Márk. 14,1 Két nap múlva pedig húsvét, -
a páska - vala és a kovásztalan
kenyerek ünnepe. És a főpapok és az írástudók, és törvénymagyarázók tanakodnak
vala, és keresik a módját, hogy csalárdsággal, ravaszsággal,
csellel mi módon fogják meg, hogyan ejtsék tőrbe és öljék meg őt.
Márk. 14,2 Mert azt mondják vala: Ne az ünnepen, hogy a nép fel
ne zendüljön, fel ne lázadjon, hogy zavargás
ne legyen a nép körében*
*Lukács így ír
erről: „Elközelgetett pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely húsvétnak
- páskának - mondatik. És a főpapok és az
írástudók keresnek vala módot, hogyan öljék meg őt; mert féltek a néptől” (Luk.
22,1-2).
Máté is bizonyságot tesz: „Akkor egybegyűlnek a főpapok, az írástudók,
és törvénymagyarázók, és a nép vénei a főpap házába, akit Kajafásnak
hívtak. És tanácsot tartának, és tervet
készítettek, és megegyeztek abban, hogy Jézust álnoksággal megfogják,
csellel, cselvetéssel csapdába csalva elfogják, és megöljék. De azt mondják vala: Ne
az ünnepen: hogy zendülés ne legyen, nehogy zavargás törjön ki a nép között, és nehogy fellázadjon a nép”
(Mát. 26,3-5).
János bizonyságtétele: „Közel vala pedig a zsidók húsvétja: és
sokan menének fel Jeruzsálembe a vidékről húsvét előtt, hogy megtisztuljanak.
Keresék azért Jézust, és szólnak vala egymással a templomban állva, és így tanakodtak egymás között: Mit
gondoltok, hogy nem jön-é fel az ünnepre? A papi fejedelmek pedig és a
farizeusok is parancsolatot adnak, hogy ha valaki megtudja, hogy hol van,
jelentse meg, hogy őt elfoghassák” (Ján. 11,55-57).
Így teljesültek be a Dávid
állal mondott próféciák, amelyek így hangzottak: „A föld királyai fölkelnek, összegyűlnek; nagyjai, a fejedelmek
egybegyűlnek, és együtt tanácskoznak az Úr ellen és Fölkentje, a Krisztusa
ellen” (Zsolt 2,1-2).
És ismét az Úr Jézusról szól
a prófécia: „Mert felőlem szólnak
elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10).
„Megátalkodottak gonosz szándékukban;
megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket. (Más fordítás:
Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek.
Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat
koholnak, terveznek, és titokban
tartják tervüket; a kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve
kikutathatatlan, mert kifürkészhetetlen az ember bensője” (Zsolt.
64,6-7).
Márk. 14,3 Mikor pedig Bethániában a poklos, a leprás Simon házánál
vala, amint asztalhoz üle, asztalhoz dőlt, egy asszony méne oda, akinél
alabástrom edény, alabástrom korsócska vala
valódi és igen drága nárdus olajjal; és eltörvén az alabástrom edényt kitölté
azt az ő, a Jézus fejére.
Márk. 14,4 Némelyek pedig háborognak,* méltatlankodnak, bosszankodnak,
haragszanak dohognak vala maguk között
és mondának: Mire való volt az olajnak ez a tékozlása, ez a pazarlása?
*Háborognak (aganakteó): méltatlankodik, bosszankodik, haragszik.
Márk. 14,5 Mert el lehetett volna azt adni háromszáz pénznél,
háromszáz dénárnál is többért, és odaadni a
szegényeknek. És zúgolódnak vala ellene, és megharagudtak az asszonyra, és
szemrehányást tettek neki, és korholták öt.
Márk. 14,6 Jézus pedig monda: Hagyjatok békét néki; miért
bántjátok, miért zaklatjátok őt? Mit
akadékoskodtok? Jó dolgot cselekedett én velem.
Márk. 14,7 Mert a szegények mindenkor veletek lesznek, és amikor
csak akarjátok, jót tehettek velük; de én nem leszek mindenkor veletek.
Márk. 14,8 Ő, ami tőle telt, azt tevé: előre megkente az én
testemet,*
az én
személyemet a temetésre.
*Testemet (szóma): személyemet.
Márk. 14,9 Bizony mondom néktek: Valahol csak prédikálják, és
hirdetik ezt az Evangéliumot, ezt az örömhírt az egész világon, amit ez az asszony cselekedett,
azt is hirdetni fogják az ő emlékezetére*
*Máté
bizonyságtétele így hangzik: „És mikor Jézus Bethániában, a poklos, a leprás Simon házánál
tartózkodott vala, odalépett Őhozzá egy asszony, akinél vala drága
kenetnek, igen drága, illatos nárdus olajnak alabástrom szelencéje, és eltörvén
az alabástrom edényt, és az Ő fejére tölté, amint az asztalnál ül, amint az
étkezéshez ledőlt vala. Látván
pedig ezt az ő tanítványai, háborognak vala maguk között, bosszankodnak, mérgesek lettek,és így
méltatlankodtak, neheztelve rá, és ezt mondván: Mire való ez a tékozlás? Mert
eladhatták volna ezt a kenetet nagy áron, és adhatták volna az árát a koldusszegényeknek, és megharagudtak az asszonyra. Mikor
pedig ezt észrevette Jézus, mert Ő
tudta, hogy miről beszélnek. Így szólt hozzájuk, és monda nékik: Miért
bántjátok, miért zaklatjátok ezt
az asszonyt? Hagyjatok békét néki
hiszen jó dolgot cselekedett én velem. Mert a szegények mindenkor veletek
lesznek, és amikor csak akarjátok, jót
tehettek velük. De nem maradok mindig veletek. Mert hogy ő ezt a kenetet a testemre, énreám töltötte, az én temetésemre nézve cselekedte azt, a
temetésemre készített elő engem. Bizony mondom néktek: Valahol az egész világon
prédikáltatik, és hirdettetik majd az
Evangélium, amit ez én velem cselekedék, az is hirdettetik az ő emlékezetére”
(Mát.
26,6-13).
Lukács így írja le az esetet: „Kéré pedig őt
egy a farizeusok közül, hogy ővele egyék; annakokáért bemenvén a farizeus
házába, asztalhoz telepedett enni. És
ímé a városban egy asszony, aki bűnös vala, mikor megtudta, hogy ő a farizeus
házában leült enni, hogy asztalhoz telepedett, hoza egy alabástrom szelence
drága kenetet. És megállván hátul az ő lábainál sírva, könnyeivel kezdé öntözni
az ő lábait, és fejének hajával törli meg, és csókolgatá az ő lábait, és
megkené drága kenettel” (Luk. 7,36-38).
A János
bizonyságtételében kerül kijelentésre, hogy ki volt, aki szólt, és mi volt az
indítéka: „Jézus azért hat nappal a
húsvét előtt méne Bethániába, ahol a megholt Lázár vala, akit feltámasztott a
halálból. Vacsorát készítének azért ott néki, és Márta szolgál vala fel; Lázár
pedig egy vala azok közül, akik együtt ülnek vala ő vele. Mária azért elővévén
egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és
megtörlé annak lábait a saját hajával; a ház pedig megtelék a kenet illatával.
Monda azért egy az ő tanítványai közül, Iskáriótes Júdás, Simonnak fia, aki őt
elárulandó vala: Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénáron, és miért
nem adták az árát a szegényeknek? Ezt
pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre volna gondja, hanem mivelhogy
tolvaj vala, és nála vala az erszény, és amit abba tesznek vala, elcsené. Monda
azért Jézus: Hagyj békét néki; az én temetésem idejére tartogatta ő ezt. Mert
szegények mindenkor vannak veletek, én pedig nem mindenkor vagyok” (Ján.
12,1-8).
Jánoson keresztül nyer
kijelentést az is, hogy ki volt ez az asszony: „Vala pedig egy beteg, Lázár, Bethániából, Máriának és az ő
testvérének, Mártának falujából. Az a Mária volt pedig az, akinek a testvére
Lázár beteg vala, aki megkente vala az Urat kenettel és a hajával törlé meg annak
lábait” (Ján. 11,1-2).
Az Úr már Mózesen
keresztül kijelentette, hogy: „… a
szegény nem fogy ki a földről, azért én parancsolom néked, mondván: Örömest
nyisd meg kezedet a te szűkölködő és szegény atyádfiának, testvérednek a te földeden, és légy bőkezű
az országodban levő nyomorult és szegény testvéredhez” (5 Móz. 15,9-11).
A Máriának szóló prófécia pedig így hangzik: „No azért egyed vígassággal, örömmel a te kenyeredet, és igyad jó
szívvel, és jókedvvel a te borodat; mert immár kedvesek Istennek a te
cselekedetid! A te ruháid mindenkor legyenek fehérek, és az olaj, a kenet a te fejedről el ne fogyatkozzék” (Préd. 9,9-10).
Márk. 14,10 Akkor Júdás, az Iskáriótes, egy a tizenkettő közül,
elméne a főpapokhoz, a papi fejedelmekhez, hogy őt azoknak elárulja,
kiszolgáltassa és átadja.
Márk. 14,11 Azok pedig, amint meghallák, örvendeznek, és ígérek,
hogy ezüstpénzt adnak néki. Ő pedig keresi
vala, mi módon árulhatná el őt, hogy átadhassa, hogy kiszolgáltassa jó alkalommal, a megfelelő pillanatban.*
*Máté is
bizonyságot tesz a történtekről: „Akkor a tizenkettő közül egy, akit
Iskáriótes Júdásnak hívtak, a
főpapokhoz menvén. Monda: Mit akartok nékem adni, és én kezetekbe
adom Őt. Azok pedig rendelének néki
harminc ezüstpénzt, egy rabszolga árát. És ettől fogva a megfelelő, a kedvező alkalmat
keresi vala, hogy átadhassa, elárulja Őt, hogy eladja mesterét” (Mát.
