BIBLIA

Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely

Elvégeztetett!

Ige: Maradj hitben, akkor is, ha tombol szélvihar

 „Azután monda nékik az Úr Jézus azon a napon alkonyatkor, amint este lőn: Menjünk, evezzünk át a túlsó partra.

Elbocsátván azért a sokaságot, a tömeget, elvivék őt úgy amint a hajóban, vagyis a bárkában vala; de más hajók is valának vele, több bárka kísérte őket.

Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék.

Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk, hogy elpusztulunk?

És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És erre elállt a szél, a vihar, és lőn nagy csendesség, és teljes szélcsend lett.

És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek, miért féltek ennyire? Hogy van, hogy nincsen hitetek. Még mindig nem hisztek?

És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek, és engedelmeskednek néki?* (Márk. 4,35-41)

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Látván pedig Jézus a nagy sokaságot, a tömeget maga körül, parancsolá, hogy menjenek, és keljenek át a tó túlsó partjára^. És mikor a hajóra szállt vala, és beszállt a bárkába, követék őt az ő tanítványai. És ímé nagy háborgás lőn, és heves vihar nagy rengés támadt a tengeren, a tavon, annyira, hogy a hajót, vagy a bárkát már-már elborítják vala a hullámok; ő pedig aluszik, mert lepihent, és szunnyadott vala. És az ő tanítványai hozzámenvén, felébresztik őt, mondván: Urank, ments, és tarts meg minket; mert elveszünk, mert mindjárt elpusztulunk, meghalunk^” (Mát. 8,18.23-25).

Már Dávid így prófétál: „Szólott ugyanis és szélvészt támaszt, és szavára forgószél támadt, amely felduzzasztá a habokat, és fölemelték őket a hullámok. Az égig emelkednek, a fenékig süllyednek, majd a mélybe zuhantak; lelkük elolvadt az ínségben, kétségbeestek a veszedelemben. Szédülnek, imbolyogtak és tántorgának, mint a részeg, és minden bölcsességüknek esze vész vala, és bölcsességük egészen odalett. De az Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban, az ő nyomorúságukban, és sanyarúságukból kivezeti és kiszabadította őket szorult helyzetükből. Lecsendesítette, és megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok, elcsitultak a hullámok. És amikor azok elsimultak örülnek, hogy lecsillapodtak vala, és a kívánt kikötőbe vezette őket” (Zsolt. 107,25-30).

 „Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj, ébredj fel, ne vess, ne taszíts el minket végképp örökké!” (Zsolt. 7,7).

Hiszen Te vagy: „Aki hegyeket hoztál létre erőddel, és hatalmat öltöttél magadra; Aki lecsillapítottad a tengerek zúgását, hullámaik zúgását, a nemzetek háborgását” (Zsolt. 65,7-8).

Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén, a dühöngő tengeren; mikor az ő habjai felemelkednek, ha hullámai tornyosulnak, te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10).

 Pál apostol ismerve az Urat, így bátorítja a mindenkori hívőket: „Semmi felől, és semmiért ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal, és mindenkor hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat, és kéréseiteket az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,6-7).

Ima és megvallás

A hit

Alexandru Vlahuta: Ki a legyőzhetetlen?

 „Legyőzhetetlen az, ki hittel száll a harcba."

KRISZTUSBAN

A Krisztus foglya vagyok. 

(Eféz. 3.1)

A példázat hallgatásának eredménye.

Attól függ, hogy ki hallgatja, mert:

 „Ha bölcs hallgatja őket, gyarapítja még jobban tudását. A bölcs bölcsebb lesz, az értelmes megtudja, hogyan kormányozzon, szerez érett tanácsokat, bölcs útmutatást nyer, ügyesség birtokába jut” 

(Péld 1,5)

Valld meg bűneidet az Úrnak!

Mert: 

„A meg nem vallott bűn olyan, mint a szú, rágja az ember csontjait”

A világ ítélete.

„most megy végbe az ítélet e világ felett; most vettetik ki e világ fejedelme” (Ján. 12,31).

De ha krisztusban vagy, akkor örülj:  „Annak okáért örüljetek egek és a kik lakoztok azokban.

