Zsolt. 69,1 Az éneklőmesternek [(nácaḥ): a karmesternek, karvezetőnek] a sósannimra [(šóôšánnáh
šôšán šúšán): a „Liliomok” kezdetű ének
dallamára; Végig azokért, kik át fognak változni]; Dávidé.
Zsolt. 69,2
[(jášaʿ):
Segíts meg], és szabadíts meg engemet, oh Isten, mert nyakamig (bô'):
érnek a vizek [torkomig érnek
a vizek”. A nefes = lélek szó alapjelentése ui. „torok”].
Zsolt. 69,3 Mély sárba estem be, [(jávén ṭáḇaʿ): feneketlen iszapba süllyedtem] hol meg nem
állhatok; [(máʿŏmáḏ): talpalatnyi hely sincs, ahol megállhassak]
feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít [elsodor] engem. [a tenger mélységébe estem, s a vihar elmerít
engem; hullámok csapnak át felettem].
Zsolt. 69,4 Elfáradtam és [(qárá' jáḡaʿ jáḡéaʿ): kimerültem a
segítségért való] kiáltásban, [(ḥárar): ég], kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, [elhomályosodtak] várván Istenemet.
Zsolt. 69,5 Többen vannak fejem hajszálainál, akik ok nélkül
gyűlölnek engem; hatalmasok, és [(ʿácam): erősek a vesztemre törők, akik
ellenségeim alap nélkül, akik [(cámaṯ): el
akarnak némítani, meg akarnak semmisíteni engem]. amit nem ragadtam
el, azt kell megfizetnem, [(šúḇ): visszaadnom, visszaszolgáltatnom]!
Zsolt. 69,6 Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, [milyen balga
voltam] és az én bűneim [az én ('ivveleṯ):
bolondságom, Isten nélküli állapotom] nyilván vannak te előtted [('ašəmáh
káḥaḏ): vétkeim nincsenek
elrejtve előtted]:
Zsolt. 69,7 Ne érje bennem szégyen azokat, akik te benned
remélnek ('ăḏónáj): Uram, Seregeknek Ura, [(jəhóváh): Jahve Örökkévaló]!
Ne érje gyalázat miattam azokat, akik téged
keresnek, akik hozzád folyamodnak, oh
Izráelnek Istene!
Zsolt. 69,8 Mert te éretted viselek gyalázatot, és borítja szégyenpír az én orcámat.
Zsolt. 69,9 Atyámfiai előtt [testvéreim számára] idegenné lettem, és anyám
fiai előtt jövevénnyé [(náḵərí): ismeretlenné].
Zsolt. 69,10 Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem,
a te gyalázóidnak gyalázásai hullnak reám [rám hull a gyalázat, ha téged gyaláznak].
Zsolt. 69,11 Ha sírok és böjtöléssel gyötröm magamat, az is
gyalázatomra válik.
Zsolt. 69,12 Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszédül vagyok
nékik.
Zsolt. 69,13 A kapuban ülők rólam beszélnek;
és a borozók rólam énekelnek.
Zsolt. 69,14 Én pedig néked könyörgök, [hozzád imádkozom] oh Uram, [(jəhóváh):
Jahve, Örökkévaló]; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed
sokaságához képest [nagy szeretettel] hallgass meg engem [(ʿún):
és válaszolj] a
te megszabadító hűségeddel. [(jéšaʿ'ĕmeṯ): a Te üdvösséged igazságában].
Zsolt. 69,15 Ments ki engem az iszapból, [(nácal ṭíṭ): ragadj ki a
sárból] hogy el ne süllyedjek, [(ṭáḇaʿ): el ne merüljek]; hadd
szabaduljak [(nácal): hadd meneküljek] meg gyűlölőimtől [(śáné'):
gyűlölő ellenségeimtől] és a feneketlen vizekből; [(maʿămaqqím majim): a vizek mélységéből].
Zsolt. 69,16 Hogy el ne borítson a vizek árja, [(šáṭap̄
šibbóleṯ): el ne sodorhasson a folyam
hömpölygő árja], és el ne nyeljen az örvény. [(məcúláh məcôláh): Magába ne
temessen a tenger mélye], és a veremnek [(bə'ér):
a kútnak] szája be ne záruljon felettem!
Zsolt. 69,17 Hallgass meg engem, [(pánáh ʿún): fordulj hozzám
és válaszolj] Uram, [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] mert
jó a te kegyelmed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám.
Zsolt. 69,18 És ne rejtsd el orcádat [(páním): jelenlétedet] a
te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon [(cárar) üldöznek, nyomorgatnak,
nyomorúságban vagyok]: siess, hallgass meg engem!
Zsolt. 69,19 Légy közel hozzám és
válts meg engem; az én ellenségeimtől
szabadíts meg engem.
