Imádság:

Uram, gyengeségeimben Te erősítesz, amikor tapasztalom, hogy másokon még én is segíteni tudok.

 Uram, kétségeimben Te bátorítasz, amikor tapasztalom, hogy másokat még én is bátoríthatok.

 Uram, kérlek, engedd ezzel a bátorsággal hinnem, hogy a Te erőd bennem és rajtam keresztül is erőtlenség által ér célhoz.

Ámen

(Hajdú Zoltán Levente)

A nap gondolata:

 Hagyd a holnap dolgát, holnapra, - a mi Istenünk holnap is Isten.

Napi Ige és gondolat

Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok! (Mt 25:13)

David Livingstone, a nagy Afrika-kutató és misszionárius, másodszor szelte át Afrikát a hozzá hű makalolo törzsbeli teherhordóival. Mielőtt elérte volna a fekete földrész keleti partját, elfogyott a pénze. A magával vitt maradék cseretárgyakkal sikerült egy Zambézi-melléki törzsfőnököt rávenni, hogy gondoskodjék a 300 férfi ellátásáról, amíg vissza nem jön Angliából, ahol pénzt akart gyűjteni. A makalolo férfiaknak megígérte, hogy amilyen gyorsan csak tud, visszatér, és egy nagy hajóval elviszi őket hazájukba.

Livingstone elutazott.
A Zambézi-környékiek nemsokára gúnyolódni kezdtek:
- Azt hiszitek, hogy a fehér ember visszajön? Hol van olyan fehér ember, aki a feketékre időt és pénzt áldoz?

A makalolók így feleltek:

- Ti nem ismeritek a mi apánkat. Biztos, hogy visszajön és hazavisz minket.

Eltelt egy év. A makalolók közül többen megbetegedtek és meghaltak. Elmúlt a második év. A Zambézi-környékiek egyre hangosabban gúnyolódtak. A makalolo férfiak annál szilárdabban hitték: Vissza fog jönni!

És tényleg! Egy nap a távolból hullámtörést, zúgást és ismeretlen zajt lehetett hallani. Mindenki lefutott a folyóhoz. Köpködve és prüszkölve közeledett a gőzhajó, az első, amely feljött a Zambézin.

A makalolók örömükben "apánk, apánk!" kiáltással vetették magukat a vízbe, fölmásztak a fedélzetre, és a hűséges Livingstone nyakába borultak...

Az Úr Jézus Krisztus szintén visszajön! Ebben sokan reménykednek, vannak, akik számolgatják azt is, hogy mikor. Ez utóbbit senki nem tudhatja. Csak a tényt: egyszer visszajön ítélni élőket és holtakat! Hiszed ezt? Bízz Benne, mert Ő nem hazudik sohasem, és ígéretei mindig beteljesednek. Ez azonban ne rettegéssel töltsön el, hanem szívbéli bizalommal és reménnyel…

Szent az Úr a seregek Ura

ISTEN ESZKÖZEI: ILLÉS AKKOR ÉS ÉN MOST

A Biblia tele van olyan hősökkel, akik hibáztak, akiknek hibáik voltak, mégis fel tudta Isten használni Őket. Mert Isten nem azt látja, hogy mi az ember, hanem hogy mi lehet.

Hiszen ha egyszerűen nézzük: Jákob csaló volt, Péter indulatos és elárulta Istent, Dávid félrelépett, Noé berúgott, Jónás elszaladt Istentől, Pál gyilkos volt, Gedeon bizonytalankodó, Mirjam pletykás, Márta aggodalmaskodó, Tamás kételkedő, Sára türelmetlen, Illés depressziós, Mózes dadogós, Zákeus alacsony, Ábrahám öreg... Mégis a biblia alapvető embereiről beszélünk, milyen érdekes, nem? Ha röviden le szeretném vonni a következtetéseket akár a mi életünkre, két mondatban meg lehet tenni: Isten nem az alkalmasokat hívja el, hanem az elhívottakat teszi alkalmassá! Ami azt jelenti, hogy nem vagy tökéletes, de Isten dolgozik az életedben!

Nézzük meg, mi történt Illéssel:

"Baál prófétái megölésével hatalmas lelki megújulás útja nyílt meg az északi királyság tíz törzse között. Illés rávilágított hitehagyásukra. Felszólította őket, alázzák meg magukat és térjenek az Úrhoz. A menny ítéletét végrehajtotta. A nép beismerte bűneit. Megvallották, hogy atyáik Istene az élő Isten." (Ellen White, a továbbiakban is az idézett szerző). Ez volt az eredménye annak, hogy Isten fel tudta használni. Egyedül tömegek ellen, emberek tömegeivel szembe mert szállni; Istennél egy ember is elég, hogy csodálatos munkát tudjon végezni általa.