De: „Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint a ki tudja, hogy kevés ideje van”

(Jel. 12,12-13)

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

 

 

Ha úgy gondolod, hogy a keresztények ártalmatlanok, akkor gondolj az elektromos kábelre, ami szintén ártalmatlannak látszik - míg meg nem érinted! 

REINHARD BONNKE

László Boda

 

Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely

 

Krisztus él!!!.

Zsoltár 43. Könyörgés védelemért; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 43,1 Ítélj meg engem oh Isten! [(šáp̄aṭ 'ĕlóhím): szolgáltass nekem igazságot] és oltalmazd meg ügyemet [(rúḇ ríḇ) és pereld peremet] az irgalmatlan nemzetség ellen [ḥásíḏ lóh lô' ló'): egy nem szent néppel szemben]; az álnok [mirəmáh: csaló, félrevezető] és hamis [(ʿavəláh ʿável ʿevel): gonosz] embertől szabadíts [(pálaṭ): ments meg, és helyezz biztonságba] engem*

*És Dávid nem szűnik meg kérni, megindokolva kérését: „Uram, szolgáltass nekem igazságot, mert feddhetetlenül éltem, az Úrban bíztam ingadozás nélkül!” (Zsolt. 26,1).

„A Te orcádtól [a Te színed elől] jöjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat. [Más fordítás: Színed elől jöjjön igazság nekem, szemed lássa meg igazamat]” (Zsolt. 17,2).

„Őrizd [(šámar): óvd] meg életemet és szabadíts [(nácal): ragadj ki, ments] meg engem; ne szégyenüljek meg, hogy benned bíztam [Más fordítás: Tartsd meg életemet, ments meg, ne szégyenüljek meg, mert hozzád menekültem, (ḥásah): oltalmat / menedéket Nálad kerestem]” (Zsolt. 25,20). „…Perelj Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] a velem perlőkkel; harcolj [(láḥam): győzd le] az ellenem harcolókat” (Zsolt. 35,1). „Serkenj föl, ébredj, kelj védelmemre, tégy igazságot peremben oh Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] Istenem [('ĕlóhím)], az én [(riḇ ríḇ): peres] ügyemért. Ítélj meg engem, és [(šáp̄aṭ): tégy igazságot] a te igazságod szerint, oh Uram [(jəhóváh 'ĕlóhím): Jahve, Örökkévaló, Istenem], hogy ne örüljenek [(śámaḥ): ne diadalmaskodjanak] rajtam!” (Zsolt.35,23-24).

„Ments meg, Uram, a hazug ajaktól és a csalárd nyelvtől!” (Zsolt. 120,2).

Jeremiás is így imádkozik: „Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet” (Siral. 3,58).

„Szolgáltass nekem igazságot, Uram, jogom és ártatlanságom szerint! Igazságos bíró az Isten. Fékezi haragját, de bosszúja bármely nap fellobbanhat. Az Úr az ő szent templomában, az Úr trónja az egekben [áll]; az ő szemei látják [a világot, és a szegényre tekintenek], szemöldökei megpróbálják [pillantása (szempillái; ragyogó szemei vizsgálják) szemügyre veszik (megvizsgálják)] az emberek fiait. Az Úr az igazat [(caddíq): a megigazultat] megpróbálja [(báḥan): megvizsgálja, megfigyeli, és őrködik felette]. A gonoszt [(rášáʿ): a céltévesztett hitetlen istentelent, aki Isten nélkül él] pedig, az álnokság kedvelőjét [(ḥámás): az erőszak, kár, sérelem, kegyetlenség, elnyomás szeretőjét], gyűlöli az ő lelke [(śáné' nep̄eš): megveti, és nem adja át magát neki, és nem köti össze magát vele, vagyis nem vállal közösséget vele]” (Zsolt 7,9.12; 11,4-5).

Zsolt. 43,2 Hiszen te vagy oltalmam Istene [(máʿôz): te vagy erősségem, menedékem], miért vetettél [(zánaḥ): miért taszítottál] hát el engemet? Miért kell gyászban [(qáḏar): szomorúan] járnom ellenség háborgatása miatt, az [('ôjéḇ 'ójéḇ laḥac): ellenség elnyomása, gyötrése]?*

*És így folytatja Dávid: „Hadd mondjam Istennek, az én kőszálamnak [Én kősziklámnak, oltalmazóm vagy]: Miért felejtkeztél el rólam? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt [miért gyötör, sanyargat engem az ellenség]?” (Zsolt. 42,10).

