 Hallgassatok, ne bántsatok: hadd szóljak én, akármi essék is rajtam.

Jób. 13,14 Miért szaggatnám fogaimmal [(báśár): húsomat] testemet, és miért szorítanám markomba életemet? [Más fordítás: (násá' náśá'): miért tenném kockára életemet; Húsomat fogam közt magam (šén): fogom vinni, s a (kap̄): kezembe (śím śúm): veszem (nep̄eš): életemnek sorsát]?161

Jób. 13,15 Ímé, megöl engem! Nem remélem; hiszen csak utamat akarom védeni előtte!

Jób. 13,16 Sőt az lesz nékem segítségül,162 üdvösségemül, hogy képmutató [(ḥánép̄): istentelen, Isten nélkül élő, profán, közönséges, vallástalan, szentségtelen] nem juthat, nem (bô'): léphet] elébe.163

Jób. 13,17 Hallgassátok meg figyelmesesen az én beszédemet, vegyétek füleitekbe az én mondásomat [('aḥəváh): magyarázatomat].

Jób. 13,18 Ímé, előterjesztem ügyemet, tudom, hogy nékem lesz igazam.

Jób. 13,19 Ki az, aki perelhetne velem [(ríḇ): vádolhatna engem]? Ha most hallgatnom kellene, úgy kimúlnék [(gávaʿ): meghalnék].164

Jób. 13,20 Csak kettőt ne cselekedj velem, színed elől akkor nem rejtőzöm el.

Jób. 13,21 Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne rettentsen engem. [Héber szerint: ('êmáh): ne rémíts, és ne ijessz; ne kelljen előtted (báʿaṯ): rettegésben élnem].165

Jób. 13,22 Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád és te válaszolj.

Jób. 13,23 Mennyi bűnöm és vétkem van nékem, hogy [(ʿáôn ḥaṭṭá'ṯ) bajokkal, csapásokkal büntetsz]? Gonoszságomat [(pešaʿ): lázadásomat] és vétkemet add tudtomra [(jáḏaʿ): ismertesd meg velem]!

Jób. 13,24 Mért rejted el arcodat, és tartasz engemet ellenségedül?166

Jób. 13,25 A letépett [(náḏap̄): elsodort] falevelet rettegteted-e, [(ʿárac): rémíted]? És a száraz pozdorját [(qaš): szalmaszálat] üldözöd-e?

Jób. 13,26 Hogy ily sok keserűséget szabtál reám, és az én ifjúságomnak vétkét örökölteted velem?!167

Jób. 13,27 Hogy béklyóba teszed lábaimat, vigyázol minden én utamra, és vizsgálod lábamnak nyomait. [Más fordítás: (saḏ): kalodába zártad lábamat, ellenőrzöd minden ösvényemet, még lábam nyomát is megjegyzed]?

Jób. 13,28 Az pedig elsenyved, mint a redves fa, mint ruha, a melyet moly emészt. [Más fordítás: Korhadtan mállok szét, mint a szúette fa, mint a molyrágta ruha].168

---

154  Mert: „Nékem is van annyi eszem, mint néktek, és nem vagyok alábbvaló nálatok, és ki ne tudna ilyenféléket?” (Jób. 12,3).

155 És így folytatja Jób: „Azt mondom az Istennek: (rášaʿ): ne nyilváníts, ne ítélj, bűnösnek engem. Jelentsd meg nekem: miért ítélsz el ennyire?!  (ṭôḇ): jónak, megfelelőnek, helyénvalónak tartod, hogy nyomorgatsz, és (ʿášaq): gyötörsz? Hogy (má'as): megveted kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát (ʿécáh): tervét, szándékát támogatod, és jóváhagyod?” (Jób. 10,2).

156 És így folytatja Jób: „Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan! Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok ti az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, rázhatnám gúnyosan a fejemet. Szájjal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével enyhíthetnélek. De ha beszélek, nem enyhül fájdalmam. Ha abbahagyom, akkor sem múlik el” (Jób. 16,2.4-6). Hát: „Meddig búsíttok még és kínoztok engem beszéddel? Meddig akartok még szavaitokkal összetörni? Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erősködtök ellenem? Hogy így gyötörtök? Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem önmagamra hárul. Avagy csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, valóban fölém akartok kerekedni és rám akarjátok bizonyítani a gyalázatot? Akkor pedig tudjátok meg, hogy Isten nyomorított meg, és ő kerített hálójába engem” (Jób. 19,2-6).

157 Mert: „Aki megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és aki higgadt, az értelmes férfiú. Még a bolond is, amikor hallgat, bölcsnek ítéltetik; mikor ajkait bezárja, eszesnek” (Péld. 17,27-28). És: „A sok beszédben elkerülhetetlen a tévedés, és elmaradhatatlan a vétek; aki pedig megtartóztatja ajkait, és vigyáz a beszédére az értelmes” (Péld. 10,19).

