Ján. 6,1 Ezek után elméne Jézus a galileai
tengeren [Jelentése: csekély, alacsony,
megvetett, a pogányok körzete], a Tiberiáson [jelentése: a Tiberből (mint a folyók istenéből)]
túl.
Ján. 6,2 És nagy sokaság [nagy tömeg] követé [(akolútheó):
csatlakozott hozzá, és kísérte] őt,
mivelhogy látják vala az ő csodatételeit, amelyeket cselekszik vala a betegeken
[vagyis ahogyan a betegeket
meggyógyította]*
*És özönlöttek hozzá az emberek, mert az Úr Jézus nem csak szavakkal
hirdette Isten országát, hanem bemutatta, hogy ez mit jelent az emberek
életében:
„És bejárá Jézus az egész Galileát,
tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának evangéliumát [a mennyek a királyságának örömhírét], és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget [és minden fogyatékosságot;
rosszullétet, minden bajt,és gyengeséget,és
krónikus jellegű fizikai rendellenességet az emberi szervezetben]. És elterjede az ő híre egész Siriában: és
hozzávivék mindazokat, akik rosszul [szerencsétlenül,
nyomorúságosan] valának
[minden szenvedőt]. A különféle
betegségekben [súlyos nyavalyákban] és
kínokban [gyötrelmekben] sínylődőket
[akiket különféle betegségek és bajok gyötörtek; a fájdalmas bajokban szenvedőket],
ördöngösöket [ördögtől (démonoktól)
megszállottakat; démonizáltakat, epilepsziásokat], holdkórosokat és gutaütötteket [bénákat; és inaszakadtakat]; és meggyógyítja vala őket. És nagy sokaság [nagy
sereg, egy egész tömeg] követé őt [és
szegődött nyomába; csatlakozott hozzá; és csapatostul kísérték] Galileából és a Tízvárosból
[Dekapoliszból] és Jeruzsálemből és
Júdeából és a Jordánon túlról [való tartományokból]” (Mát. 4,23-25).
„És nagy sokaság
megy vala hozzá, vivén magukkal sántákat (bénákat), vakokat, némákat, csonkákat (nyomorékokat) és sok egyebeket (és sok más beteget), és odahelyezték (oda tették) őket
a Jézus lábai elé; és (Ő) meggyógyítá
őket” (Mát. 15,30).
Az
emberek pedig – hallva és látva a csodákat – özönlöttek Hozzá: „Az est beálltával pedig vivének hozzá sok
ördöngőst (sok megszállottat), és egy
szóval kiűzé a tisztátalan szellemeket, és meggyógyít vala minden beteget; Hogy
beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi
erőtlenségünket, és ő hordozta a mi betegségünket” (Mát. 8,16-17).
Ján. 6,3 Felméne pedig Jézus a hegyre, és
leüle ott a tanítványaival.
Ján. 6,4 Közel vala pedig húsvét [(paszkha):
a pászka], a zsidók [(iúdaiosz):
júdeaiak] ünnepe.
Ján. 6,5 Mikor azért felemelé Jézus a
szemeit, és látá, hogy nagy sokaság [nagy
(nép)tömeg közeledik], és jő hozzá, monda Filepnek [jelentése: aki
a lovakat //a testi erőt// kedveli]: Honnan vegyünk kenyeret, hogy
ehessenek ezek?
Ján. 6,6 Ezt pedig azért mondá, hogy próbára
tegye őt; mert ő maga tudta, mit akar [hogy
mit szándékozik] vala cselekedni.
Ján. 6,7 Felele néki Filep: Kétszáz dénár [a dénár római ezüstpénz. Értéke egy munkás
napszámának felelt meg] áru kenyér nem elég ezeknek, hogy mindenikök kapjon
valami keveset [hogy mindegyiknek jusson
egy-két falat].
Ján. 6,8 Monda néki egy az ő tanítványai
közül, András, a Simon Péter testvére:
Ján. 6,9 Van itt egy gyermek, akinek van öt
árpa kenyere és két [sózott] hala; de
mi az ennyinek?
Ján. 6,10 Jézus pedig monda: Ültessétek [vagyis telepítsétek] le az embereket.
Nagy fű vala pedig azon a helyen. Leülének [letelepedtek
a fűbe] azért a férfiak, számszerint mintegy ötezeren.
Ján. 6,11 Jézus pedig vevé a kenyereket, és
hálát adván, adta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek;
hasonlóképen a [sózott] halakból is,
amennyit akarnak vala.
Ján. 6,12 Amint pedig betelének [és jóllaktak], monda az ő
tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne
veszszen [és semmi ne menjen kárba].
Ján. 6,13 Összeszedék azért, és megtöltének
tizenkét kosarat az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek megmaradtak vala
az evők után*
*Nagy tömeg gyűlt össze, hogy hallgassa az Úr Jézust, és
meggyógyuljanak betegségeikből, ezt Máté így írja le: „Mikor pedig esteledett [és későre járt
az idő], hozzá menének az ő tanítványai,
mondván: Puszta [sivár, lakatlan, elhagyatott] hely ez, és az idő már elmúlt [és későre jár]. Bocsásd el a sokaságot [a tömeget; és küldd el az embereket], hogy menjenek el a falvakba és vegyenek
maguknak eleséget [vagyis élelmet]. Jézus
pedig monda nékik: Nem szükség elmenniük; adjatok nékik ti enniük. Azok pedig
mondának néki: Nincsen itt [egyebünk], csupán
öt kenyerünk és két halunk. Ő pedig monda: Hozzátok azokat ide hozzám. És mikor
megparancsolá a sokaságnak [a tömegnek], hogy üljenek [és telepedjenek] le
a fűre, [kezébe] vevé az öt kenyeret
és két halat, és szemeit az égre emelvén, hálákat ada [és megáldotta]; és megszegvén [megtörte] a kenyereket, adá a tanítványoknak, a
tanítványok pedig a sokaságnak [a
tömegnek]. És [miután] mindnyájan evének, és megelégednek [és
jóllaktak]; és felszedték a maradék [a letört] darabokat, tizenkét teli kosárral. Akik pedig ettek vala, mintegy
ötezren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül” (Mát.
14,15-21).
Márk bizonyságtétele:Az apostolokat szolgálatra küldi ki az Úr: És
amikor az apostolok (visszatértek és) összegyülekeznek
Jézushoz, és elbeszélnek néki mindent, azt is, amiket cselekedtek (amiket
tettek), azt is amiket tanítottak vala. Ő
pedig monda nékik: Jertek el (velem) csupán
ti magatok valamely puszta (és lakatlan) helyre és pihenjetek meg egy kevéssé. Mert sokan valának a járó-kelők
(akik elindultak, és akik odaérkeztek), hogy
még evésre sem volt alkalmas idejük. És elmenének hajón egy puszta (és
lakatlan) helyre csupán ő maguk. A
sokaság pedig meglátá (vagyis meglátták és felismerték) őket, amint mennek vala, és sokan megismerik
Őt; és minden városból egybefutnak (és összefutottak) oda gyalog, és megelőzik őket, és hozzá gyülekeznek. És (kiszállván),
és kimenvén Jézus nagy sokaságot láta, és
megszáná őket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé
őket sokra tanítani. Mikor pedig immár nagy idő vala (és az idő már későre
járt), hozzámenvén az ő tanítványai
mondának: Puszta (és lakatlan) ez a
hely, és immár nagy idő van (és az idő már későre jár): Bocsásd el őket, hogy elmenvén a körülfekvő (és a környező településekre
a) majorokba és falvakba, vegyenek
maguknak kenyeret (és ennivalót); mert
nincs mit enniük.
