2016. szeptember 8.
Így szól az Úr:
„Térjetek az én bizonyítékomhoz; ímé kiárasztom rátok az én
Szellememet, és megtanítom az én Igémet néktek”
(Péld 1,23)
Ne változtasd meg az Úr beszédét:
Mert: "Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, aki e könyv prófétálásának
beszédeit hallja: Hogy ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt
csapásokat veti Isten arra; És ha valaki elvesz e prófétálás
könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a
szent városból, és azokból, amik e könyvben megírattak"
(Jel. 22,18-19)
A nyomorúságba esett ember „vigasztalása” a vallás által.
„Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed gyengének, erőtlennek
bizonyulsz, és türelmedet veszted; hogy téged ért a baj, hogy téged sújt a
csapás elrettensz megrettentél,
és összezavarodtál? ”
(Jób. 4,5)
Bonnke: LÉTÜNK CÉLJA
Isten önmaga számára alkotott minket, saját
dicsőségére. Nem azért teremtett minket, hogy magunknak éljünk, és csak
élvezzük az élet örömeit, hanem azért, hogy önmagát kifejezze általunk (1Kor
11:7: az ember „Isten képe és dicsősége”). Ha Isten dicsőségére élünk,
összhangba kerülünk létezésünk isteni szándékával. Ezt jelenti a belső
békesség. De ha a pénznek élünk, az élvezeteket hajhásszuk,
vagy Istenen kívüli egyéb céloknak szenteljük az életünket, akkor állandó
stresszben élünk, és az Isten akaratával szembeszegülünk. Egész létezésünk az
Isten dicsőségéről szól. Minden egyéb cél, legyen az önzés, pénzszeretet, és a
világi dolgokhoz ragaszkodás azt eredményezi, hogy Isten örökkévaló terveivel,
az egész teremtett világ szándékával szemben haladunk. Ha azonban az ő
dicsőségét keressük, akkor együtt haladunk az elrendelt örök dicsőség és
nagyság felé. Így az emberi lét legmagasabb rendű formáját éljük a Föld
bolygón. Isten áldjon benneteket!
REINHARD
BONNKE
2016. szeptember 5.
Apostolok Cselekedetei 12. fejezet: az Istennek Igéje növekedik és terjed; (göröggel és kapcsolódó igékkel)
Csel. 12,2 Megöleté pedig Jakabot, Jánosnak testvérét,
fegyverrel [(anaireó makhaira): karddal
kivégeztette].*
*Jakab, Jézus négy
első tanítványa közül egy, János testvére, Zebedeus fia volt, akit a testben
megjelent Úr személyesen hívott el: „Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, akik Simonnak
társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket
fogsz halászni, emberhalász leszel”
(Luk. 5,10).
Ők voltak a legszorosabb
közösségben az Úrral. Amikor feltámasztotta Jairus lányát: : „Bemenvén pedig a házba [a lakásba], senkit nem bocsáta [nem enged] be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a
leányzó atyját és anyját” (Luk. 8,51).
Az Úr Jézus előre figyelmeztetette az Övéit: „De óvakodjatok az emberektől; mert
törvényszékekre adnak és ítélő tanácsoknak, azaz bíróságoknak fognak átadni
titeket és az ő gyülekezeteikben és zsinagógáikban megostoroznak, és
megkorbácsolnak titeket” (Mát. 10,17).
„Emlékezzetek
meg ama beszédekről [arról a (logoszról):
igéről], amelyeket
én mondtam néktek: Nem nagyobb a (rab)szolga
az ő uránál. Ha engem üldöztek, [(diókó):
zaklattak, megfigyeltek, bíróság előtt vádoltak] titeket
is üldöznek [(diókó): zaklatnak, megfigyelnek,
bíróság előtt vádolnak] majd. Ha az én beszédemet
[az én (logoszomat): Igémet,
tanításomat, tevékenységemet] megtartották
[(téreó): szemmel tartották, megfigyelés alatt tartották,
ellenőrizték, kontrollálták], a tiéteket is megtartják [(téreó):
szemmel tartják, megfigyelés alatt tartják, ellenőrzik, kontrollálják] majd. De mindezt az én nevemért cselekszik
veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki küldött engem”
(Ján. 15,20-21).
És az Úr Jézus
mennybemenetele után ez be is következik, és először a vele legszorosabb
közösségben lévőket fogják el: „És rájuk
veték kezüket [elfogták Pétert és Jánost, és letartóztatták], és veték őket őrizet alá [és börtönbe
zárták őket] másnapig, mert már este
vala” (Csel. 4,3).
