Zsid. 10,1 Minthogy a törvényben a jövendő jóknak, az [(melló
agathosz): eljövendő jó dolgoknak, javaknak] árnyéka, nem maga a dolgok
képe van meg, mert nem [(ekhó): tartalmazza, nem foglalja magába
a valóság igazi képét].
Ennél fogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szünetlenül [(diénekész):
szakadatlanul, megszakítás nélkül] visznek, és [(proszpheró):
rendszeresen bemutatnak] sohasem képes tökéletességre juttatni, mert
nincs [(dünamai teleioó): hatalma teljessé / tökéletessé tenni] az
odajárulókat [azokat, akik bemutatják];*
*És így
folytatódik a kijelentés: „Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő
Krisztusnak, aki a valóság” (Kol. 2,17).
„Minthogy a törvény semmiben sem
szerzett tökéletességet; de beáll a jobb reménység, amely által közeledünk az
Istenhez” (Zsid. 7,19)
„És mindenekből, amikből a Mózes [jelentése: a kihúzott, a vízből kihúzott, kimentett; kihúzó; gyermek]
törvénye által meg nem igazíttathattatok,
[mert a törvény (dünamai dikaioó): nem képes, mert nincs hatalma igaznak
nyilvánítani, megigazulttá tenni], ez
által mindenki, aki hisz, megigazul [(dikaioó): megigazulttá lesz]”
(Csel. 13,39).
Zsid. 10,2 Különben megszűnt volna az áldozás, mivelhogy az
egyszer megtisztult áldozók többé semminemű bűntudattal nem bírtak volna. [Más fordítás: Nemde
(pauó proszpheró latreuó):
felhagytak volna az áldozatok bemutatásával, ha az áldozatok bemutatói egyszer
s mindenkorra megtisztultak volna, és nem volna többé bűntudatuk].
Zsid. 10,3 De azok esztendőnként bűnre emlékeztetnek. [Más fordítás: De
éppen ezek az áldozatok emlékeztetik őket minden évben bűneikre].
Zsid. 10,4 Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje
a bűnöket.
Zsid. 10,5 Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és
ajándékot nem akartál, de testet [(szóma): emberi alakot] alkottál
nékem,
Zsid. 10,6 Égő és bűnért való áldozatokat nem kedveltél [az áldozatokban (eudokeó): nem lelted örömöd].
Zsid. 10,7 Akkor mondám: Ímé itt vagyok, - a
könyvtekercsben írva vagyon rólam - hogy
cselekedjem, és [teljesítsem] óh
Isten a te akaratodat.*
*És folytatódik a kijelentés: „Véres
áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot
és bűnért való áldozatot sem kívántál. Akkor azt mondtam: Ímé jövök [itt
vagyok]; a könyvtekercsben [a Törvény
könyvében] írva van felőlem, én Istenem,
a te törvényed [(tóráh tôráh): a Te útmutatásod, tanításod, amelyet az Igében
jelentettél ki] keblem [(méʿáh):
bensőm] közepette van. (Zsolt. 40,7-9).
„Mert
nem kívánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl.
Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó
szívet, oh Isten nem veted te meg!”
(Zsolt. 51,18-19).
Hiszen
Te magad mondtad Uram, hogy: „nem
fogadhatok el tulkot a te házadból, vagy bakokat a te aklaidból; Hiszen enyém
az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken” (Zsolt. 50,9-10).
És
azt mondja az Úr: „Mert nem az égő- és
véresáldozatokról beszéltem őseitekkel, és nem azokról adtam parancsolatot
nekik, amikor kihoztam őket Egyiptomból, Hanem ezekkel a szavakkal utasítottam
őket, mondván: Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az
én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton járjatok, amelyet én mutatok
nektek, hogy jól legyen dolgotok!” (Jer.
7,22-23).
A
prófétán keresztül így szól az Úr: „Vajon
kedvesebb-e az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való
engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a
kosok kövérénél!” (1 Sám. 15,22).
„Az igaz és
törvényes cselekvést többre becsüli az Úr, Jahve az Örökkévaló, mint az
áldozatot” (Péld. 21,3).
„Mert szeretetet
kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem
égőáldozatokat” (Hós. 6,6).
És
folytatja az Úr: „Mire való nékem véres
áldozataitoknak sokasága? Ezt mondja az Úr, Jahve az Örökkévaló; megelégeltem a
kosok egészen égőáldozatait és a hizlalt barmok kövérét; s a tulkok, bárányok
és bakok vérében nem gyönyörködöm” (Ésa.
1,11).
Újra
megismétli az Úr: „Minek nékem ez a
tömjén, a mi Sébából kerül, és a messze földről való jóillatú fahéj? A ti
égőáldozataitok nincsenek kedvemre, sem a ti véres áldozataitok nem tetszenek
nékem” (Jer. 6,20).
Mert
bár: „A törvény szerint majdnem mindent
vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat. Szükséges
volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei
dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal” (Zsid. 9,22-23).
A
testté lett Ige kijelentése: „Elmenvén
pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot és könyörületet akarok és nem
áldozatot. Mert nem a megigazultakat hívogatni
jöttem, hanem a bűnösöket, a céltévesztetteket a megtérésre, a gondolkodásmód megváltoztatására,
hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé” (Mát. 9,13).
Zsid. 10,8 Fentebb mondván, hogy áldozatot és ajándékot [(thüszia
proszphora): áldozati ajándék felajánlását] és égő, meg bűnért való
áldozatokat nem akartál, sem nem kedveltél, [(eudokeó): nem lelted örömöd
benne] amelyeket a törvény szerint visznek,
Zsid. 10,9 Ekkor ezt [is] mondotta: Ímé itt vagyok, hogy cselekedjem a
te akaratodat. Eltörli az elsőt, [(anaireó prótosz): hatálytalanítja a
korábbit], hogy meghagyja a másodikat, [(hisztémi deuterosz): hogy helyébe
állítsa a következőt].
Zsid. 10,10 Amely akarattal szenteltettünk meg egyszer s
mindenkorra, a Jézus Krisztus testének [(szóma): egész lényének] megáldozása
által.*
*Az Úr Jézus
kijelentése jövetele céljáról: „az embernek Fia nem azért jött el a földre,
hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul
sokakért, és ez által sok embert megmentsen” (Mát. 20,28).
„És én ő érettük oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké
legyenek az igazságban [(alétheia): a valóságban]” (Ján. 17,19).
Az apostol így vall az Úr
Jézusról és a váltság megtörténtéről. Ő az: „Aki
odaadta önmagát váltságul mindenkiért, - hogy kifizesse a váltságdíjat minden
emberért, - mint tanúbizonyság a maga idejében” (1 Tim. 2,6).
„Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, és
így aztán Ő bűnhődött a
mi céltévesztésünkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész teremtett, látható
világért is” (1 Ján. 2,2).
