1
Tim. 6,1
Akik iga alatt vannak [(dzügosz): járomba vannak fogva] mint [iga
alatt görnyedő] [(dúlosz):
rab)]szolgák, az ő uraikat [(idiosz deszpotész): saját gazdájukat] minden tisztességre [(timé): megbecsülésre] méltóknak tekintsék, hogy
Isten [az Úr] neve és a tudomány [(didaszkalia): a tanítás, tudás, ismeret] ne káromoltassék [(mé blaszphémeó): nehogy becsmérelve,
rágalmazva legyen]*
*És így folytatódik a kijelentés: „Kérlek
tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek méltón ahhoz az
elhívatáshoz, amellyel elhívattatok” (Eféz.
4,1).
És ismét: „Ti rabszolgák, engedelmesek legyetek a ti hústest szerint való, azaz
földi uraitoknak tiszteletteljes
félelemmel szíveteknek
egyenességében, vagyis félő tisztelettel és egyszerű szívvel, mint a
Krisztusnak; Nem a szemnek szolgálván, vagyis ne látszatra szolgáljatok, és ne
csak színből, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem mint Krisztus
rabszolgái, cselekedvén az Istennek akaratát teljes odaszánással, lelkesen. [Más fordítás: Ne csak akkor dolgozzatok, amikor
szem előtt vagytok! Ne csak az emberek tetszését keressétek! Szívvel-lélekkel
végezzétek a munkátokat, mint akik Istennek dolgoznak, és a Krisztusnak
szolgálnak, szívbéli odaadással], Jó
akarattal, és örömteli szívvel dolgozzatok; jó szándékkal, odaadással és
készséges akarattal, és buzgósággal végezve rabszolgálatotokat, mint akik az
Úrnak szolgálnak és nem embereknek; Tudván, hogy kiki ami jót cselekszik, azt
fogja kapni az Úrtól, akár szolga legyen, akár szabados” (Eféz. 6,5-8).
A Kolossébeli hívőket ugyanerre
figyelmezteti a Szent Szellem: „Ti rabszolgák, szót fogadjatok, és
engedelmeskedjetek minden
tekintetben a ti hústest szerint
való, azaz földi uraitoknak, nem
a szemnek szolgálván, - és még akkor is, mikor nem látnak benneteket,- ne
látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akarnak tetszeni, mint akik
embereknek tetszését hajszolják. Hanem szíveteknek egyenességében, tiszta
szívvel, az Úr iránti tiszteletből. És valamit tesztek, szívből, teljes
odaszánással, lelkesen végezzétek úgy, mint az Úrnak és nem úgy, mint az embereknek. Tudván, hogy ti az Úrtól
veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak rabszolgáltok, vagyis
tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr
Krisztusnak szolgáljatok tehát. Aki pedig igazságtalanságot cselekszik, és igazságtalanságával
kárt tesz, jutalmát veszi igazságtalanságának, mert azt kapja vissza, amit tett;
és nincsen személyválogatás, vagy részrehajlás” (Kol. 3,22-25).
És ha: „Szolgai
állapotban, rabszolgaként kaptad a
meghívást, ne törődj vele, és ne bánkódj, ne aggasszon, sőt ha szabad lehetsz
is, inkább maradj meg abban, és azt használd ki. Mert az Úrban elhívott rabszolga az Úrnak felszabadítottja,
szabadon bocsátottja, megszabadítottja. hasonlóképen, aki szabadságban, azaz
szabad emberként hívatott el, Krisztusnak rabszolgája” (1 Kor. 7,21-22).
És ez a
figyelmeztetés a minden korban élő hívőknek is szól: „A cselédek, és a szolgák
tiszteletteljes félelemmel engedelmeskedjenek az uraknak, és vessék magukat
parancsolóik alá, vagyis gazdáiknak; nem csak a jóknak és kíméleteseknek, nem
csak az engedékeny, szelíd, jóindulatúaknak, de a szívteleneknek, a
szigorúaknak is” (1Pét 2,18).
Titusznak ezt parancsolja az
apostol: „A szolgákat intsed, hogy az ő uraiknak engedelmeskedjenek, legyenek készségesek, mindenben kedvüket
keressék, ne ellenkezzenek, és ne feleseljenek. Ne tolvajkodjanak, és ne
lopjanak, hanem teljes jó hűséget, igazi, teljes megbízhatóságot tanúsítsanak;
hogy a mi megtartó, üdvözítő Istenünknek tudományát ékesítsék, és díszére
váljanak mindenben” (Tit. 2,9-10).
1 Tim. 6,3 Ha valaki
másképpen, és [(heterodidaszkaleó):
más tant] tanít, és nem követi a mi Urunk Jézus Krisztus
egészséges beszédeit [(hügiainó
logosz) romlatlan igéit] és a kegyesség szerint való, a [(euszebeia kata): hitnek megfelelő] tudományt [(didaszkalia):
tanítást]*
*És így folytatódik a
figyelmeztetés minden Istent szerető és Istent tisztelő emberhez, (hiszen
Timóteus jelentése: Isten szerető és tisztelő):
„Amiképpen Macedóniába menetelemkor kértelek [bátorítottalak, és buzdítottalak] téged, hogy maradj Efézusban [azért], hogy megmondjad [és megparancsold] némelyeknek
[és figyelmeztess egyeseket], ne
tanítsanak más tudományt [ne
hirdessenek tévtanokat, és ne
tanítsanak hamis tanítást], Se
mesékkel [és mondákkal,
mítoszokkal, vagy hitregékkel] és vége-hossza nélkül való nemzetségi
táblázatokkal ne foglalkozzanak [se ne figyeljenek mesékre és céltalan,
végnélküli nemzedéksorozatokra], amelyek
inkább versengéseket támasztanak [és
vitákra vezetnek és vitatkozásra adnak alkalmat], mint Istenben való
épülést [mint az Isten üdvözítő tervének megvalósítását] a hit által. [Más fordítás: Ne foglalkozzanak
emberek által kitalált történetekkel és a családjuk bizonytalan eredetével.
Ezek a dolgok csak arra jók, hogy vitatkozzanak rajtuk, és nem Isten munkáját
viszik előre. Isten tervei ugyanis hit által valósulnak meg]” (1 Tim. 1,3-4).
„Mert
van sok engedetlen, hiába való beszédű és csaló (akik fecsegők és ámítók), kiváltképpen a körülmetélkedésből valók (és
különösen a körülmetéltek között), Ezért
ne foglalkozzanak zsidó mondákkal, és az igazságot megvető emberek
parancsolataival” (Tit. 1,10.14).
És: „A
balgatag (az ostoba) vitatkozásokat
azonban és a nemzetségekről való tudakozásokat (a nemzetségtáblázatokkal
kapcsolatos kérdéseket,), és a civakodást
(a viszálykodásokat) és a törvény felől
való (és a törvényeskedő) harcokat
kerüld; mert haszontalanok és hiábavalók” (Tit. 3,9).
„A
szentségtelen és (szentségtörő) vénasszonyos meséket pedig eltávoztasd
(és utasítsd el). Hanem (inkább) gyakorold magadat a kegyességben (vagyis
az Istenfélő, hívő életben)” (1
Tim. 4,7).
És: „…
azokat szóljad (és azt hirdesd), amik
az egészséges tudományhoz illenek (és ami egyezik az egészséges
tanítással)” (Tit. 2,1).
Hiszen: „A
Szellem pedig nyilván [(rétósz): határozottan, világosan, egyértelműen] mondja, hogy az utolsó időben [(hüszterosz kairosz):
az elkövetkező legutolsó korszakban] némelyek elszakadnak [(aphisztémi): elpártolnak, eltávolodnak,
elkülönülnek, elhatárolják magukat, és külön útra térnek] a hittől, hitető [(planosz):
megtévesztő, csaló, félrevezető, eltévelyítő] szellemekre és [(daimonion): démoni] gonosz szellemek tanításaira figyelmezvén,
vagyis [ördögi, sátáni tanításokat hallgatva]” (1 Tim. 4,1).