158 Hiszen: „Övé az (ʿôz ʿóz): erő, hatalom, méltóság, dicsőség, dicséret, (túšijjáh): bölcsesség, maradandó siker. Övé a (šáḡaḡ): tévelygő is]” (Jób. 12,16). És így folytatódik a kijelentés: „Bölcs szívű [(léḇáḇ): bensőjű], [('ammic 'ammíc), szilárd] és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon? [Héber: bensője bölcs, ereje szilárd, és hatalmas, kinek van (kôaḥ kóaḥ qášáh): képessége, és ereje nehezet kérdezni]? (Jób. 9,4). Salamon megvallása: „Mert [csak] az Úr, Jahve az Örökkévaló, az Ő jelenléte ad bölcsességet, az ő szájából tudomány [és megismerés] és értelem [és megértés, ismeret, okosság, és tisztánlátás] származik” (Péld. 2,6). Dánielen keresztül megismételtetik a kijelentés: „Ezt mondta Dániel: Isten neve legyen áldott örökkön örökké, övé a bölcsesség és a hatalom….Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak. Ő tárja fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság.” (Dán. 2,20-22).

159 Hiszen már korábban kijelentést nyert, hogy: „… vigyázzatok arra, amit tesztek; mert az Úrnál, a mi Istenünknél nincsen hamisság, sem személyválogatás, sem ajándékvétel (vesztegetés elfogadása)” (2 Krón. 19,7).

160 Dávid megvallása: „Borzad testem a tőled való félelem miatt, és félek a te ítéleteidtől. (Héber szerint: sámar): borzong, és reszket (báśár): hústestem (paḥaḏ): remegve tisztellek (járé'): csodálatra méltó (mišəpáṭ) döntéseidért)” (Zsolt. 119,120).

161 Hiszen: „Megújítanád a te bizonyságidat, és [(ʿéḏ): új tanúkat állítanál] ellenem. Megöregbítenéd a te bosszúállásodat rajtam [(ráḇáh): megsokasítanád (kaʿaś kaʿas ʿimmáḏ): gyötrelmeimmel, kínzásommal haragodat], és  [(ḥălíp̄áh cəḇá'áh cáḇá'): váltakozó csapások serege rohanna rám]” (Jób. 10,17). És így folytatja Jób: „Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem. Haragja marcangolt, széttépett, és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, ellenségemként villogtatja felém tekintetét” (Jób. 16,8-9).

162 Segítség (jəšúʿáh): szabadulás, megmenekülés, segítség, jólét, biztonság, győzelem, üdvösség.

163 Már Dávid is így ír erről: „A bűnösök [a célt eltévesztők] nem állnak meg az ítéletkor [elkülönítés, kiválasztáskor] sem a gonoszok [hitetlenek; istentelenek, az Isten nélkül élők] az igazak közösségében [gyülekezetében]” (Zsolt 1,5). Mert: „Nem állhatnak meg szemed előtt a dicsekvők, gyűlölsz minden gonosztevőt. Elpusztítod a hazudozókat; a vérszomjas és álnok embert utálja az Úr” (Zsolt. 5,6-7) Hiszen: „Az Úr megvizsgálja az igazat és a bűnöst, szívből gyűlöli azt, aki az erőszakot szereti. Hullasson a bűnösökre kénköves, tüzes parazsat, perzselő szél legyen osztályrészük!” (Zsolt. 11,5-6). Akkor: „Olyanok lesznek, mint a pozdorja a szél előtt, és mint a polyva, amelyet forgószél ragad el” (Jób. 21,18).

164 A Szent Szellem már előre kijelenti a vádló - a sátán - bukását: „Közel van, aki engem megigazít, ki perel énvelem? Álljunk együtt elő! Ki az én vádlóm? Lépjen ide! Íme, az Úr Isten megsegít engem, kicsoda ítélne el engem? Íme, mindnyájan, mint a ruha megavulnak, moly emészti meg őket” (Ésa. 50,8-9). De nem is vádolhatja már a szenteket, mert János apostolon keresztül jön a kijelentés: „Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: „Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért; és az ő életüket nem kímélték mind halálig”. (Jel. 12,10-11). „Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít, aki a megigazulást adta? (Róm. 8,33). De Istennel szemben nem lehet ilyen kérdés, mert Ő maga mondja: „Ki hát az, aki velem szállna szembe? Minden az enyém az ég alatt” (Jób. 41,3.10).

165 Mert Te: „álmokkal rettentesz meg, és [(ḥáṯaṯ): rémítesz] engem és látásokkal [(ḥizzájôn): éjjeli látomásokkal] háborítasz meg engem” (Jób. 7,14).

166 Jób így folytatja panaszát: „Ímé, vádakat talál ki ellenem, ellenségének tart engem!” (Jób. 33,10). „Fellángolt ellenem haragja, és ellenségének tekintett engem” (Jób. 19,11). „Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét” (Jób. 16,9). „Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harcolsz ellenem” (Jób. 30,21).

167 Dávid így imádkozik: „Ifjúságomnak vétkeiről [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): tévedéseiről, céltévesztéséről, botlásairól, félrelépéséről, az útról való letéréséről] és bűneimről [(pešaʿ): lázadásomról, elszakadásomról] ne emlékezzél meg [(záḵar): ne tartsd emlékezetedbe, és ne tartsd számon, ne idézd fel többé, ne gondolj vissza]. Kegyelmed [(ḥeseḏ): szereteted, jóakaratod, jóindulatod, jóságod] szerint emlékezzél meg rólam [kegyelmesen gondolj rám], a te jóvoltodért [mert te (ṭúḇ): jóságos vagy], Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló]!” (Zsolt. 25,7).