János apostolt is fogságba
vetik: „Én János, aki néktek atyátokfia, [testvéretek] is vagyok, társatok [(szügkoinónosz):
közös részestársatok,és veletek együtt
résztvevő] is a Jézus Krisztus
szenvedésében [(thlipszisz): megpróbáltatásában,
gyötrődésében, szorongattatásában, nyomorúságában, üldözésében] és királyságában és tűrésében [és
(hüpomoné): türelem, kitartás, állhatatosságában] a szigeten valék [egy szigetre kerültem], amely Páthmósnak [jelentése: táplálék] neveztetik, az Isten beszédéért [(logosz): az Isten Igéje
miatt] és a Jézus Krisztus
bizonyságtételéért” (Jel. 1,9).
Azután a többi apostolra is: „És ráveték kezűket az apostolokra [és
elfogták és letartóztatták az apostolokat], és
a közönséges [a nyilvános] tömlöcbe
tevék [a köztörvényes bűnözők számára fenntartott börtönbe zárták] őket” (Csel. 5,18).
Majd
az apostolok által kiválasztottak következnek. Amikor István az Úr Jézusról
tesz bizonyságot, a szanhedrin tagjai: „Felkiáltván
pedig nagy fenszóval [vagyis erre hangosan (kradzó): felordítva], füleiket bédugák, [és felindulásukban
egyszerre], és egy akarattal reá rohanának; És kiűzvén a városon kívül,
megkövezék: a tanúbizonyságok pedig felsőruháikat egy Saulus [Saul, ki
később Pál] nevezetű ifjú lábaihoz rakták
le. Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik, és ezt mondja vala: Uram Jézus,
vedd magadhoz az én szellememet!” (Csel. 7,57-59).
És a Krisztusban élő
közösségeket is üldözik: „Tudván, hogy
társaink vagytok, és részt vállaltatok a szenvedésben, a szorongattatásban;
háborgattatásban, megpróbáltatásban; zaklatásban…” (2 Kor. 1,7).
Csel. 12,3 És látván, hogy ez tetszik a zsidóknak, a [(iúdaiosz):
júdeaiaknak] föltette magában, hogy
elfogatja Pétert is. (Valának pedig a kovásztalan kenyerek napjai.)
Csel. 12,4 Kit el is fogatván, tömlöcbe veté, átadván négy
négyes katonai szakasznak [négy,
egyenként négy tagból álló katonai őrségnek], hogy őrizzék őt; húsvét [a páskaünnep: [(paszkha):
a Peszach / átlépés, megkímélés, megmenekülés / ünnepe] után akarván őt a nép elé vezettetni.
Csel. 12,5 Péter azért őrizteték a fogságban [a
börtönben]; a gyülekezet, a [kihívottak közössége, az (ekklészia): az eklézsia] pedig szüntelen könyörög vala az Istennek ő
érette, [(ektenész proszeukhé):
buzgón, odaadóan, kitartóan, állhatatosan imádkozik az Istenhez az ő (hüper):
érdekében].
Csel. 12,6 Mikor pedig Heródes őt elő akará vezettetni, azon az
éjszakán aluszik vala Péter két vitéz, két [(sztratiótész): katona] között,
megkötözve két lánccal [(deó): megbilincselve]; és őrök
őrizék az ajtó előtt a tömlöcöt.*
*Azért aludt
nyugodtan Péter, mert hitt az Úr szavának: „Bizony, bizony mondom néked, amikor ifjabb
valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahova akarád; mikor pedig
megöregszel, kinyújtod a te kezedet és más övez fel téged, és oda visz, ahová
nem akarod. Ezt pedig azért mondá,
hogy jelentse, milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. És ezt mondván,
szóla néki: Kövess engem!” (Ján.
21,18-19).
Csel. 12,7 És ímé az Úrnak angyala [(aggelosz): hírvivő követe] eljöve [(ephisztémi): odalépett hozzá, és melléállt], és világosság fénylék a tömlöcben,
és [(phósz
lampó):
világosság támadt, fény ragyogott a cellában]: és meglökvén Péter oldalát, felkölté őt, mondván:
Kelj föl hamar! És leesének [(ekpiptó): lehullanak] a láncok
kezeiről.*
*És az üldözés
minden Isten gyermekére kiterjedt, és kiterjed:
„És ráveték kezűket az apostolokra [és elfogták és letartóztatták az apostolokat], és a közönséges [a nyilvános] tömlöcbe
tevék [a köztörvényes bűnözők számára fenntartott börtönbe zárták] őket.
