2 Korintusi levél 5. fejezet: VÁGYÓDÁS A MENNYEI HAZÁBA. (göröggel és kapcsolódó igékkel / revideált)

2 Kor. 5,1 Mert tudjuk, és tisztában vagyunk vele, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, leomlik, leoldódik, összeomlik, megsemmisül, épületünk, azaz lakásunk, hajlékunk van Istentől, nem kézzel csinált, nem kézzel épített, alkotott, nem mesterséges, örökkévaló házunk, örök otthonunk, épületünk a mennyben, a legfelső égben^*

*A mi földi házunk – testünk – csak sárház: „Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik meg, és az ő angyalaiban is talál hibát: Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, akiknek fundamentumok a porban van, akik agyagházban laknak, amelynek porban van alapja, és könnyebben szétnyomhatók a molynál, és szét is morzsolják, mint a molyt?! Reggeltől estig gyötrődnek, s anélkül, hogy észrevennék, elvesznek, észrevétlen elpusztulnak örökre. Ha kiszakíttatik belőlük sátoruk kötele, ha összeomlik sátruk, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?” (Jób. 4,18-21)

Mindenki meghal, vagyis mindenkinek lebomlik a hústeste, azaz a „háza” akár gazdag, akár bölcs: „Akik gazdagságukban bíznak, és nagy vagyonukkal dicsekesznek? Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla, Még ha örökké élne is, és nem látná meg a sírgödröt. De meglátja! A bölcsek is meghalnak; együtt vész, együtt pusztul el bolond és ostoba, és gazdagságukat, vagyonukat másoknak hagyják. Azt képzelik, és gondolatuk ez: az ő házuk örökkévaló, hogy házuk örökké megmarad, és lakóhelyeik vagyis lakásuk nemzedékről-nemzedékre szállnak. Nevüket hangoztatják a földön és földeket neveznek el róluk. De a gazdag ember sem marad meg, hasonló az állatokhoz, amelyek kimúlnak” (Zsolt. 49,7-13)

„És látám, hogy hasznosabb a bölcsesség a bolondságnál, az oktalanságnál, miképpen hasznosabb a világosság a sötétségnél. A bölcsnek szemei vannak a fejében, ezért a bölcs ember nyitott szemmel jár; a bolond pedig sötétben botorkál, és jár; de ugyan én megismerém, és arra is rájöttem, hogy ugyanazon egy végük lesz mindezeknek, hogy ugyanaz lesz a sorsa mindegyiküknek. Annakokáért ezt gondoltam magamban, és mondám az én elmémben: bolondnak állapota, és sorsa szerint lesz az én állapotom is, miért valék tehát én is bölcsebb? Akkor mit ér az, hogy én bölcsebb vagyok? És ezt mondtam magamban: ez is hiábavalóság! Mert nem lesz emlékezete sem a bölcsnek, sem a bolondnak mindörökké; mivelhogy a következendő időkben már mind elfelejtetnek és mindaz, ami megtörtént, feledésbe megy az eljövendő időben: és miképpen meghal a bölcs, azonképpen meghal a bolond is. Azért gyűlöltem az életet; mert gonosznak látszék nékem a dolog, ami történik, és mert rossznak tartottam azokat a dolgokat, amiket véghezvisznek a nap alatt; mert mindez hiábavalóság, és az embernek gyötrelme, és hasztalan erőlködés!” (Préd. 2,14-18)

Erről így tesz bizonyságot Isten Igéje: „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét, azaz Isten életet adó erejét. Így lőn az ember, élő élőlénnyé” (1 Móz. 2,7)

Amikor az ember a sátán szavát fogadta be Isten Igéje helyett, a következményekről ezt mondja az Úr: „Arcod verejtékével eszed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert bizony por vagy te, és vissza fogsz térni a porba, s ismét porrá leszesz” (1 Móz. 3,19)

 Mert az embernek: „Ha Kimegyen, eltávozik a szelleme;ő  visszatér földébe, és aznapon elvesznek és semmivé válnak az ő tervei, okoskodása, számvetése, kételye” (Zsolt. 146,4)

De: „Aki felülről jött, és jön, feljebb való mindenkinél, és az felette van mindenkinek. Aki a földről való, földi az és földieket szól; aki a mennyből jött, és jön, feljebb való mindenkinél és az felette van mindenkinek” (Ján. 3,31)

Ő pedig nem más, mint a Krisztus: „mert senki sem ment fel a mennybe, hanemha csak az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van” (Ján. 3,13)

És mert az Ádám leszármazottai, már olyanok voltak mint ő, azaz Ádám, vagyis elvesztették Istenképűségüket: „Élt vala pedig Ádám százharminc esztendőt, és nemze fiat, magához hasonlót az ő képére és hasonlatosságára, vagyis a maga képmására és nevezé annak nevét Séthnek” (1 Móz. 5,3)

És így: elvesztettük a mennyei polgárjogunkat: „Mert a mi országunk mennyekben van, vagyis nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül; Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos, és gyarló testünket vagyis (szómánkat): egész valónkat, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, vagyis (szómájához): személyéhez. Amaz Ő hatalmas munkája szerint, és azzal az erővel, mely által maga alá is vethet mindeneket” (Fil. 3,20-21)

De az Úr Jézus mennybemenetele előtt ezt ígéri az övéinek: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely, sok hajlék van; ha pedig nem így volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek, vagyis számotokra. És ha majd elmegyek, és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz, és magam mellé veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Ján. 14,1-3)

Még a kínoszlopon függő latornak is azt mondta az Úr: „… Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban” (Luk. 23,43)

Ez a mi reménységünk: „Mely reménység életünknek mintegy bátorságos, biztos és erős horgonya és beljebb hatol a kárpitnál, és amely behatol a kárpit mögé. Ahová útnyitóul elsőként bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 6,19-20)

„Azért nem csüggedünk, és nem fáradunk bele, nem lankadunk meg, nem merülünk ki, nem restülünk meg, nem veszítjük el kedvünket, és bátorságunkat; sőt ha a mi külső emberünk megromol is tönkre is megy, elromlik, megbomlik, felemésztetik, elfogyatkozik is, a belső emberünk mindazáltal minden nap épül, és napról-napra megújul” (2 Kor. 4,16)

És hogy hol készít helyet az Úr Jézus, és milyen városban, arról így szól a Szent Szellem János apostolon keresztül: „És elvive engem szellemben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagyvárost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből. Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága, ragyogása hasonló vala a legdrágább kőhöz, a kristályfényű, és kristálytiszta jáspis kőhöz” (Jel. 21,10-11)

A hit emberei ezt mindig is tudták: „Hit által költözött át, és lakott az ígéret földén Ábrahám, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várja vala az alapokkal bíró várost, azt a várost, amelynek szilárd alapja van, melynek tervezője, építője és alkotója az Isten” (Zsid. 11,9-10).

2 Kor. 5,2 Azért is sóhajtozunk, és fohászkodunk is ebben, óhajtván és vágyódva, felöltözni erre a mi mennyei hajlékunkat.

[Más fordítás: Azért is nyöszörgünk, és nyögünk és fohászkodunk is ebben az eredeti hajlékban, és kívánkozva epekedünk, hogy mennyei lakásunkat ráhúzhassuk a földire; mert szeretnénk beköltözni mennyei otthonunkba]^*

*Pál apostol megvallása: „Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség, De ha e hústestben való életem munkámat gyümölcsözteti: hogy melyiket válasszam, meg sem mondhatom. Mert szorongattatom, és vívódok, gyötrődök e kettő között, kívánván vágyva vágyok elköltözni, vagyis visszatérni, hazatérni, és a Krisztussal lenni, vele létezni; mert ez sokkal inkább jobb.

[Más fordítás: Mind a kettő vonz: Szeretnék elköltözni, és megszabadulni, hogy Krisztussal egyesüljek, mert ez mindennél jobb volna]. De e hústestben megmaradnom szükségesebb tiérettetek. És ebben bízva, tudom, hogy megmaradok, és együtt maradok mindnyájatokkal a ti hitben való gyarapodástokra, azaz fejlődésetekre és örömötökre” (Fil. 1,21-25)

Ezért az apostol nem meghalásról, hanem elköltözésről ír: „Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje” (2Tim. 4,6)

„Mert szükség, hogy ez a romlandó, romolhatatlanságot, vagyis rothadatlan természetet öltsön, azaz öltözzön magára, és e halandó emberi természet, amely ki van téve a halálnak, ami meghalásra képes, múlandó, pusztulásra ítélt, halhatatlanságot öltsön, azaz öltözzön magára. Mert a romlandónak fel kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot. Mikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz Ige (logosz), mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál, vagyis a felbomlás, az élet megszűnése diadalmasan a győzelemben örökre.