Hiszen te, Uram, védőpajzsom [oltalmazóm] vagy, te vagy dicsőségem, csüggedt fejem fölemeled, [felmagasztalod]” (Zsolt 3,4).

 „Mégis elvetettél, megszégyenítettél minket, nem vonultál ki seregeinkkel” (Zsolt. 44,10).

Hát: „Miért vetettél el, oh Isten, teljesen? Miért füstölög haragod a te legelődnek juhai ellen?” (Zsolt. 74,1).

„De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel (hozzád száll), és elédbe jut az én imádságom: Miért taszítasz, és vetsz el hát Uram engem, és rejted el orcádat én tőlem?” (Zsolt. 88,14-15).

Zsolt. 43,3 Küldd el világosságodat [('ôr): fényedet] és igazságodat, a te [('ĕmeṯ): valóságodat], azok vezessenek engem; vigyenek el a te szent hegyedre, a te (mišəkán): lakóhelyedre] és hajlékaidba*

*És így folytatja megvallását, és próféciáját Dávid: „Mert te vagy az én szövétnekem, (az én mécsesem) Uram, S az Úr (fénysugarat ad nekem), és megvilágosítja az én sötétségemet” (2 Sám. 22,29).

Mert: „Világosság támad fel, és (fényözön árad) az igazra, és az a tiszta szívűekre öröm” (Zsolt. 97,11).

Igen: „Az igazakra világosság fénylik, és (ragyog) a sötétben: attól, aki irgalmas, kegyelmes és igaz” (Zsolt. 112,4).

Az Úr Jézusban teljesedtek be ezek a próféciák is, aki kijelenti: „Én vagyok a világ [(koszmosz): teremtett világ, a látható világ, vagyis: evilág] világossága [(phósz): fénye]. Aki engem követ, soha nem él sötétségben, mert az a világosság lesz benne, amely életet ad« (Ján. 8,12).

„Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz” (Ján. 12,46).

És: „Míg e világon (vagyis a világban) vagyok, e világ világossága vagyok” (Ján. 9,5).

 Őt kéri Dávid, így imádkozva: „Dávidé. (jelentése: szeretett, szerető, összekötő, egyesítő; főember). [Dávid zsoltára, mielőtt fölkenetnék]. Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én világosságom [('ôr): fényem, ragyogásom] és üdvösségem [(jéšaʿ ješaʿ): szabadításom, segítségem, biztonságom, jólétem, azaz üdvösségem]…” (Zsolt. 27,1).

Zsolt. 43,4 Hadd menjek be, hadd [(bô'): járuljak] Isten oltárához, vigasságos örömömnek erős Istenéhez, [(śiməḥáh gíl): jókedvű örvendezéssel, ujjongással] és hadd dicsérjelek téged citerával, [(kinnôr): hadd magasztaljalak hárfával] Isten, én Istenem!

Zsolt. 43,5 Miért csüggedsz el [(šáḥaḥ): roskadozol, és háborogsz] lelkem, miért nyughatatlankodsz [(hámáh): gyötrődsz, és sóhajtozol] bennem? Bízzál Istenben, és [(jáḥal): reménységgel várakozzál] mert még hálát adok én néki, [(jáḏáh): még dicsérni, és áldani fogom Őt] az én szabadítómnak és Istenemnek, az Ő [(páním): jelenlétében] szabadításáért [és a (jəšúʿáh): megmenekülésért, és győzelemért]^*

*Dávid panaszkodik Istennek, és bátorítja saját magát: „Istenem! Elcsügged [(šáḥaḥ): roskadozik, megháborodott] bennem az én lelkem; azért emlékezem reád a Jordán [az alájövő, a lefelé folyó, siető; lejövő). H. jardén; g. Iordanész. a járad ige jelentése: leszáll, süllyed. Lehet a Jordán név jelentése: évelő (ti. állandó vizű) vagy a halál folyó] és Hermon [odaszentelés, (szent hegy; hozzáférhetetlen, száműzött; felszentelt; kiemelkedő; csúcs, kiszögellés] földjéről, a Micár [kicsinység, jelentéktelen] hegyérő Miért csüggedsz el lelkem [miért vagy szomorú] és nyughatatlankodsz [(hámáh): gyötrődsz, és háborogsz] bennem? Bízzál Istenben, és [(jáḥal): reménységgel várakozzál] mert még hálát adok én néki, és [(jáḏáh): dicsérem] az ő orcájának, az Ő [(páním): jelenlétében] szabadításáért [és a (jəšúʿáh): győzelemért]” (Zsolt. 42,6-7).