Hanem az Úrnak angyala éjszaka megnyitá a tömlöc [a börtön] ajtaját, és kihozván [kivezette] őket
monda: Menjetek el, és felállván, hirdessétek a templomban [a
szenthelyen] a népnek, ez életnek minden
beszédét [igéjét, rémáját, vagyis
kijelentését. És mondjatok el az embereknek mindent a Jézusban való új
életről]!” (Csel. 5,18-20).
És ez nem változott, Pál
apostolékat is így üldözték, de az Úr megszabadítja az övéit: „És miután sok ütést mértek rájuk, tömlöcbe
veték őket, megparancsolva a tömlöctartónak, hogy gondosan őrizze őket. Ki ilyen parancsolatot vévén, veté őket a
belső tömlöcbe, és lábaikat kalodába szorítá. Éjféltájban pedig Pál és Silás
imádkozván, énekkel dicsőítik, és (magasztalják) az Istent. A foglyok pedig hallgatják vala őket. És hirtelen nagy
földindulás lőn, úgyannyira, hogy megrendülének a tömlöc fundamentumai (a
börtön alapjai); és azonnal megnyílának
az ajtók mind, és mindnyájuknak a bilincsei feloldódnak (lehullnak)”
(Csel. 16,23-26).
Mert:
„Az Úr angyala tábort jár az őt félők
körül és kiszabadítja őket (Más fordítás: Az
ÚR angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket)” (Zsolt. 34,8).
Mert az angyalok: „…szolgáló szellemek, elküldve szolgálatra
azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget?” (Zsid. 1,14).
Így teljesíti be az Úr
ígéretét: „Nem illet téged a veszedelem,
(és nem érhet téged baj) és csapás nem
közelget (sőt, közel sem férhet) a
sátorodhoz; Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged
(és vigyázzanak rád) minden utadban.
Kézen hordoznak (és kézen fogva vezetnek) téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe. Oroszlánon és áspiskígyón
jársz, eltaposod az oroszlánt, és a viperát, és a sárkányt, (és eltiprod az
oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet)”
(Zsolt. 91,10-13).
Csel. 12,8 És monda néki az angyal a [(aggelosz): hírnök, követ]:
Övezd fel magadat, és kösd fel saruidat. És úgy cselekedék. És monda néki: Vedd
rád felsőruhádat és kövess engem!
Csel. 12,9 És kimenvén, követé őt; és nem tudta, hogy valóság
az, ami történik az angyal [(aggelosz): hírnök, követ] által,
hanem azt hitte, hogy látást, hogy [(horama): látomást] lát.
Csel. 12,10 Mikor pedig általmentek az első őrsön és a másodikon,
jutának a vaskapuhoz, mely a városba visz; mely magától megnyílik előttük: és
kimenvén, egy utcán előremennek; és azonnal eltávozik az angyal ő tőle.
Csel. 12,11 És Péter [en heautó genomenosz: egyedül maradva], és magához térve monda: Most
tudom igazán, hogy az Úr elbocsátotta az ő angyalát [(aggelosz): hírnökét,
követét], és megszabadított [kiragadott]
engem Heródes kezéből és a zsidók népének [(iúdaiosz): júdeaiak] egész
várakozásától.
Csel. 12,12 És miután ezt
megértette, [amikor feleszmélt]
elméne Máriának, a János anyjának házához, ki Márknak neveztetik; hol sokan
valának egybegyűlve és könyörögnek vala.*
*Márk (héber neve: ióannész, vagyis János)
volt az, aki az Úr
Jézus elfogásakor követi Őt: „Akkor otthagyták őt mindnyájan, és elfutnak.
Egy ifjú pedig követé őt, akinek meztelen testét csak egy gyolcs ing takarta;
és megfogák, megragadták őt az ifjak. De
ő ott hagyva az ingét, meztelenül elszaladt tőlük, elmenekült” (Márk. 14,50-52).
Ő volt az a tanítvány,
aki az utolsó vacsorán: „…a Jézus kebelén
nyugszik vala, akit szeret vala Jézus.
(Ján. 13,23).
