2 Pét. 1,1 Simon Péter,
Jézus Krisztus (rab)szolgája és
apostola [(aposztolosz): követe,
aki a küldő személy hatalmával szól, és cselekszik, írja e levelet]. Azoknak,
akik velünk egyenlő
[(iszotimosz): értékű]
drága [és értékes] hitet
nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak, Jézus Krisztusnak igazságában, [a mi Istenünk, és
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus
megigazítása által]:
2 Pét. 1,2 Kegyelem [(kharisz):
Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú
gondoskodása] és békesség [(eiréné): vagyis az az
állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a
veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az
egyén, mind a közösség vonatkozásában]. Adassék néktek
[töltsön be titeket, és gyarapodjon bennetek] bőségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak
megismerésében [(epignószisz) megismerése,
és megértése által]*
*Hogy közösségbe kerüljetek Vele: „Mert a
vele való közösségben [Őbenne] mindenben
meggazdagodtatok, minden beszédben [(logosz): az Igében] és
minden ismeretben [(gnószisz):
Istenismeretben, tudományban] abban a
mértékben, amint a Krisztusról való
bizonyságtétel [tanúságtétel] megerősödött
[megszilárdult] bennetek” (1Kor. 1,5-6).
Hogy megértsétek, hogy: „Egy [(heisz hen): egyetlen] az Isten és mindeneknek Atyja, aki
mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik.
[Más fordítás: Csak egy Isten van – mindenek Atyja – aki uralkodik minden felett, mindenen
keresztül cselekszik, mindent átjár, és mindenhol jelen van] (Eféz. 4,6).
2 Pét. 1,3 [Abból kell kiindulnom], mivelhogy az ő isteni ereje
[és hatalma] mindennel
megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre
[vagyis Isten tiszteletére] való, [és ami az élethez és az
Istenben való boldogsághoz kell, és
Isten szolgálatához szükséges]. Annak
megismerése [(epignószisz): és megértése] által, aki minket a saját dicsőségével
[(doxa):
fényességével, és ragyogásával] és hatalmával [(areté): kiválóságával] elhívott*
*És: „Aki megtartott [és megszabadított,
megváltott és szent tiszta, tökéletes, Istenhez méltó, Isten szerinti életre
elhívott] minket és hívott szent
hívással, nem a mi cselekedeteink [vagy erőfeszítéseink] szerint, hanem az ő saját végezése [és
elhatározása, szándéka] és kegyelme
[vagyis öröme, jóindulata, és kedvezése] szerint,
mely adatott nékünk [és amellyel megajándékozott] Krisztus Jézusban örök időknek előtte [vagyis az idők kezdete
előtt]” (2 Tim.1,9).
2 Pét.
1,4 Amelyek által igen nagy és becses [(timiosz): és értékes, drága] ígéretekkel ajándékozott meg bennünket. Hogy azok
által isteni természet [(phüszisz): jellem, tulajdonság] részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, [(apopheugó):
elmenekülve a
világ romlásától] amely
a kívánságban [(epithümia): vágy, kívánság, szenvedély] van e világon*
*És így folytatódik a kijelentés: „Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak [ezeknek az ígéreteknek
birtokában vagyunk], szeretteim, tisztítsuk meg magunkat [tartsuk távol
magunktól] minden (hús)testi és szellemi tisztátalanságtól
[őrizkedjünk a (hús)test és a szellem minden szennyétől tisztítsuk meg magunkat
minden szennyezéstől melyet hús vagy szellem okoz]. Isten félelmében vivén véghez [tegyük teljessé; hajtsuk végre] a mi megszentelésünket. [Isten félelmében jussatok tökéletességre a
szentségben]” (2 Kor. 7,1).
És az újjászületés által: „… mindnyájan Isten fiai vagytok a
Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust
öltöztétek fel” (Gal. 3,26-27).
Azért ha valaki [mindenki,
aki] Krisztusban van, új [(kainosz): ismeretlen,
szokatlan, meglepő] teremtés az [új teremtmény]; a régiek [az eredeti, kezdeti, ősi] elmúltak [a régi
megszűnt, tovatűnt], ímé, újjá lett minden [valami új valósult
meg; új jött létre; új állt elő]” (2 Kor. 5,17).