168 Jób tovább panaszkodik: „Mert (el šaddaj) a Mindenható nyilai vannak én bennem, amelyeknek mérge emészti az én szellememet, és [(ḥémáh šáṯáh rúaḥ): mérgüket issza szellemem]. És az Istennek rettentései ostromolnak engem, [('ĕlóhah 'ĕlôhah biʿúṯ ʿáraḵ): Isten rémségei ellenem csatasorba álltak]” (Jób. 6,4). És így folytatja Jób: „Felgerjesztette haragját, és (fellángolt haragja) ellenem, (és ellenségének tekintett engem) és úgy bánt velem, mint ellenségeivel. Seregei együtt jövének be (együtt támadtak csapatai) és utat csinálnak (utat törnek) ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak” (Jób. 19,11-12). És Dávid is panaszkodik szenvedése okát nem értve: „Nyomorult és beteg vagyok ifjúságomtól kezdve; (rettegek tőled, tanácstalan vagyok) viselem a te rettentéseidet, roskadozom. (Rám zúdult izzó haragod), és általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem (rettentő csapásaid megsemmisítenek). Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek (bekerítenek) engem (Zsolt. 88,16-18). Jeremiás is így panaszkodik, nem értve szenvedése okát: Miért lett (miért tart) szünetlenné az én fájdalmam, és halálossá, gyógyíthatatlanná az én sebem? (miért nincs gyógyulás súlyos sebemre). Olyanná lettél nékem, mint a bizonytalan vizű, csalóka patak (amelyben nincs állandóan víz)!” (Jer. 15,18).„Útjaimat elterelte, (utamról lekergetett, összetépett) és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé célul állított engem! Veséimbe bocsátotta tegzének nyilait” (Siral. 3,11-13). „Vedd le rólam a te ostorodat (a Te csapásodat); kezed fenyítéke miatt elenyészem én (elpusztulok sújtó kezed alatt). Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, (tönkreteszed) mint moly, az ő szépségét. Bizony merő hiábavalóság (mint egy lehelet, annyit ér) minden ember” (Zsolt. 39,11-12). És így folytatja Dávid: „Bűneim erőt vettek rajtam; vétkeinket te bocsásd meg” (Zsolt. 65,4). Ezsdrás is erről tesz megvallást: „És mondék: Én Istenem, szégyellem és átallom felemelni, én Istenem, az én orcámat te hozzád, mert a mi álnokságaink felülhaladtak fejünk fölött és a mi vétkeink mind az égig nevekedtek! Őseink idejétől fogva mind a mai napig nagy vétekben vagyunk, és bűneink miatt jutottunk királyainkkal és papjainkkal együtt más országok királyai kezébe, fegyverre, fogságba, prédára és arcunk szégyenére, ahogyan ma is van” (Ezsdr. 9,6-7). És ennek következményeként: „bajok vettek engem körül, amelyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, amelyeket végig sem nézhetek; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem” (Zsolt. 40,13).

Ne félj!

„Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog: ez az a szó, amelyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból mondotta azt a próféta; ne félj attól!” 

(5 Móz. 18,22) 

Úr Jézus!

Szereteted éltet, abból merítek és szétosztani igyekszem. Ámen

Uram!

„Akik szeretnek téged, tündököljenek, mint a kelő nap a maga erejében!”

(Bír. 5,31)

Mit mond rólad Isten?

                          

Vezető vagy

„Elsővé tesz téged az Úr, nem utolsóvá, mindig fölül leszel, és nem alul, ha hallgatsz az Úrnak, Istenednek a parancsolataira”
(5 Mózes28,13)

Isten ajándékának célja

Isten az élő Igét, Jézust azért adta, hogy hitünk őáltala kezdődjön és őbenne végződjön, és Isten azért adta a Szentírást, hogy felkészítsen arra, hogy a hitünket megéljük.

Gyökössy Endre: A győzelem kulcsa

Aki el akar érni valamit, annak a célra kell szegeznie a tekintetét, nem az akadályokra.

László Boda

 

 

Az Úr Jézus Krisztusnak, áldott drága szent, és hatalmas ereje által!!!

Ereje Szeretet

Gyere áldjuk együtt nagy Királyunkat

Jelenések könyve 9. fejezet: Az első jaj; (Göröggel és kapcsolódó igékkel)

Jel. 9,1 Az ötödik angyal [(aggelosz): hírnök, követ] is trombitált, [(szalpidzó): kürtölt] és látám, hogy egy csillag esett [(piptó): zuhant] le az égről, a [(úranosz ek ex): mennyből] a földre, és adaték annak a [(abüsszosz): feneketlen] mélység kútjának kulcsa.126

Jel. 9,2 Megnyitja akkor a [(abüsszosz): feneketlen] mélységnek kútját: és füst jöve, füst [(anabainó): száll] fel a kútból, mint egy nagy kemencének füstje; és meghomályosodik [(szkotidzó szkotidzomai): elsötétül] a nap és a levegőég, a [(aér): levegő] a kút füstje miatt [a mélység füstjétől].

Jel. 9,3 A füstből pedig sáskák jövének ki a földre; és adaték azoknak hatalom, mint hatalmuk van a föld skorpióinak.127

Jel. 9,4 És megmondaték nékik, hogy a földnek füvét ne bántsák, nehogy [(adikeó): elpusztítsák] se semmi zöldellőt, se semmi élőfát, hanem csak azokat az embereket, akiknek homlokukon nincsen az Istennek pecséte.128

Jel. 9,5 És adaték azoknak, hogy meg ne öljék őket, hanem hogy kínoztassanak öt hónapig; és azoknak kínzása olyan, mint a skorpió kínzása, mikor megmarja az embert.