Őreá bízta a
kínoszlopon függő Úr az anyját: „A Jézus
keresztje [kínoszlopa] alatt pedig
ott állottak vala az ő anyja, és az ő anyjának nőtestvére; Mária, a Kleopás
[jelentése:
híres] felesége,
és Mária Magdaléna. Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott áll az ő anyja és
az a tanítvány, akit szeret [(agapaó): kedvelt, többre tartott] vala,
monda az ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad! Azután monda a tanítványnak:
Ímhol a te anyád! És ettől az órától magához [a házába, az otthonába] fogadá
azt az a tanítvány” (Ján. 19,25-27).
Ő az, aki a
megfeszítésnél, az Úr Jézus halálánál is jelen volt: „És aki [(eidó oida):
végignézte,
és] látta, [(martüreó): tanúsítja, és]
bizonyságot tett, és igaz [(aléthinosz): valóságos,
és szavahihető] az ő tanúbizonysága [(martüria): az ő
tanúskodása]. És az tudja, hogy ő igazat
[(aléthész):
valóságot] mond, hogy ti is higgyetek” (Ján. 19,35). Őróla kérdezi az
Urat Péter apostol: „Péter pedig
megfordulván, látja, hogy követi az a tanítvány, akit szeret vala Jézus, aki
nyugodott is ama vacsora közben az ő kebelén [az estebéden az Úr keblére
dőlt]… Ezt látván Péter, monda Jézusnak: Uram,
ez pedig mint lészen [Uram, hát vele mi lesz]? Monda néki Jézus: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd
hozzá [mit tartozik rád]? Te kövess
engem!” (Ján. 21,20-22).
Ő volt Pál apostol és Barnabás segítőtársa, már a közös szolgálatuk
elkezdésekor: „Amikor Szalamiszba értek,
hirdették az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt, mint
segítőtárs” (Csel. 13,5).
Péter apostol
úgy ír róla, mint saját fiáról: „Köszönt
titeket a [veletek] együtt (ki)választott babiloni (Babilonban
lévő)[gyülekezet] és Márk, az én fiam”
(1Pét 5:13).
„Márk, [jelentése: védelem], a Barnabás unokatestvére,” (Kol.
4,10).
Egy időre elszakadtak
egymástól: „Elhajózván pedig Páfusból Pál
és kisérői, Pergába, Pámfiliának városába menének. János azonban elválván
tőlük, megtére Jeruzsálembe” (Csel.
13,13).
Később: „Barnabás azt tanácsolá, hogy vegyék maguk
mellé Jánost, ki Márknak hívatik. Pál azonban azt tartá méltónak, hogy a ki
elszakadt tőlük Pamfiliától fogva, és nem ment velük a munkára, ne vegyék maguk
mellé azt. Meghasonlás támada azért, úgyhogy elszakadának egymástól, és
Barnabás maga mellé véve Márkot, elhajózék Ciprusba” (Csel. 15,37-39).
A fogság idején Pál
apostolt Lukács kivételével mindenki elhagyta: „Egyedül [csak] Lukács [jelentése: a megvilágosított, a fénylő, sugárzó] van velem. Márkust
[jelentése: védelem] magadhoz vévén, hozd
magaddal: mert nekem alkalmas, és [(eukhrésztosz): hasznos] a szolgálatra” (2 Tim. 4,11).
Pál apostollal volt a
fogság idején is, a Filemonhoz írt levél írásakor „Továbbá Márk …az én munkatársaim [is köszöntenek]” (Filem.
1,24).
Őreá bízta az Úr a végidők próféciáit, amit:
„elküldvén azt az ő angyala [(aggelosz): hírvivő követe] által,
megjelenté [(szémainó): megmutatta, kijelentette, elmagyarázta] az ő rabszolgájának Jánosnak. [Más fordítás:
Jelképekbe öltöztette, és úgy küldte el angyalán keresztül rabszolgájának,
Jánosnak]. Aki bizonyságot [(martüria): tanúságot]
tett az Isten beszédéről, [az Isten logoszáról, igéjéről] és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, [Jézus
Krisztus által (martüria):
adott bizonyítékról, az Ő vértanúságáról, és] mindenről, amit látott [(eidó oida): amiről tudomása van, amit megismert]” (Jel.
1,1-2).