26,14-16).
Zakariás próféta már így szól
az Úr Jézust eláruló felől: „És mondám
nékik: Ha jónak tetszik néktek, adjátok meg az én béremet; ha pedig nem:
hagyjátok abba, és tartsátok meg! És
harminc ezüstpénzt fizettek béremül” (Zak.
11,12).
Júdás egy rabszolga áráért
adta el az Urat, mert meg van írva, hogy:
„Ha rabszolgát öklel föl az ökör, vagy rabszolgálót: adassék azok urának
harminc ezüst siklus, harminc ezüstpénz, az ökör pedig köveztessék meg” (2
Móz. 21,32).
Pál apostolon keresztül nyer
kijelentést, hogy az ökör az apostolokat jelképezi: „Mert a Mózes törvényében meg van írva: Ne kösd fel a nyomtató ökörnek
száját. Avagy talán az ökrökre van-e
az Istennek gondja? Avagy nem érettünk mondja-é
általában? Mert mi érettünk íratott meg…” (1
Kor. 9,9-10).
Az Urat elárulóról így
prófétál Dávid: „Veszedelem van
bensőjében, romlás uralkodik benne….
Mert nem ellenség szidalmazott, nem az ellenség gyalázott engem, hisz azt
elszenvedném. Nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem, és nem gyűlölőm
hatalmaskodott rajtam, hiszen elrejtettem volna magamat az elől. Hanem te,
hozzám hasonló halandó, te magamfajta ember, én ismerősöm, és bizalmas jó
barátom, Akik együtt édes bizalomban éltünk, akivel meghitt barátságban voltam;
az Isten házába együtt jártunk a tömegben, a gyülekezet körében” (Zsolt.
55,12-15).
Lukácson keresztül az is kijelentést nyer, hogy az árulás
mikor történt: „Elközelgetett pedig a
kovásztalan kenyerek ünnepe, mely húsvétnak mondatik, amelyet pászkának neveztek. És a főpapok és az írástudók keresnek vala
módot, hogyan öljék meg őt - Jézust; mert féltek a néptől. Beméne pedig a Sátán
Júdásba, ki Iskáriótesnek neveztetik, és a tizenkettőnek számából vala, aki
egyike volt a tizenkettőnek. És elmenvén, megbeszélé a főpapokkal és a
templomőrség parancsnokaival, mi módon, és hogyan adja őt nékik kezükbe. És
azok örülnek, és megszerződének, és megígérték, hogy pénzt adnak néki; Ő pedig
elfogadta az egyezséget. És keres vala jó és kedvező alkalmat, hogy őt nékik
kezükbe adja zenebona nélkül, amikor nincs jelen a sokaság” (Luk.
22,1-6).
János apostol hírül adja,
hogy az ünnepen a tömeg is keresi Jézust: „Keresék
azért Jézust, és így tanakodtak, és szólnak vala egymással a templomban állva: Mit gondoltok, hogy nem
jön-é fel az ünnepre? A papi fejedelmek pedig és a farizeusok is parancsolatot
adnak, hogy ha valaki megtudja, hogy hol van, jelentse meg, hogy őt elfoghassák”
(Ján.
11,56-57).
Pál apostolon keresztül nyer
kijelentést, hogy mi volt a Júdás bensőjében lévő romlás oka: „Akik pedig meg akarnak gazdagodni,
kísértetbe meg tőrbe, csapdába, és
sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe,
romlásba és pusztulásba döntik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme:
mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat általszegezték
sok fájdalommal, sok fájdalmat okozva önmaguknak” (1 Tim. 6,9-10).
Márk. 14,12 És a kovásztalan kenyerek ünnepének első napján,
mikor a húsvéti a pászka-bárányt vágják vala, mondának néki az ő tanítványai:
Hol akarod, hogy elmenvén megkészítsük, hogy megehesd a húsvéti, a pászka-bárányt?
Márk. 14,13 Akkor elkülde kettőt az ő tanítványai közül, és monda
nékik: Menjetek el a városba, és egy ember jő előtökbe, aki egy korsó vizet
visz; szegődjetek a nyomába, és kövessétek őt,
Márk. 14,14 És ahová bemegy, mondjátok a házigazdának: A Mester
kérdi: hol van az a szállás, ahol megeszem az én tanítványaimmal a húsvéti, a
pászka-bárányt?
Márk. 14,15 És ő mutat néktek egy nagy vacsoráló házat berendezve, egy nagy, vánkosokkal
jól berendezett felházat
készen: ott készítsétek el nékünk.
Márk. 14,16 Elmenének azért az ő tanítványai, és jutának a
városba, és úgy találák, amint nékik megmondotta, és elkészíték a húsvéti, a
pászka-bárányt.*
*Lukács is leírja a
történteket: „Elérkezett pedig a kovásztalan kenyerek napja, melyen meg kelle öletni
a húsvéti báránynak, amikor fel kellett áldozni a húsvéti bárányt; És elküldé
Pétert és Jánost, mondván: Elmenvén, készítsétek el nékünk a húsvéti bárányt,
hogy megegyük. Ők pedig mondának néki:
Mi a kívánságod? Hol akarod, hogy elkészítsük? És ő monda nékik: Ímé,
mikor bementek a városba, szembe jő veletek egy ember, ki egy korsó vizet visz;
kövessétek őt abba a házba, amelybe bemegy. És mondjátok a ház gazdájának: Ezt
üzeni néked a Mester: Hol van az a szállás, ahol megeszem az én tanítványaimmal
a húsvéti bárányt? És ő mutat néktek egy nagy vacsoráló helyet berendezve, ott
készítsétek el. Elmenvén pedig, úgy találák, amint megmondta nékik; és
elkészíték a húsvéti bárányt” (Luk.
22,7-13).
A pászkabárányról, annak
leölésének – helyére és idejére – valamint elfogyasztásának módjára vonatkozóan
nagyon részletes parancsot ad az Úr: „Szóljatok
Izráel egész gyülekezetének, egész közösségének,
mondván: E hónak tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt az atyáknak háza
szerint, családonként és házanként egy bárányt. Hogyha a háznép kevés a
bárányhoz, akkor a házához közel való szomszédjával együtt vegyen a lelkek
száma szerint; kit-kit ételéhez képest számítsatok a bárányhoz. Vegyétek
számításba, hogy ki mennyit tud megenni a bárányból. A bárány ép, hibátlan,
hím, egy esztendős legyen; a juhok közül vagy a kecskék közül vegyétek. És
legyen nálatok, tartsátok magatoknál őrizet alatt e hónap tizennegyedik
napjáig, és ölje meg Izráel községének egész gyülekezete estennen. És vegyenek
a vérből, és azokban a házakban, ahol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre
és a szemöldökfára. A húst pedig egyék meg azon éjjel, tűzön sütve, kovásztalan
kenyérrel és keserű füvekkel egyék meg azt. És ne hagyjatok belőle reggelre,
vagy ami megmarad belőle reggelre, tűzzel égessétek meg. Az első hónapban, a
hónapnak tizennegyedik napjánnak estéjétől kezdve egyetek kovásztalan kenyeret,
a hónap huszonegyedik napjának estéjéig. Hét napon át ne találtassék kovász a
ti házaitokban; mert valaki kovászost ejéndik, az a lélek kiírtatik Izráel
gyülekezetéből akár jövevény, akár az ország szülöttje legyen. Semmi kovászost
ne egyetek, minden lakóhelyeteken, bárhol laktok, kovásztalan kenyeret egyetek.
Összehívta tehát Mózes Izráel összes véneit és monda nékik: Fogjatok és
vegyetek magatoknak bárányt családjaitok szerint, nemzetségenként, és öljétek
meg a pászkát. És vegyetek egy kötés izsópot és mártsátok a vérbe, amely az
edényben van, és hintsétek meg a szemöldökfát és a két ajtófelet abból a
vérből, amely az edényben van; ti közületek pedig senki se menjen ki az ő
házának ajtaján reggelig. Mikor általmegy, átvonul az Úr, hogy megverje az
Egyiptombelieket és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélen: elmegy
az Úr az ajtó mellett, és kihagyja azt az ajtót, és nem engedi, hogy a pusztító
bemenjen öldökölni a ti házaitokba, és titeket is csapással sújtson.
Megtartsátok azért ezt a dolgot, rendtartás gyanánt, magadnak és fiaidnak
mindörökre. (Más fordítás: Őrizzétek meg ezt az igét, mert örökre szóló rendelkezés ez nektek és
fiaitoknak. És mikor bementek a földre, melyet az Úr ád néktek, amint
megmondotta, ahogyan megígérte vala: akkor tartsátok meg ezt a szertartást.
Mikor pedig a ti fiaitok mondandják néktek: Mit jelent) ez a ti szertartástok?
Akkor mondjátok: Pászka-áldozat ez az Úrnak, aki elment az Izráel fiainak házai
mellett, és kihagyta Izráel fiainak a házait Egyiptomban, mikor megverte az
Egyiptombelieket, a mi házainkat pedig megkímélte, és megoltalmazta. És a nép
meghajtá magát és leborula. És menének és úgy cselekedének az Izráel fiai,
amint megparancsolta vala az Úr Mózesnek és Áronnak; úgy cselekedének” (2
Móz. 12,3-8.10.18-28).
És: „Nem ölheted
le a pászkát akármelyikben a te városaid közül, akármelyik lakóhelyeden, amelyeket az Úr, a te Istened ád néked. Hanem
azon a helyen, amelyet kiválaszt az Úr, a te Istened, hogy az ő nevét oda
helyezze, hogy ott lakjék az ő neve, ott öld le a pászkát este, napnyugtakor,
abban az időben, amikor kijöttél Egyiptomból. Azon a helyen süsd és edd is meg,
amelyet kiválaszt az Úr, a te Istened; reggel pedig fordulj vissza és menj haza
a te hajlékodba” (5 Móz. 16,5-7).