»Más fordítás: Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött. Elnyelte a halált a diadal végleg” (1 Kor. 15,53-54).

De csak azoknál: „Akik nem vérből, sem a hústestnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istenből születtek” (Ján. 1,13)

Mert: „Ami hústesttől született, hústest az; és ami Szellemtől született, szellem az” (Ján. 3,6)

Azok: „akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által” (1 Pét. 1,23).

2 Kor. 5,3 Ha ugyan felöltözötten is mezíteleneknek nem találtatunk!

[Más fordítás: Hogyha le kell majd vetkőznünk, mezítelennek ne bizonyuljunk]^*

*A feltámadott Úr kijelentése: „Ímé eljövök, mint a tolvaj. Boldog, aki vigyáz és őrzi az ő ruháját, hogy mezítelenen ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát, az ő szégyenét” (Jel. 16,15)

Ezért: „Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált, izzított aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhát, hogy öltözeted legyen, hogy felöltözz, és ne láttassék ki a te szégyenletes mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss” (Jel. 3,18)

János apostol elragadtatásban látja, hogy kik kaptak – és mit jelent az, hogy – fehér ruhát kaptak: „Azután látám, és ímé egy nagy sokaság volt ott, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből. És a királyiszék, a trónus előtt, a Bárány előtt állnak vala, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak. És kiáltanak hatalmas hangon, nagy szóval, mondván: Az üdvösség a mi Istenünké, - aki a királyiszékben, a trónuson ül, - a Bárányé! Ekkor megszólalt egy a vének közül, és megkérdezte tőlem: „Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek?” Ezt mondtam nekik: „Uram, te tudod”. Mire ő így válaszolt: „Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten királyiszéke, trónusa előtt; és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában; és aki a királyiszékben ül, kiterjeszti sátorát felettük (és a trónuson ülő, velük lakik)” (Jel. 7,9-10.13-15)

Hát: „Örüljünk és örvendezzünk, és ujjongjunk, és adjunk dicsőséget néki, és dicsőítsük Őt, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége, az Ő menyasszonya felkészítette magát, És adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó, fényes fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei” (Jel. 19,7-8)

És aki már megkapta a fehér gyolcsból készült ruhát, azt még további díszes ruhákba öltöztetik. Erről prófétál Ézsaiás is: „Örvendezvén örvendezek, és nagy örömöm telik az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben, mert víg örömre indít Istenem. Mert az üdvösség ruháival öltöztetett fel engem, az igazság a megigazulás palástjával vett engemet körül, és terítette rám. Mint vőlegény, aki pap módon ékíti fel magát, és aki fölteszi fejdíszét, és mint menyasszony, aki felrakja ékességeit, az ékszereit” (Ésa. 61,10).

2 Kor. 5,4 Mert akik e földi sátorban, ebben a hajlékban vagyunk is, roskadozva és szorongva sóhajtozunk, és fohászkodunk a teher miatt, mivelhogy nem kívánunk levetkőztetni. Hanem felöltöztetni, vagyis a mennyből valót a földire ráölteni, hogy ami halandó, ami meghalásra képes, elnyelje azt az élet. Hogy diadalt arasson a halál fölött az élet^*

2 Kor. 5,5 Aki pedig minket erre el, és felkészített, az Isten az, aki a Szellem zálogát^** is adta minékünk eljegyzési ajándékul^***

*Már Ezékiás így panaszkodik a földi sátor levetése miatt: „Ezékiásnak, Júda királyának följegyzése, mikor megbetegedett, és betegségéből fölgyógyult. Én azt mondám: hát napjaimnak nyugalmában kell alászállanom a sír kapuihoz?

(Más fordítás: Már azt gondoltam, hogy életem delén kell elmennem a holtak hazájának kapuiba), megfosztva többi éveimtől!

Mondám: nem látom többé az Urat, az Urat az élők földében, nem szemlélek, nem láthatok embert többé a megszünés lakói közt. Porsátorom lerontatik, hajlékomat lebontják, mint a pásztorok sátrát, és elmegy tőlem, mint a pásztor hajléka, mert megfosztanak tőle! Összetekeri életemet, mint takács a vásznat, hiszen levágott a fonalról engem, elvágta életem fonalát. Reggeltől estig végzesz velem!” (Ésa. 38,9-12)

Péter apostol így inti a mindenkori keresztényeket: „Méltónak vélem, és helyesnek tartom pedig, amíg ebben a földi porsátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket; Mint aki tudom, hogy hamar leteszem porsátoromat, amiképpen a mi Urunk Jézus Krisztus is megjelentette nékem. De igyekezni fogok azon, hogy ti az én távozásom, elköltözésem után is mindenkor megemlékezhessetek ezekről. Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, megjelenését. Hanem mint akik szemtanúi, és szemlélői voltunk az ő nagyságának az Ő isteni fenségének” (2 Pét. 1,13-16)

Jób így panaszkodik Istennek: „Napjaim gyorsabbak voltak a takács vetélőjénél, és most reménység nélkül múlnak, és tűnnek el. Gondold meg, és emlékezzél, hogy az én életem csak egy lehelet, csak szellő, és az én szemem nem lát többé jót. Nem lát és nem pillant meg engem szem, amely rám néz; te felém fordítod, és rám veted szemed, de már nem vagyok! A felhő eltűnik és elmegy, elszáll, így aki leszáll a sírba, a holtak hazájába, nem jő fel, és nem jön vissza többé” (Jób. 7,6-9)

„Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, elszaladnak, nem láttak semmi jót. Ellebbentek, elsuhantak, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára lecsapó keselyű” (Jób. 9,25-26)

Jákób megvallása a földi életről: „És monda a Fáraó Jákóbnak: Hány esztendős vagy? Monda pedig Jákób a Fáraónak: Az én bujdosásom, az én idegenként, jövevényként való életem / tartózkodásom esztendeinek napjai százharminc esztendő. Kevesek és nyomorúságosak voltak az én életem esztendeinek napjai, életem rövid volt, tele rossz napokkal, és nem érték el az én atyáim élete esztendeinek napjait, ameddig ők bujdostak, az ő idegenként, jövevényként való életük / tartózkodásuk idejét” (1 Móz. 47,8-9).

**Zálog: (arrabón): foglaló, előleg, biztosíték; Az Újszövetségben csak átvitt értelemben van, vagyis általában olyan valóságot jelöl, amely részben „kezünkben” van, egyúttal azonban még csak része az egésznek; így „garanciája” is annak, hogy megkapjuk azt az egészet, amelynek ez a valóság a része. Egy eljegyzési ajándék - zálog, azaz a vásárláshoz szükséges pénz vagy vagyon egy része, amelyet előlegbe adnak, mint a hátralévő összeg biztosítékát.

***És így folytatja az apostol: „Aki el is pecsételt minket, aki pecsétjével megjelölt, és el is jegyzett minket. Aki a tulajdonjog jelét helyezte el rajtunk, és felruházott mennyei erővel is, és a Szellemnek zálogát eljegyzési ajándékul adta” (2 Kor. 1,22)

Ő bizonysága a mi származásunknak, és védelme személyünknek: „Ez a Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt, és a mi szellemünkben, hogy Isten született gyermekei vagyunk” (Róm. 8,16)

Ő bizonysága megváltásunknak, záloga örökségünknek: „Aki záloga, foglalója a mi örökségünknek, Isten tulajdon népének megváltatására, vagyis arra, hogy teljesen megváltva az övéi legyünk, az Ő dicsőségének magasztalására.

[Más fordítás: És feladata az Istennek megtartott nép megváltása és ezzel az Isten dicsőségének magasztalása, míg a teljes szabadságba behelyeztettetünk az ö dicsőségének dicséretére]” (Eféz. 1,14).