Mert még fogod mondani: „Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az ÚR!” (Zsolt. 116,7).

Mert: „Bizony elrejt [(cáp̄an): megóv, megvéd, megőriz] engem az ő hajlékában [(sóḵ): sátrában] a veszedelem napján, a [(ráʿ jôm): veszélyes, gonosz napon]; eltakar engem sátrának rejtekében, [sátra mélyén] sziklára emel fel [(cur cúr): magas kősziklára helyez] engem. Most is felülemeli fejemet ellenségeimen, akik körültem vannak, akik [(səḇíḇáh sáḇíḇ) minden oldalról körülvesznek], és én az ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, és [diadalkiáltással mutatok be áldozatot hajlékában], énekelek [dicséretet mondok] és [zsoltárt] zengedezek [hangszeren játszva] az Úrnak” (Zsolt. 27,5-6)

Miért a hit?

Megvallás

Ki a boldog?

 „Boldog ember, aki nem jár a gonoszok, a hitetlenek, az Isten nélküli emberek tanácsa szerint. Aki meg nem áll a bűnösök, a célt eltévesztők útján, és nem téblábol, lézeng, tartózkodik, időzik a csúfot űzők között. Aki nem ül, és nem telepedik le a csúfolódók, a veszedelmes, kártékony, ártalmas emberek székébe”

(Zsolt 1,1)

Hálaadás.

Áldalak Uram, hogy nem kell sírnom gyermekeim miatt, mert Te azt mondtad, hogy: Tartsd vissza a te szódat a sírástól és szemeidet a könnyhullatástól. Mert fiaid visszajönnek az ő határaikra, az ellenség földéből térnek vissza (Jere,.31,16), És hirtelen megszabadul a fogoly (Ésa.51,14). És minden gyermekem az Úr tanítványa lesz, és nagy lesz fiaim békessége (Ésa.54,13). Mert vizet öntesz a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra. Magasztallak ígéretedért, amely szerint azt mondtad, hogy: kiöntöm Szellememet a Te magodra és áldásomat a te csemetéidre. (Ésa.44,3)

Spurgeon: Az igazság útjáról.

Az igazság útja néha olyan keskeny, hogy azon nem járhatnak ketten egymás mellett.

Örüljünk az Úrban, mi szabadító Istenünkben!

Mert: „A békességnek Istene megrontja, összezúzza, összetiporja, összemorzsolja a Sátánt a mi lábaink alatt hamar. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme velünk. Ámen”

  (Róm. 16,20)  

Miért jött az Úr Jézus?

Az Úr Jézus nem azért jött közénk, hogy vallást alapítson, hanem hogy segítő kezet nyújtson az EMBEREKNEK! Áldjon az Úr benneteket!

/Reinhard Bonnke/

BIBLIA

Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely

Az Úr velünk

32-es ZSOLTÁR.

Ige: Csak vándorok vagyunk e földön.

 „Azért mivelhogy mindenkor bízunk, és tudjuk, hogy e testben,  ebben a valónkban, ebben a személyben lakván, távol vagyunk* távol lakunk az Úrtól. [Más fordítások: „Ezért tölt el a bizalom minket, s nem feledkezünk meg róla, hogy míg e testben, ebben a valónkban vándorként élünk, jövevényekként vagyunk, és távol járunk az Úrtól” [Más: „Mivel tehát mindenkor bizakodunk és tudjuk, hogy amikor a testben, vagyis ebben a személyünkben otthon vagyunk, az Úrtól elszakítva, idegenben vagyunk]**

Mert hitben járunk, szó szerint: hitben járunk-kelünk, forgolódunk, életmódot folytatunk, és nem látásban, nem fizikai érzékelésben, vagy szemlélésben, mert a szemlélet még nem osztályrészünk* (2 Kor. 5,6-7)

*Távol vagyunk (ekdémeó): 1) kivándorol. 2) idegenben, száműzetésben, hazájától távol él. Elhagyja hazáját, távozik népe köréből; idegenbe megy; idegenben él.