És mit tudunk magáról Illésről?

" Isten azért használhatta fel Illést Izráel történetének ezekben a válsággal terhes óráiban, mert nagy hite volt."

Azt hiszem nem mondok újat, ha azt állítom, a mai idők is elég válságosak, erkölcsileg és szellemileg az emberiség válságban él, a látszat ellenére, aki nyitott szemmel nézi a dolgokat, az látja milyen időben élünk.

Mire van szükség a mai világban is?

" Ilyen hitre van szükség ma a világon. Hitre, amely belekapaszkodik Isten Igéje ígéreteibe, és nem tágít, amíg a menny meg nem hallgatja. Ez a hit szorosan összekapcsol Istennel, és erőt ad, hogy megbirkózzunk a sötétség hatalmaival. 'Isten gyermekei hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították meg' (Zsid 11:33-34). Hit által nekünk is el kell jutnunk a csúcsra, oda, ahova Isten akar elvezetni. 'Minden lehetséges annak, aki hisz" (Mk 9:23). '"

Isten is ember volt, hozzánk hasonló

Illés csodálatos dolgokon ment keresztül; szavára nem lett eső évekig, majd a Karmel hegyi párbajban megmutatta, hogy Isten egyedül az Isten: a vízzel lelocsolt oltáron még a kövek is teljesen megégtek; majd pedig imájára újra eső lett: mi mást mondhatnánk, hogy Illés tökéletes eszköz volt Isten kezében, és hite 100%-os volt? Sőt, mégegy tanulság, Illés nem bízta el magát:     "Az az előzékeny magatartás, amelyet Isten követe tanúsított a gonosz király iránt, tanítást rejt magában mindazok számára, akik, miközben Isten szolgáinak vallják magukat, nagyra értékelik önmagukat."

És ami történt ezután..

"A király elmondta feleségének a nap eseményeit. Beszámolt Isten hatalmának csodálatos megnyilatkozásáról, amely bebizonyította Izráelnek, hogy Jahve az igaz Isten, Illés pedig kiválasztott szolgája. Amikor a király elmondta a királynénak, hogy megölték a bálványimádó prófétákat, a megátalkodott, konok Jézabel bőszült haragra gerjedt. Nem volt hajlandó a Kármel-hegyi eseményekben meglátni Isten intézkedését. Hajthatatlan maradt. Vakmerően kijelentette: Illésnek meg kell halnia. "

Jézabel és a megölt Baál papok jól mintázzák azokat az embereket, akiknek semmilyen Isteni csoda sem elegendő ahhoz, hogy hátat fordítsanak gonosz énjüknek. Egyszerűen annyira egyesültek a gonosszal, hogy képtelenek belátni annak gonosz mivoltát. Lucifer is túl vak volt büszkesége fényében, hogy meglássa Isten igazságosságát.

"Azt gondolná az ember, hogy, miután Illés olyan rettenthetetlenül bátor volt és olyan tökéletesen győzött királyon, papokon és népen, többé már nem vehet erőt rajta a csüggedés, és senki nem tudja őt megfélemlíteni. De ő - aki Isten szerető gondoskodásának sok bizonyságát tapasztalta - nem volt mentes az emberi gyengeségektől és ebben a sötét órában hite és bátorsága elhagyta."

Ismerős ez a fajta emberi feledékenység a Bibliai feljegyzésekből? Gondoljunk az Egyiptomból kivándorolt népre, hogy a csodák ellenére is hányszor elfordultak Istentől? Gondoljunk csak a tanítványokra. Hányszor voltak hitetlenek, annak ellenére, hogy Jézus pedig ott volt velük? Hányszor kellett Jézusnak a tanítványok kicsiny hitük miatt megfednie Őket? Amikor jött a vihar a tengeren, és a tanítványok az utolsó pillanatban fordultak Jézushoz azzal a kérdéssel, hogy "nem törődsz vele, hogy elveszünk?" Egy régészeti lelet alapján megállapítható, hogy Jézus valószínű egy "kabinban"aludhatott. Valószínűleg a tanítványok mindent megpróbáltak először, például a vízet kimeríteni, majd amikor már tényleg minden veszettnek tűnt, fordultak Istenhez. Jézus ezért feddi meg Őket: "kicsinyhitűek". Jézushoz kellett volna fordulniuk azonnal; ahogy nekünk is, hogyha az élet vihara tombol. Megtörtént-e már az velünk, hogy olyan dolgok történtek az életünkben, amelyről egyértelműen elmondható, hogy igen, Isten végtelen szeretete miatt tapasztalhattuk meg; mégis nem sok idővel később, mintha nem is történt volna semmi, teljesen a csüggedés és a hitetlenség kerített hatalmába?