Zsolt. 69,20 Te tudod az én gyalázatomat, [milyen szégyen és szidalom ért]
szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat [Héber szerint: Te
(jáḏaʿ): megismerted, érzékelted,
megtapasztaltad a (ḥerəpáh):
gúnyolódást, megvetést, szidalmat, gyalázkodást, (bóšeṯ): szégyenletes állapotot. Ezt a (kəlimmáh): megszégyenülést, sérelmet, gyalázatot, (cárar): üldöztetést, nyomorgatást,
szorult helyzetet, gyötrelmet].
Zsolt. 69,21 A gyalázat megtörte szívemet [(léḇ): bensőmet] és
beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találok.
Zsolt. 69,22 Sőt ételemben mérget adnak vala, [epét kevertek] és szomjúságomban ecettel
itatnak vala engem.
Zsolt. 69,23 Legyen az ő asztaluk előttük tőrré, jólétük idején is
hálóvá. [Héber
szerint: Legyen az ő asztaluk
előttük (paḥ): csapdává, (šálôm):
jólétük, békéjük, nyugalmuk pedig (môqéš):
kelepcévé].
Zsolt.
69,24
Sötétüljenek meg [(ḥášaḵ): homályosodjanak el] az
ő szemeik, hogy ne lássanak; és az ő derekukat tedd mindenkorra [(támíḏ):
folyamatosan, megszakítás nélkül] roskataggá, hogy [(máʿaḏ): támolyogva
tántorogjanak, és megbotolva elbukjanak].
Zsolt. 69,25 Öntsd, áraszd ki a te haragodat [(zaʿam): méltatlankodásodat] reájuk, és a te izzó haragod érje utol őket.
Zsolt. 69,26 Legyen az ő palotájuk puszta, és az ő hajlékukban [('óhel):
sátrukban, Templomukban] ne legyen lakos;
Zsolt.
69,27
Mert akit te megvertél, azt üldözik, és a tőled sújtottak fájdalmát szólják
meg. [Héber szerint: Mert akit (náḵáh):
összezúztak, átlyukasztottak, az (ḥálál):
átdöfött, halálosan sebesült (maḵə'ôḇ):
fájdalmáról, szenvedéséről sáp̄ar): beszélgetnek].
Zsolt.
69,28
Szedd össze álnokságaikat és a te igazságodra ne jussanak el. [Héber szerint: (náṯan): láttasd meg (ʿáôn): bűnösségüket, és a te (cəḏáqáh): megigazításod (bô'): ne valósuljon meg rajtuk].
Zsolt. 69,29 Töröltessenek ki az élők könyvéből, és az igazak közé
ne írattassanak.
Zsolt. 69,30 Engem pedig, aki [(ʿání): szerencsétlen, elgyötört
megalázott]
nyomorult és szenvedő vagyok [(ká'aḇ): fájdalommal telve], emeljen fel, [(śáḡaḇ): helyezzen
oltalomba, védjen meg, tegyen biztonságos helyre] oh Isten, a te segedelmed
[(jəšúʿáh):
szabadításod, győzelmed]!
Zsolt. 69,31 Dicsérem az Istennek nevét [(hálal): ünnepi] énekkel,
és magasztalom hálaadással.
Zsolt. 69,32 És kedvesebb lesz az Úr előtt, és [jobban tetszik ez
az Úrnak] az ökörnél, a szarvas és hasadt körmű tuloknál.
Zsolt.
69,33
Látják ezt majd a szenvedők [(ʿánáv): elnyomott szerencsétlenek,
nyomorultak] és örülnek, és [(śámaḥ śáméaḥ): boldogan örvendeznek].
Ti Istent keresők, elevenedjék a ti szívetek [(léḇáḇ): a ti bensőtök]!
Zsolt.
69,34
Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, [('eḇəjôn): elnyomott, szerencsétlen,
nyomorult, segítségre szorulókat] és az [övéit, ha fogságban vannak], nem
veti meg.
Zsolt. 69,35 Dicsérjék őt az egek és a föld; a tengerek és a mi
csak mozog azokban!
Zsolt.
69,36
Mert [megszabadítja]
megtartja és [(jášaʿ) győzelemre vezeti] Isten a Siont, [jelentése: a messze sugárzó;
felállított emlékmű; jel = a
gyülekezet) képletesen: a harcos vagy a diadalmas) Egyház] és
megépíti [(bánáh): újjáépíti, helyreállítja] Júdának [jelentése: hálaadás, áldott, magasztalt, dicséret, magasztalás;
bizonyságtevő; dicsőítve lesz] városait. És ott lakoznak majd és birtokba veszik.
Zsolt.
69,37
És az ő szolgáinak maradékai [(zeraʿ): magvai]
öröklik [(náḥal): tulajdonul kapják, birtokba veszik] azt, és [(šáḵan
šáḵén) lakóhelyhez jutnak, letelepednek], és abban laknak majd, akik
szeretik az ő nevét.