És ez azért történik meg,
mert: „Valának pedig hamis próféták is a nép között, amiképpen ti köztetek
is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak közétek
becsempészni, [kik romboló szakadásokat, pusztító tévtanokat vezetnek be] és
az Urat, aki megváltotta [megvásárolta] őket, megtagadván, önmagukra
hirtelen való veszedelmet [pusztulást] hoznak” (2 Pét.
2,1).
Pál apostol így
figyelmeztet minden Istent szeretőt, kifejtve az utolsó napok jellemzőit: „Azt
pedig tudd [és értsd] meg, hogy az utolsó napokban [(hémera):
a legvégső időszakban] nehéz [(khaleposz): nehezen
elviselhető, veszélyes, ártalmas, kegyetlen, keserves, gyötrelmes, durva] idők
állanak be [(kairosz enisztémi): időszakok következnek, és
jönnek]. Mert lesznek ez emberek olyanok: „Kiknél megvan [akik megtartják,
megőrzik] a kegyességnek [(euszebeia): az istenfélelemnek,
az Isten tiszteletének, és a hitnek] látszatát [(morphószisz):
külső formáját, hitben folyó életet színlelők ugyan], de megtagadják [(arneomai):
ellentmondanak, azaz megtagadják, elutasítják] annak erejét [(dünamisz):
a lényegét, erőmegnyilvánulását, csodatevő erő képességét, hatalmát, magát a
csodát, az ilyeneknél a kegyesség ereje csődöt vall]. És ezeket kerüld [(apotrepó):
fordulj el tehát ezektől, és tartsd távol magadtól]” (2 Tim. 3,1-5).
Péter apostolon
keresztül folytatódik a kijelentés: „Tudjátok meg először is azt, hogy az
utolsó időben csúfolódók támadnak, akik saját kívánságaik szerint járnak (élnek)”
(2 Pét. 3,3).
„És sokan fogják
követni azoknak romlottságát (és kicsapongásaikat); akik miatt az
igazság útja káromoltatni fog. És a telhetetlenség miatt költött beszédekkel
vásárt űznek belőletek (és szép szavakkal fognak kifosztani kapzsiságukban
benneteket); kiknek kárhoztatásuk régtől fogva nem szünetel (mert
ellenük már régóta készen van az ítélet), és romlásuk nem szunnyad (és
nem kerülik el pusztulásukat). Főképpen pedig azok, akik a hústestet
követvén, tisztátalan kívánságban járnak (akik tisztátalan vágyaik után
mennek), és a hatalmasságot (és az Isten felségét) megvetik. Vakmerők,
(elbizakodottak) maguknak kedveskedők, akik a méltóságokat (a dicsőséges
hatalmakat) káromolni nem rettegnek: Holott még az angyalok, akik erőre és
hatalomra nézve nagyobbak (és felülmúlják őket), nem szólnak azok
ellen az Úr előtt káromló ítéletet. De ezek, mint oktalan természeti állatok,
amelyek megfogatásra és elpusztításra (levágásra) valók, azokat, amiket
nem ismernek, káromolván, azoknak pusztulásával (és hozzájuk hasonlóan) fognak
elpusztulni” (2 Pét. 2,2-3.10-12).
Ők azok: „Akik bár
fölismerték sem értették Isten rendelkezését, Isten végzését, igazságát,
döntését, hogy aki effélét művel, és cselekszik, méltó a halálra, mégis
ilyeneket nemcsak tesznek, sőt a tetteseknek, akik ilyeneket művelnek, még
helyeselnek is, velük egyetértenek, és oltalmazzák azokat” (Róm 1,32).
És bár: „Vallják,
[vagyis tudják, és tisztában vannak vele, elismerik, és megvallják] hogy
Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják [a tetteik ennek
ellentmond], mivelhogy utálatosak és hitetlenek [és engedetlenek,
meggyőzhetetlenek, makacsok, és csökönyösek] és minden jó cselekedetre
méltatlanok [és alkalmatlanok, használhatatlanok, és megbízhatatlanok, és
nem állják ki a próbát]. »Más fordítás: Hangoztatják,
hogy ismerik az Istent, de tetteikkel megtagadják, mert utálatra méltók,
konokok, semmi jóra nem képesek«” (Tit. 1,16).
Ezek azok a vallásos
emberek – akik csak beszélnek az Úr Jézusról, de nem fogadták be, és a
szívükben nem Ő él, azoknak – azt mondja az Úr: „Mérges kígyóknak
[viperáknak] fajzatai [ivadékai], mi módon [és hogyan] szólhattok
jókat [és hogy is volnátok képesek jót beszélni], holott gonoszak
[rossz, káros, semmirekellő, hitvány] vagytok? Mert a szívnek teljességéből [bőségéből]
szól a száj [Más fordítás: Mert amivel
csordultig van, amitől túlárad a szív, azt szólja a száj]. De mondom néktek:
Minden hivalkodó [haszontalan, hiábavaló, felesleges, hatástalan,
eredménytelen] beszédért [rémáért: kijelentésért, ami
lehet: mondás, megnyilatkozás, Ige], amit beszélnek [amit valaha kimondanak]
az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszédedből [logoszodból:
ami lehet: szó, beszéd (annak minden fajtája: kérdés, állítás, kijelentés,
tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás; üzenet; utasítás, parancs] ismertetel
[szavaid alapján nyilvánítanak] igaznak [és igazulsz meg]. És a te
beszédidből ismertetel hamisnak [mert szavaid alapján mentenek fel,
és szavaid alapján marasztalnak el téged és vonsz magadra ítéletet]” (Mát.
12,34.36-37).
Ők azok, akik azt
mondják: „… Ismerem őt, (vagyis az Úr Jézust) de az ő parancsolatait
nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság” (1 Ján. 2,4).
Vagyis nincs bennük Szent
Szellem: „… mert a Szellem az Igazság” (1 Ján. 5,6).
„Még ha azt mondják is: Él az Úr! Bizony hamisan
esküsznek!” (Jer. 5,2).
Az ember szívéről
(bensőjéről) Isten véleménye: „És (amikor) látá az Úr, hogy
megsokasult (és mennyire elhatalmasodott) az ember gonoszsága a földön,
és hogy (az ember) szíve gondolatának minden (szándéka és) alkotása
szüntelen csak gonosz” (1 Móz. 6,5).
„… mert az ember szívének gondolata (szándéka) gonosz az ő
ifjúságától fogva…” (1 Móz. 8,21).
Mert: „Csalárdabb a
szív mindennél, és gonosz az (javíthatatlan); kicsoda ismerhetné azt
(ki tudná kiismerni)? Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem (Én…
vagyok a szívek vizsgálója) és a veséket vizsgálom (és a szellemek
megítélője), hogy megfizessek kinek-kinek az ő útjai szerint (és
mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete) és cselekedeteinek (vagyis
tetteinek) gyümölcse szerint (megérdemli)” (Jer. 17,9-10).
Az Úr Jézus kijelentése: „Tehát
az ő gyümölcseikről ismeritek fel, és ismeritek meg őket” (Mát. 7,20).
Hát: „Kérlek
[buzdítlak, bátorítalak] pedig titeket atyámfiai [testvéreim], vigyázzatok
azokra, [és tartsátok szemmel azokat] akik szakadásokat
[egyenetlenséget; széthúzásokat; megosztást, meghasonlásokat támasztanak;
háborúságnak okai volnának] és botránkozásokat okoznak [vagyis
kelepcéket készítenek; elégedetlenséget okoznak, és ezáltal bűnre csábítanak] a
tudomány körül, [vagyis akik más tudományra tanítanának azon kívül, vagy az
ellenkezőjét tanítják annak] melyet tanultatok. és azoktól hajoljatok el
[és kerüljétek és távoztassátok el őket. Térjetek ki előlük]” (Róm.
16,17).
Ezek azok, akik szakadásokat
okoznak, ezért: „A szakadást okozó ember elől egy vagy két megintés után
térj ki, tudván, hogy az ilyen ember kivetkőzött önmagából, bűnben él és
magában hordja ítéletét” (Tit. 3,10-11).