Jel. 9,6 Annakokáért azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják meg azt; és kívánnának meghalni, de a halál elmegy [(pheugó): elszökik, elfut] előlük.129

Jel. 9,7 A sáskáknak formája pedig hasonló vala a viadalhoz [(polemosz): a harcra] felkészített lovakhoz; és a fejükön mintegy aranyhoz hasonló koronák valának, és az orcáik  olyanok valának, mint az emberek orcái.130

Jel. 9,8 És olyan hajuk vala, mint az asszonyok haja; és fogaik olyanok valának, mint az oroszlánoknak.131

Jel. 9,9 És olyan mellvértjeik [(thórax): páncéljaik] valának, mint a vas mellvértek, nint a [(szidéreosz szidérúsz): vasból készültek]; és az ő szárnyaik zúgása [(phóné): hangja] olyan vala, mint a viadalra [(polemosz): harcba, a csatába] száguldó sok lovas szekerek [(harma): harci szekerek] zúgása [dübörgése].132

Jel. 9,10 És skorpiókhoz hasonló farkuk vala és fullánkjuk; és a farkukban vala a hatalmuk, hogy ártsanak az embereknek öt hónapig.

Jel. 9,11 Királyukul pedig a [(abüsszosz): feneketlen] mélység [az alvilág] angyala vala felettük; annak a neve zsidóul [(ebraiszti): héberül, illetve arámiul] Abaddon, [(abaddón): pusztító] görögül pedig Apollion, azaz Vesztő [(apollüón): a Pusztító] a neve.133

Jel. 9,12 Az első jaj elmúlik; ímé ezután még két jaj következik.

Jel. 9,13 A hatodik angyal [(aggelosz): hírnök] is trombitált, [(szalpidzó): kürtölt] és hallék egy szózatot, egy [(phóné): hangot, egy kiáltást] az arany [(thüsziasztérion): áldozati] oltárnak négy szarvától, amely az Isten [(enópion): színe] előtt van,134

Jel. 9,14 Mondván a hatodik angyalnak, [(aggelosz): hírnöknek, követnek] akinél a trombita [(szalpigx): a kürt] vala: Oldd el azt a négy angyalt, aki a nagy folyóvíznél, az Eufrátesnél [(görög alakja a héber Frátnak; édes, kellemes víz; nagyon széles, túláradó; termékenység folyója)] van megkötve.135

Jel. 9,15 Eloldaték azért a négy angyal, aki el vala készítve [(hetoimadzó): akik készenlétben álltak] az órára és napra és hónapra és esztendőre, hogy megölje, hogy [(apokteinó): elpusztítsa] az emberek harmadrészét.

Jel. 9,16 És a lovas seregek száma két tízezerszer tízezer [azaz 200 millió] vala; hallottam a számukat.

Jel. 9,17 És így látám a lovakat látásban, [(horaszisz) a látomásban] és a rajtuk ülőket, akiknek tűzből és jácintból és kénkőből való mellvértjeik valának [(pürinosz hüakinthinosz theiódész thórax): tűzvörös, jácintkék és kénsárga páncéljuk volt]; és a lovak feje olyan vala, mint az oroszlánok feje; és szájukból tűz és füst és kénkő jő vala ki.

Jel. 9,18 E háromtól öleték meg az emberek harmadrésze, a tűztől és a füsttől és a kénkőtől, amely azoknak szájából jő vala ki.

Jel. 9,19 Mert az ő hatalmuk az ő szájukban van, és az ő farkukban; mert az ő farkaik a kígyókhoz hasonlók, a melyeknek fejeik vannak; és azokkal ártanak, és [(adikeó): pusztítanak].

Jel. 9,20 A többi emberek, akik pedig, [(loipoi): megmaradtak] akik meg nem ölettek, akik nem  [(apokteinó): pusztultak el] e csapásoktól, nem tértek meg az ő kezeik csinálmányaitól, [[(metanoeó): nem tértek új felismerésre, nem változtatták meg gondolkodásmódjukat  kezük alkotásairól], hogy ne imádnák a gonosz szellemeket, [(daimonion): démonokat] és az arany és ezüst és érc és kő és fa bálványokat, amelyek nem láthatnak, sem hallhatnak, sem járhatnak;136

Jel. 9,21 És nem tértek meg [(metanoeó): nem változtatták meg gondolkozásmódjukat, és nem tértek új felismerésre] az ő gyilkosságaikból, sem az ő ördöngösségeikből, [(pharmakeia): varázslás, kuruzslás, boszorkányságaikból] sem paráználkodásaikból, a [(porneia): házasságtörés, fajtalanság, prostitúcióból] sem lopásaikból.137

