Zsid.
2,1 Annakokáért
annál is inkább [annál komolyabban,] szükséges nékünk a hallottakra figyelmeznünk, hogy [a menekülés mellett] valaha el ne sodortassunk, [és nehogy magával ragadjon valamilyen
irányzat].
»Más fordítás: Ezért a hallott igére még jobban kell figyelni, és azt teljes
odaadással meg kell tartanunk, hogy a célt el ne tévesszük«
Zsid.
2,2 Mert ha az
angyaloktól [(aggelosz): hírnökök,
követek által] hirdetett beszéd [(logosz):
ige] erős volt [(bebaiosz): megállt,
szilárdnak bizonyult, és erős, stabil,
rendíthetetlen, megmaradó, biztonságos, megbízható volt]. És minden bűn [(parabaszisz): félrelépés, minden áthágás] és engedetlenség [(parakoé): szándékos
figyelmetlenség, és félrehallás] elvette [és megkapta] igazságos büntetését [elnyerte (endikosz):
igazságos, jogos, méltányos bérét, (miszthapodoszia):
viszonzását, és megfizetését]*
*Mert: „Aki megveti (és elveti) a Mózes törvényét, két vagy három
tanubizonyságra (vagyis két vagy három tanú vallomása alapján) irgalom nélkül meghal. Gondoljátok meg,
mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát
(lábbal) megtapodja, és a szövetségnek
vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak (és közönségesnek) tartja, és a kegyelemnek Szellemét
(megcsúfolja, és) bántalmazza?” (Zsid. 10,28-29).
Zsid.
2,3 Mimódon [(pósz): vagy hogyan] menekedünk
meg mi, hogyha nem törődünk [(ameleó): és
könnyelműen semmibe veszünk] ily nagy [(télikútosz): fontos
/ és jelentős] üdvösséget [(szótéria): szabadulást, megmentést]?
Amelyet, miután kezdetben hirdetett az Úr [vagyis
amely akkor vette kezdetét, amikor
először az Úr hirdette], azok, akik hallották, [(akúó): és megértették] biztosítottak [(bebaioó): és megerősítettek] számunkra*
*Az Evangélium bizonyságtétele: „Minekutána pedig János [elfogatott és] tömlöcbe [fogságba] vettetett elméne Jézus Galileába, prédikálván [s ott (így)
hirdette] az Isten országának
[királyságának] evangéliumát
[örömhírét]. És mondván: Betölt [beteljesedett; letelt a kijelölt] idő,
és elközelített [már közel van] az
Istennek országa [királysága; Isten királyi uralma]; térjetek meg [térjetek más felismerésre; változtassátok meg gondolkodásmódotokat],
és higgyetek az evangéliumban [az üdvösség jó hírében; az örömhírben]” (Márk. 1,14-15).
És az apostol
így figyelmezteti a minden korban élő hívőket: „Vigyázzatok, (hogy el ne utasítsátok, és) meg ne vessétek azt, aki szól; mert
ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót (elutasították, és) megvetették, sokkal kevésbbé mi, ha
elfordulunk attól, aki a mennyekből vagyon (aki a mennyből szól hozzánk)”
(Zsid. 12,25).
Zsid.
2,4 Velük együtt
bizonyságot tevén arról [(szünepimartüreó): és együtt tanúskodott, azaz egyesült velük a bizonyítékok hozzáadásában] az
Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel [(poikilosz) (dünamisz): változatos,
különféle, és sokféle erőmegnyilvánulással] s a Szent Szellem közléseivel
[(meriszmosz): Szent
Szellemének szétosztásával] az ő akarata [(thelészisz): és elhatározása] szerint [vagyis kit úgy
osztott szét, ahogy akarta]*
*Az Úr Jézus mennybemenetele után a tanítványok: „… pedig
kimenvén, prédikálnak [hirdették az igét] mindenütt, az Úr együtt munkálván [(szünergeó): támogatja,
együttműködik] velük, és megerősítvén
[(bebaioó): hitelesítve] az igét (logosz) [az
igehirdetést] (csoda)jelek által, amelyek
követik [(epakolútheó): kísérik] vala.