Nézzük tovább, mi történt Illéssel:

Mi így utólag pontosan jól tudjuk,mit kellett volna Illésnek tennie:            "Illésnek nem lett volna szabad a kötelesség helyéről elmenekülnie. Jézabel fenyegetésének hallatára oltalomért kellett volna fordulnia ahhoz, aki megbízta Jahve becsületének megvédésével. Azt kellett volna mondania a követnek, az Isten, akiben bízik, meg fogja oltalmazni a királyné gyűlöletével szemben. Tudnia kellett volna, hogy Isten nem hagyja el. " De nem ez történt;elmenekült, és tényleg elmondható, hogy depresszióba esett, és gyakorlatilag a halálát kérte Istentől...

"Attól az ellenhatástól, ami gyakran jár a nagy hit és fényes eredmények nyomában, Illés sem volt mentes. Attól félt, hogy nem lesz tartós a Kármelen elkezdődött reformáció, és erőt vett rajta a csüggedés. Korábban a Pisga csúcsáig emelkedett, most pedig lent volt a völgyben. Amíg a Mindenható ihlette, kiállta a hit legkeményebb próbáját. Most pedig, amikor elcsüggedt, elengedte Isten kezét. Jézabel fenyegetése csengett fülében"

Illés sem volt tökéletes. Pedig tudjuk, hogy a mennyben van, Isten magához vette Őt. A nagy hitpróbák után elengedte Isten kezét. És igen, félt az emberi bosszútól. Nem Istennel volt a baj, Illés engedte el a kezét. S ennek az eredménye: "Teljesen kimerülve ült le egy fenyőfa alá pihenni. Amint ott ült, kérte Istent, hadd haljon meg. "Elég most már, Uram! - mondta. Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!"

Felfigyeltem erre a kifejezésre: "amikor elcsüggedt, elengedte Isten kezét". Nem azt mondja, hogy elengedte Isten kezét és és elcsüggedt, hanem még fogta Isten kezét, amikor elcsüggedt. Hogyan értelmezzük ezt? Attól, hogy fogod Isten kezét, még érni fognak próbák és a gonosz fog kísérteni. A kérdés csak az, te mit fogsz tenni? Még jobban megragadod Isten kezét, vagy pedig elengeded azt? Isten sohasem engedi el a kezünket, egyedül mi vagyunk azok, akik el tudjuk engedni az Ő kezét, mivel szabad akaratunkban képesek vagyunk erre.

"Mindenkit érnek keserű csalódások, és olykor mindenkit hatalmába kerít a csüggedés; amikor fájdalom az ember sorsa, és nehéz hinnie, hogy Isten még mindig jóságos segítője földi gyermekeinek; amikor annyira gyötrik a bajok, hogy inkább kívánja a halált, mint az életet. Ilyenkor sokan elengedik Isten kezét, és a kétely rabságába, a hitetlenség fogságába esnek. Ha ekkor megnyílna lelki szemük, és felfognák Isten intézkedéseit, megmentésükön fáradozó angyalokat látnának, akik lábukat az örök hegyeknél is erősebb alapra helyezik. És akkor új hit, új élet ébredne bennük. "

Mi volt Isten válasza Illés depressziójára? Az erre való válaszában mutatkozik meg szerető Isteni mivolta, hiszen szerető Barátként kereste fel Illést; és ez a hozzáállás ránk is vonatkozik: "Most sem szerette kevésbé, mint akkor, amikor imájára válaszként tűz lobbant az égből és fénnyel árasztotta el a hegytetőt. Most pedig, amikor Illés ott aludt, szelíd érintés és kedves hang ébresztette fel. Rémülten felugrott, mintha menekülni akarna. Megijedt, hogy az ellenség rátalált. De a fölébe hajló szánakozó arc nem ellenség arca volt, hanem baráté."