„Mert az Ő alkotása [remek(műv)ei] vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre,
amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk [azok szerint
éljünk]” (Eféz. 2,10).
2 Pét.
1,5 Ugyanerre [vagyis ezekre az ígéretekre
támaszkodva] pedig teljes igyekezetet [(szpúdé): igyekezet, szorgalom, buzgalom, fáradozás] is fordítván [és minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy] a ti hitetek mellé [(pisztisz en):
hitetek, és meggyőződésetekben
hitelességként] ragasszatok
jó [(areté): kiváló, nemes] cselekedetet, a jó [(areté): erény, vagyis olyan lelkület, amelyik mindig kész minden jóra, de csak a jóra,
továbbá erős, egészséges és tiszta, és
a kiváló, nemes] cselekedet mellé tudományt [(gnószisz): megismerést, ismeretet, főként a
kinyilatkoztatásból származó tudást]*
*És hogy miért figyelmezetet ezekre
az apostol, azt Hóseás prófétán keresztül jelenti ki a Szent Szellem: „Elvész (és elpusztul) az én
népem, mivelhogy tudomány nélkül való (mert nem ismeri Istent). Mivelhogy te megvetetted a tudományt (ezt
az ismeretet), én is megvetlek téged,
hogy papom ne légy. És mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről (vagyis
nem törődtél Istened tanításával), elfeledkezem
én is a te fiaidról (és én sem törődöm fiaiddal)” (Hós. 4,6)
2 Pét. 1,6 A tudomány [(gnószisz):
megismerést, ismeretet, főként a
kinyilatkoztatásból származó tudást] mellé pedig mértékletességet [(egkrateia): önuralmat, önmegtartóztatást, a magatok fölötti uralmat]. A mértékletesség [az önuralom, önmegtartóztatás, a magatok fölötti uralom] mellé pedig [reményteljes] tűrést, [(hüpomoné): kitartást, állhatatosságot]. a tűrés mellé [állhatatosságban,
és kitartásban] pedig kegyességet [(euszebeia): Isten iránti gyermeki tiszteletet, és hitben folyó hívő életet]*
*Az Úr Jézus
kijelentése: „A ti béketűrésetek
által
[(hüpomoné): ez alatta maradást, várakozást, helytállást
mindennel szemben, kitartást, ellenállást, megmaradást a hitben. / Szó szerint azt fejezi ki: valami
(teher, nehézség, megpróbáltatás) alatt megmarad, várakozik, a helyét nem
hagyja el, kibírja… stb. / és állhatatosságotokkal,
és kitartásotokkal] nyeritek meg lelketeket [vagyis az életet];
»Más
fordítás: Kitartó hittel megmentitek az
életeteket«” (Luk. 21,19).
és
az apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Mert békességes tűrésre (és állhatatosságra) van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az
ígéretet” (Zsid. 10,36)
2 Pét. 1,7 A kegyesség [(euszebeia):
vagyis Isten iránti gyermeki tisztelet,
és hitben folyó hívő élet] mellé pedig atyafiakhoz [vagyis testvérekhez] való
hajlandóságot [(philadelphia): azaz testvéri
szeretetet], az
atyafiakhoz [testvérekhez] való hajlandóság [vagyis a testvéri
szeretetet] mellé
pedig [(agapé): Isten
szerinti] szeretetet*
*Az apostolok
újra és újra figyelmeztetik a hívőket: „Atyafiúi
[testvéri] szeretettel egymás iránt
gyöngédek [egymást odaadóan szeretők] a tiszteletadásban egymást
megelőzők legyetek. [a tisztelet dolgában egymással versengők]”
(Róm. 12,10).
Továbbá: „A testvéri szeretet legyen maradandó. A vendégszeretetről meg ne
feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek
meg” (Zsid. 13,1-2).
Hát: „Tisztítsátok meg egész valótokat az igazság iránti
engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan,
tiszta szívből (szellemből) szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból
születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által” (1 Pét. 1,22-23).