2 Kor. 5,6 Azért mivelhogy mindenkor bízunk, és tudjuk, hogy e testben (szómati): lényünkben, ebben a személyben lakván, távol vagyunk^*vagyis távol lakunk az Úrtól. [Más fordítások: „Ezért tölt el a bizalom minket, s nem feledkezünk meg róla, hogy míg e testben, ebben a valónkban vándorként élünk, jövevényekként vagyunk, és távol járunk az Úrtól” [Más: „Mivel tehát mindenkor bizakodunk és tudjuk, hogy amikor a testben, vagyis ebben a személyünkben otthon vagyunk, az Úrtól elszakítva, idegenben vagyunk]^**

*Távol vagyunk (ekdémeó): 1) kivándorol. 2) idegenben, száműzetésben, hazájától távol él. Elhagyja hazáját, távozik népe köréből; idegenbe megy; idegenben él.

**Dávid megvallása: „Mert mi csak jövevények vagyunk te előtted és zsellérek, amint a mi atyáink is egyenként, és mint minden ősünk; a mi életünk napjai olyanok e földön, mint az árnyék, melyben állandóság nincsen” (1 Krón. 29,15)

De kérlek: „Halld meg Uram az én könyörgésemet, az én imádságomat, figyelmezzél segélykiáltásomra, könnyhullatásomra, és könnyeim láttán ne vesztegelj, és ne légy néma; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én ősöm” (Zsolt. 39,13)

Péter apostol így figyelmezteti a megváltottakat: „Péter, Jézus Krisztusnak apostola, a Pontusban. Galáciában, Kappadócziában, Ázsiában és Bithiniában elszéledt, és szétszóródott jövevényeknek, vagyis idegenekenek, azaz akik rövid ideig, átmenetileg idegen helyen tartózkodnak, tehát olyanok, akiknek nem otthona a világ. És ha Atyának hívjátok őt, aki személyválogatás nélkül, és elfogulatlanul válogat ki, kinek-kinek cselekedete, tevékenysége, munkássága szerint, szent félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek a ti vándorlásotok, zsellérségetek idejét. Tudván, hogy nem veszendő holmin, nem romlandó, múlandó, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló, értéktelen, és üres életetekből, életmódotokból. Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen, be nem szennyezett, mocsoktalan bárányén, a Krisztusén. Tehát: Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, mint zarándokokat, vándorokat, hontalanokat, tartóztassátok meg magatokat, vagyis tartózkodjatok a hústesti kívánságoktól, és vágyaktól, amelyek az életetek ellen vitézkednek, és küzdenek, amelyek hadat viselnek életetek ellen)” (1Pét 1,1.17-19.és 2,11).

2 Kor. 5,7 Mert hitben járunk, szó szerint: hitben járunk-kelünk, forgolódunk, életmódot folytatunk, és nem látásban, nem fizikai érzékelésben, vagy szemlélésben, mert a szemlélet még nem osztályrészünk^*

*Azért: „Mert most még ugyanis tükör által homályosan látunk - Itt a mondat: tükörből nézünk mindent, és a kép nem tiszta, vagy nem fejthető meg jól, homályos marad. - Akkor pedig színről-színre, azaz szemtől szembe. Most rész szerint van bennem az ismeret, most még csak töredékes a tudásom, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem, ahogy énrám ismert az Isten” (1 Kor. 13,12)

De már: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk,csak még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van, vagyis olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában” (1 Ján. 3,2).

2 Kor. 5,8 Bizodalmunk pedig van, azért inkább szeretnénk kiköltözni e testből (szómato): a földi élet megjelenési formájából, és elköltözni az Úrhoz.

[Más fordítás: Ám bizalom tölt el bennünket, így jobban szeretnénk megválni a testtől (szómato), vagyis a földi élet megjelenési formájától és hazaérkezni az Úrhoz]^*

*És így folytatja az apostol: „Mert szorongattatom, és vívódom, gyötrődök e kettő között, kívánva, és vágyva vágyok elköltözni, vagyis hazatérni, és a Krisztussal lenni, Vele létezni; mert ez sokkal inkább jobb.

[Más fordítás: Mind a kettő vonz: Szeretnék elköltözni, és megszabadulni, hogy Krisztussal egyesüljek, mert ez mindennél jobb volna]” (Fil. 1,23).

2 Kor. 5,9 Azért igyekezünk is kedvében járni, és neki tetszeni, hogy akár otthon lakunk, és közel vagyunk hozzá, vagy nála vagyunk, akár elköltözünk, vagyis távol járunk, és élünk Tőle, néki kedvesek legyünk^*

*És így folytatódik a kijelentés: „Meggondolván ítéljétek meg tehát, mi legyen kedves az Úrnak” (Eféz. 5,10)

„És ne szabjátok magatokat, ne igazodjatok, ne legyetek hasonlóvá, ne alkalmazkodjatok, és ne idomuljatok e világhoz, ehhez a létkorszakhoz. Hanem változzatok el, formáljátok át, változtassátok meg magatokat a ti elméteknek a ti értelmetek, gondolkodásotok, megértésetek, vélekedésetek, a szellemetek belső, értelmes felfogóképességének megújulása által, vagyis gondolkodásmódotok megújításával alakuljatok át úgy, hogy megvizsgáljátok, és felismerjétek, megítélhessétek, megválasszátok, és azt próbálgassátok mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata. Mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes; ami neki tetsző” (Róm. 12,2)

 „Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata” (Ef. 5,17).

2 Kor. 5,10 Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk, és leplezetlenül kell odaállnunk, és láthatókká kell lennünk  a Krisztus ítélőszéke, azaz díjkiosztó emelvénye előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, amiket e testben (szómato): lényében, személyében cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt, vagyis rosszat, romlott, züllött, gyalázatos, káros, ártalmas, értéktelen, hitvány dolgot^*

*Mert Isten: „Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli, azaz helyrehozza a helytelent majd a föld kerekségén az egész emberiségben, igazságban, azaz jogosság és igazságosságban egy férfiú által, kit arra rendelt, akit erre kiválasztott; bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá őt halottaiból, a halálból” (Csel. 17,31)

És Ő: „Tettei szerint fizet az embernek: mindenki azt találja, amit keresett” (Jób. 34,11)

„Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az” (Préd. 12,16)

Ezért figyelmeztet az apostol: „Te pedig miért kárhoztatod, azaz ítéled el a te atyádfiát, a te testvéredet, avagy te is miért veted meg, és nézed le, állítod semminek a te atyádfiát, a testvéredet, vagy embertársadat? Hiszen mindnyájan oda állunk majd a Krisztus ítélőszéke, azaz díjkiosztó emelvénye, trónja elé” (Róm. 14,10)

Mert: „Ő megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy Ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. Erről, vagyis Róla a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatát veszi, az ő neve által mindenki, aki hiszen Őbenne” (Csel. 10,42-43)

Ezért: „Kérve kérlek az Isten, a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában. Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, és alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts, biztass, bátoríts teljes béketűréssel, türelemmel és tanítással” (2 Tim. 4,1-2)

„Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok! Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől, teljes egészében, és a ti egész valótok (pneuma): szellemetek, mind életetek, mind testetek, vagyis (szóma): egész személyetek feddhetetlenül, és teljes épségben őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére, az Ő látogatására” (1 Thess. 5,22-23)

Az is kijelentést nyer, hogy a hit és a szeretet cselekedetei alapján történik a megítélés: „Titeket pedig gyarapítson az Úr, gazdagítson és tegyen bőségesekké az egymás iránt és mindenki iránt való szeretetben, amilyenek vagyunk mi is ti irántatok, és ahogyan mi is szeretünk titeket. Hogy erősekké tegye a ti szíveteket, feddhetetlenekké a szentségben, a szent életben, a mi Istenünk és Atyánk színe előtt, amikor eljő a mi Urunk Jézus Krisztus minden ő szenteivel egyetemben” (1 Thess. 3,12-13)

„Mert Krisztus Jézusban csak a szeretet által munkálkodó hit számít” (Gal. 5,6).

2 Kor. 5,11 Ismervén tehát az Úrnak félelmét, az Igét hirdetjük, és embereket térítünk. Isten előtt pedig nyilván vagyunk, teljesen át vagyunk világítva, és nyíltan állunk. remélem azonban, hogy a ti lelkiismeretetek, vagyis szellemi-önismeretetek előtt is nyilván vagyunk, és nyíltan állunk.

