Zsolt. 22,1 Az éneklőmesternek [karvezetőnek]
az ajjelet-hassakar szerint; Dávid [jelentése:
szeretett, szerető; összekötő, egyesítő;
főember] zsoltára [hangszerrel kísért éneke]. »Más
fordítás: A karmesternek: „A
hajnali szarvasünő” kezdetű ének dallamára. Végig, a reggeli segélyért, Dávid
zsoltára«.
Zsolt. 22,2 Én [('él): hős, erős, hatalmas] Istenem, én [('él):
hős, erős, hatalmas] Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól
jajgatásomnak szava. [Más fordítás: Távol van
tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok; tekints rám, miért hagytál el engem? Szabadulásomat eltávolítják
vétkeim kiáltásai]. »Héber szerint: Én ('él:
hős, erős, hatalmas) Istenem, én ('él: hős, erős, hatalmas) Istenem, miért (ʿázaḇ):
hagytál magamra, miért (ráḥóq
ráḥôq): van távol (jəšúʿáh):
segítséged szabadításomtól, megmentésemtől
(šə'áḡáh):
ordításom, üvöltésem (dáḇár): szavától«?*
*Ezek a próféciák és előképek az Úr Jézus szenvedését mutatják be: „Mert kenyerem gyanánt van az én
fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok. Mert amitől remegve
remegtem, az jöve reám, és amitől rettegtem, az esék rajtam”„Uram, miért állasz
távol? Miért rejtőzöl el a szükség idején?” (Jób. 3,24-25;Zsolt. 10,1)
És
az Evangélium írók bizonyságot tesznek a próféciák beteljesüléséről: „Kilenc óra körül pedig nagy fennszóval
kiálta Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én Istenem!
miért hagytál el engemet?”„És kilenc
órakor fennszóval kiálta Jézus mondván:
Elói, Elói! Lamma Sabaktáni? ami megmagyarázva annyi, mint: Én Istenem, én
Istenem! miért hagyál el engemet?” (Mát.
27,46; Márk. 15,34)
Az
apostol bizonyságtétele: „Ki az ő
testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltás és
könnyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból…” (Zsid. 5,7).
Ézsaiás
prófétán keresztül kijelentést nyer az Úr szenvedéseinek oka: „És ő megsebesíttetett bűneinkért,
megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő
sebeivel gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára
tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét őreá veté”(Ésa. 53,5-6)
Az
apostolok bizonyságtétele az Úr Jézusról: „Ki
a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért”
„Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván,
az igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyógyultatok meg. Mert olyanok valátok,
mint tévelygő juhok...”(Róm. 4,25; 1
Pét. 2,24-25).
Zsolt. 22,3 Én Istenem, [(qárá'): segítségért] kiáltok nappal, de nem
hallgatsz meg, és nem [(ʿánáh): válaszolsz]; éjjel is és nincs nyugodalmam [(dúmijjáh): nem tudok elcsendesedni, és
nyugtot nem találok]*
*Így hangzik a prófécia a testté lett igéről, az Úr Jézusról: „Ímé, kiáltozom az erőszak miatt, de meg nem
hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság”„Meddig kell még kiáltanom,
Uram, miért nem hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, de nem
szabadítasz meg!” (Jób. 19,7; Hab. 1,2)
Hiszen: „ha segítségért
kiáltok és segítségül hívlak is, nem hallod meg imádságomat, elzárkózol
imádságom elől” (Siral. 3,8)
„Belefáradtam a kiáltozásba,
kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, és elhomályosodtak, míg Istenemre
vártam” (Zsolt. 69,4).
„Uram,
szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok: Jusson elődbe
imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra! Mert betelt a lényem
nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott. Hasonlatossá lettem a sírba
szállókhoz; olyan vagyok, mint az ereje vesztett ember. A holtak közt van az én
helyem, mint a megölteknek, akik koporsóban feküsznek, akikről többé nem
emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől. Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe,
örvények közé. Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, utálattá tettél előttük
engem; berekesztettem és ki nem jöhetek” (Zsolt.
88,2-9)
Az
Evangélium bizonyságtétele szerint az Úr Jézus szolgálat előtt és után,
éjjel-nappal imádkozott: „És amint elbocsátá
a sokaságot, felméne a hegyre, magánosan imádkozni. Mikor pedig beestveledék,
egyedül vala ott” (Mát. 14,23)
„És lőn azokban
a napokban, kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való
imádkozásban tölté el” (Luk. 6,12).
Zsolt. 22,4 Pedig te szent vagy, aki
Izráel dicséretei között lakozol. [Más fordítás: Mégis
te vagy a Szent, trónodon ülsz, rólad szólnak Izráel dicséretei]*
*Mózes ezt az éneket tanítja Isten népének: „Erősségem az Úr és énekem, szabadítómmá lőn
nekem; ez az én Istenem, őt dicsérem, atyámnak Istene, őt magasztalom. Ki olyan
az istenek között, mint te vagy, URam? Ki olyan felséges, mint te vagy
szentségedben? Dicső tetteiben félelmetes, csodákat cselekvő” (2 Móz. 15,2.11).
Hát Őt: „Az Urat, a te
Istenedet tiszteljed, őhozzá ragaszkodjál, és az ő nevére esküdjél. Őt dicsérje
éneked, mert ő a te Istened, aki azokat a nagy és félelmes dolgokat tette
veled, amelyeket saját szemeddel láttál”
(5 Móz. 10,20-21).
Dávid így énekel az Úrnak: „Én
is tisztellek téged lanttal a te hűségedért, én Istenem! Éneklek néked
hárfával, oh Izráelnek Szentje! Örvendeznek az én ajakim, hogy énekelhetek
néked, és egész lényem is, amelyet megváltottál” (Zsolt. 71,22-23).
Az Evangélium pedig
kijelenti, hogy ki az a szent Isten, Ő a: „…Názáreti Jézus. ..Tudom rólad, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje” (Márk.
1,24).
Zsolt. 22,5 Benned bíztak [benned reménykedtek] atyáink [őseink]; bíztak [reméltek] és te megszabadítottad [megmentetted] őket*
*Az apostol bizonyságtétele az Úr Jézusról, és arról, hogy kiben bíztak az őseink: „Mert azt mondja az írás: Valaki hisz ő
benne, meg nem szégyenül” (Róm. 10,11)
Akik:
„...az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban,
és kimentette őket szorult helyzetükből” „Biztonságban vezette őket, nem
rettegtek, de ellenségeiket a tenger borította el. Bevitte őket szent
területére, erre a hegyre, melyet jobbjával alkotott. Népeket űzött ki előlük,
nekik osztotta ki azoknak birtokát, Izráel törzseit telepítette sátraikba” (Zsolt. 107,6; 78,53-55).
Zsolt. 22,6 Hozzád kiáltottak [segítségért] és megmenekültek és [megszabadultak]; benned bíztak és [reménykedtek] és nem szégyenültek meg, [és nem csalatkoztak]*
*Mikor Júda fiai - a hit
harcosainak előképei - harcba mentek - az Evangélium üzenetével - ellenségeik -
a vallásos emberek előképei ellen: „És
győzedelmesek levének azokon, és kezekbe adatának a Hagarénusok és mindazok,
akik ezekkel valának; mert az Istenhez
kiáltanak harc közben, és ő meghallgatá őket, mert őbenne bíztak” (1 Krón. 5,20)
Mikor Izráel fiait – a vallásos emberek
előképeit – megtámadták: „És az Izráel
fiai menekülnek Júda elől, de az Isten kezükbe adá őket; Mert megveré őket
Abija és az ő népe nagy csapással, úgyannyira, hogy az Izráeliták közül seb
miatt ötszázezer válogatott férfi esett el. És ilyen módon aláztatának meg az
Izráel fiai abban az időben; Júda fiai pedig megerősödének, mert ők az Úrra, az ő atyáik Istenére
támaszkodtak volt” (2 Krón.
13,16-18)
Dávidon keresztül így tanít a Szent
Szellem imádkozni minden helyzetben: „Benned
bízom, Istenem, ne szégyenüljek meg, ne nevessenek ki ellenségeim! Senki se
szégyenüljön meg, aki benned reménykedik, azok szégyenüljenek meg, akik ok
nélkül elpártolnak tőled!” (Zsolt.
25,2-3) „Uram, ne szégyenüljek meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok
szégyenüljenek meg és pusztuljanak a Seolba”(Zsolt. 31,18)
„Te
benned bízom, Uram! Ne szégyenüljek meg soha. A te igazságod szerint ments meg
és szabadíts meg engem; hajtsd hozzám füledet és tarts meg engem” (Zsolt. 71,1-2)
Az apostol pedig boldogan vallja, hogy:
„A reménység pedig nem szégyenít meg;
mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Szellem által, ki
adatott nékünk. Mert Krisztus, mikor még erőtlenek valánk, a maga idejében
meghalt a gonoszokért” (Róm. 5,5-6).