Hiszen: „Aki félrelép,
és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. Aki
megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé. Ha
valaki hozzátok érkezik, és nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be a
házatokba (vagyis a gyülekezetbe, amely a házatokban van), és ne
köszöntsétek, mert aki köszönti, közösséget vállal annak gonosz
cselekedeteivel” (2 Ján. 1,9-11).
Ézsaiás így prófétál a
vallásos emberekről: „És szólt az Úr: Mivel e nép szájjal közelget hozzám,
és csak ajkaival tisztel (és dicsőít) engem, szíve pedig távol van
tőlem, úgy hogy irántam való félelmük (csupán) betanított emberi
parancsolat lőn: Azért én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog,
igen csodálkozni: vége lesz a bölcsek bölcsességének, az értelmesek értelme
homályos marad” (Ésa. 29,13-14).
Pál apostol idézi a
próféciát, a jelenkorra alkalmazva: „Mert meg van írva: „Elvesztem, vagyis
eltörlöm; megsemmisítem a bölcsek bölcsességét, a műveltek tudását, és az
értelmesek, okosak, éles eszűek, megfontoltak értelmét, okosságát, tudását elvetem,
elutasítom, megvetem, félretolom, semmivé teszem, eltörlöm” (1Kor.
1,19).
Az írástudóknak és a
farizeusoknak, vagyis a csak vallásos embereknek mondja az Úr Jézus, azt is
kijelentve, hogy ki szólt Ézsaiás prófétán keresztül: „Képmutatók, igazán
prófétált felőletek Ézsaiás, mondván: Ez a nép szájával közelget hozzám, és
ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek
engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai” (Mát.
15,7-9).
Az Úr Jézus már előre
figyelmezteti az Övéit, kijelentve, hogy mit fognak hirdetni ezek a hamis
próféták, és tanítók: „Ha valaki ezt mondja akkor néktek: Ímé, itt a
Krisztus [a Felkent], vagy amott; ne higgyétek. Mert hamis Krisztusok
[hamis felkentek] és hamis próféták támadnak [fognak fellépni, és állnak
majd elő], és nagy [természetfeletti] jeleket és csodákat tesznek
[és visznek végbe (mutogatnak)], annyira, hogy elhitessék [és
megtévesszék, hogy tévútra vezessék; eltévelyítsék; tévedésbe ejtsék], ha
lehet, a választottakat [a kiválogatottakat; még az Isten választottait] is. [Emlékezzetek] Ímé eleve [és előre] megmondottam
[ezeket] néktek. Azért ha azt mondják majd néktek: Ímé a pusztában [a
sivatagban] van; ne menjetek ki. Ímé a belső szobákban; ne higgyétek” (Mát.
24,23-26).
Hát: „Meglássátok,
hogy valaki el ne hitessen [meg ne tévesszen, el ne tévelyítsen, nehogy
valaki félrevezessen] titeket. Mert sokan jőnek majd az én nevemben [(onoma):
név; a hatalom, tekintély, jellemvonást is magába foglalja], akik azt
mondják: Én vagyok: és sokakat elhitetnek [megtévesztenek; tévedésbe
ejtenek; félrevezetnek]” (Márk. 13,5-6).
Lukácson keresztül kerül
kijelentésre, hogy a hamis próféták mit hirdetnek: „Ő (az Úr Jézus) pedig
monda: Meglássátok (és vigyázzatok), hogy el ne hitessenek (meg ne
tévesszenek) benneteket: mert sokan jőnek el az én nevemben, kik ezt
mondják: Én vagyok; és (azt): Az idő elközelgett; ne menjetek azért
utánuk. (De ti ne kövessétek őket)” (Luk. 21,8).
Pál apostolon keresztül
folytatódik a kijelentés: „Senki titeket meg ne csaljon; [ne vezessen
félre; meg ne tévesszen; ne ámítson el; (g: apataó): csal,
megcsal, becsap, elcsábít, vonzó kedves magatartással félrevezet] üres
beszédekkel [üres hazugságokkal; hiú beszédekkel; üres fecsegéssel; (kenosz):
haszontalan, hiábavaló tartalom nélküli beszéd (g: logosz): ez
lehet: szó, beszéd (annak minden fajtája: kérdés, állítás, kijelentés, tanítás,
prédikáció, prófécia, közmondás; üzenet; utasítás, parancs), Ige); akinek
cselekedetei lehetnek látványosak, de igazi értékük nincs; alaptalan]. Mert
ezekért [az ilyen dolgokért] jő [ilyenek miatt sújt] az Isten
haragja a hitetlenség fiaira. Annakokáért ne legyetek részesei ezeknek
[ne vállaljatok velük közösséget; ne legyen tehát velük semmi dolgotok]”
(Eféz. 5,6-7).
És minden hívőt újra-és
újra így figyelmeztet az apostol: „Ne tévelyegjetek [ne hagyjátok
magatokat félrevezetni]. Jó jellemet megrontanak [megfertőzik,
csábítással romlásba viszik a] gonosz [rossz, romlott, züllött] társaságok.
[a gonosz beszédek; tanítások, társalgások, együttlét, érintkezés, bizalmas
kapcsolat]” (1 Kor. 15,33).
Tehát: „Meglássátok [ügyeljetek rá], hogy senki ne legyen,
aki bennetek zsákmányt vet [hogy valaki rabul ne ejtsen a tudományon
keresztül hiú, és üres, félrevezető szavakon át]. A bölcselkedés és üres [(kenósz):
céltalan; sikertelen; hiábavaló; semmit érő, megfosztott, alaptalan,
haszontalan] csalás által [megtévesztéssel]. Mely emberek rendelése
szerint [(paradoszisz): emberek által továbbadott hagyomány,
előírás, tanítás, rendelkezés], a világ elemi tanításai szerint [a világ
alapelvei], és nem a Krisztus szerint való [nem pedig Krisztushoz
igazodik]. »Más
fordításban: „Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen (meg
ne csaljon) benneteket (evilági) bölcselkedéssel és hamis
tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig
Krisztuson«. Senki tőletek a pálmát [versenydíjat] el ne vegye
[meg ne fosszon titeket a pályadíjtól (a győzelmi díjtól)], kedvét találván
alázatoskodásban és az angyalok tisztelésében, olyakat tudakozván, amelyeket
nem látott [nem tapasztalt], ok nélkül [alaptalanul] felfuvalkodván
az ő (hús)testének értelmével (bölcsességével). [Más fordításban: Senki ne mondjon benneteket
méltatlannak a jutalomra, főleg az nem, aki alázatoskodásban s az angyalok
tiszteletében tetszeleg magának, aki látomásokkal dicsekszik (látomásaival
foglalkozik, látomások után indul), érzékies (hústesti) gondolkodásában
ostobán felfuvalkodik]” (Kol. 2,8.18).
„Ti azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek,
hogy az istentelenek (Isten
nélkül élők) tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne
essetek; Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó
(üdvözítő) Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsőség, mind
most, mind örökkön-örökké (az örökkévalóságban). Ámen” (2 Pét.
3,17.18). Jeremiáson keresztül már figyelmezteti népét az Úr: „…
Hazugságot prófétálnak a próféták az én nevemben; nem küldtem őket, nem
parancsoltam nékik, nem is beszéltem velük (nem is szóltam hozzájuk); hazug
látomást, varázslást (hiábavaló varázsigéket), hiábavalóságot és
szívbeli (és maguk koholta) csalárdságot jövendölnek (prófétálnak) néktek.
Nem küldöttem e prófétákat, de ők (mégis úgy igyekeztek, és) futottak,
nem szólottam nékik, mégis prófétáltak. Mert ezt mondja a Seregek Ura, Izráel
Istene: Ne hitessenek el titeket a ti prófétáitok, akik közöttetek vannak, se a
ti jövendőmondóitok, és ne figyelmezzetek a ti álmaitokra, amelyeket
álmodoztok. (Más fordítás: Ezt mondja a
Seregek Ura, Izráel Istene: Ne engedjétek, hogy rászedjenek benneteket a
próféták és a jósok, akik köztetek vannak, és ne hallgassatok az álmodók
álmaira). Mert ők hamisan (hazugságot) prófétálnak néktek az én
nevemben: Nem küldöttem őket, azt mondja az Úr” (Jer. 14,14;23,21;
29,8-9).