---

126 A leesett csillagról így tesz kijelentést az Úr Jézus: „Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből. Amint villámként zuhant, és bukott le a mennyből” (Luk. 10,18). Ézsiás is prófétál erről, ezt kérdezve: „Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál, és lehullottál a földre, aki népeken tapostál, népek legyőzője! Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, trónomat, és odaülök az istenek hegyére, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. Felibök hágok a magas felhőknek, és fölmegyek a felhők csúcsára, és hasonló leszek a Magasságoshoz, a Felségeshez” (Ésa. 14,12-14). János apostolon keresztül jön a felelet: „Ezután háború támadt és lőn viaskodás a mennyben. Mihály és az ő angyalai harcra keltek, és viaskodnak vala a sárkánnyal; és a sárkány is harcra kelt, és viaskodik vala és az ő angyalai; De nem vehetnek diadalmat, nem tudtak felülkerekedni, és nem volt maradásuk többé, és az ő helyük sem találtaték a mennyben. És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti és megtéveszti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének” (Jel. 12,7-9). Már a harmadik angyal kürtölésére: „…lehullik az égről egy hatalmas, fényt sugárzó csillag, lobogó lánggal égve, mint egy fáklya, mint egy  ragyogás és rázuhan a folyóvizeknek harmadrészére, és a vizek forrásaira. A csillagnak neve pedig üröm: változik azért a folyóvizek harmadrésze ürömmé; és sok ember meghala a vizektől, mivel keserűkké lőnek” (Jel. 8,10-11). Magával rántva az angyalok egyharmadát is: „És az ég csillagai a földre hullának, miképpen a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, mikor nagy szél rázza” (Jel. 6,13). Az ég csillagairól hangzik a kijelentés: „És [azokat] az angyalokat is, akik nem tartották [és nem becsülték] meg fejedelemségüket [a maguk eredeti rendjét, és saját hatáskörüket], hanem elhagyták az ő [(apoleipó): saját] lakóhelyüket, [(heauton): a saját dicsőséges mennyei testüket] a nagy nap [(kriszisz)] ítéletére örök [(aidiosz deszmon deszmosz): érzékelhetetlen, és láthatatlan] bilincseken, sötétségben [(téreó): őrizetbe] tartotta” (Júd. 1,6). Péter apostol így figyelmezteti minden kor keresztényeit: erről: „Mert ha nem (kegyelmezett), és nem kedvezett (nem kímélte meg) az Isten a bűnbe esett a célt eltévesztő angyaloknak, hanem mélységbe taszítván, a sötétség láncaira adta oda,(a homály kötelein, a fény megvonására) szolgáltatta ki őket, hogy fenntartassanak (és hogy rabokként őrizzék őket) az ítéletre” (2 Pét. 2,4). És hogy kik voltak ezek, arról így hangzik a kijelentés: „Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik születének. És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének maguknak feleségeket mind azok közűl, (akiket kiszemeltek maguknak) kiket megkedvelnek vala. És monda az Úr: Ne maradjon az én (éltető) Szellemem örökké az emberben, mivelhogy ő (csak) hústest; legyen életének ideje (életkora) százhúsz esztendő. Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szülének nékik. Ezek ama hatalmasok, (vitézkedők) kik eleitől (akik ősidőktől) fogva híres-neves emberek (hírnevesek) voltak” (Más fordítás: Amely időben / 'áḏám): az ádámi faj / elkezdett elszaporodni, és uralkodni a földön, és (ḥálal): megszentségtelenedett, és beszennyeződött, erőtlenné vált, személyes ragaszkodás jött létre. (rá'áh): szemlélgetik, és nézegetik az (ĕlóhím): angyalok ('áḏám baṯ): emberi faj szülötteit, hogy azok (ṭôḇ): szépek, kellemesek, nagyszerűek. (láqaḥ): elfoglalja; egyik a másik után,('iššáh): ki-ki egy (réjaʿ réʿa): másik személyt, akit (báḥar): kiválaszt, megkedvel, kíván, akiben gyönyörködik). És szólt Jahve, az Örökkévaló: (dún dín): Hiába irányítja (rúaḥ) Szellemem (ʿólám ʿôlám): örökké az ('áḏám): emberiséget, az emberi fajt (gam): mégis (šáḡaḡ): bolyong, és tévelyeg. Azon az (jôm): emlékezetes, sorsdöntő napon (nəp̄il nəp̄íl): támadók, lázadók (náp̄al): érkeztek a földre, és meglepve őket rávetették magukat, rárontontottak az ('áḏám): emberiségre, az ádámi, vagyis az emberi fajra, akik (gáḇar): erősebbek / hatalmasabbak voltak és  felülkerekedtek és legyőzték őket, (ʿólám ʿôlám): egész életen át tartó rabszolgaságra” (1 Móz. 6,1-4).

127 Egy előképben mutatja be az ige a világra szakadó nyomorúságot: „Kinyújtá azért Mózes (a kihúzott, a vízből kihúzott, kimentett; kihúzó; gyermek) az ő vesszejét Égyiptom (lezárás, bezárás, körülkerítés, beszűkülés, szorongatás, fogság) földére, és az Úr egész nap és egész éjjel keleti szelet támaszta a földre. Mire reggel lőn, a keleti szél felhozá a sáskát. És feljöve a sáska egész Égyiptom földére [és roppant tömegben] nagy sokasággal szálla le Égyiptom egész határára. Annak előtte sem volt olyan sáska s ezután sem lesz olyan. És elborítá az egész föld színét, és a föld elsötétedék, és leették a földnek minden füvét és a fának minden gyümölcsét, amit a jégeső meghagyott vala, és semmi zöld sem marada a fán, sem a mezőnek füvén egész Égyiptom földén” (2 Móz. 10,13-15). Kijelentés arról, hogy a sáskák mit szimbolizálnak: „És a Midiániták (vita, civódás, viszály, küzdelem; ítélőszékek, bírák) és az Amálekiták (rabló, uralkodó nép; völgylakók) és a Napkeletiek minden fiai úgy ellepték a völgyet, mint a sáskák sokasága, (mint egy sáskahad) és tevéiknek nem volt száma sokaságuk miatt, mint a fövenynek, mely a tenger partján van” (Bír. 7,12)