[Más fordítás: Az Úr
pedig együtt munkálkodott velük, és csodákkal erősítette meg, hogy az örömhír,
amiről beszélnek, igaz]. Ámen!” (Márk. 16,20).
Pál apostol
bizonyságtétele: „…külön-külön
ajándékaink [vagyis a bennünk lakozó Szent Szellem különböző megnyilvánulásai] vannak a nékünk adott [és juttatott] kegyelem szerint.. „(Róm. 12,6).
Ezért: „… nem merek szólni [beszélni;
prédikálni] semmiről, amit nem Krisztus
cselekedett volna általam a pogányoknak [nemzeteknek] engedelmességére, [megtéréséért; megnyerésére]
szóval [logosz: Igével] és tettel. [Más fordítás: olyasmiről
azonban aligha lesz bátorságom beszámolni, amit a Szellem hatalma nélkül tettem
volna, amit rajtam keresztül nem a Krisztus munkált volna, szóval és tettel].
Jelek [természetfölötti esemény,
jelenségek] és csodák [rendkívüli
jelenségek] ereje által, [hatalmával]
az Isten Szellemének ereje által;
úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtől [a béke tanítása, megalapozása] és környékétől fogva Illyriáig
[jelentése: barátok földje] betöltöttem [szétszórtam] a Krisztus evangéliumát. [Más fordítás:
Csak így történhetett, hogy Jeruzsálemtől elkezdve Illyriáig mindent
betölthettem a Krisztus örömüzenetével]” (Róm.
15,18-19).
Mert: „A kegyelmi ajándékokban [(kariszma): a kegyelem
megnyilvánulása. Győzelmi ajándék, jutalom (a győztes hadvezértől) a Szellem
megnyilvánulásában] pedig különbség
[változatosság] van, de ugyanaz a Szellem.
De mindezeket egy és ugyanaz a Szellem
cselekszi, [de mindezek ugyanannak az egy Szellemnek munkájából származnak; (energeó): megmutatja magát, működésben van;
tevékenykedik, hat, érezteti hatását; erőt fejt ki] osztogatván mindenkinek külön, amint akarja. [tetszése szerint,
amint elhatározza] (1 Kor. 12,4.11).
Hiszen: „Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a
Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint” (Eféz.
4,7).
Péter apostol bizonyságtétele a prófétai kijelentésekről: „Akiknek megjelentetett, [és
kinyilatkoztatást kaptak; akik előtt leleplezték] hogy nem maguknak, hanem nékünk szolgáltak azokkal [az örvendetes
közlésekkel]. Amelyeket most [és
mostantól] hirdetnek néktek azok, akik
prédikálták néktek az Evangéliumot [vagyis amiket most az Evangélium,
vagyis az örömüzenet, a győztes hadvezérről szóló jó hír hirdetői prédikálnak] nektek az egekből [vagyis a mennyből] küldött Szent Szellem által, amikbe angyalok
[sóvárogva] vágyakoznak betekinteni”
(1 Pét. 1,12).
Zsid.
2,5 Mert nem
angyaloknak vetette alá [azaz: mert nem
angyalok uralma alá rendelte] a jövendő világot [(oikúmené): az eljövendő világegyetemet, és mindent, ami
benne van, hogy a következő világkorszakban uralkodjanak],
amelyről szólunk.
Zsid.
2,6 Sőt [mi több] bizonyságot tett valahol
valaki, mondván: Micsoda [kicsoda] az
ember, hogy megemlékezel ő róla [és gondolsz rá], avagy az embernek fia, hogy gondod
van reá [hogy reá tekintesz; (episzkeptomai): és
meglátogatod, gondoskodsz róla, és vigyázol rá]?