Pál apostolon keresztül
jelenti ki a Szent Szellem, hogy a hamis próféták az Úr napjáról, annak
eljöveteléről is fognak prófétálni: „Ami
pedig a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét és a hozzá való gyülekezésünket
illeti, arra kérünk titeket, testvéreim, hogy ne veszítsétek el egyhamar
józanságotokat, és ne rémítsen meg benneteket sem valamely szellemtől származó
kijelentés, sem a mi nevünkben elhangzó megnyilatkozás, sem valamiféle nekünk
tulajdonított levél, mintha az Úr napja már közvetlenül itt volna” (2
Thess. 2,1-2).
János apostolon keresztül
további figyelmeztetést ad a Szent Szellem: „Szeretteim, ne higgyetek minden
szellemnek, hanem próbáljátok (vizsgáljátok) meg a szellemeket, ha
Istentől vannak-e; mert sok hamis próféta jött ki a világba. Erről ismerjétek
meg az Isten Szellemét: valamely szellem Jézust (hús)testben megjelent
Krisztusnak vallja, az Istentől van; És valamely szellem nem vallja Jézust
(hús)testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az
antikrisztus szelleme, amelyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van
már. Azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat
rájuk. Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen
az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak Szellemét és a
tévelygésnek szellemét” (1 Ján. 4,1-3.5-6).
Az Úr Jézus kijelenti,
hogy honnan ismerhető fel az általa küldött próféta: „Mikor pedig eljő majd
a Vigasztaló (a Pártfogó), akit én küldök néktek az Atyától, az
igazságnak Szelleme, aki az Atyától származik, az tesz majd én rólam
bizonyságot. …Ő … elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól,
hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.
Ő engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek” (Ján.
15,26; 16,13-14).
Júdás apostol is erre figyelmezteti a
mindenkorban élő hívőket: „Mert azt mondták néktek, hogy az utolsó időben
[(eszkhatosz): az idők végén, a létkor befejeződésekor] lesznek
csúfolódók [(empaiktész): gúnyolódók], akik az ő [(heauton):
saját] istentelen [(aszebeia): Isten nélküli, hitetlen] kívánságai
[(epithümia): vágyai, szenvedélyei] szerint járnak, [akik
Isten nélküli vágyaik szerinti (poreuomai): életmódot
folytatnak]. Ezek azok, akik különszakadnak [szakadásokat támasztanak,
testi emberek, akik válaszfalakat emelnek, elkülönítik magukat], érzékiek,
kikben nincsen Szent Szellem”(Júd. 1,18-19).
1 Tim. 6,4 Az felfuvalkodott [(tüphoó
tüphoomai): öntelt, dölyfös, elvakult, értelmetlen, önhitt], aki semmit sem ért, [és (médeisz episztamai): semmit sem ismer, és nem tud semmit]. Hanem vitatkozásokban és szóharcokban [(dzétészisz noszeó): vitatkozásnak és
a szavakkal való csatározásnak betegségében] szenved,
[(logomakhia): kedveli a vitatkozásokat és a
szőrszálhasogatást, fölösleges
kérdéseken és szavakon nyargal] amelyekből származik irigység, [(phthonosz):
féltékenység, rosszindulat, gyűlölet] viszálykodás [(erisz):
veszekedés, vita, vetélkedés, harc],
káromlások, [(blaszphémia):
rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés, szitkozódás] rosszakaratú
[(ponérosz): káros,
gonosz, rosszindulatú] gyanúsítások.
1 Tim. 6,5 Megbomlott
elméjű [(diaphtheiró): értelmükben megromlott, zavart eszű] és az igazságtól megfosztott [(alétheia): valóságot elvető, a valóság iránt vak, az igazságot elferdítő] embereknek hiábavaló [(paradiatribé): haszontalan időtöltése / elfoglaltsága / tanulmányozása], és torzsalkodásai, [szüntelen súrlódásai]. Akik az istenfélelmet [(euszebeia):
az Isten tiszteletét] nyerekedésnek [(poriszmosz): pénzszerzésnek, kereseti
lehetőségnek jövedelmi forrásnak] tekintik.
Azoktól, akik ilyenek, eltávozzál*
*És így folytatódik a figyelmeztetés minden Istent szerető és Istent
tisztelő emberhez, (hiszen Timóteus jelentése: Isten szerető és tisztelő). Ezeket: „emlékeztesd,
kérvén kérve őket [(diamartüromai):
Istent tanúul híva], és
az Úr színe előtt
[az Ő jelenlétében], hogy ne vitatkozzanak [(logomakheó):
ne vívjanak szócsatát, és ne szavakon lovagoljanak] haszontalanul a hallgatóknak romlására [(katasztrophé): felforgatására, rombolására, aminek
eredménye: aposztázia, vagyis hitehagyás]” (2
Tim. 2,14).
„A szentségtelen és (szentségtörő)
vénasszonyos meséket pedig eltávoztasd
(és utasítsd el). Hanem (inkább) gyakorold magadat a kegyességben (vagyis
az Istenfélő, hívő életben)” (1
Tim. 4,7).
És:
„… azokat szóljad (és azt hirdesd), amik az egészséges tudományhoz illenek (és ami egyezik az egészséges tanítással)” (Tit. 2,1).
Némelyek elfordultak ezektől, és üres
fecsegésre adták magukat, törvénytanítók akarnak lenni; de nem értik sem azt,
amit mondanak, sem azt, amit bizonygatnak” (1 Tim. 1,6)
Mert:
„Az ilyenek a kegyesség (vagyis
a hit) látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják.
Fordulj el, tehát ezektől” (2 Tim. 3,5)
Ezek
azok, akik szakadásokat okoznak, ezért: „A szakadást okozó ember elől egy
vagy két megintés után térj ki, tudván, hogy az ilyen ember kivetkőzött
önmagából, bűnben él és magában hordja ítéletét” (Tit. 3,10-11).
Az
apostol is szinte minden levelében figyelmezteti Isten gyermekeit: „Kérlek [buzdítlak,
bátorítalak] pedig titeket atyámfiai
[testvéreim], vigyázzatok azokra, [és
tartsátok szemmel azokat] akik
szakadásokat [egyenetlenséget; széthúzásokat;
megosztást, meghasonlásokat támasztanak; háborúságnak okai volnának] és botránkozásokat okoznak [vagyis
kelepcéket készítenek; elégedetlenséget okoznak, és ezáltal bűnre csábítanak] a tudomány körül, [vagyis akik más
tudományra tanítanának azon kívül, vagy az ellenkezőjét tanítják annak] melyet tanultatok. és azoktól hajoljatok el
[és kerüljétek és távoztassátok el őket.
Térjetek ki előlük]” (Róm. 16,17).
1 Tim. 6,6 Ámde valóban nagy, sőt a [(megasz poriszmosz): legnagyobb tőke] nyereség [nyereségforrás] az Istenfélelem [(euszebeia): Isten gyermeki tisztelete], megelégedéssel*
*És így folytatódik a kijelentés: „Mert
[(gar): ugyanis] … a kegyesség [az
istenfélelem, (euszebeia):
az Isten iránti gyermeki tisztelet] mindenre hasznos, meglévén benne [(ekhó): tartalmazza, magába foglalja] a jelenvaló és a jövő életnek ígéretét” (1 Tim. 4,8).
Az Úr Jézus így bátorítja
az övéit: „Ne aggodalmaskodjatok, és ne
nyugtalankodjatok, nehogy aggódva tépelődjetek a ti éltetek felől a megélhetésetek miatt, hogy mit egyetek és mit igyatok; sem
a ti testetek a ti személyetek felől, mibe
öltözködjetek, miből ruházkodjatok…” (Mát. 6,25).
Hiszen Isten az: „Aki megadja táplálékát a baromnak, vagyis
az állatoknak, a holló-fiaknak, amelyek kárognak” (Zsolt.