**Dávid megvallása: „Mert mi csak jövevények vagyunk te előtted és zsellérek, amint a mi atyáink is egyenként, és mint minden ősünk; a mi életünk napjai olyanok e földön, mint az árnyék, melyben állandóság nincsen” (1 Krón. 29,15)

De kérlek: „Halld meg Uram az én könyörgésemet, az én imádságomat, figyelmezzél segélykiáltásomra, könnyhullatásomra, és könnyeim láttán ne vesztegelj, és ne légy néma; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én ősöm” (Zsolt. 39,13)

Péter apostol így figyelmezteti a megváltottakat: „Péter, Jézus Krisztusnak apostola, a Pontusban. Galáciában, Kappadócziában, Ázsiában és Bithiniában elszéledt, és szétszóródott jövevényeknek, vagyis idegenekenek, azaz akik rövid ideig, átmenetileg idegen helyen tartózkodnak, tehát olyanok, akiknek nem otthona a világ. És ha Atyának hívjátok őt, aki személyválogatás nélkül, és elfogulatlanul válogat ki, kinek-kinek cselekedete, tevékenysége, munkássága szerint, szent félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek a ti vándorlásotok, zsellérségetek idejét. Tudván, hogy nem veszendő holmin, nem romlandó, múlandó, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló, értéktelen, és üres életetekből, életmódotokból. Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen, be nem szennyezett, mocsoktalan bárányén, a Krisztusén. Tehát: Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, mint zarándokokat, vándorokat, hontalanokat, tartóztassátok meg magatokat, vagyis tartózkodjatok a hústesti kívánságoktól, és vágyaktól, amelyek az életetek ellen vitézkednek, és küzdenek, amelyek hadat viselnek életetek ellen)” (1Pét 1,1.17-19.és 2,11).

***Azért: „Mert most még ugyanis tükör által homályosan látunk - Itt a mondat: tükörből nézünk mindent, és a kép nem tiszta, vagy nem fejthető meg jól, homályos marad. - Akkor pedig színről-színre, azaz szemtől szembe. Most rész szerint van bennem az ismeret, most még csak töredékes a tudásom, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem, ahogy énrám ismert az Isten” (1 Kor. 13,12)

De már: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk,csak még nem lett nyilvánvalóvá, hogy milyen leszünk. De tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van, vagyis olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában” (1 Ján. 3,2).

Öröm az Úrban

A teremtőről, az Úr Jézusról:

Mert: „Mert Belőle jött elő, rajta keresztül megy és Őfelé halad minden, és Beléje torkollik a mindenség. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen” 

(Róm. 11,36).

Spurgeon: A segítség.

Sem a bölcsek, sem a gazdagok nem segíthetnek azon, aki elmulasztja, hogy saját magán segítsen.

Megvallás

KRISZTUSBAN: Polgártársa vagyok a szenteknek és cselédje az Istennek.  Ezért most már nem vagyok jövevény és zsellér. 

(Eféz. 2.19)

Az Úr figyelmeztetése:

"Ne forduljatok halottidézőkhöz, és a jósoktól ne tudakozódjatok, mert ezzel megfertőztetitek, beszennyezitek, és tisztátalanná teszitek magatokat. Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek"

 (3 Mózes 19,31)

 Hát: „Ne tévelyegjetek! Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Jó jellemet megrontanak, mert megfertőzik, csábítással romlásba viszik a gonosz, rossz, romlott, züllött társaságok, és a gonosz beszédek, tanítások, társalgások, együttlét, érintkezés, bizalmas kapcsolat” 

(1 Kor. 15,33)

Az Úr bölcsességet ad:

 „Hogy világos útmutatást kapjunk, helyes döntésre, és hogy befogadjuk a logoszt, az Igét, melyből éleslátás, valóságos megigazulás, jó ítélőképesség és becsületesség származik”

(Péld 1,3)

Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely

 