Mi az üzenete Istennek számunkra:

"A legsötétebb napokban se félj! Akkor sem, ha a látszat nagyon ijesztő. Higgy Istenben! Ő tudja, mire van szükséged. Nála van minden hatalom. Szeretete és könyörülete végtelen, kimeríthetetlen. Ne félj attól, hogy ígéretét nem váltja be! Ő az örök igazság. Soha nem változtatja meg szövetségét, amelyet az Őt szeretőkkel kötött. "

Miért beszéltünk Illésről? Mert tudjuk, hogy mennyire sok mindent tudott Isten általa elérni. Egyetlen emberként tökéletesen elég volt Isten számára tömegekkel szemben. Ma is, ha csak egy ember őszintén elhívatottnak érzi magát arra, hogy Istenért munkálkodjon, akkor az emberi hibák ellenére is meg fogja áldani Isten őt. Láthattuk Illés történetéből is bebizonyosodott: Isten az elhívatottakat teszi alkalmassá.  Mindenkinek más körülményei vannak, van aki tanul, van aki édesanya, vagy dolgozik. Hogyan szolgálhatunk mi Isten művében? Ha már az apró lehetőségekben tudunk beszélni Jézus szeretetéről, kedvesen és tisztelettel élünk embertársaink iránt, igyekszünk jót tenni, és sugározni magunkból egyfajta nyugodtságot, amelyet Krisztus békessége ad, akkor lehet csak egy apró "magot" ületünk el az emberek szívében, a többi a Szentlélek dolga. Megtettük az első lépést. Az is fontos, hogy ez Sátánnak nem fog tetszeni; biztosan fog adni nehézségeket, "hegyeket". De Illés történetéből is láthatjuk, hogy Isten szerető. Nem haraggal tekint ránk, és ha elcsüggedünk is, Ő akkor is nagyon szeret bennünket, és meg akar erősíteni.

Istennek pedig mindenre van válasza, szerető apaként gondol ránk. Hiszen ha mi bűnösként mindennél jobban tudjuk szeretni a gyermekeinket, vajon Isten tökéletes mivoltában mennyire tud szeretni bennünket? Mennyire vagyunk fontosak annak, aki az életét adta értünk?

http://www.nicelife.hu/cikkek/bizodalom/illesen.php

Bob Gass: Te nem mentheted meg magad!

„…ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” (Efézus 2:8)

Ha egy életmentő meg akar menteni, nagy hiba, ha segíteni próbálsz neki. Először ez talán nem tűnik problémának, hiszen végtére is általában arra szoktuk biztatni az embereket, hogy segítsenek magukon. De ha mély vízben kapálódzol, könnyen elfáradsz, és gyorsabban elsüllyedsz – sőt még másokat is lerántasz magaddal. Ezért mondja az életmentő, hogy hagyd abba a küszködést, és bízz benne.

 Értsd meg: Istennek nincs szüksége a te segítségedre ahhoz, hogy megmentsen!

A Biblia azt mondja: „Elvette bűneinket… és életre keltett Krisztusban. Ezt ő egyedül végezte el, a mi segítségünk nélkül… csak annyit kell tennünk, hogy bízunk benne… Isten ajándéka ez az elejétől a végéig!

Nem mi játsszuk a főszerepet. Ha rajtunk múlt volna, akkor most azzal kérkednénk, hogy mi tettük mindezt!” (Efézus 2:4-9 TM).

Amikor Nikodémusz elment Jézushoz, hogy a megváltásról beszélgessen vele, azt gondolta, Jézus majd azt fogja mondani, hogy bizonyos vallásos tantételeket és cselekedeteket kell betartania. Amit ez a kiváló vallási vezető képtelen volt felfogni, az a megváltás mindent átölelő lényege: hogy nem tudjuk kiérdemelni azt, hogy Isten elfogadjon. Őt nem fogják meghatni a jó cselekedeteink; az Ő szemében: „…minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha…”(Ézs64:6).

 Ez valóban alázatra késztető gondolat!

Robert Lowry írta: „Semmi sincs, ami engesztelés lenne bűneimért, csak Jézus vére. Összes jótettem sem elég, csak Jézus vére. Ó, drága ez az áradat, hófehérre mos engem. Semmi más ilyen forrást nem találok, csak Jézus vérét.”*

 Pál azt írja: „… Isten kegyelme… ingyen ajándék…” (Róma 3:24 NCV), és ezt az ajándékot ma neked is kínálja. Elfogadod? *

 Robert Lowry ismert énekét magyarul is énekeljük. Műfordítása: „Mi tisztít meg bűnömtől? Csak a bárány Jézus vére. Hol gyógyulok meg ebből? Jézusomnak sebeibe’! Ó, drága ez az ár, itt jóvá lesz a kár, itt megnyugszik lelkem a Bárány Jézus vérében.”