147,9)
Ezért: „Semmi felől, és semmi miatt
ne aggódjatok, hanem imádságotokban és
könyörgésetekben minden alkalommal, és
mindenkor hálaadással tárjátok fel
kívánságaitokat, kéréseiteket az Isten előtt” (Fil. 4,6)
És:
„Minden gondotokat, minden nyugtalanságotokat, és aggodalmatokat
Őreá vessétek, és minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert néki gondja van, és Ő
gondot visel reátok, törődik veletek, és gondoskodik rólatok”
(1Pét 5,7)
Már Dávid ezt tanácsolja: „Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot
visel rólad…” (Zsolt. 55,23)
És az aggodalmaskodás
helyett: „Gyönyörködjél az Úrban, és
megadja néked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne,
majd ő teljesíti, mert ő munkálkodik”
(Zsolt.
37,4-5).
És: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő
gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,19)
Mert: „Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett
kenyeret ennetek! Mert akit az ÚR
szeret, az Ő szerelmesének álmában is ád
eleget. (Zsolt. 127,2)
Ezért boldogan vallhatjuk
Dáviddal együtt: „Az Úr az én pásztorom;
nem szűkölködöm” (Zsolt. 23,1)
Hiszen: „Gyermek voltam, meg is vénhedtem, és meg is
öregedtem, de nem láttam, hogy
elhagyottá lett volna az igaz, sem
azt, hogy a magzatja, vagyis a
gyermeke pedig kenyérkéregetővé, azaz
koldussá vált” (Zsolt. 37,25)
Az apostol pedig így
folytatja: „hirdetjük, és prédikáljuk amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember
szíve meg sem sejtett”, mert föl nem
fogta; meg se gondolta, azt
készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Kor. 2,9)
Mert: „Aki az ő tulajdon, az Ő saját
Fiának nem kedvezett, és nem
kímélte, hanem őt
mindnyájunkért odaadta, és áldozatul
kiszolgáltatta, mimódon ne
ajándékozna vele együtt, miért ne adna
ingyen, kegyelemből az Ő Fiával együtt
mindent minékünk? (Róm. 8,32).
Hát:
„Tiszteljétek az Urat, ti szentjei! Mert
akik őt tisztelik, nincs fogyatkozásuk, (és nem szűkölködnek az
istentisztelők). Az oroszlánok
szűkölködnek, (sínylődnek) és
éheznek; de akik az Urat keresik, (akik az ÚRhoz folyamodnak) semmi jót sem nélkülöznek” (Zsolt. 34,10-11).
És: „… elégedjetek meg azzal, amitek van; mert Ő
mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled” (Zsid. 13,5).
1 Tim. 6,7 Mert semmit sem hoztunk [(eiszpheró):
be] a világba, világos [(délosz): nyilvánvaló], hogy ki sem
vihetünk [(dünamai ekpheró úde): nem lehetséges, mert nem vagyunk képesek,
nincs hatalmunk magunkkal vinni]
semmit*
*Jób megvallása: „Mezítelen jöttem ki az én
anyámnak méhéből, és mezítelen térek oda, vissza. Az Úr adta, az Úr vette el.
Áldott legyen az Úrnak neve!” (Jób.
1,21).
Dávid így bátorít: „Ne törődj azzal, ha valaki meggazdagszik, ha
sok kincs lesz is házában. Úgysem vihet magával semmit, ha meghal, nem követi
kincse” (Zsolt. 49,17-18).
A prédikátor megerősíti a
kijelentést: „Ahogyan világra jött anyja
méhéből, mezítelenül, úgy megy el ismét, ahogy jött; semmit sem kap
fáradozásáért, amit magával vihetne”
(Préd. 5,15).
1 Tim. 6,8 De ha van élelmünk és ruházatunk, és [(szkepaszma):
fedél a fejünk felett] elégedjünk meg
vele*
*Az Úr már így figyelmezteti az
övéit: Vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról, a te
Istenedről, meg nem tartván az ő parancsolatait, végzéseit, (döntéseit), rendeléseit,
amelyeket én parancsolok néked e mai napon. Hogy mikor eszel és jól lakol, és
szép házakat építesz, és lakozol azokban. És mikor a te barmaid és juhaid
megsokasodnak, és ezüstöd és aranyad is megsokasodik, és minden jószágod
megszaporodik: Fel ne fuvalkodjék akkor a te szíved, és el ne felejtkezzél az
Úrról, a te Istenedről, aki kihozott téged Égyiptom földéből, a szolgaságnak
házából” (5Móz. 8,11-14).
Agur – ismerve az igét –így
imádkozik: „A hiábavalóságot és a
hazugságot messze távoztasd tőlem; szegénységet vagy gazdagságot ne adj nékem;
táplálj engem hozzám illendő eledellel (adj annyi eledelt, amennyi
szükséges). Hogy (jóllakva), és megelégedvén, meg ne tagadjalak, és azt
ne mondjam: kicsoda az Úr? Se pedig megszegényedvén, ne lopjak, és gonoszul ne
éljek az én Istenem nevével!” (Péld.
30,8-9).
1 Tim. 6,9 Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe [az ördög kelepcéjébe] meg tőrbe [(pagisz): csapdába,
és kelepcébe] és sok esztelen [(anoétosz): értelmetlen] és
káros [(blaberosz): ártalmas]
kívánságba esnek, melyek az embereket
veszedelembe [(olethrosz):
pusztulásba] és romlásba merítik [(büthidzó): sodorják, döntik]*
*Az Úr Jézus így figyelmezteti az
övéit: „Ne gyűjtsetek, és ne
halmozzatok fel magatoknak kincseket a földön, hol azokat a rozsda megeszi, és
tönkreteszi, és a moly megemészti, megrágja, és ahol a tolvajok betörnek, és
átásva a falat kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a
mennyben, ahol sem a rozsda nem marja, és nem teszi tönkre, sem a moly nem
rágja, és meg nem emészti, és ahol a tolvajok nem törnek be, nem ássák át a
falat, és el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” (Mát. 6,19-21).
Tehát: „Ne fáraszd magadat ebben, hogy meggazdagodj; ez ilyen hústesti eszességedtől szűnjél meg, és
a magad belátásából hagyd abba” (Péld. 23,4)
Mert: „Siet a marhakeresésre, vagyis a
vagyonszerzésre a gonosz szemű ember és
vagyont akar szerezni a kapzsi ember; De
nem veszi észre, hogy szükség jő reá, hogy
ínségbe jut” (Péld. 28,22)
Hát: „Nosza immár ti gazdagok,
sírjatok, jajgatván a ti bekövetkező nyomorúságaitok
miatt, amelyek elkövetkeznek reátok.
Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly ette meg; Aranyotokat és
ezüstötöket rozsda fogta meg, és
megrozsdásodott, és azok rozsdája
bizonyság, és tanúskodik ellenetek, és megemészti a ti hústesteteket,
mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek még az
utolsó napokban is!” (Jak.
5,1-3).
„Aki bízik az ő gazdagságában, elbukik…” (Péld. 11,28).
„Kárt okoz saját
házának a nyerészkedő, aki követi a telhetetlenséget…”(Péld. 15,27).
Ezért: „… keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek
is mind ráadásul megadatnak néktek” (Mát. 6,33).
1 Tim. 6,10 Mert
minden rossznak [(kakosz):
gonosz bajnak, szerencsétlenségnek, viszontagságnak] gyökere a pénz szerelme [(philargüria): a pénzvágy,
a kapzsiság]: mely után sóvárogván [(oregomai
oregó): igyekezve törekszenek, mikor ez után futnak] némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat általszegezték sok
fájdalommal [(odüné): szomorúsággal, bánattal]*
*Ezért adta el Júdás egy
rabszolga áráért az Urat, és a főpapokhoz menve: „Monda: Mit [szándékoztok], és akartok nékem adni, és én kezetekbe adom Őt?
Azok pedig rendelének [felajánlottak;
megállapítottak, és letettek] néki harminc ezüstpénzt [harminc sékelt, ami egy rabszolga ára]. És
ettől fogva [a megfelelő, a
kedvező] alkalmat keresi vala, hogy [kezükre
adja; hogy átadhassa; és kiszolgáltassa] hogy elárulja (és eladja) Őt (a mesterét)”
(Mát. 26,14-16).