Zsolt. 22,7 De én [csak] féreg vagyok s nem férfiú [nem ('áḏám):
ember]; embereknek csúfja [(ḥerəpáh): szégyene,
gyalázata] és a nép útálata
[(bázáh): megvetettje]*
*Már Ézsaiás így prófétál a
Messiásról:
„Felnőtt, mint egy vesszőszál Őelőtte
(azaz: Isten előtt), és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és
ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kívánatos! Utált és az
emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! Mint aki elől
orcánkat elrejtjük, utált volt; és nem gondoltunk vele” (Ézs. 53,2-3)
És Isten válasza: „Ezt mondja az ÚR, Izráel megváltója, Szentje annak, akit megvetnek az
emberek, akit utálnak a népek, aki a zsarnokok szolgája: Királyok kelnek föl,
ha meglátnak, és fejedelmek borulnak le az Úrért, aki hűséges hozzád, Izráel
Szentjéért, aki kiválasztott téged” „Meghajolva járulnak eléd sanyargatóid
fiai, lábad elé borulnak mind, akik megvetettek,
és így neveznek: Az ÚR városa, Izráel Szentjének Sionja. Bár elhagyott és
gyűlölt voltál, feléd sem járt senki, de majd örökre fenségessé teszlek, és
örvendezővé nemzedékről nemzedékre” (Ésa. 49,7; 60,14-15).
Zsolt. 22,8 Akik engem látnak [(rá'áh): néznek, szemlélnek, nézegetnek], mind
csúfolkodnak [(láʿaḡ): csúfolnak, gúnyolnak, kinevetnek, gúnyolódnak] rajtam [gúnyt űznek belőlem], félrehúzzák [lebiggyesztik] ajkaikat és hajtogatják [csóválják] fejüket*
*Az Úr Jézus imája a Golgotán,
amikor ott függött ég és föld között: „...
gyalázatossá lettem előttük; ha látnak engem, fejüket csóválják. Segíts meg
engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint! Hadd tudják meg,
hogy a te kezed munkája ez, hogy te cselekedted ezt, Uram!” (Zsolt. 109,25-27)
Az Evangélium bizonyságtétele: Az Úr
Jézus a kínoszlopon szenved, és: „Az arra
menők pedig szidalmazzák [káromolják;
gyalázzák, becsmérelik] vala őt, fejüket hajtogatván [és a fejüket csóválva, és rázogatva]. És
ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd
[és mentsd] meg
magadat; ha Isten Fia vagy, szállj [s
lépj is] le a keresztről. [sztaurosz: a
kínoszlopról]! Bízott az
Istenben; mentse meg [(rüomai): mentse meg, szabadítsa
meg, óvja meg, és védelmezze] most
Őt [lássuk, hogyan menti meg most
Isten; hát ragadja ki most Ő a bajból], ha [ugyan] akarja; mert [hiszen] azt mondta: Isten Fia
vagyok” (Mát. 27,39-40.43).
Az Úr Jézus – aki tudta, hogy mi vár rá
– kijelenti tanítványainak előre: „Azután
megparancsolta tanítványainak: ne mondják meg senkinek, hogy ő a Krisztus.
Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe
kell menni, és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól,
és megöletni, és harmadnapon föltámadni” (Mát.
16,20-21).
Zsolt. 22,9 Az Úrra bízta magát, [Az Úrban
bízott] mentse meg őt; szabadítsa meg őt, [segítsen rajta] hiszen
gyönyörködött benne [kedvelte őt; »Más fordítás: Az Úrban bízott, hát
mentse meg, segítsen rajta, ha szereti]«!*
*Az Evangélium bizonyságtétele
a prófécia beteljesüléséről: az emberek kigúnyolták a
szenvedő Messiást, és ezt mondták: „Te,
ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd meg magadat; ha
Isten Fia vagy, szállj le a keresztről! Hasonlóképen a főpapok is csúfolódván
az írástudókkal és a vénekkel egyetemben, ezt mondják vala: Másokat megtartott,
magát nem tudja megtartani. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről,
és majd hiszünk néki. Bízott az Istenben: szabadítsa meg most, ha akarja;
hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok” (Mát.
27,40-43)
Ő pedig csak imádkozott: „Légy közel hozzám, és válts meg; az én
ellenségeimért szabadíts meg engem. Te tudod, milyen gyalázat ért, milyen
szégyen és szidalom; látod minden ellenségemet. A gyalázat összetörte szívemet,
egészen belebetegedtem. Részvétre vártam, de hiába, vigasztalókra, de nem
találtam. Ételembe mérget tettek, szomjúságomban ecettel itattak” (Zsolt. 69,19-22)
„Könnyhullatásom
volt kenyerem éjjel és nappal, mikor mindennap azt mondták nékem: „Hol van a te
Istened?” Mikor ezekről emlékezem, megkeseredem; mert nagy csoportban vonultam
ezelőtt és ujjongó örömmel és hálaadással vezettem őket, az ünneplő sokaságot,
az Isten házáig” (Zsolt. 42,4-5)
És ismét: a
prófécia beteljesülése: Az Úr Jézus bevonul Jeruzsálembe: „Elhozák a szamarat és annak vemhét, és felső ruháikat rájuk teríték,
és ráüle azokra. A sokaság legnagyobb része pedig felső ruháit az útra teríté;
mások pedig a fákról gallyakat vagdalnak és hintenek vala az útra. Az előtte és
utána menő sokaság pedig kiált vala, mondván: Hozsánna a Dávid fiának! Áldott,
aki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!” (Mát. 21,7-9).
Zsolt. 22,10 Mert te hoztál ki engem az
anyám méhéből, és biztattál engem [és biztonságba helyeztél] anyámnak emlőin. [Más fordítás: Te hoztál elő az anyaméhből, jó voltodból gond
nélkül pihenhettem, anyám ölén; te vagy reménységem anyám emlője óta]*
*Mert így
szólt az Úr: „Hát én csak megindítsam, és ne vigyem véghez (és ne
vezessem le) a szülést? Szól az Úr, vagy én, aki születek, (megakadályozzam),
és bezárjam-é a méhet? Így szól Istened”
(Ésa. 66,9).
És megvallja az Úr : „Mert te vagy az én reménységem, oh Uram,
Istenem, én bizodalmam gyermekségemtől fogva! Reád támaszkodom születésem óta;
anyámnak méhéből te vontál ki engem; rólad szól az én dicséretem szüntelen.
Mintegy csudává lettem sokaknak; de te vagy az én erős bizodalmam” (Zsolt. 71,5-7).
Zsolt. 22,11 Születésem óta a te gondod
voltam; [A tiéd vagyok kezdettől fogva]; anyám
méhétől fogva te voltál [az én
Erős, hatalmas] Istenem [Más fordítás: Már
anyám ölében is rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem]*
*Dávid
próféciája a szenvedő Messiásról: „De én benned bízom, Uram! Azt mondom: Te vagy
Istenem. Életem ideje, és (sorsom) kezedben van: szabadíts (ments) meg ellenségeim kezéből és üldözőimtől.
Világosítsd meg orcádat a te szolgádon, tarts meg engem jóvoltodból.(Más fordítás: Ragyogjon rá orcád szolgádra, segíts
rajtam hűségesen). Uram, ne szégyenüljek
meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok szégyenüljenek meg és tűnjenek el, és
pusztuljanak a holtak hazájában. Némuljanak el a hazug ajkak, amelyek kihívóan,
gőgösen és megvetően beszélnek az igazról!”(Zsolt.
31,15-18).
„Én Istenem, szabadíts (ments)
meg engem a gonosznak kezéből; a hamisnak és kegyetlennek markából! Mert te
vagy az én reménységem, oh Uram, Istenem, én bizodalmam gyermekségemtől fogva!
Reád támaszkodom születésem óta; anyámnak méhéből te vontál ki engem; rólad
szól az én dicséretem szüntelen. Mintegy csudává lettem sokaknak; de te vagy az
én erős bizodalmam (te vagy erős oltalmam)” (Zsolt. 71,4-7).