Zsid. 10,11 És minden pap naponként szolgálatban áll és gyakorta
viszi [(pollakisz proszpheró): és sokszor mutatja be] ugyanazokat az
áldozatokat, amelyek sohasem képesek eltörölni a bűnöket. [(dünamai periaireó hamartia):
azonban soha sincs hatalmuk arra, hogy
a cél elvétését egészen elvegyék, nincs erejük a bűn, a céltévesztés
eltörlésére].*
*Mert a törvény így
rendelkezett: „Ez pedig az, amit áldoznod kell az oltáron: Esztendős
két bárányt mindennap szüntelen” (2
Móz. 29,38).
Zsid. 10,12 Ő azonban, egy áldozattal áldozván a bűnökért, [(hamartia):
a cél elvétéséért], mindörökre üle, [(kathidzó): helyet foglalt, letelepedett]
az Istennek jobbjára,
Zsid. 10,13 Várván immár, míg lábainak zsámolyául
vettetnek az ő ellenségei [Más fordítás: Már csak arra vár, hogy minden ellensége
hódolattal leboruljon lába előtt].*
*Az Evangélium
bizonyságtétele: „Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik,
felemeltetett a mennybe, és elfoglalta helyét az Isten jobbján. (Márk. 16,19).
„Mert nem Dávid emelkedett fel a mennybe; hiszen ő
maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől, Míglen
vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul, amíg ellenségeidet hatalmad alá
vetem” (Csel. 2,34-35).
Mert az Úr ezt mondta Neki: „
… Ülj az én jobb kezem felől, míglen ellenségeidet lábaidnak zsámolyává
teszem” (Zsid. 1,13).
„Felül minden fejedelemségen, és hatalmasságon, és hatóerőn, és uraságon és
minden néven, mely neveztetik, amelyet segítségül hívnak
nemcsak e világon, nemcsak ebben a világkorszakban / aionban /, hanem a következendőben, az eljövendő világkorszakban is,
ami még KÖRÜL fog venni. És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette
mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak, az eklézsiának, a kihívottak
közösségének fejévé” (Eféz. 1,21)
Mert Isten: „Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki
az Ő (Isten) dicsőségének
visszatükröződése, kisugárzása, és az
ő valóságának, az Ő lényének képmása, aki hatalma szavával fenntartja, és
hordozza a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a mennyei Felségnek jobbjára a magasságban, Annyival kiválóbb, és feljebbvalóbb
lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál” (Zsid. 1,2-4) És: „akiről
nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön” (Eféz. 3,10-11.15) /
nemzetség: Az eredeti szó: patria, egy
közös őstől, mint atyától származó törzsi, népi vagy nemzeti közösséget jelent
vagyis: az egyház, bármilyen nemzetségből valók vannak is benne/
„Mert addig kell néki királyként uralkodnia, mígnem ellenségeit mind
lábai alá veti” (1 Kor. 15,25).
Zsid. 10,14 Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké
tette [(teleioó): bevégzettekké tette,
végcélba vitte] a megszentelteket.*
*Így folytatódik a
kijelentés: „Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén
hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek [(szarx): hústestnek] tisztaságára: Mennyivel inkább Krisztusnak a
vére, aki örökké való Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek:
megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok
az élő Istennek” (Zsid. 9,13-14)
„….Krisztus szerette – teljesen eggyé vált a kihívott gyülekezetekkel, az eklézsiákkal, és Önmagát adta, kiszolgáltatta és feláldozta azért, odaadva érte a saját
életét. Hogy azt megszentelje, Isten számára elkülönítse, szentté tegye,
megtisztítván a víznek fürdőjével az ige, a (rema) az élet igéje által” [Más
fordítás: Hogy felkészítse, és megtisztítsa az övéit az Isten élő
beszéde által]” (Eféz. 5,25-26).
Ő lett a mi főpapunk: „Mert ilyen főpap illet vala minket, szent,
ártatlan, szeplőtelen [(amiantosz): mocsoktalan, tiszta,
makulátlan], a bűnösöktől [(hamartólosz):
céltévesztőktől] elválasztott, [(khóridzó):
elkülönített] és aki az egeknél
magasságosabb lőn, [és aki magasabbra jutott az egeknél]. Akinek nincs szüksége, mint a főpapoknak,
hogy napról-napra előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért,
mert ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, maga-magát megáldozván..” (Zsid. 7,26-27).
Zsid. 10,15 Bizonyságot tesz pedig erről mi nékünk a Szent Szellem is, mert minekutána előre
mondotta:
Zsid. 10,16 Ez az a szövetség, melyet kötök velük, amit [(diathéké
diatithemai): végrendeletül hagyok rájuk] ama napok után, mondja az Úr:
Adom az én törvényemet [(nomosz) útmutatásomat, tanításomat,
amelyek az Igében jelentettem ki] az ő szíveikbe, az ő [(kardia):
bensőjükbe, a szellemi életük központjába] és az ő elméjükbe, az ő [(dianoia):
gondolkodásukba] írom [(epigraphó): vésem] be azokat.*
*Jeremiás így
prófétál erről: „Ímé, eljőnek a napok,
azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával.
Nem ama szövetség szerint, amelyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, amelyen
kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Egyiptom földéből, de akik megrontották
az én szövetségemet, noha én férjük maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a
szövetség, amelyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr:
Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké
leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját,
és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan
megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom
az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem” (Jer. 31,31-34).
Az apostol pedig idézi
a próféciát: „Mert dorgálván őket, így szól: Ímé napok jőnek, ezt mondja az
Úr, és az Izráel házával és Júdának házával új szövetséget kötök. Nem azon
szövetség szerint, amelyet kötöttem az ő atyáikkal ama napon, mikor kézen
fogtam őket, hogy kivezessem Egyiptomból, mert ők nem maradtak meg abban az én
szövetségemben, azért én sem gondoltam velük, mondja az Úr. Mert ez az a
szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom
az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat, és leszek nekik
Istenük, és ők lesznek nekem népem. És nem tanítja kiki az ő felebarátját és
kiki az ő atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek
engem a kicsinytől nagyig. Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő
bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem. Mikor újról beszél, óvá tette
az elsőt; ami pedig megavul és megvénhedik, közel van az enyészethez” (Zsid.
8,8-13).
Az Úr Jézus is
hivatkozik a próféciára, kijelentve annak értelmét is: „Meg van írva a
prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától
hallott, és tanult, én hozzám jő” (Ján.
6,45).
Zsid. 10,17 Azután így szól: És az ő bűneikről [(hamartia):
céltévesztésükről] és álnokságaikról [és
(anomia): törvénynélküli
állapotukról] többé meg nem emlékezem.*
*A próféták így
dicsőítik az Urat: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt
és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert
gyönyörködik az irgalmasságban, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad!
Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger
mélységébe veted minden bűnünket!” (Mik.
7,18-19).
„Búsulásom felbuzdultában
elrejtém orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök
rajtad; ezt mondja megváltó Urad. Mert úgy lesz ez nékem, mint a Noé özönvize;
miként megesküvém, hogy nem megy át többé Noé özönvize e földön, úgy esküszöm
meg, hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek” (Ésa. 54,8-9).
Zsid. 10,18 Ahol pedig bűnök bocsánata vagyon, ott nincs többé
bűnért való áldozat [De ott ahol (tútón
apheszisz): ezek elengedése, bocsánata van, ott már többé nincs (hamartia): céltévesztés miatti áldozat].*
*Ezen már senki nem
változtathat, mert aki megteszi, az tévtanító: „… ahol végrendelet van,
szükséges, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék. Mivel a végrendelet
holtak után jogerős, és csak halál esetén érvényes, különben
pedig, ha él a végrendelkező, épen nem érvényes” (Zsid. 9,16-17).
Ezért kellett az
Úr Jézusnak meghalni: „És ezért
újszövetségnek a közbenjárója ő - Krisztus
- hogy meghalván az első szövetségbeli,
az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, a hivatottak, az
elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét” (Zsid. 9,15).
„Atyámfiai,
testvéreim! Ember szerint szólok, emberi
szokásra hivatkozom. Lám az embernek megerősített, jogerős, hitelesített testámentomát, vagyis végrendeletét, szövetségkötését senki erőtlenné nem teheti, senki sem hatálytalaníthatja,
érvénytelenítheti, nem másíthatja meg, sem ahhoz hozzá nem adhat, nem toldhatja meg, vagy záradékkal nem
láthatja el”
(Gal. 3,15).
Zsid. 10,19 Mivelhogy azért atyámfiai, [(adelphosz): testvéreim]
bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által, [(parrészia):
szabad bemenetelünk van a szent helybe a Jézus
Krisztus vére által]
Zsid. 10,20 Azon az úton, a melyet ő szentelt nékünk új és élő út
gyanánt, a kárpit, azaz az ő [hús]teste
által [(szarx dia): saját húsán keresztül].*
*Az apostol
megerősíti a kijelentést: „Mert Őáltala van szabad utunk, és menetelünk
mindkettőnknek egy Szellemben az Atyához” (Eféz. 2,18).
„Mely lelkünknek [(pszükhé): életünknek] mintegy bátorságos és erős [(aszphalész
bebaiosz): biztos és szilárd] horgonya
és beljebb hatol a kárpitnál, Ahová útnyitóul [(prodromosz): előfutárként]
bement érettünk Jézus, aki örökké való
főpap lett Melkisédek (jelentése: Igazság királya, az én királyom igazságos) rendje szerint” (Zsid. 6,19-20).
És Ő: „nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be
egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. Mert nem kézzel
csinált szentélybe, az igazinak a [(aléthinosz): valóságosnak] csak másolatába [(antitüpon): amely csak
képmása, előképe] ment be Krisztus,
hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk, hogy
[(emphanidzó
hémón): bemutasson minket]. Nem is, hogy sokszor adja magát áldozatul,
mint ahogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel”
(Zsid. 9,12.24-25).
És csak Őáltala: „van a
menetelünk is, mert megnyílt számunkra az út, és szabadon járulhatunk hitben
ahhoz a kegyelemhez, amelyben most állunk, élünk, és vagyunk, és dicsekedünk,
sőt ujjongunk az Isten dicsőségének reménységében. [Más fordítás: És
dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk]” (Róm. 5,2).
„Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus
által van” (2 Kor. 3,4).
Mert: „Őbenne
van a mi bátorságunk és bizodalommal való menetelünk, és szabad utunk Istenhez az Ő benne való hit által” (Eféz. 3,12).
Hát:
„Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, a kegyelem trónjához, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk, alkalmas időben
való segítségül, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid. 4,16).
És a kárpit meghasadása akkor
történt, megnyitva a szentélybe való bemenetel lehetőségét: „Jézus pedig ismét nagy hangon kiáltván kiadá, kilehelte, kibocsátotta szellemét. És ímé [abban a pillanatban] a templom kárpitja fölétől [felülről
egészen] aljáig ketté hasada; és a föld megindula [rengett; megrendült],
és a kősziklák megrepedezének [és a sziklaszirtek meghasadtak]” (Mát. 27,50-51).
A testben megjelent Úr
kijelentése: „Én vagyok az ajtó, a kapu:
ha valaki én rajtam keresztül megy be, megtartatik, és gondviselésben,
ellátásban, védelemben részesül, és megmenekül,
üdvözül. Bejár és kijár,
és tovább megy, tovább halad majd, és legelőt talál” (Ján. 10,9).
„Én vagyok az út, az igazság, a valóság és az élet; senki sem mehet, és nem juthat az Atyához,
csak rajtam keresztül” (Ján. 14,6).
Zsid. 10,21 És lévén nagy papunk az Isten háza felett:*
*És Neki azért kellett szenvedni, mert: „mindenestől fogva hasonlatosnak kellett
lennie az atyafiakhoz [a testvéreihez], hogy
könyörülő [irgalmas] legyen és hű főpap az
Isten előtt való dolgokban [és az Isten előtti szolgálatban], hogy engesztelést szerezzen [(hilaszkomai): illetve, hogy kiengesztelt legyen] a nép bűneiért [(hamartia): céltévesztéséért]” (Zsid. 2,17).
És Hogy Isten házává
lehessünk: „Mózes [(kai): akkor] hű, vagyis
[(pisztosz): hűséges,
megbízható, szavahihető] volt ugyan az ő egész házában, mint szolga,
a hirdetendőknek bizonyságára, [aki a jövőbeli
kinyilatkoztatásról tett tanúságot]. Krisztus ellenben mint Fiú, a maga háza felett, akinek háza
mi vagyunk, ha a bizodalmat és a reménységnek dicsekedését [ha a bizonyságtevés
bátorságát és a diadalmas reménykedést] mind végig erősen [(bebaiosz): állhatatosan, és szilárdan] megtartjuk,
[ha mindvégig rendületlenül kitartunk a bizalomban és a diadalmas reményben]”
(Zsid. 3,5-6).
Hát: „Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus [héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó)
és Józsué neve görög formában], az
Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz, [hitvallásunkhoz]. Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni, [(dünamai
szümpatheó): nem képes együtt érezni] gyarlóságainkon [(asztheneia): gyengeségeinken,
erőtlenségeinken], hanem aki
megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, mégis bűntelen maradt”
(Zsid. 4,14-15).
És így vált Isten házává,
lakóhelyévé a Krisztus népe: „De ha
késném, ezekből tudd meg, hogyan és mi módon kell, és szükséges forgolódni, eljárni,
viselkedni, és tevékenykedni az Isten házában. Mely az élő Istennek egyháza,
ami a kihívottak közössége, az eklézsia, az igazságnak, a valóságnak oszlopa, tartó pillére és erőssége, szilárd, és erős alapja” (1 Tim.