Dávidnak – aki az Úr Jézus és a Benne hívők
- a Krisztus teste előképe - erre a könyörgésére jött Isten válasza: „De
ellenségeim életerősek, sokan vannak, akik ok nélkül gyűlölnek. És akik jóért
rosszal fizetnek; ellenem törnek, amiért én jóra törekszem. Ne hagyj el Uram
Istenem, ne távolodjál el tőlem! Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm!” (Zsolt. 38,20-23) „Szabadíts meg
engemet az én ellenségeimtől, Istenem; a reám támadóktól ments meg engemet!
Szabadíts meg engemet a gonosztevőktől, és a vérontó emberek ellen tarts meg
engemet; Mert ímé életem után
leselkednek, egybegyűltek ellenem az erősek; anélkül, hogy hibás vagy
vétkes volnék, Uram!” (Zsolt. 59,2-4)
„Szabadíts meg engem ellenségeimtől, Uram; hozzád menekülök!” (Zsolt. 143,9) És tovább hangzik az ima: „Nyújtsd le kezeidet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy
vizekből, az idegen-fiak kezéből” (Zsolt.
144,7) És a vízről így hangzik a kijelentés: „Mély víz az ember szájának beszéde...” (Péld. 18,4) És az Úr válaszolt az imára: „És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára
állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet” (Zsolt. 40,3). „Lenyúlt
a magasból és felvett engem; kivont [kihúzott] engem nagy vizekből. Megszabadított [(nácal): megmentett, megszabadított, kiragadott, megvédett] engem az én erős [(ʿaz): hatalmas, kemény, kegyetlen,
ádáz] ellenségemtől, s
az én gyűlölőimtől, akik hatalmasabbak [erősebbek] voltak nálamnál” (Zsolt.
18,17-18). Az Evangéliumból pedig megtudjuk, hogy a Dávid imája –
mely egyben prófécia is – kiről szól: „És igyekeznek vala a főpapok és az
írástudók kezeiket ő reá (az Úr Jézusra) vetni azon órában; de félének a néptől; mert megérték, hogy ő ellenük
mondta e példázatot. Annakokáért vigyázván ő reá, leselkedőket küldenek ki, akik igazaknak tettették magukat, hogy őt
megfogják beszédében; hogy átadják a felsőbbségnek és a helytartó hatalmának” (Luk. 20,19-20).
És így folytatódik a prófécia a Messiás szenvedéséről: „Örvény
örvényt hív elő zuhatagjaid hangjára; [minden habod]
minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem. A nyomorúságnak egyik mélysége a másikat követi: a te vízesésednek
szavára minden te áradásaid és habjaid én rajtam általmentenek!
(Zsolt.
42,8). Kijelentés az örvényekről, és a vizekről:
„A te haragod reám nehezedett, és (örvényeid mind lehúznak)
haboddal nyomtál engem. Szela. (Rám
zúdult izzó haragod).
Általmentek rajtam
a te búsulásaid; a te szorongatásaid (rettentő csapásaid)
elemésztettek engem (megsemmisítenek).
Körülvettek engem, mint a vizek (mint az
árvíz)
egész napon; együttesen
körülöveztek (teljesen bekerítenek)
engem”
(Zsolt. 88,8.17-18).
És így
folytatja Dávid:
„Nyomorúságomnak idején
hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem” (Zsolt. 86,7). És kivont [(
ʿáláh): kiemelt, kihúzott,
fölvezetett]
engem a pusztulás gödréből, [(
šá'ôn):
a nyomorúság, a szenvedés verméből]
a
sáros fertőből, [(
ṭíṭ jávén): a sárból és iszapból, a bugyborékoló mocsárból]
és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén [biztossá tette]
lépteimet [
Más
fordítás: Kiszabadított a sírgödörből, ki az iszapból és mocsárból.
Sziklára állította lábamat, és megszilárdította léptemet]”
(Zsolt. 40,3).
Így
hangzik a prófécia a testté lett igéről, az Úr Jézusról: „…Tekintetem
elhomályosodott, és minden tagom olyan, mint az árnyék” (Jób. 17,6). Óh Uram: „Ne engedd, hogy kinevessenek hazug
ellenségeim, és összekacsinthassanak, akik ok nélkül gyűlölnek” (Zsolt. 35,19). Mert: „Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok
nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt.