Ámen-Hős leszel!

Carl Eichhorn: Nagy dolgokat várj Istentõl!

Isten véghetetlen bõséggel mindent megcselekedhetik ... a mi bennünk munkálkodó erõ szerint.

(Ef 3, 20)

Az imádkozó ember csak akkor fordul bizalommal Istenhez, ha Isten csodálatos erejének megtapasztalásában él. Pál apostol megtapasztalta ezt az erõt. Általa lett az üldözõbõl Jézus nevének hitvallója. Amit senki nem tartott lehetségesnek, amit maga Pál is kizártnak tartott, azt Isten megtette. Ez az erõ szakadatlanul munkálkodott benne, ezért kiált fel így: "Mindenre van erõm a Krisztusban, aki engem megerõsít!" Máskor pedig: "Felettébb diadalmaskodunk az által, aki minket szeretett." Ezért bízott abban, hogy Isten mindent megtehet (2 Kor 9, 8); az apostol sziklaszilárdan hitte ezt. Imádkozásán, mint ragyogó korona, ott van Isten dicsõítése és imádása. Isten véghetetlen bõséggel mindent megtehet, azaz feljebb, mint valaha is megtapasztalhattuk.

Megtapasztaltuk már mi is Isten kegyelmének ezt a csodálatos erejét, amellyel új embert teremt? Új mederbe sodorta-e életünk folyamát ez az erõ? Megtörtént bennünk is az a nagy változás, amit Pál ezekkel a szavakkal ír le: "A régiek elmúltak, íme, újjá lett minden"? Amire semmiféle emberi rábeszélés vagy ékesszólás nem képes, amit az ember legjobb szándéka sem vihet véghez, azt elvégzi Isten hatalma. Elveszi belõlünk a kõszívet és ad helyette újat, mely készségesen követi az Õ vezetését. Azután naponta új erõt és új bátorságot ad arra, hogy legyõzzük a gonoszt. Segít elhordozni a nehézségeket. - Csak ha átéltük és mindig újra átéljük Istennek ezt az erejét, tudunk igazán bizalommal imádkozni.

Életünk legnagyobb csodája: az ember szívének megújulása. Aki ezt megtapasztalta, abban eldõlt az a kérdés, hogy léteznek-e csodák vagy sem, mert saját magában látja Isten csodálatos hatalmának legnagyobb bizonyítékát. Halálosan beteg lelke csodálatosan meggyógyult és most naponta Isten gyógyító erõibõl él. Aki a legnagyobbat megtette, hogyne tenné meg a többit is? És ahogyan megmentette az én lelkemet, úgy másokat is életre vezethet.

 Imádságunk meghallgatásában is túlmegy azon, amit kérünk vagy elgondolunk. Isten bennünk munkálkodó ereje által - ami által fenntart és mindenen átsegít - fogalmat alkothatunk arról, hogy ennek a hatalomnak nincs határa. Mindent úgy tud, és úgy akar irányítani az életünkben, hogy célhoz érjünk.

Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből

http://www.keresztenydalok.hu/ahitatok/eichorn

Ne félj! (1)

A NE FÉLJ -ek után keresek a Bibiliában.

Mózes első könyvében csak 8-szor fordul elő, Isten 4-szer mondja, üzeni, egyszer Ábrámnak, egyszer Hágárnak, egyszer Izsáknak és egyszer Jákóbnak.

 1Móz 15,1 – Ezek után az események után így szólt az ÚR Ábrámhoz látomásban: Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges.

 1Móz 21,17 – De Isten meghallotta a fiú hangját, Isten angyala pedig kiáltott a mennyből Hágárnak, és így szólt hozzá: Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját ott, ahol van.

 1Móz 26,24 – Azon az éjszakán megjelent neki az ÚR, és ezt mondta: Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak téged, megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért!

 1Móz 35,17 – A nehéz szülés közben ezt mondta neki a bába: Ne félj, mert most is fiad lett!

 1Móz 43,23 – Ő azt felelte: Legyetek nyugodtak, ne féljetek! Istenetek, atyátok Istene adta azt a kincset zsákjaitokba. A ti pénzetek eljutott hozzám. Majd kivezette hozzájuk Simeont.

 1Móz 46,3 – Ekkor azt mondta: Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott!

 1Móz 50,19 – De József így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én?