Zsolt. 22,12 Ne légy messze [(ráḥaq): ne
légy távol; ne
távozzál messze] tőlem, [ne maradj távol szükségemben] mert közel a nyomorúság [(qáróḇ qárôḇ): a baj, a szorongatás], és nincs, aki segítsen. [Légy közel,
mert sehol sincs segítség]*
*És folytatódik az ima: „Uram,
miért állasz (oly) távol? Miért
rejtőzöl el a szükség idején? Pedig te látod a vészt és a bánatot, rátekintesz,
és kezedben tartod. Rád bízhatja magát a gyámoltalan, az árvának te vagy a
segítője. Törd össze a gonosznak karját (hatalmát); és keressed a rosszon az ő gonoszságát, míg már nem találsz (kérd
számon bűnét, hogy nyoma se maradjon)” (Zsolt. 10,1.14-15).
Hiszen:
„Uram, előtted van minden kívánságom, és
nincs előled elrejtve az én nyögésem (sóhajtásom)!”
(Zsolt. 38,10).
„Jöjj hozzám, és válts meg engem, ments meg
ellenségeimtől” (Zsolt. 69,19).
„Segíts meg
engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint!” (Zsolt. 109,26).
Zsolt. 22,13 Tulkok sokasága kerített be
engem, [(par par):
Hatalmas, fiatal bikák vesznek körül] körülfogtak engem Básán [jelentése: porhanyós föld] bikái
[Básán ('abbír): hatalmasai vettek körül engem]*
*És így könyörög Dávid az Úrhoz: „Tarts [(šámar): őrizz, óvj, védj] meg engemet, mint
szemed fényét, [mint
szemed világát]. Szárnyaid árnyékába rejts el engemet,
[nyújts szárnyad
árnyékában menedéket nekem]. A gonoszok [az Isten nélkül
élők] elől, akik pusztítanak [šáḏaḏ: elnyomnak, nyomorgatnak, erősen
szorongatnak, akik erőszakoskodnak velem, akik szenvedést okoznak, megnyomorítanak] engem; ellenségeim [halálos ellenségeim] elől, akik lelkendezve
vesznek körül, akik [dühöngve
körülkerítettek] engem. [Más fordítás: Az Isten nélkül élők elől, akik ellenségeim, és bőszülten, dühöngve
körülvették életemet, körülkerítettek. Az életemre törő ellenségek szorongatnak
engem]” (Zsolt.
17,8-9).
Mert az ellenség szavakkal és tettekkel is harcol az igaz
ellen, felhasználva erre az embereket is: „És
körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem ok nélkül”
(Zsolt.
109,3).
„Szájuknak vétke
az ő ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben; mert csak átkot és
hazugságot szólnak.
(Más fordítás: Ejtse őket csapdába gőgjük, vétkes
szájuk és ajkuk beszéde, hiszen csupa átok és hazugság, amit beszélnek)!
(Zsolt. 59,13-14).
Uram:
„Fenyítsd meg a nádasnak vadját, a
hatalmasok seregét, a népek fejedelmeit! A bikák csordáját a népek tulkaival
egybe…” (Zsolt. 68,31).
Zsolt. 22,14 Feltátották rám [(pácáh): fölnyitották ellenem gúnyolva, rágalmazva] szájukat,
mint a ragadozó [marcangoló] és [mint
zsákmányra éhes] ordító [(šá'aḡ):
üvöltő] oroszlán*
*És így folytatódik az ima: „Oh
Uram, meddig nézed ezt? (Ments és) Szabadíts
meg engemet tombolásaiktól, (az ordítozóktól) az oroszlánkölyköktől az én egyetlenemet (életemet)”
(Zsolt. 35,17).
Mert:
„Föltátották rám szájukat, (hahotázva
mondják rólam): Haha! Haha! Saját
szemünkkel láttunk. Láttad mindezt, oh Uram - ne hallgass, oh Uram; ne légy
távol tőlem! Serkenj föl, ébredj, tégy igazságot peremben, oh Uram, Istenem,
Ítélj meg engem a te igazságod szerint, oh Uram, Istenem, hogy ne örüljenek
rajtam (ne engedd, hogy kinevessenek)! Ne
mondhassák szívükben: Örüljünk! Ez az, ezt akartuk!! Ne mondhassák: Elnyeltük
őt (Végeztünk vele)! Szégyenüljenek
meg, piruljanak együttesen, akik bajomnak örülnek; szégyen és gyalázat borítsa
be őket, akik felfuvalkodtak ellenem (akik dölyfösek velem szemben)”
(Zsolt. 35,21-26).
A
zsidó főpapok Pilátus elé viszik az Úr Jézust, ítéletet kérve rá: „Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát
Jézussal, akit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan [ezt kiáltották, és] mondának:
Feszíttessék meg! A helytartó pedig [nyomatékosan] monda:
Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább [és még hangosabban, és harsányabban] kiáltoznak [és ordítoztak] vala, mondván:
Feszíttessék meg! Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ [hogy semmire sem megy velük], hanem még nagyobb háborúság [és zavargás] támad [sőt a forrongás még nagyobb lesz, és
a zajongás mindinkább növekszik, fokozódik; sőt ebből még lázadás is kitörhet], vizet vévén [vagyis vizet
hozatott], megmosá kezeit a
sokaság előtt, mondván. Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől [Ennek az igaz embernek vére ontásában] ti
lássátok [ez a ti dolgotok;
Ti feleltek érte]! És
felelvén az egész nép, monda: Az Ő vére
mi rajtunk és a mi magzatainkon [Más fordítás: Az egész nép így kiáltott:
Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére; És az egész tömeg zúgta: Vére rajtunk
és fiainkon]”
(Mát. 27,22-25).
De
azt mondja az ÚR: „Feltátották ellened
szájukat minden ellenségeid; süvöltenek és csikorgatják fogukat, mondván:
Nyeljük el őt! (Elpusztítottuk!) Bizony
ez a nap az, amelyet vártunk; megértük, megláttuk! De nem ők, hanem az Úr műve ez: Megcselekedte (véghezvitte) az
Úr, amiket gondolt (amit eltervezett); beváltotta
szavát, (valóra váltotta, amit megmondott) amelyet szólt eleitől fogva (amit régóta elrendelt); rombolt és nem kímélt, és megvidámította
rajtad az ellenséget, (örömöt szerzett az ellenségnek) felemelte szarvát a te szorongatóidnak (támadóidnak)”
(Siral. 2,16-17).
Ézsaiás így folytatja a próféciát: „És az Úr akarta őt megrontani betegség
által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja,
és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz (célhoz jut vele). Mert szenvedése folytán látni fog, és
megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít (megigazulttá tesz), és
bűneiket ő viseli” (Ésa. 53,10-11). És
így folytatja az ÚR: „Ki felett
örvendeztek? Ki ellen tátjátok fel szátokat és öltitek ki nyelveteket? Nem ti
vagytok-é a bűn gyermekei, a hazugságnak magva? (Más
fordítás: Mit csúfolódtok, miért jártatjátok a szátokat, miért
öltögetitek a nyelveteket? Hiszen ti vagytok a hűtlen népség, a hazug fajzat)”
(Ésa. 57,4).
És a prófécia értelmét az Úr Jézus jelenti ki:
„Ti az ördög [vagyis: a
vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló] atyától valók vagytok [Más fordítás: ti atyátoktól, az ördögtől származtok, (eszte): az ördög
atyából vagytok, és hozzá tartoztok]. És a ti atyátok kívánságait [szándékát, ami kedvére van, amit
szeret, ami örömet okoz neki] akarjátok teljesíteni [(theló
etheló): azt készültök, szándékoztok, azt igyekeztek megvalósítani]. Az emberölő [(anthrópoktonosz):
embergyilkos] volt kezdettől [(arkhé):
eredetétől] fogva, és nem állott meg az igazságban [(hisztémi):
felkelt, fellázadt, és ellenállt a
(alétheia): valóságnak], mert nincsen ő benne igazság [mert nem lehet
ő magában valóság]. Mikor hazugságot [(pszeudosz): hamisságot, valótlanságot, kitalálást,
csalást, becsapást] szól, a sajátjából szól [magából
meríti]; mert hazug [(pszeusztész):
és csaló] és [(autosz): ő maga a] hazugság atyja” (Ján.
8,44).
És
Ézsaiás így prófétál Jeruzsálemről: „Milyen
paráznává lett a hűséges város! Jogossággal volt tele, igazság lakott benne,
most pedig gyilkosok!” (Ézs. 1,21).
„Gonoszak voltak
hozzá, nem fiai már, a maguk gyalázatja; romlott és elvetemült nemzedék. Így
fizettek-é az Úrnak: balga és értelmetlen nép?! Nem atyád-é ő, aki teremtett? Ő
alkotott és erősített meg” (5 Móz. 32,5-6).