Ezért azt tanácsolja az
apostol: „Öldököljétek meg, adjátok halálra azért a ti földi, testi tagjaitokat [Más fordítás: Öljétek meg magatokban a
régi emberi természetet és annak minden megnyilvánulását]. ..a fösvénységet, a
kapzsiságot, mohóságot, a telhetetlenséget, meg a gazdagság után való
vágyakozást, ami bálványimádás, hiszen az a bálványimádás egyik fajtája” (Kol. 3,5).
Mert:
„Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert
vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és
a másikat megveti…” (Mát. 6,24).
Ezt tudva imádkozik így
Dávid: „Hajtsd szívemet a te
bizonyságaidhoz, és ne a telhetetlenségre, ne a haszonlesésre”
(Zsolt. 119,36).
1 Tim. 6,11 De te, óh
Istennek embere, ezeket kerüld [(pheugó): ezektől menekülj]; hanem [(diókó dikaioszüné): törekedj a megigazulásra], és kövessed az igazságot, az istenfélelmet [(euszebeia):
Isten gyermeki tiszteletét], a hitet, az [(agapé): Isten szerinti] szeretetet, a békességes tűrést, a [(hüpomoné): kitartást, állhatatosságot] a szelídséget [(praotész): jóindulatot, higgadtságot]*
*És újra- és újra figyelmeztet
az apostol: „Az ifjúkori [(neóterikosz): fiatalkori] kívánságokat [(epithümia): vágy,
kívánság, szenvedélyt] pedig kerüld [(pheugó): menekülj el, fuss el, kerüld el, tartsd
távol magad]. Hanem kövessed [(diókó): törekedj, gyakorold magad, igyekezz elérni] az
igazságot [(dikaioszüné):
jogosság, méltányosság, igazság, vagyis Isten Igéje]. A hitet [(pisztisz):
meggyőződés, bizonyosság, bizonyíték],
az [Isten szerinti] szeretetet,
a békességet [(eiréné):
azt az állapotot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét,
a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az
egyén, mind a közösség vonatkozásában].
Azokkal egyetembe [(meta): egyetértésben], akik
segítségül hívják az Urat tiszta [(katharosz):
mocsoktalan, érintetlen, vegyítetlen, amiben nincs idegen anyag hamisítatlan,
valódi, tiszta eredetű, őszinte, romlatlan, becsületes] szívből [(kardia): benső, a
szellemi élet központja]” (2
Tim. 2,22).
Erre figyelmeztet Péter apostol is: „Forduljon el [(ekklinó): kerülje
el, tartózkodjon tőle, térjen ki az útjából, hajoljon el] a gonosztól, attól, ami [(kakosz): rossz, káros, ártalmas]
és cselekedjék jót, azt ami [(agathosz):
hasznos, kedvező, szerencsés]. Keresse
[(dzéteó): sőt fusson utána, és járjon utána, törekedjen
rá, kutassa] a békességet, vagyis [(eiréné) azt az állapotot, amelyben
minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való
mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség
vonatkozásában], és kövesse [(diókó):
törekedjen rá, és gyakorolja] azt”
(1
Pét. 3,11).
És Dávid is így
figyelmeztet: „Kerüld a rosszat
[hagyd el, távozz a gonosztól; hagyj fel a rosszal; hagyd el a rosszat és
válaszd a jót] és cselekedjél jót; keresd
a békességet és [törekedj békességre] kövesd
azt. [és járj a nyomában]” (Zsolt. 34,15).
1 Tim. 6,12 Harcold
meg a hitnek szép [(kalosz):
nemes] harcát, nyerd el [(epilambanomai):
ragadd meg e harc jutalmát] az örök életet, amelyre hívattattál, és szép [(kalosz):
bátor] vallástétellel
vallást tettél [(homologia): megvallottál] sok bizonyság [(martüsz): sok tanú] előtt*
*És így bátorítja Pál apostol
is Timóteust, vagyis minden istenfélő, Istent tisztelő hívőt: „Ezt a parancsolatot
[vagyis ezt az utasítást, és ezt a
tanítást] adom néked [és kötöm a lelkedre], fiam
Timótheus [jelentése: Istent tisztelő, istenfélő], a rólad való korábbi jövendölések [vagyis próféciák] szerint,
hogy vitézkedjél azokban ama jó vitézséggel. [Más
fordítás: Használd azokat a próféciákat, mint fegyvereket, és e
próféciákon állva és azokkal
megerősödve harcold végig ezt a
küzdelmet, ezt a szellemi harcot jó stratégiával]” (1
Tim. 1,18).
„Mert
igaz ugyan, hogy (hús)testben élünk, de nem a hús szerint harcolunk, hadakozunk.
Mert a mi hadakozásunk fegyverei [a mi harci fegyvereink nem földiek] nem a húsból valók, hanem Isten ereje által hatalmasak erősségek
lerontására, amit az ellenség azért épített, hogy Isten megismerését akadályozza.
Velük cáfoljuk meg az érveléseket és
minden önhittséget, amely Isten ismerete ellen lázad, sőt velük szorítunk
(és hatalmunkba ejtünk) minden értelmet a
Krisztusnak tartozó hódolatra. (és Krisztus iránti hódolatra kényszerítünk)]”
(2 Kor. 10,3-5).
Az Úr azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy
milyen fegyvert kell használni: „Mert az
Istennek beszéde (logosza)=igéje) élő és ható, (aktív, működő hatékony, élő energia) és élesebb (és metszőbb, áthatóbb,
mélyrehatóbb) minden kétélű fegyvernél
(és kardnál). És elhat (és áthatol) a szívnek (a személy egész lényének) és szellemének, az ízeknek (vagyis az ízületeknek) és a velőknek megoszlásáig (szétválasztásáig vagy szétosztásáig,
szétválásáig), és megítéli
(megkülönbözteti) a szívnek (a
bensőnek) gondolatait (nézeteit,
véleményét, gondolkodását) és indulatait
(és szándékait). És nincsen oly
teremtmény, amely nyilvánvaló nem
volna (És nincsen láthatatlan, rejtett, ismeretlen) előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek (lemeztelenített,
csupasz, és fedetlen) annak szemei előtt,
akiről mi beszélünk. »Más fordítás: Neki
kell majd számot adnunk«. (Zsid. 4,12-13).
Az apostol így folytatja: „Mert nem vér és test ellen van nékünk
tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet
sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a
magasságban vannak” (Eféz. 6,12)
Ez a harc a hit harca: „Boldog ember az, aki a kísértésben megáll, aki
kísértés idején kitart. Mert miután a kísértés alapján igazinak,
valódinak bizonyult, elnyeri az életnek koronáját, az élet győzelmi koszorúját.
Amit az Úr, vagyis Isten ígért az őt szeretőknek. Azoknak, akik teljesen
odaadják, átadják, teljesen összekötik magukat Istennel, eggyé válnak vele” (Jak. 1,12)
Tehát ha az én nevemért
szenvedsz, mondja a Feltámadott Úr: „Semmit
ne félj azoktól, amiket szenvedned kell: Ímé a Sátán egynéhányat ti közületek a
tömlöcbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való
nyomorúságtok. Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját” (Jel. 2,10)
Mert én: „Ímé eljövök hamar: tartsd meg ami nálad
van, hogy senki el ne vegye a te koronádat” (Jel. 3,11)
Az apostol is így bátorítja
a Krisztus népét: „És mikor megjelenik a
főpásztor, elnyeritek a dicsőségnek hervadatlan koronáját, vagyis koszorúját” (1 Pét. 5,4)
És: „Ama napon a seregek Ura lesz ékes koronája, dicsőséges és díszes
koszorúja népe maradékának” (Ésa. 28,5)
És amit tennünk kell: „Egy harcos sem elegyedik bele a
mindennapi élet gondjaiba, és dolgaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki
harcosává fogadta, aki harcosává avatta. Ha pedig versenyez, és küzd is valaki,
nem koronáztatik meg, vagyis nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen
versenyez, és küzd ” (2 Tim. 2,4-5).