128 Minden csapás előtt így hangzik a parancs: „Ezt mondván, és [(legó): azt parancsolva, és elrendelve]: Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, míg meg nem pecsételjük, amíg [(szphragidzó): pecséttel nem hitelesítjük] a mi Istenünk szolgáit az ő homlokukon. És hallám a megpecsételtek, a [(szphragidzó): pecséttel hitelesíttettek] számát: Száznegyvennégy ezer, az Izráel fiainak minden nemzetségéből elpecsételve [szphragidzó): pecséttel hitelesítve]” (Jel. 7,3-4). Pál apostol a Korinthusi hívőknek – mint az Úr Jézus fiainak – szólva, ezt mondja: „Aki pedig minket veletek együtt Krisztusban megerősít, megszilárdít, és felken a Szent Szellem erejével és hatalmával, a küldetés külső jegyével és pecsétjével, az Isten az. Aki el is pecsételt minket, és pecsétjével megjelölt, és a tulajdonjog jelét helyezte el rajtunk, és felruházott mennyei erővel is, és a Szellemnek zálogát eljegyzési ajándékul adta a mi szíveinkbe. [Más fordítás: A Szellemet, mint foglalót - olyan valóságot, amely részben „kezünkben” van, egyúttal azonban még csak része az egésznek. Így „garanciája” is annak, hogy megkapjuk azt az egészet, amelynek ez a valóság a része - árasztotta a szellemi lényünk középpontjába” (2 Kor. 1,21-22). Így lett az Egyház Krisztus eljegyzett menyasszonya: „Őbenne pedig titeket is - miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek - eljegyzett pecsétjével, a megígért Szent Szellemmel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására” (Eféz. 1,13-14). Előképként bemutatja Isten Igéje, hogy minden baj, csapás ellen ez a pecsét nyújt védelmet: „És monda az Úr az angyalnak: Menj át a város közepén, Jeruzsálem közepén, és jegyezz egy jegyet a férfiak homlokára, akik sóhajtanak és nyögnek mindazokért az utálatosságokért, amelyeket cselekedtek annak közepében”. És amazoknak, a pusztító angyaloknak mondá az én hallásomra: Menjetek át a városon ő utána, és vágjátok. Ne kedvezzen a ti szemetek, és ne szánakozzatok: Vénet, ifjat, szüzet, gyermeket és asszonyokat öljetek meg mind egy lábig, de azokhoz a férfiakhoz, akiken a jegy van, ne közelítsetek, és az én templomomon kezdjétek el. Elkezdik azért a vén férfiakon, akik a ház előtt valának” (Ezék. 9,4-6). Ezért hangzik a figyelmeztetés: A védelemre vigyázzatok és: „… meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Szellemét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára” (Eféz. 4,30). János apostol így látja a megpecsételteket: „És látám, és ímé egy Bárány áll vala Sion hegyén, és ő vele száznegyvennégy ezren, akiknek homlokán írva vala az ő Atyjának neve. És énekelnek vala mintegy új éneket a királyiszék előtt, és a négy élőlény előtt és a Vének előtt; és senki meg nem tanulhatja vala azt az éneket, csak a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről” (Jel. 14,1.3).  És ők: „látják az ő orcáját; és az ő neve homlokukon lesz” (Jel. 22.4)

129 És: „Akik a halált várják [de hiába], de nem jön az, és szorgalmasabban [jobban] keresik, mint az elrejtett kincset” (Jób. 3,21). Mert bálványokat imádtak az élő Isten helyett: „Kiterítik azokat a nap, a hold és az ég egész serege elé, amelyeket szerettek, tiszteltek és követtek, amelyekhez folyamodtak, és amelyek előtt leborultak. Nem szedik össze, nem temetik el, trágyává lesznek a föld színén. Akik pedig megmaradnak ebből a gonosz nemzetségből, az egész maradék, inkább választaná majd a halált, mint az életet mindazokon a helyeken, ahol megmaradtak, ahová kiűztem őket - így szól a Seregek Ura (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló” (Jer. 8,2-3). És mindazokról szól a prófécia, akik az ádámi fajból megmaradtak, de nem tértek meg Teremtőjükhöz: „Kiűzte az Úristen ((jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját” (1 Móz. 3,23-24).

130 Az eredmény: „És elpusztítják zsákmányotokat sáska pusztításával, szöcske-ugrással ugrálnak reá” (Ésa. 33,4)

131 Jóel így prófétál erről, kijelentve, hogy emberekről szól az előző prófécia: „Mert egy nép jött fel az én földemre, erős és megszámlálhatatlan; fogai, mint az oroszlán fogai, és agyarai, mint a nőstény oroszláné” (Jóel. 1,6). „Sötétség és ború napja az, felhő és homály napja, mint a hegyekre terülő szürkület. Jön egy nagy és hatalmas nép, hozzá hasonló nem volt még soha, és ezután sem lesz többé, míg csak emberek élnek. Előtte tűz emészt, utána láng lobog; előtte a föld olyan, mint az Éden kertje, utána pedig kietlen pusztaság; meg sem menekülhet tőle semmi. Amilyen a lovak alakja, olyan annak alakja, és száguldoznak, mint a lovasok. Rohannak a hegyek tetején, mintha hadi szekerek robognának; mintha tarlót emésztő láng ropogna; amilyen az ütközetre kész hatalmas nép. Elrémülnek tőle a népek; minden arc elsápad” (Jóel. 2,2-6).