És
nem csak a testvéri szeretetre figyelmeztet az apostol, hanem minden ember
iránti szeretetre: „Senkinek semmivel ne
tartozzatok [ne legyetek adósok] hanem
csak azzal, hogy egymást [az
ugyanabból a fajtából (vagyis a Krisztusiból) egy másikat] szeressétek.
[kölcsönös szeretettel; (agapaó): SZERET önzetlenül, a
másik érdemeitől függetlenül] mert aki
szereti a felebarátját [embertársát; különböző; „másféle” más
fajtából való (Ádámi); idegent] a
törvényt [Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett
ki] betöltötte. [beteljesít; véghezvisz, megvalósít; tartalmat adott neki]. A [felebaráti Isten szerinti] szeretet nem
illeti gonosszal a felebarátot. [nem
szerez az embertársnak gonosz bántalmazást (nem tesz rosszat)]
Annakokáért a törvénynek betöltése a
szeretet. [tehát a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt]”
(Róm.13,8.10).
A törvény betöltését – beteljesítését – így magyarázza az apostol: „A parancs
célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből
fakadó szeretet” (1 Tim. 1,5).
És hogy milyen ez a szeretet, arról így ír az apostol: „Az igazi (Isten szerinti) szeretet pedig: „… hosszútűrő (türelmes),
kegyes (jóságos); a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem
kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül (Nem viselkedik
bántóan), nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a
gonoszt (a rosszat), Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az
igazsággal; Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr”(1
Kor. 13,4-7)
„A gyűlölet viszályt teremt, de minden vétket elfedez a
szeretet” (Péld. 10,12).
És
János apostolon keresztül kerül kijelentésre az Isten szerinti szeretet
fontossága, és eredménye: „Aki azt
mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát (a testvérét) az még mindig a sötétségben van. Aki szereti
az ő atyjafiát (a testvérét) a
világosságban marad, és nincs benne botránkozásra való. Aki pedig gyűlöli az ő
atyjafiát (a testvérét), a
sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja hová megy, mert a sötétség
megvakította az ő szemeit” (1 Ján.
2,9-11).
„Mi tudjuk, hogy általmentünk a halálból az
életbe, mert szeretjük a mi atyánkfiait (testvéreinket). Aki nem szereti az ő atyjafiát (a
testvérét), a halálban marad. Aki gyűlöli
az ő atyjafiát (a testvérét), mind
embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami
megmaradhatna ő benne. Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő
életét adta érettünk: mi is (tartozunk azzal), és kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért (testvéreinkért).
Akinek pedig van miből élnie e világon
(világi javakkal rendelkezik), és elnézi,
hogy az ő atyjafia (a testvére) szükségben
van, és elzárja attól az ő szívét, miképen marad meg abban az Isten szeretete?
Fiacskáim (gyermekeim), ne szóval
szeressünk, ne is nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal” (1 Ján. 3,14-18).
Ezért
hát: „Szeretteim, szeressük egymást: mert
a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istentől született, és
ismeri az Istent. Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert Isten
szeretet. Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött
Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Nem abban van a szeretet,
hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő
Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket
az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást.
Az Istent soha senki
nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az ő szeretete
teljessé lett bennünk: Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és
gyűlöli a maga atyjafiát (a testvérét), hazug az: mert
aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit
nem lát? Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy a ki szereti az Istent,
szeresse a maga atyjafiát (a testvérét) is” (1 Ján. 4,7-12.20-21)
2 Pét. 1,8 Mert ha ezek
megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká [(argosz): lusta, tétlen, henyélő, hasznavehetetlen, haszontalan, hatástalan,
eredménytelenné, és nem lesztek restek, sem meddők], sem gyümölcstelenekké [(akarposz): terméketlenekké] a mi
Urunk Jézus Krisztus megismerésére [(epignószisz): megértésére] nézve.
2 Pét. 1,9 Mert akiben
ezek nincsenek [(pareimi): nem jelennek] meg,
az vak, és rövidlátó [az vak, mert gyenge a
látása],
elfelejtkezvén a régi bűneiből [vagyis a céltévesztésből] való megtisztulásáról.