Laura Debra

Körülötte minden tűz

Zsoltár 42. A szellem szomjúsága Istenu tán; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 42,1 Az éneklőmesternek [a karmesternek]; Kóráh [jelentése: kopasz, tarfejű; jégeső, hideg] fiainak tanítása [(maśəkíl): éneke]^*

*A  feladatuk minden korban az Úr dicsérete: „A Kéhátiták (jelentése: gyűlés, gyülekezet) fiai közül és a Kóriták fiai közül való Léviták (jelentése: körülfont, hordozott, ragaszkodás, csatlakozás, szövetség; egyesült, hozzátett, ragaszkodó) pedig felállának, hogy az Urat, Izráel Istenét nagy felszóval dícsérjék” (2 Krón. 20,19).

Így dicsérve az Urat: „Teljes szívből kereslek téged, ne engedd, hogy eltérjek parancsolataidtól! Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened. Áldott vagy te, URam! Taníts meg rendelkezéseidre!” (Zsolt. 119,10-12).  

Hiszen: „Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!” (Zsolt. 73,25-26).

Zsolt. 42,2 Mint a szarvas kívánkozik [(ʿáraḡ): epekedik] a folyóvizekre, úgy kívánkozik [(ʿáraḡ):vágyakozik ] egész lényem hozzád, oh Isten [('ĕlóhím)]!

Zsolt. 42,3 Szomjúhozik egész lényem Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt [(rá'áh páním): hogy lássam Isten arcát]?*

*És így folytatja Dávid: „Feléd terjesztgetem (imádkozva nyújtom) kezeimet; egész lényem, mint szomjú, (kiszikkadt) föld, úgy eped utánad. Szela. (Zsolt. 143,6).

„Egyet kérek az Úrtól [('eḥáḏ): csak egyetlen vágyam van], azért esedezem, és azért [(šá'él šá'al): könyörgök]: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében. Hogy nézhessem az Úrnak szépségét [(ḥázáh nóʿam): hadd lássam pompáját, ragyogását, és láthassam, milyen jóságos az Úr, és élvezhessem az Úr kedvességét], és gyönyörködhessem az ő templomában” (Zsolt. 27,4).

„Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura! Kívánkozik, (sóvárog) sőt emésztődik (eleped) lelkem az Úrnak tornácai után; szívem és testem ujjongnak az élő Isten felé. A veréb is talál házat, és a fecske is fészket magának, ahová fiait helyezhesse, - a te oltáraidnál, oh Seregeknek Ura, én Királyom és én Istenem! Boldogok, akik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen! Szela” (Zsolt. 84,2-5).

„Ó Isten! Te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog egész lényem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld. Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsőségedet” (Zsolt. 63,2-3).

És mert az Úr meghallgatta Dávidot, ezért ezt vallja meg: „Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem [és szereteted kísér] életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig [egész életemben örök időkön át]” (Zsolt. 23,6).

Mert: „Uram, szeretem a te házadban való lakozást, és a te dicsőséged hajlékának helyét. [Héber: URam, (jəhóváh): Jahve, Örökkévaló, szeretem házadat, és ('áhéḇ 'áhaḇ): gyönyörködöm (bajiṯ): sátradban, ahol (máʿín máʿôn): laksz, dicsőséged (káḇóḏ káḇôḏ): fenséged (mišəkán): sátorának] (máqômáh máqóm máqôm): helyét]” (Zsolt. 26,8).

És Isten válaszol a könyörgésre: „Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és [(kradzó): hangosan] kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék. Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Szellemről, amelyet veendők valának az őbenne hívők: mert még nem vala [még nem adatott] a Szent Szellem; mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg” (Ján. 7,37-39).

Zsolt. 42,4 Könnyhullatásom volt kenyerem éjjel és nappal, mikor mindennap azt mondták nékem: „Hol van a te Istened?*

*És így könyörög Dávid: „Segíts meg bennünket, szabadító Istenünk, a te nevednek dicsőségéért; ments meg minket és bocsásd meg vétkeinket a te nevedért. Minek mondanák a pogányok: Hol az ő Istenük? Legyen nyilvánvaló a pogányokon szemeink láttára a te szolgáid kiontott véréért való bosszúállásod” (Zsolt. 79,9-10).

 „Nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget, a te kegyelmedért (szeretetedért) és hűségedért! Miért mondanák a pogányok: Hol van az ő Istenük?” (Zsolt. 115,1-2).

És az Úr válasza: „Gyűjtsétek össze a népet, szenteljétek meg a gyülekezetet; tartsatok szent gyűlést, hívjátok egybe a véneket, gyűjtsétek össze a kisdedeket és a csecsszopókat; menjen ki a vőlegény az ő ágyasházából és a menyasszony is az ő szobájából. A tornác (templomcsarnok) és az oltár között sírjanak a papok, az Úr szolgái, és mondják: Légy kegyelmes, oh Uram, a te népedhez, és ne bocsásd szidalomra a te örökségedet, (ne engedd, hogy gyalázzák örökségedet! Ne csúfolhassák őket) és ne uralkodjanak rajtuk a pogányok. Miért mondanák a népek között: Hol az ő Istenük?” (Jóel. 2,16-17).

Zsolt. 42,5 Mikor ezekről emlékezem, megkeseredem lelkemben; [(šáp̄aḵ): kiöntöm egész lényemet]. Mert nagy csoportban [(sáḵ): nagy tömeggel] vonultam ezelőtt és ujjongó örömmel [hangos ujjongással, és (rinnáh qól qôl): örömkiáltással, mint víz zúgás hangjával]. És hálaadással vezettem őket, az ünneplő [(ḥáḡaḡ): forgó, táncoló] sokaságot, az Isten [('ĕlóhím)] házáig [(bajiṯ): sátráig]*

*Igen: „Felőled lesz [Rólad szól] dicséretem a nagy gyülekezetben [a nagy közösségben]. És teljesítem fogadalmaimat az istenfélők [(járé'): Istent tisztelők] előtt” (Zsolt. 22,26).

És: „Az Úr iránt való fogadásaimat (teljesítem) megadom az ő egész népe előtt (egész népe jelenlétében). Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erős nép között magasztallak téged” (Zsolt. 116,14).

És: „Magasztallak a nagy gyülekezetben, hatalmas nép között dicsérlek” (Zsolt. 35,18).

„Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, (és nem zárom be számat) te (jól) tudod, óh Uram! Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet; (beszélek hűségedről és szabadításodról) nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat (szeretetedet és hűségedet) a nagy gyülekezetben” (Zsolt. 40,10-11).

„Így éneklem majd a te nevedet szüntelen, hogy beteljesítsem az én fogadásaimat minden napon” (Zsolt. 61,9).

Mózestől kezdve minden hívő, minden időben így dicsőíti az Urat a szabadításért, és mert Ő jó: „Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom” (2 Móz. 15,2-3)

„Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom, és nem félek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm!” (Ésa. 12,2)

„Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem” (Zsolt. 118,14)

 „Az Úr az én erőm és pajzsom, Őbenne bízott szívem és megsegíttettem; örvend szívem és énekemmel dicsérem őt. Az Úr az ő népének ereje, és az ő fölkentjének megtartó erőssége” (Zsolt. 28,7-8)

„Ó, Uram, én erőm és mentsváram, menedékem a nyomorúság idején! Hozzád jönnek majd a nemzetek a föld legszéléről is, és ezt mondják: Bizony, hamis isteneik voltak elődeinknek, hiábavalók, egyik sem ér semmit!” (Jer. 16,19).

Zsolt. 42,6 Miért csüggedsz el lelkem [miért vagy szomorú] és nyughatatlankodsz [(hámáh): gyötrődsz, és háborogsz] bennem? Bízzál Istenben, és [(jáḥal): reménységgel várakozzál] mert még hálát adok én néki, és [(jáḏáh): dicsérem] az ő orcájának, az Ő [(páním): jelenlétében] szabadításáért [és a (jəšúʿáh): győzelemért]^*

*És újra biztatja magát Dávid: „Miért csüggedsz el lelkem, miért nyughatatlankodsz (és miért háborogsz) bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek (az én szabadító Istenemnek)” (Zsolt. 43,5).

Mert még fogod mondani: „Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az ÚR! (Zsolt. 116,7).

Zsolt. 42,7 Istenem! Elcsügged [(šáḥaḥ): roskadozik, megháborodott] bennem az én lelkem; azért emlékezem reád a Jordán [az alájövő, a lefelé folyó, siető; lejövő). H. jardén; g. Iordanész. a járad ige jelentése: leszáll, süllyed. Lehet a Jordán név jelentése: évelő (ti. állandó vizű) vagy a halál folyó] és Hermon [odaszentelés” (szent hegy; hozzáférhetetlen, száműzött; felszentelt; kiemelkedő; csúcs, kiszögellés] földjéről, a Micár [kicsinység, jelentéktelen] hegyéről.

Zsolt. 42,8 Örvény örvényt hív elő zuhatagjaid hangjára; [minden habod] minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem. [Más fordítás: A nyomorúságnak egyik mélysége a másikat követi: a te vízesésednek szavára minden te áradásaid és habjaid én rajtam általmentenek]!*

*És így folytatja Dávid, azt is kijelentve, hogy milyen örvényekről és milyen vizekről beszélt: „A te haragod reám nehezedett, és (örvényeid mind lehúznak) haboddal nyomtál engem. Szela. (Rám zúdult izzó haragod). Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid (rettentő csapásaid) elemésztettek engem (megsemmisítenek). Körülvettek engem, mint a vizek (mint az árvíz) egész napon; együttesen körülöveztek (teljesen bekerítenek) engem” (Zsolt. 88,8.17-18).

„(Segíts meg), és Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert nyakamig érnek a vizek! Mély sárba estem be, (feneketlen iszapba süllyedtem) hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem. Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet” (Zsolt. 69,2-4).

Zsolt. 42,9 Nappal kiküldte kegyelmét [(ḥeseḏ): szeretetét rendelte mellém] az Úr, éjjel éneke volt velem, imádság az én életem Istenéhez.

Zsolt. 42,10 Hadd mondjam Istennek, az én kőszálamnak [Én kősziklámnak, oltalmazóm vagy]: Miért felejtkeztél el rólam? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt [miért gyötör, sanyargat engem az ellenség]?*

*És így folytatja Dávid: „Hiszen te vagy oltalmam Istene, miért vetettél hát meg engemet? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt, (miért gyötör az ellenség)?” (Zsolt. 43,2-4).

És: „Te, Uram, védőpajzsom [oltalmazóm] vagy, te vagy dicsőségem, csüggedt fejem fölemeled, [felmagasztalod]” (Zsolt 3,4).

Zsolt. 42,11 Mintha zúzódás volna csontjaimban, [(recaḥ): mintha csontjaimat tördelnék] mikor gyaláznak [(ḥárap̄): gúnyolnak, ócsárolnak, szidalmaznak] engem az én szorongatóim, [(cárar): nyomorgatóim, sanyargatóim, akik gyötörnek] naponként ezt mondván nékem: Hol van a te Istened?^*

*És folytatja Dávid: „Meddig szidalmaz, oh Isten, a sanyargató? Örökké gyalázza-e az ellenség a te nevedet? Miért húzod vissza kezedet, jobbodat? Vond ki kebeledből: végezz!” (Zsolt. 74,10-11).

„Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat (minden ellenségemet)” (Zsolt. 69,20).

„Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim átkoznak engem” (Zsolt. 102,9).

 „Emlékezzél meg Uram a te szolgáidnak gyalázatáról! Hogy sok népnek gyalázatát hordozom keblemben, Amelyekkel gyaláztak a te ellenségeid Uram, amelyekkel gyalázták a te felkentednek lépéseit” (Zsolt. 89,51-52).

Segíts meg bennünket, szabadító Istenünk, a te nevednek dicsőségéért; ments meg minket és bocsásd meg vétkeinket a te nevedért. Ne mondhassák a pogányok: Hol van az ő Istenük? Legyen nyilvánvalóvá előttünk, hogy bosszút állsz a pogányokon szolgáid kiontott véréért!” (Zsolt. 79,9-10).

„És szálljon reám, Uram, a te kegyelmed, a te szabadításod, amint megígérted, Hogy megfelelhessek az engem gyalázónak, hiszen bizodalmam van a te igédben!” (Zsolt. 119,41-42)

Zsolt. 42,12 Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyughatatlankodsz bennem, és [miért háborogsz]? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek.

Megvallás.

Kik tudnak bemenni Isten országába?