Csel. 12,13 És mikor Péter
zörgetett a tornác ajtaján, egy Rhodé [jelentése: Rózsa]
nevű szolgálóleány méne oda, hogy hallgatózzék, [hogy megtudja: Ki az?]:
Csel. 12,14 És megismervén a Péter [(phóné): hangját]
szavát, örömében nem nyitá meg a kaput, hanem befutván, [(eisztrekhó): berohanva]
hírül adá, hogy Péter áll a kapu előtt.
Csel. 12,15 Azok pedig mondának néki: [(mainomai): bolond vagy te].
Elment az eszed. Ő azonban erősíté, és [(diiszkhüridzomai): határozottan állítja],
hogy úgy van. Azok pedig mondának: Az ő angyala az.
Csel. 12,16 Péter pedig szüntelen zörget vala: mikor azért
felnyitották, megláták őt és elálmélkodának [(exisztémi) magukon kívül voltak, és a megdöbbenéstől
extázisba kerültek]
Csel. 12,17 Miután pedig kezével hallgatást intett nékik,
elbeszélé nékik, [(diégeomai): részletesen beszámolt] mi módon hozta [(pósz
exagó): hogyan vezette] ki őt az Úr a tömlöcből. És monda: Adjátok
tudtára ezeket Jakabnak és az atyafiaknak a [(adelphosz): testvéreknek].
És kimenvén elméne más helyre [(exerkhomai toposz): eltávozott más
vidékre].
Csel. 12,18 Mikor pedig megvirradt, nem csekély háborúság [(tarakhosz):
nem kis
zűrzavar] támada a vitézek [(sztratiótész): a katonák] között, mi történt hát Péterrel.
Csel. 12,19 Heródes pedig mikor előkérte [kerestette] őt és nem találta, kivallatván az őröket, parancsolá,
hogy kivégeztessenek [(apagó): hogy vezessék el őket]. És lemenvén Júdeából Cézáreába, ott
időzött.
Csel. 12,20 Heródes pedig [(thümomakheó): nagyon haragszik], és
ellenséges indulattal vala a tirusiak és sidoniak iránt; de azok egy akarattal
eljövének ő hozzá, és Blástust, a király kamarását [szó
szerint: epi tu koitónosz, a királyi hálószoba felügyelőjét] megnyervén,
békességet kérének, mivelhogy az ő tartományuk a királyéból élelmeztetik vala.*
*Salamon
király idejétől Tirust – akkor Tirus királya Hírám volt –Judea látta el
élelemmel. Salamon rendelkezett így, amikor a templomépítéshez kért segítséget
Hírámtól: „Ada azért Hírám Salamonnak cédrusfákat és fenyőfákat, minden kívánsága
szerint. Salamon pedig ada Hírámnak húszezer véka búzát az ő háznépének
táplálására, és húszezer kórus sajtolt olajat. Ezt adja vala Salamon Hírámnak
esztendőről-esztendőre” (1 Kir.
5,10-11).
Csel. 12,21 Egy kitűzött napon pedig Heródes királyi ruhájába
felöltözve és székibe a [(béma): bírói emelvényre] ülve nyilvánosan szólva hozzájuk, a [(démégoreó): néphez beszédet intézett].*
*„Embernek fia! mondjad Tírus fejedelmének: Ezt mondja
az Úr Isten, (az én Uram, az ÚR): Mivelhogy felfuvalkodott szíved és ezt
mondtad: Isten vagyok én, Isten székében ülök a tengerek szívében, holott csak
ember vagy és nem Isten, mégis ollyá tevéd szíved, minő az Isten szíve,
Ezokáért így szól az Úr Isten: Mivel ollyá tevéd szíved, minő az Isten szíve: A
sírgödörbe szállítnak alá, s meghalsz a megölettek halálával a tengerek
szívében” (Ezék. 28,2.6.8).
Csel. 12,22 A nép pedig felkiálta: Isten szava [(phóné):
Isten hangja] ez és nem emberé.*
*Ezekről így ír
Jakab apostol: „… haszonlesésből személyimádók, [(ópheleia proszópon): érdekből csodálva személyeket, és dicsőítve
hajbókolnak nekik, csakhogy hasznot húzzanak]” (Júd.
1,16).
Csel. 12,23 És azonnal
megveré őt, az Úrnak angyala, azért, hogy nem az Istennek adá a dicsőséget; és
a férgektől megemésztetvén, meghala. [Más fordítás: És azonnal lesújtott rá a (aggelosz):
Sátán küldöttje azért, hogy nem az Istennek adá a dicsőséget; úgy
pusztult el, hogy miután a férgek rágták meg, (ekpszükhó): kilehelte
lelkét]*
*Isten
mindent kegyelemből ad: „hogy egyetlen ember, egyetlen hústest se
dicsekedjék az Isten színe előtt” (1Kor.