Az Újszövetség népének is
szól a kovásztalanságról, és a húsvéti bárányról szóló parancs, és egyben
kijelentést nyer az előkép értelme, vagyis az Úr Jézus áldozata: „Tisztítsátok, és takarítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává,
aminthogy kovász nélkül valók vagytok, hiszen mentesek is vagytok a kovásztól; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a
mi pászkaáldozatunk, a Krisztus megáldoztatott érettünk. Azért ne régi
kovásszal ünnepeljünk, sem rosszaságnak és gonoszságnak kovászával, hanem tisztaságnak
és igazságnak, a valóságnak, - ami Isten
Igéje - kovásztalanságában” (1 Kor. 5,7-8).
Márk. 14,17 Mikor pedig este lőn, oda méne a tizenkettővel.
Márk. 14,18 És amikor leülnek, telepednek, és asztalhoz, dőlnek és
esznek vala monda Jézus: Bizony mondom néktek, egy közületek elárul, és
kiszolgáltat engem, aki velem
eszik.
Márk. 14,19 Ők pedig kezdenek szomorkodni és néki egyenként
mondani: Csak nem én? A másik is: Csak nem én?
Márk. 14,20 Ő pedig felelvén, monda nékik: Egy a tizenkettő
közül, aki velem együtt, és velem egyszerre márt
a tálba.
Márk. 14,21 Az embernek Fia jóllehet elmegy, amint meg van írva
felőle; de jaj annak az embernek, aki az embernek Fiát elárulja, és
kiszolgáltatja; jobb lenne annak az embernek, ha nem született volna.*
*Máté
bizonyságtétele: „Mikor pedig beesteledik, letelepszik vala a tizenkettővel, és a tanítvánnyal együtt asztalhoz dőlt. És
amikor esznek vala, monda: Bizony mondom néktek, ti közületek egy elárul, és kiszolgáltat engem. És felettébb megszomorodva, kezdék egyenként kérdezni, és mondani néki: Én vagyok-é az, Uram?
Talán csak nem én? Ő pedig felelvén, monda: Aki velem együtt mártja kezét, aki
velem egyszerre nyúl a tálba, az
árul el, az szolgáltat ki engem. Az embernek Fia jóllehet
elmegyen, és elhagyja a világot, amint meg van írva felőle, de jaj, szörnyű lesz annak az embernek, aki az
embernek Fiát elárulja; jobb volna annak az embernek, ha meg sem született volna. Megszólalván Júdás
is, az áruló, aki elárulja vala őt, és monda: talán csak nem én vagyok az, Mester? Monda néki: Te
magad mondád” (Mát. 26,20-25).
Lukács így írja le a történteket: „És mikor eljött az idő, asztalhoz üle, asztalhoz dőlt, és a tizenkét apostol Ővele egyetembe. És így szólt:
„De ímé annak a keze, aki engem elárul, az enyémmel együtt van az asztalon. És
az embernek Fia jóllehet, elmegy, amint elrendeltetett: de jaj annak az
embernek, aki által elárultatik! És ők kezdék egymás között és egymástól
kérdezni, vajon ki lehet az ő közöttük, aki ezt meg fogja tenni?” (Luk. 22,14.21-23).
János további részleteket
közöl: „Nem mindnyájatokról szólok; tudom
én kiket választottam el; hanem hogy
beteljesedjék az írás: Aki velem ette a kenyeret, a sarkát emelte fel ellenem. Most
megmondom néktek, mielőtt meglenne, mielőtt
ez megtörténik, hogy mikor meglesz, higgyétek majd, hogy én vagyok. Mikor
ezeket mondja vala Jézus, igen nyugtalankodik, megrendült) szellemében, s
bizonyságot tőn e szavakkal, és monda: Bizony, bizony mondom néktek, hogy egy
ti közületek elárul engem. A tanítványok ekkor egymásra tekintenek
bizonytalankodva, és zavartan, hogy vajon kiről szól. Egy pedig az ő
tanítványai közül Jézus mellett telepedett le, és a Jézus kebelén nyugszik
vala, akit szeret vala Jézus. Int azért ennek Simon Péter, hogy tudakozza meg,
ki az, akiről szól? Az pedig a Jézus kebelére hajolván, monda néki: Uram, ki
az? Felele Jézus: Az, akinek én a bemártott falatot adom. És bemártván a falatot,
adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának. És a falat után akkor beméne abba a
Sátán. Monda azért néki Jézus: Amit tenni szándékozol, tedd meg hamar. Ezt
pedig senki sem érté a leültek közül, miért mondta néki. Némelyek ugyanis azt
gondolták, és állítják, mivelhogy az erszény Júdásnál vala, hogy azt mondá néki
Jézus: Vedd meg, amikre szükségünk van az ünnepre; vagy, hogy adjon valamit a
szegényeknek” (Ján. 13,18-19.20-29).
Dávid így prófétál erről: „Istennek átka szállott ő reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel
többé. (Más fordítás: Gyógyíthatatlan
betegség támadta meg, nem kel föl többé onnan, ahol fekszik)! Még az én jóakaróm, a legjobb barátom is, akiben megbíztam, aki kenyeremet ette, fölemelte
sarkát ellenem, és ellenem támadt” (Zsolt. 41,9-10).
Márk. 14,22 És mikor ők evének, vévén Jézus a kenyeret, és
hálákat adván megáldotta, és megtöré és adá nékik, mondván: Vegyétek, egyétek;
ez az én testem,*
az én lényem, erőm.
*Testem (szóma) = lényem, énem, erőm.
Márk. 14,23 És vévén a poharat, és hálákat adván, adá nékik; és
ivának abból mindnyájan;
Márk. 14,24 És monda nékik: Ez az én vérem, az újszövetség vére, amely sokakért kiontatik.
Márk. 14,25 Bizony mondom néktek, nem iszom többé a szőlőtőnek
gyümölcséből*
mind ama napig, amikor mint újat** iszom azt az Isten országában, az Isten
királyságában.
*Gyümölcs (gennéma): utód.
**Új (kainosz): újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő.
Márk. 14,26 És dicséretet énekelve* kimenének az olajfák hegyére.**
*Dicséreténekelés
(hümneó): énekelve magasztal, himnuszt énekel.
**Máté
bizonyságtétele: „Mikor pedig evének, kezébe vevé Jézus a kenyeret és
hálákat adván megáldotta azt, és
megtöré és adá a tanítványoknak, és monda: Vegyétek, egyétek; ez az én testem, az én énem, és erőm. És vevén a poharat, a kelyhet, és hálákat adván, adá azoknak, ezt
mondván: Igyatok ebből mindnyájan; Mert
ez az én vérem, az újszövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bűnöknek, a cél elvétésének bocsánatára, és eltörlésére. Mondom pedig néktek, hogy: Mostantól fogva nem iszom a
szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, amikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak
országában, királyságában. És
dicséretet énekelvén, kimenének az
olajfák hegyére” (Mát. 26,26-30).
Lukács bizonyságtétele az
utolsó vacsoráról: „És mikor eljött az
idő, asztalhoz dőlt, és a tizenkét apostol Ővele egyetembe. És monda nékik:
Kívánva kívántam, és vágyva vágytam a húsvéti bárányt megenni veletek, mielőtt
én szenvednék: Mert mondom néktek, hogy többé nem eszem abból, amíg csak be nem
teljesedik ez az Isten országában. És a pohárt vévén, minekutána hálákat adott,
monda: Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között: Mert mondom néktek, hogy
nem iszom mostantól fogva a szőlőtőkének gyümölcséből, amíg el nem jön az Isten
országa. És minekutána a kenyeret vette, hálákat adván megszegé, megtörte, és
adá nékik, mondván: Ez az én testem, az én énem, erőm, mely ti érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én
emlékezetemre. Hasonlóképen vette a pohárt is, minekutána vacsorált, ezt
mondván: E pohár amaz újszövetség az én véremben, az én vérem által, mely ti érettetek kiontatik” (Luk.
22,14-20).
János apostol írása szerint
az Úr Jézus szintén arról beszél, hogy az Ő teste étel, és az Ő vére ital. De
az utolsó vacsorán a testté lett Ige, az Úr Jézus Krisztus az Övéinek adja az Ő
testét és vérét, vagyis lényét, énjét, erejét. Akik még nem az Övéi, azoknak adta az Ő hústestét, vagyis az
Igét, a logoszt, mely az Ő látható
teste: „Bizony, bizony mondom néktek: Aki
én bennem hisz, örök élete van annak. Én vagyok az életnek kenyere. A ti
atyáitok a mannát ették a pusztában, és mégis meghaltak. Ez az a kenyér, amely
a mennyből szállott alá, hogy kiki egyék belől, és meg ne haljon. Én vagyok
amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él
örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én hústestem, az én húsom,
amelyet én adok a világ életéért. Tusakodnak azért a zsidók egymás között,
mondván: Mi módon adhatja ez nékünk a hústestét, a húsát, hogy azt együk? (Más fordítás: A zsidók erre vitatkozni kezdtek
egymással, és ezt kérdezték: „Hogyan adhatná ez nekünk a húsát eledelül)?
Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az
ember Fiának hústestét, a húsát, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet
bennetek. Mert aki eszi az én hústestemet, a húsomat, és issza az én véremet,
örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én hústestem, az én húsom bizony
valóságos étel és az én vérem bizony valóságos ital. Aki eszi az én
hústestemet, az én húsomat, és issza az én véremet, az én bennem lakozik, és
énbennem marad, és én is abban. Amiként
elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki
engem eszik, él énáltalam. Ez az a
kenyér, amely a mennyből szállott alá; nem úgy, amint a ti atyáitok evék a
mannát és meghalának: aki ezt a kenyeret eszi, él örökké. Ezeket mondá a
zsinagógában, amikor tanít vala Kapernaumba” (Ján. 6,47-59).