Ő pedig
felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniük. És mondának néki: Elmenvén,
vegyünk-é kétszáz pénz árú (azaz: kétszáz dénár, kétszáz napszám áru) kenyeret, hogy enni adjunk nékik? Ő pedig
monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. (Amikor
megnézvén), és megtudván, mondának: Öt
(kenyerünk van) és két halunk. És
parancsolá nékik, hogy ültessenek le
mindenkit csoportonként (egy-egy csoportba) a zöld pázsitra (a zöld fűre).
Letelepednek azért szakaszonként, százával
és ötvenével (százas és
ötvenes csoportokban). Ő (Jézus) pedig vette vala az öt kenyeret és a két
halat, és az égre tekintvén, hálákat ada (és megáldotta); és megszegé (vagyis megtörte) a kenyereket és adá tanítványainak, hogy
tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájuk között. Evének azért
mindnyájan, és megelégednek (és jól is laktak); És maradékot is szednek fel (és összeszedték a kenyérdarabokat) tizenkét tele kosárral, és a halakból is
(ami maradt). Akik pedig a kenyerekből
ettek, mintegy ötezren valának (csak) férfiak.
(Márk. 6,30-44).
Lukács
is bizonyságot tesz az Úr Jézus által tett csodáról: „Visszatérvén pedig az apostolok, elbeszélnek néki mindent, amit
cselekedtek (és tettek). És azokat
maga mellé vévén, elvonult (velük külön) magányosan a Bethsaida nevű városnak puszta helyére. A sokaság pedig
ezt megtudván (és amikor észrevette), követé
őt (és utánament): és Ő (Jézus) örömmel fogadván őket, szóla (és
beszélt) nékik az Isten országáról, és
akiknek gyógyulásra volt szükségük (a gyógyulásra szorulókat), azokat meggyógyítá. A nap pedig hanyatlani
kezdett; és a tizenkettő őhozzá járulván, monda néki: Bocsásd el a sokaságot,
hogy elmenvén a körülvaló (és a környező településekre a) falvakba és majorokba (hogy ott) megszálljanak, és eledelt találjanak (és
élelmet szerezzenek), mert itt puszta (és
lakatlan) helyen vagyunk.
Ő pedig monda
nékik: Adjatok nékik ti enni. Azok pedig mondának: Nincs nékünk több öt
kenyerünknél és két halunknál; hanem ha elmegyünk, és mi veszünk eledelt (ennek) az egész sokaságnak. Mert valának ott
mintegy ötezren férfiak. Monda pedig az ő tanítványainak: Ültessétek le őket csoportokba ötvenével (vagyis ötvenenként). És akképpen cselekednek (és így tettek),
és leültették valamennyit. Minekutána
pedig vette az öt kenyeret és a két halat, (feltekintett az égre és) a mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat,
és megszegé (és megtörte); és adá a
tanítványoknak, hogy a sokaság elé tegyék.
Evének azért és megelégednek (és jóllaktak) mindnyájan; és (azután) felszedték,
ami darabok maradtak tőlük, tizenkét kosárral” (Luk. 9,10-17).
Dávid
így prófétál az Úr Jézus tetteiről: „Dicsérjétek
az Urat… Nagyok az Úrnak cselekedetei (és tettei); kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban (és
kikutathatják, akiknek csak kedvük telik benne). Dicsőség és méltóság az ő cselekedete (az Ő munkája fenséges és
ékes), és igazsága megmarad mindvégig
(és örökre). Emlékezetet szerzett az ő
csudálatos dolgainak (és emlékezetessé tette csodáit); kegyelmes és irgalmas az Úr. Eledelt
ad az őt félőknek; megemlékezik az ő szövetségéről örökké” (Zsolt. 111,1-5).
„Mindenki szemei tereád vigyáznak (és mindenki
várakozva néz rád), és te idejében megadod eledelüket. Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz
minden élő(lény)t ingyen (kegyelmesen). Igaz az Úr minden ő útjában (mert az
Úrnak minden útja igaz), és minden
dolgában kegyelmes (és minden tette jóságos)” (Zsolt. 145,15-17).
„Adjanak hálát
az Úrnak az ő kegyelméért (és szeretetéért), és az emberekkel tett csodáiért, mert megitatta a szomjazókat, és jól tartotta az éhezőket” (Zsolt. 107,8-9).
Egy előképben
pedig így hangzik a prófécia az Úr Jézus csodatettéről: „(Egyszer) jöve pedig egy férfi Baál Sálisából
(jelentése: a harmad ura), és hoz vala az Isten emberének első zsengék
kenyereit (vagyis az első termésből készült kenyeret), húsz árpakenyeret, és megzsendült (meg friss) gabonafejeket az ő ruhájában (vagyis a tarisznyájában). De ő (vagyis Elizeus: jelentése: az én Istenem üdvösség, szabadító) monda: Add (oda) a népnek, hadd egyenek. Felele az ő szolgája: Minek (és hogyan) adjam ezt száz embernek? Ő pedig monda
ismét: Add (oda) a népnek, hadd
egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek, és még marad is. És ő eleikbe adá, és
evének, és még maradt (mert még hagytak) is belőle, az Úrnak beszéde szerint (ahogyan az ÚR megmondta)” (2
Kir. 4,42-44).
A
szabadban összegyűlt tömegnek szólta az Úr Jézus az igét, betöltve azt a
próféciát, amely azt mondja: „Szerezd el
kivül a te dolgodat, és készíts elő a te meződben; annakutána építsd a házadat” (Péld. 24,27).
És a Lukács Evangélium mutatja meg, hogy
miről is szól a prófécia, és a tömeg etetése: „Akkor monda az Úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez
[és a kerítésekhez; és az ösvényekre], és
kényszeríts bejőni mindenkit [és kényszerítsd az embereket, hogy jöjjenek
el, és unszolj mindenkit, hogy bejöjjön], hogy
megteljék az én házam” (Luk. 14,23)
Ján. 6,14 Az emberek azért látva a jelt [a csodát], amelyet Jézus tőn, mondának:
Bizonnyal ez ama próféta [(prophétész): Isten előtt álló, Isten jelenlétében élő, aki Tőle vesz Igéket, és az Ő
nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy], aki eljövendő vala a
világra*
*Mert azt
mondta a nép, hogy: „… Nagy próféta
támadt mi köztünk; és: Az Isten megtekintette [és meglátogatta] az
ő népét [Más fordítás: és: Eljött Isten,
hogy segítsen az Ő népének]” (Luk. 7,16).
„… Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta” (Mát. 21,11).
Az emmausi tanítványok
is csak a megígért prófétát látták Benne, és így válaszoltak a feltámadott
Úrnak:„És monda nékik: Micsoda dolgok?