3,15).
Zsid. 10,22 Járuljunk hozzá igaz szívvel, [(kardia): igaz bensővel],
hitnek teljességével, mint akiknek szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől, [Más
fordítás: mint akiknek szívük
megtisztult a rossz lelkiismerettől a vérrel való meghintés
által].*
*Hiszen: „… Krisztus … Önmagát adta, és feláldozta, kiszolgáltatta azért,
Odaadva érte a saját életét. Hogy azt megszentelje, Istennek elkülönítse, szentté tegye, megtisztítván a víznek
fürdőjével az ige, a (rema) az élet
igéje által. [Más fordítás: Hogy felkészítse, és megtisztítsa az
övéit az Isten élő beszéde által]” (Eféz. 5,25-26)
Mert: „Krisztusnak a vére… megtisztítja a ti
lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek”
(Zsid. 9,14).
Az Úr Jézus megvallása:
„És én ő érettük oda szentelem magamat,
hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban [(alétheia): a valóságban]” (Ján. 17,19).
Azokért: „Akik ki vannak választva az Atya Isten
eleve rendelése szerint, a Szellem
megszentelésében, engedelmességre és Jézus
Krisztus vérével való meghintésre…” (1
Pét. 1,2).
A Szent Szellem újra -
és újra kijelenti, hogy mit tett Isten Krisztusban értünk: „Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és
feltámasztatott a mi megigazulásunkért”„aki önmagát adta értünk, hogy
megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé,
amely jó cselekedetre törekszik (Tit.
2,14; Róm. 4,25).
Így teljesült be a
prófécia: „Tiszta vizet hintek rátok,
hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól
megtisztítlak benneteket” (Ezék. 36,25).
Zsid. 10,23 És testük [(szóma): egész valójuk] meg van
mosva tiszta [(katharosz): hamisítatlan, romlatlan] vízzel; tartsuk meg [(katekhó):
erősen] a reménységnek vallását [(homologia):
ragaszkodjunk a reménység
hitvallásához, és tartsunk ki a
reménységünk megvallásában (aklinész):
rendületlenül] tántoríthatatlanul, mert hű [(pisztosz): hűséges,
megbízható] az, aki ígéretet tett.*
*Mert: „Így éritek
el a hitetek végcélját: egész lényetek,
és életetek megmenekülését és teljes átformálódását”
(1 Pét. 1,9).
És hogy ez megtörténhessen,
arról Isten maga gondoskodik: „Hű az, aki
elhívott titeket és ő meg is cselekszi azt” (1 Thess. 5,24).
Mert bizony: „hű és,
megbízható, szavahihető az Úr, aki megerősít, sőt támogat,
táplál, szilárddá és elmozdíthatatlanná tesz titeket és megőriz, megvéd, megóv, vigyázással és erővel
megoltalmaz a gonosztól, a rosszakaratú, rosszindulatú ördögtől, és a
káros, ártalmas, gonosz dologtól, szerencsétlenségtől, és minden bajtól” (2
Thess. 3,3).
Zsid. 10,24 És ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jó
cselekedetekre való felbuzdulás végett. [Más fordítás:
És katanoeó): legyen gondunk arra, hogy egymást kölcsönösen [(agapé):
az Isten szerinti szeretetre és jó
cselekedetekre (paroxüszmosz):
buzdítsuk, és ösztönözzük].*
*És folytatódik a kijelentés, meghatározva,
hogy mik azok a jó cselekedetek: „A szentek iránt való szolgálatról felesleges is
néktek többet írnom. Hiszen ismerem a ti készségeteket, buzgóságotokat,
készséges szíveteket, hajlandóságotokat, jóindulatotokat, és lelkesedéseteket, amellyel dicsekszem felőletek a
macedónoknak, hogy Akhája felkészült, és készen áll a múlt esztendő óta; és a ti buzgóságtok, lelkesedésetek
sokakat magával ragadt, és felindította a többieket” (2 Kor. 9,1-2).
A macedón hívőket úgy
fellelkesítette Akhája buzgósága, hogy: „Sok
könyörgéssel kérvén igyekeztek meggyőzni minket, és erősen
sürgetve kérték tőlünk azt a kegyelmet, hogy a szentek iránt, a szentek
szükségére való szolgálat, a szentek megsegítésének jótéteményébe, és örömébe
adakozással részt vehessenek, közösséget vállalhassanak” (2 Kor. 8,4)
És így folytatja az apostol, az adakozás Isten
kegyelme, ezért: „A szentek szükségeire
adakozók vagyonotokat közlők legyetek;
(Más fordítás: A szentekkel vállaljatok
közösséget szükségeikben…” (Róm.
12,13)
És a kihívott gyülekezet ezt meg is cselekedte: „Ez időtájban vagyis ezekben a napokban pedig menének Jeruzsálemből Antiókiába
próféták. Felkelvén pedig előállt egy azok közül, név szerint Agabus,
megjelenté a Szellem által, hogy az egész föld kerekségén nagy éhínség lesz;
amely meg is lőn, és be is következett Klaudius császár idejében. A tanítványok
pedig valamennyien elhatározták, hogy a szerint, amint kinek-kinek közöttük
módjában áll, küldenek valamit segítségül a Júdeában lakozó atyafiaknak,
testvéreknek: Amit meg is cselekednek, elküldvén a vénekhez Barnabás és Saulus keze által” (Csel. 11, 27-30)
„Mert kedvét, és örömét lelte, és tetszett Macedóniának és Akhájának, hogy a Jeruzsálembeli szentek szegényei, a
szűkös anyagi helyzetben lévők részére némileg adakozzanak. Jónak, és helyesnek
látták, hogy gyűjtést rendezzenek a jeruzsálemi szentek szegényei számára”
(Róm. 15,26)
Betöltve Isten Igéjét, mely arra int, hogy: „Ne fogd meg a jótéteményt azoktól, akiket
illet, ha hatalmadban van annak megcselekedése. Ne késs jót tenni a
rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd” (Péld. 3,27).
Zsid. 10,25 El nem hagyván a magunk gyülekezetét, [El ne
maradjunk az (episzünagógé):
egybegyülekezésekről, összejöveteleinkről]
amiképpen szokásuk némelyeknek, hanem bátorítsuk
egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget.*
*Az
összegyülekezésekről mintát is ad a Szent Szellem: „És minden nap egy akarattal, teljes
egyetértésben, közös elhatározásból kitartva folyamatosan a templomban, a szent helyen tartózkodtak, és megtörve
házanként a kenyeret, részesednek vala táplálékban örömmel, ujjongással és
tiszta szívvel. Dicsérve
dicsőítették az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva, az egész nép
szerette őket. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a
gyülekezetet, a kihívottak közösségét az üdvözülőkkel, a megváltottakkal, megmentettekkel, megszabadítottakkal. És foglalatosok
valának az apostolok tudományában, és kitartóan, folyamatosan részt vettek az
apostolok tanításaiban, és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a
könyörgésekben, az imádkozásban” (Csel.