2 Pét. 1,10 Annakokáért
atyámfiai [testvéreim] igyekezzetek [és (szpúdadzó): törekedjetek még] inkább a ti elhívatástokat és kiválasztatásotokat
erőssé tenni [(bebaiosz): megerősíteni, megszilárdítani, állandóvá tenni, hogy megmaradjon]; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg [(ptaió): nem fogtok megbotlani, vagy elesni,
vagy kudarcot vallani] soha*
*„Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat (vagyis azt a
bizalmat, amely kezdetben élt bennünk) mindvégig
erősen (és szilárdan) megtartjuk”
(Zsid. 3,14).
„Ti
azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek (isten nélkül élők) tévelygéseitől elragadtatva (vagyis az
elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak),
és a saját erősségetekből ki ne essetek (saját biztos meggyőződéseteket el
ne veszítsétek); Hanem növekedjetek a
kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó (üdvözítő) Jézus Krisztusunknak ismeretében. Övé a dicsőség most és az
örökkévalóságban!” (2 Pét. 3,17-18)
2 Pét. 1,11 Mert ekképen [(gar hútó hútósz): ugyanis ilyen módon] gazdagon
adatik majd [(epikhorégeó) segítség, és támogatás] néktek [és így lesz ugyanis könnyű számotokra] a mi Urunknak és megtartónknak [vagyis
Üdvözítőnknek], a
Jézus Krisztusnak örök [(aióniosz): vagyis örökkévaló] országába
[(baszileia): és királyságába] való [(eiszodosz): bejutás, és] bemenetel.
[Más fordítás: És nagyszerű fogadtatásban
lesz részetek Urunk és Megmentőnk, Jézus Krisztus örökké tartó Királyságában].
2 Pét. 1,12 Annakokáért [(dio): amely
okból kifolyólag] nem
mulasztom el [(ameleó): és nem hanyagolom el, és nem veszem könnyelműen]. Hogy mindenkor [(aei):
és rendszeresen] emlékeztesselek titeket ezekre. hogy [(kaiper): bármennyire is] tudjátok
ezeket [(eidó oida): és tisztában vagytok ezekkel], és erősek [és szilárdak] vagytok a jelenvaló igazságban [(alétheia): a valóságra].
2 Pét. 1,13 Méltónak
vélem [és helyesnek,
sőt kötelességemnek és igazságos
dolognak tartom] pedig,
amíg ebben a sátorban
vagyok [(szkénóma): földi porsátorban lakom], hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket [buzdítsalak, és ösztönözzelek benneteket];
2 Pét. 1,14 Mint aki
tudom [és biztos vagyok abban], hogy hamar leteszem (por)sátoromat, [vagyis hogy közel van sátram lebontása], amiképen a mi Urunk Jézus Krisztus is megjelentette [világossá
tette, és tudtomra
adta] nékem*
*Az Úr Jézus
így szólt Péterhez: „Bizony, bizony mondom néked, amikor
ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahova akarád; mikor pedig
megöregszel, kinyújtod a te kezedet és más övez fel téged, és oda visz, ahová
nem akarod. Ezt pedig azért mondá, hogy jelentse (és jelezze), milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent.
És ezt mondván, szóla néki: Kövess engem”
(Ján. 21,18-19).
Pál
apostol is tudta, hogy mikor érkezett el az ő elköltözésének ideje: „Mert én immár megáldoztatom, és az én
elköltözésem ideje beállott (elérkezett)” (2 Tim. 4,6).
De
akik az Úréi, azok megvallják, hogy: „…
tudjuk [tisztában vagyunk vele],
hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol [leomlik; leoldódik, összeomlik, megsemmisül],
épületünk [lakásunk, hajlékunk] van
Istentől, nem kézzel csinált [nem kézzel épített; alkotott, nem mesterséges], örökkévaló [örökkévalóságra szóló] házunk [örök otthonunk]
van a mennyben” (2 Kor. 5,1).
Mert a mi földi házunk – testünk – csak sárház: „Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik (meg)
és az ő angyalaiban is talál hibát:
Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, akiknek fundamentumok a porban
van (akik agyagházban laknak, amelynek porban van alapja), és könnyebben szétnyomhatók a molynál (és
szétmorzsolják, mint a molyt)?! Reggeltől
estig gyötrődnek (szétzúzzák), s a
nélkül, hogy észrevennék, elvesznek (észrevétlen elpusztulnak) örökre. Ha kiszakíttatik belőlük sátoruk
kötele (ha összeomlik sátruk), nem
halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?” (Jób. 4,18-21).