Hiszen: „… az Ige, a logosz hústestté
lett és lakozék, itt sátorozott, sátrat vert, és letáborozott mi közöttünk. Igen, közöttünk vett szállást és
láttuk, szemléltük az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét…
mint az Atyától származó egyszülött dicsőségét” (Ján. 1,1-2).
János apostol bizonyságtétele a továbbiakban így hangzik: „Ami kezdettől fogva vala,
amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk, és megfigyeltünk,
és kezeinkkel illettünk, és megtapintottunk, az életnek Igéjéről, logoszáról. És az élet
megjelent és láttuk és tanúbizonyságot teszünk róla és hirdetjük néktek az örök
életet, amely az Atyánál vala és megjelent nékünk. Amit hallottunk és láttunk, azt hirdetjük néktek, hogy néktek is
közösségetek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő
Fiával, a Jézus Krisztussal” (1 Ján.
1,1-3).
Kijelentés arról, hogy ki a
szőlőtő, és ki a „gyümölcse”, vagyis utódja: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves, a szőlősgazda. Maradjatok én bennem és én is
ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a
szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha én bennem maradtok. Én vagyok a
szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok
gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” (Ján.
15,1.4-5).
Pál apostolon keresztül így
szól a Szent Szellem a minden korban élő hívőkhöz: „Mert én az Úrtól vettem, amit
néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr
Jézus azon az éjszakán, melyen
elárultaték, vette a kenyeret, és
hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem az
én lényem, erőm, mely ti helyettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlatosképpen a
pohárat, a kelyhet is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár,
e kehely amaz újtestamentum, újszövetség az én vérem által; ezt cselekedjétek,
valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre” (1 Kor. 11,23-25).
És Pál apostolon keresztül
érkezik a további kijelentés: „És ezért
újszövetségnek a közbenjárója ő -
Krisztus, - hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, az elhívottak
elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét. Mert ahol végrendelet van,
szükséges, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék. Mivel a végrendelet
holtak után jogerős, különben pedig, ha él a végrendelkező, épen nem érvényes.
Innét van, hogy az első sem szenteltetett meg, és nem léptették életbe vér
nélkül. Mert mikor Mózes a törvény szerint minden parancsolatot elmondott az
egész népnek, vevén a borjúknak és a bakoknak vérét, vízzel és vörös gyapjúval
meg izsóppal együtt, és meghintette magát a könyvet is, és az egész népet,
mondván: Ez azon szövetség vére, amelyet Isten számotokra rendelt. Majd a
sátort is és az istentiszteletre való összes edényeket hasonlóképen meghintette
vérrel. És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és
vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat. Annakokáért szükséges, hogy a mennyei
dolgoknak ábrázolatai, képmásait effélékkel tisztíttassanak meg, maguk a
mennyei dolgok azonban ezeknél különb áldozatokkal” (Zsid. 9,15-23).
És beteljesült a prófécia,
amelyben azt ígérte az Úr: „Eljön az, az
idő - így szól az ÚR -, amikor újszövetséget kötök Izráel és Júda házával. Nem
ama szövetség szerint, amelyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, amelyen kézen
fogtam őket, hogy kihozzam őket Egyiptom földéből, de akik megrontották az én
szövetségemet, noha én férjük maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ilyen lesz az a
szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szól az
ÚR -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek,
ők pedig népem lesznek. Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az
embertársát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem,
kicsinyek és nagyok - így szól az ÚR -, mert megbocsátom bűneiket, és nem
gondolok többé vétkeikre” (Jer.
31,31-34).
És hogy ez a kijelentés
minden kor hívőinek szól, arról János apostol így tesz bizonyságot: „És
néktek kenetetek van a Szenttől, és mindent tudtok. És az a kenet, amelyet ti
kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki
tanítson titeket; hanem amint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is
az és nem hazugság, és amiként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne” (1 Ján. 2,20.27).
Pál apostol tanítása a
Korintusbeli – és minden korban élő – hívőknek: „Mint okosokhoz szólok, és úgy szólok hozzátok, mint bölcsekhez; úgy
beszélek veletek, mint akikről tudom, hogy eszeteket használjátok. Ítéljétek
meg ti, amit mondok. A hálaadásnak pohara, kelyhe, amelyet megáldunk, nem a Krisztus
vérével való közösségünk-e? Nemde a Krisztus vérében való részesülés? A kenyér,
amelyet megszegünk, és megtörünk nem a Krisztus testével, Lényével, erejével való közösségünk-e? Nemde a Krisztus testében
lényében, erejében való részesedés? Mert egy a kenyér. Egy test - egy kenyér, - és egy test - egy
személy - vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk, és
részei vagyunk” (1
Kor. 10,15-17).
A régi szövetségről, és a
vérről – mely előképként adatott, így ad hírt az Ige. Mózes beszélt Izráel
fiaihoz: „Azután vevé a szövetség
könyvét, és elolvasá a nép hallatára; azok pedig mondának: Mindent megteszünk,
amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk. Mózes pedig vevé a vért, és ráhinté
a népre, és monda: Ímé a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött ti veletek,
mindama beszédek szerint. (Más fordítás:
Annak a szövetségnek a vére ez, amelyet az ÚR kötött veletek mindezeknek az
igéknek az alapján)” (2 Móz. 24,7-8).
És
az apostol megismétli, megerősítve a kijelentést: „… Ez annak a szövetségnek a vére,
amelyet az Isten rendelt számotokra” (Zsid.
9,20).
Márk. 14,27 És monda nékik Jézus: Ezen az éjszakán mindnyájan
megbotránkoztok, és megütköztök majd bennem,
és cserbenhagytok engem; mert meg van írva:
Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok.
Márk. 14,28 De feltámadásom után előttetek fogok felmenni
Galileába.
Márk. 14,29 Péter pedig monda néki: Ha mindnyájan megbotránkoznak,
és elfordulnak tőled, de én nem.
Márk. 14,30 És monda néki Jézus: Bizony mondom néked, hogy ma,
ezen az éjszakán, mielőtt a kakas kétszer szólana, háromszor tagadsz meg engem.
Márk. 14,31 Ő pedig magából kikelve, annál inkább erősíti vala így szólva: Ha veled együtt kell is meghalnom,
semmiképpen meg nem tagadlak téged. Hasonlóképen szólnak vala a többiek is.*
*Máté is
bizonyságot tesz a történtekről: „Akkor
monda nékik Jézus: Mindnyájan ezen az éjszakán megbotránkoztok, és elveszítitek
a hiteteket én bennem. Mert meg van írva: Megverem a pásztort, és
elszélednek, szétszóródnak a
nyájnak juhai. De föltámadásom után
előttetek megyek majd Galileába. Péter
pedig felelvén, monda néki: Ha mindnyájan megbotránkoznak is, és elveszítik a hitüket, és ha
mindannyian megütköznek is te
benned, én soha meg nem botránkozom, és soha meg nem ütközöm. Monda néki Jézus: Bizony mondom
néked, ezen az éjszakán, mielőtt megszólal a kakas, háromszor megtagadsz engem.
Háromszor fogod letagadni, hogy ismersz
engem. Péter tovább erősködött, és így fogadkozott, mondván: Ha meg kell is veled
halnom, meg nem tagadlak téged, akkor
sem tagadom le, hogy ismerlek téged. Hasonlóképen szólnak, és
fogadkoznak vala a többi
tanítványok is” (Mát. 26,31-35).
És ez így került
megírásra: „Fegyver, serkenj fel az én
pásztorom ellen és a férfiú ellen, aki nékem társam! Így szól a Seregeknek Ura.
Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom
kezemet. (Más fordítás: Kard! Támadj
pásztoromra, bizalmas emberemre! - így szól a Seregek URA. Vágd le a pásztort,
széledjen el a nyáj! Még a bojtárokra is kezet emelek!)” (Zak. 13,7).
Lukács bizonyságtétele
így hangzik: „Monda pedig az Úr: Simon!
Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; De én
imádkoztam érted, hogy el ne
fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed.
Ő pedig monda néki: Uram, te veled kész vagyok mind tömlöcre, mind halálra menni! És ő monda: Mondom néked
Péter: Ma nem szól addig a kakas, míg te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem” (Luk.
22,31-34).
Péter válasza egy kérdés: „Monda néki Simon Péter: Uram, hová mégy? Felele néki Jézus: Ahová én
megyek, most én utánam nem jöhetsz; utóbb
azonban utánam jössz. Monda néki
Péter: Uram, miért nem mehetek most utánad? Miért ne követhetnélek most? Az
életemet adom éretted! Felele néki Jézus: Az életedet adod érettem? Bizony,
bizony mondom néked, nem szól addig a kakas, mígnem háromszor megtagadsz engem”
(Ján.
13,36-38)
Márk. 14,32 És menének ama helyre, a melynek Gecsemáné a neve; és
monda az ő tanítványainak: Üljetek le itt, amíg imádkozom.
Márk. 14,33 És maga mellé vevé Pétert és Jakabot és Jánost, és
kezde rettegni és gyötrődni. [Más fordítás: Aztán
rémület és otthontalanság, hontalanság érzete kezdte nyugtalanítani];
Márk. 14,34 És monda nékik: Szomorú az én egész lényem, halálos szomorúság
borult rám mind halálig; maradjatok
itt, és vigyázzatok, őrködjetek, és virrasszatok.
Márk. 14,35 És egy kevéssé előre menvén, a földre esék, a földre
borult, és imádkozék, hogyha lehetséges, múljék el tőle ez az óra;
Márk. 14,36 És monda: Abba, Atyám! Minden lehetséges néked. Vidd
el, távoztasd el tőlem ezt a poharat, ments meg engem e pohártól; mindazáltal ne az én
akaratom legyen meg, hanem a tied.
Márk. 14,37 Azután visszatért és aludva találá őket, és monda
Péternek: Simon, alszol? Nem bírtál egy óráig vigyázni? Nem voltál képes
egyetlen órát virrasztani, nem volt erőd egy órát ébren tölteni?