Zsid. 2,7 Kisebbé tetted őt rövid időre az angyaloknál [Elohim:
Istennél], dicsőséggel és tisztességgel [és
méltósággal] megkoronáztad [és
megkoszorúztad] őt és úrrá tetted kezeid munkáin,
Zsid. 2,8 Mindent lábai alá vetettél. Mert azzal, hogy
néki mindent [vagyis a mindenséget]
alávetette, semmit sem hagyott alávetetlenül: de most még nem látjuk, hogy néki
minden [vagyis a mindenség]
alávettetette, [hogy minden uralma alatt
áll]*
*És az Úr, Őt tette: „Felül minden fejedelemségen és
hatalmasságon és (ható)erőn és uraságon és minden
néven mely neveztetik [és valamennyi névnél, amelyet segítségül
hívnak] nemcsak e világon [(világ)korszakban (aionban)], hanem a következendőben [ami még
KÖRÜL fog venni; az eljövendő
(világ)korszakban] is. És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt
tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak [eklézsiának (kihívott
gyülekezetnek)] fejévé. Mely az Ő teste
(szóma = az Ő lénye), teljessége Őnéki [amely telítve van
azzal], aki mindeneket betölt
mindenekkel. [mindenben mindent teljessé tesz]” (Eféz. 1,21-23).
Újra és újra megismétli
a Szent szellem, Aki csak az Úr Jézust dicsőíti: „Mert mindent az ő lábai alá
vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló, hogy
azon kívül, aki neki mindent alávetett. Mikor pedig minden alája vettetett,
akkor maga a Fiú is alávettetik annak, aki neki mindent alávetett, hogy az
Isten legyen minden mindenben” (1 Kor.
15,27-28)
És hogy ez a hatalom a
Krisztusé, és az Ő testéé, vagyis az Eklézsiáé, arról így beszél az Ige: Erről tesz bizonyságot a Szent Szellem
Dávidon keresztül is: „micsoda a halandó
- mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel
tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá
tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél: Juhokat és mindenféle
barmot, és még a mezőnek vadait is; Az ég madarait és a tenger halait, mindent,
ami a tenger ösvényein jár. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az
egész földön!” (Zsolt. 8,5-10)
Hiszen Krisztus a fej, és az
eklézsia – a kihívottak gyülekezete – az Ő teste: „És Ő a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a
halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első. Mert tetszett az egész
Teljességnek, hogy benne lakjék” „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész
teljessége testileg. és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő
a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol. 1,18-19;
2,9-10).
Az Úr Jézus már mennybemenetele előtt, ezt a hatalmat átadta az Övéinek:
„És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik,
mondván: Nékem [és bennem] adatott
minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért [tehát], tegyetek tanítványokká [és tanítsatok] minden népeket [az összes nemzeteket], bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a
Szent Szellemnek nevében [hatalmába, dicsőségébe, erejébe]” (Mát. 28,18-19).
„És
gyógyítsátok a betegeket [(aszthenész):
erőtlen, gyenge, beteges, és tehetetleneket], akik ott lesznek, és [hirdessétek, és] mondjátok nékik: Elközelített hozzátok az Isten országa [az Isten
királysága, uralma]” (Luk. 10,9).
De ez a hatalom csak azután nyilvánul meg, ha: „… vesztek [kaptok] erőt
[hatalmat], minekutána a Szent Szellem
eljő [és leszáll] reátok: és
lesztek nékem tanúim [bizonyságtevőim] úgy
Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső
határáig” (Csel. 1,8).
Már a teremtéskor – a bűneset előtt –uralkodásra rendelte az embert
Isten: „És monda Isten: Teremtsünk embert
a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég
madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle
állatokon. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté
őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik
Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok
birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön
csúszó-mászó mindenféle állatokon” (1 Móz. 1,26-28).
Ámulva kérdezi Jób, és Dávid: „Micsoda
az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá (és
törődsz vele)?” (Jób. 7,17).