Mindenki meghal, vagyis mindenkinek lebomlik a
hústeste, azaz a „háza” akár gazdag, akár bölcs: „Akik gazdagságukban bíznak, és nagy vagyonukkal dicsekesznek? Hiszen
senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert
olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla, Még ha örökké
élne is, és nem látná meg a sírgödröt. De meglátja! A bölcsek is meghalnak;
együtt vész (pusztul) el bolond és
ostoba, és gazdagságukat (vagyonukat) másoknak
hagyják. (Azt képzelik), gondolatuk
ez: az ő házuk örökkévaló (hogy házuk örökké megmarad), lakóhelyeik (lakásuk) nemzedékről-nemzedékre szállnak, nevüket
hangoztatják a földön (földeket neveznek el róluk). De a gazdag ember sem marad meg, hasonló az állatokhoz, amelyek
kimúlnak” (Zsolt. 49,7-13).
Erről így tesz bizonyságot Isten Igéje: „És formálta vala az Úr Isten az embert a
földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét (pnoé): Isten életet adó
erejét). Így lőn az ember, élő lélekké (élőlénnyé)” (1 Móz. 2,7).
Amikor az ember a sátán szavát fogadta be Isten
Igéje helyett, a következményekről ezt mondja az Úr: „Arcod verejtékével eszed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe,
mert abból vétettél: mert (bizony) por vagy te s ismét porrá leszesz (és vissza
fogsz térni a porba)” (1 Móz. 3,19).
És az embernek: „(Ha) Kimegyen (elszáll) a
szelleme; visszatér földébe, és aznapon elvesznek (semmivé válnak) az ő tervei (okoskodása, számvetése;
kételye)” (Zsolt. 146,4).
És mert az Ádám leszármazottai, már olyanok voltak,
mint ő, vagyis elvesztették Istenképűségüket: „Élt vala pedig Ádám százharminc esztendőt, és nemze fiat (magához
hasonlót) az ő képére és hasonlatosságára
(a maga képmására) és nevezé annak nevét
Séthnek. (jelentése: kárpótlás; pótlás; elrendelt, odahelyezett)” (1 Móz. 5,3).
De az Úr Jézus mennybemenetel előtt ezt ígéri az
övéinek: „Ne nyugtalankodjék a ti
szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem. Az én Atyámnak házában
sok lakóhely (hajlék) van; ha pedig
nem (így) volna, megmondtam volna
néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek (a számotokra). És ha majd elmegyek, és helyet készítek
néktek, ismét eljövök és magamhoz (és magam mellé) veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Ján.
14,1-3).
Mert: „Aki
felülről jött (és jön), feljebb való
mindenkinél (az felette van mindenkinek). Aki a földről való, földi az és földieket szól; aki a mennyből jött
(és jön), feljebb való mindenkinél
(az felette van mindenkinek)” (Ján.
3,31).
És hogy hol
készít helyet az Úr Jézus, és milyen városban, arról így szól a Szent Szellem
János apostolon keresztül: „És elvive
engem szellemben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagyvárost,
a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből. Benne vala az
Isten dicsősége; és annak világossága (ragyogása) hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta (a
kristályfényű) jáspis kőhöz” (Jel.
21,10-11).
A hit emberei ezt
mindig is tudták: „Hit által
(költözött át, és) lakott az ígéret
földén (Ábrahám), mint idegenben,
sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival.
Mert várja vala az alapokkal bíró várost (azt a várost, amelynek szilárd
alapja van), melynek építője
(tervezője) és alkotója az Isten” (Zsid. 11,9-10).
Ez a mi reménységünk: „Mely (reménység) lelkünknek
(életünknek) mintegy bátorságos
(biztos) és erős horgonya és beljebb
hatol a kárpitnál (amely behatol a kárpit mögé). Ahová útnyitóul (elsőként) bement
érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint” (Zsid.
6,19-20).