Júdás is a hit harcára bátorít, és
buzdít: „Szeretteim, mivelhogy minden
igyekezettel azon vagyok, [(szpúdé): és azon fáradozom], hogy
írjak néktek a közös üdvösség [(szótéria): vagyis a
bűnbocsánat, megmenekülés, megszabadítás, jólét, egészség, megtartatás] felől, kénytelen voltam, [és szükségesnek láttam] hogy bátorítsalak, buzdítsalak titeket,
hogy tusakodjatok [(epagónidzomai):
küzdjetek, és elszántan harcoljatok] a
hitért, amely egyszer [s
mindenkorra] a szenteknek adatott” (Júd. 1,3).
1 Tim. 6,13 Meghagyom
néked Isten [(enópion): színe] előtt, aki megelevenít mindeneket, aki [(dzóopoieó): életet ad, életre hív, aki élteti a
mindenséget], Krisztus Jézus előtt, aki bizonyságot
tett [(martüreó): tanúskodott]
Poncius [jelentése:
tengeri, tengerből való; áthidalt; hidat
vert] Pilátus [jelentése:
hajítódárdával ellátott; a felfegyverzett]
alatt ama szép [(kalosz): bátor] vallástétellel [(homologia): hitvallással]*
*És így folytatódik a
kijelentés: „És [(kai): mégpedig] a Jézus Krisztustól, aki a hű [(pisztosz):
megbízható, szavahihető] tanúbizonyság, a
halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, aki
minket szeretett [(agapaó): aki
magát teljesen átadta, és teljesen összekötötte és eggyé vált velünk], és megmosott [(lúó): feloldott,
megszabadított, megváltott] bennünket a
mi bűneinkből [(hamartia): céltévesztésünkből] az ő vére [(haima en): értünk adott élete]
által” (Jel. 1,5).
És Ő az, aki így tett
bizonyságot: „Jézus pedig ott álla a [római] helytartó [Pilátus] előtt; és kérdezé Őt a helytartó, mondván:
Te vagy-é a zsidók királya? Jézus pedig monda néki: Te mondod” (Mát. 27,11).
„Felele pedig Pilátus: Avagy zsidó vagyok-e én? A te néped és a papi
fejedelmek [a főpapok] adtak téged az
én kezembe: mit cselekedtél? Felele Jézus: Az én országom [és az én
királyságom] nem e világból való. Ha e
világból való volna az én országom [az én királyságom], az én szolgáim vitézkednének, [és
harcolnának] hogy át ne adassam [hogy
ne szolgáltassanak ki] a zsidóknak. Ámde
az én országom [az én királyságom] nem
innen való. Monda azért néki
Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én
király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot
tegyek az igazságról [vagyis valóságról]. Mindaz, aki az igazságból [a
valóságból] való, hallgat az én szómra
[az én hangomra]” (Ján. 18,35-37).
1 Tim. 6,14 Hogy
tartsd, és [(téreó): őrizd] meg a parancsolatot, és [teljesítsd megbízatásodat] mocsoktalanul, [(aszpilosz): szeplőtlenül] feddhetetlenül [(anepiléptosz anepilémptosz):
támadhatatlanul] a mi Urunk Jézus
Krisztus megjelenéséig [(epiphaneia):
megmutatkozásáig].
1 Tim. 6,15 Amit a
maga idejében, a [(kairosz): kijelölt, elrendelt időben] megmutat ama boldog és egyedül hatalmas
Isten, [(monosz): a Hatalom egyetlen Birtokosa], a királyoknak Királya és az uraknak Ura.
1 Tim. 6,16 Kié
egyedül a halhatatlanság, aki hozzáférhetetlen [(aproszitosz): megközelíthetetlen] világosságban [(phósz):
fényben] lakozik [(oikeó):
él]. Akit az emberek
közül senki nem látott, sem nem láthat: akinek tisztesség [(timé):
dicsőség] és örökké való hatalom [(kratosz):
erő, uralom, győzelem]. Ámen*
*Pál
apostol mindig, és minden gyülekezetben dicsőíti a mi Istenünket: „Mert Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak
mindenek. Mert Belőle jött elő, rajta keresztül megy és Őfelé halad minden, és
Beléje torkollik a mindenség. Övé a dicsőség mindörökké, a dicsőség Neki jár az
örökkévalóságban is. Ámen” (Róm. 11,36).
„Az örökkévaló
királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs [egy] Istennek, [Őnéki, aki birtokolja a
bölcsességet] tisztesség [és tisztelet] és dicsőség [és fényesség, ragyogás] örökkön örökké! [Más fordítás: Az örökkévalóság
királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség
örökkön-örökké] Ámen” (1 Tim. 1,17).
„Az egyedül bölcs Istennek [szóljon a dicséret, imádás] a
Jézus Krisztus által [és legyen tisztelet és] dicsőség mindörökké. [vagyis az örökkévalóságon át]!
Ámen” (Róm. 16,27).
„az egyedül üdvözítő
Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől
fogva, most és mindörökké. Ámen” (Júd. 1,25).
„Dávid is így énekel Róla: „Nagy az Úr és
igen dicséretes (és méltó, hogy dicsérjék), és az ő nagysága felfoghatatlan. Nemzedék nemzedéknek dicséri
műveidet, s jelentgeti a te hatalmasságodat (és hirdetik hatalmas
tetteidet). A te méltóságod dicső
fényéről (és Fenséged, ragyogó dicsőségéről), és csodálatos dolgaidról elmélkedem. Elmondják, milyen félelmes hatalmad, én is
felsorolom nagy tetteidet. Áradoznak,
emlékezve nagy jóságodra, és örvendeznek igazságodnak” (Zsolt. 145,3-6).
„Áldjad én
lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget
(és méltóságot) öltöztél magadra!
Aki körülvette
magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy
kárpitot” (Zsolt. 104,1-2).
És ezért nem láthatja Őt testi ember: „Nem mintha az Atyát valaki látta, csak az,
aki Istenből van, az látta az Atyát” (Ján.
6,46).
János
apostolon keresztül erősíti meg a Szent Szellem a kijelentést: „Az Istent soha senki nem látta… ” (1
Ján. 4,12).
Mózesnek
jelenti ki az Úr, hogy miért nem láthatja Őt ember, és egyben kijelentést nyer
az is, hogy miért kellett emberként eljönnie: „És mondá Mózes: Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet. És monda
az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el, és kiáltom
előtted az Úr nevét… (Más fordítás: Elvonultatom
előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az ÚR /vagyis Jahve /
nevét). Orcámat azonban nem láthatod -
mondta -, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon” (2
Móz. 33,18-20).
Éppen ezért a
Hóreben megjelenő Istent sem láthatta a nép sem: „Akkor ti közelebb jöttetek, és megálltatok a hegy lábánál. A hegy
pedig égig érő lánggal égett, sötétség, felhő és homály borította. És szóla az
Úr néktek a tűz közepéből. A szavak hangját ti is halljátok vala, de csak a
hangot; alakot azonban nem láttok vala” (5 Móz. 4,11-12).
És hogy ki Ő,
arról maga az Úr Jézus tesz bizonyságot, amikor búcsúzik az Úr Jézus
tanítványaitól, s így jelenti ki magát nekik: „Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél
meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát; mi módon mondod azért te:
Mutasd meg nékünk az Atyát? Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya
én bennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom;
hanem az Atya, aki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higgyetek nékem,
hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig (másért) nem, magukért a cselekedetekért higgyetek
nékem” (Ján. 14,9-11).
Ugyanis: „Én
és az Atya egy [(heisz hen): és
ugyanaz] vagyunk” (Ján. 10,30).
És az Úr Jézus újra-és újra kijelenti, hogy ki Ő:
„Jézus pedig kiálta és monda: Aki hisz én
bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem. És aki engem lát,
azt látja, aki küldött engem” (Ján.
12,44-45).
Mert Isten maga volt az Ige, amely testté lett:
„Kezdetben [már] vala az Ige, és az Ige [logosz]
vala az Istennél, és Isten maga vala az Ige. Ő kezdetben [(arkhé):
vagyis eredetileg] az Isten”
(Ján. 1,1-2).
És beteljesült a prófécia: „Ezért majd megismeri népem az én nevemet ama napon, hogy én vagyok az,
aki mondom: Ímé, itt vagyok!” (Ésa.
52,6).