[Más fordítás: Mivel az Úr félelme átjár bennünket, igyekszünk meggyőzni, és megnyerni az embereket, hiszen az Isten ismer minket, és remélem, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is tisztán állunk]^*

*Az apostol így figyelmezteti, és buzdítja a mindenkori hívőket: „Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván, és a kedvező alkalmakat jól használjátok fel” (Kol. 4,5)

 És: „Meglássátok annakokáért, és jól vigyázzatok, hogy mimódon okkal járjatok, és hogy hogyan éltek, ne esztelenül, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek: Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők, és napok gonoszok” (Eféz. 5,15-16)

És aki hirdeti az Igét: „Szükséges, hogy a kívülállóknak is jó véleményük legyen róla, nehogy gyalázatba és az ördög csapdájába essék” (1Tim. 3,7).

2 Kor. 5,12 Mert nem ajánljuk ismét magunkat néktek, hanem lehetőséget, és alkalmat adunk tinéktek a velünk való dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek a színből és nem szívből dicsekedőknek

[Más fordítás: Hogy legyen mit felelnetek azoknak, akik azzal dicsekednek, ami csak látszat, és nem azzal, ami a szívben van, akik külső megjelenéssel dicsekednek és nem szívvel, akik dicsőségüket a látszatban keresik és nem a szívük igazságában]^*

*Ezek azok: Akik hústesti értelemben akarnak tetszést aratni…” (Gal. 6,12)

 Hát: „Elkezdjük-e ismét ajánlgatni magunkat? Vagy talán rászorulunk, vagy szükségünk van, mint némelyeknek, ajánló levelekre hozzátok, avagy tőletek?” (2 Kor. 3,1)

„Mert nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik önmagukat ajánlják. De ezek nem veszik észre, hogy magukhoz mérik, és magukhoz hasonlítják önmagukat” (2 Kor. 10,12).

2 Kor. 5,13 Ha azért bolondok vagyunk, vagyis ha önkívületbe, extázisba kerülünk, ha elragadtatunk, és magunkon kívül vagyunk, Istenért van ez. Ha eszesek vagyunk, ha a józanésznek megfelelően járunk el, ha mérsékeljük magunkat, és önuralmat tanúsítunk, értetek van az, és nektek tárulunk fel.

2 Kor. 5,14 Mert a Krisztusnak szerelme, azaz Isten szeretete szorongat, és ösztönöz minket^*

*„Aki adta önmagát váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében” (1 Tim. 2,6).

2 Kor. 5,15 Úgy vélekedvén, és arra a meggyőződésre jutva, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak, azaz következőleg mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámasztatott^*

*„Aki meghalt érettünk, hogy akár ébren vagyunk, akár aluszunk, vagyis akár élünk, akár meghaltunk, együtt éljünk ő vele” (1 Thess. 5,10)

„Hogy többé ne embereknek kívánságai, ne emberi vágyak, szenvedélyek, hanem Isten akarata szerint, Isten akaratának megfelelően, és az Ő akaratától, elhatározásától és szándékától ösztönözve éljétek a hústestben hátralevő időt” (1Pét 4,2)

„Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk is, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. Mert azért halt meg és támadott fel, és kelt életre és lett élővé Krisztus, hogy mind holtakon mind élőkön uralkodjék, azaz hogy halottnak, élőnek ura legyen” (Róm. 14,8-9).

2 Kor. 5,16 Azért mi ezen túl senkit sem ismerünk hústest szerint; sőt ha ismertük is Krisztust hústest szerint, vagyis ha azelőtt emberileg ismertük is, de mostmár többé nem úgy ismerjük.

2 Kor. 5,17 Azért ha valaki, azaz mindenki, aki Krisztusban van, új ismeretlen, szokatlan, meglepő teremtés, az új teremtmény; a régiek, vagyis az eredeti, kezdeti, ősi elmúltak, a régi megszűnt, tovatűnt, ímé, újjá lett minden, és valami új valósult meg, új jött létre, új állt elő^*

*A kijelentés így hangzik: És monda az, aki a királyiszéken, a trónuson ül vala: Ímé mindent újjá teszek, mindent újjáteremtek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek, megbízhatók, és igazak” (Jel. 21,5)

Hogy: „A nép, amelyet magamnak alkoték, amelyet magamnak formáltam, hirdesse dicséretemet” (Ésa. 43,21)

„Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; Ő alkotott minket és nem magunk; Az övéi vagyunk, az ő népe és az ő legelőinek juhai, az Ő nyája vagyunk” (Zsolt. 100,3)

„Mert az Ő alkotása az Ő remekművei vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk, és azok szerint éljünk” (Eféz. 2,10)

„Aki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és minden gonoszságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet a maga népévé, jó cselekedetekre törekvőt” (Tit. 2,14)

Az Úr Jézus kijelentése így hangzik: „… Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami hústesttől született, hústest az; és a mi Szellemtől született, szellem az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek” (Ján. 3,5-7).

 Olyanokká: „Akik nem vérből, sem a hústestnek akaratából, vágyából, ösztönéből, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istenből születtek” (Ján. 1,13)

És aki már újonnan – vagyis a Szent Szellemtől, és Isten Igéje által – született, az ilyen megvallást tesz: „Áldott, és imádni való az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága, könyörületessége, gyengéd, szerető irgalma szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által” (1Pét 1,3)

Hiszen: „Az ő akarata szült minket az igazságnak igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk” (Jak. 1,18)

Az újjászülő beszéd pedig: „…az igazság beszéde, mely az Evangélium” (Kol. 1,5)

 És ti: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által”  (1Pt. 1,23)

Aki: „nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szent Szellem által” (Tit. 3,5) 

„Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek…” (2 Pét. 1,4)

Így valósult meg a prófécia, amely az új teremtésnek figyelmeztetés is: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok…” (Ésa. 43,18-19)

„Mert ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek, és a régire nem is emlékeznek, még csak észbe sem jutnak” (Ésa. 65,17).

2 Kor. 5,18 Mindez pedig Istentől van, ezt Ő viszi végbe, és mindez Őbelőle támadt, aki minket önmagával megbékéltetett a Jézus Krisztuson (dia): keresztül, azaz akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát, és aki minket a kiengesztelés szolgálatával megbízott^*

*Mert Isten úgy határozott: „… hogy Őáltala békéltessen meg, és engeszteljen ki mindent, vagyis a mindenséget Magával, békességet szerezvén az Ő keresztjének, kínkarójának, a kínoszlopon kiontott vére által; Őáltala mindent, ami csak van, akár a földön, akár a mennyekben” (Kol. 1,20)

Az apostolok azt az örömhírt hirdetik, hogy ezt úgy tette meg Isten, hogy Isten: Az ellenségeskedést kiküszöbölte az Ő saját hústestében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén, megszüntetvén, érvénytelenné tette, hatályon kívül helyezte azért, hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Őmagában, békességet szerezvén, békességszerzővé tegye. „És hogy megbékéltesse, azaz kiengesztelje az Istennel mind a kettőt, egy testben (szóma) személyben a keresztfa, azaz a kínkaró, kínoszlop által, megölvén, elpusztítván ezen az ellenségeskedést. És eljövén örömhírként békességet hirdetett néktek, a távol valóknak és a közel valóknak. Mert Őáltala van menetelünk, és szabad utunk mindkettőnknek egy Szellemben az Atyához” (Eféz. 2,15-17).

„Ezért Isten ingyen, ajándékképpen igazítja meg őket, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.

[Más fordítás: Megigazulásukat azonban ingyen, az ő kegyelméből kapják a Krisztus Jézus kifizette váltság általi szabadítás révén, amelyet a Krisztus Jézus megváltó munkája fordított felénk].

Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő véres áldozatul, - fedélnek, mint előkép. Ő a frigyláda fedele a Templomban, vagyis az irgalom helye, a kiengesztelés - Azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát, és az Ő igazságosságát, az Ő igazzá tételét megmutassa nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként. Isten ugyanis az előbb, a korábban elkövetett bűnöket végtelen türelmében elnézte, elengedte, és megbocsátotta” (Róm. 3,24-25)

„Mert Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, a mi céltévesztésünkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is” (1 Ján. 2,2)

És: „Mert ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel, azaz megbékéltetett minket önmagával az ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az ő élete által minekutána megbékéltünk vele. [Más fordítás: akkor mennyivel inkább üdvözíteni fog a Belőle belénk ömlő élet révén]” (Róm. 5,10)

„Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért, azaz céltévesztésünkért” (1 Ján. 4,10).