132 És: „Rohannak a hegyek tetején, mintha hadi szekerek robognának; mintha tarlót emésztő láng ropogna; amilyen az ütközetre kész hatalmas nép. Elrémülnek, és (rettegnek) tőle a népek; minden arc elsápad” (Jóel. 2,5-6). Az Úr ezt kérdezi tőlük: „A folyók ellen gerjedt-e fel az Úr? Vajon a folyókra haragszol-e, vagy a tengerre bőszültél-e fel, hogy lovaidon és diadal-szekereiden robogsz?” (Hab. 3,8). „Mert ímé, az Úr eljő tűzben, harci kocsijai gyorsak, mint a forgószél, Rájuk zúdítja lángoló haragját, és fenyítését lángoló tűzben” (Ésa. 66,15). „Az Isten szekere húszezer, ezer meg ezer; az Úr közöttük van, mint a Sinai hegyen az ő szent hajlékában” (Zsolt. 68,18). Az övéihez pedig így szól az Úr, amit így mutat be egy előképben: „Ne félj. Mert többen vannak, akik velünk vannak, mint akik ővelük. És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! Nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és ímé a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus (jelentése: az én Istenem üdvösség, szabadító; az üdvösség Istene). »Isten megszabadít«. (héb. Isten segített) körül” (2 Kir. 6,16-17).

133 Így imádkoznak a hívők: „… Te légy oltalom a pusztító ellen! (Légy rejtekhelyünk, ha jön a pusztító) Mert vége lesz az erőszaknak, megszűnik a pusztítás, eltűnnek az ország eltiprói!” (Ésa. 16,4). Az Úr pedig meghallgatta az imát, és védelmet nyújtott a Pusztító ellen: „És vegyetek egy kötés izsópot és mártsátok a vérbe, amely az edényben van, és hintsétek meg a szemöldökfát és a két ajtófelet abból a vérből, amely az edényben van; ti közületek pedig senki se menjen ki az ő házának ajtaján reggelig. Mikor általmegy az Úr, hogy megverje az Egyiptombelieket és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélen: elmegy az Úr az ajtó mellett és nem engedi, hogy a pusztító bemenjen öldökölni a ti házaitokba” (2 Móz. 12,22-23). „Hit által rendelte el …a vérrel való meghintést, hogy a pusztító (az öldöklő) ne érintse elsőszülötteiket” (Zsid. 11,28). És így hangzik a prófécia a Pusztító ellen: „Jaj neked, pusztító, akit még nem ért pusztulás, te rabló, akit még nem raboltak ki! Ha befejezted a pusztítást, el fogsz pusztulni, ha bevégezted a rablást, téged fognak kirabolni!” (Ésa. 33,1). „Mivelhogy kifosztogattál sok nemzetet, kifosztanak téged mind a maradék népek az emberek véréért, és az országok, városok és minden bennük lakozók ellen való erőszaktételért” (Hab. 2,8)

134 Ez az oltár az illatáldozat bemutatására szolgál: „Azután készíttess oltárt az illatáldozat bemutatására; akácfából készíttesd! Vond be színarannyal a tetejét és oldalait körös-körül, valamint a szarvait is! Készíttess rá körös-körül aranyszegélyt!” (2Móz. 30,1.3). Az illatáldozat pedig a szentek imádságai: „És jöve egy másik angyal, és megálla az [(thüsziasztérion): áldozati]oltárnál, arany tömjénezőt [aranyfüstölőt] tartva; és adaték annak sok tömjén, [(thümiama): sok illatos füstölőszer] hogy tegye minden szenteknek könyörgéseihez [(proszeukhé): imádságaihoz] az arany [(thüsziasztérion): áldozati]oltárra, amely a királyiszék [(thronosz): a trón] előtt vala. (Jel. 8,3). „És hallám, hogy más az oltárról ezt mondja vala: Jól van Uram, mindenható Isten, igazak és igazságosak a te ítéleteid” (Jel. 16,7).