És folytatódik a kijelentés az igéről,
aki testté lett, vagyis hústestbe öltözött: „Őbenne
vala az (örök)élet, és az (örök)élet vala az emberek
világossága [fénye]. [Az Ige] az igazi világosság [a fény], eljött
[érkezőben] volt
már a világba, amely megvilágosít [és
fénybe borított, beragyogott] minden [e világra jövő] embert [Ő jött el a világba]. A világban volt [jött] és a világ általa lett [jött létre,
teremtetett; rajta keresztül támadt], de
a világ nem [mégsem] ismerte meg
[ismerte föl] őt” (Ján. 1,4.9-10).
De a Krisztusban újjászületettek
megvallhatják, hogy: „De tudjuk azt is,
hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük, és
felismerjük az Igazat, és hogy mi az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk.
Ő az igaz Isten és az örökélet” (1 Ján. 5,20)
„Mert Őbenne lakozik az
istenségnek egész teljessége testileg, azaz (szómájában): énjében” (Kol. 1,19. 2,9. Kol. 1,15)
Őbenne: Aki képe, vagyis képmása a láthatatlan Istennek,
minden teremtménynek előtte született. Aki az egész teremtés legelőször
előhozottja. „Aki, azaz Ő az Isten dicsőségének visszatükröződése,
kisugárzása, és az ő valóságának, az Ő lényének képmása. Aki hatalmas szavával
fenntartja, és hordozza a mindenséget. Aki minket bűneinktől megtisztítván, üle
a mennyei Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,3).
Pál apostol vallástétele: „És minden versengés nélkül, közismerten,
elismerten, bevallottan, valóban nagy a hitnek eme titka: Isten, aki megjelent,
láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált, megmutatkozott hústestben. Igaznak
bizonyult szellemben. Megláttatott, megjelent, megmutatkozott az angyaloknak.
Hirdettetett a pogányok, vagyis a népek, nemzetek közt, hittek benne a
világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16).
1 Tim. 6,17 Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne
fuvalkodjanak fel, [(hüpszélophroneó): gőgösek / fennhéjázók, nagyképűek] se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban,
hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra
[(apolauszisz): megélhetésünkre]*
*És Isten igéje újra –és úja figyelmeztet: Ne bízzatok
zsarolt javakban, és rablott jószággal ne
kevélykedjetek, ne kérkedjetek; a
vagyonban, ha nő, ha gyarapszik is, ne bizakodjatok; Egyszer szólott az Isten,
kétszer hallottam ugyanazt, hogy a hatalom az Istené. (Más fordítás: Szólott egyszer az Isten, és ezt a két
dolgot értettem meg: Istennél van az erő)” (Zsolt. 62,11-12).
Mert:
„Aki bízik az ő gazdagságában, elesik);
de mint a fa ága, az igazak kivirágoznak”
(Péld.
11,28). „Vigyázzatok, és
őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor
sem a vagyona tartja meg” (Luk. 12,15).
1 Tim. 6,18 Hogy jót tegyenek [legyenek jótékonyak], legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek
szíves adakozók, [(eumetadotosz): vagyonukat másokkal]
közlők [(koinónikosz): közösséget vállalók]*
*Minden
gyülekezetben ezt tanítja az apostol: „A szentek szükségeire adakozók legyetek…” [Más fordítás: A szentekkel vállaljatok közösséget
szükségeikben]” (Róm. 12,13).
Mégpedig úgy, ahogy: „előre
eldöntötte szívében, nem
szomorúságból, ne kedvetlenül, kelletlenül, vagy kénytelenségből, és ne is
kényszer alatt tegye; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten. Az Isten pedig
hatalmas és képes arra, hogy rátok
árassza minden kegyelmét, és mindenféle kegyelmet bőségesen ontson rátok; hogy
mindenben, minden tekintetben, és mindenkor teljes elégségetek lévén, minden
jótéteményre bőségben legyetek” (2
Kor. 9,7-8).
1 Tim. 6,19 Kincset gyűjtvén maguknak jó alapul a jövőre, hogy
elnyerjék [(epilambanomai): megragadják] az
örök életet [az
igazi életet.]*
*Ne földi kincsekre vágyjatok: „Ne gyűjtsetek, és ne halmozzatok fel magatoknak kincseket a földön, hol azokat a
rozsda megeszi, és tönkreteszi, és a moly megemészti, megrágja, és ahol a
tolvajok betörnek, és átásva a falat kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek
magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda nem marja, és nem teszi
tönkre, sem a moly nem rágja, és meg nem emészti, és ahol a tolvajok nem törnek
be, nem ássák át falat, és el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” (Mát. 6,19-21).
És
az Úr Jézus így folytatja: „…szerezzetek
magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avulnak, elfogyhatatlan kincset a
mennyországban, ahol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti. Mert
ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” (Luk. 12,33-34).
Ezért:
„… keressétek először Istennek országát,
és az ő igazságát…” (Mát. 6,33).
Hogy tiétek lehessen a: „Romolhatatlan, szeplőtelen és
be nem szennyezett, és
hervadhatatlan, vagyis el nem múló
örökségre, amely a mennyekben van
fenntartva, és erősen őrizve
számunkra” (1Pét 1,4).
1 Tim. 6,20 Óh Timótheus, őrizd meg ami rád van bízva, [a rád bízott kincset]. Elfordulván a szentségtelen [(bebélosz):
tisztátalan, közönséges] üres
beszédektől [(kenophónia): a világias, üres,
újdonsághajhászó fecsegéstől] és a
hamis nevű ismeretnek [(pszeudónümosz gnószisz): és a hamisan tudománynak nevezett álismeret] ellenvetéseitől*
*És így folytatódik a figyelmeztetés minden Istent szerető és Istent
tisztelő emberhez, (hiszen Timóteus jelentése: Isten szerető és tisztelő): „Ezekre emlékeztesd, kérvén, kérve őket
(és bizonyságot téve) az Úr színe előtt, hogy
ne vitatkozzanak haszontalanul (ne folytassanak haszontalan szóharcot), a hallgatóknak romlására. A szentségtelen
üres lármákat pedig kerüld, mert mind nagyobb istentelenségre növekednek (Más fordítás: A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig
térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben). És az ő beszédük (és szavuk) mint
a rákfekély (mint a rákos fekély úgy) terjed”
(2
Tim. 2,14.16-17).
„És az
igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez (a mondákhoz, a
mítoszokhoz) oda fordulnak” (2
Tim. 4,4).
„Mert van sok engedetlen, hiába való beszédű
és csaló (akik fecsegők és ámítók), kiváltképpen
a körülmetélkedésből valók (és különösen a körülmetéltek között), Ezért ne foglalkozzanak zsidó mondákkal, és
az igazságot megvető emberek parancsolataival” (Tit. 1,10.14).
De:
„A balgatag (az ostoba) vitatkozásokat azonban és a nemzetségekről
való tudakozásokat (a nemzetségtáblázatokkal kapcsolatos kérdéseket,), és a civakodást (a viszálykodásokat) és a törvény felől való (és a
törvényeskedő) harcokat kerüld; mert
haszontalanok és hiábavalók” (Tit. 3,9).
„A szentségtelen
és
(szentségtörő) vénasszonyos meséket pedig
eltávoztasd (és utasítsd el). Hanem
(inkább) gyakorold magadat a kegyességben
(vagyis az Istenfélő, hívő életben)” (1
Tim. 4,7).
És:
„… azokat szóljad (és azt hirdesd), amik az egészséges tudományhoz illenek
(és ami egyezik az egészséges tanítással)” (Tit. 2,1).
1 Tim. 6,21 Amellyel némelyek elismerve, és elfogadva, a hit
mellől eltévelyedtek.* Kegyelem veled!
Ámen.
*Ezek: „Akik
az igazság mellől [(alétheia):
a valóság kérdésében] eltévelyedtek
[(asztokheó): a
valóságtól eltévelyedtek, elhajoltak], és feldúlják [(anatrepó): megzavarják,
és tönkreteszik] némelyeknek a
hitét [(pisztisz): bizalmát, meggyőződését, bizonyosságát]” (2
Tim. 2,18)