1,29).
Ezt ismerve, akik az Úréi, azok nem fogadják el a dicsőítést. Péter
apostol megvallása, miután imájára válaszként csoda történt: „….én magam is ember vagyok” (Csel.
10,26).
Az apostolokat istenként akarják tisztelni, de: „Mikor azonban ezt meghallották az apostolok, Barnabás és Pál,
köntösüket megszaggatván, a sokaság közé futamodnak, kiáltván; És ezt mondván:
Férfiak, miért művelitek ezeket? Mi is hozzátok hasonló természetű emberek
vagyunk, és azt az örvendetes üzenetet hirdetjük néktek, hogy e hiábavalóktól
az élő Istenhez térjetek, ki teremtette a mennyet, a földet, a tengert és
minden azokban valókat” (Csel. 14,14-15).
Az angyalok is
visszautasítják az imádatot: „És
leborulok annak lábai előtt, hogy imádjam őt, de monda nékem: Vigyázz, ne tedd;
szolgatársad vagyok néked és a te atyádfiainak, (testvéreidnek) akikben a Jézus bizonyságtétele van; Istent
imádd…” (Jel. 19,10).
A vallásos emberek
azonban: „bár az Istent megismerték, és az Ő létezésének tökéletesen tudatában
vannak mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak,
hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká
lettek, és belevesztek gondolataikba, és üressé váltak, holtpontra
jutottak elgondolásaikkal; bolonddá azaz bálványimádókká váltak, és az ő
balgatag, érteni nem akaró, és
oktalan szívük, az ő bensőjük megsötétedett, és egészen sötétségbe borult, és megvakult” (Róm. 1,21).
Csel. 12,24 Az Istennek [(logosza)]: igéje pedig
növekedik [(auxanó):
felnövekszik, erősödik] és terjed és [(pléthünó): sokszorozódik] vala,*
*Isten Igéje
bemutatja, hogy milyen feltételek mellett tud erősödni, és hatalmat venni az
Ige: Mikor
a Krisztust hirdetik: 1. „Az apostolok pedig: „… mindennap a templomban [a szenthelyen] és házanként nem szűnnek vala meg tanítani és hirdetni Jézust, a
Krisztust. [Más fordítás: Továbbra is szünet
nélkül, mindennap tanítottak, és hirdették az Evangéliumot a Templomban és a
házaknál, és hirdették, hogy Jézus a Krisztus]” (Csel. 5,42).
2. Az okkultizmust gyakorlók megtérése: „Sokan pedig azok közül, kik ördögi
mesterségeket gyakoroltak (akik a varázslást űzték), könyveiket összehordva, mindeneknek (szeme) láttára megégetik vala. És mikor kiszámították a könyvek értékét,
ötvenezer ezüstpénzre becsülték. Így az Úr ereje által az ige hatalmasan
(és erősen növekedik, és) terjedt és
megerősödött (és hatalmat vett)” (Csel. 19,19-20).
3. Az Ige állandó tanulmányozása, és
megcselekvése: „El ne távozzék e
törvénynek könyve a te szádtól (és ne hagyd abba az olvasását). Hanem gondolkodjál arról (és
tanulmányozd) éjjel és nappal, hogy
vigyázz (őrizd meg) és mindent úgy
cselekedjél, amint írva van abban (s tartsd meg mindazt, ami ebben meg van
írva), mert akkor leszel jó szerencsés a
te utjaidon (és akkor sikerrel jársz utadon) és boldogulsz. Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős?
Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben
jársz (és mindenütt amerre csak jársz)” (Józs. 1,8-9).
Mert azt mondja az Úr:
„Mert mint leszáll az eső és a hó az
égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé,
gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek. Így lesz az én beszédem (az én logoszom,
igém is), amely számból kimegy, nem tér
hozzám üresen, hanem megcselekszi (és véghezviszi), amit akarok, (és eléri célját, amiért küldtem) és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem” (Ésa. 55,10-11).
És ahogy az: Isten [(logosza)], igéje
növekedik [és terjed]. És sokasodik
[gyarapodik, és szaporodik] nagyon a
tanítványok száma Jeruzsálemben és a papok közül is nagy sokan
[engedelmeskednek, és] követik a hitet.