„Uram! Micsoda az ember, hogy tudsz felőle (hogy törődsz
vele), és az embernek fia, hogy gondod
van reá?” (Zsolt. 144,3).
Zsid.
2,9 Azt azonban
látjuk, hogy [az a] Jézus, aki egy
kevés [egy rövid] időre kisebbé
tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel [hírnévvel,
tekintéllyel,
méltósággal] és tisztességgel
koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje [(geuomai): megtapasztalja] a halált*
*És
folytatódik a kijelentés: „Annakokáért az Isten is felmagasztalá Őt
[mindenek fölé], és ajándékoza néki oly
nevet, amely minden [más] név fölött való; [amely minden névnél nagyobb].
Más fordítás: „ezért azután Isten a legmagasabb méltóságra emelte. Olyan
nevet és hatalmat adott neki, amely minden más név és hatalom fölött áll”. Isten azért tette ezt, mert azt akarja], hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon,
mennyeieké [égieké],
földieké és föld alatt valóké [(katakhthoniosz): földalatti; alvilági, sátáni, sötét: (Mohay András: Újgörög-Magyar kéziszótár
318. oldal)].
És minden
nyelv vallja [hirdesse; vallást tegyen
arról], hogy Jézus Krisztus Úr az
Atya Isten dicsőségére. [Más fordítás: „Mindenki
el fogja ismerni, és ki fogja mondani: „Jézus Krisztus az Úr”. Ez pedig
dicsőségére lesz az Atya Istennek]” (Fil. 2,9-11).
És az Ő: „Ruhájára és derekára az a név van írva:
Királyoknak Királya és uraknak Ura” (Jel. 19,16).
Zsid.
2,10 Mert illendő
vala [és az volt méltó Istenhez],
hogy akiért minden [vagyis a mindenség] és aki által minden [vagyis hogy őt, akiért, és akin keresztül a mindenséget teremtették], sok fiakat
vezérelvén dicsőségre, az ő üdvösségük
[(arkhégosz): szerzőjét, és] fejedelmét
szenvedések által tegye tökéletessé [és
vigye végcélba, és dicsőítse meg]*
*És az apostlon keresztül folytatódik a kijelentés arról, hogy ki a
Teremtő, és Megváltó: „Mert Őtőle, Őáltala
és Őreá nézve vannak mindenek, [mert Belőle jött elő, rajta keresztül megy
és Őfelé halad minden, és Beléje torkollik a mindenség]. Övé a dicsőség
mindörökké [és a dicsőség Neki jár az örökkévalóságban is]. Ámen” (Róm.
11,36).
Az apostol vallástétele: „… nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől
van a mindenség, mi is Őbenne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által van a
mindenség, mi is Őáltala” (1 Kor. 8,6)
„Minden Őáltala lett és nála nélkül semmi sem lett,
ami lett” (Jn. 1,3)
„Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a
mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár
uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Őáltala és Őreá
nézve teremttettek; És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn” (Kol.
1,16-17)
„Hiszen egy
atyánk van mindnyájunknak, egy Isten teremtett bennünket!” (Mal. 2,10) Az apostol
megvallja a prófétai szót: „Egy az Istene
és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben”
(Eféz. 4,6).
Zsid.
2,11 Mert a
megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan [(heisz hen): vagyis
egyetlenből származnak], amely oknál fogva nem szégyenli őket
atyjafiainak hívni [vagyis testvéreinek
nevezni]*
*Az Úr Krisztus
a Megszentelő, akinek az akarata volt ez: „Amely
akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének
megáldozása által. Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a
megszentelteket. (Zsid. 10,10.14).
„Annakokáért
Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére (tulajdon élete)
által a népet, a kapun kívül szenvedett” (Zsid.
13,12).
Zsid.