109,3). És: „Vadászva vadásztak
reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül” (Siral. 3,52). „Én Istenem, [(qárá'): segítségért] kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg, és nem
[(ʿánáh):
válaszolsz]; éjjel is és nincs nyugodalmam [(dúmijjáh): nem tudok
elcsendesedni, és nyugtot nem találok]. (Zsolt. 22,3). „Ímé, kiáltozom az erőszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért
kiáltok, de nincsen igazság”„Meddig kell még kiáltanom, Uram, miért nem
hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, de nem szabadítasz meg!” (Jób. 19,7; Hab. 1,2) Hiszen: „ha
segítségért kiáltok és segítségül hívlak is, nem hallod meg imádságomat,
elzárkózol imádságom elől” (Siral. 3,8). És én csak: „Mint a fecske és a daru, sipogtam, nyögtem,
mint a galamb, szemeim fönnakadtak, és a magasságba meredtek: Uram! Erőszak
rajtam, szenvedek, segíts rajtam, szabadíts meg!” (Ésa. 38,14). „De azért
lőn így, hogy beteljesedjék a mondás, az ige, amely megíratott az ő
törvényükben. Ok nélkül gyűlöltek
engem” (Ján. 15,25)
Így
folytatja Dávid: „Lásd [(rá'áh): tekintsd] meg
ellenségeimet, mert megsokasodtak, [mekkora elleneim száma] és gyilkos gyűlölséggel [és kegyetlen
gyűlölettel] gyűlölnek engem”
(Zsolt. 25,19). „Fejedelmek
üldöznek ok nélkül, de szívemet csak igéd rettentheti meg” (Zsolt. 119,161). De Uram: „Erőszakos
[(ḥámás):
kegyetlen, hamis, elvetemült] tanúk
állnak elő [(ʿéḏ): tanúvallomást téve]; azt
kérdezik tőlem [és olyanról faggatnak, olyanról vallatnak], amiről nem tudok. Ne engedd, hogy kinevessenek hazug ellenségeim, és
összekacsinthassanak, akik ok nélkül gyűlölnek” (Zsolt. 35,19). Mert: „Gyűlölködő
szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt. 109,3). És: „Vadászva
vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül” (Siral.
3,52). És: „… ellenségeim élnek,
erősödnek [életerősek]; megsokasodtak
hazug gyűlölőim, és [(ʿácam): hatalmasok, akik ok nélkül
gyűlölnek, bántanak]. És akik jóért
rosszal [(ráʿ): gonoszsággal, rosszindulattal] fizetnek [(šálam): viszonozzák]; ellenem törnek [(śáṭan): rám támadnak,
ellenfélként viselkednek], amiért én jóra
törekszem” (Zsolt. 38,20-21).
És az
Úr válasza: „Vigadjanak [ujjongjanak] és örüljenek [(ránan śámaḥ): örömkiáltást
hallatva örvendezzenek], akik kívánják,
és kedvelik az én igazságomat, és mondják mindenkor: Nagy, és
[magasztaltassék] az Úr, ki szolgája
békeségét szereti. [Héber szerint: Aki (ḥáp̄éc
ʿeḇeḏ): gyönyörködik, és örömét leli az Õ szolgájának (šálóm
šálôm): békességében, biztonságában, sikerében, épségében,
egészségében, teljességében]. (Zsolt. 35,27). Igen, hadd: „Örüljenek és örvendezzenek benned mindazok,
akik téged keresnek! Akik szabadításodra vágyódnak, hadd mondhassák mindig,
hogy nagy az Isten!” (Zsolt. 70,5).
És
Pál apostolon keresztül megerősíttetik a kijelentés: „Mert
Krisztus sem önmagának kedveskedett, nem
a maga javát, kedvét, tetszését kereste, hanem amint meg van írva: A te
gyalázóidnak gyalázásai, és szidalmai hullottak reám” (Róm. 15,3).
Pedig
az Úr: „Az övéi közé, a saját tulajdonába jöve, és az övéi, a saját tulajdonai
nem fogadták be őt” (Ján. 1,11).
Még a testvérei sem fogadták el Őt: „Mert
az ő atyjafiai, a testvérei sem hittek benne” (Ján. 7,5) Amikor hallottak csodatételeiről: „Amint az övéi ezt meghallják, amikor tudomást
szereztek erről, eljövének, hogy megfogják és erővel elvigyék őt; mert azt
mondják vala, hogy magán kívül van, hogy megzavarodott, megháborodott, hogy
elvesztette az eszét” (Márk. 3,21).
Jób panasza is így hangzik: „Atyámfiait
eltávolodtak, barátaim is egészen elidegenedtek tőlem. Rokonaim visszahúzódtak,
ismerőseim pedig elfelejtkeznek rólam. Házam zsellérei és szolgálóim idegennek
tartanak engem, jövevény lettem előttük. Ha a szolgámat kiáltom, nem felel, még
ha könyörgök is néki. Leheletem idegenné lett házastársam előtt, s könyörgésem
az én ágyékom magzatai előtt” (Jób. 19,13-17).
A
tanítványokról szóló bizonyságtétel: „Megemlékeznek pedig az ő tanítványai, hogy meg van
írva: A te házadhoz való féltő szeretet emészt engem” (Ján. 2,17). Az apostol
bizonyságtétele Krisztusról: „amint meg
van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai, és szidalmai hullottak reám” (Róm.
15,3).