2 Kor. 5,19 Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette önmagával a világot. Nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek igéjét.

[Más fordítás: Isten volt a Krisztusban, amikor a világot magával kiengesztelte, nem számítva fel nekik az eleséseket, a hibás lépéseket, botlásokat, baklövéseket, melléfogásokat, törvényszegéseket, sőt belénk helyezte a kibékítés, a kiengesztelődés (logoszát), igéjét]^*

*A nemzetbeliekhez így szól a Szent Szellem: „Titeket is, kik hajdan elidegenültek, ezért idegenek, és ellenségek valátok, vagyis ellenséges gondolkozásúak, és érzületűek voltatok gonosz cselekedetekben, haszontalan, káros tetteitekben gyönyörködő értelmetek miatt, most mégis megbékéltetett, és most nektek is megszerezte a kiengesztelődést” (Kol. 1,21).

2 Kor. 5,20 Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne, és bátorítana benneteket mi általunk: Krisztusért, a Krisztus nevében kérünk, béküljetek meg, engesztelődjetek ki az Istennel^*

*És így folytatja az apostol: „Amelyért követséget viselek láncok között, még a bilincsben is; hogy bátran szóljak arról, amiképpen kell szólanom, és hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell” (Eféz. 6,20).

2 Kor. 5,21 Mert azt, aki bűnt, azaz céltévesztést nem ismert, bűnné azaz céltévesztéssé tette értünk, azért, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne. Hogy általa megigazultak legyünk Istenben^*

*Péter apostol bizonyságtétele szerint, Őt: „Aki bűnt nem cselekedett, és követett el, aki nem vétette el a célt, sem a szájában álnokság nem találtatott. Akinek csalárdságot, hamis szót nem találtak szájában. Aki szidalmaztatván, becsmérelve, ócsárolva, gyalázva nem szidalmazott, és a szidalmat nem viszonozta. Aki mikor gyalázták, gyalázást vissza nem mondott, szenvedvén nem fenyegetőzött. Hanem hagyta az igazságosan ítélőre, és átadta ügyét az igazságosan ítélőnek. Aki a mi bűneinket, azaz a mi céltévesztésünket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, a céltévesztésre ne legyünk kaphatók, és megigazult életet éljünk. Akinek sebeivel gyógyultatok meg, akinek véres zúzódásai gyógyítottak meg titeket, teljessé, éppé téve, igen az ő sajgó sebei által gyógyultatok meg” (1Pét 2:22-24)

 Ézsaiás így prófétál Róla: „A fogságból és ítéletből ragadtatott el, vagyis fogság és ítélet nélkül hurcolták el. És kortársainál ki gondolt arra, és ki törődött azzal, hogy kivágatott az élők földéből, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népem bűnéért, vagyis törvénysértéséért, lőn rajta vereség, hogy népe törvényszegése miatt éri a büntetés?! És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és nem követett el gonoszságot, és álnokság sem találtatott szájában, és nem beszélt álnokul” (Ésa. 53,8-9)

És tette ezt Isten azért: „Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mivel a törvény a maga részéről tehetetlenséget mutatott, mivelhogy erőtlen  vala a hústest miatt, amelyet a hústest gyengévé tett. Az Isten azt megtette az ő saját Fiát elbocsátván, és elküldvén bűn, azaz a céltévesztés hústestének hasonlatosságában, hasonmásában, és a bűnért, vagyis a céltévesztés miatt. Kárhoztatá, azaz elítélte a bűnt, azaz a céltévesztést a hústestben” (Róm. 8,3)

És tette ezt azért, hogy az embert kiszabadítsa az ördög hatalmából: „Mivel tehát a gyermekek hústestből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által működésképtelenné tegye azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, És megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának” (Zsid. 2,14-15)

„Krisztus váltott meg minket, és kivásárolt bennünket, váltságdíj ellenében felszabadított a törvény átka alól, átokká, vagyis az átok hordozójává levén, és átok alá került érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki szárazfán függ. Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, szálljon a nemzetekre, hogy a Szellem ígéretét elnyerjük, és befogadjuk hit által, és a hiten keresztül” (Gal. 3,13-14)

„Őbenne van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek, azaz a céltévesztésünknek bocsánata, elengedése, és eltörlése, az Ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Eféz. 1,7)

„hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk” (Gal. 4,5)

Így váltunk szabaddá: „Mert a Jézus Krisztusban való élet Szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől” (Róm. 8,2)

Az Úr Jézus győzött!

Hallgass Isten küldöttére.

Az Úr bátorítása.

Isten küldötteiről

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

A megtapasztalásaink nem egy második Biblia. Nem a Bibliát kell a megtapasztalásaink fényében értelmeznünk, hanem a megtapasztalásainkat kell a Biblia fényében ellenőriznünk. 

REINHARD BONNKE

László Boda

 

László Boda

 

 

Uram, adj szeretetet.

2 Korintusi levél 4. fejezet: Isten ereje az emberi gyöngeségben. (göröggel és kapcsolódó igékkel / REVIDEÁLT)

2 Kor. 4,1 Annakokáért, mivelhogy ilyen diakónusi szolgálatban vagyunk, amint a kegyelmet nyertük, és ahogy könyörületben részesültünk, nem csüggedünk el, nem veszítjük el bátorságunkat, és nem lankadunk nem restülünk meg]^*

*És így folytatja az apostol: „Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak, vagyis a nemzetekből valóknak hirdessem a Krisztus végére mehetetlen, és mérhetetlen gazdagságát” (Eféz. 3,8)

„Ki előbb istenkáromló, vagyis Őt káromló, és az övéit üldöző és erőszakoskodó valék, mert erőszakos ember voltam: de könyörült rajtam, és mégis irgalmat nyertem, mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben; Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el e világra, hogy megtartsa, vagyis üdvözítse a bűnösöket, azaz: a céltévesztőket, akik közül az első vagyok én. De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem mutassa meg legelőbb a teljes hosszútűrését, végtelen türelmét, példa gyanánt azoknak, akik majd hisznek Őbenne és így az örök életre jussanak” (1 Tim. 1,13.15-16)

Mert Ő az: Aki alkalmassá, és képessé tett minket, ezért elégségeseknek talált arra, hogy Újszövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Szellemé; mert a betű megöl, elpusztít, megfoszt az élettől, kioltja az életet, a Szellem pedig megelevenít, életre kelt, élővé tesz, feltámaszt, és éltet” (2 Kor. 3,6)

Ezért vallhatja: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Fil. 4,13)

Azért: „Hogy nyilvánvalóvá tegyem azt és hirdethessem úgy, amint nékem szólnom kell” (Kol. 4,4)

Nektek: „Akik hajdan, vagyis egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik nem kegyelmezettek voltatok, és akik számára nem volt irgalom, most pedig kegyelmezettek vagytok, és irgalomra találtatok” (1 Pét. 2,10)

2 Kor. 4,2 Hanem lemondtunk a szégyellni való titkokról, a szégyenletes dolgok, és titkos bűnök takargatásáról, mint akik nem járunk ravaszságban, nem alkalmazunk cselt, és nem is hamisítjuk meg, és nem is használjuk cselvetésre az Isten igéjét, logoszát. De a kinyilatkoztatott valóság nyílt hirdetésével, és láthatóvá tételével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten színe előtt^*

*És így folytatja az apostol: „Mert sem hízelkedő beszéddel, amint tudjátok, sem telhetetlenség színében, sem leplezett kapzsisággal nem léptünk fel soha, Isten a bizonyság, Ő a tanúnk” (1 Thess. 2,5)

„Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik meghamisítják és nyerészkedésre használják az Isten igéjét; hanem tisztán, és tiszta szívből, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban” (2 Kor. 2,17)

„Mert a mi buzdításunk, és a mi igehirdetésünk nem hitetésből van, nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, sem nem álnokságból” (1 Thess. 2,3)

„Mert nem tisztátalanságra, hanem megszentelődésre, és szentségre hívott el minket az Isten” (1 Thess. 4,7)

És: „… úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái; sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban” (2 Kor. 6,4)

 Mert: „Ismervén tehát az Úrnak félelmét, embereket térítünk, és győzünk meg, Isten előtt pedig nyíltan állunk. Remélem azonban, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is nyíltan állunk” (2 Kor. 5,11)