Azok pedig mondának néki: Amelyek esének a Názáretbeli Jézuson, ki próféta
vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt”
(Luk.
24,19).
Hiszen így hangzott
Isten ígérete Mózesen keresztül:
„Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat, mint te, és az én
igéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, amit parancsolok néki. És
ha valaki nem hallgat az én igéimre, amelyeket az én nevemben szól, én
megkeresem azon (és azt én felelősségre vonom)!” (5 Móz. 18,18-19).
Ján. 6,15 Jézus azért, amint észrevevé, hogy
jőni akarnak és őt elragadni, hogy királlyá tegyék, ismét elvonula egymaga a
hegyre.
Ján. 6,16 Mikor pedig estveledék, lemenének
az ő tanítványai a tengerhez,
Ján. 6,17 És beszállva a hajóba, mennek vala
a tengeren túl Kapernaumba [Jelentése: Vigaszfalva]. És már sötétség volt, és még nem ment vala
hozzájuk Jézus.
Ján. 6,18 És a tenger a nagy szél fúvása
miatt háborog vala, [mert erős szél fújt, és a hullámok egyre magasabbak lettek].
Ján. 6,19 Mikor azért huszonöt, vagy harmincz
futamatnyira beevezének [kb. 5-6 km-re , tehát a tó közepe táján voltak],
megláták Jézust, amint jár vala a tengeren és a hajóhoz közeledik vala: és
megrémülének.
Ján. 6,20 Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne
féljetek!
Ján. 6,21 Be akarák azért őt venni a hajóba:
és a hajó azonnal ama földnél vala, amelyre menének*
*Máté
bizonyságtétele így hangzik: Az ötezer ember megvendégelése után az Úr: „És mindjárt
[és nyomban] kényszeríti Jézus az ő
tanítványait [és megparancsolta a tanítványainak], hogy szálljanak a hajóba [vagy
a bárkába], és menjenek át előre a túlsó partra, míg ő
elbocsátja a sokaságot [a tömeget]. És
amint elbocsátá a sokaságot [a tömeget], felméne a hegyre, magányosan imádkozni, [hogy egyedül imádkozzon]. Mikor pedig beestveledék [már teljesen],
egyedül vala ott. [Más fordítás:
közben besötétedett, s ő ott volt egymagában]. A hajó [vagy a bárka] pedig immár a tenger közepén vala [már
messze, több stádiumnyira eltávolodott a parttól], a haboktól háborgattatva [és a hullámok között hányódott,
küszködött a hullámokkal]; mivelhogy a
szél szembe fújt vala, [mert ellenszél volt].
Az éjszaka negyedik részében [a negyedik éjszakai őrváltáskor, reggel három és hat
óra között] pedig [a víz tükrén elindult feléjük], és hozzájuk méne Jézus, a tengeren [a
vízen] járván. És mikor látták [és
észrevették] a tanítványok, hogy ő a
tengeren jár, megrémülnek [és megrettentek, megijedtek, megriadtak, azt] mondván: Ez kísértet; és a félelem miatt
kiáltoznak [és ijedtükben felkiáltottak; és félelmükben össze-vissza
kiabáltak]. De Jézus azonnal szóla
hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek! Péter pedig felelvén néki
[így szólt hozzá, és] monda: Uram, ha te
vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken [a habokon]. Ő pedig
monda: Jövel! És Péter kiszállván a hajóból, [vagyis a bárkából, elindult],
és jár vala a vizeken [a habokon, és
Jézus felé ment], hogy Jézushoz menjen.
De látva a nagy szelet [és hogy milyen erősen fúj a szél], megrémült [vagyis amikor azonban az erős
szélre figyelt, és nézett, megijedt, megriadt, félt]; és amikor kezd vala merülni [és süllyedni kezdett], kiálta, [és hangosan
kiált, rikolt, sikít, ordít] mondván: Uram, tarts meg [ments meg] engem!
Jézus pedig
azonnal kinyújtván [felé a] kezét, megragadá [vagyis megfogta, és
elkapta] őt, és monda néki: Kicsinyhitű,
miért kételkedtél? És amikor beléptek [és beszálltak] a hajóba [vagyis a bárkába],
elállt [és elült] a szél. A hajóban levők pedig hozzámenvén,
leborulának előtte [és térdre borulva imádták, és megvallották], mondván: Bizony, [valóban] Isten Fia vagy” (Mát. 14,22-33).
Ez a megtapasztalás indítja arra Péter apostolt, hogy így bátorítson: „Minden gondotokat (nyugtalanságot,
aggodalmat) Őreá vessétek (és minden
gondotokkal forduljatok hozzá), mert néki
gondja van reátok (és gondoskodik rólatok, és törődik veletek)” (1Pét 5,7).
És Pál apostol is arra
buzdít, hogy: „Semmi felől ne aggódjatok
[semmi gondot ne hordozzatok;
semmi felől ne tépelődjetek; ne nyugtalankodjatok]…” (Fil.
4,6).
Márk is bizonyságot tesz az Úr Jézus csodatételéről: „És mikor beesteledék, a hajó a tenger közepén vala, ő pedig egymaga a
szárazon (vagyis a parton egyedül). És
látá őket, amint vesződnek (és meglátta, hogy mennyire küszködnek) az evezéssel; mert a szél szembe fúj vala
velük (mert ellenszelük van); és az
éj negyedik szakában hozzájuk méne a tengeren járva (vagyis a negyedik
éjszakai őrváltás idején, a tengeren járva közeledett feléjük); és el akar vala haladni (és el akart
menni) mellettük. Azok pedig látván őt a
tengeren járni, kísértetnek vélték (kísértetnek hitték), és felkiáltanak; Mert mindnyájan látják vala
őt és megrémülnek (és megrettenek). De
ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek.
Ekkor beméne (vagyis beszállt) hozzájuk
a hajóba, és elállt (és elült) a
szél; ők pedig magukban szerfölött álmélkodnak és csodálkoznak vala” (Márk.
6,47-51).
Mert Ő az, akiről így
hangzik a prófécia: „Ezek látták az Úrnak
dolgait (és tetteit), és az ő csodáit
a mélységben (és a mélységes tengeren). Szólott
ugyanis és szélvészt támaszt (és szavára forgószél támadt), amely felduzzasztá a habokat (és
fölemelték őket a hullámok). Az égig
emelkednek, a fenékig süllyednek (majd a mélybe zuhantak); lelkük elolvadt az ínségben (és
kétségbeestek a veszedelemben). Szédülnek
(és imbolyognak) és tántorgának, mint
a részeg, és minden bölcsességüknek esze vész vala (és bölcsességük egészen
odalett). De az Úrhoz kiáltanak az ő
szorultságukban (az ő nyomorúságukban), és
sanyarúságukból kivezeti őket (és kiszabadította őket szorult helyzetükből). Megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék
(és lecsendesítette a forgószelet), és
megcsendesedtek a habok (és elcsitultak a hullámok). És örülnek, hogy lecsillapodtak vala (amikor azok elsimultak), és vezérli őket az ő kívánságuknak partjára
(és a kívánt kikötőbe vezette őket)” (Zsolt. 107,24-30).
Hiszen Ő az: „Aki egymaga feszítette ki az egeket, és a
tenger hullámain tapos (és a tenger hullámhegyein lépdel)” (Jób.