[Más fordítás: Isten üzenete pedig egyre több és
több embert ért el; közben meg növekedett az isten igéjének hatása s a Jézust
követő tanítványok száma is igen megszaporodott Jeruzsálemben. Sőt a papok
közül is sokan elfogadták a hitet]” (Csel. 6,7).
Mert: „az Istennek beszéde, igéje élő és ható,
működő, tevékeny, hatékony; élő energia. És élesebb, metszőbb, áthatóbb,
mélyrehatóbb minden kétélű fegyvernél, minden kétélű kardnál. És elhat a
szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig. (Más fordítás:
és áthatol az elme és a szellem, az ízületek és a velők szétválásáig,
felosztásáig, és megosztásáig, és döntésre alkalmassá teszi a gondolatokat, és
a szívnek, vagyis a szellemi élet központjának indulatait, és szándékait,
gondolatait, nézeteit, véleményét, és gondolkodását).
Csel. 12,25 Barnabás és Saulus pedig visszatérnek
Jeruzsálemből betöltvén [(pléroó):
teljesítve, és befejezve] szolgálatukat, maguk mellé véve Jánost is, kinek
mellékneve [(epikaleó): másik
neve] Márk vala.
Isten ígéretének megvallása.
„Te,
Uram, megáldod a megigazultat, és Támadó fegyvereddel ruházod fel őket, és
megkoszorúzod, győzelmi díjban részesíted, és megkoronázod őket”
(Zsolt. 5,13)
NE FÉLJ!
„Az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván:
Ne félj Ábrám: én Paizsod
vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges”
(I.
Móz.15,1)
Ez az áldás a tiéd is, ha Krisztusé
vagy, mert meg van írva:
„Ha pedig Krisztuséi
vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök”
(Gal. 3:29)
Imádság:
Köszönöm Atyám!
Hogy országod polgára, sőt hírvivője lehetek. Vonj magadhoz
közel másokat is, és ebben használj engem is. Ámen
BONNKE
Ismerek
ragyogó elméket, akik kiváló előadók. Én csak egy egyszerű evangélista vagyok,
bár úgy hiszem, az evangélista munkája a legfontosabb a világon. Természetes
közegem egy színpad - általában szabadtéren -, a világ valamelyik részén. Ha
van valami ragyogó a szolgálatomban, akkor az a Szent Szellemtől és az Isten
Igéjétől származik. Reménységem a Dániel 12:3 ígérete: „Akik sokakat igazságra
vezettek, fényleni fognak mint a csillagok, mindörökké”. Bárcsak ti és én
együtt fénylenénk mindörökké az Úr Jézus nevében! Áldjon az Úr benneteket!
REINHARD BONNKE
2016. szeptember 3.
Ige: Emlékezzetek!
Emlékezzetek meg arról, hogy egykor ti a hústestben, születéseteknél
fogva pogányok, azaz nemzetekbeliek, kiket körülmetéletlenségnek nevez vala amaz
úgynevezett s a hústesten kézzel megcsinált körülmetélkedés*(Eféz. 2,11-13)
Hogy ti, mondom, abban az időben Krisztus nélkül valók
voltatok, Izráel társaságától* közösségétől
idegenek, tőlük elkülönítve, és az ígéret szövetségeitől távolvaló jövevények.
Reménységetek nem vala, és Isten nélkül valók voltatok e világon.
Most pedig hogy a Krisztus Jézusban éltek, ti, kik egykor távol
valátok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által, az Ő vére árán*
*Az apostol így emlékezteti a Krisztus
népét: „Tudjátok, és emlékeztek, hogy amikor pogányok voltatok, vagyis
még a nemzetekhez tartoztatok, vitetvén amint vitettetek, és kényszernek
engedve mentetek a néma bálványokhoz. Mert ellenállhatatlanul vitt és sodort
valami benneteket a néma bálványok elé, mert úgy hurcoltak titeket a néma
bálványokhoz, amint félrevezetőiteknek tetszett” (1 Kor. 12,2)
Hogy bálványimádók legyetek, bizony: „Ilyenek voltatok pedig
némelyek régen, de megmosattatok, Isten megmosott, így megtisztultatok, de
megszenteltettetek és szentek lettetek, de megigazíttattatok, mert Isten
megigazított benneteket, így megigazultatok az Úr Jézusnak nevében és a mi
Istenünk Szelleme által” (1 Kor. 6,11).