2,46-47.42).
Dávid
is a hívők egységéről, és az abból következő kenet kiáradásáról prófétál: „Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és
mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan
ez, mint a drága olaj a fejen, amely aláfolyik a szakállon, az Áron szakállán;
amely lefolyik köntöse prémjére; Olyan, mint a Hermon harmatja, amely leszáll
Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!” (Zsolt. 133,1-3).
Zsid. 10,26 Mert ha szándékosan [(hekúsziósz): önként,
készségesen, szabad akaratból] vétkezünk, [(hamartanó): tévesztjük el a
célpontot, és válunk újra céltévesztőkké] az igazság megismerésére való
eljutás, a [(alétheia lambanó): valóság befogadása] után, akkor többé nincs
bűnökért [(hamartia peri): céltévesztésért] való áldozat. Már [nem használ a bűnért való áldozat].*
*Az Úr Jézus kijelentése: „Azt mondom
azért néktek: Minden bűn, céltévesztés és káromlás, gyalázkodás,
rágalmazás, becsmérlődés, megbocsáttatik az
embereknek; de a Szellem káromlása, gyalázása
becsmérlése, a Szellem elleni szitkozódás
nem bocsáttatik meg az embereknek. Még aki az
ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik. De aki a Szent Szellem ellen
szól, és Őt leszólja, annak sem ezen - sem ebben a világban, ebben a létkorban,
- sem a más világon, sem a jövendő létkorban meg nem bocsáttatik” (Mát. 12,31-32).
Márk is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Bizony mondom néktek, hogy minden bűn, minden
hiba, tévedés megbocsáttatik az
emberek fiainak, még a káromlások is mind, bármennyi káromlást szólnak. De aki
a Szent Szellem ellen szól káromlást, és ha valaki a Szent Szellemet káromolja és rágalmazza,
gyalázza, becsmérli, és ellene szitkozódik, nem nyer bocsánatot soha, hanem
vétkes marad bűne miatt örökké, a leendő,
eljövendő létkorban is. Mivelhogy
ezt mondják vala, és azt terjesztették: Tisztátalan
szellem van benne” (Márk. 3,28-30).
Lukács így ír erről: „És ha valaki valamit mond az embernek Fia ellen, megbocsáttatik annak; de annak, aki a Szent Szellem ellen szól
káromlást, annak meg nem bocsáttatik” (Luk. 12,10).
És a Szent Szellem folytatja a kijelentést: „Mert ugyanis lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak,
megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Szellemnek. És
megízlelték az Istennek jó és felséges beszédét, kijelentését és a jövendő
világnak erőit. És elestek, azok ismét megújuljanak a megtérésre, mint akik
önmaguknak feszítik meg az Istennek
ama Fiát, és meggyalázzák őt. (Más
fordításban: Hogy akik elestek, ismét megújuljanak és megtérjenek;
hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát)” (Zsid. 6,4-6).
„Mert ha az
Úrnak, a megtartó, üdvözítő Jézus Krisztusnak megismerése által a világ
fertelmeit elkerülték, és megszabadultak a világ förtelmeitől, szennyétől,
tisztátalanságától, beszennyezettségétől, fertőjétől, és mételyétől. (Itt a görög szöveg azt mondja:
elkerülték a világ szennyét, fertőző hatását) de ezekbe ismét belekeveredve elbuknak, és legyőzetnek, az ő utolsó
állapotuk gonoszabbá, rosszabbá, károsabbá, súlyosabbá lett az elsőnél. Mert
jobb volna rájuk nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság, a megigazulás útját, mint hogy
megismervén, elpártoljanak, és elforduljanak a nekik adott szent
parancsolattól. De betelt rajtuk az igaz példabeszéd szava: Az eb visszatért a
saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe, és a megfürdött
disznó sárban hempereg” (2 Pét. 2,20-22).
És így hangzik a Példabeszéd: „Mint az eb visszatér a maga okádására, úgy a bolond, az Isten nélkül
élő, a hitetlen megkettőzteti az ő bolondságát, és úgy ismétli meg bolondságát
az ostoba” (Péld. 26,11).
Azt tanácsolja az Úr, hogy: „Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia, az ő testvére vétkezik, de nem halálos bűnt, nem szándékos a cél elvétése, nem szándékos félrelépést,
könyörögjön érte, és az Isten életet ad annak, aki nem halálos bűnnel vétkezik,
aki nem szándékosan, és nem saját akaratból, minden kényszerítés nélkül válik
céltévesztetté. Van halálos bűn; nem az ilyenért, és nem az ilyen esetre
mondom, hogy könyörögjön. Minden
igazságtalanság, minden istentelenség,
Isten nélküli tett, az igazság / az Ige
/ hiánya bűn, céltévesztés. De van nem halálos bűn is” (1 Ján. 5,16-17).
Már a törvény kimondta, hogy: „ki kell irtani népe közül azt az embert, akár bennszülött, akár
jövevény, aki szándékosan cselekszik, mert az Urat, (Jahvét az Örökkévalót)
gyalázta meg. Hiszen az Úr, (Jahve az
Örökkévaló) igéjét vetette meg, és az ő
parancsolatát szegte meg, föltétlenül ki kell irtani az ilyen embert, bűnhődnie
kell” (4 Móz. 15,30-31).
Zsid. 10,27 Hanem az ítéletnek valami rettenetes [(phoberosz):
félelmetes, ijesztő, szörnyű] várása és a tűznek lángja, [(dzélosz:)
heve] amely [(melló): elkerülhetetlenül] megemészti az ellenszegülőket, a [(hüpenantiosz):
szembenálló ellenségeket].*
*Folytatódik a
prófécia: „Uram! Fölemelted kezedet, de nem látják! De látni fogják, és megszégyenülnek,
néped iránt való buzgó szerelmedet; és tűz emészti meg ellenségeidet” (Ésa. 26,11).
Mert: „Eljön a mi Istenünk [('ĕlóhím)] és nem hallgat [(ḥáraš): némán]; emésztő tűz van előtte, s körülte erős
forgószél” (Zsolt. 50,3).
Igen:
„Mert a Seregek Ura meglátogat
téged mennydörgés, földrengés, nagy zúgás, forgószél és emésztő tüzes lángok
közepette” (Ézs. 29,6).
Az apostol fejti ki az eljövő
testté lett igéről szóló próféciát: „Tűznek
lángjában, ki igazságot szolgáltat azokon,
akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus
Krisztus Evangéliumának, győzelmi hírének. (Más fordítás: Akik nem akarnak engedelmeskedni az örömhírnek, amely Urunkról,
Jézus Krisztusról szól)” (2 Thess. 1,8).