9,8).
Hát: „Uram, Seregeknek Istene!
Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged.
Te uralkodol a tengernek kevélységén (a dühöngő tengeren); mikor az ő habjai felemelkednek (ha
hullámai tornyosulnak), te csendesíted le
azokat” (Zsolt. 89,9-10).
Már Ézsaiáson keresztül
így bátorít az Úr: „És most, oh Jákób
(jelentése: aki a másik helyére lép), így
szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert
megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! Mikor vizen mégy át, én
veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz
meg, és a láng meg nem perzsel téged”
(Ésa. 43,1-2).
Ján. 6,22 Másnap a sokaság, amely a tengeren
túl [vagyis a túlsó parton] állott vala, látva,
hogy nem vala ott más hajó, csak az az egy, amelybe a Jézus tanítványai
szállottak, és hogy Jézus nem ment be az ő tanítványaival a hajóba, hanem csak
az ő tanítványai mentek el,
Ján. 6,23 De jöttek más hajók Tiberiásból
[jelentése: Tiberből mint a folyók
istenéből] közel ahhoz a helyhez, ahol a kenyeret ették, miután hálákat
adott az Úr:
Ján. 6,24 Mikor azért látta a sokaság [a néptömeg], hogy sem Jézus, sem a
tanítványai nincsenek ott, beszállának ők is a hajókba, és elmenének
Kapernaumba [jelentése: vigasztalás
faluja, Vigaszfalva], keresvén Jézust.
Ján. 6,25 És megtalálván őt a tengeren túl [vagyis a túlsó parton], mondának néki:
Mester [vagyis Rabbi], mikor jöttél [és hogy
kerültél] ide?
Ján. 6,26 Felele nékik Jézus és monda:
Bizony, bizony mondom néktek: nem azért kerestek engem, hogy jeleket [(szémeion):
és csodákat] láttatok, hanem azért,
mert ettetek ama kenyerekből, és jóllaktatok.
Ján. 6,27 Munkálkodjatok ne az eledelért,
amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az
embernek Fia ád majd néktek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten.
[Más
fordítás: Ne veszendő eledelért
fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad
majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Isten]*
*Lukács
bizonyságot tesz az Úr Jézus elpecsételéséről: „Lőn (történt) pedig, hogy mikor az egész nép bemerítkezett,
és Jézus is bemeríttetett, és
imádkozott, megnyilatkozik az ég.
És leszálla őreá a Szent Szellem
testi ábrázatban, mint egy galamb
(azaz galambhoz hasonló testi (vagyis személy) alakjában, és szózat lőn
(és hang hallatszott) a mennyből, ezt
mondván: Te vagy amaz én szerelmes (szeretett) Fiam, te benned gyönyörködöm!”
(Luk. 3,21-22).
Mert
Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme
megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak (és
erőnek) Szelleme, az Úr ismeretének és
félelmének (a szentség) Szelleme” (Ésa. 11,2).
Dávid
így prófétált erről: „Törvényül hirdetem:
Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged” (Zsolt. 2,7).
Az Úr Jézus
kijelentése: „Aki elküldött engem, maga
az Atya is bizonyságot tett rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem
ábrázatát [(eidosz): megjelenését, látható formáját, vagyis Őt
magát] nem láttátok” (Ján. 5,37).
Péter apostol a Szent Szellem kitöltésekor így szól az ott lévőkhöz: „Izraelita férfiak, halljátok meg e
beszédeket [ezeket az igéket (logoszokat)].
A názáreti Jézust [(héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a
szabadítás; a megváltó) Józsué
neve görög formában], azt a férfiút,
aki Istentől bizonyságot nyert [akit az Isten igazolt] előttetek erők [(dünamisz):
erő-megnyilvánulások, csodatevő erők], csodatételek
[(terasz): csoda,
természetfölötti dolog] és jelek [(szémeion): ismertetőjelek] által, melyeket Őáltala cselekedett Isten ti köztetek, amint magatok is
tudjátok” (Csel. 2,22).
Ján. 6,28 Mondának azért néki: Mit
csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük [hogy Istennek tetsző dolgokat tegyünk]?
Ján. 6,29 Felele Jézus és monda nékik: Az az
Isten dolga [és a Neki tetsző dolog],
hogy higyjetek abban, akit ő küldött*
*És
megismétli János apostol, hogy mi az Istennek tetsző dolog: „Ez pedig az ő
parancsolata, hogy higyjünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében...” (1 Ján. 3,23).
Ján. 6,30 Mondának azért néki: Micsoda jelt [és milyen csodát] mutatsz tehát te, hogy
lássuk és higyjünk néked? Mit művelsz?*
*Az Úr Jézus minden csodatette után és minden
esetben jelet, vagyis csodát kérnek tőle. Amikor négyezer embert etet meg hét
kenyérből és néhány halból: „És hozzá menvén a
farizeusok és sadduceusok, kísértvén, kérék őt, hogy mutasson nékik mennyei
jelt. Ő pedig felelvén, monda nékik: Mikor esteledik, azt mondjátok: Szép idő
lesz; mert veres az ég. Reggel pedig: Ma zivatar lesz;
mert az ég borús és veres. Képmutatók, az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az
idők jeleit pedig nem tudjátok? E
gonosz és parázna nemzetség (és nemzedék) jelt kíván (és követel); és
nem adatik néki (más) jel, hanemha a
Jónás prófétának jele. És ott hagyván őket, elméne” (Mát. 16,1-4).
Az Úr Jézus démonokat űz, a sokaság álmélkodik, de: „Mások meg, kísértvén őt, mennyei jelt kívánnak (és követeltek) tőle” (Luk. 11,16).
„És kijövének (hozzá) a farizeusok, és kezdék őt faggatni (és
vitatkozni kezdtek vele), mennyei jelt
kívánván (és követelve) tőle, hogy
kísértsék őt. Ő pedig szellemében (a szelleme mélyéről) felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez
a nemzetség (és ez a nemzedék)? Bizony
mondom néktek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek (és nemzedéknek). És ott hagyván őket, ismét hajóba szálla, és
a túlsó partra méne” (Márk. 8,11-13).
Az Úr Jézus ostorral
űzi ki a kufárokat a templomból és a zsidók válasza: „... Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket cselekszed?” (Ján. 2,18).
„Mikor pedig az (egyre nagyobb) sokaság hozzá
gyülekezik, kezdé mondani: E nemzetség (és nemzedék) gonosz (nemzedék): jelt kíván
(és követel), de (más) jel nem adatik néki, hanem ha Jónás
prófétának ama jele. Mert miképpen Jónás jelül volt (és jellé vált) a Ninivebelieknek, azonképpen lesz az
embernek Fia is (jellé) e
nemzetségnek (és nemzedéknek). A
Délnek királynéasszonya felkél (és feltámad) majd az ítéletkor e nemzetség (és nemzedék) férfijaival, és kárhoztatja (vagyis elítéli) őket: mert ő eljött a földnek széléről ( a föld végső határáról), hogy hallhassa a Salamon bölcsességét; és
ímé nagyobb van itt Salamonnál. Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak
majd fel e nemzetséggel (és nemzedékkel), és kárhoztatják (vagyis elítélik) ezt: mivelhogy ők megtértek a Jónás prédikálására; és ímé nagyobb van
itt Jónásnál” (Luk. 11,29-32).