Jób
is erről panaszkodik: „És most ezeknek
lettem gúnydalává, nékik lettem beszédtárgyuk!” (Jób. 30,9). Jeremiás próféta is erről beszél: „Egész népemnek csúfjává lettem, és
gúnydalukká napestig” (Siral. 3,14).
„Tekintsd meg leülésüket és felkelésüket;
én vagyok az ő gúnydaluk” (Siral. 3,63).
És az Úr válasza: „Így szól az Úr: Jókedvem, a kegyelem idején
én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek, megtartalak,
megőrizlek, és nép szövetségévé teszlek, és megajándékozom általad
szövetségemmel népemet, hogy megépítsd a földet, és te állítsd helyre az
országot, és kioszd az elpusztult
örökségeket” (Ésa. 49,8) Mert: „Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és
fogom kezedet, és megőrizlek, és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak
világosságává, és benned ajándékozom
meg szövetségemmel a népeket, világosságommal a nemzeteket” (Ésa.
42,6) És az Úr Jézus Názáretben bejelenti küldetését, s hogy Ő a
próféciáknak beteljesítője: „Az Úrnak
Szelleme van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az
evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam,
hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy
szabadon bocsássam a lesújtottakat, a
megkínzottakat. Hogy hirdessem az Úr jókedvének, és jóakaratának kedves
esztendejét, meghatározott időszakát” (Luk. 4,18). Pál apostolon
keresztül hangzik a kijelentés a kegyelem idejéről: „Mert Ő és az Írás is azt mondja: A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján
megsegítettelek, és segítségedre siettem, és kivonultam sereggel. Ímé most van
itt a kellemetes és kellő idő. Most van a
kegyelem ideje, ímé itt az üdvösség
napja” (2 Kor. 6,2).
Dávid - az Úr Jézus előképeként - így könyörgött az Úrhoz, amikor körülvették gonosz
beszédekkel, és az életére törtek: „Nyújtsd
le kezeidet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekből, az
idegen-fiak kezéből” (Zsolt. 144,7)
Mert a beszédről így szól Isten igéje:
„Mély víz az ember szájának beszéde...” (Péld.
18,4). És az Úr így válaszolt az imára: „Kinyújtotta
kezét, lenyúlt a
magasból és felvett engem; kimentett a vizek mélyéről. Megmentett, megszabadított, kiragadott, megvédett engem az én erős, hatalmas, kemény, kegyetlen, ádáz ellenségeimtől, s az én gyűlölőimtől,
akik hatalmasabbak, és erősebbek voltak nálamnál” (Zsolt. 18,17-18). „És kivont
engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel
lábamat, megerősítvén lépteimet” (Zsolt.
40,3).
Ha az Úr nem lett volna velünk: „Akkor (elsodortak), és elborítottak volna minket a vizek, átcsapott volna rajtunk az
áradat. Átcsaptak volna rajtunk a tajtékzó vizek. Áldott az Úr, a ki nem adott
minket fogaik prédájául!” (Zsolt. 124,4-6).
Így folytatja Dávid: „én Uram, (jəhóváh:
Jahve Örökkévaló) Istenem, bánj velem és (tégy jót velem) a te
nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg (jóságos szereteteddel ments meg) engem!” (Zsolt. 109,21). „Hiszen a te
kegyelmed, és [(ḥeseḏ): szereteted] jobb
az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged” (Zsolt. 63,4).
És Dávid így folytatja könyörgését: „Siess, URam, hallgass meg. Ne rejtsd el
orcádat előlem, mert olyan leszek, mint a sírba leszállók! Hadd halljam minden
reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom! Ismertesd meg velem, melyik
úton járjak, mert hozzád vágyódik lelkem. Ments meg ellenségeimtől, Uram, Jahve
Örökkévaló, nálad keresek oltalmat!”
(Zsolt. 143,7-9). „Ne rejtsd el, ne [(sáṯar): fedd el] orcádat előlem. [Ne fordítsd el tőlem (páním):
tekintetedet]. Ne utasítsd [ne
taszítsd] el szolgádat haraggal, és
[ne fordulj el haragodban szolgádtól]. Te
voltál segítőm [oltalmazóm, (ʿezəráṯ ʿezəráh): támaszom], ne taszíts el [ne utasíts vissza, ne távozzál el én tőlem] és ne hagyj el engem [végképp, se ne vess meg], üdvösségemnek Istene [('ĕlóhím
jéšaʿ ješaʿ): szabadító Istenem, megmentőm]!” (Zsolt. 27,9). „Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor
szorongatnak engem, mikor (szorult helyzetben vagyok. Fordítsd felém), hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok,
hamar hallgass meg engem!” (Zsolt.
102,3).
És folytatódik az ima: „Ne légy messze [(ráḥaq):
ne légy
távol; ne távozzál messze] tőlem, [ne
maradj távol szükségemben] mert közel a nyomorúság
[(qáróḇ qárôḇ): a baj, a szorongatás], és nincs, aki
segítsen. [Légy közel, mert sehol sincs segítség]” (Zsolt. 22,12). „Uram, miért állasz (oly) távol?