2,12 Mondván:
Hirdetem [és (apaggelló): kijelentem] a te nevedet [(onomá): hatalmadat,
jellemedet, dicsőségedet, és erődet] az én atyámfiainak [az én testvéreimnek], az
anyaszentegyháznak [(ekklészia meszosz): vagyis a kihívottak közösségének] közepette
dícséretet mondok néked [(hümneó): énekelve magasztallak, és újra meg
újra elmondom].
Zsid.
2,13 És ismét: Én
Őbenne bízom [és Őbenne reménykedem];
és ismét: Ímhol vagyok én és a gyermekek, akiket az Isten nékem adott [(didómi): nekem
ajándékozott, és rám bízott].
Zsid.
2,14 Mivel tehát a
gyermekek [a görög: szó szerinti
jelentése a megütött] (hús)testből
és vérből valók, ő is hasonlatosképen részese lett azoknak, hogy a halál által
megsemmisítse [(katargeó): hogy erejét
veszítse, szószerint: teljesen működésképtelenné, hatástalanná tegye] azt, akinek
hatalma van [aki erőt és
hatalmat birtokol] a halálon, tudniillik az ördögöt [(diabolosz): a
vádlót, rágalmazót, hibáztatót, félrevezetőt, ellenséget, ellenállót, vagyis a
sátánt].
»Más
fordítás: miután a
gyermekekkel a vér és hús közösségébe lépett, neki is hasonlóképpen részt
kellett kapnia a húsból és vérből, hogy a halálon át hatástalanná tehesse azt,
aki uralkodik, a vádlót«
Zsid.
2,15 És
megszabadítsa [és szabadon bocsáthassa,
és felszabadítsa] azokat, akik a haláltól való félelem [(phobosz): és rettegés] miatt
teljes életükben rabok [kiszolgáltatottak, és rabszolgaságban
tartottak] valának*
*Zakariás így prófétál Isten ígéretéről, amiről a
próféták ősidők óta szóltak: „Hogy a mi ellenségeinktől megszabadít
[megment, biztonságba helyez], és
mindazoknak kezéből, akik minket gyűlölnek (megvetnek, utálnak, zaklatnak,
üldöznek); Hogy megszabadulván [kiragadva]
a mi ellenségeink [gyűlölőink] kezéből, félelem nélkül [félelmet nem
ismerve, Istent tisztelve] szolgáljunk
néki” (Luk. 1,71.74).
Az apostol pedig így
bátorítja Timóteust, és minden Istent szeretőt: „Ne szégyeneld hát a mi Urunk bizonyságtételét (a mi Urunkról szóló
bizonyságtételt), se engem, az ő foglyát;
hanem együtt szenvedj az evangéliumért Istennek hatalma szerint (Isten
ereje által). Aki megtartott (Ő
szabadított meg) minket és hívott (el)
szent hívással, nem a mi cselekedeteink
szerint (alapján), hanem az ő saját
végezése és kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök
időknek (kezdete) előtt. Megjelentetett (nyilvánvalóvá lett) pedig most a mi Megtartónknak
(Üdvözítőnknek), Jézus Krisztusnak
megjelenése által, aki eltörölte (teljesen működésképtelenné, hatástalanná
tette, érvénytelenítette) a halált
(megtörte a halál erejét). Világosságra
hozta pedig az életet és halhatatlanságot (az elmúlhatatlan életet) az evangélium által” (2 Tim. 1,8-10).
Mert Isten: „… elveszi (leveszi) e hegyen a fátyolt (leplet), mely beboríta minden népeket (nemzetet),
és a takarót, mely befödött (betakart)
vala minden népségeket (nemzetet). Elveszti a halált (véget vet a halálnak,
megsemmisíti) örökre, és letörli az Úr
Isten (az én Uram, az ÚR) a
könnyhullatást minden orcáról. És népe gyalázatát eltávolítja (leveszi) az egész földről; mert az Úr szólott (ezt
ígérte). És szólnak (ezt mondják) ama (azon a) napon: Ímé (itt van a mi)
Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart (benne reménykedtünk, hogy
megszabadít) minket. Ez az Úr (Itt
van az ÚR), akit mi vártunk, örüljünk és
örvendezzünk (vigadjunk) szabadításában!”
(Ésa. 25,7-9).
Mert Isten ígérete így
hangzik: „Megváltom (kifizetem a
váltságdíjat; kiváltom, kiszabadítom) őket
a Seol hatalmából (a holtak
hazájából, az alvilág torkából)! Megmentem
(megváltom) őket a haláltól! Hol van
a te veszedelmed (tövised, mérged), oh
halál?! Hol van a te romlásod (fullánkod), oh Seol (holtak hazája, alvilág)?! Megbánás (nincs bennem) elrejtetett
én előlem (Elrejtőzött a részvét szemem elől)” (Hós. 13,14).
És a prófécia beteljesült
Krisztusban: „Mert [drága; nagy] áron vétettetek [vásároltattok] meg; [Nagy volt a váltságdíjatok] dicsőítsétek [meg tehát, és hordozzátok]
azért az Istent a ti testetekben [(szóma): egész valótokban] (és
szellemetekben, amelyek az Istenéi)” (1
Kor. 6,20).
Ő az: „Aki
megszabadított [kiragadott]
minket a sötétség hatalmából [fennhatóságából], és általvitt [áthelyezett] az Ő
szerelmes [és szeretett] Fiának országába [királyságába]” (Kol. 1,13).
Zsid.
2,16 Mert nyilván
nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel. [Más fordítás: Mert bizonyára nem angyaloknak megy a
segítségére, hanem Ábrahám magvának visz segítséget, és viseli gondját, s mellettük kötelezi el magát]*
*Isten ugyanis így szólt Ábrahámhoz: „…A te magodnak adom ezt a földet” (1Móz. 12,7)
És az apostolon keresztül
megvilágítja a Szent Szellem a kijelentést:
„Az ígéretek pedig Ábrahámnak
adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról;
hanem mint egyről. És a te magodnak,
aki a Krisztus” (Gal. 3,16)
Ezért akik a Krisztuséi,
azokhoz így szól az apostol: „Ha pedig
Krisztuséi vagytok, (akkor) tehát az
Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,29)
„Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek
gyermekei vagyunk” (Gal. 4,28).
És folytatódik a
kijelentés: „Azaz, nem a
(hús)testnek fiai az Istennek fiai; [nem
a testi származás szerinti utódok Isten gyermekei] hanem
az ígéret fiait [gyermekeit] tekinti [nevezi] magul”
(Róm.
9,8).
Zsid.
2,17 Annakokáért
mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz [a testvéreihez], hogy könyörülő [irgalmas] legyen és hű főpap az
Isten előtt való dolgokban [és az Isten
előtti szolgálatban], hogy engesztelést szerezzen [(hilaszkomai): illetve, hogy kiengesztelt
legyen] a nép bűneiért [(hamartia):
vagyis céltévesztéséért]*
*És Ő: „… önmagát megüresíté szolgai
formát vévén föl [szolgai alakot
öltött], emberekhez hasonlóvá
lévén [és külsejét tekintve olyan
lett (úgy jelent meg), mint egy ember (és magatartásában is embernek bizonyult)].
És mikor olyan állapotban találtatott,
mint ember [(szkhéma): alakjára nézve embernek bizonyult;
vagy formájában embernek mutatkozott], megalázta
magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának [kínoszlopon való] haláláig. (Fil. 2,7-8).
Zsid.
2,18 Mert amennyiben
szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek [Más
fordítás: Amennyiben ugyanis őt magát is megkísértették szenvedésekkel,
képes azokon segíteni, akik kísértést szenvednek]*
* „Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni
gyarlóságainkon, (erőtlenségeinken) hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt
(a céltévesztést)” (Zsid. 4,15)