Pál apostol így beszél a hitetlen emberről: „És miközben a zsidók (vagyis a júdabeliek) jelt [vagyis csodajeleket] kívánnak.
A görögök [hellének, vagyis pogányok] pedig
bölcsességet keresnek [és követelnek].” De mi a legnagyobb csodát hirdetjük
nekik, mert: mi [pedig] a megfeszített [oszlopra feszített] Krisztust hirdetjük, [és prédikáljuk] aki a zsidóknak (a júdabelieknek) ugyan megütközés, [vagyis tőr, kelepce,
sértő, bántó dolog, botlás köve] a
pogányoknak [a nemzeteknek] pedig
bolondság, [balgaság; oktalanság, képtelenség] (1Kor. 1,22).
Ján. 6,31 A mi atyáink a mannát ették a
pusztában; amint meg van írva: Mennyei kenyeret adott vala enniök.
Ján. 6,32 Monda azért nékik Jézus: Bizony,
bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én
Atyám adja majd néktek az igazi [(aléthinosz): valóságos; a valódi] mennyei kenyeret*
*A pusztai
vándorlás alatt az Úr mannát adott Izráel fiainak enni: „Mikor pedig a
harmatszállás megszünék, ímé a pusztának színén apró gömbölyegek valának,
aprók, mint a dara a földön. Amint megláták az Izráel fiai, mondának egymásnak:
Mán ez! Mert nem tudják vala mi az. Mózes pedig monda nékik: Ez az a kenyér,
melyet az Úr adott néktek eledelül. Az Izráel fiai pedig negyven esztendőn át
evék a Mánt, míg lakó földre jutának; Mánt evének mind addig, míg a Kánaán
földének határához jutának” (2 Móz.
16,14-15.35).
De a nép hamar ráunt a
mennyei kenyérre, és így panaszkodott: „Visszaemlékezünk
a halakra, amelyeket ettünk Égyiptomban (olcsón, szinte) ingyen, az ugorkákra és dinnyékre, a
párhagymákra, vereshagymákra és a foghagymákra. Most pedig a mi lelkünk eleped,
mindennek híjával lévén; szemünk előtt nincs egyéb, mint manna. A manna pedig
olyan vala mint a kóriándrum magva, a színe, pedig mint a bdelliomnak színe
(hasonló az illatos gyantacsepphez). Kiomol
vala pedig (és elszéledt) a nép, és
szedik vala a mannát, és őrlik vala kézimalmokban, vagy megtörik vala mozsárban,
és megfőzik vala fazékban, és csinálnak vala abból pogácsákat: az íze pedig
olyan vala, mint az olajos kalácsé. Mikor pedig a harmat leszáll vala a táborra
éjjel, a manna is mindjárt leszáll vala arra” (4 Móz. 11,5-9).
Ezért nehémiás így tesz
bűnvallást Istenünknek: „És kenyeret az
égből adál nékik éhségökben, és vizet a kősziklából hozál ki nékik
szomjúságokban; és mondád nékik, hogy menjenek be és bírják a földet, melyre
nézve fölemelted kezedet (esküre), hogy
nékik adod. Ők pedig, a mi atyáink, felfuvalkodának, (vagyis a mi őseink
azonban gőgösek voltak), és megkeményíték
nyakukat és nem hallgaták parancsolataidat. És vonakodának engedelmeskedni, és
meg nem emlékezének a te csudatételeidről, amelyeket velök cselekedtél, hanem
megkeményíték nyakukat, és arra adák fejöket, hogy visszatérnek rabságukba az ő
makacskodásukban. De te bűnbocsánatnak Istene vagy, könyörülő és irgalmas,
hosszútűrő és nagy kegyelmességű, és el nem hagytad őket” (Nehem. 9,15-17).
Dávid így énekel erről: „És ráparancsolt a felhőkre ott fenn, és az egek ajtait (az égi
kapukat) megnyitotta. És hullatott reájuk
mannát (mannaesőt) eledelül, és
mennyei gabonát adott nékik. Angyalok kenyerét ette az ember, bőséggel vetett
nékik (Más fordítás: Isteni kenyeret evett mindenki, eledelt küldött, hogy
jóllakjanak)” (Zsolt. 78,23-25).
A kenyérhez pedig húst
is adott az Úr: „Kérésükre fürjeket
hozott, és mennyei kenyérrel tartotta jól őket” (Zsolt. 105,40).
Pál apostol így beszél
a testi keresztényekhez: „És mindnyájan
egy [és ugyanazt a] szellemi eledelt ették” (1 Kor. 10,3).
És a szellemi embernek
kijelenti, hogy ezek: „… csak árnyékai
[(szkia): vagyis itt: a jövendőnek az árnyéka, árnyképe, mint a
valóságra homályosan utaló jel] a
következendő [a jövendő] dolgoknak, de a valóság [(szóma):
teljes lényetek, személyetek, az énetek] a Krisztusban van” (Kol. 2,17.
Ján. 6,33 Mert az az Istennek kenyere, amely
mennyből száll alá, és életet ád a világnak [(koszmosz): a teremtett
világnak, a látható világnak].
Ján. 6,34 Mondának azért néki: Uram,
mindenkor add nékünk ezt a kenyeret!
Ján. 6,35 Jézus pedig monda nékik: Én vagyok
az életnek ama kenyere [ho artos ho zón: az az élővé tevő hatalom]; aki hozzám jő, semmiképen meg nem
éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha*
*Mert: „Valaki pedig
abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik;
hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó [és örök életre
szökellő] víznek kútfeje [és forrása] lesz őbenne” (Ján. 4,14).
Mert ez a prófécia is
az Úr Jézusban teljesedett be: „Ímé, az
Isten az én szabadítóm! Bízom, és nem félek (és nem rettegek); mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és
lőn nékem szabadítóm! S örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből” (Ésa. 12,2-3).
„És vezérel téged az Úr szüntelen, (kopár földön is jól tart téged, és) megelégíti egész lényedet nagy szárazságban
is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és
mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy” (Ésa. 58,11).
És így folytatja az Úr:
„Oh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek
e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek,
vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort és tejet. Miért adtok pénzt azért, ami nem
kenyér, (és keresményeteket) és gyűjtött
kincseteket azért, ami meg nem elégíthet (amivel nem lehet jóllakni)? Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót
egyetek, és gyönyörködjék teljes lényetek kövérségben (mert élvezni
fogjátok a kövér falatokat). Hajtsátok
ide füleiteket (figyeljetek rám) és
jertek hozzám; hallgassatok (rám), és
élni fogtok, és szerzek veletek örök szövetséget, Dávid iránt való
változhatatlan kegyelmességem szerint”
(Ésa. 55,1-3).
És hogy ki szólt
aprófétán keresztül azt János apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem: „Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla
Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék.
Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak
belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Szellemről, amelyet veendők valának az
őbenne hívők: mert még nem adatott a Szent Szellem; mivelhogy Jézus még nem
dicsőítteték meg” (Ján. 7,37-39).