Miért rejtőzöl el a szükség idején?” (Zsolt. 10,1). Hiszen: „Uram, előtted van minden kívánságom, és
nincs előled elrejtve az én nyögésem (sóhajtásom)!” (Zsolt. 38,10). „Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg
engem a te kegyelmed szerint!” (Zsolt.
109,26).
Máté
beszámolója a prófécia beteljesedéséről: „Méreggel
megelegyített ecetet adnak néki inni; és megízlelvén, nem akart, nem volt
hajlandó meginni” (Mát. 27,34). Márk
beszámolója: „És mirhás bort adnak vala néki inni; de ő nem fogadja el”
(Márk. 15,23). Lukács beszámolója: „Csúfolják [(empaidzó): tréfálkoznak,
csúfolják, kinevetik, gúnyolják] pedig őt a vitézek [a katonák] is, odajárulván és ecettel [(oxosz): savanyú bor,
borecet] kínálván őt” (Luk. 23,36). És János beszámolója: „Ezután
tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett [és beteljesedett, és
kifizettetett], hogy beteljesedjék az
írás, monda: Szomjúhozom. Vala pedig ott egy ecettel [(oxosz): vagyis savanyú borral] teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg
ecettel [(oxosz):
vagyis savanyú borral], és izsópra tévén
azt, oda vivék [odanyújtották, odatartották] az ő szájához. Mikor azért elvette Jézus az ecetet [(oxosz): vagyis savanyú bort], monda: Elvégeztetett [beteljesedett és
fizetve lett]! És lehajtván fejét,
kibocsátá [kilehelte, visszaadta Atyjának] szellemét” (Ján. 19,28-30).
Pál
apostol idézi a próféciát: „Dávid is ezt
mondja: változzék az ő asztali közösségük tőrré, hurokká, hálóvá, csapdává, kelepcévé, pusztítássá,
botránkozássá, megbotlássá,
botláskővé,
eltántorítássá, megütközéssé, vagy felháborodás tárgyává, és
megtorlássá, és elégtétellé, sorsuk
romlás legyen. Sötétüljenek meg, homályosodjanak el, boruljanak sötétségbe az ő
szemeik, és az ő látomásaik, hogy ne lássanak és az ő hátukat mindenkorra - minden időn át folyamatosan -
nyomorítsd görbére, a hátukat mindenkorra görbítsd meg teherhordásra, hogy
szemeik csak a földre legyenek szegezve” (Róm. 11,9-10). Ézsaiás
pedig így prófétál: „És monda: Menj, és
mondd ezt e népnek: Hallván nem hallotok és nem értetek, s látván láttok, de
nem ismertek; Mert megkövérítette e nép a szívét, és füleit bedugta, és szemeit
bekente: hogy ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével,
hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon”
(Ésa. 6,9-10). „Ámuljatok és
bámuljatok, vakítsátok magatokat és megvakultok! Részegek, de nem bortól,
tántorognak, de nem részegítő italtól. Mert rátok öntötte, rátok árasztotta az
Úr, Jahve az Örökkévaló a mély álomnak, a kábultságnak szellemét, és bezárta
szemeiteket: a prófétákat, és fejeiteket: a nézőket, a látnokokat befedezte” (Ésa. 29,9-10). „Nem tudnak és nem értenek, mert szemük nem
képes látni, és nincs eszük, nem értenek semmit, és szívük sem eszmél” (Ésa. 44,18).
Máté bizonyságtétele az Úr Jézus kijelentéséről: „Jeruzsálem,
Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik te hozzád
küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk
egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad. Ímé, pusztán hagyatik
néktek, és elhagyottá lesz a ti házatok” (Mát. 23,37-38). Lukács
bizonyságtétele: „Jeruzsálem! Jeruzsálem!
Ki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik tehozzád küldettek.
Hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk az ő kis csirkéit
az ő szárnyai alá, és ti nem akarjátok! Ímé pusztán hagyatik néktek, és
elhagyatott lesz a ti házatok, a ti templomotok; és bizony mondom néktek, hogy
nem láttok engem, mígnem eljő az idő, mikor ezt mondjátok: Áldott, aki jő az
Úrnak nevében!” (Luk. 13,34-35).
És Péter apostol bizonyságtétele: „Mert
meg van írva a Zsoltárok könyvében: Legyen az ő lakóhelye, az ő szállása,
hajléka puszta, elhagyatott, váljék sivataggá, és ne legyen, és ne éljen lakó
abban. Ne lakja senki sátrukat” (Csel.
1,20).
És
folytatódik a kijelentés:
„Mindenkor az Úr előtt legyenek, és
emlékezetük is vesszen ki e földről, Amiatt, hogy nem gondolt arra, hogy
kegyelmet gyakoroljon és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a
megkeseredett szívűt, hogy megölje”
(Zsolt. 109,15-16).