Zsolt. 22,15 Mint a víz, úgy kiöntettem [szétfolytam]* csontjaim mind [kificamodtak,] széthullottak [(páraḏ): mind szétváltak
egymástól]; szívem [a bensőm] olyan lett, mint a viasz,
megolvadt [(másas): elgyengült a
félelemtől] belső részeim között [a bensőmben]**
* (majim):
a félelem okozta lágy, olvadt
állapotot fejezi ki.
**És így folytatja szenvedéseiről panaszát az Úr Jézus: „Míg éjjel-nappal rám nehezedék kezed,
életerőm ellankadt, mintegy a nyár hevében...” (Zsolt. 32.4)
„Könyörülj
rajtam
[és kegyelmezz] Uram, mert ellankadtam [elcsüggedtem, és bágyadt, gyönge, és
erőtlen vagyok]: gyógyíts meg engem Uram,
mert megháborodtak [remegnek, és kiszáradtak] csontjaim [és reszket minden tagom]. Egész személyem is igen
megháborodott [csupa reszketés, és mélyen megrendült, teljesen összezavarodott],
és te, oh Uram, míglen [meddig
késlekedsz még]” (Zsolt. 6,3-4).
És
így folytatódik a prófécia, az Úr Jézus szenvedéséről: „Uram, haragodban (felindulásodban) ne fenyíts (ne feddj) meg
engem; felgerjedésedben (lángoló haragodban) ne ostorozz meg engem! Mert
nyilaid belém akadtak, (belém hatoltak) és
kezed rám nehezült. Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség
csontjaimban vétkeim miatt (Más fordítás: Nincs
ép hely testemen sújtó haragod miatt, nincs sértetlen csontom, vétkem miatt). Mert bűneim elborítják fejemet;
(összecsaptak fejem fölött) súlyos
teherként, erőm felett (nehezednek rám).
Megsenyvedtek, megbűzhödtek, elgennyesedtek sebeim oktalanságom miatt. Mert derekam megtelt gyulladással,
(égő fájdalommal van tele) és testemben
semmi ép (hely) sincsen. Erőtlen és
összetört vagyok nagyon, s szívem keserűsége miatt jajgatok (Más fordítás: Kimerültem, végképp összetörtem, szívem
gyötrelmében kiáltozom). Uram, előtted
van minden kívánságom, és nincs előled elrejtve az én nyögésem! Szívem dobogva
ver, elhágy erőm, s szemem világa - az sincs már velem” (Zsolt. 38,2-6.8-11).
Ézsaiáson
keresztül hangzik a kijelentés Urunk szenvedésének okáról: „Utált és (megvetett) az
emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! Mint aki elől
orcánkat elrejtjük, utált volt; és nem gondoltunk vele. Pedig (a mi) betegségeinket ő viselte, és (a mi) fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük,
hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől (hogy Isten csapása
sújtotta és kínozta)! És ő megsebesíttetett
bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van,
és az ő sebeivel gyógyulánk meg. (Más fordítás: Pedig
a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött,
hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg)”
(Ésa. 53,3-5).
És
Isten igéje Jób történetén keresztül mutatja be, hogy mit tesz a sátán a
Krisztus nélküli az emberrel. Az Úr Jézus azért vállalta a kínszenvedést, hogy
ettől megmentse az embert: „Utálnak
engem, messze távoznak tőlem, és nem átallnak pökdösni előttem (Más fordítás: Utálkozva távolodnak el tőlem, és nem
átallnak arcomba köpni). Sőt leoldják
kötelüket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik. Jobb felől ifjak
(csőcseléke) támad ellenem, gáncsot
vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak. Az én utamat
elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenük. (Más fordítás: Az én ösvényemet meg elrontják, hogy
romlásomat siettessék, pedig nincs is segítőjük). Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között
hömpölyögnek ide. (Más fordítás: Mint valami
széles résen, úgy törnek ellenem: viharként zúdulnak rám). Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet,
boldogságom eltűnt, mint a felhő. (Más fordítás: Rémület fog el. Szélvész
űzi el méltóságomat, boldogságom eltűnt, mint a felleg). Fogytán van már a lelkierőm, a nyomorúság napjai tartanak fogva. Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem,
és nem nyugosznak az én inaim (és kínjaim nem csillapodnak). A sok erőlködés miatt elváltozott az én
ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra. A sárba vetett engem,
hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám! (Más fordítás:
Segítségért kiáltok hozzád, de nem válaszolsz. Eléd állok, de te csak figyelsz
engem). Kegyetlenné változtál irántam;
kezed erejével harcolsz ellenem. (Más fordítás: Kegyetlenné
váltál irántam. Erős kézzel üldözöl engem).
Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban. Hiszen
tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába”
(Jób. 30,10-23).
Zsolt. 22,16 Erőm [torkom, ajkam] kiszáradt, mint cserép,
nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet [lesújtottál a halál porába]*
*Mert: „Én vagyok az az
ember, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának vesszeje (és botja) miatt. Engem vezérlett és járatott
sötétségben és nem világosságban (Más fordítás: Sötétben
űzött, hajtott, ahol nincs világosság). Bizony
ellenem fordult, ellenem fordítja kezét minden nap. Megfonnyasztotta testemet
(elsorvasztotta húsomat) és bőrömet,
összeroncsolta (összetörte) csontjaimat.
Erősséget épített ellenem és körülvett (körülbástyázott engem) méreggel és fáradsággal. Sötét helyekre
ültetett (vaksötétbe helyezett) engem,
mint az örökre meghaltakat. Körülkerített, hogy ki ne mehessek (és falat
emelt körém, nem juthatok ki), nehézzé
tette láncomat (súlyos bilincsbe vert). Sőt
ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat (elzárkózik
imádságom elől). Elkerítette az én
újaimat terméskővel, ösvényeimet elforgatta (Más
fordítás: Faragott kőből emelt falat utamra, ösvényeimet járhatatlanná
tette). Ólálkodó medve Ő nékem és lesben
álló oroszlán (Más fordítás: Olyan hozzám, mint a leselkedő medve, mint
rejtekhelyen az oroszlán). Útjaimat
elterelte (és lekergetett utamról, összetépett), és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét
(és felvonta íját), és a nyíl elé célul
állított engem (és kitett engem nyilai céltáblájául)! Veséimbe bocsátotta (és eresztette) tegzének nyilait. Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká
napestig (Más fordítás: Nevetséges lettem
minden nép előtt, és gúnydalt énekelnek rólam egész nap). Eltöltött engem keserűséggel, megrészegített engem ürömmel (és
keserűséggel lakatott jól, bánattal itatott meg). És kova-kővel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem (Más fordítás: Kavicsot rágatott velem, hamuba
kényszerített engem). És kizártad lelkem
a békességből; elfeledkeztem a jóról. És mondám: Elveszett az én erőm és az én
reménységem az Úrban. (Gondolj, és) emlékezzél
meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról (és hontalanságomról), az ürömről és a méregről!
Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem. De ha újra meggondolom,
reménykedni kezdek” (Siral. 3.1-21).
És beteljesedett az Írás: „Ezután tudván
Jézus, hogy immár minden elvégeztetett [és beteljesedett, és
kifizettetett], hogy beteljesedjék az
írás, monda: Szomjúhozom” (Ján. 19,28).
Zsolt. 22,17 Mert ebek [kutyák]* vettek körül engem, [Kutyák
falkája ólálkodik körülöttem], a gonoszok serege
körülfogott, [gonoszok bandája, gonosztevők
zsinatja kerített be]; átlyukasztották [(káráh): átfúrták] kezeimet és lábaimat [(reḡel):
lábfejemet].
»Más fordítás: Körülvett
engem nagy sereg kutya, a gonoszok (ʿéḏáh): zsinatja körülfogott
engem. Oroszlán módjára vetették rá magukat kezemre és
lábamra, és átlyuggatták
kezemet és lábamat«**
*Kutya (keleḇ):
átvitt értelemben vad, kegyetlen emberekre használt szitokszó.
**Az Úr Jézus kijelenti magát, és: „Ettől fogva igyekszik [és módot keresett] vala Pilátus őt szabadon bocsátani; de a zsidók [(iúdaiosz):
a júdeaiak] kiáltozának [(kradzó):
ordítottak és fenyegetőztek], mondván: Ha
ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja; valaki magát királlyá teszi,
ellene mond [az ellene szegül, és ellensége]
a császárnak! Pilátus azért, amikor
hallja vala e beszédet, kihozá [elővezettette]
Jézust [az épület elé], és űle a törvénytevő [(béma):
a bírói] székbe azon a helyen, amelyet
Kőpadolatnak [(lithosztrótosz): kövekkel borított, mozaikkal
fedett helység, amelyet Kövezett-udvarnak] hívtak.