Ján. 6,36 De mondám néktek, hogy noha
láttatok is engem, még sem hisztek.
Ján. 6,37 Minden, amit nékem ád az Atya, én
hozzám jő; és azt, aki hozzám jő, semmiképen ki nem vetem [azt én nem küldöm el, és semmiképpen
nem taszítom el].
Ján. 6,38 Mert azért szállottam le a
mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki
elküldött engem.
Ján. 6,39 Az pedig az Atyának akarata, aki
elküldött engem, hogy amit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem
feltámaszszam azt az utolsó napon.
Ján. 6,40 Az pedig annak az akarata, aki
elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz őbenne, örök élete
legyen; és én feltámaszszam azt az utolsó napon*
*És így
folytatja az Úr Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én
beszédemet [(logoszomat): igémet] hallja [(akúó): és hallgat rá, megérti, és felfogja] és hisz annak, [(piszteuó):
és bízik abban], aki engem elbocsátott [(pempó):
elküldött] örök [az örökkévalóságon át tartó, vagyis
természetfeletti] élete van. És nem megy
a kárhozatra [vagyis (kriszisz) az ítéletre], hanem általment a halálból az életre. Én semmit sem cselekedhetem
[és semmit sem vagyok képes tenni] magamtól.
amint hallok, úgy [és a szerint] ítélek
[(krinó): döntök, határozok], és
az én ítéletem [(kriszisz): döntésem] igazságos [(dikaiosz): jogos, méltányos, pártatlan]. Mert nem a magam akaratát keresem [(theléma): nem a saját elhatározásomat
követem], hanem annak akaratát [(theléma
dzéteó): elhatározását kutatom, vizsgálom, törekszem,
igyekszem követni], aki elküldött engem,
az Atyáét” (Ján. 5,24.30.
Mert az az Isten
akarata: „Hogy valaki [mindenki, aki]
hiszen [(piszteuó): hitre jut]
Őbenne,
el ne vesszen [(apollümi):
el ne pusztuljon, meg ne semmisüljön],
hanem örök élete legyen [Őbenne] (Ján.
3,15).
Ján. 6,41 Zúgolódának azért a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak; judaisták] ő ellene,
hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállott alá.
Ján. 6,42 És mondának: Nem ez-é Jézus, a
József fia, akinek mi ismerjük atyját és anyját? mimódon mondja hát ez, hogy: A
mennyből szállottam alá?*
*Az Úr Jézust
nem fogadják el Názáretben sem, erről így számol be Máté: „És
[visszatért a saját városába, és] hazájába
érve, tanítja vala őket az ő zsinagógájukban [a gyülekezés helyén], annyira,
hogy álmélkodnak és [megdöbbenve; meglepődve, elámulva magukon kívül voltak
a megdöbbenéstől, szörnyülködtek, és feldúltan] ezt mondják vala: Honnét van Őbenne
ez a bölcsesség és az erők. [És honnan van csodatevő ereje]? Nem
ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-e Máriának (jelentése: keserűség, szomorúság), és az ő testvéreit Jakabnak [jelentése: sarokfogó vagy mást kiszorító,
más helyébe lépő], Józsénak
[jelentése: felmagasztalt], Simonnak [jelentése: meghallgatott] és
Júdásnak [jelentése: akit dicsérnek; akiért hálát adnak]?
És az ő nőtestvérei is nem mind minálunk vannak-e? Honnét vannak tehát ennél
mindezek. [és honnan kapta mind e hatalmat]? És megbotránkoznak vala őbenne [és nem tudták őt elfogadni, és
belebotolva tőrbe és csapdába estek]” (Mát. 13,54-56).
Márk bizonyságtétele:
Az Úr Jézus feltámasztja Jairus leányát: „És
(Jézus akkor) kiméne (és eltávozott) onnét, és méne az ő hazájába, és követék őt
az ő tanítványai. És amint eljött vala a szombat, tanítani kezde a
zsinagógában; és sokan, akik őt hallák, elálmélkodnak vala, mondván: Honnét
vannak ennél ezek (és honnan veszi ezeket)? És mely bölcsesség az, ami néki adatott, (és miféle csodák ezek,
amelyek keze nyomán támadnak) hogy ily
csodadolgok is történnek általa? Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a
fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-e
itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoznak vala őbenne. Jézus pedig
monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül (és nem vetik meg a prófétát
másutt) csak a maga hazájában, és a
rokonai között és a maga házában. Nem is tehet vala ott semmi csodát, csak
néhány beteget gyógyít meg, rájuk vetvén kezeit (Más fordítás. Nem is tudott itt egyetlen csodát sem
tenni, azon kívül, hogy néhány beteget - kezét rájuk téve -
meggyógyított). És csodálkozik vala azoknak hitetlenségén. Aztán
köröskörül (sorra) járja vala a
(környező) falvakat, tanítván” (Márk. 6,1-6).
Mert aki azt hiszi,
hogy ismeri Őt, az így nyilatkozik: „De
jól tudjuk, honnan való ez; mikor pedig eljő a Krisztus, (róla) senki sem tudja, honnan való” (Ján. 7,27).
Ján. 6,43 Felele azért Jézus és monda nékik:
Ne zúgolódjatok egymás között!
Ján. 6,44 Senki [(údeisz): vagyis egyetlen egy férfi, vagy nő] sem
jöhet én hozzám [(dünamai): mert
nem képes rá], hanemha az Atya vonja [(helküó helkó): és vonzza] azt, aki elküldött engem; én
pedig feltámasztom azt az utolsó napon [(eszkhatosz): vagyis az ember életének utolsó, végső
napján].
Ján. 6,45 Meg van írva a prófétáknál: És
mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért [(ún): valóban] az Atyától hallott, és tanult [(manthanó):
és megértette, amit tanult], én
hozzám jő*
*Mert: „… szívet adok
nékik, hogy megismerjenek engemet, hogy én vagyok az Úr, és ők én népemmé
lesznek, én pedig Istenökké leszek, mert teljes szívökből megtérnek hozzám” (Jer. 24,7).
És megismétli az Úr: „És adok nékik egy szívet, és új szellemet
adok belétek, és eltávolítom a kőszívet az ő testükből, és adok nékik
hússzívet; Hogy az én végzéseimben
járjanak és rendeléseimet megőrizzék és cselekedjék azokat, és legyenek nékem
népem és én leszek nékik Istenök” (Ezék.
11,19-20).
És ezután már: „… nem tanítja többé senki az ő felebarátját,
(sem egyik ember a másikat) és senki az ő
atyjafiát, (sem ember az embertársát) mondván:
Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva
nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé
meg nem emlékezem” (Jer. 31,34).
Az apostol megismétli a
próféciát, amely Krisztusban beteljessedett: És nem tanítja kiki az ő felebarátját és kiki az ő atyafiát, mondván:
Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől nagyig” (Zsid. 8.11).
És az Úr gyermekeihez
így szól az Úr: „És néktek kenetetek van
a Szenttől, és mindent tudtok. És az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle,
bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket;
hanem amint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem
hazugság, és amiként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne” (1 Ján. 2,20.27).
„És minden fiaid az Úr tanítványai
lesznek, és nagy lesz fiaid békessége”
(Ésa. 54,13).