Mert:
„Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul
igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr
méltóságát, fenségét” (Ésa. 26,10). „Ne
nézd el bűnüket, és ne töröld el vétküket, mert téged bosszantottak…” (Nehem.
4,5). „Még ősei bűnére is
emlékezzék az Úr Jahve az Örökkévaló, anyjának vétkét se felejtse el! Mindenkor
az Úr előtt legyenek, és emlékezetük is vesszen ki e földről. Amiatt, hogy nem
gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon és üldözte a szegény és nyomorult
embert, és a megkeseredett szívűt, hogy megölje” (Zsolt. 109,14-16).
És így folytatja Dávid: „Magasztallak
téged, Istenem, királyom, és áldom nevedet örökkön örökké! Minden napon áldalak
téged, és dicsérem neved örökkön örökké! Nagy az ÚR, méltó, hogy dicsérjék,
nagysága felfoghatatlan” (Zsolt.
145,1-3). Mert: „Istenem vagy te, azért hálát adok néked! Én
Istenem, magasztallak téged” (Zsolt.
118,28).
Dávid
megvallása: „Mert nem [(ḥáp̄éc): gyönyörködsz],
és nem kívánsz te véresáldozatot, hogy
adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl, és nem (rácáh): leled örömed]. Isten [('ĕlóhím)] előtt kedves áldozatok: a töredelmes és
[(šáḇar):
megsebzett] szellem; a töredelmes és [(dḵh): megtört] szívet, [(léḇ): bensőt], oh Isten nem veted te meg!”
(Zsolt. 51,18-19). „Véres
áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot
és bűnért való áldozatot sem kívántál”
(Zsolt. 40,7). „Hiszen Te
magad mondtad Uram, hogy: „nem fogadhatok
el tulkot a te házadból, vagy bakokat a te aklaidból; Hiszen enyém az erdőnek
minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken”
(Zsolt. 50,9-10). „Mert nem az
égő- és véresáldozatokról beszéltem őseitekkel, és nem azokról adtam
parancsolatot nekik, amikor kihoztam őket Egyiptomból, Hanem ezekkel a
szavakkal utasítottam őket, mondván: Hallgassatok az én szómra, és én
Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton
járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jól legyen dolgotok!” (Jer. 7,22-23).A prófétán
keresztül így szól az Úr: „Vajon
kedvesebb-e az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való
engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a
kosok kövérénél!” (1 Sám. 15,22).
„Az igaz és törvényes cselekvést többre becsüli az Úr, Jahve Örökkévaló, mint
az áldozatot” (Péld. 21,3). „Mert
szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem
égőáldozatokat” (Hós. 6,6).
És
így folytatja Dávid prófétikus énekét: „Esznek a nyomorultak [(ʿánájv
ʿánáv): elnyomottak, szerencsétlenek, alázatosak, a szegények] és megelégednek [és jóllaknak], dicsérik az Urat, [(jəhóváh): Jahvét, az
Örökkévalót] akik őt keresik. Éljen
szívetek [(ḥájah): virágzó, elégedett életet] örökké [elevenedjen meg, és legyen vidám mindenkor]!”
(Zsolt. 22,27). „Örülnek
és örvendeznek majd (benned) mindazok,
akik téged keresnek; azt mondják mindenha: Magasztaltassék fel az Úr, akik
szeretik a te szabadításodat” (Zsolt.
40,17). És ismét: „Örülnek és
örvendeznek majd benned mindazok, akik keresnek tégedet, és ezt mondják majd
szüntelen, akik szeretik a te szabadításodat: Magasztaltassék fel az Isten!” (Zsolt. 70,5). Mert: „Odafordult a gyámoltalanok imádsága felé,
és nem veti meg imádságukat” (Zsolt.
102,18). „Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, eledelt (kenyeret) ad az éhezőknek. Az Úr ((jəhóváh):
Jahve, az Örökkévaló) megszabadítja
az elfogottakat” (Zsolt. 146,7).
És
így folytatja Dávid:
„Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek az Urat
az égből ti mennyeiek, dicsérjétek a magasságban! Dicsérjétek őt angyalai mind;
dicsérjétek őt minden ő serege! Dicsérjétek őt: nap és hold; dicsérjétek őt
mind: fényes csillagai! Dicsérjétek őt egeknek egei, és ti vizek, amelyek az ég
felett vagytok! Dicsérjék ők az Úrnak nevét, mert parancsolt és (létre
jöttek), előállottak ők” (Zsolt. 148,1-5) „Örüljenek az egek és örvendezzen a föld; (zúgjon) harsogjon a tenger és minden benne való! Viduljon (ujjongjon) a mező és minden, ami rajta van; örvend
(ujjong) akkor az erdő minden fája is, Az
Úrnak orcája előtt…” (Zsolt. 96,11). Ézsaiás
is erre hívja az egész teremtett világot: „Ujjongjatok
egek, és föld örvendezz, és (vigadozz)! Törjetek
ki ujjongásba, hegyek, és ujjongva énekeljetek; mert (megszánta) és megvigasztalta népét az Úr, (jəhóváh:
Jahve, az Örökkévaló) és könyörül a
nyomorultakon! (Ésa. 49,13).