Mert: „… Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem számít,
sem a körülmetéletlenség; hanem csak az új teremtés” (Gal. 6,15)
„Mert nem az a zsidó, aki külsőképpen, szemmel láthatóan az,
sem nem az a körülmetélés, ami a hústesten külsőképpen látható. Hanem az a
zsidó, az számít zsidónak, aki belsőképpen titkos belsejében az; és a szívnek
Szellemben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés.
amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől jön. (Róm.
2,28, 29)
„Mert mi vagyunk a körülmetélkedés, akik Szellemben szolgálunk
az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a hústestben
bizakodunk” (Fil. 3,3) „Benne vagytok körülmetélve is, de nem kézzel
végzett körülmetéléssel, hanem a Krisztus szerinti körülmetéléssel, a bűn
testének, vagyis a testi természetnek
levetése által. (Kol. 2,11).
**Társasága (politeia): 1)
polgárjog. 2) polgárság, állam, polgárok közössége. Itt: Izráel társadalmi
közössége, vagy együttese (dr Varga Zsigmond: Újszövetségi gögög-magyar
szótár).
***Hogy megértsük, és higgyünk, a Szent
szellem újra és újra megismétli a kijelentést: „Titeket is, kik hajdan
elidegenültek, idegenek és ellenségek valátok, vagyis ellenséges gondolkozásúak,
érzületűek voltatok gonosz cselekedetekben gyönyörködő értelmetek miatt, most
mégis megbékéltetett. Most nektek is megszerezte a kiengesztelődést, az Ő emberi halandó hústestében a
halál által, az Ő halála árán, hogy mint szenteket, tisztákat, hibátlanokat,
kifogástalanokat, szeplőteleneket, és
feddhetetleneket, azaz vádtól menteseket állasson titeket Őnmaga, az Ő színe
elé” (Kol. 1,21-22)
„Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette
magával a világot, az egész világegyetemet, nem tulajdonítván nékik az ő
bűneiket, azaz: félre-csúszásaikat, botlás és
elhajlásaikat, hibás lépéseiket, mulasztásaikat, és reánk bízta a
békéltetésnek igéjét. Krisztusért járván tehát
követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg
az Istennel. Mert azt, aki bűnt, azaz céltévesztést nem ismert, bűnné, azaz céltévesztetté tette értünk, hogy mi Isten igazsága
legyünk Őbenne” (2 Kor. 5,19-21)
Beteljesült tehát az ígéret: „Megkeresni hagytam magamat
azoktól, akik nem is kérdeztenek; megtaláltattam magamat azokkal, akik nem is
kerestenek. Ezt mondám: Ímhol vagyok, ímhol vagyok, a népnek, amely nem
nevemről neveztetett” (Ésa. 65,1)
És: „Megteremtem ajkaikon a hálának gyümölcsét. Békesség,
békesség, vagyis: az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség, jó
egészség, jólét, a veszély érzetétől való mentesség, boldogság, boldogulás a
távol és közel valóknak, így szól az Úr; én meggyógyítom őt!” (Ésa. 57,19).
Luther: A krisztusi ember.
A keresztény ember a világ csodája, az Ördög ijedelme. A szíve
tele örömmel, a szeme könnyel, a szája fohásszal, a keze jó cselekedettel.
Jézus
Jézus nem HELYETTED dolgozik, hanem ÁLTALAD, de
ÁLTALAD és nem NÉLKÜLED
„Mert Isten munkatársai vagyunk” (I kor 3,9)
Fáradhatatlanul hirdesd az evangéliumot!
„Ne fáradjunk bele a jó cselekvésébe. A
megfelelő időben learatjuk az áldást, ha nem adjuk fel"
(Gal. 6,9 / NLT
fordítás).
Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól
Túlságosan sok olyan gyülekezet van, amelyik ébredésért
imádkozik, de a bejárati ajtajára „Kérem, ne zavarjon!” tábla van kiakasztva.
Az az ébredés, amelyik szépen elfér egy kényelmes bölcsőben, egyáltalán nem
ébredés.
DANIEL KOLENDA
2016. szeptember 1.
Ha az Úr szívek megnyerésére küld, azt ígéri, hogy:
„Én megyek előtted, a
rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem”
(Ésa. 45,2)
Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól
A hit, mint egy
immunrendszer, kiszűri a félelmet, amely egyébként lebénítaná minden
tevékenységünket.
REINHARD BONNKE
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)