Ézsaiás is prófétál az Úr
eljöveteléről, és arról, hogy megöli az Úr az óembert, hogy feltámadjon az
újember: „Mert ímé, az Úr eljő tűzben, s
mint forgószél az ő szekerei (harci kocsijai gyorsak), hogy megfizesse (rájuk zúdítja) búsulásában
az Ő (lángoló) haragját, és
megfeddését sebesen égő lánggal (és fenyítését lángoló tűzben). Mert az Úr tűzzel ítél és kardjával minden
(hús)testet (kardja mindenkit elér), és sokan lesznek az Úrtól megöltek” (Ésa. 66,13-16)
És az Úr kardjáról így
hangzik a bizonyságtétel: „Mert az
Istennek beszéde (logosz=Ige) élő és
ható (élő energia), és élesebb minden
kétélű fegyvernél (kardnál), és elhat
a szívnek és (áthatol az elmének és) szellemnek,
az ízeknek (ízületeknek) és a
velőknek megoszlásáig (szétválásáig), és
megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait (és szándékait). És nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló
nem volna (amely rejtve volna) előtte,
sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek (fedetlenek) annak szemei előtt, akiről mi beszélünk. (Neki kell majd számot
adnunk)” (Zsid. 4,12-13).
Zsid. 10,28 Aki megveti [(atheteó): megszegi] a Mózes
törvényét, két vagy három tanúbizonyságra [két
vagy három tanú vallomása alapján] irgalom [(oiktirmosz): szánalom,
részvét, könyörület] nélkül meghal [(apothnészkó): elpusztul.*
*A törvény
kimondta: „Két tanú vagy három tanú szavára
halállal lakoljon a halálra való; de egy tanú szavára meg ne haljon” (5 Móz. 17,6).
„Ne álljon elő egy tanú senki ellen semmiféle hamisság és semmiféle bűn
miatt; akármilyen bűnben bűnös valaki, két tanú szavára vagy három tanú szavára
álljon a dolog (Két vagy három tanú szavával lehet érvényes egy ügy)” (5
Móz. 19,15).
Mert: „… egy tanú nem lehet elég tanú senki ellen,
hogy meghaljon. (Más fordítás: Egy tanú vallomása
nem elég a halálos ítélethez)” (4 Móz. 35,30).
Az Úr Jézus
kijelentése: „Ha pedig a te atyádfia, a
te testvéred vétkezik ellened, menj el és figyelmeztesd, és győzd meg őt,
mutass rá a tévedésére négyszem között. Ha hallgat rád és megérti, megnyerted a te atyádfiát, a te testvéredet, és
segítettél, hogy megmaradjon, mint testvéred; Ha pedig nem hallgat rád, végy
magad mellé még egyet vagy kettőt, egy vagy két testvéredet, hogy két vagy
három tanú vallomásával erősíttessék minden szó” (Mát. 18,15-16).
Az apostol is erről tesz bizonyságot: „…Két vagy három tanú
vallomása alapján megáll minden dolog. [Más fordítás: … meg van írva: „Minden vádat két vagy három
embernek kell megerősíteni]” (2
Kor. 13,1).
Zsid. 10,29 Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltó
az, aki az Isten Fiát [(katapateó): lábbal] megtapodja, és
a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak [(koinosz):
közönségesnek] tartja, [semmibe veszi]
és a kegyelemnek Szellemét bántalmazza
[(enübridzó):
megcsúfolja, meggyalázza, durván
sérti, kigúnyolja, bántalmazza]?*
*És az apostol így
figyelmezteti a minden korban élő hívőket: „Vigyázzatok, (hogy el ne
utasítsátok, és) meg ne vessétek azt, aki
szól; mert ha azok meg nem
menekültek, akik a földön szólót (elutasították, és) megvetették, sokkal kevésbé mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyekből
vagyon (aki a mennyből szól hozzánk)” (Zsid. 12,25).
És: „ha
az angyaloktól [(aggelosz): hírnökök, követek által] hirdetett beszéd [(logosz): ige] erős volt [(bebaiosz): megállt, szilárdnak bizonyult, és erős, stabil, rendíthetetlen,
megmaradó, biztonságos, megbízható volt]. És
minden bűn [(parabaszisz): félrelépés, minden áthágás] és engedetlenség [(parakoé):
szándékos figyelmetlenség, és félrehallás] elvette
[és megkapta] igazságos büntetését
[elnyerte (endikosz): igazságos, jogos, méltányos bérét, (miszthapodoszia):
viszonzását, és megfizetését]. Mi
módon [(pósz): vagy hogyan] menekedünk
meg mi, hogyha nem törődünk [(ameleó): és könnyelműen semmibe
veszünk] ily nagy [(télikútosz):
fontos / és jelentős] üdvösséget [(szótéria):
szabadulást, megmentést]? Amelyet, miután
kezdetben hirdetett az Úr, és [amely akkor vette kezdetét, amikor először
az Úr hirdette], azok, akik hallották,
[(akúó): és megértették] biztosítottak
[(bebaioó): és megerősítettek]
számunkra” (Zsid. 2,2-3).
Zsid. 10,30 Mert ismerjük azt, aki így szólt: Enyém a
bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. És ismét: Az Úr megítéli az ő
népét. [Görög szerint: (gar): hiszen (eidó oida): tisztába vagyunk vele,
ismerjük azt aki (epó):
kijelentette: (emoi): Bennem van az
(ekdikészisz): igazságszolgáltatás,
megvédelmezés, én (antapodidómi):
megfizetek (legó): szól az Úr, Jahve
az Örökkévaló. És ismét: az Úr, Jahve az Örökkévaló (krinó): szétválasztja, megkülönbözteti az ő népét].*
*Így
figyelmezteti Krisztus népét az apostol: „Magatokért bosszút ne álljatok, és ne szolgáltassatok a magatok
ügyében igazságot szerelmeseim, hanem adjatok helyet a gonosz, a sátán ellen
irányuló haragnak, mert meg van
írva: Enyém a bosszúállás, az igazságszolgáltatás, és a
megvédelmezés, én megfizetek, és
igazságot szolgáltatok, és megigazítok,
ezt mondja az Úr” (Róm. 12,19).
Mert azt mondja az Úr: „Enyém
a bosszúállás, és az
igazságszolgáltatás és a megfizetés,
amikor lábuk megtántorodik; mert közel van az ő veszedelmük napja, és siet, ami
rájuk vár! Bizony, ítél az ÚR népe ügyében, és megkönyörül szolgáin, ha látja,
hogy ernyedt a kéz, és végét járja apraja-nagyja” (5 Móz. 32,35-36).