Márk. 14,38 Vigyázzatok, virrasszatok, maradjatok ébren és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne jussatok; a szellem ugyan kész* és hajlandó,
de a hústest erőtlen.
*Kész (prothümosz): készséges, hajlandó.
Márk. 14,39 És ismét elmenvén, imádkozék, ugyanazon szavakkal
szólván.
Márk. 14,40 Amikor pedig visszatért, ismét aludva találá őket;
mert a szemeik megnehezedtek vala, és szemükre
álom nehezedett, és nem tudták mit feleljenek néki.
Márk. 14,41 Harmadszor is jöve, és monda nékik: Aludjatok immár
és nyugodjatok. Elég! Megvan a döntés! Eljött az óra, nincs a gonosz előtt akadály. Ímé az embernek Fia a bűnösök kezébe adatik.
Márk. 14,42 Ébredjetek, Keljetek föl, menjünk: ímé elközelgett,
aki engem elárul, és kiszolgáltat.*
*Máté is
bizonyságot tesz a történtekről: „Akkor elméne Jézus velük egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak, és monda a tanítványoknak: Üljetek le itt,
míg elmegyek, és amott imádkozom. És maga mellé vévén Pétert és Zebedeusnak
két fiát, kezde szomorkodni, remegni, és
gyötrődni, és nyugtalan lett.
Ekkor monda nékik: Felette igen szomorú az én egész lényem mind halálig!
Bánat fogja körül egész lényemet, míg csak a halál el nem jön. Maradjatok itt, virrasszatok és
vigyázzatok én velem. [Más
fordítás: A szomorúságom olyan nagy, hogy majdnem megöl. Maradjatok itt, és
maradjatok ébren velem együtt]. És
egy kissé előre menve, arcra borult, könyörögvén és mondván: Atyám! Ha lehetséges, múljék el, távozzék tőlem
e pohár. [Más
fordítás: Ha lehetséges, hadd ne kelljen kiinnom a szenvedésnek ezt a
poharát]; mindazáltal ne úgy
legyen amint én akarom, hanem amint
te. Akkor visszament a tanítványokhoz és alva találá őket,
és monda Péternek: Így nem bírtatok, ennyire nem volt erőtök virrasztani, és vigyázni velem egy
óráig sem!? Vigyázzatok, maradjatok
ébren, virrasszatok, és
imádkozzatok, hogy kísértésbe ne
essetek; mert jóllehet a szellem kész,
hajlandó, és készséges ugyan, de a hústest erőtlen. [Más fordítás: Mert a szellem azt akarja
tenni, ami jó, de a hústest gyenge]. Ismét elméne másodszor is, és könyörge, mondván: Atyám! Ha el nem múlhatik, ha nem távozhat el tőlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod. És mikor visszament hozzájuk, ismét alva találá őket; mert megnehezedtek
vala az ő szemeik, nem tudták nyitva
tartani a szemüket, mert szemükre álom súlya nehezedett. És ott hagyva őket, ismét elméne és
imádkozik harmadszor, ugyanazon beszéddel, ugyanazokkal az igékkel szólván. Ekkor visszatért az ő tanítványaihoz, és monda nékik:
Aludjatok immár és nyugodjatok. Ímé, eljött az óra, és az embernek Fia a bűnösök, a céltévesztettek kezébe adatik. Ébredjetek, keljetek fel és induljunk!
Ímé elközelgett, megérkezett, aki engem
elárul” (Mát. 26,36-46).
Lukács bizonyságtétele: „És kimenvén, méne az ő szokása szerint az
Olajfák hegyére; követék pedig őt az ő tanítványai is. És mikor odaért arra a
helyre, és ott a helyen vala, monda nékik: Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.
És ő eltávozék, eltávolodott tőlük mintegy kőhajításnyira; és térdre esvén, így
imádkozék, Mondván: Atyám, ha akarod, távoztasd, vedd el tőlem e pohárt;
mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen! És ekkor angyal jelenék meg
néki mennyből, erősítvén őt. És haláltusában lévén, halálos gyötrődésében még
kitartóbban imádkozott; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek,
melyek a földre hullanak. És minekutána fölkelt az imádkozástól, az ő
tanítványaihoz menvén, aludva találá őket a szomorúság miatt, és monda nékik:
Mit alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek” (Luk.
22,39-46).
János is erről tesz
bizonyságot: „Mikor ezeket mondta vala
Jézus, kiméne az ő tanítványaival együtt túl a Kedron patakán, ahol egy kert
vala, amelybe bemenének ő és az ő tanítványai. Ismeri pedig azt a helyet Júdás
is, aki őt elárulja vala; mivelhogy gyakorta ott gyűlt egybe Jézus az ő
tanítványaival” (Ján. 18,1-2).
És kérte az Atyát: „Most az én lelkem háborog, és megrendült; és mit mondjak? Atyám, ments meg
engem ettől az órától. De hiszen éppen ezért az óráért jöttem!” (Ján.
12,27).
Az apostoli bizonyságtétel
így hangzik: „Ki
az ő hústestének napjaiban, Ő hústesti élete idején könyörgésekkel és
esedezésekkel, erős, és hangos kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz,
aki képes megszabadítani, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a
halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért” (Zsid. 5,7-10).
Dávid szája által így
könyörgött: „Mert te hoztál ki engem az
anyám méhéből, és biztattál, és biztonságba
helyeztél engem anyámnak emlőin. Születésem óta a te gondod voltam. Már anyám
ölében is rád voltam utalva; anyám méhétől fogva te voltál Istenem. Ne légy
messze tőlem, mert közel a nyomorúság, a baj, és nincs, aki segítsen. Tulkok
sokasága kerített be engem. Hatalmas bikák vettek körül, körülfogtak,
bekerítettek engem Básán bikái. Feltátották rám szájukat, mint a ragadozó,
marcangoló, és ordító oroszlán” (Zsolt. 22,10-14).
„Körülvettek
körülfontak engem a halál kötelei, és a
pokol szorongattatásai támadtak meg engem; a sírtól való rettegés fogott el
engem, nyomorúságba és ínségbe jutottam, és bánatban vagyok” (Zsolt.
116,3).
„Halál kötelei, csapás,
pusztulás, romlás hullámai, és fájdalmai vettek körül, és
kerítettek be, és kötöttek gúzsba, s
az istentelenség árjai, a gonoszság,
elvetemültség hullámai, a
gonoszság örvényei, álnok embereknek pusztító áradata rettentettek, és rémítettek,
háborítottak meg engem. Halálos
betegség, csapás, pusztulás, romlás kötelei, fájdalmai vettek
körül, a sír
kötelei fonódtak, tekeredtek testemre, a halál csapdái meredtek rám. A halál tőrei fogtak meg támadtak meg,
rontottak rám, értek utol, törtek rám, és hatalmukba kerítettek engem, és a halálos hurkok rám csapódtak” (Zsolt. 18,5-6).
Márk. 14,43 És mindjárt még mikor ő szól vala, eljöve Júdás, egy
a tizenkettő közül, és vele együtt nagy sokaság, nagy
tömeg, fegyverekkel, szablyákkal, kardokkal és
botokkal, a főpapoktól, a papi fejedelmektől,
az írástudóktól és a vénektől.
Márk. 14,44 Az ő elárulója, aki Őt kiszolgáltatta pedig előre megbeszélt jelt ada nékik,
mondván: Akit megcsókolok majd, ő az; fogjátok meg azt, és ragadjátok meg és
vezessétek el biztos kísérettel.
Márk. 14,45 És amikor odaért, azonnal hozzálépett, és monda:
Mester! Mester! Rabbi és megcsókolá őt.
Márk. 14,46 Azok pedig ráveték kezeiket, és megfogák őt.
Márk. 14,47 De egy az ott állók közül az ő szablyáját, kardját, kirántotta, és a a főpap rabszolgájához sújtva levágá annak fülét.
Márk. 14,48 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Mint egy rablóra,
mint egy haramiára, úgy jöttetek-e reám? úgy vonultatok ki ellenem, mint valami
bűnöző ellen fegyverekkel, szablyákkal,
kardokkal és botokkal, hogy megfogjatok
engem?!
Márk. 14,49 Naponta nálatok valék, a templomban tanítva, és nem
fogtatok meg engem; de szükség, hogy az írások beteljesedjenek.
Márk. 14,50 Akkor otthagyták őt
mindnyájan, és elfutnak.
Márk. 14,51 Egy ifjú pedig követé őt, akinek meztelen testét csak egy gyolcs ing takarta; és megfogák,
megragadták őt az ifjak.
Márk. 14,52 De ő ott hagyva az ingét, meztelenül elszaladt tőlük,
elmenekült.*
*A Máté írása
szerinti Evangélium további részleteket is közöl: „És még mikor beszél vala, ímé
Júdás, egy a tizenkettő közül, eljöve, és
vele együtt sok nép, nagy sokaság, nagy tömeg fegyverekkel, kardokkal és fustélyokkal, botokkal,
dorongokkal, a főpapoktól és a nép véneitől. A tömeget a főpapok és a nép elöljárói küldték. Aki pedig őt elárulja vala, jelt ada
nékik, mondván: Akit én majd megcsókolok, ő az, fogjátok, és ragadjátok meg őt. És mindjárt Jézushoz lépvén, monda: Üdvöz légy Mester! És
megcsókolá őt. Jézus pedig monda
néki: Barátom, miért jöttél? hát ezért jöttél; tedd azt, amiért jöttél. Akkor a fegyveresek hozzáléptek,
kezeiket Jézusra veték és megfogták, megragadták őt. És ímé egyik azok
közül, akik a Jézussal valának, kinyújtván kezét kardjához kapva kardját kirántá, és a főpap
rabszolgáját megcsapván, levágá annak egyik fülét. Akkor monda néki Jézus: Tedd helyére kardodat; mert akik fegyvert
fognak, fegyverrel kell veszniük, fegyver által pusztulnak el; Mindaz, aki
kardot ragad, kard által vész el. Avagy
azt gondolod-é, hogy nem kérhetném most az én Atyámat, hogy adjon ide mellém
többet tizenkét sereg, tizenkét légiónyi
angyalnál? [Más fordítás:
Hát úgy véled, hogy nincs nekem hatalmam rá, hogy magam mellé szólítsam
Atyámat, hogy Ő tizenkét légió angyalnál is többet állítson mellém]. De mi módon teljesednének be az írások, hogy
ennek így kell lenni? Ugyanekkor pedig a tömeghez fordulva monda Jézus a sokaságnak: Mint valami
latorra, mint egy haramiára, mint valami rablóra, úgy jöttetek, úgy törtök rám fegyverekkel, kardokkal és fustélyokkal, és botokkal,
husángokkal, dorongokkal felfegyverkezve, hogy elfogjatok engem? Naponként nálatok ültem,
tanítván a templomban, és nem nyúltatok hozzám, nem fogtatok el engem. Mindez pedig azért lőn, azért
történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Ekkor elhagyták őt a tanítványok mind, és elfutnak, és elmenekülnek”
(Mát. 26,47-56).