Ján. 6,46 Nem hogy az Atyát valaki látta,
csak az, aki Istentől van [aki az Atya
mellől származik], az látta az Atyát, [annak
volt alkalma látni az Atyát]*
*Mert: „Az Istent soha
senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki
az Atya kebelében van, az jelentette [és nyilatkoztatta] ki Őt.
[Ő hirdette meg félreérthetetlenül, és tette nyilvánvalóvá]”
(Ján. 1,18).
Mózes kéri az Urat: „És mondá Mózes: Kérlek, mutasd meg nékem a
te dicsőségedet. És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád
előtt menjen el (és elvonultatom előtted egész fenségemet), és kiáltom előtted az Úr nevét (és
kimondom előtted az ÚR (JHVH=Jahve)
nevét): És könyörülök (irgalmazok), akin könyörülök (akinek irgalmazok), kegyelmezek, akinek kegyelmezek. Orcámat
azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén (vagyis
úgy, hogy életben maradjon). És monda az
Úr: Ímé van (itt) hely énnálam; állj
a kősziklára. És mikor átmegy (elvonul) előtted
az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel betakarlak
téged, míg átvonulok. Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz
engemet, de orcámat nem láthatod (mert senki sem láthatja meg)” (2
Móz. 33,18-23)
A testté lett Ige – az
Úr Jézus – kijelentése: „Mindent nékem
adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút (senki sem tudja, kicsoda
a Fiú), csak az Atya; az Atyát sem ismeri
senki (és senki sem tudja, hogy kicsoda az Atya), csak a Fiú, és (az) akinek a
Fiú akarja megjelenteni” (Mát. 11,27 és
Luk 10,22).
És az Úr Jézus újra -és
újra kijelemti az Atyát a Júdabelieknek: „Kiálta
azért Jézus a templomban, tanítván és mondván: Mind engem ismertek, mind azt
tudjátok, honnan való vagyok; és én magamtól nem jöttem, de igaz az, aki engem
elküldött, akit ti nem ismertek. Én azonban ismerem őt, mert őtőle vagyok
(tőle származom), és ő küldött (el) engem” (Ján. 7,28).
„Mondának azért néki: Hol van a te Atyád? Felele
Jézus: Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek” (Ján. 8,19).
És az Övéinek: „Ha megismertetek volna engem, megismertétek
volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok őt. Monda néki Filep: Uram, mutasd meg nékünk az
Atyát, és az elég nékünk! Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és
még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem lát, látja az Atyát; mimódon
mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?” (Ján. 14,7-9).
„Övé
egyedül a halhatatlanság, aki
hozzáférhetetlen (megközelíthetetlen) világosságban
lakozik; akit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: akinek
tisztesség (és övé a tisztelet) és
örökkévaló hatalom. Ámen” (1 Tim. 6,16).
Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az
Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istenből született, és ismeri az
Istent” (1 Ján. 4,7)
És bár: Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük
egymást, az Isten (lakik bennünk, és) bennünk
marad, és az Ő szeretete teljessé lett bennünk” (1 Ján. 4,12).
Ján. 6,47 Bizony, bizony mondom néktek: Aki
én bennem hisz, örök élete [vagyis természetfeletti
élete, az életnek egy más létezési formája] van annak*
*És így
folytatódik a kijelentés: „Mert úgy szerette [(agapaó): Ez azt jelenti: magát teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni
magát, eggyé válni] Isten e világot
[(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a
lakóit is], hogy az Ő egyszülött [az egyetlen] Fiát
adta, hogy valaki hiszen Őbenne [a
Fiúban], el ne vesszen [el ne
pusztuljon], hanem örök élete legyen
[(ekhó): örok életetet birtokoljon]. Aki hiszen [(piszteuó):
hitre jut] Őbenne, el nem kárhozik [nem esik ítélet alá, vagyis nem marad a
kárt hozó a (sátán) hatalma alatt]. Aki
pedig nem hisz [(piszteuó):
nem jut hitre, vagyis végleg elutasította Őt], immár elkárhozott [már ítélet alatt van; marad a kárt hozó a (sátán)
hatalma alatt], mivelhogy nem hitt [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis végleg
elutasította Őt] az Isten egyszülött
Fiának nevében [Isten egyetlen Fiában]” (Ján. 3,16.18).
És: „Aki
hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged [nem hisz; nem engedelmeskedik]
a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten
haragja marad rajta” (Ján. 3,36).
„Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz
az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben,
amellyel bizonyságot tett Isten az Ő Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy
örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú,
azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1
Ján. 5,10-12).
Az Úr Jézus
bizonyságtétele küldetéséről: „Bizony,
bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet (az én igémet) hallja és hisz abban, aki engem elbocsátott
(elküldött), örök élete van; és nem megy
a kárhozatra (ítéletre), hanem
általment a halálból az életre.” (Ján. 5,24).
Mert: „Az
pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és
hisz Őbenne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon” (Ján.
6,40).
Ján. 6,48 Én vagyok az életnek kenyere.
Ján. 6,49 A ti atyáitok a mannát ették a
pusztában, és meghaltak.
Ján. 6,50 Ez az a kenyér, amely a mennyből
szállott alá, hogy kiki egyék belőle és meg ne haljon.
Ján. 6,51 Én vagyok amaz élő kenyér, amely a
mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér
pedig, amelyet én adok, az én (hús)testem,
amelyet én adok a világ életéért.
Ján. 6,52 Tusakodának azért [és vitatkozni kezdtek] a zsidók [(iúdaiosz):
júdeaiak] egymás között, [és ezt kérdezték]: mondván: Mimódon
adhatja ez nékünk [enni] a (hús)testét, hogy azt együk?*
*Ugyanis a
törvény kimondta: „És ha valaki Izráel házából, vagy a köztük tartózkodó jövevények közül
valamiféle vért megeszik: ellene
fordulok annak az embernek, aki a
vért megette, és kiirtom azt az ő népei közül. Mert a (hús)testnek élete a vérben van, én pedig az
oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a
vér a benne levő élet által szerez engesztelést. Azért mondtam Izráel fiainak:
Senki se egyék vért közületek; a köztetek tartózkodó jövevény (és idegen) se egye meg a vért” (3
Móz. 17,10-14).
Ján. 6,53 Monda azért nékik Jézus: Bizony,
bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának (hús)testét, és nem iszszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.
Ján. 6,54 Aki eszi az én (hús)testemet és issza az én véremet,
örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.
Ján. 6,55 Mert az én (hús)testem bizony [valóságos] étel és az én vérem bizony [valóságos] ital.
Ján. 6,56 Aki eszi [megrágja] az én (hús)testemet,
és iszsza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban [mert az énbennem marad, és én őbenne].
Ján. 6,57 Amiként elküldött engem amaz élő
Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam.
Ján. 6,58 Ez az a kenyér, amely a mennyből
szállott alá; nem úgy, mint a ti
atyáitok evék a mannát és meghalának [mert
ez a kenyér másként hat, mint az atyáitok kenyere]: aki ezt a kenyeret
eszi, él örökké.
Ján. 6,59 Ezeket mondá a zsinagógában, amikor
tanít vala Kapernaumban.