„Mert igazságot
szolgáltat népének az ÚR, és megkönyörül szolgáin” (Zsolt. 135,14).
Zsid. 10,31 Rettenetes [(phoberosz): félelmetes] dolog az
élő Istennek kezébe [(kheir): erejébe] esni.*
*Mert: „a mi
Istenünk megemésztő tűz” (Zsid.
12.29).
Ezt már Mózesen keresztül
kijelentette a Szent Szellem: „Mert az
Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten ő” (5 Móz. 4,24).
Zsid. 10,32 Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, a
melyekben, minekutána megvilágosíttattatok, [(phótidzó): fényt kaptatok] sok szenvedésteljes
küzdelmet állottatok ki [(hüpomenó): viseltetek el].*
*Így folytatja a
Szent Szellem, a szenvedés okát is kijelentve: „Mert néktek adatott az a kegyelem a
Krisztusért, nemcsak hogy higgyetek Őbenne, hanem hogy szenvedjetek is Őérette. Ugyanolyan tusakodástok, küzdelmetek,
harcaitok lévén, hiszen ugyanazt a harcot kell megvívnotok, amilyent énnálam
láttatok, és most hallotok felőlem”
(Fil. 1,29-30).
Az Úr Jézus így szól a
tanítványaihoz: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek
titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert
jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik
előttetek éltek” (Mát. 5,11-12).
És hogy mik ezek a
szenvedések, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: A jeruzsálemi
apostolokat megverették, amiért hirdették az Úr Jézust, és: „Ők pedig
örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy
gyalázatot szenvedjenek az ő nevéért; és nem hagytak fel a naponkénti
tanítással, és hirdették a Krisztus Jézust a templomban és házanként” (Csel.
5,41-42) .
Zsid. 10,33 Midőn egyfelől gyalázásokkal [(oneidiszmosz): csúfolással,
gúnyolással] és nyomorgattatásokkal [(thlipszisz): gyötrésekkel] nyilvánosság elé hurcoltak titeket, [szidalmazásnak és szorongatásnak voltatok
kitéve, nyilvánosan
megszégyenítettek titeket
látványossággá lettetek, mintegy (theatridzó):
színpadra vittek, közszemlére bocsátottak, cirkuszi látványossággá téve mutogattak].
Másfelől társai lettetek azoknak, [(koinónosz ginomai): közösséget
vállaltatok azokkal] akik így jártak [(hútó hútósz)í. akik
hasonlóképpen szenvedtek].*
*Pál apostol
megvallása: „Mindenütt nyomorgattatunk, mindenfelől szorongatnak, zaklatnak
minket, de meg nem szoríttatunk, de össze nem zúznak, nem szorítanak
zsákutcába; kétségeskedünk, és kétségek között, tanácstalanok vagyunk,
bizonytalanságban élünk, nem látjuk a kiutat, de nem esünk kétségbe. Üldöztetünk, háborúságot szenvedünk,
és megaláztatunk, de el nem hagyatunk, de nem leszünk cserbenhagyottakká;
tiportatunk, levernek, és földre terítenek bennünket, de el nem veszünk; el nem
pusztulunk” (2 Kor. 4,8-9).
„Mert úgy vélem, és úgy gondolom, hogy az Isten minket, az apostolokat, a kiküldötteket, az evangélium
nagyköveteit utolsókul állított,
hogy Isten minket utolsókként mutatott be, vagy állított elő, mintegy halálra
szántakul, halálra kijelöltnek: mert színházi látványossága és csodája lettünk
a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek” (1 Kor. 4,9).
És azt a gyülekezetet is,
amely teljesíti Isten akaratát – azaz: hirdeti a Krisztusról szóló jó hírt –
üldözik: „És ti a mi követőinkké lettetek
és az Úréi, befogadván az igét sokféle szorongattatás között, Szent Szellem
örömével. Példává is lettetek minden hívő számára Macedóniában és Akhájában,
mert tőletek terjedt tovább az Úr
beszéde. De nemcsak Macedóniába és Akhájába, hanem mindenhová eljutott a ti
Istenbe vetett hitetek híre. Szükségtelen is erről bármit mondanunk” (1 Thess. 1,6-8).
Dávid próféciája, és Pál
apostol imája: „Miattad gyilkolnak minket
naponta, vágójuhoknak tekintenek. Serkenj fel! Miért alszol, Uram? Ébredj föl,
ne taszíts el végképp! Miért rejted el orcádat, és felejted el nyomorúságunkat
és háborúságunkat? Bizony porba hanyatlik életünk, a földhöz tapad testünk.
Kelj fel a mi segítségünkre, ments meg minket a te kegyelmedért!” Mert: „Te voltál támaszom, születésem óta, te
hoztál ki anyám méhéből, téged dicsérlek szüntelen. Mintegy csudává lettem
sokaknak; de te vagy az én erős bizodalmam”
(Zsolt. 44,23-27; 71,6-7)
„Hiszen meg van írva: „Teérted gyilkolnak minket nap, mint nap,
annyira becsülnek, mint vágójuhokat.” De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az
által, aki szeret minket” (Róm.
8,36-37).
Zsid. 10,34 Mert a foglyokkal is együtt szenvedtetek, és
vagyonotok elrablását [is] örömmel
fogadtátok, tudván, hogy néktek jobb [értékesebb]
és maradandó vagyonotok van a mennyekben.*
*Az Úr Jézus
kijelentése: „Örüljetek és örvendezzetek, sőt ujjongjatok, és vigadjatok ilyenkor,
mert a ti jutalmatok, a ti kárpótlásotok bőséges, és nagy fizetség jár nektek a
mennyekben: mert így háborgatták, és üldözték, zaklatták, és vádolták a
prófétákat, az Isten nevében szóló,
isteni akaratot közvetítő személyeket is, akik előttetek voltak, akik
előttetek éltek” (Mát. 5,12).
Az
apostol bátorítása: „Most tehát
reménységgel várjuk azokat az áldásokat, amiket Isten készített nekünk, a
gyermekeinek. Ezeket az áldásokat semmi sem teheti tönkre, soha meg nem
fakulnak, sem nem veszítenek az értékükből, mert a Mennyben őrzik őket a
számotokra]” (1 Pét. 1,4).
A türelmes várakozás jutalma pedig: „tudván,
hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak
szolgáljatok tehát” (Kol. 3,24).
Ezt az Evangélium jelenti ki:
„A mennyekben néktek eltett reménységért,
amelyet már előbb hallottatok az igazság, a valóság=Ige beszédében,
mely az evangélium” (Kol. 1,5).
És: „Hálákat adván örömmel
az Atyának, aki alkalmasakká, képessé, és
méltókká tett minket a szentek örökségében való részvételre a
világosságban, a fényben” (Kol. 1,12).
Zsid. 10,35 Ne dobjátok [ne
veszítsétek] el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van.