Lukács is további
részleteket ír le: „És mikor még beszél,
ímé sokaság közeledett, és jöve,
melynek élén az méne, aki Júdásnak neveztetik, egy a tizenkettő közül: és
közelgete és oda lépett Jézushoz, hogy őt megcsókolja. Jézus pedig monda néki:
Júdás, csókkal árulod el az embernek Fiát? Látván pedig azok, akik ő körülötte
valának, hogy mi készül, mondának néki: Uram, vágjuk-é őket fegyverrel?
Odavágjunk a karddal? És közülük oda is csapott a főpap szolgájára), és levágá
annak jobb fülét. Felelvén pedig Jézus, monda: Hagyjátok abba! Elég eddig. És
illetvén megérinti annak fülét, és meggyógyítá azt. Monda pedig Jézus azoknak,
akik ő hozzá mentek, amikor odaléptek hozzá, a főpapoknak, a templom
tisztjeinek és a véneknek: Mint valami latorra, mint valami rabló ellen, úgy
jöttetek, úgy vonultok ki ellenem szablyákkal és fustélyokkal, kardokkal és
botokkal? Mikor minden nap veletek voltam a templomban, a ti kezeiteket nem
vetétek én reám; de ez a ti órátok, és a sötétség hatalmának ideje” (Luk.
22,47-53).
János még további
részletekkel írja le a történteket: „Júdás
tehát maga mellé vette a katonai csapatot, és a papi fejedelmektől és a
farizeusoktól küldött templomi szolgákat, oda méne fáklyákkal, lámpásokkal és
fegyverekkel. Jézus azért tudván mindazt, ami reá következendő vala, ami reá
vár, előre méne, előlépett, és monda azoknak: Kit kerestek? Felelének néki: A
názáreti Jézust. Monda nékik Jézus: Én vagyok. Ott állt pedig ő velük Júdás is,
aki elárulta őt. Mikor azért azt mondá nékik, hogy: Én vagyok; hátra vonulnak,
visszatántorodtak és földre esének. Ismét megkérdezé azért őket: Kit kerestek?
És azok mondának: A názáreti Jézust. Felele Jézus: Mondtam néktek, hogy én
vagyok. Azért, ha engem kerestek, ezeket bocsássátok el, és engedjétek elmenni;
Hogy beteljesüljön a beszéd, mert így kellett beteljesednie annak az igének,
amelyet mondott: Azok közül, akiket nékem adtál, senkit nem hagytam elveszni.
Simon Péter pedig, akinek szablyája vala, kirántá azt, és megüté a főpap
szolgáját, és levágá annak jobb fülét. A szolga neve pedig Málkus vala. Monda
azért Jézus Péternek: Tedd hüvelyébe a te szablyádat, a te kardodat; avagy nem
kell-é kiinnom a pohárt, amelyet az Atya adott nékem? A katonai csapat azért és
az ezredes és a zsidók templom szolgái ekkor megfogták Jézust, és megkötözték
őt” (Ján. 18,3-12).
Mert: „Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba
megy; ha valaki fegyverrel öl, fegyverrel kell annak megöletni. Itt van a
szentek békességes tűrése és hite. (Más fordítás:
Ha valakire fogság vár, fogságra jut; ha valakinek kard által kell meghalnia,
kard által hal meg. Itt van a helye a szentek állhatatosságának és hitének)” (Jel.
13,10).
Péter apostol
bizonyságot tesz arról, hogy a próféták ezt előre megmondták: „Atyámfiai, testvéreim, férfiak, szükség volt betelni, beteljesedni annak az
írásnak, melyet megjövendölt, előre megmondott, kinyilatkoztatott a Szent
Szellem Dávid szája által Júdás felől, ki vezetőjük lőn azoknak, akik
megfogták, akik elfogták Jézust. Mert mi közénk számláltatott, közénk
tartozott, és elnyerte ennek a szolgálatnak az osztályrészét. A mi szolgálatunk
részese volt. (Más fordítási lehetőség: Ez a szolgálat jutott neki örökségül)” (Csel. 1,16-17).
És Dávid így prófétál
erről: „Még az én jóakaróm, a legjobb barátom is, akiben megbíztam, aki kenyeremet
velem együtt ette, fölemelte sarkát ellenem, és az is ellenem támadt” (Zsolt.
41,10).
Jeremiás is erről
szólt: „Orrunk lehelete, éltető leheletünk, az Úr felkentje
megfogattaték, foglyul esett az ő vermeikben, akiről azt gondoltuk, és
mondottuk: az ő árnyékában élünk a pogányok között, oltalma alatt élhetünk a
népek között” (Siral. 4,20).
Így teljesedett be a
prófécia: „Fegyver, kard, serkenj fel az én pásztorom ellen és a
férfiú ellen. Támadj pásztoromra, bizalmas emberemre, aki nékem társam! Így
szól a Seregeknek Ura. Verd meg, vágd le a pásztort és elszélednek a juhok, én
pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet, és még a bojtárokra is kezet emelek”
(Zak.
13,7)
Márk. 14,53 És elvezették Jézust
a főpaphoz. És oda gyűltek, és összeültek mindnyájan
a főpapok, a papi fejedelmek, a vének és az írástudók.
Márk. 14,54 Péter pedig távolról követé őt, be egészen a főpap
palotájának udvaráig: és ott együtt leült a szolgákkal, és
melegszik vala a tűznél.
Márk. 14,55 A főpapok, a papi fejedelmek
pedig és az egész tanács,* Szanhedrin
bizonyságot, bizonyítékot keresnek vala
Jézus ellen, hogy halálra adhassák, hogy halálra
ítélhessék őt; de nem találnak vala.
*Tanács (szünedrion): Szanhedrin: főpapokból, vénekből és írástudókból
álló bírói és törvényhozó testület volt Izraelben.
Márk. 14,56 Mert sokan tesznek vala ugyan hamis tanúbizonyságot,
hamis tanúvallomást ellene, de a
bizonyságtételek, a vallomások nem valának
megegyezők, nem voltak egybehangzók.
Márk. 14,57 És némelyek fölkelének, felállnak és hamis tanúbizonyságot tőnek
ellene, mondván:
Márk. 14,58 Mi hallottuk, mikor ezt mondá: Én lerontom,
lerombolom ezt a kézzel csinált templomot, és
három nap alatt, és harmad napra mást építek,
amely nem kézzel csináltatott.
Márk. 14,59 De még így sem vala egyező, egybehangzó az ő bizonyságtételük, vallomásuk.
Márk. 14,60 Akkor a főpap odaállván a középre, megkérdé Jézust,
mondván: Semmit sem felelsz-é? Miféle bizonyságot tesznek, mit vallanak ezek te ellened?
Márk. 14,61 Ő pedig hallgat vala, és semmit sem felele. Ismét
megkérdezé őt a főpap, és monda néki: Te vagy-é a Krisztus, az áldott Isten
Fia?
Márk. 14,62 Jézus pedig monda: Én vagyok. És meglátjátok majd az
embernek Fiát ülni a hatalomnak - a Hatalmas,
a Mindenható - jobbján, és eljőni az ég felhőiben.
Márk. 14,63 A főpap pedig megszaggatván ruháit, köntösét, monda:
Mi szükségünk van még tanúkra?
Márk. 14,64 Hallátok az istenkáromlást. Mi tetszik néktek? Mi a
ti véleményetek erről? Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan.
Márk. 14,65 És kezdék őt némelyek köpdösni, és az ő orcáját
elfedni, és őt ütlegelni, és ököllel verni, és mondani néki: most Prófétálj! Mondd meg ki ütött! A szolgák pedig
arcul csapdossák vala őt.*
*A vallásos emberek
nem ismerik fel Isten kezét, hanem irigységből akarják pusztítani: „Akkor egybegyűlnek a főpapok, az írástudók, a törvénymagyarázók, és a nép vénei a főpap palotájában, akit Kajafásnak
hívtak. És tanácsot tartának, és tervet készítettek, és megegyeztek abban, hogy
Jézust álnoksággal megfogják, hogy csellel, cselvetéssel csapdába csalják,
elfogják és megöljék. De azt mondják vala: Ne az ünnepen: hogy zendülés ne
legyen, nehogy zavargás törjön ki a nép között, és nehogy fellázadjon a nép” (Mát. 26,3-5).
Az Úr Jézus feltámasztja
Lázárt, erre: „Összehívták, és
egybegyűjtik azért a papi fejedelmek, a főpapok és a farizeusok a főtanácsot,
és mondának: Mit cselekedjünk? Mert ez az ember sok csodát művel, sok jelt
tesz. Ha egyszerűen csak hagyjuk őt,
mindenki hinni fog ő benne: és eljőnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e
helyet, mind e népet. Egy pedig ő közülük, Kajafás, aki főpap vala abban az
esztendőben, monda nékik: Ti semmit sem tudtok, és semmit sem értetek. Meg sem
gondoljátok, és fontolóra sem veszitek, hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon
meg a népért, és az egész nép el ne vesszen. Ezt pedig nem magától mondta:
hanem mivelhogy abban az esztendőben főpap vala, megjövendölte, hogy Jézus meg
fog halni a népért; És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek
elszéledt, és szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Ama naptól azért azon
tanakodnak, és egyetértettek abban, hogy őt megöljék” (Ján. 11,47-53).