Zsidóul [(ebraiszti): héberül, illetve arámiul] pedig Gabbathának [(Gabbatha):
magaslatnak]. Vala pedig a husvét
péntekje [(paszkha): Peszach, a pászka előkészület napja]; és mintegy hat [(hektosz):
hatodik] óra [vagyis délfelé járt az idő]. És monda a zsidóknak [(iúdaiosz): júdeaiaknak]: Ímhol [(eidó oida): Íme,
nézzétek] a ti királyotok! Azok pedig
kiáltoznak [(kraugadzó): ordítoznak] vala: Vidd el, vidd el, feszítsd meg őt! [Halál rá! Halál rá,
kínoszlopra vele] Monda nékik Pilátus: A
ti királyotokat feszítsem meg [feszítsem
kínoszlopra]? Felelének a
papifejedelmek: Nem királyunk van, hanem császárunk! Akkor azért
[kiszolgáltatta] nékik [és kezükbe] adá
őt, hogy megfeszíttessék [kínoszlopra feszítsék]. Átvevék azért Jézust és elvivék” (Ján.
19,12-16).
Máté
így írja le a történteket: Akkor
elbocsátá [és szabadon engedte] nékik Barabást; Jézust pedig
megostoroztatván, kezükbe adá [és kiszolgáltatta], hogy
megfeszíttessék (hogy kivégezzék). „Akkor
a helytartó vitézei [a
helytartó katonái] elvivék Jézust az őrházba [a pretoriumba], és oda gyűjtik hozzá az
egész csapatot [az egész
helyőrséget]. És
levetkeztetvén Őt, bíborpalástot [vagyis
bíborszínű köpenyt] adnak reá. És tövisből [tövises ágakból] fonott koronát [vagyis koszorút] tőnek
a fejére [és a fejébe
nyomták], és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolják [és gúnyolják] vala őt, mondván: Üdvöz
légy [és üdvözöllek] zsidóknak királya! És mikor megköpdösik őt,
elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala. És miután megcsúfolták [és befejezték a gúnyolódást], levevék róla a palástot [a köpenyt] és az ő maga ruháiba
öltöztetik; és elvivék, hogy megfeszítsék őt. [Mikor] kifelé menve [kijutottak a városból] találkoznak egy cirénei [jelentése: találkozás] emberrel [aki Ciréne városából származott], akit Simonnak (jelentése: meghallgattatás) hívnak
vala; ezt kényszerítik, hogy vigye az Ő keresztjét [(sztaurosz): kínoszlopát]”
(Mát. 27,26-32).
Márk
bizonyságtétele így hangzik: „A vitézek
pedig elvivék őt a palotaudvar belső részébe (a helytartóságra), ami az őrház; és összehívták az egész
csapatot. És bíborba öltöztették őt, és tövisből font koszorút (vagyis koronát)
tevének a fejére, És elkezdék őt
köszönteni: Üdvöz légy, zsidók királya! És verik vala a fejét nádszállal, és
köpdösik vala őt, és térdet hajtva tisztelik vala őt (és térdhajtással
hódoltak előtte). Mikor pedig kicsúfolták
őt, levették róla a bíbor ruhát, és a maga ruháiba öltöztették; és kivivék őt,
hogy megfeszítsék” (Márk. 15,16-20).
Ézsaiás
így prófétál: „Hátamat odaadám a verőknek
(és hagytam, hogy verjék a hátamat), és
orcámat a szaggatóknak, képemet nem födöztem be (és arcomat nem takartam
el) a gyalázás és köpdösés előtt” (Ésa. 50,6).
Jób
is így beszél, mintegy megprófétálva az Úr Jézus gyalázását: „Utálnak engem… és nem átallnak pökdösni
előttem (és arcomba köpni)” (Jób. 30,10).
Zsolt. 22,18 Megszámlálhatnám minden
csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám*
*Minden Evangélium író beszámol az Úr Jézus szenvedéseiben
gyönyörködökről: „És a nép megálla nézni. Csúfolják [(ekmüktéridzó): gúnyolják, és nevetik] pedig
őt a főemberek is azokkal egybe, mondván: Egyebeket [(allosz): másokat] megtartott [megmentett,
és megszabadított], tartsa [vagyis
mentse, és szabadítsa] meg magát, ha ő a
Krisztus, az Istennek ama választottja [a Kiválasztott]”
(Luk. 23,35).
Máté
beszámolója: „Az arra menők pedig
szidalmazzák [káromolták,
gyalázták, becsmérelték] vala őt, fejüket hajtogatván [és a fejüket csóválva, és rázogatva]. És
ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd
[és mentsd] meg
magadat; ha Isten Fia vagy, szállj [és
lépj is] le a keresztről. [sztaurosz:
a kínoszlopról]! Hasonlóképen
a főpapok [vagyis a papi
fejedelmek] is csúfolódván [gúnyolták
őt] az írástudókkal [a törvénytanítókkal] és a vénekkel egyetemben, ezt mondják vala:
Másokat megtartott [és megmentett,
megszabadított], magát nem tudja [és nem képes] megtartani
[nincs hatalma megmenteni, megszabadítani]. Ha Izráel királya, szálljon [és
jöjjön, lépjen] le most a keresztről (a kínoszlopról), és majd hiszünk néki [Más fordítás: Akkor
majd hiszünk benne]. Bízott az
Istenben; mentse meg [(rüomai): mentse meg, szabadítsa
meg, óvja meg, és védelmezze] most
Őt [lássuk, hogyan menti meg most
Isten; hát ragadja ki most Ő a bajból], ha [ugyan] akarja; mert [hiszen] azt mondta: Isten Fia
vagyok (Mát. 27,33-44).
Márk
beszámolója így hangzik: „Az arra menők
pedig szidalmazzák [(blaszphémeó):
becsmérelik, gyalázzák] vala őt, fejüket hajtogatván [fejüket
csóválván] és mondván: Hah [no lám]! Aki lerontod a templomot, és három nap alatt fölépíted; Szabadítsd [mentsd] meg magadat, és szállj le a keresztről!
Hasonlóképen [(empaidzó) gúnyolódnak, csúfolódnak, és kinevetik]
pedig a főpapok [a papi fejedelmek] is, csúfolódván egymás között, az
írástudókkal együtt mondják vala: Másokat megtartott [megmentett;
megszabadított], magát nem bírja [nem
képes] megtartani [megmenteni;
megszabadítani]. A Krisztus, [a
Messiás] az Izráel királya, szálljon le
most a keresztről [a szemünk láttára], hogy
lássuk és higgyünk. (Márk. 15,21-32).
Dániel
is Őróla szól: „A hatvankét hét múlva pedig
kiírtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet
elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és
végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás (Más
fordítás: A hatvankét hét eltelte után megölik a Felkentet, senkije sem
lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt.
Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is
vége lesz, ha jön az áradat)” (Dán. 9,26).
Így teljesült be Dávid próféciája: „Föltátották rám szájukat, azt mondták:
Haha! Haha! Látta a szemünk” (Zsolt. 35,21).
„De én, mint a siket, nem hallok, és olyan
vagyok, mint a néma, aki nem nyitja föl száját. És olyanná lettem, mint az, aki
nem hall, és szájában nincsen ellenmondás. Mert téged vártalak (benned
reménykedtem) Uram, te hallgass meg Uram,
Istenem (te majd megfelelsz nekik)!” (Zsolt. 38,14-16).
Zsolt. 22,19 Megosztoznak ruháimon, és
köntösömre sorsot vetnek *
*János apostol beszámolója a prófécia beteljesüléséről: „A vitézek [a katonák] azért, mikor megfeszítették [kínkaróra
feszítve kivégezték] Jézust, vevék az ő
ruháit, és négy részre oszták, egy részt mindenik vitéznek, és a köntösét. A
köntös pedig varrástalan vala, felülről mindvégig [egybe] szövött. Mondának azért egymásnak: Ezt ne
hasogassuk el, hanem vessünk sorsot reá, kié legyen. Hogy beteljesedjék az
írás, amely ezt mondja: Megosztoztak ruháimon, és a köntösömre sorsot vetettek.
A vitézek [a katonák] tehát ezeket
művelik (Ján. 19,23-24).
Máté
bizonyságtétele: „Minek utána pedig
megfeszítik őt, elosztják az ő ruháit, sorsot vetvén; hogy beteljék a próféta
mondása [kijelentése]: Megosztoznak
az én ruháimon, és az én köntösömre sorsot vetének. És leülvén [leheveredtek], és ott őrzik vala Őt.” (Mát. 27,35-36).
Márk
így ad hírt a történtekről: „És
megfeszítvén őt, elosztják (és megosztoztak) az ő ruháin, sorsot vetvén
azokra, ki mit kapjon. Vala pedig három óra (Kilenc óra; Jézus korában a nappalt reggel 6 órától
este 6 óráig 12 órára osztották. A fordítás a mai időbeosztást követi), mikor megfeszítik őt” És megfeszítvén őt, elosztják az ő ruháit,
sorsot vetvén azokra, ki mit kapjon. Vala pedig három óra [a mi
időszámításunk szerint délelőtt kilencnek felel meg], mikor megfeszítik őt.” (Márk. 15,21).
Lukács
bizonyságtétele: „Elosztván pedig az ő ruháit, vetének reájuk sorsot” (Luk. 23,32).
Zsolt. 22,20 De te, Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], ne légy messze tőlem [Ne
maradj távol, Uram, és ne távoztasd el tőlem segítségedet]; én ('ĕjálúṯ):
erősségem, [te vagy segítségem] siess segítségemre [mentésemre; (ʿezəráṯ ʿezəráh): támogass, és figyelj az én oltalmamra] *
*És a szenvedő Messiás újra- és újra csak Istenhez kiált, mintát
adva nekünk, mikor bajban vagyunk: „Tessék Uram
néked, hogy megments engemet; (légy kegyelmes) és siess Uram segítségemre! Isten, az én szabadításomra, Uram, az én
segítségemre siess, és (ments meg engem)! Oh Isten, ne távozzál el tőlem! (ne légy távol tőlem), Én Istenem, siess segítségemre! Ne hagyj el
Uram Istenem, (ne légy távol) ne
távolodjál el tőlem! Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm! Segíts meg
engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint! Uram! Hozzád
kiáltok! Hívlak téged: siess én hozzám (siess segítségemre); figyelmezz szavamra, mikor hívlak téged” (Zsolt. 40,14; 70,2; 71,12; 38,22-23;
109,26; 141,1).
És az Újszövetség bizonyságtétele
szerint nem hiába, mert: „…és
meghallgattatott az ő istenfélelméért” (Zsid. 5,7).
Zsolt. 22,21 Szabadítsd [mentsd] meg [oh Isten] életemet a kardtól, [a kardnak élétől] s [ragadd ki] az én életemet a
kutyák körmeiből [Más fordítás: Ments meg engem a fegyvertől, életemet a kutyák
hatalmából].*
*És kijelentést nyer, hogy kitől kell megszabadítani az Isten Fiát,
-és fiait: „Oh Uram, meddig nézed el ezt? Ments meg
engem az ordítozóktól, életemet az oroszlánoktól!” (Zsolt. 35,17).
Péter apostolon keresztül hangzik a kijelentés
az ordítozókról, és az oroszlánról:
„Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító
oroszlán szertejár, keresvén, kit elnyeljen” (1 Pét. 5,8).
De
a Megváltónak meg kellett ízlelni a halált azért, hogy nekünk már ne kelljen: „Mert úgy szerette Isten e világot [(koszmosz):
a világegyetemet, beleértve a lakóit is],
hogy az Ő egyszülött Fiát adta,
hogy valaki hiszen Őbenne [a Fiúban], el ne vesszen [el ne pusztuljon], hanem örök élete legyen [(ekhó):
soha véget nem érő életet birtokoljon]”
(Ján. 3,16).
Zsolt. 22,22 [(ʿánáh): Válaszolj és] ments meg [szabadíts ki] engem az oroszlán torkából [szájából], és a bivalyok szarvai közül [engem,
nyomorultat] hallgass meg. [Más fordítás: Engem, szegény, megalázott nyomorultat védj meg a tulkok, és vadbivalyok
szarvától, (qeren): erejétől, hatalmától].*
*És folytatódik az ima: „Isten,
rontsd meg az ő fogaikat az ő szájukban; az oroszlánoknak zápfogait törd össze,
(állkapcsát zúzd össze) uram!” (zsolt. 58,7).
Zsolt. 22,23 Hadd hirdessem nevedet
atyámfiainak [testvéreimnek], és dicsérjelek téged a
gyülekezetben [Más fordítás: (sáp̄ar): Hadd beszéljek testvéreimnek (šém):
nevedről, és (hálal): dicsérjelek téged (táveḵ): közöttük]*
*Dávid újra-és újra elmondja, hogy: „Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erős nép között magasztallak téged” (Zsolt. 35,18).
„Vígan hirdetem
az igazságodat a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, (és nem zárom
be számat) te (jól) tudod, óh Uram! Igazságodat nem rejtem el
szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet; nem titkolom el kegyelmedet
és igazságodat a nagy gyülekezetben” (Más fordítás:
Igazságodat nem rejtegetem szívem mélyén, hanem beszélek hűségedről és
szabadításodról. Nem titkolom el szeretetedet és hűségedet a nagy gyülekezet
előtt” (Zsolt. 40,10-11).
És:
„Hálát adok az Úrnak felettébb az én
számmal, (és hangos szóval magasztalom az Urat) és dicsérem őt a sokaság közepette!” (Zsolt. 109,30).
És
a Megváltóról így hangzik a kijelentés: „Mert
a megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan [(heisz
hen): vagyis egyetlenből származnak], amely oknál fogva nem szégyenli őket atyjafiainak hívni [vagyis
testvéreinek nevezni]. Mondván: Hirdetem [és (apaggelló): kijelentem] a te nevedet [(onomá): hatalmadat, jellemedet, dicsőségedet, és erődet] az én atyámfiainak [az én
testvéreimnek], a gyülekezetnek [(ekklészia
meszosz): vagyis a kihívottak
közösségének] közepette dicséretet
mondok néked [(hümneó): énekelve magasztallak, és újra meg újra elmondom]”
(Zsid. 2,11-12).
Zsolt. 22,24 Ti, akik félitek [(járé'): tisztelitek] az Urat [(jəhóváh):
Jahvét, az Örökkévalót, (hálal):
énekkel]
dicsérjétek [áldjátok] őt! Jákób [Jelentése: a másik helyébe lépő] minden ivadékai [(zera):
minden magva] dicsőítsétek
őt, és féljétek őt [rettegjetek tőle] Izráel [(jiśərá'él): Isten harcosának] minden magzata [minden
(zeraʿ):
magva]!*
*Dávid tovább buzdít az Úr dicséretére, kijelentve azt is, hogy
miért dicsérjük: „Dicsérjétek az Urat (adjatok hálát az
Úrnak) citerával; tízhúrú hárfával
(tízhúrú lanttal) zengjetek néki.
Énekeljetek néki új éneket, lantoljatok lelkesen, harsogón (szépen
zengjenek hangszereitek). Féljen az Úrtól
mind az egész föld, rettegjen tőle minden földi lakó (a világ minden
lakója). Mert amit ő mondott, meglett, és
amit parancsolt, előállott” (Zsolt.
33,2-3.8-9).
Azért,
mert feltámaszt minket: „Áldjátok népek a
mi Istenünket, és hallassátok az ő dicséretének szavát (hangosan
hirdessétek dicséretét). Aki megelevenít
bennünket, s nem engedi, hogy lábaink megtántorodjanak (Más fordítás: Ő tartott életben bennünket, és nem
engedte, hogy lábunk inogjon)” (Zsolt. 66,8-9).
Az
Ő kegyelméért, és szeretetéért: „Dicsérlek
téged (és magasztallak) Uram,
Istenem, teljes szívemből, és dicsőítem a te nevedet örökké! Mert nagy én
rajtam a te kegyelmed, és kiszabadítottál engemet a mélységes pokolból. (Más fordítás: Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a
sír mélyéből is kimentettél)” (Zsolt. 86,12-13).
Mert
megvált, megbocsát, meggyógyít: „Áldjad
én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat,
és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. Aki megbocsátja minden bűnödet,
meggyógyítja minden betegségedet. Aki megváltja életedet a koporsótól (a
sírtól); kegyelemmel (szeretettel) és irgalmassággal koronáz meg téged. Aki jóval
tölti be a te ékességedet (betölti javaival életedet), és megújul a te ifjúságod, mint a sasé” (Zsolt. 103,1-5).
Nagy tetteiért: „Dicsérjétek az Urat. Magasztaljátok az Urat, (adjatok hálát) mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme
(mert örökké tart szeretete). Ki
beszélhetné el az Úr nagy tetteit? És jelenthetné ki minden dicsőségét? (Más fordítás: Ki tudná elmondani, milyen hatalmas az
ÚR, ki beszélhetné el minden dicső tettét)?” (zsolt. 106,1-2).
Mert
jó: „Magasztaljátok az Urat, (adjatok
hálát az Úrnak) mert jó, mert örökkévaló
az ő kegyelme (mert örökké tart szeretete). Ezt mondják az Úrnak megváltottai, akiket megváltott (az
ellenségnek) a szorongatónak kezéből” (Zsolt. 107,1-2).
Kegyelméért: „Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért,
(szeretetéért) és az emberek fiai iránt
való csodadolgaiért (és az emberekkel tett csodáiért)! És magasztalják fel őt a nép gyülekezetében, és dicsérjék őt a vének
gyűlésében!” (Zsolt. 107,31-32).
„Dicsérjétek az
Urat. Dicsérjétek az Úrnak szolgái! Dicsérjétek
az Úrnak nevét, Áldott legyen az Úr neve mostantól fogva és örökké!” (Zsolt. 113,1-2).
Hűségéért:
„Dicsérjétek az Urat (dicsőítsétek) mind, ti pogányok (mind, ti népek); magasztalják őt mind a népek (nemzetek)!
Mert nagy az ő kegyelmessége mi hozzánk,
és az Úrnak igazsága megmarad örökké. Dicsérjétek az Urat (Más fordítás: Mert nagy az ő szeretete irántunk, az ÚR
hűsége örökké tart. Dicsérjétek az URat)!” (Zsolt. 117,1-2).
Mert
közöttünk lakozik: „Izráel (jelentése:
Isten
erejével győző) háznépe: áldjátok
az Urat! Áronnak (jelenése: a megvilágosított) háznépe: áldjátok az Urat! Lévinek (Jelentése: szövetség;
összekötött, egyesített) háznépe:
áldjátok az Urat! Kik félik az Urat: áldjátok az Urat! Áldott az Úr a Sionon,
(Jelentése: a messze sugárzó
felállított emlékmű; jel = a
gyülekezet) aki Jeruzsálemben (jelentése:
béke alapja) lakozik! Dicsérjétek az
Urat!” (Zsolt. 135,19-21).
Azok,
akiknek világosság támadt: „Ők felemelik
szavukat, (hangos szóval) ujjongnak,
az Úr (fenségének), nagyságáért
rivalgnak a tenger felől. Világosság
támadt, ezért dicsérjétek az Urat keleten, a tenger szigetein az Úrnak, Izráel
Istenének nevét” (Ésa. 24,14-15).
Mert
ősrégi tervedet véghezvitted: „Uram, te
vagy Istenem, magasztallak, dicsérem nevedet! Mert csodákat vittél véghez,
ősrégi terveket, való igazságot cselekedtél, örök tanácsaid hűség és igazság.
Mert a városból kőrakást csináltál, az erős városból romot, az idegenek
palotáját olyanná tetted, hogy nincs többé város; soha örökké meg nem épül.
(Más fordítás: Mert kőhalommá tetted a várost, a
megerősített várat rommá, a bitorlók kastélya nem lesz város, soha többé föl
nem épül)! Ezért dicsőítnek téged erős
népek, erőszakos pogányok városai félnek téged. (Más
fordítás: Ezért tisztel téged az erős nép, téged fél a hatalmas nemzetek
városa)!” (Ésa. 25,1-3).
És
a mennyben is ezt mondják: „És
(megszólalt egy hang a trónus felől), és
a királyiszéktől szózat jöve ki, amely ezt mondja vala: Dicsérjétek a mi
Istenünket mindnyájan ő szolgái, akik félitek őt, kicsinyek és nagyok!” (Jel. 19,5).
Mert:
„Megáldja azokat, akik félik (akik
tisztelik) az Urat, a kicsinyeket és a
nagyokat” (Zsolt. 115,13).
Zsolt. 22,25 Mert nem veti meg, és nem [(šáqac)] utálja
meg [és nem (bázáh): nézi
le] a szegény [(ʿání): nyomorult, elnyomott] nyomorúságát [(ʿĕnúṯ):
szenvedését, elnyomott állapotát]. És nem rejti el az ő orcáját [(páním):
jelenlétét] előle,
[nem fordítja el tőle
tekintetét] és mikor [(šávaʿ): segítségért] kiált hozzá, [segélykiáltását] meghallgatja [(šámaʿ): figyel rá]*
*Mert az Úr jó, ezért: „Közel van az Úr
a megtört szívekhez, és a sebzett szelleműeket megsegíti” (Zsolt.
34,19).
„Közel van az Úr
minden őt hívóhoz; mindenkihez, aki hűséggel (igazán) hívja őt. Beteljesíti az őt félőknek (az Őt tisztelőknek) kívánságát; kiáltásukat meghallgatja és
megsegíti őket” (Zsolt. 145,18-19).
Mert: „Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes
lélek; a töredelmes és megtört szívet oh Isten nem veted te meg!” (Zsolt. 51,19).
„És meghallgatja
az Úr a szegényeket, és nem veti meg az övéit, ha fogságban vannak” (Zsolt.
69,34).
„Oda fordul a
gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem utálja. (Más fordítás: Törődik a gyámoltalanok imádságával, nem
veti meg imádságukat)” (Zsolt. 102,18).
Zsolt. 22,26 Felőled lesz [Rólad szól] dicséretem a nagy gyülekezetben [a nagy közösségben]. És teljesítem
fogadalmaimat az istenfélők [(járé'): Istent tisztelők] előtt*
*Dávid újra- és újra énekli, hogy amit ígértünk, amit kimondtunk,
azt teljesíteni is kell:
„Tartozom, oh Isten, az én néked tett
fogadásaimmal; megadom néked a hálaáldozatokat; Mert megszabadítottál, és megmentettél engem a haláltól, bizony az én
lábaimat az eleséstől; hogy járjak Isten színe előtt az életnek világosságában” (Zsolt. 56,13-14).
Bizony:
„Elmegyek házadba égőáldozatokkal,
lefizetem (teljesítem) néked
fogadásaimat, Amelyeket ajakim ígértek és szájam kimondott nyomorúságomban
(a bajban)” (Zsolt. 66,13-14).
És:
„Az Úr iránt való fogadásaimat
(teljesítem) megadom az ő egész népe
előtt (egész népe jelenlétében). Dicsérlek
a nagy gyülekezetben, az erős nép között magasztallak téged” (Zsolt. 116,14).
És:
„Magasztallak a nagy gyülekezetben,
hatalmas nép között dicsérlek” (Zsolt.
35,18).
„Vígan hirdetem
az igazságosságot a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, (és nem zárom be számat) te (jól) tudod, óh Uram! Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te
hűségedet és segítségedet; (beszélek hűségedről és szabadításodról) nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat
(szeretetedet és hűségedet) a nagy gyülekezetben” (Zsolt. 40,10-11).
„Így éneklem
majd a te nevedet szüntelen, hogy beteljesítsem az én fogadásaimat minden
napon” (Zsolt. 61,9).
Mózestől
kezdve minden hívő, minden időben így dicsőíti az Urat a szabadításért, és mert
Ő jó: „Erőm és énekem az ÚR,
megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt
magasztalom” (2 Móz. 15,2-3)
„Ímé, az Isten
az én szabadítóm! Bízom, és nem félek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr,
és lőn nékem szabadítóm!” (Ésa. 12,2)
„Erőm és énekem
az ÚR, megszabadított engem” (Zsolt.
118,14)
„Az Úr az én
erőm és pajzsom, Őbenne bízott szívem és megsegíttettem; örvend szívem és
énekemmel dicsérem őt. Az Úr az ő népének ereje, és az ő fölkentjének megtartó
erőssége” (Zsolt. 28,7-8)
„Ó, Uram, én
erőm és mentsváram, menedékem a nyomorúság idején! Hozzád jönnek majd a
nemzetek a föld legszéléről is, és ezt mondják: Bizony, hamis isteneik voltak
elődeinknek, hiábavalók, egyik sem ér semmit!” (Jer. 16,19).
Zsolt. 22,27 Esznek a nyomorultak [(ʿánájv ʿánáv): elnyomottak, szerencsétlenek, alázatosak, a szegények] és megelégednek
[és jóllaknak], dicsérik az Urat, [(jəhóváh): Jahvét, az Örökkévalót] akik őt keresik.
Éljen szívetek [(ḥájah): virágzó, elégedett életet] örökké [elevenedjen meg, és legyen vidám mindenkor]!*
*És így folytatja Dávid profetikus énekét: „Isten nevét dicsérem énekkel, magasztalom
hálaadással. Mert: Jobban tetszik ez
az ÚRnak a tulkoknál, az ép szarvú és körmű bikáknál. Látják ezt az alázatosak,
és örülnek. Ti, Istent keresők, éledjen szívetek!” (Zsolt. 69,31-33).
És
Uram, Te: „Asztalt terítesz nékem az én
ellenségeim előtt (ellenségeim szeme láttára); elárasztod (megkened) fejem
olajjal; csordultig van a poharam”
(Zsolt. 23,5).
Ezért: „Örülnek és örvendeznek majd (benned) mindazok, akik téged keresnek; azt mondják
mindenha: Magasztaltassék fel az Úr, akik szeretik a te szabadításodat” (Zsolt. 40,17).
És
ismét: „Örülnek és örvendeznek majd
benned mindazok, akik keresnek tégedet, és ezt mondják majd szüntelen, akik
szeretik a te szabadításodat: Magasztaltassék fel az Isten!” (Zsolt. 70,5).
Hát:
„Énekeljetek Istennek, énekeljetek;
énekeljetek királyunknak, énekeljetek! Mert az egész föld királya az Isten:
énekeljetek bölcsességgel” (Zsolt.
47,7-8).
„Sőt hallom,
hogy minden teremtett állat, amely van a mennyben és a földön, és a föld alatt
és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja vala: A királyiszékben
ülőnek, a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké.
És a négy lelkes állat monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá az
örökkön örökké élőt” (Jel. 5,13-14).
„És
táncolva énekelik: minden forrásaim
te benned vannak (forrásaim belőled fakadnak)” (Zsolt. 87,7).
„Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és
(szeretetéért) az emberek fiai iránt való
csodadolgaiért, (az emberekkel tett csodáiért). Hogy (megitatta) megelégíté a
szomjúhozókat, és jól tartotta az éhezőket” (Zsolt. 107,8-9).
Mert:
„És szerez a seregek Ura minden népeknek
e hegyen lakodalmat kövér eledelekből,
(zsíros falatokból) lakodalmat erős
borból; (letisztult újborokból) velős,
kövér eledelekből, megtisztult erős
borból” (Ésa. 25,6).
Zsolt. 22,28 Megemlékeznek és megtérnek [(šúḇ): visszafordulnak, visszatérnek megbánást tanúsítva] az Úrhoz [(jəhóváh): Jahvéhez, az Örökkévalóhoz] a föld minden
határai, [('ep̄es): a föld végéig].
És leborulva [(šáḥáh): imádnak, és hódolnak] előtted [a Te
színed előtt] a pogányok [(gój gôj): népek, nemzetek] minden [valamennyi]
nemzetsége [mišəpáḥáh: mindenféle népe] *
*És így folytatódik a prófécia: „Eljőnek
a népek mind, amelyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te
nevedet” (Zsolt. 86,9).
„Mert
ímé, sötétség borítja a földet, (sűrű homály) és éjszaka a (nemzeteket) népeket,
de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. És népek jönnek
világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez” (Ésa. 60,2-3).
„Ki ne félne téged, Urunk! És ki ne
dicsőítené a te nevedet? Mert csak egyedül vagy szent. Mert eljőnek mind a
pogányok (a népek mind) és lehajolnak
(és leborulnak) előtted” (Jel.
15,4).
És
mindez: „lészen: az utolsó időben az Úr
házának hegye a hegyek fölé helyeztetik, és felülemelkedik az a halmokon, és
népek özönlenek reá. Pogányok is sokan mennek, és mondják: Jertek, menjünk fel
az Úr hegyére és a Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az ő
útjaira, és járjunk az ő ösvényein! Mert Sionból jő ki a törvény, és az Úr
beszéde Jeruzsálemből” (Mik. 4,1-2).
Zsolt. 22,29 Mert az Úré [(jəhóváh): Jahvéé, az Örökkévalóé] a királyi hatalom
[a királyság], uralkodik a pogányokon [a nemzetek felett] is.*
*Az Úr Jézus ezt a megvallást tanítja az Övéinek: „… Tiéd az ország, az uralom, a királyi hatalom, az
erő és a dicsőség mind örökké, vagyis az örökkévalóságon át. Ámen!” (Mát. 6,13).
És
Dávid megvallása is így hangzik: „Az Úré
a föld s annak teljessége; (mindaz ami betölti) a föld kereksége s annak lakosai. Mert ő alapította azt a tengereken,
és a folyókon megerősítette” (Zsolt.
24,1-2).
„Oh Uram, tied a
nagyság, hatalom, dicsőség, a ragyogás és
a fenség, az örökkévalóság és méltóság, sőt minden, valami a mennyben
és a földön van, tied! Tied, oh Uram, az ország, te magasztalod fel magadat,
hogy légy minden fejedelmek felett, és
magasztos vagy te mindenek felett! A
gazdagság és a dicsőség mind te tőled vannak, te tőled erednek, és te uralkodol mindeneken; a te kezedben
van mind az erősség és mind a birodalom; a te kezedben van mindeneknek
felmagasztaltatása és megerősíttetése. (Más
fordítás: A te kezedben van az erő és a hatalom, a te kezed tehet bárkit
naggyá és erőssé). Most azért, oh mi
Istenünk, vallást teszünk előtted, és hálát adunk neked, és dicsérjük a te dicsőséges, fenséges nevedet” (1 Krón. 29,11-13)
És
mennyen, földön így szól a dicséret: „Sőt
hallám, hogy minden teremtett állat, és
minden teremtmény, amely van a
mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben
van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülőnek és a Báránynak áldás és
tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké” (Jel. 5,13).
„Mert az egész
föld királya Isten, zengjetek neki éneket! Isten uralkodik a népeken, szent
trónusán ül az Isten” (Zsolt. 47,8-9).
És hogy ki ez az Isten, arról így
hangzik a kijelentés: „Az ÚR lesz a
király az egész földön. Azon a napon az ÚR lesz az egyetlen Isten, és neve az
egyetlen név” (Zak. 14,9).
És
a mennyben: „hatalmas hangok szólaltak
meg: „A világ felett a királyi uralom a mi Urunké, az ő Krisztusáé lett, és ő
fog uralkodni örökkön-örökké” (Jel.
11,15).
Zsolt. 22,30 Esznek és leborulnak [imádják őt]
a föld gazdagjai mind; Őelőtte hajtanak térdet, akik
a porba hullnak, és aki életben nem tarthatja magát. [Más fordítás: Csak
előtte borulnak le a földi hatalmasságok, előtte hajolnak meg mind, és térdet
hajtanak előtte, s csak őt imádja minden halandó, akik a földben alszanak, akik nem tudják életüket megtartani].
Zsolt. 22,31 Őt szolgálják a fiak, az
Úrról ('ăḏónájról): beszélnek az utódoknak [az
eljövendő nemzedéknek]*
*Azt mondja az Úr: „A te hatalmad
pálcáját kinyújtja az Úr Sionból, mondván: Uralkodjál ellenségeid között! A te
néped (önként) készséggel siet a te
sereggyűjtésed napján, szentséges öltözetekben; hajnalpír méhéből lészen
ifjaidnak harmatja” (Zsolt. 110,2-3).
Hát:
„Szélesítsd ki a sátorod helyét, és
hajlékidnak kárpitjait terjesszék ki; ne tiltsd meg; nyújtsd meg köteleidet, és
erősítsd meg szegeidet. Mert mind jobb-, mind balkézre kiterjedsz, és magod
népeket vesz örökségbe, és puszta városokat megnépesítnek” (Ésa. 54,2-3).
És
a Krisztus népéről hangzik a prófécia: „És
ismeretes lesz magvuk a népek közt, és ivadékaik a népségek között, valakik
látják őket, megismerik őket, hogy ők az Úrtól megáldott magok” (Ésa. 61,9).
És
hogy kik az ellenség, akiken uralkodik az Úr, arról így szól Isten igéje: „Titeket is, kik hajdan elidegenültek és
ellenségek valátok, mert azelőtt elszakadtatok,
ezért idegenek, és ellenséges gondolkozásúak voltatok, gonosz cselekedetekben,
haszontalan, káros tetteitekben gyönyörködő értelmetek
miatt… ” (Kol.
1,21).
Zsolt. 22,32 Eljönnek s
hirdetik az ő igazságát az ő utánuk való népnek, hogy ezt cselekedte. [Más
fordítás: Az Úrról fog neveztetni a
következő nemzedék; és az egek hirdetni fogják az ő igazságát a népnek, mely
születik, melyet az Úr teremtett]!*
*Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés arról, akit, és amit
hirdetnek: „Mi a megfeszített, vagyis
kínoszlopra feszített Krisztust hirdetjük, és prédikáljuk…” (1Kor.
1,23).
És
az újjá teremtett nép: „… hirdeti a
Krisztust” (Fil. 1,15).
„Akiről
neveztetik, és akitől nevét nyerte
minden nemzetség, azaz a leszármazottak összessége, mennyen és földön” (Eféz. 3,15).
.jpg)
.jpg)