Zsid. 10,36 Mert békességes tűrésre [(hüpomoné): kitartásra,
állhatatosságra] van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén,
elnyerjétek az ígéretet [(komidzó): és így beteljesüljön rajtatok
az ígéret].*
*Az Úr Jézus
ígérete: „A ti béketűrésetek által
(állhatatosságotokkal, kitartásotokkal, kitartó
hittel) nyeritek meg az életeteket” (Luk. 21,19).
Az apostol folytatja a
kijelentést: „A reménységben, - az Isten
ígéreteire irányuló, természetfölötti elváró reménységben - örvendezők,
derűsek, örülők. A háborúságban, szorongattatásban, elnyomásban,
szorult helyzetben, nyomorgatásban, nyomorúságban, baj, és üldözésben tűrők, és kitartóak, állhatatosak. E azt
jelenti, hogy: alatta maradás a tehernek, nem teszi le, viszi; „vállalja”
ezeket” (Róm. 12,12).
Ezért:
„Teljes és nagy örömnek tartsátok,
atyámfiai, testvéreim, valahányszor különféle, és változatos, bonyolult
kísértésekbe estek, mikor megpróbálnak elcsábítani bűnre,
céltévesztésre. (Más fordítás: Nagy örömnek
tartsátok testvéreim, valahányszor kísértésbe estek a gonoszság
megtapasztalása, és provokáció által)” (Jak.
1,2).
Sőt: „Amelyben
örvendeztek, sőt túláradó örömmel
ujjongtok, és ugráltok az örömtől.
Noha most kissé, egy kis időre,
ha meg kell lenni - mert szükségszerű, hogy meg legyen, -
ez szomorúságot okoz, és elszomorodtok a
különféle változatos, bonyolult,
sokrétű, nehéz, és sokféle,
támadó élű kísértések, bűnre csábító
próbálkozások, a gonoszság megtapasztalása, ingerlés és provokáció
között. Hogy a ti kipróbált, és a próba alapján igazinak, valódinak
bizonyuló hitetek, - és
hűségetek, megbízhatóságotok, hiteles hitvallásotok, - Ami sokkal becsesebb, és értékesebb a veszendő, de tűz által
kipróbált, megvizsgált, jóváhagyott, és
jónak, megfelelőnek, alkalmasnak bizonyuló vertaranynál.
Dicséretre, elismerésre,
tisztességre, megbecsülésre,
tiszteletre és dicsőséges ragyogásra méltónak találtassék, és méltónak
bizonyuljon a Jézus Krisztus megjelenésekor, lelepleződésekor, kinyilatkoztatásakor, kijelentésekor” (1 Pét. 1,6-7).
Hát: „Legyetek azért, atyámfiai, [testvéreim] béketűrők (makrothümeó): türelmesek,
állhatatosak, kitartóak] az Úrnak
eljöveteléig (parúszia): látogatásáig, megjelenéséig” (Jak. 5,7).
Példa Ábrahám, akihez így
szólt az Úr: „Bizony megáldván megáldalak
téged, és megsokasítván megsokasítalak téged [Más
fordítás: Szólván ily módon: „Amilyen igaz, hogy vagyok, olyan igaz,
hogy igen megáldalak, és nagyon megszaporítlak téged]. És ekképpen, békességes tűrő lévén, [hosszútűréssel] megnyerte az
ígéretet” (Zsid. 6,14-15
Zsid. 10,37 Mert még vajmi kevés [csak rövid, nagyon rövid] idő, és a ki eljövendő, eljő [(hékó):
megérkezik] és nem késik.*
*Péter apostol is
erről tesz bizonyságot: „Nem
[(bradünó):
késlekedik] és nem késik el az ígérettel
az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem [(makrothümeó): türelemmel
viseltetik irántunk] és hosszan tűr
érettünk, nem akarván, hogy némelyek, elvesszenek [(apollümi):
elpusztuljanak, megsemmisüljenek], hanem
hogy mindenki megtérésre jusson [(metanoia): gondolkodásmód
megváltozásra jusson, és új felismerésre térjen]” (2 Pét. 3,9).
„Mondjad nékik: Élek
én, ezt mondja az Úr Isten, (az én Uram, az ÚR, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát), és nem gyönyörködöm a hitetlen halálában,
hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg
gonosz útaitokról! hiszen miért halnátok meg, oh Izráel háza!?” (Ezék. 33,11.
Menj be népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat
utánad, és rejtsd el magad rövid szempillantásig, míg elmúlik a bús harag! Mert
ímé az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, s
felmutatja a föld a vért, és el nem fedi megöletteit többé!” (Ézs. 26,20-21).
„Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: Egy kevés idő van
még, és én megindítom (és
megrendítem) az eget és a földet, a
tengert és a szárazt. És megindítok (és megrendítek) minden népet, és eljön, akit minden népek óhajtanak, és megtöltöm e
házat dicsőséggel, azt mondja a Seregeknek Ura” (Agge. 2,6-7).
Mert ez a kijelentés
meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg; ha késik
is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el” (Hab. 2,3-4).
„S azért vár az Úr,
hogy könyörüljön rajtatok, és azért felséges ő, hogy
megkegyelmezzen néktek, mert az ítélet Istene az Úr; boldogok mindazok,
(akik benne reménykednek). (Ésa. 30,18).
Zsid. 10,38 Az igaz, a [(dikaiosz): megigazult] pedig hitből
él. És aki meghátrál, abban nem gyönyörködöm.*
*Pál apostol így
folytatja: „…az igaz, a megigazult ember
hitből él” (Gal. 3,11).
„ …S ezt a megigazulást a hit a hitnek adja tudtul, miképpen
meg van írva: A megigazult és megigazított ember pedig hitből él. Ez olyan hit, amely Istennek
emberi ésszel fel nem érhető segítségében, és csodáiban tud bizakodni” (Róm. 1,17).
A próféta is erről tesz bizonyságot: „Az elbizakodott ember nem őszinte, de az
igaz ember a hite által él” (Hab. 2,4).
Zsid. 10,39 De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy
elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.*
*Akkor: „Eléritek hitetek célját, egész
lényetek, és életetek üdvösségét,
megmenekülését.
[Más fordítás: Így éritek el a hitetek végcélját: egész lényetek, és életetek
megmenekülését és teljes átformálódását]” (1
Pét. 1,9).
Mert:
„Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek
tetszeni; senki sem lehet kedves
Isten előtt, mert aki Isten elé járul, és Őt keresi, hinnie kell, hogy Ő
létezik, és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik” (Zsid. 11,6).
Az Úr Jézus ígérete: „Aki hiszen, aki hitre jut és bemeritkezik üdvözül, az mind megszabadul,
megmenekül, aki pedig nem hiszen, elkárhozik. [A
görög kifejezés mondanivalója: a kárt hozó – a sátán – hatalma alatt
marad, és elvész]” (Márk.
16,16)