Dávid már így prófétált erről
„Miért háborognak, tombolnak,
agyarkodnak, dühöngnek, miért fennhéjázók a nemzetek, a pogányok? A népek miért
kovácsolnak, és gondolnak, terveznek hiú,
céltalan, sikertelen, üres, hiábavaló, semmit érő, haszontalan terveket? A
föld királyai fölkelnek, felkerekednek, összegyűlnek, és fölállnak, nagyjai, a
fejedelmek összeesküsznek, és egybegyűlve
együtt tanácskoznak az Úr ellen és Fölkentje, a Krisztusa ellen” (Zsolt 2,1-2).
És ismét az Úr Jézusról szól
a prófécia: „Mert felőlem szólnak
elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10).
„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek,
hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket. (Más fordítás:
Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek.
Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat
koholnak, terveznek, titokban tartják
tervüket, és a kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve
kikutathatatlan, mert kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve” (Zsolt.
64,6-7).
Miután
Júdás árulásának segítségével elfogták az Úr Jézus: „Amazok pedig megfogván Jézust,
vivék Kajafáshoz, a főpaphoz, ahol az írástudók és a vének egybegyűltek vala.
Péter pedig követi vala őt távolról egész a főpap pitvaráig, a főpap
palotájának udvaráig; és bemenvén, leült a szolgák, a poroszlók közé, hogy
lássa, hogy mi lesz a dolog vége, mi fog történni. A főpapok pedig és a vének
és az egész nagytanács, a Szanhedrin hamis bizonyságot keresnek vala, és
igyekeztek hamis tanúvallomásra szert tenni Jézus ellen, hogy megölhessék, hogy
halálra ítélhessék, és adhassák Őt; És nem találnak. És noha sok hamis tanú
jött vala elő, még sem találnak. Utoljára pedig előjövén két hamis tanú, akik
azt állították, mondván: Ez azt mondta: Leronthatom, mert hatalmam van arra,
hogy leromboljam az Isten templomát, és három nap alatt felépítsem azt. És erre
fölállt a főpap, monda néki: Semmit sem felelsz-é? Micsoda tanúbizonyságot
tesznek ezek ellened. Miért nem felelsz semmit arra, amivel ezek vádolnak?
Jézus pedig hallgat vala. És felelvén a főpap, monda néki: Az élő Istenre
esküvéssel kényszerítelek téged, és az élő Isten nevében parancsolom, hogy
mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus, a Messiás, az Istennek Fia? Monda
néki Jézus: Te mondád. Én VAGYOK. Sőt mondom néktek: Mostantól fogva
meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljőni az
égnek felhőiben. Ekkor a főpap megszaggatá a maga ruháit, és monda: Káromlást
szólott! Ez az ember Istent káromolta, és gyalázta. Mi szükségünk van még
bizonyságokra? Több tanúra nincs is szükségünk.
Ímé most hallottátok az ő káromlását, amit Isten ellen mondott. Mit gondoltok?
Mi a véleményetek, és mi az ítéletetek? Azok pedig felelvén mondának: Méltó a
halálra. Bűnös, halált érdemel. Akkor szemébe köpdösnek és arcul csapdosták,
ütötték, ököllel verték őt, némelyek pedig botokkal verik, és vesszővel
csapdosták. Mondván: Prófétáld meg nékünk Krisztus, kicsoda az, aki üt téged” (Mát. 26,57-68).
A főpap megszaggatta ruháit,
pedig a törvény kimondja: „Aki pedig
főpap az ő atyjafiai, a testvérei között, akinek fejére töltötték a kenetnek
olaját, és akit felavattak az ő szolgálatára, hogy a szent ruhákba felöltözzék:
fejét meg ne meztelenítse, se ruháit meg ne szaggassa” (3 Móz. 21,10).
Lukács bizonyságtételében is
több részlet tárul elénk: „Megfogván
azért őt, elvezeték, és elvivék a
főpap házába. Péter pedig követi vala távol. És azok a férfiak, akik fogva
tartják, és őrzik Jézust, csúfolják
vala, vervén őt. És szemeit betakarván, arcul csapdossák őt, és kérdezik őt,
mondván: Prófétáld meg ki az, aki téged ver? Ki ütött meg téged? És sok egyéb
dolgot mondának néki, és sok más szidalmat is szórtak reá. És amint nappal
lett, egybegyűlt a nép véneinek tanácsa, főpapok és írástudók: és bekísértették
őt az ő gyülekezetükbe, a nagytanácsba, Mondván: Ha te vagy a Krisztus, mondd
meg nékünk. Monda pedig nékik: Ha megmondom néktek, nem hiszitek: De ha
kérdezlek is, nem feleltek nékem, sem el nem bocsátotok. De mostantól fogva ül
az embernek Fia az Isten hatalmának jobbja felől. Mondának pedig mindnyájan: Te
vagy tehát az Isten Fia? Ő pedig monda nékik: Ti mondjátok, hogy én vagyok!
Azok pedig mondának: Mi szükségünk van még bizonyságra, tanúvallomásra? Hiszen
mi magunk hallottuk az ő saját szájából” (Luk. 22,54.63-71).
János is bizonyságot tesz a
történtekről: „És vivék őt először
Annáshoz; mert ipa, apósa vala ez
Kajafásnak, aki abban az esztendőben főpap vala. Kajafás pedig az vala, aki
tanácsolta vala a zsidóknak, hogy jobb, hogy egy ember vesszen el, és haljon
meg a népért. A főpap azért kérdezi Jézust az ő tanítványai felől, és az ő
tudománya, és tanítása felől. Felele néki Jézus: Én nyilvánosan szólottam a
világnak, én mindenkor tanítottam a zsinagógában és a templomban, ahol a zsidók
mindenünnen összegyülekeznek; és titkon semmit sem szólottam. Mit kérdesz
engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit beszéltem nékik: ímé ők tudják,
amiket nékik szólottam. Mikor pedig ő ezeket mondja vala, egy a poroszlók, a
szolgák közül, aki ott áll vala, arcul üté Jézust, mondván: így felelsz-é a
főpapnak? Felele néki Jézus: Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz
volt; ha gonoszul szóltam, tégy bizonyságot a gonoszságról, ha pedig jót
mondtam, miért ütsz engem. Ezután elküldé őt Annás megkötözve Kajafáshoz, a
főpaphoz” (Ján. 18,13-14.19-24).
A szanhedrin azért állított
elő tanukat, nem átalva hamis bizonyítékokat keresni, mert azt a látszatot
akarták kelteni, mintha a törvény értelmében akarnának cselekedni. A törvény
azonban így hangzott: „Csak két vagy
három tanú vallomása alapján szabad valakit halálra ítélni; egy tanú vallomása
alapján nem szabad. Ne álljon elő, mert
nem lehet elég egy tanú senki ellen, és semmiféle hamisság, vagy vétek, és
semmiféle bűn miatt; akármilyen bűnben vétkes valaki, két tanú szavára vagy
három tanú szavára álljon a dolog, és lehet érvényes egy ügy” (5
Móz. 17,6; 19,15).
Dávid ezt már megprófétálta: „Erőszakos hamis tanúk állnak elő; azt kérdezik tőlem, és olyanról faggatnak,
amiről nem tudok. Jóért rosszal fizetnek meg nékem, életemre törnek” (Zsolt.
35,11-12).
Ezek is hamis tanúk voltak,
akik nem értették sem azt, amit mondtak, sem azt, amit bizonygattak, hiszen
amiről ők beszéltek, az így történt: „Felelének
azért a zsidók és mondának néki: Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket
cselekszed? Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok, és romboljátok le ezt a
templomot, és három nap alatt megépítem azt. Mondának azért a zsidók:
Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?
Ő pedig az ő testének templomáról szól vala” (Ján. 2,18-20).
Az Úr Jézust azért nevezték
Isten káromlónak, mert Ő volt Isten Fia, és ezért már halálra lehetett ítélni: „Izráel fiainak pedig szólj, ezt mondván:
Ha valaki az ő Istenét átkozza, viselje az ő bűnének terhét, annak bűnhődnie kell vétkéért. És aki szidalmazza,
és káromolja az Úrnak nevét, halállal lakoljon, irgalom nélkül kövezze azt
agyon az egész gyülekezet, az egész közösség, akár jövevény, akár bennszülött,
ha szidalmazza, és káromolja) az Úrnak nevét, halállal lakoljon, meg kell
halnia” (3 Móz. 24,15-16).
Dávid így prófétált az
Evangéliumban leírt eseményekről: „Ne adj
át engem szorongatóim kívánságának, mert hamis tanúk támadnak ellenem, és
erőszakot lihegnek. (Más fordítás: Ne dobj
oda ellenségeim indulatának, mert hamis tanúk támadtak rám, bosszút lihegnek)” (Zsolt.
27,12).
„Mert a gonosznak szája és az álnokságnak szája
felnyílt, és bűnösök és alattomosak tátották fel szájukat ellenem, hazug nyelvvel
beszélnek énvelem. És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel, gyűlölködő
szavakkal, és ostromolnak engem, és harcolnak ellenem ok nélkül. Szeretetemért
ellenkeznek velem, szeretetemre vádaskodással felelnek, én pedig imádkozom”
(Zsolt.
109,2-4).