Dávid így folytatja a próféciát: „Tégy jól a te kegyelmedből a Sionnal; és
építsd meg Jeruzsálem kőfalait” (Zsolt.
51,20). „Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje,
hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő. Még a köveiben is
gyönyörködnek szolgáid, a porán is szánakoznak” (Zsolt. 102,14-15). Ézsaiás is erről az időről prófétál: „Mily szépek a hegyeken az örömmondónak, az örömhírt
hozónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, örömhírt hoz, szabadulást
hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened! Halld őrállóidat!
Felemelik szavukat, ujjonganak egyetemben, mert saját szemükkel, szemtől-szembe
látják, hogy visszatér az Úr, Jahve Örökkévaló a Sionra! Ujjongva énekeljetek
mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert megvígasztalá az Úr népét, megváltá
Jeruzsálemet” (Ésa. 52,7-9). Pál apostolon keresztül
nyitja meg az Úr a próféciákat: „Mi módon
prédikálnak pedig, és hogyan hirdetnék, és tanítanák az Igét, ha el nem
küldetnek? Amiképpen meg van írva: Mily szépek, és gyönyörűségesek a békesség hirdetőknek lábai, akik jókat, jó hírt, örömhírt, evangéliumot hirdetnek” (Róm. 10,15). Náhum próféciája is erről szól: „Ímé a hegyeken örömhírhozónak
lábai! Békességet hirdet. Ünnepeld Júda ünnepeidet, fizesd le fogadásaidat;
mert nem vonul át rajtad többé a semmirekellő; mindenestől kiirtatott” (Náh.
1,15). Így
szól az Úr, jelezve, hogy Ő jön el először hirdetni az örömhírt: „Sionnak
először én hirdettem, ímé itt vannak a tanúk, és örömmondót adtam
Jeruzsálemnek” (Ésa. 41,27). És hogy ki az, aki ezeket mondja a
próféciákban, azt az Újszövetségben jelenti ki a Szent Szellem: „Azt az
igét, melyet elkülde az Izráel fiainak, hirdetvén békességet a Jézus Krisztus
által - Ő mindeneknek Ura - A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent
Szellemmel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket,
kik az ördög hatalma alatt voltak. Mert az Isten vala ő vele” (Csel.
10,36.38) És hogy ki volt Ő, arról így hangzik a kijelentés: „Magas
hegyre menj fel, örömmondó Sion! Emeld föl szódat magasan, örömmondó
Jeruzsálem! Emeld föl, ne félj! Mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek! Ímé,
az Úr, Jahve Örökkévaló jő hatalommal,
és karja uralkodik! Ímé, jutalma vele jő, és megfizetése Ő előtte. Mint
pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat, és ölében hordozza,
a szoptatósokat szelíden vezeti” (Ézs.
40,9-11). Mert Ő az: „Aki
szolgája beszédét beteljesíti, és véghezviszi követei tanácsát, aki így szól
Jeruzsálemnek: Lakjanak benne! És Júda városainak: Megépíttessenek! És romjait
felállatom!” (Ésa. 44,26).
Mert így szól az Úr: „A szelídek, a jóságosak, szerények, engedelmesen készségesek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek
nagy békességben, mert teljes
békességet élveznek” (Zsolt. 37,10-11). Az Úr Jézus
kijelentése: „Boldogok a szelídek, jóságosak,
szerények, engedelmesen készségesek: mert ők veszik birtokba a földet, és
örökségül bírják. Így övék lesz a föld”
(Mát. 5,5). Mert:
„… aki bennem bízik, és hozzám folyamodik, örökségül bírja a földet, és részt kap szent hegyemen” (Ésa. 57,13) És a Felkenthez: „Így szól, és ezt mondja az Úr: Jókedvem, a kegyelem idején én
meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek; megtartalak, és megőrizlek, és nép szövetségévé teszlek, és
megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy megépítsd, és hogy te
állítsd helyre a földet, és kioszd az
elpusztult örökségeket” (Ésa. 49,8).
És ez a nép: „Az Úrról fog neveztetni a következő
nemzedék; és az egek hirdetni fogják az ő igazságát a népnek, mely születik,
melyet az Úr teremtett]! (Zsolt.
22,32). „A te
szolgáidnak fiai megmaradnak, és színed előtt lakhatnak, és az ő magvuk is
megmaradnak, és erősen megállnak előtted”
(Zsolt. 102,29)