2 Kor. 4,3 Ha mégis leplezett, homályos, és mégsem érthető világosan a mi evangéliumunk, a mi örömüzenetünk, amit hirdetünk, azoknak leplezett, homályos, és csak azoknak nem érthető, akik elvesznek, vagyis akik elpusztulnak^*

*Mégpedig: „azon a napon, amelyen megítéli Isten az emberek rejtett gondolatait, titkait, és titkos dolgait az én evangéliumom szerint, amelyet hirdetek Krisztus Jézus által (Róm. 2,16)

Azért: „Mert a keresztről, azaz a kínoszlopról szóló beszéd, a logosz, az Ige bolondság, ostobaság, esztelenség, képtelenség ugyan azoknak, akik elvesznek, elpusztulnak, megsemmisülnek, de nekünk, akik üdvözülünk, vagyis bűnbocsánatot nyertünk, Istennek ereje és hatalma a szabadításra / megmentésre” (1Kor. 1,18)

2 Kor. 4,4 Az ilyen hitetleneknek e világkorszak istene megvakította az elméit, a gondolkozását, értelmét hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának, örömüzenetének világosságát, aki az Isten képe, Isten képmása^* azért, hogy a Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világossága, fénye ne ragyogjon fel nekik^**

*És: „Aki az Ő dicsőségének visszatükröződése, aki Isten dicsőségének a kisugárzása, és az ő valóságának, az Ő lényének képmása, aki hatalma szavával fenntartja, és hordozza a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a mennyei Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,3)

„Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született” (Kol. 1,15)

Filep azt kéri az Úr Jézustól, hogy mutassa meg nekik az Atyát: „Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?” (Ján. 14,9).

**Mert: „Mi az Istentől valók vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, az nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak, vagyis a valóságnak Szellemét és a tévelygésnek, a csalásnak, félrevezetésnek szellemét” (1 Ján. 4,6)

Ők azok: „Kik értelmükben meghomályosodtak, mert az ő elméjükre sötétség borult. Elidegenültek az isteni, és az Istennek tetsző élettől a tudatlanság miatt, mert megmaradtak tévelygésükben, ezért keményedett meg a szívük)” (Eféz. 4,18)

 „Mi pedig nem a világ szellemét kaptuk, hanem az Istentől eredő, és az Istenből való Szellemet hogy megismerjük, és tudatában legyünk azoknak, amiket Isten kegyelme ajándékozott nekünk” (1Kor 2,12)

2 Kor. 4,5 Mert nem magunkat prédikáljuk és hirdetjük, hanem az Úr Jézus Krisztust, mint Urat. Magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, sőt rabszolgáitokat^* Jézusért, az Ő kedvéért^**

*Rabszolgái (dúlosz): parancsvégrehajtói; alárendeltjei; szó szerint: más irányítása ALATT EVEZŐ valaki; katonai jellegű szó. A harci gálya evezőse volt, megkülönböztetve a fedélzeten harcoló katonáktól. Nehéz, kemény munkát végző, felettesei parancsára cselekvő személy.

**„Mert úgy határoztam, és úgy döntöttem, hogy nem tudok közöttetek másról, és nem is akarok semmiről sem tudni csak Jézus Krisztusról, még pedig róla is, mint a megfeszítettről, vagyis az oszlopra feszítettről” (1Kor. 2,2)

Hát: „Úgy tekintsen, és értékeljen minket, és úgy számoljon velünk minden ember, mint Krisztus szolgáival, és Isten szent titkainak sáfáraival, gondnokaival, intézőivel” (1 Kor. 4,1).

2 Kor. 4,6 Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, fény támadjon, ő maga gyújtott, és támasztott világosságot. Ő csillant és ragyogott fel a mi szívünkben, a mi bensőnkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.

[Más fordítás: Hogy terjedjen ismerete az Isten dicsőségének, mely Jézus Krisztus személyében fényeskedik, annak a dicsőséges felismerésnek sugároztatására, mely Istennek a Krisztus orcáján megjelenő fénye]^*

*Mert: „… ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság” (1 Móz. 1,3)

Az Úr Jézus azt mondja Pál apostolnak: „Azért küldelek el, hogy megnyissad szemeiket, hogy a sötétségből világosságra, a fényre, és a Sátánnak, az ellenségnek hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek, vagyis céltévesztésüknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt, azaz örökséget nyerjenek az én bennem való hit által” (Csel. 26,18)

Az apostol pedig így szól a hívőkhöz: „Mert valátok egykor régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok és éljetek” (Eféz. 5,8)

Az Úr Jézus kijelentése: „Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz” (Ján. 12,46).

Dávid már így prófétál Róla: „Mert te gyújtod meg az én szövétnekemet, te gyújtasz nekem mécsest; az Úr az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet. Uram, fénysugarat ad nekem a sötétségben” (Zsolt. 18,29)

Mert: „Az Úrtól való szövétnek, az ÚRtól kapott mécses az embernek életet adó ereje, aki megvizsgálja a szívnek minden rejtekét, és egészen átkutatja bensőnket” (Péld. 20,27).

2 Kor. 4,7 Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta, rendkívüli nagysága, és mindent felülmúló hatalma Istené legyen, Istentől, és nem belőlünk eredőnek tűnjék fel, és nem magunktól valónak látszon^*

*És az apostol így folytatja: „hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején, és hatalmán nyugodjék” (1Kor. 2,5)

„És kérem is, hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcsességnek és kijelentésnek, kinyilatkoztatásnak, leleplezésnek Szellemét az Ő megismerésében

[Más fordítás: Annak a bölcsességnek és leleplezésnek Szellemét adja néktek, melyet az ő megismerése nyújt” (Eféz. 1,17)]

Hogy megtudjátok, hogy: „… mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, és mibennünk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája, hatalmas erejének bennünk munkálkodása szerint,

[Más fordítás: Hogy: Mennyire felülmúl mindent az ő nagy hatalma a mi életünkben, akik abban a mértékben hittünk, ahogy az ő erejének uralkodó hatalmát a Krisztus életében munkálkodni láttuk] (Eféz. 1,19).

2 Kor. 4,8 Mindenütt nyomorgattatunk, mindenfelől szorongatnak, zaklatnak minket, de meg nem szoríttatunk, de össze nem zúznak, nem szorítanak zsákutcába; kétségeskedünk, és kétségek között, tanácstalanok vagyunk, bizonytalanságban élünk, nem látjuk a kiutat, de nem esünk kétségbe^*

*És így folytatja az apostol: „Mert nem akarjuk, hogy ne tudjatok atyámfiai a mi nyomorúságunk, háborúságunk, szorongattatásunk, üldöztetésünk felől, amely Ázsiában esett rajtunk, hogy felette igen, erőnk felett megterheltettünk, hogy képességünket messze felülmúló teher, és nyomás nehezedett reánk. Úgyhogy életünk vagyis életben maradásunk felől is kétségben  valánk, és bizonytalanok, végsőkig tanácstalanok, elcsüggedtek és zavarban voltunk. Sőt magunk is halálra szántuk magunkat, hogy ne bizakodnánk mi magunkban, hanem abban az Istenben, aki feltámasztja, és életre kelti a holtakat. Aki ilyen nagy halálból, ilyen nagy halálos veszedelemből kiragadott, és megszabadított bennünket, és megszabadít minket: akiben reménykedünk, és akire elváró reménységgel számítunk, és akiben megbízunk, hogy ezután is meg fog szabadítani, és ki fog menteni” (2 Kor. 1,8-10)

„Mert mikor Macedóniába jöttünk, sem volt semmi nyugodalma a mi hústestünknek, sőt mindenképen nyomorogtunk, és gyötrődtünk; kívül harc, belűl félelem” (2 Kor. 7,5)

De Dáviddal együtt vallja: „Ha elfogyatkozik, és ha elenyészik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, és te maradsz, oh Isten, mindörökké!” (Zsolt. 73,26)

Mert: „Az Úr az én osztályos részem és poharam; te támogatod, és te tartod kezedben az én sorsomat” (Zsolt. 16,5)

„Azért tehát nem csüggedünk, nem fáradunk bele, nem lankadunk meg, nem merülünk ki, nem restülünk meg, nem veszítjük el kedvünket, és bátorságunkat; sőt ha a mi külső emberünk tönkre is megy, elpusztul, megsemmisül, a belső emberünk mindazáltal napról-napra megújul, és minden nap épül. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy, sőt minden mértéket meghaladó örök dicsőséget szerez nékünk (2 Kor. 4,16-17)

„Mert azt tartom, és állítom, hogy amiket most, a jelenlegi időszakban szenvedünk, megtapasztalunk, ami történik velünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik.