„De tőrt vetnek, akik életemre törnek, és akik bajomra
törnek, akik vesztemet akarják; hitványságokat beszélnek, és csalárdságot
koholnak mindennap, és arról beszélnek, hogyan ártsanak nekem, és csalárd
terveken gondolkoznak mindennap. De én meg sem hallom, mintha süket volnék,
olyan vagyok, mint egy néma, aki nem nyitja ki száját. Olyan vagyok, mint aki
nem hall, és szájában nincs ellenvetés” (Zsolt. 38,13-15).
Ézsaiás is megprófétálta
ezeket az eseményeket: „Az Úr Isten, az én Uram, az ÚR megnyitotta fülemet, és én
nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam, és nem hátráltam meg. Hátamat
odaadám a verőknek, és hagytam, hogy verjék, és orcámat a szaggatóknak, hogy
tépjék a szakállamat, képemet, arcomat nem födöztem, nem takartam be a gyalázás
és köpdösés előtt. És az Úr Isten, az én Uram, az ÚR megsegít engemet, azért
nem szégyenülök meg, és nem maradok gyalázatban, ezért olyanná tettem képemet,
arcomat, mint a kovakő, és tudtam, hogy szégyent nem vallok. Közel van, aki
engem megigazít, aki igazságot ad nekem. Ki perel én velem? Ki mer perbe
szállni velem? Álljunk együtt elő! Kicsoda peresem, ki az én vádlóm? Közelegjen
hozzám, és lépjen ide! Ímé, az Úr Isten, az én Uram, az ÚR megsegít engem,
kicsoda ítélhetne engem? Ki mer bűnösnek mondani? Ímé, mindnyájan, mint a ruha
megavulnak, és szétmállanak, moly emészti, rágja meg őket! Ki féli közületek az
Urat? És ki hallgat az ő szolgája szavára? Ő, aki sötétségben jár és nincs
fényesség néki, mert nem ragyog rá fény, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék
Istenhez! Ímé, ti mind, akik tüzet gyújtotok, felövezvén magatokat tüzes
nyilakkal, vettessetek tüzeteknek lángjába és a tüzes nyilakba, amelyeket
meggyújtottatok! Kezemből jő ez rátok; fájdalomban fogtok feküdni (Más
fordítás: De mindnyájan, akik tüzet szítotok, gyújtónyilakat gyártotok, saját
tüzetek lángjába kerültök, nyilaitok tüzébe, melyeket gyújtottatok! Az én kezem
teszi ezt veletek, kínok közé kell jutnotok)!” (Ésa. 50,5-11).
Márk. 14,66 Amint pedig Péter lent vala az udvarban, odajöve egy
a főpap szolgálói közül;
Márk. 14,67 És meglátván Pétert, amint melegszik vala,
rátekintvén, monda: Te is a Názáreti Jézussal valál!
Márk. 14,68 Ő pedig megtagadá, mondván: Nem ismerem, s nem is
értem, mit mondasz. És kiméne a tornácra, az
előcsarnokba]; és a kakas megszólala.
Márk. 14,69 A szolgáló pedig meglátva őt, kezdé ismét mondani az
ott állóknak: Ez közülük való.
Márk. 14,70 Ő pedig ismét megtagadá. De kevés idő múlva az ott
állók ismét mondják vala Péternek: Bizony közülük való vagy; mert Galileabeli
is vagy, és a beszéded is elárul téged.
Márk. 14,71 Ő pedig kezde átkozódni és esküdözni, hogy: Nem
ismerem azt az embert, akiről beszéltek.
Márk. 14,72 És másodszor szóla a kakas. És Péternek eszébe juta a
beszéd a kijelentés, amelyet néki Jézus mondott vala, hogy mielőtt a kakas
kétszer szólana, háromszor megtagadsz engem. És sírva fakada.*
*Az Úr Jézus tudva,
hogy eljött szenvedésének órája, kijelenti tanítványainak, hogy mindnyájan el
fogják veszíteni hitüket. Egyben az is kijelentést nyer, hogy ameddig meg nem
kapja a hívő Isten erejét – és nem
merítkezik be a Szent Szellembe – addig „bár
a szellem készséges ugyan, de a hústest erőtlen” (Mát.
26,41): „Péter pedig felelvén, monda néki: Ha mindnyájan
megbotránkoznak is, és ha mások el is
veszítik a hitüket, és mindannyian megütköznek is te benned, én soha meg nem botránkozom, soha meg nem ütközöm. Monda néki Jézus: Bizony mondom
néked, ezen az éjszakán, mielőtt megszólal a kakas, háromszor megtagadsz engem,
háromszor fogod letagadni, hogy ismersz
engem. Péter tovább erősködött, és erre így fogadkozott: Ha meg kell is
veled halnom, meg nem tagadlak téged, és akkor sem tagadom le, hogy ismerlek téged. Hasonlóképen szólnak és
fogadkozna vala a többi tanítványok is.
Akik elfogták a foglyul ejtett Jézust,
vivék Kajafáshoz, a főpaphoz, ahol az írástudók és a vének egybegyűltek vala. Péter pedig követi vala őt távolról
egész a főpap pitvaráig, a főpap palotájának udvaráig; és bemenvén, ott ül vala
a szolgákkal, hogy lássa hogy mi
lesz a dolog vége, mi fog történni. Péter pedig ez alatt kívül ül vala az udvaron, és hozzá
menvén egy szolgálóleány, monda: Te is a Galileabeli Jézussal valál. Ő pedig mindenkinek hallatára
megtagadá, mondván: Nem tudom, nem is értem, mit beszélsz. Mikor pedig kiméne a tornácra,
meglátá őt egy másik szolgálóleány, és monda az ott levőknek: Ez is a názáreti
Jézussal vala. És ismét
megtagadá mégpedig esküvéssel is megerősítve, hogy: Nem is ismerem
ezt az embert. Kevés idő múlva
pedig az ott álldogálók menének hozzá, és mondának Péternek: Bizony te is
közülük való vagy; hiszen a te beszéded, a kiejtésed, a tájszólásod is elárul téged. elkezdett átok alatt esküt tenni,
hogy: Nem ismerem ezt az embert. És a kakas azonnal megszólalt. És visszaemlékezett Péter a Jézus beszédéről, kijelentéséről, Igéjéről, amit Jézus
korábban mondott neki, ki ezt mondotta vala néki: Mielőtt a kakas
szólana, háromszor megtagadsz engem, háromszor
fogod letagadni, hogy ismersz engem; és kimenvén onnan, keserves sírásra
fakadt” (Mát. 26,33-35.57-58.69-75).
Lukács
így írja le a történteket, kijelentve azt is, hogy mi a következménye, ha az Úr
követője a gonoszok közé ülve, az ő tüzüknél melegszik: „És mikor tüzet gerjesztettek, tüzet
raktak az udvar közepén, és körülülték, Péter is leült közéjük. Amint ott ült
meglátván őt egy szolgálóleány, amint a világosságnál ült, szemeit reá vetvén,
szemügyre vette, és monda: Ez is ő vele vala! Ő pedig megtagadá őt, mondván:
Asszony, nem ismerem őt! És egy kevéssel azután más látván meg őt, monda: Te is
azok közül való vagy! Péter pedig monda: Ember, nem vagyok! És úgy egy óra
múlva más valaki erősíti, és bizonygatja mondván: Bizony ez is vele vala: mert
Galileából való ő is. Monda pedig Péter: Ember, nem tudom, mit mondasz! És
azonnal, mikor ő még beszélt, megszólalt a kakas. És hátra fordulván az Úr,
tekinte Péterre. És megemlékezék Péter az Úr szaváról, amint néki mondta: Ma mielőtt
a kakas szól, háromszor megtagadsz engem. És kimenvén Péter, keservesen síra”
(Luk.
22,55-62).
Előzőleg az Úr Jézus így
figyelmeztette Pétert: „Monda pedig az
Úr: Simon! Simon! ímé a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát;
De én imádkoztam érted, hogy el ne
fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed.
Ő pedig monda néki: Uram, te veled kész vagyok mind tömlöcre, mind halálra
menni! És ő monda: Mondom néked Péter: Ma nem szól addig a kakas, míg te
háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem” (Luk. 22,31-34).
Az Úr Jézus búcsúzik a
tanítványaitól, kijelentve, hogy most még nem követhetik, de Péter így válaszol:
„… Uram, miért nem mehetek most utánad?
Az életemet adom éretted! Felele néki Jézus: Az életedet adod érettem? Bizony,
bizony mondom néked, nem szól addig a kakas, mígnem háromszor megtagadsz engem”
(Ján.
13,37-38).
János további részleteket tár
elénk, bemutatva, a testi ember reagálását a veszélyre: „Simon Péter pedig, és egy másik tanítvány követi vala Jézust. Ez a
tanítvány pedig ismerős vala a főpappal, és beméne Jézussal együtt a főpap
palotájának udvarába, Péter pedig kívül áll vala az ajtónál. Kiméne azért ama
másik tanítvány, aki a főpappal ismerős vala, és szóla az ajtóőrzőnek, és
bevivé Pétert. Szóla azért Péterhez az ajtóőrző szolgálóleány: Nemde, te is ez
ember tanítványai közül való vagy? Monda ő: Nem vagyok. A szolgák pedig és a poroszlók,
és a templomőrök ott állnak vala, - akik tüzet raktak - szítván a tüzet,
mivelhogy hűvös vala, és melegszenek. Ott áll vala pedig Péter is ővelük
együtt, és melegszik vala. Mondának azért néki: Nemde, te is ennek a
tanítványai közül való vagy? Megtagadá ő, és monda: Nem vagyok. Monda egy a
főpap szolgái közül, rokona annak, akinek a fülét Péter levágta: Nem láttalak-e
én téged ővele együtt a kertben? Ismét megtagadá azért Péter; és a kakas
azonnal megszólalt” (Ján. 18,15-18.25-27).
Ezért így figyelmeztet Isten
igéje: „Azért aki azt hiszi, és gondolja, úgy véli, hogy áll, vigyázzon,
hogy el ne essék” (1 Kor. 10,12)