135 Ez az Éden körüli negyedik folyóvíz: „… A negyedik folyóvíz pedig az Eufrátes” (1 Móz. 2,14).

136 Hiszen Isten parancsa így hangzott népéhez: „Ne áldozzák többé véres áldozataikat az ördögöknek, a haszontalan bálványoknak, akikkel ők paráználkodnak. Örökkévaló rendtartás legyen ez nékik nemzetségről nemzetségre” (3 Móz. 17,7) De Isten népe nem hallgatott az Úrra: „És meghízott Jesurun, és rugódozott, és kirúgott a hámból. Meghíztál, megkövéredtél, elhájasodtál. És elhagyá, elvetette Istent, teremtőjét, alkotóját, és megveté, elhagyta az ő üdvösségének kőszikláját. Idegen istenekkel ingerelték, utálatosságokkal bosszantották. Ördögöknek, gonosz, tisztátalan szellemeknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, akiket nem ismertek; újaknak, akik csak most támadtak, akik nemrég jöttek, akiket nem rettegtek, és nem féltek a ti atyáitok. A Kősziklát, aki szült, aki nemzett téged, elfeledted; megfelejtkeztél Istenről, aki nemzett, és világra hozott téged” (5 Móz. 32,15-18) „Sőt összeelegyedtek a pogányokkal, és eltanulták cselekedeteiket. És tisztelték azoknak bálványait, és tőrré levének azok reájuk, amelyek csapdába ejtették őket. És feláldozák fiaikat és leányaikat az ördögöknek, a démonoknak.  Ártatlan vért ontottak, fiaik és leányaik vérét, akiket a kánaáni bálványoknak áldoztak, vérontással gyalázták, és fertőztették meg az országot, és a földet öldökléssel. És tisztátalanokká lőnek cselekedeteikben, paráznákká tetteikben, és beszennyezték magukat” (Zsolt. 106,35-39). „És borjúképet, borjúszobrot készítettek azokban a napokban, és áldozatot vivének a bálványnak, és áldozati szertartást mutattak be a szobornak. és gyönyörködének és örvendeztek az ő kezeik csinálmányaiban, és kedvüket lelték kezeik alkotásában. Az Isten pedig elfordula, és hagyta, hogy szolgáljanak az ég seregének, és hogy imádják az ég csillagseregét; amint meg van írva a próféták könyvében: Vajon áldozati barmokat és véres- és égőáldozatot hoztatok-e nékem negyven esztendeig a pusztában, Izráelnek háza?” (Csel. 7,41-42).  Dávid is erről prófétál: „Borjút csináltak a Hóreb alatt, és hajlongtak, és leborultak az öntött bálvány, a bálványszobor előtt. Felcserélték az ő dicsőségüket, az ő dicsőséges Istenüket: ökörnek képével, amely füvet eszik. Elfeledkezének Istenről, szabadítójukról, aki nagy dolgokat művelt Egyiptomban, Csodákat a Khám országában, félelmetes dolgokat a Vörös- tenger mellett” (Zsolt. 106,19-22). És bálványokat imádtak, akiknek: „Szájuk van, de nem szólanak; szemeik vannak, de nem látnak; Füleik vannak, de nem hallanak; orruk van, de nem szagolnak; Kezeik vannak, de nem tapintanak, lábaik vannak, de nem járnak, nem szólanak az ő torkukkal” (Zsolt. 115,5-7)Dávid megvallása: „…a nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott” (Zsolt. 96,5). Jeremiás próféta is erről prófétál: „Bizony, a népek bálványai hiábavalók. Hiszen egy fát vágnak ki az erdőben, a mesterember keze készíti el baltával. Ezüsttel és arannyal díszítik, szögekkel és kalapáccsal rögzítik, hogy ne inogjon. Olyanok, mint madárijesztő az uborkaföldön: nem beszélnek, hordozni kell őket, mert menni sem tudnak. Ne féljetek tőlük, mert nem tudnak sem rosszat, sem jót tenni!” (Jer. 10,3-5). Hiszen:  „A pogányok bálványai ezüstből és aranyból vannak, emberi kéz csinálmányai. Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak, van fülük, de nem hallanak, lehelet sincs szájukban. Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik, és mindazok, akik bennük bíznak” (Zsolt. 135,15-18) Pál apostol is így figyelmezteti Isten népét: „Mit mondok tehát? Mit akarok ezzel mondani? Hogy a bálvány, vagy a bálványkép valami, vagy hogy a bálványáldozat valami? Talán azt, hogy az áldozati hús vagy a bálvány ér valamit? Sőt, hogy amit a pogányok, a nemzetek áldoznak, ördögöknek, démonoknak áldozzák és nem Istennek; nem akarom pedig, hogy ti az ördögökkel, a démonokkal legyetek közösségben. [Más fordítás: Igazán nem óhajtom, hogy közösségre lépjetek a gonosz szellemekkel, hogy a démonok társai legyetek]” (1 Kor. 10,19-20).

137 És „az emberek gyötrődtek…, és káromolták az Isten nevét, akinek hatalma van ezek fölött a csapások fölött, de nem tértek meg, hogy dicsőséget adjanak neki” (Jel. 16,9)

Mit mond rólad Isten?

Bátor vagy

"Azok, akik ragaszkodnak Istenükhöz, bátor tetteket visznek véghez" 

(Dán. 11,32)

NE FÉLJ!

Ha sok az ellenség. Ha a sátán csapata jön ellened:

Te: ”Ne félj tőlük, mert közötted van az Úr, a te Istened, a nagy és félelmetes Isten” 

(5 Móz. 7,21)

Az Ige

 “Az Ige testté lett és közöttünk lakott. Tele volt kifogyhatatlan szeretettel és hűséggel. És mi láttuk az ő dicsőségét, az Atya egyszülött Fiának a dicsőségét” 

(Ján. 1:14)

Megvallás

Hiszem és megvallom, hogy meg vagyok váltva minden átok alól, mert Úr Jézus Krisztus Te lettél átokká azért, hogy én Ábrahám áldásának örököse legyek, és az én Istenem megáldott mindennel, és áldássá tett engem.

A kegyelemről.

Isten nem olyan kegyelmet ad, melyet nekünk kell megőrizni, 

hanem olyat, mely minket őriz meg.

Drága Úr Jézus!

Te engedted, hogy téged megkötözzenek azért, hogy engem felhatalmazzál arra, hogy én megkötözhessem a hatalmast az erőset hogy  megnyissam a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjam, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és minden igát széttépjek a Te Szent Szellemednek vezetésével és hatalmával.

(Mát 12,29) (Márk 3,27) (Ésa 58,6)

Varga Gyula

Anna Győző

Dicsérjétek az Urat! Jézust! Dicsérd egész lényem az Urat!” 

(Zsolt. 146,1)

Imádlak Istenem