[Más fordítás: Véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul, és láthatóvá lesz; ki fog nyilatkozni rajtunk. Úgy számítom ugyanis, hogy a mostani idő, vagyis ennek az életnek szenvedései nem érdemlik meg, hogy összehasonlítsuk őket azzal a dicsőséggel, melyre értünk egyszer a lepel le fog hullani]” (Róm. 8,18).

2 Kor. 4,9 Üldöztetünk, háborúságot szenvedünk, és megaláztatunk, de el nem hagyatunk, de nem leszünk cserbenhagyottakká; tiportatunk, levernek, és földre terítenek bennünket, de el nem veszünk; el nem pusztulunk^*

*És azért nem pusztulunk el, ahogy Dávid megvallja: „Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit, és útját kedveli. az ÚR irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki. Ha elesik is, nem terül el, és nem marad fekve, mert az Úr támogatja kezével” (Zsolt. 37,23-24)

„Mert ha hétszer elesik, összeomlik, megbuki, is az igaz, ugyan mégis felkél azért; az istentelenek, vagyis az Isten nélkül élők, a hitetlenek pedig csak egy nyavalyával is elvesznek, mert elbuknak a bajban” (Péld. 24,16)

„De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét. Benne reménykedem; mert meghallgat engem az én Istenem! Hát: „Ne örülj bajomnak, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a setétségben ülnék is, az Úr az én világosságom!” (Mik. 7,7-8)

Az Úr Jézus előre figyelmezteti az Övéit, hogy nem rendkívüli dolog történik velük: „Emlékezzetek meg ama beszédekről, azokról az igékről, amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet, az én igémet megtartották, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki küldött engem” (Ján. 15,20-21).

2 Kor. 4,10 Mindenkor testünkben, teljes lényünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, az Ő halálra adatását, és kínszenvedését azért, hogy a Jézusnak élete is szemmel látható legyen, és megnyilvánuljon a mi testünkben, egész lényünkben^*

*Az apostol megvallása: „Mert amint bőséggel kijutott nékünk a Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vigasztalásunk, és megbátorodásunk is Krisztus által” (2 Kor. 1,5)

De: „Most örülök a ti érettetek való, az érettetek elviselt szenvedéseimnek, és a magam részéről betöltöm, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek, vagyis a Krisztusért való szorongattatásaimnak az én hústestemben az Ő testéért, vagyis az Ő személyéért, ami az egyház, vagyis a kihívottak közössége” (Kol. 1,24)

„Naponként halál révén állok. A veletek való dicsekedésre mondom, mely van nékem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

(Más fordítás: Naponként halálos veszélyben forgok, ami olyan igaz testvérek, mint az, hogy dicsekvésem vagytok a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (1 Kor. 15,31)

„Annakokáért tehát mindent elszenvedek, és állhatatosan eltűrök, elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget, azaz a megváltást, megmenekülést, szabadulást, egészséget, megmentést, örök mennyei dicsőséggel együtt, vagyis az örök dicsőségben” (2 Tim. 2,10).

2 Kor. 4,11 Mert mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk. Akiknek a természeti, fizikai, biológiai életünk állandóan ki van téve a halálnak Jézusért, hogy a Jézus természetfeletti, örök élete is látható legyen, megnyilvánuljon, megmutatkozzon a mi halandó hústestünkben.

2 Kor. 4,12 Azért így hát a halál mi bennünk munkálkodik, működik, végzi munkáját, az élet pedig ti bennetek^*

*És így folytatja az apostol: „Mert úgy vélem, és úgy látom, hogy az Isten minket, az apostolokat, a kiküldötteket, vagyis az evangélium nagyköveteit, utolsókul állított, és tett szemlére, utolsókként mutatott be, mintegy halálra szántakul, halálra kijelöltnek. Mert színházi látványossága, csodája lettünk a világnak, az egész világegyetemnek, úgy angyaloknak, mint embereknek” (1 Kor. 4,9).

2 Kor. 4,13 Mivel pedig a hitnek mibennünk is ugyanaz a Szelleme él, mint amiről írva van: Hittem és azért szóltam, azért beszéltem. Hiszünk mi is, és annak megfelelően szólunk, és beszélünk^*

*Dávid is így beszél minden üldözés közepette is: „Hittem, azért szóltam; noha igen megaláztatott, és nyomorult valék” (Zsolt. 116,10)

Mert: „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a remélt dolgokban való bizalom, és nem a látható dolgok létéről való meggyőződés” (Zsid. 11.1)

Az Úr Jézus kijelentése, és ígérete: „Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj, és emelkedjél fel és ugorjál, vesd magadat a tengerbe! És szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki, annak meg is adatik az, amit mondott. Azért mondom néktek: Amit könyörgéstekben kértek, amiért imádkoztok, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és megkapjátok, és meglészen néktek, és meg is adatik nektek” (Márk. 11,23-24)

Az apostol megvallása: „Mert szívvel hiszünk az igazságra, vagyis hogy megigazuljunk, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre, vagyis hogy üdvözüljünk, azaz hogy megszabaduljunk, megmeneküljünk” (Róm. 10,10).

2 Kor. 4,14 Tudván, hogy aki feltámasztotta, életre keltette az Úr Jézust, Jézus által minket is feltámaszt, életre kelt, és veletek együtt maga elé állít^*

* „Mert: amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek, mindenki életre is kel, vagyis: emberen át jött a halottak feltámadása is. Mindenki pedig a maga rendje szerint, amikor sorra kerül. Első zsengeként támadt fel a Krisztus; azután, és attól kezdve, mindnyájan akik a Krisztuséi, akik Krisztushoz tartoznak, az ő eljövetelekor, az Ő megjelenésekor” (1 Kor. 15,22-23)

Isten az Ő hatalmát: „Amelyet megmutatott hatékonyan a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, amikor életre keltette a halottak közül, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben. Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és hatóerőn és uraságon és minden néven mely neveztetik, és valamennyi névnél, amelyet segítségül hívnak nemcsak e világon, nemcsak ebben a világkorszakban, hanem a következendőben, ami még KÖRÜL fog venni, vagyis az eljövendő világkorszakban is” (Eféz. 1,20-21)

És hogy életünk legyen, Isten: „titeket, kik holtak valátok a bűnökben és a ti hústesteteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket, Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára, azaz a kínoszlopra” (Kol. 2,13-14)

 „Mert amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt. Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket. Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt” (Zsolt. 103,11-13)

„Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az is bizonyos hogy az Isten előhozza azokat, akik elaludtak, a Jézus által Ővele együtt” (1 Thess. 4,14)

„Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, minket is feltámaszt az ő hatalma által” (1 Kor. 6,14)

 És az apostol bizonyságtétele: „A bemerítésben vele együtt eltemettek benneteket, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül, a halálból. És titeket, kik holtak valátok a bűnökben, azaz a félre-csúszásokban, botlás és eleséseitekben és a ti hústesteteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket, azaz félre-csúszásotokat, botlás és eleséseiteket” (Kol. 2,12-13)

Mert: „Minket, kik meg voltunk halva, és halottak voltunk a vétkek, azaz a hibás lépés, botlás, baklövés, melléfogás miatt, megelevenített, életre keltett együtt a Krisztussal, mert kegyelemből tartattatok meg; kegyelemből van üdvösségetek! És vele együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekbe, Krisztus Jézusban: (Eféz. 2,5-6)  

„Annakokáért ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén, Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel” (Kol. 3,1-2).

2 Kor. 4,15 Mert minden ti érettetek van, és mi is mindezeket ti érettetek szenvedjük, hogy a kegyelem sokasodva, és amely sokakon általmenve megsokasodik sokak által a hálaadást bőségessé, túláradóvá tegye az Isten dicsőségére.