„Azért nem csüggedünk [nem fáradunk bele, nem lankadunk meg, nem
merülünk ki, nem restülünk meg, nem veszítjük el kedvünket (bátorságunkat)]; sőt ha a mi külső emberünk megromol is
[tönkre is megy; elromlik, megbomlik, felemésztetik; elfogyatkozik is], a belső [emberünk] mindazáltal napról-napra megújul. [minden nap épül]” (2
Kor. 4,16)
2 Pét. 1,15 De igyekezni
fogok azon [(szpúdadzó): mert gondom van arra, és törekszem is arra], hogy ti az én halálom [(exodosz): eltávozásom, elköltözésem] után is mindenkor [(hekasztote): minden időben, és mindig] megemlékezhessetek ezekről.
2 Pét. 1,16 Mert nem
mesterkélt [kitalált,
(szophidzó): ravaszul
kieszelt,
mesterségesen kiagyalt] meséket
[(müthosz) nem szájhagyomány útján terjedő
elbeszélésekt, vagy kitalált mítoszokat, azaz: meséket, vagy legendákat] követve [és nem bölcsen kieszelt hitregék nyomába szegődve] ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus
hatalmát. [(dünamisz): erejét] és eljövetelét [vagyis: (parúszia): megjelenését, jelenlétét, megérkezését, és
látogatását].
Hanem mint akik szemlélői [és szemtanúi] voltunk az ő [megdicsőülésének], nagyságának
[(megaleiotész): fenségének, hatalmas erejének, dicsőségének,
és ragyogásának].
2 Pét. 1,17 Mert amikor
az Atya Istentől azt a tisztességet [megbecsülést] és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség
ilyen szózata jutott: Ez az én szeretett [szerelmes] Fiam,
akiben én gyönyörködöm [(eudokeó): aki elnyerte
helyeslésemet; akiben kedvem
lelem, és akiben én megnyugodtam, és
akiben én megengeszteltettem]:
2 Pét. 1,18 Ezt az égből [a
mennyből] jövő
szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen*
*Ez pedig –
az Evangélium bizonyságtétele szerint – így történt: „És hat nap múlva magához [vagyis maga mellé] vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket
magukban [külön] egy [igen] magas hegyre. És elváltozék [és átalakult] előttük,
[ott szemük láttára], és az ő orcája ragyog
[fénylik, és világítani kezdett] vala,
mint a nap, ruhája pedig fehér lőn [és fehéren ragyogott, tündökölt], mint a fényesség [és úgy vakított, mint
a fény, mint a napsugár; mert ruhái olyan fehérek lettek, mintha napfényből
volnának]. És ímé megjelenék [és
egyszerre láthatóvá lett] ő nékik [és
megjelent előttük] Mózes és Illés, akik
beszélnek [illetve beszélgettek] vala
Ővele [vagyis Jézussal]. Péter pedig
megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó [kellemes, eszményi szép, és
kitűnő)] nékünk itt lennünk. Ha akarod,
építsünk [én felállítok] itt három
hajlékot [három sátrat], néked egyet,
Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet. Mikor ő még beszél vala, ímé, fényes
[és fénylő, ragyogó, világos] felhő
borítá [és takarta, árnyékolta] be.
[Más fordítás: És hirtelen fénylő köd árnyéka esett rájuk; nagy fényes köd vevé
körül] őket.
És ímé szózat lőn [és hang hallatszott]
a felhőből [vagyis a ködből], mondván: Ez az én szerelmes [kedvesen,
drágán, nagyon szeretett, drága] Fiam,
akiben én gyönyörködöm [kiben én megnyugodtam; ő nyerte el tetszésemet;
Őbenne telik kedvem]: Őt hallgassátok [és reá
hallgassatok]” (Mát. 17,1-6).
Pál
apostol így figyelmezteti Tituszt arra, hogy mit tanítson: „Nem ügyelvén [és ne figyeljenek, és ne
hallgassanak] zsidó mesékre [ne
foglalkozzanak zsidó mondákkal, és zsidó hitregékkel és ne hallgassanak zsidó
mendemondákra], és az igazságot [a
valóságot] megvető [és az igazságtól elfordult, és az igazságot elforgató] emberek parancsolataira [és rendeleteire, és utasításaira]” (Tit. 1,14).
És Timóteust
(vagyis minden Istent szeretőt) is arra
figyelmezteti az apostol: „Se mesékkel [és mondákkal, mítoszokkal, vagy hitregékkel] és
vége-hossza nélkül való nemzetségi táblázatokkal ne foglalkozzanak [se ne
figyeljenek mesékre és céltalan, végnélküli nemzedéksorozatokra], amelyek inkább versengéseket támasztanak
[és vitákra vezetnek és vitatkozásra
adnak alkalmat], mint Istenben való épülést [mint az
Isten üdvözítő tervének megvalósítását] a
hit által.
[Más
fordítás: Ne foglalkozzanak emberek által
kitalált történetekkel és a családjuk bizonytalan eredetével. Ezek a dolgok
csak arra jók, hogy vitatkozzanak rajtuk, és nem Isten munkáját viszik előre.
Isten tervei ugyanis hit által valósulnak meg]” (1 Tim. 1,4).
Mert: „Némelyek pedig, kik Júdeából jöttek alá, így tanítják vala az
atyafiakat (a testvéreket): Ha körül
nem metélkedtek Mózes rendtartása szerint, nem üdvözülhettek” (Csel. 15,1).
És sokan: „… az igazságtól elfordítják az ő fülöket,
de a mesékhez (a mondákhoz, a mítoszokhoz) oda fordulnak” (2 Tim. 4,4).
De
Te: „A szentségtelen és
(szentségtörő) vénasszonyos meséket pedig
eltávoztasd (és utasítsd el). Hanem
(inkább) gyakorold magadat a kegyességben
(vagyis az Istenfélő, hívő életben)” (1
Tim. 4,7).
És: „… azokat szóljad (és azt hirdesd), amik az egészséges tudományhoz illenek (és ami egyezik az
egészséges tanítással)” (Tit. 2,1).
Már
Dávid azt vallja meg, hogy egyedül Isten Igéjére kell figyelni: „Az én
lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága” (Zsolt. 119,105)
2 Pét. 1,19 És igen
biztos [(bebaiosz): szilárd, erős, stabil, megbízható, megerősített, és hiteles] nálunk a prófétai beszéd [(logosz): a prófétai Ige] is,
amelyre jól teszitek, ha [(proszekhó): gondosan] figyelmeztek.
Mint [(aukhmérosz): piszkos, homályos] sötét
helyen [vagy sötét helyzetben] világító [(phainó):
felragyogó, és fénylő] szövétnekre
[(lükhnosz): vagy lámpásra, mécsesre], míg
nappal virrad [és amíg
felragyog a nap], és
hajnalcsillag kél fel [fel nem ragyog] szívetekben [(kardia): a szellemi életetek központjában]*
*Az Úr Jézus
így szól azokhoz, akik nem hallgatnak a prófétákra: „… Óh
balgatagok [(anoétosz): értelmetlenek, nem gondolkodó
ostobák] és rest szívűek [(bradüsz):
lassú, közömbös, tompa a bensőtök] mindazoknak
elhívésére, amiket a próféták [(prophétész): az Isten nevében
szóló, isteni akaratot közvetítő személyek] szóltak” (Luk.
24,25).
De
aki figyel őrájuk, azt mondja a Feltámadott Úr: „…annak adom a hajnalcsillagot”
(Jel. 2,28)
És
az apostol még egy levelet ír, figyelmeztetve a mincen korban élő hívőket: „Hogy (eszetekbe jussanak, és) megemlékezzetek a szent prófétáktól ezelőtt
mondott beszédekről, és az Úrnak és Megtartónak általunk, az apostolok által
közölt parancsolatjáról” (2 Pét. 3,2).
Mert:
„Én Jézus küldöttem az én angyalomat
(küldöttemet), hogy ezekről bizonyságot
tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága (és
új hajtása): ama fényes és hajnali
csillag” (Jel. 22,16).
Dávid már így prófétál Róla: „Mert te gyújtod meg az én szövétnekemet
(te gyújtasz nekem mécsest); az Úr az én
Istenem megvilágosítja az én sötétségemet (Uram, fénysugarat ad nekem a
sötétségben)” (Zsolt. 18,29).
És: „Az
igazak (vagyis a megigazultak) ösvénye
olyan, mint a felragyogó világosság, mely egyre világosabb lesz délig” (Péld. 4,18)
2 Pét. 1,20 Tudván
először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból.
[Más fordítás: Mindenekelőtt azt kell megértenetek, hogy az írás
egyetlen próféciája sem ered sem nem származik egyéni értelmezésből, vagy
önkényes magyarázatból, és az írásnak egyetlen próféciája sem oldható meg a
magunk magyarázatával.
2 Pét. 1,21 Mert sohasem
ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Szellemtől indíttatva [Általa sugalmazva] szólottak az Istennek szent emberei [mert Istenből
szóltak]*
*Az Úr Jézus
kijelenti, hogy az Övéi érteni fogják Isten országának titkait: „...néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának
titkait...” (Mát. 13,10-11)
Ahhoz,
hogy megértsük Isten terveit, gondolatait, szükségünk van Tőle való
kijelentésre: „...a Szent
Szellem...mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat,
amiket mondottam néktek” (Ján. 14,26)
Mindazok,
akik befogadták Őt, meg is kapják: „És
néktek kenetetek van a Szenttől, és mindent tudtok. És az a kenet, amelyet ti
kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki
tanítson titeket; hanem amint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is
az és nem hazugság, és amiként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne” (1 Ján. 2,20.27)
Isten
titkait az ördög nem tudja megjelenteni: „Felele
Dániel a király előtt, és mondá: A titkot, amelyről a király tudakozódék, a
bölcsek, varázslók, írástudók, jövendőmondók meg nem jelenthetik a királynak.
De van Isten az égben, aki a titkokat megjelenti. És ő tudtára adta
Nabukodonozor (prófécia megvéd a
szerencsétlenségtől) királynak: mi
lészen az utolsó napokban” (Dán.
2,27-28)
És
hogy ki Ő, aki a kijelentést adja: „Mert
aki hegyeket formál, és szelet teremt, aki tudtára adja szándékát az embernek,
aki hajnalt és alkonyatot alkot, és a föld magaslatain lépked, annak neve: az
ÚR (JHVH = Jehova), a Seregek
Istene” (Ám. 4,13)
Pál
apostol is erről tesz bizonyságot, és egyben arról is, hogy ki a Seregek Ura: „Mert én sem embertől vettem azt, sem nem
tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által” (Gal. 1,12)
„Nekünk
pedig kinyilatkoztatta [kijelentette; feltárta; megjelentette; mégis leleplezte] Isten a [az Ő] Szellem(e) által mert a Szellem mindent megvizsgál, [átlát; kikutat;
kifürkész] még Isten mélységes
titkait, dolgait is. »g: bathosz: Isten mélységei = Isten
igazi lényege«. Mert: Mi nem a világ
[világrendszer, kozmosz] szellemét kaptuk hanem az Istentől eredő [Istenből
való] Szellemet hogy megismerjük [megtudjuk azokat] »g: eidó
oida = tudatában legyünk annak« amit az
Isten kegyelme ajándékozott nekünk” (1Kor.
2,10.12).
„Amely egyéb időkben
meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett az Ő
szent apostolainak és prófétáinak a Szellem által” (Eféz. 3,5)
És
hogy a kijelentés a Szent Szellemtől, vagyis az Úrtól származik, azt onnan
tudhatjuk meg, hogy Ő az Úr Jézusról fog bizonyságot tenni: „...az én rólam tesz majd bizonyságot... és
engem dicsőít...” (Ján. 15,26;16.14). Az Úr Jézus parancsa a
tanítványaihoz: „...rájuk lehelle, és
monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet” (Ján.
20,22)
A legfontosabb kérdést tette – és teszi – fel Pál apostol azokhoz,
akik hívőkké lettek: „...Vajon vettetek-e
Szent Szellemet, minekutána hivőkké lettetek?” (Csel. 19,2)
Mert:
„Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az
Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről
ismerjük meg az igazságnak Szellemét és a tévelygésnek szellemét” (1 Ján. 4,6).
És Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent
Szellem, hogy mire kell figyelni: „A teljes írás Istentől ihletett …” (2
Tim. 3,16)