Ján. 6,60 Sokan azért, akik hallák ezeket az
ő tanítványai közül, mondának: Kemény beszéd ez; ki hallgathatja őt?
Ján. 6,61 Tudván pedig Jézus ő magában, hogy
e miatt zúgolódnak az ő tanítványai, monda nékik: Titeket ez megbotránkoztat [(szkandalidzó):
tőrbe csal, elgáncsol, elbotlaszt, bűnre,
elpártolásra, elégedetlenségre csábít, felháborít]?
Ján. 6,62 Hát ha meglátjátok az embernek Fiát
felszállani [vagyis felemelkedni,
felmenni] oda, ahol elébb [vagyis
előzőleg] vala?!*
*Már korábban kijelnette az Úr Jézus, hogy honnan jött: „És senki sem ment [és jutott] fel a mennybe, hanemha az, aki a mennyből
szállott alá [aki a Mennyből jött le], az embernek Fia, aki a mennyben van”
(Ján.
3,13).
Mert az Úr Jézus a második ember, aki nem teremtetett, hanem
Istenből születetett:
„Az első ember földből való [porból
formált], földi [és a porból alkották]; a
második ember, az Úr, mennyből való,
[mennyei]” (1 Kor. 15,47).
Ő:
„… az egyszülött Fiú [Isten], aki az Atya kebelében van…” (Ján. 1,18).
Pál
apostol bizonyságtétele: „Ez okáért
mondja az Írás: Fölmenvén [(anabainó): felmegy, felemelkedik, felszáll] a magasságba... Az pedig,
hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb
részeire [hogy előzőleg le is szállt erre a földre]” (Eféz. 4,8-9).
Ján. 6,63 A Szellem az, aki megelevenít, [aki (dzóopoieó):
életet ad, életre kelt], a (szarx: hús)test nem használ semmit: a beszédek [(rémák): a kijelentések],
amelyeket én szólok néktek, Szellem és
[halhatatlan] élet.
Ján. 6,64 De vannak némelyek közöttetek, akik
nem hisznek. Mert eleitől fogva tudta Jézus, kik azok, akik nem hisznek, és ki
az, aki elárulja [aki ki fogja
szolgáltatni] őt*
*Hiszen az Úr Jézus: „… nem
szorult rá (és nem volt szüksége arra), hogy
valaki bizonyságot tegyen (vagy, hogy bárki tanúskodjék) az emberről; mert magától (és mert Ő
maga) is tudta, mi volt (és hogy mi
lakik) az emberben” (Ján. 2,25)
Már
Dávid így prófétál az Úrról: „Az Úr (JHVH=Jahve) tudja az embernek gondolatait, hogy azok hiábavalók” (Zsolt.
94,11).
Ján. 6,65 És monda: Azért mondtam néktek,
hogy senki sem jöhet én hozzám [(dünamai): senki sem képes rá hogy hozzám jöjjön], hanemha az én Atyámtól van
megadva néki.
Ján. 6,66 Ettől fogva sokan visszavonulának [(aperkhomai):
eltávoztak, és visszahúzódtak] az ő tanítványai közül és nem járnak vala többé
ő vele.
Ján. 6,67 Monda azért Jézus a tizenkettőnek:
Vajjon ti is el akartok-é menni?
Ján. 6,68 Felele néki Simon Péter: Uram,
kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde [(rémája): Igéje] van te nálad.
Ján. 6,69 És mi elhittük és megismertük, hogy
te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia [az
Istennek Szentje]*
*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor
pedig Jézus Czézárea [jelentése: császári] Filippi [jelentése = a lovakat kedvelők városa /a lovak a testi erőt, vagyis az
ember természetes erejét szimbolizálják/] környékére [vidékére, tartományába (mely Filep
Királyról neveztetik)] méne [vagyis Filippi környéke felé
haladt, és területére ért], megkérdé
tanítványait, mondván. Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak [s kinek
tartanak] az emberek? Ők pedig mondának: Némelyek Bemerítő Jánosnak, mások Illésnek;
némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül. Monda nékik: Ti pedig
kinek mondotok engem [ki vagyok]? Simon
Péter pedig
felelvén, monda: Te vagy a Krisztus [a Messiás; a Felkent], az élő Istennek Fia. És felelvén Jézus,
monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia [Jóna jelentése: galamb], mert nem (hús)test és vér
jelentette ki ezt néked [és nem a hústest és vér fedte fel,
nyilatkoztatta ki, és leplezte le előtted], hanem az én mennyei
Atyám” (Mát. 16,13-17).
Az
Úr Jézust csak kijelentés útján lehet felismerni. Erről így tesz bizonyságot
Pál apostol, azt is kijelentve, hogy ezután már csak a Szent Szellem vezetésére
támaszkodott, példát adva a mindenkorban élő hívők számára: „De mikor az Istennek tetszett, aki elválasztott
[különválasztott; kiszemelt] engem az én
anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által. Hogy kijelentse [kinyilatkoztassa; leleplezze] az ő Fiát énbennem hogy [jó hírként; örömhírként] hirdessem őt a pogányok [vagyis a nemzetek] között: azonnal nem tanácskoztam (hús)testtel és vérrel, [és azonnal abbahagytam, hogy húsra és vérre
támaszkodjam (és mindjárt nem vetettem alá magam hústestnek és vérnek)]”
(Gal. 1,15-16)
Ez
a kijelentés szükséges ahhoz, hogy bemerítkezzen valaki. Erről tesz bizonyságot
a Szent Szellem a szerecsen komornyik történetén keresztül is: „Filep pedig száját megnyitván (beszélni
kezdett), és elkezdvén ezen az íráson
(és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva), hirdeti
néki a Jézust. Mikor pedig menének (és amint tovább haladtak) az úton, jutának egy vízhez; és monda a
komornyik (vagyis az udvari főember): Ímhol
a víz: mi gátol (és mi akadálya annak), hogy
bemerítkezzem? Filep pedig monda: Ha teljes szívből hiszel, meglehet. Az pedig
felelvén, monda: Hiszem, hogy a Jézus
Krisztus az Isten Fia. És megállítá a szekeret; és leszállnak mindketten a
vízbe, Filep és a komornyik (vagyis az udvari főember); és bemeríti őt” (Csel. 8,35-38)
Pál
megtérése az Úr Jézussal való találkozása, és a Szent Szellembe való bemerítése
után azonnal, mert így jön létre a hit azokban, akik meghallják a Szent Szellem
kijelentését: „… prédikálá (és
hirdetni kezdte) a zsinagógákban
(Jézusról) hogy ő a Krisztus, az Isten
Fia” (Csel. 9,20)
És:
„Aki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia,
az Isten megmarad abban, és ő is az Istenben” (1 Ján. 4,15)
Ján. 6,70 Felele nékik Jézus: Nem én
választottalak-é ki titeket, a tizenkettőt? És egy közületek ördög [(diabolosz): vádló, rágalmazó, hibáztató, félrevezető,
ellenség, ellenálló; vagyis a Sátán].
Ján. 6, 71 Értette pedig Júdás
Iskáriótest, Simon fiát, mert ez akarta [ez
(melló:) készült] őt elárulni [(paradidómi):
és kiszolgáltatni], noha egy volt a
tizenkettő közül.