2 Kor. 4,16 Azért nem csüggedünk, és nem fáradunk bele, nem lankadunk meg, nem merülünk ki, nem restülünk meg, nem veszítjük el kedvünket, és bátorságunkat; sőt ha a mi külső emberünk megromol, tönkre is megy, és elfogyatkozik, a belső emberünk mindazáltal napról-napra megújul, és minden nap épül^*

*Az Úr Jézus így szól a tanítványaihoz: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek” (Mát. 5,11-12)

És az apostol megvallása így hangzik: „Most örülök a ti érettetek elviselt szenvedéseimnek, és a magam részéről betöltöm ami híja van a Krisztusért való szorongattatásaimnak, az én hústestemben az Ő testéért, az Ő személyéért, ami az egyház, vagyis a kihívottak közössége” (Kol. 1,24)

„De ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papi szolgálatánál, mégis örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal” (Fil. 2,17)

„Annakokáért tehát mindent állhatatosan elszenvedek, eltűrök, és elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget, vagyis a megmenekülést, szabadulást, egészséget, megváltást, megmentést örök mennyei dicsőséggel egyben, az örök dicsőségben” (2 Tim. 2,10)

Már Dávid is azt vallja az üldözések közepette: „Ha elfogyatkozik, elenyészik is hústestem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, és te maradsz, oh Isten, mindörökké!” (Zsolt. 73,26)

„Aki jóval tölti be a te ékességedet, betölti javaival életedet, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé” (Zsolt. 103,5)

Mert: „… a kik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Ésa. 40,31).

2 Kor. 4,17 Mert a mi mostani pillanatnyi, könnyű, és könnyen elviselhető, jelentéktelen szenvedésünk, nyomorúságunk, szorongattatásunk, gyötrésünk, megpróbáltatásunk, gyötrődésünk, és szorongásunk igen-igen nagy, és minden mértéket meghaladó örök dicsőséget szerez nékünk. Ugyanis a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk, és munkál ki számunkra^*

*És így folytatódik a kijelentés: „De akár nyomorgattatunk, elnyomást, megpróbáltatást szenvedünk, szorongattatunk, háborgattatunk, kínoztatunk, zaklatnak, gyötörnek, szorult helyzetbe jutunk, a ti vigasztalástokért és üdvösségetekért van az. Vagyis: a bűnbocsánatért, megmenekülésetekért megszabadításotokért, oltalmazásotokért, biztonságotokért, jólétetekért, és jóllétetekért, azaz egészségetekért, és megtarttatásotokért van az, mely hathatós, és hatékonyan működik és erőt ad ugyanazon szenvedések - amit átéltek és megtapasztaltok - elviselésére, elhordozására, türelmes, kitartó várakozásra, amelyeket mi is szenvedünk. Akár megvigasztaltatunk a ti vigasztalástokért, és üdvösségekért van az. És a mi reménységünk erős, szilárd, és bizonyos felőletek” (2 Kor. 1,6)

„Mert azt tartom, és állítom, hogy amiket most, a jelenlegi időszakban szenvedünk, amit megtapasztalunk, és ami történik velünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik.

[Más fordítás: Véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul, és láthatóvá lesz, és ki fog nyilatkozni rajtunk. Úgy számítom ugyanis, hogy a mostani idő, vagyis ennek az életnek szenvedései nem érdemlik meg, hogy összehasonlítsuk őket azzal a dicsőséggel, melyre értünk egyszer a lepel le fog hullani]” (Róm. 8,18)

 „Akiket Isten hatalma őriz egy helyőrséggel, és megvéd hit, meggyőződés, hitvallás, és hűség által az üdvösségre, a megmenekülésre, amely készen van és készen vár, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen, és lelepleződjék. Amelyben örvendeztek, és ugrálva ujjongtok, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések ingerlés, provokáció, és a gonoszság megtapasztalása között, a sokféle, sokrétű kísértés miatt” (1Pét 1:5-6).

Hát: „Szeretteim, ne rémüljetek, és ne ütközzetek meg attól a tűztől, amely kísértés végett támadt köztetek, amelyen kell átjutnotok, mintha valami rémületes, szokatlan dolog történnék, és fordulna elő veletek” (1Pét 4:12).

„Sőt, amennyiben részetek van, vagyis részt vehettek a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor, lelepleződésekor, kinyilvánulásakor is vigadozva rendkívüli módon örülve, és ujjongva örvendezhessetek. A legteljesebb mértékben boldogok, és áldottak vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak, ha szidalmat kaptok, ha ócsárolnak titeket, mert megnyugszik, megpihen rajtatok a dicsőségnek, az Istennek Szelleme. Akit amazok káromolnak, becsmérelnek, és tiszteletlenül beszélnek Róla ugyan, de ti dicsőítitek azt” (1Pét 4:13-14)

„A mindenkegyelemnek szerzője, és Istene pedig, aki az ő örök dicsőségébe hívott el minket a Krisztus Jézusban. Titeket, akik rövid ideig keveset szenvedtetek, rövid szenvedéstek után, ő maga tesz tökéletesekké, alkalmassá, erősekké, szilárdakká, és támogat, és megalapoz, megszilárdít a szellemi ismeretekben és hatalomban” (1Pét 5:10).

Ezért: „Teljes örömnek tartsátok testvéreim, ha sokféle kísértésbe estek provokáció és a gonoszság megtapasztalása által” (Jak. 1,2)

Mert: „Aki az ő tulajdon az Ő saját Fiának nem kedvezett, nem kímélte, hanem őt mindnyájunkért odaadta, és áldozatul kiszolgáltatta mimódon ne ajándékozna, és miért ne adna ingyen; kegyelemből az ö Fiával együtt mindent minékünk?” (Róm. 8,32).

2 Kor. 4,18 Mivelhogy nem a láthatókra, nem a rövid ideig tartó, ideiglenes, átmeneti dolgokra és történésekre nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók^*

*És: „Mert reménységben tartattunk meg, ugyanis megváltásunk még reménybeli, met bár a megváltásunk már megtörtént, de a földi élet látható jelenségei ezt nem kinyilatkoztatják, hanem elrejtik. Ez a remény a mi bensőnkben a Szellemmel együtt van elhelyezve, és ez még nem látszik, mármint a mi „bensőnk”, vagy „belső emberünk. A reménység pedig, ha láttatik, amit már teljesedni látunk, többé nem reménység; mert amit lát valaki, miért reményli is azt? Ha pedig, amit nem látunk, azt reméljük, kitartással, állhatatosan, örömteli és békességes tűréssel, türelemmel várjuk” (Róm. 8,24-25)

És hogy mire várunk, arról így szól a Szent Szellem: „arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra” (1 Pét. 1,4)

A türelmes várakozás jutalma pedig: „tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát” (Kol. 3,24)

Már Dávidon keresztül is azt tanácsolja a Szent Szellem: „Légy csendben, és várj az Úrra…” (Zsolt. 37,7)

És mi: „… hirdetjük, és prédikáljuk amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, föl nem fogta, meg se gondolt, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Kor. 2,9)

Mert: „… hitben járunk, nem látásban” (2Kor. 5,7)

Az Úr bátorítása

Jakab 4,8

Megvallom, hogy nem félek semmilyen rossz hírtől.

És Téged magasztallak Uram, mert Benned gyönyörködhetek, és Te Benned bízom, ezért nem szégyenülök meg a veszedelmes időben, és jóllakom az éhség napjaiban. (Zsolt.37,4.19) Az oroszlánok szűkölködnek és éheznek, én pedig csak Benned bízom Uram, ezért nincs fogyatkozásom semmiben. 

(Zsolt.34,10.11)

Megvallás.

Isten népének tagja vagyok, és mi valamennyien

 „az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk ” 

(Eféz. 2,10).

IMMÁNUEL

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól.

Jézus a bűnösök barátja volt, akit nem érdekelt, mit gondolnak róla az emberek. Pál azt írta Róla: „önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel” (Fil 2:7). Nemcsak akkor áldozta fel a jó hírét, amikor a társadalom szélére szorult emberekkel érintkezett, hanem ma is kész feláldozni azért, hogy közösséget vállalhasson veled, velem, mindnyájunkkal. Neki ez így természetes. Az ötször elvált samáriai asszonnyal való találkozása tipikus példája ennek. Jézus tudta, hogy a nő bűnös, mégis olyan nyíltsággal beszélt vele, mintha a legközvetlenebb ismerőse lett volna. Legyetek áldottak! REINHARD BONNKE

Tivadar Kormos

 

Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely