.jpg)
Csel. 7,1 Monda pedig a főpap: Vajjon [csakugyan] így vannak-é hát ezek [a dolgok]?
Csel. 7,2 Ő pedig monda: Férfiak, atyámfiai [testvéreim] és atyák, halljátok, és [(akúó):
értsétek] meg! A dicsőségnek [(doxa):
a fény, és ragyogás] Istene megjelenék a mi atyánknak,
Ábrahámnak [jelentése: sokaság Atyja],
mikor Mezopotámiában [Jelentése: két
folyó közt] vala, minekelőtte [(prin): vagyis aki korábban] Háránban [jelentése: napégette, száraz hegyen] lakott,
[(katoikeó): és tartózkodott].
Csel. 7,3 És monda néki: Eredj ki a te földedből és a te
nemzetséged [(szüggeneia): családod,
és rokonaid] közül, és jer [menj] arra a földre, amelyet mutatok
néked.
Csel. 7,4 Akkor kimenvén a Káldeusok földéből, [letelepedett, és] lakozék Háránban
[jelentése: napégette, száraz, hegy]:
és onnét, minekutána megholt az ő atyja, kihozta [és Isten áttelepítette] őt e földre, amelyen ti most laktok*
*Ez pedig így
történt: „És felvevé Tháré (jelentése:
késleltetett, elhalasztás, késedelem) Ábrámot,
az ő fiát, és Lótot (lepel, fátyol, sötét színű; égés), Háránnak (jelentése: hegylakó) fiát, az ő unokáját, és Szárait,
(jelentése: fejedelmi nő) az ő menyét,
Ábrámnak az ő fiának feleségét, és kiindulának együtt Úr-Kaszdimból
(jelentése: a holdisten városa; aszfaltvakolású helység), hogy Kanaán (jelentése: lapály, mélyföld; megalázás, leigázás) földére menjenek. És eljutának Háránig
(jelentése: hegyes vidék), és ott
letelepedének. Vala pedig Tháré
kétszáz öt esztendős, és meghala Tháré Háránban” (1 Móz. 11,31-32).
Erről így tesz bizonyságot
Isten igéje: „És monda az Úr Ábrámnak:
Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a
földre, amelyet én mutatok néked. És nagy nemzetté (és nagy néppé) teszlek, és megáldalak téged, és (naggyá
teszem, és) felmagasztalom a te nevedet,
és áldás leszel. És megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz (és
gyaláz), megátkozom azt: és megáldatnak
te benned a föld minden nemzetségei” (1 Móz. 12,1-3).
Józsué is erről tesz
bizonyságot, egyben kijelentést nyer, hogy Ábrahámék nem ismerték az egy igaz
Istent,: „És monda Józsué az egész
népnek: Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: A folyóvizen túl lakoztak régenten
a ti atyáitok: Tháré, Ábrahámnak atyja és Nákhórnak (jelentése: fújtatva,
lihegve) atyja, és idegen isteneknek
szolgáltak vala. De (kivettem, és) áthozám
a ti atyátokat, Ábrahámot a folyóvíz túlsó oldaláról, és (végigvezettem,
és) elhordozám őt az egész Kanaán földén,
és megsokasítám az ő magvát; és adám néki Izsákot” (Józs. 24,2-3).
Nehémiás megvallása: „Te vagy (URam) az Úr, az Isten, aki választottad Ábrámot és kihozád őt a Káldeusoknak
(jelentése: harcias) Úr (jelentése:
fény, ragyogás, tűz, láng) nevű
városából, és nevezéd őt Ábrahámnak. És találád az ő szívét hűnek te előtted és
szerzél (kötöttél) vele szövetséget,
hogy adod a Kananeusok (jelentése: megalázók, leigázók), Hitteusok (jelentése: óriás, írtózat,
levertség rettenet), Emoreusok
(jelentése: hegyi lakó, csúcson lakó), Perizeusok
(jelentése: szétszórtan lakók), Jebuzeusok
(jelentése: megerősített hely), Girgázeusok
(jelentése: agyagos, iszapos földön lakók) földét,
hogy adod az ő magvának. És megteljesítéd beszédeidet, mert igaz vagy te!” (Nehem. 9,7-8).
Az apostol bemutatja, hogy
mit jelent a hit: „Hit által
engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy (induljon el, és) menjen ki arra a helyre, amelyet örökölendő
vala, és (elindult, és) kiméne, nem
tudván, hová megy” (Zsid. 11,8).
Csel. 7,5 És nem adott néki abban örökséget [vagyis örökrészt] csak egy lábnyomnyit
is [vagyis még egy talpalatnyit sem]:
és azt ígérte, hogy néki adja azt birtokul [(kataszkheszisz): visszatartás, feltartóztatás, halasztás,
halogatás, másik jelentése a szónak: elfoglalás, birtokbavétel] és az ő
magvának ő utána, holott [még] nem
vala néki gyermeke*
*Ez pedig így
történt. Az Úr szólt Ábrámnak, aki: „És felvevé Ábrám (jelentése:
felmagasztalás, felemelés atyja) az ő
feleségét Szárait (jelentése: fejedelmi nő), és Lótot (jelentése: lepel, fátyol, takaró; elrejtettség; sötét
színű; égés), az ő atyjafiának (az ő
testvérének) fiát, és minden
szerzeményüket, amelyet szereztek vala, és a cselédeket, akikre Háránban
(út, utca; hegyes vidék) tettek vala
szert, és elindulának, hogy Kanaán (jelentése: lapály, mélyföld; megalázás,
leigázás) földére menjenek, és el is
jutának a Kanaán földére. És általméne (átvonult) Ábrám a földön mind Sikhem (jelentése: hegyhát) vidékéig (a sikemi szenthelyig), Móréh (korai eső, tanító) tölgyeséig. Akkor Kananeusok valának azon a
földön. És megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a
földet. És Ábrám oltárt építe ott az Úrnak; aki megjelent vala néki” (1 Móz. 12,5-7).
Amikor elvált Ábrám Lóttól,
megismételte az Úr az ígéretet: „Az Úr
pedig monda Ábrámnak, minekutánna elválék tőle Lót: Emeld fel szemeidet
(vagyis tekintetedet) és tekints arról
a helyről, (és nézz szét) ahol vagy, északra, délre, keletre és
nyugotra. Mert mind az egész földet, amelyet látsz, néked adom, és a te
magodnak örökre. És olyanná tészem a te magodat, mint a földnek pora, hogyha
valaki megszámlálhatja a földnek porát, a te magod is megszámlálható lesz. Kelj
fel, (és indulj) járd be ez országot
hosszában és széltében: mert néked adom azt. Elébb mozdítá azért sátorát Ábrám,
és elméne, és lakozék Mamré tölgyesében, mely Hebronban (jelentése: a
szövetség helye) van, és oltárt építe ott
az Úrnak” (1 Móz. 13,14-18).
Majd később Isten újra megerősítte
az ígéretet: „Mikor Ábrám
kilenczvenkilencz esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én
a mindenható Isten vagyok, járj én előttem (az én színem előtt, az én
jelenlétmben), és légy tökéletes (és
légy támím:
feddhetetlen ép, fogyatkozás nélküli, hibátlan, ártatlan). És megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted: és felette
igen megsokasítlak téged. És arcára borúla (arcára esik) Ábrám; az Isten pedig szóla őnéki, mondván:
Ami engem illet, imhol az én szövetségem te veled, hogy népek sokaságának
atyjává leszel. És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te
neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged. És felette igen
megsokasítalak téged; és népekké teszlek, és királyok is származnak tőled. És
megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te
magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségűl, hogy legyek tenéked
Istened, és a te magodnak te utánad.
És adom tenéked és a te magodnak te utánnad a te bujdosásod (a te
vándorlásod) földét, Kanaánnak egész
földét, örök birtokul; és Istenük lészek nékik” (1 Móz. 17,1-8).
Az apostolon keresztül
jelenti ki a Szent Szellem, hogy ki az Ábrahám magva: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak [Ábrahámnak lettek kijelentve] és az ő magvának. Nem mondja: És a
magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus”
(Gal.
3,16).
És a pogányokból
(nemzetekből) megtérteknek is így szól az Úr: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret
szerint örökösök” (Gal. 3,29).
Ezért: „Nincs [többé] zsidó, sem
görög [hellén, azaz: pogány]; nincs
(rab)szolga, sem szabad; nincs férfi, sem
nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok [eggyé lettetek] a Krisztus Jézusban” (Gal. 3,28).
„Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva
vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal.
3,29).
Az apostolon keresztül az is kijelentést nyer, hogy a
hit hősei soha nem nyerték el az ígéretet: „Hit
által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy (induljon el, és) menjen ki arra a helyre, amelyet örökölendő
vala, és (elindult, és) kiméne, nem
tudván, hová megy. Hit által (költözött át, és) lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és
Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Hitben haltak meg mindezek, nem
nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és
vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok (és jövevények) a földön” (Zsid. 11,8-9.13).
Csel. 7,6 Szólt pedig az Isten akképen, hogy az ő magva [jövevény, idegen és] zsellér lészen
idegen földön, és szolgálat alá vetik azt, és nyomorgatják, [és gonoszul
bánnak vele, (kakoó): bántalmazzák,
gyötrik] négyszáz esztendeig.
[Más fordítás: Az ő magva úgy fog lakni a földön, mint
idegen ellenséges földön, és rabszolgasorba vetik, ésbántalmazni fogják]
Csel. 7,7 De azt a népet, [azt a nemzetet], melynek szolgálnak [mely őket rabszolgaságban tartja], én megítélem, monda az Isten: és
ezek után kijőnek [kivonulnak,
kiszabadulnak], és szolgálnak nékem e helyen*
*És ez így lett
megírva: „És monda az Úr
Ábrámnak: „Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön (egy
olyan országban), mely nem övé, és
szolgálatra szorítják (rabszolgává teszik), és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig” (1 Móz. 15,13).
És: „Az Izráel fiainak lakása pedig, amíg
Égyiptomban laknak, négyszáz harminc esztendő vala. És lőn a négyszáz harminc
esztendő végén, lőn pedig ugyanazon napon, hogy az Úrnak minden serege kijöve
Egyiptomnak (jelentése: kettős
teher, dupla nehézség) földéről” (2 Móz. 12,40-41).
Csel. 7,8 És adta néki a körülmetélés szövetségét: és így
nemzé Izsákot, és körülmetélé őt nyolcadnapon; és Izsák [jelentése: nevető, vidám] Jákóbot [jelentése: aki a másik helyére lép], és Jákób a
tizenkét pátriárkhát [a tizenkét
nemzetségfőt]*
*Ábrahámhoz így
szólt az Úr, adva neki a szövetség örökkévaló jelét: „Ez pedig az én
szövetségem, melyet meg kell tartanotok én közöttem és ti közöttetek, és a te
utánad való magod között: minden férfi körülmetéltessék nálatok. És metéljétek
körül a ti férfitestetek bőrének elejét, és az lesz az én közöttem és ti
közöttetek való szövetségnek jele. Nyolcnapos korában körülmetéltessék nálatok
minden férfigyermek nemzedékeiteknél; akár háznál született, akár pénzen
vásároltatott valamely idegentől, aki nem a te magodból való. Körülmetéltetvén
körülmetéltessék a házadban született és a pénzeden vett; és örökkévaló
szövetségül lesz az én szövetségem a ti testeteken” (1 Móz. 17,10-13).
Csel. 7,9 A pátriárkák [a
nemzetségfők] pedig [irigykedtek,
féltékenykedtek Józsefre, és] irígységből eladák Józsefet Égyiptomba
[jelentése: kettős teher, dupla nehézség];
de Isten vele vala*
*A József története
pedig így került megírásra: „Izráel pedig minden fiánál inkább szereti
vala Józsefet, mivelhogy vén korában nemzette vala őt; és cifra (és tarka) ruhát csináltat vala néki. Mikor pedig láták
az ő bátyjai, hogy atyjuk minden testvére közt őt szereti legjobban,
meggyűlölik vala, és jó szót sem bírnak
vala hozzá szólani. És (egyszer) álmot
álmodék József és elbeszélé az ő bátyjainak; és azok annál inkább gyűlölik vala
őt. Mert monda nékik: Hallgassátok meg, kérlek, ezt az álmot, melyet álmodtam.
Ímé kévéket kötünk vala a mezőben, és ímé az én kévém felkele és felálla; a ti
kévéitek pedig körűlállanak, és az én kévém előtt meghajolnak (és
leborultak) vala.
És mondának néki az ő bátyjai: Avagy király akarsz-é
lenni felettünk? Vagy uralkodni akarsz-é rajtunk? S annál is inkább gyűlölik
vala őt álmáért és beszédéért. Más álmot is álmodék, és elbeszélé azt az ő
bátyjainak, mondván: ímé megint álmot álmodtam; ímé a nap és a hold, és
tizenegy csillag meghajol vala én előttem. S elbeszélé atyjának és bátyjainak,
és az ő atyja megdorgálá őt, mondván néki: Micsoda álom az amelyet álmodtál?
Avagy elmegyünk-é, én és a te anyád és atyádfiai, hogy meghajtsuk magunkat te
előtted a földig? Irígykednek vala azért reá az ő bátyjai; az ő atyja pedig
elméjében tartja vala e dolgot.
Mikor pedig az ő bátyjai elmenének Sikhembe, hogy az ő
atyjok juhait őrizzék; Monda Izráel Józsefnek: A te bátyáid avagy nem Sikhemben
legeltetnek-é? Jöszte, és én hozzájok küldelek téged. Ő pedig monda: Ímhol
vagyok. És monda néki: Menj el, nézd meg, hogy s mint vagynak a te bátyáid és a
juhok, s hozz hírt nékem. Elküldé tehát őt Hebron völgyéből, és méne Sikhembe.
Előtalálá pedig őt egy ember, mikor a mezőben bolyong vala, és megkérdé őt az
az ember, mondván: Mit keressz? És monda: Az én bátyáimat keresem, kérlek,
mondd meg nékem, hol legeltetnek?
És monda az ember: Elmentek innen, mert hallám, hogy
mondák: Menjünk Dóthánba (jelentése:
két kút, kettős kút). Elméne azért József
az ő bátyjai után, és megtalálá őket Dóthánban. Amikor távolról meglátták, még
mielőtt a közelükbe ért, összebeszéltek, hogy megölik. Ezt mondták egymásnak:
Nézzétek, ott jön az álomlátó! Gyertek, öljük meg, dobjuk bele egy kútba, és
mondjuk azt, hogy vadállat ette meg. Majd meglátjuk, mi lesz az álmaiból!
Amikor ezt Rúben meghallotta, meg akarta menteni a kezükből, és ezt mondta: Ne
üssük agyon! Majd ezt mondta nekik Rúben: Ne ontsatok vért! Dobjátok bele ebbe
a kútba itt a pusztában, de kezet ne emeljetek rá! Így akarta megmenteni a
kezükből és visszajuttatni apjához.
Amikor odaért József a testvéreihez, lehúzták róla a
ruháját, a tarka ruhát. Azután fogták, és beledobták a kútba. A kút üres volt,
nem volt benne víz. Ezután leültek enni. Föltekintve, látták, hogy éppen egy
izmáeli karaván közeledik Gileád felől. Tevéik gyógyfűvel, balzsammal és
mirhával voltak megrakva, amit Egyiptomba szállítottak. Ekkor azt mondta Júda a
testvéreinek: Mi haszna, ha megöljük testvérünket, és elföldeljük a vérét?
Gyertek, adjuk el az izmáelieknek, ne emeljünk rá kezet, hiszen a mi testünk és
vérünk ő! A testvérei pedig hallgattak rá. És menének arra Midiánita kereskedő
férfiak, és kivonák és felhozák Józsefet a kútból, és eladák Józsefet az
Ismáelitáknak húsz ezüstpénzen: azok pedig elvivék Józsefet Égyiptomba.
Amikor Józsefet
Egyiptomba vitték, megvásárolta őt az izmáeliektől, akik odavitték, egy
egyiptomi ember: Potifár, a fáraó főembere, a testőrök parancsnoka. De az ÚR
Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett, és egyiptomi urának a házában élt” (1Móz. 37,3-28; 39,1-2).
Csel.7,10 És megszabadítá [és (exaireó):
kiragadá, kiemelé] őt minden nyomorúságából [(thlipszisz): szorongattatás, gyötrés, megpróbáltatás,
gyötrődéséből], és ada néki kedvességet [(kharisz): jóindulatot, kegyelmet] és bölcseséget a Faraó előtt, Égyiptom királya előtt, ki
őt Égyiptom fölé és az ő egész háza [(oikosz): háztartása, gazdasága] fölé kormányzóul [(hégeomai): fejedelemül] állatá. [(kathisztémi):
tette meg, helyezte*
*A József története
így folytatódik: „József (jelentése: Ő megsokasít,
sokasító, Ő összegyűjt) pedig
aláviteték Égyiptomba (jelentése: lezárás, bezárás, körülkerítés, beszűkülés, szorongatás,
fogság) és megvevé
őt az Ismáelitáktól (jelentése: Isten meghallgat v. hallja; halld meg Isten), kik őt oda vitték vala, egy égyiptomi
ember Pótifár (jelentése: akit Ra
(napisten) adott, a napisten
ajándéka; a napistennek szentelt ajándék), a Faraó (jelentése: nap, nagy ház) főembere, a
testőrök főhadnagya (vagyis a testőrök parancsnoka). És az Úr Józseffel vala, és szerencsés ember vala és az ő égyiptomi
urának házában (élt) vala. Látá pedig
az ő ura, hogy az Úr van ő vele, és hogy valamit cselekszik, az Úr mindent
szerencséssé tesz az ő kezében (és mindazt eredményessé teszi az ÚR, amihez
hozzáfog): Kedvessé lőn azért József az ő
ura előtt, és szolgál vala néki; és háza felvigyázójává (vagyis
felügyelőjévé) tevé, és mindenét, amije
vala (egész vagyonát), kezére bízá.
És lőn az időtől fogva, hogy házának, és
amije volt, mindenének gondviselőjévé tevé, megáldá az Úr az égyiptomi embernek
házát Józsefért; és az Úr áldása vala mindenen (egész
vagyonán), amije csak volt a házban és a
mezőn. Mindent azért valamije vala (egész vagyonát) József kezére bíza; és semmire sem vala gondja mellette, hanem ha az
ételre, melyet megeszik vala...” (1Móz.
39,1-6).
Potifár feleségén keresztül
megkísértette a sátán, de ő ellenállt, ezért megvádolta: „És lőn, amint hallja az ő ura az ő feleségének beszédeit, melyeket
néki beszélt, mondván: Ilyesmiket tett velem a te szolgád; haragra gerjede.
Vevé azért Józsefet az ő ura és veté őt a tömlöczbe, melyben a király foglyai
valának fogva, és ott vala a tömlöczben. De az Úr Józseffel vala, (és
hűséges maradt hozzá) és kiterjeszté reá
az ő kegyelmességét és kedvessé tevé őt a tömlöcztartó (a börtönparancsnok)
előtt. És a tömlöcztartó mind azokat a
foglyokat, kik a tömlöczben valának, József kezébe adá (Józsefre bízta), úgyhogy ami ott történik vala, minden ő
általa történék (és ő dolgoztatta mindazokat, akik ott dolgoztak).
És semmi gondja nem vala a tömlöcztartónak (a
börtönparancsnoknak) azokra, amelyek keze
alatt valának (ami rá volt bízva), mivelhogy
az Úr vala Józseffel, és valamit cselekeszik vala, az Úr szerencséssé teszi
vala (s eredményessé tette az ÚR, amihez hozzáfogott)” (1 Móz. 39,19-23).
A fáraó álmát megfejti
József, ezért így szólt a fáraó: „Monda
azért a Faraó az ő szolgáinak: Találhatnánk-é ehhez hasonló férfit, akiben az Isten Szelleme van? És monda
a Faraó Józsefnek: Mivelhogy Isten mindezeket néked jelentette meg, nincs
hozzád fogható értelmes és bölcs ember. Te légy az én házamon főgondviselő, és
minden népem a te szavadra hallgasson (a te szavadnak engedelmeskedjen), csak a királyiszék (a trón) tesz engem nálad nagyobbá. Monda továbbá a
Faraó Józsefnek: Ímé fejedelemmé tettelek az egész Égyiptom földén. És levevé a
Faraó a maga gyűrűjét kezéről, és adá azt József kezére; és felöltözteté őt
drága gyolcs ruhába, és aranylánczot tőn az ő nyakába. És meghordoztatá őt az ő
második szekerén (második kocsiján), és kiáltják vala ő előtte: (Térdre!) Térdet hajtsatok! Így tevé őt fejedelemmé az
egész Égyiptom földén.
És monda a Faraó Józsefnek: Én vagyok a Faraó; de te nálad nélkül senki se kezét, se lábát fel ne
emelhesse egész Égyiptom földén. És nevezé a Faraó József nevét
Czafenát-Pahneákhnak (a »Világ Megmentője«, az élet megtartója
vagy kenyere; az élők eledele; bővölködés az életben), és adá néki feleségűl Aszenáthot (Jelentése: Neith istennőhöz tartozó),
Potiferának On (vagyon, erő,
gazdagság; nap, a nap városa)
papjának leányát. És kiméne József Égyiptom földére. József pedig harmincz esztendős vala, mikor a Faraó előtt, az
égyiptomi király előtt álla. Kiméne tehát József a Faraó elől, és bejárá az egész Égyiptom földét” (1 Móz. 41,38-46).
És hogy kinek előképe József,
arról az Evangélium tesz bizonyságot: „Maga
Jézus pedig mintegy harminc esztendős volt, amikor elkezdte működését, szolgálatát…” (Luk. 3,23).
„És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok
zsinagógáiban, és hirdetve az Isten
[a mennyek] országának evangéliumát [a
királyság örömhírét], és gyógyítva
[orvosolt] a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget [és fogyatékosságot; bajt;
gyengeséget]” (Mát. 4,23).
Mert így szólt az Úr: „Rám
figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten,
nincs más! Magamra esküdtem, igazság jött ki számon, szavam megmásíthatatlan: Előttem hajol meg minden térd, rám
esküszik minden nyelv” (Ésa. 45,22-24).
És hogy ez mikor történt,
arról így számol be Isten igéje. Amikor éhség lett a földön, - mert nem volt
gabona / Ige / az Úr: „Elküldött előttük
egy férfiút, Józsefet, aki rabul adatott vala el; A lábait békóba szorították,
ő maga vasban járt vala (őt magát vasra verték), Mindazideig, amíg szava beteljesedett. Az Úr szava igazolta őt.
Elküldött (üzent érte) a király és
feloldotta (és szabadon engedte) őt,
a népeken uralkodó, és szabaddá tette őt (a népek uralkodója kiengedte őt);
Úrrá tevé őt az ő házán, és uralkodóvá
minden jószágán (egész vagyonának kormányzójává)” (Zsolt. 105,17-21).
Csel. 7,11 Következék pedig éhség [vagyis éhínség, és nagy nyomor támadt] Égyiptom és Kanaán egész
földére, és nagy nyomorúság; és nem találnak vala eledelt [vagyis élelmet] a mi atyáink*
*Erről így ír Mózes
könyve: „És elkezdődék az éhség (az éhínség) hét esztendeje, mint megmondotta vala József; és lőn éhség (vagyis
éhínség) minden országban; de Égyiptom
földén mindenütt vala kenyér. De megéhezék egész Égyiptom földe is, és
kenyérért kiált vala a nép a Faraóhoz. - Monda pedig a Faraó mind az
Égyiptombelieknek: Menjetek Józsefhez, és amit mond néktek, azt műveljétek. És
az éhség (az éhínség) mind az egész
földön vala. Akkor mind megnyitá József a gabonás házakat, és árulja vala az
Égyiptombelieknek; mert nagyobbodik vala az éhség Égyiptom földén. És mind az
egész föld Égyiptomba megy vala Józsefhez gabonát venni; mert nagy vala az
éhség (az éhínség) az egész földön” (1 Móz. 41,54-57).
Csel. 7,12 Mikor pedig meghallotta Jákób, hogy Égyiptomban
van gabona [(szitosz): vagyis élelem], elküldé először [vagyis első alkalommal] a mi atyáinkat*
*Ez pedig így
került megírásra: „És látá Jákób, hogy van gabona Égyiptomban és monda Jákób az ő
fiainak: Mit néztek egymásra? És monda: Ímé hallom hogy Égyiptomban van gabona;
menjetek le oda, és vegyetek onnan nékünk gabonát, hogy éljünk (hogy
életben maradjunk) és ne haljunk meg.
Leméne azért Józsefnek tíz bátyja Égyiptomba gabonát venni” (1 Móz. 42,1-3).
Csel. 7,13 És második alkalommal fölismerék Józsefet
testvérei, [(anagnóridzomai): mert megismertette,
felfedte magát testvéreinek] és a Faraó megtudá a József nemzetségét [vagyis ezzel a fáraó előtt nyilvánvalóvá,
ismeretessé lett, József származása, eredete].
Csel. 7,14 És József elküldvén, magához hívatá az ő atyját,
Jákóbot, és egész hetvenöt lélekből [vagyis
hetvenöt főből] álló nemzetségét [vagyis
egész családját, és rokonságát]*
*Ez pedig így
történt:
„És nem tartóztathatá magát
(mert már nem tudott uralkodni magán) tovább
József mindazok előtt, kik körűlötte állának és felkiálta: Vezessetek ki minden
embert mellőlem. És nem marada senki nála, mikor megismerteté magát József az ő
atyjafiaival. És hangos sírásra fakada, úgy hogy meghallák az Égyiptombeliek,
és meghallá a Faraó háznépe is. És monda József az ő atyjafiainak: Én vagyok
József, él-e még az én atyám? És nem felelhetének néki az ő atyjafiai, mert
megrettentek (megrémültek) vala tőle.
Monda azért József az ő atyjafiainak: Jőjjetek közelebb hozzám! És közelebb
menének. Akkor monda: Én vagyok József, a ti testvéretek, kit eladtatok vala
Égyiptomba. És most ne bánkódjatok, és ne bosszankodjatok (és ne
keseregjetek) azon, hogy engem ide
eladtatok; mert a ti megmaradástokért (hogy életben maradjatok) küldött el engem Isten ti előttetek. Mert
immár két esztendeje, hogy éhség van e földön, de még öt esztendő van hátra,
melyben sem szántás, sem aratás nem lesz. Az Isten küldött el engem ti
előttetek, hogy míveljem a ti megmaradásotokat (hogy maradékotok legyen) e földön, és hogy megmenthesselek titeket (és
életben tartson benneteket) nagy
szabadítással.
Nem ti küldöttetek azért engem ide, hanem az Isten, ki
engem a Faraó atyjává (első emberévé)
tett, és egész házának urává, és Égyiptom
egész földének fejedelmévé (uralkodójává tett). Siessetek és menjetek fel atyámhoz, és mondjátok néki: Ezt mondja a te
fiad József: Az Isten engem egész Égyiptomnak urává tett, jőjj le én hozzám,
(ne tétovázz, és) ne késsél. És Gósen
földén lakozol, és én hozzám közel leszesz, mind te, mind fiaid, mind fiaidnak
fiai, juhaid, barmaid, és mindened, amid van. És eltartalak ott téged, (így
nem fogsz nélkülözni) mert még
ötesztendei éhség lesz, hogy tönkre ne juss te, és házadnépe, és semmi, amid
van. És ímé a ti szemeitek látják, és az én atyámfiának Benjáminnak szemei,
hogy az én szám szól (hogy én magam beszélek) hozzátok. Beszéljétek hát el atyámnak minden én dicsőségemet
Égyiptomban, és mindazt, amit láttatok. És siessetek s hozzátok ide az én
atyámat” (1 Móz. 45,1-13).
Csel. 7,15 Leméne azért Jákób Égyiptomba, és meghala ő és a
mi atyáink [vagyis ott végezte életét,
mint atyáink is]*
*Ezt így írja le
Mózes: „Elindula azért Izráel minden hozzá tartozóival és méne Beérsebába; és
áldozék áldozatokat az ő atyja Izsák Istenének. És szóla Isten Izráelnek éjjeli
látomásban, és monda: Jákób, Jákób. Ő pedig monda: Ímhol vagyok. És monda: Én
vagyok az Isten, a te atyádnak Istene: Ne félj lemenni Égyiptomba: mert nagy
néppé teszlek ott téged. Én lemegyek veled Égyiptomba, és én bizonynyal fel is
hozlak; és József fogja bé a te szemeidet. Felkerekedék (és elindult) azért Jákób Beérsebából, és elvivék Izráel
fiai Jákóbot az ő atyjokat, és gyermekeiket és feleségeiket a szekereken,
melyeket a Faraó küldött vala érette. És elvivék nyájaikat és szerzeményeiket,
melyeket Kanaán földén szereztek vala, és jutának Égyiptomba Jákób és minden
vele levő magva. Az ő fiait és fiainak fiait, az ő leányait, és fiainak leányait
és minden vele levő magvát elvivé magával Égyiptomba” (1 Móz. 46,1-7).
Dávid is megemlékezik erről: „És beméne (és így került) Izráel Égyiptomba, s Jákób a Khám (jelentése:
meleg, forró, elégett; sötétbőrű; néptömeg) földén
zsellérkedék (tartózkodott)” (Zsolt. 105,23)
Mikor érezte, hogy meghal,
így rendelkezett: „És parancsola nékik és
monda: Én az én népemhez takaríttatom, (oda gyűjtetem) temessetek engem az én atyáimhoz, ama barlangba, mely a Khitteus
(jelentése: rettegés, rémület) Efron (jelentése: fiatal vad) mezején van. Abba
a barlangba, mely Kanaán földén Mamré (jelentése: erő, erősség, kövérség,
férfiasság, életerő; szomorúság, kísértés, keserűség, bosszúság) átellenében
Makpelahnak (megkétszereződés; kettős barlang; kanyarulat) mezején van, melyet megvett Ábrahám a
mezővel együtt a Khitteus Efrontól, temetésre való örökségül. Oda temették el
Ábrahámot és Sárát az ő feleségét; oda temették Izsákot és Rebekát az ő
feleségét; s oda temettem el Leát is. Szerzemény e mező és a barlang, mely
abban van, a Khéth fiaitól (megvett tulajdon). És elvégezé Jákób amit fiainak parancsolt és fölszedé lábait az ágyra,
és kimúlék és az ő népéhez takaríttaték”
(1 Móz. 49,29-33).
Csel. 7,16 És elvitetének Sikembe (jelentése: hegyhát; korai felkelés; szorgalom), és
[nyugalomra] helyheztetének a sírba,
melyet Ábrahám vett vala ezüstpénzen, Emmórnak (jelentése: hegyi lakó, csúcson lakó), a Sikem atyjának fiaitól*
*Ez pedig így lett
megírva: „Elvivék őt az ő fiai Kanaán földére és eltemeték őt a Makpelah mezőnek
barlangjába, melyet vett vala Ábrahám a mezővel együtt temetésre való
örökségnek a Khitteus Efrontól Mamrénak átellenében (1 Móz. 50,13).
Csel. 7,17 Mikor pedig elközelgetett az ígéretnek ideje,
melyet Isten [kijelentett, és]
esküvel ígért Ábrahámnak, megnevekedék [vagyis
elszaporodott] a nép és megsokasodék Égyiptomban,
Csel. 7,18 Mindaddig, mígnem más király támada [amíg csak másik király nem lépett fel
Egyiptomban; másik király került
Egyiptom élére], ki nem ismeri vala Józsefet [nem tudott Józsefről].
Csel. 7,19 Ez a mi nemzetségünkkel álnokul bánva nyomorgatta
a mi atyáinkat [(kakoó): és
gonoszul bánt velük], hogy magzataikat [pusztulásnak]
kitétesse, hogy életben ne maradjanak
[Más fordítás: Ez ravaszul elbánt nemzetünkkel, és azt a
gonoszságot eszelte ki atyáink ellen, hogy kitétette újszülöttjeiket, ily módon
pusztítva el őket]*
*Ez így lett
megírva: „Izráel fiai pedig szaporák (termékenyek) valának, szaporodának (és gyarapodnak) és sokasodának és igen-igen elhatalmazának, (nagyon megerősödtek) úgy hogy megtelék velük az ország.
Azonközben új király támada Égyiptomban, (vagyis új király került egyiptom
élére) aki Józsefet nem ismerte vala. És
monda az ő népének: Ímé az Izráel fiainak népe több, és hatalmasabb (nagyobb
és erősebb) nálunknál. Nosza, bánjunk
okosan (és bölcsen) vele, hogy el ne
sokasodjék (hogy még többen ne legyenek) és az ne legyen, hogy ha háború támad, ő is ellenségünkhöz adja magát
(ő is ellenségeinkhez csatlakozik) és
ellenünk harczoljon és az országból kimenjen (és az országból kivonuljon,
felmenjen). Rendelének azért föléjök
robotmestereket (munkafelügyelőket), hogy
nehéz munkákkal (kényszermunkával) sanyargassák
őket. És építe a Faraónak gabonatartó városokat (raktárvárosokat), Pithomot (jelentése: Atum napisten háza)
és Ramszeszt (jelentése: Nap
gyermeke).
De minél inkább sanyargatják (minél kegyetlenebbül elnyomják) vala őt (és minél durvábban bánnak velük), annál inkább sokasodik (annál inkább szaporodtak) és annál inkább terjeszkedik vala, s félnek
(és rettegnek) vala az Izráel fiaitól.
Pedig kegyetlenűl dolgoztaták az égyiptomiak az Izráel fiait. És kemény (és
nehéz) munkával keserítik életüket,
sárcsinálással, téglavetéssel és mindenféle mezei munkával, minden munkájukkal,
melyeket kegyetlenűl dolgoztatnak vala velük. És szóla (és parancsot adott)
Égyiptom királya a héber bábáknak, akik
közűl egyiknek Sifra (jelentése: szépség),
a másiknak Puá (jelentése: nagyszerű, ragyogó, kellemes) vala neve.
És monda: Mikoron héber asszonyok körűl bábálkodtok,
nézzetek a szűlőszékre: ha fiú az, azt öljétek meg, ha pedig leány az, hadd
éljen. De a bábák félék az Istent és nem cselekedének úgy amint Égyiptom
királya parancsolta vala nékik, hanem életben hagyják vala a gyermekeket.
Hívatá annakokáért Égyiptom királya a bábákat és monda nékik: Miért míveltétek
azt, hogy életben hagytátok a gyermekeket? A bábák pedig mondának a Faraónak:
Mert a héber asszonyok nem olyanok, mint az Égyiptombeliek: mert azok életerősek;
minekelőtte a bába hozzájuk eljutna, már (meg is) szűlnek. Annakokáért jól
tőn Isten a bábákkal, a nép pedig sokasodék (szaporodott) és igen elhatalmazék (és igen
megerősödött). És lőn, hogy mivel a bábák
félék az Istent: megépíté az ő házukat. Parancsola azért a Faraó minden ő
népének, mondván: Minden fiút, aki születik, vessetek a folyóvízbe, a leányt
pedig hagyjátok mind életben” (2 Móz.
1,7-22).
Dávid próféciája: „És beméne Izráel Égyiptomba, s Jákób a Khám
földén zsellérkedék. (Más fordítás: Így került Izráel Egyiptomba, Jákób Hám
országában tartózkodott). És igen
megszaporítá az ő népét, és erősebbé tevé elnyomóinál (ellenségeinél). Elváltoztatá azoknak szívét, hogy gyűlöljék
az ő népét, és álnokul cselekedjenek az ő szolgáival” (Zsolt. 105,23-25).
Csel. 7,20 Akkor [(kairosz): a kijelölt, az elrendelt időben]
születék Mózes [jelentése: a vízből
kihúzott, kimentett], és ékes [(aszteiosz): szép, kellemes külsejű, tetszetős] vala
az Isten előtt [és akit Isten finom
vonásokkal alkotott, és aki kedves
volt az Istennek]. Ez három hónapig atyja házában tartaték [három hónapig nevelték az atyja házában]*
*És ez azért
sikerült nékik, mert: „Hit által rejtegették Mózest az ő szülei
születése után három hónapig, mivel látták, hogy (szép, és) kellemes a gyermek, és nem féltek a király
parancsától” (Zsid. 11,23).
Csel. 7,21 Mikor pedig kitétetett, a Faraó leánya felvevé [(anaireó):
magához vette, és örökbe fogadta], és
felnevelé őt a saját fia gyanánt*
*Ez így került
megírásra: „És elméne egy Lévi nemzetségéből való férfiú és Lévi-leányt vőn
feleségűl. És fogada méhében az asszony és fiat szűle; és látá, hogy szép az és
rejtegeté három hónapig. De mikor tovább nem rejtegetheté, szerze annak egy
gyékénykosarat, és bekené azt gyantával és szurokkal s belétevé a gyermeket és
letevé a folyóvíz szélén a sás közé. Az ő nénje pedig megáll vala távolról,
hogy megtudja: mi történik vele? És aláméne a Faraó leánya, hogy megfürödjék a
folyóvízben, szolgálóleányai pedig járkálnak vala a víz partján. És meglátá a
kosarat a sás között s elküldé az ő szolgálóleányát és kihozatá azt. És kinyitá
és látá a gyermeket; és ímé egy síró fiú. És (megszánva) könyörűle rajta és monda: A héberek
gyermekei közűl való ez. Az ő nénje pedig monda a Faraó leányának: Elmenjek-é s
hívjak-é egy szoptatós asszonyt a héber asszonyok közűl, hogy szoptassa néked a
gyermeket? És a Faraó leánya monda néki: Eredj el. Elméne azért a leányzó, és
elhívá a gyermek anyját. És monda néki a Faraó leánya: Vidd el ezt a gyermeket
és szoptasd fel nékem, és én megadom a te jutalmadat. És vevé az asszony a
gyermeket és szoptatá azt. És felnevekedék a gyermek, és vivé őt a Faraó
leányához, (ő fiává fogadta) és fia
gyanánt lőn annak, és nevezé nevét
Mózesnek, és mondá: Mert a vízből húztam ki őt” (2 Móz. 2,1-10).
Csel. 7,22 És Mózes taníttaték az Égyiptombeliek minden
bölcseségére [mindenféle tudományára];
és hatalmas [kiváló; erőteljes] vala beszédben és
cselekedetben [vagyis mind szavaiban,
mind tetteiben].
Csel. 7,23 Mikor pedig negyvenéves kora betölt, eszébe jutott
[(anabainó kardia): szellemében
felmerült, és vágy támadt benne],
hogy meglátogassa atyjafiait [vagyis
testvéreit], az Izráel fiait.
Csel. 7,24 És mikor [észrevette],
és meglátta, hogy egyik bántalommal illettetik, [védelmére kelt, és] megoltalmazá, és az égyiptomi embert [leütötte, és] megölvén, bosszút álla
azért, aki bosszúsággal illettetett [vagyis
azért, akit bántalmaztak]*
*Ez pedig így
történt az Írás szerint: „Lőn pedig azokban a napokban, mikor Mózes
felnevekedék, kiméne az ő atyjafiaihoz és látá az ő nehéz munkájukat, (hogy
hogyan robotolnak) s látá, hogy egy
Égyiptombeli férfi üt vala egy héber férfit az ő atyjafiai közűl. Mikor ide-oda
tekinte és látá hogy senki sincs, agyonüté az Égyiptombelit és elrejté azt a
homokba” (2 Móz. 2,11-12).
Csel. 7,25 És azt gondolá [azt hitte], hogy az ő atyjafiai megértik [hogy testvérei belátják], hogy az Isten az ő keze által ád nékik
szabadulást [menekülést, vagyis (szótéria): üdvösséget]; de azok nem értették meg [nem látták be, és nem fogták fel].
Csel. 7,26 Másnap meg olyankor jelent meg köztük, mikor
összevesztek [és verekedtek], és inté
őket békességre [vagyis össze akarta őket
békíteni], mondván: Férfiak, testvérek vagytok ti; miért illetitek egymást
bosszúsággal
[Más fordítás: (epiúsza):
a következő napon azt látta, hogy övéi
egymással veszekednek, megpróbálta kiengesztelni őket, hogy megbéküljenek:
férfiak, testvérek vagytok, miért
bántjátok egymást]?
Csel. 7,27 De az, aki felebarátját bántalmazta, elutasítá [(apótheomai apótheó): eltaszította, és ellökte] őt magától,
mondván: Kicsoda tett [vagy ki rendelt]
téged fejedelemmé és bíróvá mi rajtunk
[Más fordításban: Ki állított elöljáróvá, vezérré,
följebbvalóvá, vezetővé és
igazságtevő bíróvá mirajtunk]?
Csel. 7,28 Csak nem akarsz engem is [elveszíteni], és megölni, miképen megöléd [és elpusztítottad] tegnap az égyiptomit?
Csel. 7,29 E beszédre aztán Mózes elfuta [pheugó):
megszökött, és elmenekült] és lőn
jövevény a Midián [jelentése: küzdelem;
harc] földén, ahol két fia születék [vagyis
két fiút (gennaó): nemzett]*
*És így történt a
dolog: „Másnap is kiméne és ímé két héber férfi veszekedik vala. És monda
annak, aki bűnös (aki a hibás) vala: Miért
vered a te atyádfiát (a felebarátodat)? Az
pedig monda: Kicsoda tett téged fő emberré (vagyis elöljáróvá) és bíróvá mi rajtunk (és közöttünk)? Talán engem is meg akarsz ölni, mint megöléd
az égyiptomit? Mózes pedig megfélemlék (és megijedt) és monda: Bizony kitudódott a dolog. A Faraó is meghallá azt a dolgot
és Mózest halálra keresteti vala: de elfuta (vagyis elmenekült) Mózes a Faraó elől és lakozék Midián
(jelentése: küzdelem; harc) földén…” (2
Móz. 2,13-15).
Midián papnál maradt: „És tetszék Mózesnek, hogy ott maradjon e
férfiúnál, és ez feleségül adá Mózesnek az ő leányát, Cipporát. És fiat szűle ez és nevezé nevét Gersomnak,
mert mondá: Jövevény voltam az idegen földön” (2 Móz. 2,21-22).
Csel. 7,30 És negyven esztendő elteltével megjelenék néki a
Sínai hegy [jelentése: Szin: sár, szenny, mocsár; az ingovány vidéke, Szin
puszta hegyének] pusztájában [(erémosz): magányos, elhagyatott sivatagjában] az
Úrnak angyala [(aggelosz): hírnöke,
követe] csipkebokornak tüzes lángjában.
Csel. 7,31 Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozék a
látáson [elcsodálkozik a látomáson, a jelenségen]. Mikor pedig oda méne [vagyis amint közelebb lépett], hogy megszemlélje, [hogy
alaposabban szemügyre vegye, az Úr hangja szólalt meg], és lőn az Úrnak
szava [az Úr beszéde] őhozzá:
Csel. 7,32 Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak
Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén [(entromosz):
remegő, reszkető, borzongó lett, és erre remegni kezdett], nem meré megnézni
[nem (tolmaó): merészelt,
nem volt bátorsága odanézni].
Csel. 7,33 Az Úr pedig monda néki: Oldozd le sarudat
lábaidról; mert a hely, amelyen állasz,
szent föld.
Csel. 7,34 Látván láttam az én népemnek nyomorúságát [(kakószisz):
gonosz bántalmazását, rossz bánásmódját,
és sanyarú sorsát], mely
Égyiptomban van. és az ő fohászkodásukat [(sztenagmosz): sóhajtozásukat, és panaszos nyögésüket] meghallgattam, és azért szállottam
le, hogy őket megszabadítsam [hogy
kiragadjam, hogy kiemeljem őket]. most azért jőjj, [(deuro):
rajta! Gyere!] Elküldelek téged Égyiptomba*
*Ez pedig így
került megírásra: „Mózes pedig (ráʿáh: legelteti, és) őrzi
vala az ő ipának (vagyis apósának), Jethrónak
(jelentése: előkelő, fejedelem) a Midián
(jelentése: civódás, viszály, küzdelem;) papjának
juhait és hajtá a juhokat a pusztán (sivatag, sivár vidéken) túl és juta az Isten hegyéhez, Hórebhez
(jelentése: kietlen, magányos). És
megjelenék néki az Úr angyala (hírvivő küldötte) tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és látá, hogy ímé a
csipkebokor ég vala; de a csipkebokor meg nem emésztetik (vagyis mégsem ég
el).
S monda
Mózes: Odamegyek, hogy lássam e nagy csudát, miért nem ég el a csipkebokor. És
látá az Úr, hogy oda méne megnézni, és szólítá őt Isten a csipkebokorból,
mondván: Mózes, Mózes. Ez pedig monda: Ímhol vagyok. És monda: Ne jőjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a
hely, a melyen állasz, szent föld.
És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és
Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az ő orczáját, mert fél vala az Istenre
tekinteni. Az Úr pedig monda: Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, amely
Égyiptomban vagyon és meghallottam az ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat;
sőt ismerem szenvedéseit.
Mivel hát ímé feljutott hozzám az Izráel fiainak
segélykiáltása és láttam is a nyomorgatást, (hogy mennyire sanyargatják őket az egyiptomiak) amellyel nyomorgatják őket az Égyiptombeliek: Le is szállok, hogy
megszabadítsam (hogy kimentsem) őt az
Égyiptombeliek kezéből (Egyiptom hatalmából) és felvigyem őt arról a földről, jó és tágas földre, téjjel és mézzel
folyó földre, a Kananeusok (jelentése: megalázók, leigázók), Khitteusok (jelentése: levertség,
írtózat, rettenet, óriás, csődület), Emoreusok
(jelentése: csúcson lakó), Perizeusok
(jelentése: szétszórtan lakók), Khivveusok
(jelentése: falusiak, parasztok) és
Jebuzeusok (jelentése: megerősített hely) lakóhelyére. Most azért eredj, elküldelek téged a Faraóhoz és hozd
(és vezesd) ki az én népemet, az Izráel
fiait Égyiptomból.
És ismét monda Isten Mózesnek: Így szólj az Izráel
fiaihoz: Az Úr, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és
Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok. Ez az én nevem mind örökké és ez az
én emlékezetem (és így szólítsatok
meg engem) nemzetségről nemzetségre. Menj
el és gyűjtsd egybe az Izráel véneit és mondd ezt nékik: Az Úr, a ti atyáitok
Istene, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene megjelent nékem, mondván:
Megemlékeztem rólatok és (számon tartom mindazt) amit elkövettek rajtatok Égyiptomban. És mondám: Kiviszlek titeket az
égyiptomi nyomorúságból a Kananeusok, Khitteusok, Emoreusok, Perizeusok,
Khivveusok és Jebuzeusok földére, téjjel és mézzel folyó földre” (2Móz. 3.1-10.15-17).
Dávid is énekel róla: „Elküldte Mózest, az ő szolgáját, és Áront,
akit választott vala. Elvégezék azok között az ő jeleit, és a csodákat a Khám
(forró, elégett; sötétbőrű; néptömeg, csődület) földén” (Zsolt. 105,26-27).
Ézsaiás pedig így emlékezik
meg erről: „Az Úrnak kegyelmességeiről
emlékezem, (az Úr hűségét magasztalom) az
Úr dicséreteiről mind a szerint, amit az Úr velünk cselekedett; (az ÚR
tetteit dicsérem) az Izráel házához való
sok jóságáról, (jótéteményéről emlékezem) amelyet velük cselekedett irgalma és kegyelmének sokasága szerint. És ő
mondá: Bizony az én népem ők, fiak, akik nem hazudnak ((šáqar):
nem csapnak be, nem vezetnek félre álnokul, hitszegő módon); és lőn nékik megtartójuk. Minden
szenvedésüket (cáráh: nyomorúságukat, gyötrelmüket) Ő is szenvedte, és orcájának angyala megszabadítá őket, szerelmében
és kegyelmében váltotta Ő meg őket, fölvette és hordozá őket a régi idők minden
napjaiban. (Más fordítás: Megszabadította minden nyomorúságukból. Nem követ
vagy angyal, hanem ő maga szabadította meg őket: szeretetével és könyörületével
ő váltotta meg őket. Felkarolta és hordozta őket ősidőktől fogva)”
(Ésa. 63,7-9).
Csel. 7,35 Ezt a Mózest, akit megtagadának [(arneomai): és elutasítottak, visszautasítottak],
mondván: Ki tett téged fejedelemmé [(arkhón): vezetővé, elöljáróvá,
följebbvalóvá] és (döntő)bíróvá? Ezt az Isten fejedelmül [vezetőül,
elöljárul, vezérül] és
szabadítóul [(lütrótész): kiváltóul,
megváltóul] küldé angyal keze által, aki megjelent néki a csipkebokorban.
[Más fordítás: Ugyanazt küldötte el Isten fejedelemnek is,
megváltónak, és szabadítóul is, annak az angyalnak közbenjárásával, aki neki a
csipkebokorban megjelent].
Csel. 7,36 Ez hozta [(exagó): ő vezette]
ki őket, csodákat és jeleket tévén Égyiptomnak földében és a Verestengeren és a
pusztában [(erémosz): a
sivatagban] negyven esztendeig.
Csel. 7,37 Ez ama Mózes, ki az Izráel fiainak ezt mondotta:
Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istentek, a ti atyátokfiai közül, mint
engem: azt hallgassátok*
* „Mert Mózes ezt
mondotta az atyáknak: Prófétát [(prophétész): Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy] támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti
atyátokfiai [testvéreitek] közül, mint engem [olyat, mint én]; azt
hallgassátok mindenben, amit csak szólánd néktek [Más fordítás: Hallgassatok rá, és engedelmeskedjetek
minden szavának]. Lészen
pedig, hogy minden lélek [(pszükhé):
személy], valamely nem hallgatánd
arra a prófétára, ki fog irtatni [(exolethreuó):
kiirt, elpusztít, teljesen megsemmisül]
a nép közül. De a próféták is mindnyájan Sámueltől és a következőktől fogva,
akik csak szóltak, e napokról jövendöltek [(prokatangelló): előre
meghirdették, előre bejelentették]” (Csel. 3,22).
Mózes így hirdeti
Krisztus eljövetelét: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened
te közüled, a te atyádfiai (testvéreid) közül,
olyat, mint én: Őt hallgassátok!” (5 Móz. 18,15).
Mert azt mondta az Úr: Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai
(testvérei) közül, olyat, mint te, és az
én igéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, amit parancsolok néki.
És ha valaki nem hallgat az én igéimre, amelyeket az én nevemben szól, én
megkeresem azon (és felelősségre vonom)!” (5 Móz. 18,18-19).
És aki találkozik az Úrral,
az azonnal hirdeti a prófécia beteljesedését:
„Találkozék Filep [jelentése: aki
a lovakat kedveli //vagyis: a testi erőt//] Nátánaellel [jelentése: Isten ajándéka], és monda néki. Aki felől írt Mózes a
törvényben [nomosz /héberül: Tóra/): Isten útmutatása, tanítása, amelyet az
Igében jelentett ki]. És a próféták
[vagyis az egész Ószövetség], megtaláltuk a názáreti [Náceret
= "ág, hajtás"] Jézust,
Józsefnek fiát” (Ján. 1,46).
Pál apostolon keresztül
hangzik a kijelentés, Isten beteljesítette ígéretét: „Mi is hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az atyáknak tett
Isten, beteljesítette nekünk, az ő gyermekeiknek, amikor feltámasztotta Jézust”
(Csel.
13,32).
Figyelmeztetés a minden
korban élő hívőknek: „Annakokáért annál
is inkább szükséges nékünk a hallottakra figyelmeznünk (még jobban kell
figyelnünk), hogy valaha
(valamiképpen) el ne sodortassunk. Mert
ha az angyaloktól (angyalok által) hirdetett
beszéd (ige) erős volt és minden bűn
(törvényszegés) és engedetlenség elvette
igazságos büntetését: Mimódon (akkor hogyan) menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk ily nagy üdvösséggel? Amelyet,
miután kezdetben hirdetett (először) az
Úr, azok (pedig), akik hallották,
biztosítottak (megerősítették ezt) számunkra” (Zsid. 2,1-3).
Csel. 7,38 Ez az, aki ott volt a gyülekezetben [(ekklészia): szó szerint: a kihívottak közösségében],
a pusztában [a sivatagban] a Sinai hegyen [jelentése: a puszta
hegyén] vele beszélő angyallal és a mi ősatyáinkkal: ki élő igéket [élő kijelentéseket, (dzaó logion): vagyis ő éltető kinyilatkoztatást] vőn [(dekhomai): vett át], hogy nékünk adja [(didómi):
hogy nékünk ajándékozza].
»Más fordítás: Ő volt, aki a pusztai
közösségből, a kihívottak közösségéből érintkezett az angyallal, aki a
sínai-hegyen szólt hozzá. ő kapta meg az életet adó szavakat, hogy továbbadja
nekünk«
Csel. 7,39 Akinek nem akartak [(theló etheló): nem tudtak, mert nem voltak képesek]
engedni [(hüpékoosz): engedelmeskedni]
a mi ősatyáink, hanem eltaszíták [visszautasították,
és elutasították] maguktól, és szívükben [(kardia): a bensőjükben] Égyiptom felé
fordulának [és szívük mélyén
visszavágytak Egyiptomba],
Csel. 7,40 Ezt mondván Áronnak [jelentése: megvilágosított]: Csinálj nékünk
isteneket, kik előttünk járjanak [és
vezessenek]: mert ez a Mózes, ki minket Égyiptom földéből [kivezetett, és] kihozott, nem tudjuk, mi
történt ővele.
Csel. 7,41 És borjúképet [borjút
formáltak, (moszkhopoieó): borjúszobrot] csinálának [készítettek]
azokban a napokban, és áldozatot vivének a bálványnak [áldozatot, és (thüszia):
áldozati szertartást mutattak be a (eidólon): szobornak], és gyönyörködének [és (euphrainó):
örvendeztek] az ő kezeik csinálmányaiban [és
kedvüket lelték kezeik alkotásában]*
*Ez pedig így
történt: „Mikor látá a nép, hogy Mózes késik a hegyről leszállani, egybegyűle a
nép Áron ellen és mondá néki: Kelj fel, csinálj nékünk isteneket, kik előttünk
járjanak; mert nem tudjuk, mint lőn dolga ama férfiúnak, Mózesnek, aki minket
Égyiptom földéből kihozott. És monda nékik Áron: Szedjétek le az aranyfüggőket,
amelyek feleségeitek, fiaitok és leányaitok fülein vannak, és hozzátok én
hozzám. Leszedé azért mind az egész nép az aranyfüggőket füleiről, és elvivék
Áronhoz. És elvevé kezükből, és alakítá azt vésővel; így csinála abból öntött
borjút. És szóltak: Ezek a te isteneid Izráel, akik kihoztak téged Égyiptom
földéről. Mikor látta ezt Áron, oltárt építe az előtt, és kiálta Áron, mondván:
Holnap az Úrnak ünnepe lesz! Felkelvén azért másnapon jó reggel, áldozának
égőáldozattal és hálaáldozattal is; azután leüle a nép enni és inni; azután
felkelének játszani (majd mulatozni kezdtek)” (2 Móz. 32,1-6).
Dávid is erről prófétál: „Borjút csináltak a Hóreb alatt, és
hajlongtak (és leborultak) az öntött
bálvány (vagyis a bálványszobor) előtt.
Felcserélték az ő dicsőségüket (az ő dicsőséges Istenüket): ökörnek képével, amely füvet eszik.
Elfeledkezének Istenről, szabadítójukról, aki nagy dolgokat művelt Égyiptomban,
Csodákat a Khám országában, félelmetes dolgokat a Vörös- tenger mellett” (Zsolt. 106,19-22).
Csel. 7,42 Az Isten pedig [(sztrephó)]
elfordula, és adá őket, [(paradidómi): vagyis engedte] hogy szolgáljanak az ég seregének [és hogy imádják az ég csillagseregét];
amint meg van írva a próféták könyvében: Vajjon áldozati barmokat és
áldozatokat [azaz véres- és égőáldozatot]
hoztatok-é nékem negyven esztendeig a pusztában, Izráelnek háza?
Csel. 7,43 Sőt inkább hordoztátok a Molok [(Molokh):
szégyen, gyalázat, utálatosság királyának]
sátorát, és a ti istenteknek, Remfánnak [(remphan): élettelen nagy fény] csillagát, a képeket [az öntött bálványokat, a szobrokat], melyeket [azért] csináltatok, hogy azokat
imádjátok: elviszlek [(metoikidzó): hagyom, hogy elhurcoljanak]
azért titeket Babilónon [jelentése: zűrzavar; összevisszaság, rendbontás; Isten
kapuja/istenek kapuján] túl*
*A prófétán
keresztül ezt kérdezi azÚr: „Járultatok-é hozzám véres áldozatokkal, s
ételáldozatokkal a pusztában negyven éven át, oh Izráel háza?! Majd viszitek
hát Szikkútot, a ti királyotokat és Kijjunt, a ti képeiteket, a ti isteneitek
csillagát, amelyet ti csináltatok magatoknak. És Damaskuson túlra száműzlek
titeket, azt mondja az Úr, akinek neve Seregeknek Istene” (Ámós. 5,25-27).
Mert: „Idegen istenekkel ingerelték, útálatosságokkal bosszantották.
Ördögöknek (szellemeknek) áldoztak,
nem Istennek; isteneknek, akiket nem ismertek; újaknak, akik csak most támadtak,
(kik nemrég jöttek) akiket nem rettegtek
(és még nem féltek) a ti atyáitok. Látta
ezt az Úr és megútálta bosszúságában az ő fiait és leányait” (5 Móz. 32,16-17.19).
Ennek eredménye lett, hogy: :
„Jeruzsálem házai és Júda királyainak
házai (olyan tisztátalanokká, és) undokokká
lesznek, mint a Tófet (tóp̄eṯ: égetés; kiköpés,
utálat, undor; törés; a tűz, az elégetés) helye. Mindazok a házak, amelyeknek tetején az ég egész seregének
(tömjéneztek, és) áldoztak és
italáldozatot vittek (és mutattak be) az
idegen isteneknek” (Jer. 19,13).
Dávid is erről prófétál: „Ne legyen te nálad idegen isten, és az
idegen isten előtt meg ne hajolj, (és ne imádd)! Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Égyiptom földéről:
nyisd szét a te szájad és betöltöm azt. De nem hallgatott népem az én szómra,
és Izráel nem engedelmeskedett nékem. Ott hagytam azért őt szívöknek
keménységében, hogy járjanak a maguk tanácsa szerint” (Zsolt. 81,10-13).
És mindez azért történt: „Mert bár az Istent megismerték [és az Ő létezésének tökéletesen tudatában
vannak] mindazáltal nem mint Istent
dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká
lettek, [belevesztek gondolataikba, és üressé váltak, holtpontra
jutottak elgondolásaikkal; bolonddá azaz bálványimádókká váltak] és az ő balgatag [érteni nem akaró, és oktalan] szívük
[az ő bensőjük] megsötétedett. [egészen sötétségbe borult, és
megvakult]. És az örökkévaló [a
halhatatlan] Istennek dicsőségét [méltóságát,
dicséretét] felcserélték
[behelyettesítették, és meghamisították] a
mulandó [pusztulásra ítélt, és halandó] embereknek
és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.
[kifaragott ábrázatával, képével]. Isten
igazságát [vagyis a valóságot,
Isten Igéjét] hamissággal [hazugsággal,
valótlansággal, kitalálással] cserélték]
fel, [és változtatták át] s
inkább a teremtmények [és a teremtett dolgok] előtt hódoltak, [azokat tisztelték, imádták és szolgálták] mint a Teremtő előtt, aki mindörökké [az
örökkévalóságon át] áldott [és imádni való]. Ámen” (Róm. 1,21.23.25).
És a továbbiakban kifejti az
apostol, hogy: „Ezek pedig intő példáink
lettek, figyelmeztetésre, és előképként adattak, számunkra, hogy bálványimádók
ne legyetek, mint azok közül némelyek. Amint meg van írva: Leüle a nép enni és
inni, és felkelének játszani [(paidzó): játszadozni; szórakozni;
zenélni; táncolni; kultikus táncot lejteni a szerelem papnőivel; enyelegni,
szerelmi játékot folytatni; tréfálkozni, gyerekeskedni]” (1
Kor. 10,6 -7).
Hiszen a bálványok imádása a
gonosz szellemek imádását jelenti, és ők azok a „generációs átkok”, betegségek,
nyomúságok stb…, amelyek apáról fiúra szállnak. Hiszen: „… tudjuk, hogy egy bálvány sincs a világon…” (1 Kor. 8,4)
Hanem a bálvány mögött
gonosz szellemek vannak, ahogy erről
János apostol ír: „A többi emberek
pedig…nem tértek meg az ő kezeik csinálmányaitól, hogy ne imádnák a gonosz
szellemeket, és az arany és ezüst és érc és kő és fa bálványokat, amelyek nem
láthatnak, sem hallhatnak, sem járhatnak’ (Jel.
9,20).
Csel. 7,44 A bizonyságnak [vagyis a Bizonyságtétel vagy a szövetségnek, Isten jelenlétének]
sátora a mi atyáinknál volt a pusztában, amint parancsolta [(diatasszó):
elrendelte] az, aki mondotta
Mózesnek, hogy azt arra a mintára [(tüposz): alakra, és formára] csinálja, melyet látott vala.
Csel. 7,45 Melyet a mi atyáink átvévén, be is hoztak
Józsuéval [(iészúsz): Jehósua
= Jézus: az Úr a szabadulás, a menekülés, az üdvösség], mikor birodalmukba
vették a pogányokat, [meghódították a
pogányok / nemzetek földjét]; kiket
kiűzött az Isten a mi atyáink színe elől, mind a Dávidnak napjaiig [és birtokukban volt e sátor egészen dávid
napjaiig]*
*Az Úr így
rendelkezett: „És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy ő közöttük lakozzam.
Mindenestől úgy csináljátok, amint én megmutatom néked a hajléknak formáját, és
annak minden edényeinek formáját. Vigyázz, hogy arra a formára csináld, amely a
hegyen mutattatott néked” (2 Móz.
25,8-9.40).
És mert rendkívül fontos a
kijelentés, újra –és újra megismétli az Úr: „A hajlékot pedig azon a módon (és pontosan úgy) állítsd fel, amint néked a hegyen
mutattatott” (2 Móz. 26,30).
Izráel fiai pedig: „Így végezteték el a gyülekezet sátora
hajlékának (a kijelentés sátrának) egész
munkája; és az Izráel fiai egészen úgy csinálák, amint az Úr parancsolta vala
Mózesnek, úgy csinálták. Amint parancsolta vala az Úr Mózesnek, egészen úgy
csinálának az Izráel fiai minden munkát. És megtekinte Mózes minden munkát, és
ímé elkészíték azt, úgy készíték el, amint az Úr parancsolta vala, és megáldá
őket Mózes” (2 Móz. 39,32.42-43).
De ők azok: „Akik a mennyei dolgok ábrázolatának
(vagyis képmásának) és árnyékának
szolgálnak, amint Isten mondotta Mózesnek, mikor be akarta végezni a sátort:
Meglásd, úgymond, hogy mindeneket azon minta szerint készíts, amely a hegyen mutattatott
néked” (Zsid. 8,5).
„Melyek csak árnyékai [(szkia): a jövendőnek az árnyéka,
árnyképe, mint a valóságra homályosan utaló jel] a következendő [vagyis a jövendő] dolgoknak, de a valóság [(szóma): teljes lényetek,
személyiségetek, az énetek] a Krisztusban
van” (Kol. 2,17).
Csel. 7,46 Ki kegyelmet talált az Isten [(enópion):
színe] előtt, és könyörgött [(aiteó):
kérte], hogy hajlékot [(szkénóma):
lakóhelyet] találhasson a Jákób
[jelentése: aki a másik helyére lép]
Istenének.
Csel. 7,47 [De nem ő,
hanem] Salamon [jelentése: béke] építe pedig néki házat [(oikosz):
házat, lakóhelyet]*
*Mielőtt Dávid az
Úrhoz költözött: „Hivatá Dávid az ő fiát, Salamont, és meghagyá néki, hogy az Úrnak,
Izráel Istenének házat csináltasson. És monda Dávid Salamonnak: Édes fiam, én
elgondoltam vala szívemben, hogy az
Úrnak, az én Istenemnek nevének házat építsek; De az Úr (igéje) ekképen szóla nékem, mondván: Sok vért
ontottál, és sokat hadakoztál (nagy háborúkat viseltél); ne építs az én nevemnek (az én nevem
tiszteletére) házat, mert sok vért
ontottál ki a földre én előttem. Ímé fiad lészen néked, akinek csendessége
lészen, (és ő a nyugalom embere lesz) mert
nyugodalmat adok néki minden körüle való ellenségeitől; azért neveztetik
Salamonnak, mert békességet és nyugodalmat adok Izráelnek az ő idejében. Ő
csinál (Ő épít majd) az én nevemnek
(az én nevem tiszteletére) házat; ő
lészen nékem fiam és én néki atyja leszek, és megerősítem az ő királyságának
trónját Izráel felett mindörökké” (1
Krón. 22,6-10).
Amikor Salamon trónra került:
„Elkezdé építtetni Salamon az Úr házát
Jeruzsálemben a Mórija (jelentése: Jahve megjelenése) hegyén, mely Dávidnak, az ő atyjának megmutattatott, azon a helyen,
melyet készített vala Dávid a Jebuzeus Ornán (jelentése: vidám ujjongás) szérűjén. Elkezdé pedig az építést a
második hónap (Zif hónap: jelentése: előkészítési hely, ragyogás / az év 2. hónapjának a neve, kb.
április-májusra esik) második napján,
királyságának negyedik esztendejében” (2
Krón. 3,1-2).
És fel is épült a templom: „És megépítteték az Úrnak háza az Izráel
fiainak Égyiptom földéből való kijövetele után a négyszáznyolczvanadik
esztendőben, Salamon Izráel felett való uralkodásának negyedik esztendejében, a
Zif hónapban, mely a második hónap” (1 Kir. 6,1)
Csel. 7,48 De ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban
[(kheiropoiétosz): nem
emberkéz alkotásaiban] lakik, mint a próféta mondja:
Csel. 7,49 A menny nékem ülőszékem [(thronosz):
az én királyi trónusom], a föld pedig
az én lábaimnak zsámolya; micsoda házat építhettek nékem? Azt mondja az Úr,
vagy melyik az én nyugodalmamnak helye?
Csel. 7,50 Nem az én kezem csinálta [alkotta−é] mindezeket?*
*Pál apostol
Athénban így hirdeti az Urat: „Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami
abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem
lakik. Sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik (nem szorul emberi kéz szolgálatára), mintha valami nélkül szűkölködnék (mintha hiányt szenvedne
valamiből), holott ő ád mindeneknek
életet, leheletet és mindent” (Csel.
17,24-25).
Salamon is ezt vallja meg: „Vajjon gondolható-é, hogy lakozhatnék az
Isten a földön? Ímé az ég, és az egeknek egei be nem fogadhatnak téged;
mennyivel kevésbbé e ház, amelyet én építettem” (1 Kir. 8,27).
Ézsaiáson keresztül pedig így
szól a Szent Szellem: „Az egek nékem
ülőszékem (az én trónusom), és a föld
lábaimnak zsámolya: minő ház az, amelyet nékem építeni akartok, és minő az én
nyugalmamnak helye? Hiszen mindezeket kezem csinálta (alkotta), így álltak elő (így keletkeztek) mindezek; így szól az Úr. Hanem erre
tekintek én, aki szegény és megtörött lelkű (aki nyomorult és megtört
szívű), és aki beszédemet rettegi (aki
igéimet tiszteli)” (Ésa. 66,1-2).
Az Úr Jézus megerősíti a
kijelentést: „Én pedig azt mondom néktek:
Teljességgel [sőt egyáltalán] ne
esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke [az Istennek
trónja]; Se a földre, mert az az Ő
lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy [a hatalmas] Királynak városa” (Mát. 5,34-35).
„És aki [pedig] az
égre [vagyis a mennyre] esküszik [vagy
fogadalmat tesz], esküszik [vagy fogadalmat tesz] az Isten királyiszékére [a trónjára] és arra, ki abban [vagyis azon] ül [vagyis magára Istenre, aki a trónon
ül]” (Mát. 23,22).
Csel. 7,51 Keménynyakú [(szklérotrakhélosz): csökönyös] és körülmetéletlen szívű és
fülű emberek, ti mindenkor a Szent Szellemnek ellene igyekeztek [és (antipiptó):
ugyanúgy ellenálltok; ellene szegültök; szembe szegültetek], mint atyáitok, ti azonképen.
Csel. 7,52 A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok?
És megölték azokat, akik eleve hirdették [akik
előre kihirdették] amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá [és kiszolgáltatóivá] és gyilkosaivá
lettetek;
Csel. 7,53 Kik a törvényt angyalok [(aggelosz):
küldöttek, követek] rendelésére
vettétek [angyalok közvetítésével
kaptátok], és nem tartottátok [nem
őriztétek] meg*
*Hogy ki volt Isten
angyala, vagyis küldötte, arról így tesz bizonyságot Isten igéje: „Elméne azért
Mózes, és elbeszélé a népnek az Úr minden beszédét (minden igéjét) és minden rendelését; az egész nép pedig
egyező szóval (egyhangulag) felele,
mondván: Mindazokat a dolgokat, amelyeket az Úr parancsolt, megcselekeszszük” (2 Móz. 24,3).
Az Úr Jézus megerősíti az
angyalokról szóló kijelentést: „Nem Mózes
adta-é néktek a törvényt [(nomosz /héberül: Tóra/)
Isten útmutatása, tanítása, amelyet
az Igében jelentett ki]. És senki sem
teljesíti [senki sem tartja meg] közületek
a törvényt [Isten útmutatását, tanítását]. Miért akartok engem megölni [miért kerestek engem halálra, miért
törtök az életemre]” (Ján. 7,19).
Pál apostolon keresztül pedig
kijelentést nyer a törvény adásának oka: „Micsoda
tehát a törvény? A bűnök okáért adatott [törvényszegések (áthágások) miatt toldották meg vele az ígéretet],
amíg eljő a Mag, akinek tétetett az
ígéret; rendeltetvén angyalok által, közbenjáró kezében. [Angyalok által lett érvényes (adták parancsba), közvetítő révén (közbenjáró kezén át)]
(Gal. 3,19).
Csel. 7,54 Mikor pedig ezeket [vagyis e dolgokat] hallották, szívükben dühösködnek [(diaprió):
haragra gerjedtek bensőjükben; bensőjüket elöntötte a méreg, és dühükben] fogaikat csikorgatják vala ő
ellene.
Csel. 7,55 Mivel pedig teljes vala Szent Szellemmel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek
dicsőségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felől,
Csel. 7,56 És monda: Ímé látom az egeket megnyilni [vagyis íme, látom a megnyílt eget], és
az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani*
*Az Úr Jézus így
jelentett ki magát a főpapnak: „… Én vagyok. És meglátjátok majd az
embernek Fiát ülni a hatalomnak [a
Hatalmas, a Mindenható] jobbján
[amint az erő jobbján ül], és
eljőni az ég felhőivel/ben” (Márk.
14,62).
Mert Ő az: „Aki céltévesztésünket,
tévedéseinket, hibáinkat leemelve, eltávolítva, minket megtisztítva, és
lemosva, üle a Felségnek jobbjára, és
most a hatalom és méltóság helyén ül a mennyekben, fenségbe” (Zsid. 1,3).
Csel. 7,57 Felkiáltván pedig nagy fenszóval [vagyis erre hangosan (kradzó): felordítva], füleiket bédugák, [és
felindulásukban egyszerre], és egyakarattal
reá rohanának;
Csel. 7,58 És kiűzvén a városon kívül, megkövezék: a
tanúbizonyságok pedig felsőruháikat egy Saulus [Saul, ki később Pál] nevezetű ifjú lábaihoz rakták le*
*Ahhoz, hogy Istvánt megöljék, a törvény
szerint kellett eljárniuk, amely kimondja: „Ha testvéred, a te anyádnak fia, vagy a te fiad vagy
leányod, vagy a kebleden lévő feleség, vagy lelki-testi barátod titkon
csalogat, mondván: Nosza menjünk és tiszteljünk idegen isteneket, akiket nem
ismertetek sem te, sem atyáid. Ama népek istenei közül, akik körültetek vannak,
közel hozzád vagy távol tőled, a földnek egyik végétől a másik végéig: Ne
engedj néki, és ne hallgass reá, ne nézz reá szánalommal, ne kíméld, és ne
rejtegesd őt; Hanem megölvén megöljed őt; a te kezed legyen először rajta az ő megölésére,
azután pedig az egész népnek keze. Kövekkel kövezd meg őt, hogy meghaljon; mert
azon igyekezett, hogy elfordítson téged az Úrtól, a te Istenedtől, aki kihozott
téged Égyiptomnak földéből, a szolgaságnak házából; És hallja meg az egész
Izráel, és féljenek, és ne cselekedjenek többé ahhoz hasonló gonoszt te
közötted” (5 Móz. 13,6-11).
És mert nem ismerték az egy
igaz Istent ezért még: „Saulus (aki
később Pál) pedig szintén
(egyetértett), sőt javallta az ő
megöletését” (Csel. 8,1).
„És aki szidalmazza (és káromolja) az Úrnak nevét, halállal lakoljon, (irgalom
nélkül) kövezze azt agyon az egész
gyülekezet (az egész közösség); akár
jövevény, akár bennszülött, ha szidalmazza (és káromolja) az Úrnak nevét, halállal lakoljon” (3
Móz. 24,16).
De:
„Csak két vagy három tanú szavára
halállal lakoljon a halálra való (mert csak két vagy három tanú vallomása
alapján szabad valakit halálra ítélni); de
egy tanú szavára meg ne haljon (mert egy tanú vallomása alapján nem
szabad). A tanúk keze legyen első rajta
(ők emeljenek rá először kezet), hogy
megölettessék, és azután mind az egész nép keze. Így tisztítsd ki magad közül a
gonoszt” (5 Móz. 17,6-7)
Mindent
úgy csináltak, ahogy az egy előképben megíratott: „Ekkor pénzt
adtak néhány embernek, hogy mondják ezt: „hallottuk Istvánt, amikor Mózest és
Istent szidta, és káromkodott. És
fellázították, és felizgatták a népet, a véneket és az írástudókat; és reá
rohanván, [rátörtek, rárontottak; rátámadtak
Istvánra, és elfogták őt], és magukkal
ragadják őt, [és vonszolva] vivék a
nagytanács elé [vagyis a Szanhedrin elé]. És állatának hamis tanúkat, kik mondának: Ez az ember nem szűnik meg
káromló beszédeket szólni e szent hely ellen és a törvény ellen: Mert hallottuk, amint azt mondá, hogy az a
názáreti Jézus ezt a helyet elrontja [lerombolja, romba dönti], és
megváltoztatja a ceremóniákat [a szokásokat], melyeket adott nékünk Mózes [és amelyeket Mózes hagyott ránk]”
(Csel. 6,11-14).
Erőteljesen
működött Jézabel szelleme, és a hatalmuk megtartása érdekében azt tették, amit
egy előképben bemutatott Isten Igéje: „Ekkor
leveleket írt Akháb (jelentése: az
atya fivére) nevében,
lepecsételte annak gyűrűjével, és elküldte a leveleket azoknak a véneknek és
nemeseknek (és főembereknek), akik
Nábóttal egy városban laktak. A levelekben ezt írta: Hirdessetek böjtöt, és
ültessétek Nábótot a nép élére. És ültessetek vele szembe két (hitvány) istentelen embert, akik tanúbizonyságot
tegyenek ő ellene, mondván: Megszidalmaztad (és átkoztad) az Istent és a királyt. Azután vigyétek ki,
és kövezzétek meg őt, hogy meghaljon. A város polgárai, a vének és a nemesek
(és főemberek), akik abban a városban
laktak, úgy is tettek, ahogyan Jézabel megüzente (és megparancsolta) nekik, és ahogyan a nekik küldött levelekben
írta. Böjtöt hirdettek, és Nábótot a nép élére ültették. Odajött a két hitvány
ember is, leültek vele szemben, és ezek a hitvány (istentelen) emberek így tanúskodtak Nábót
(jelentése: kimagasló sarj) ellen
a nép előtt: (megszidalmazta), és
átkozta Nábót Istent és a királyt! Ezért kivitték őt a városból és
agyonkövezték. Azután ezt az üzenetet küldték Jézabelnek: Agyonkövezték
Nábótot” (1 Kir. 21,8-13).
Csel. 7,59 Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik, és ezt
mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én szellememet!
Csel. 7,60 Térdre esvén pedig, nagy [és hangos] fenszóval felkiálta: Uram, ne tulajdonítsd [és ne ródd fel] nékik e bűnt! És ezt
mondván, elaluvék*
*Az Úr Jézus így
figyelmezteti az övéit: „Áldjátok [(eulogeó): ajánljátok Isten kegyelmébe] azokat, akik titeket átkoznak [akik
rosszat mondanak rólatok], és
imádkozzatok azokért, akik titeket; háborgatnak [akik bántalmaznak;
rágalmaznak; gyaláznak; nyomorgatnak, hamisan vádolnak]” (Luk. 6,28).
„Erre Ő maga
ad gyakorlati útmutatást, amely által az is kijelentést nyer, hogy mit is
jelent az ellenség „áldása”: „Mikor pedig elmenének a helyre, mely Koponya
helyének mondatik, ott megfeszíték őt és a gonosztevőket, egyiket jobb kéz
felől, a másikat balkéz felől. Jézus pedig monda: Atyám! Bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek” (Luk.
23,33-340).
És pál apostol is erre
figyelmezteti Isten népét: „Áldjátok [ajánljátok Isten kegyelmébe] azokat, akik titeket kergetnek [üldözőiteket]; áldjátok [jót kívánjatok azoknak] és ne átkozzátok [ne mondjatok
rosszat]” (Róm. 12,14)