 1Móz 50,21 – Most hát ne féljetek, eltartalak én benneteket és gyermekeiteket! Így vigasztalta őket, és szívhez szólóan beszélt velük.

Miért is ne féljek? Amit Istenről megtudtam ezekből a bíztatásokból:

- Mert Isten pajzs, oltalom és jutalmat ad. Ezt azután mondja Isten Ábrámnak, miután kiszabadítja Lótot és nem fogad el jutalmat az emberektől.

- Mert meghallgat, ott ahol vagyok

- Velem van, megáld.

http://csendespercek.wordpress.com/2009/01/26/ne-felj-1/

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Beléptél az áldás időszakába, amelyben az ajtók megnyílnak olyan lehetőségekre, amelyek által szellemi és természetes szinten is előre haladhatsz. Meg fogsz lepődni és gyönyörködni fogsz, ahogy végigmész ezen a rendkívüli időszakon. Ez a kijelentés és megoldás ideje, mivel azok a dolgok, amik úgy tűntek, hogy túl vannak azon, amit meg tudsz ragadni, most a számodra elérhető körön belül lesznek, és a szabadság érzetét hozzák el, amelyre már nagyon vágytál. Közeledj Hozzám, mondja az Úr, mert Én világosságot adok, felismerést, és igazságot ott, ahol minden borongósan homályosnak látszott.

János 14:6 Jézus így válaszolt: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.

Ámen! Dicsőség Istennek mindenért!:)

Áldott, bekes hetveget kivanok es szeretettel kuldom Gyuri Naplojabol ezt a sokat igero, gyonyoru profeciat. :)

Készítette: Lisa Australia

Kereszteny dalok

A csodálatos fal

Ellenséges csapatok közeledtek a faluhoz. Az emberek szörnyű dolgokat beszéltek kegyetlenségükről. Sokan elmenekültek, és üresen hagyták házaikat. A falu szélén lakott egy öreg néni unokájával.

- Úgy gondolom - mondta a nagymama unokájának -, nekünk kell megvédelmezni a falut. Térdeljünk tehát le és imádkozzunk!
Elővette öreg imakönyvét, föltette szemüvegét és rákezdett az egyik egyházi énekre:
- Építs falat körénk és ments meg ellenségeinktől!
Ó nagymama, milyen jó lenne, ha a Jóisten valóban falat építene körénk! Annál inkább jó lenne ez, mert a mi házunk a legelső és itt lesznek a legéhesebbek a farkasok.
- Ne csüggedj, gyermekem, Istennél semmi sem lehetetlen, még ez is megtörténhet.
Közben odakint havazni kezdett. Föltámadt a szél és hordani kezdte a havat. Az ellenséges csapatok is megérkeztek. Ezt onnan tudták meg, hogy kiáltozást és jajgatást lehetett hallani a faluból. Egy teljes órán keresztül hallani lehetett a lovak dobogását és a puszták ropogását.
A nagymama házában azonban minden rendben volt. Egyetlen ellenséges katona se tette be a lábát. Nyugodtan lefeküdtek tehát és így várták a reggelt. Ekkor aztán fölkelt nagyanyó, és óvatosan kinyitotta a konyhaajtót. De mi az? Megvakult talán? Megdörzsöli szemét és sehogy se érti, miért nem lát az utcára. Hamarosan erre is rájött. A ház teljes hosszában egy hatalmas hóhegy emelkedett, amit a szél hordott össze, és teljesen elzárta a házat a világtól. Ez volt az a fal, amelyet Isten épített benne bízó gyermekei megmentésére. Így aztán megmenekültek az ellenség támadásától és megköszönték Istennek, hogy meghallgatta imádságukat.

Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Fortuna & Lorika.Győzött a Király..

JÉZUS ÉL !!!!!! ÖRÖKKÉ !!!!!!

Lukács Evangélium 14. fejezet: Krisztus követésének akadályai (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Luk. 14,1 És lőn [vagyis történt] mikor a főfarizeusok közül egynek [vagyis a farizeusok egyik vezetőjének] házához ment [Jézus] szombatnapon [sabbatkor vagyis a nyugalom napján, amely a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napja] kenyeret enni [azaz: bement ebédelni], azok [vagyis az ott lévők ez alatt] leselkednek vala Őutána [vagyis megfigyelték, és szemmel tartották őt].

Luk. 14,2 És ímé egy vízkóros ember vala Őelőtte [és állt meg előtte].

Luk. 14,3 És felelvén Jézus, szóla [és elkezdett beszélni] a törvénytudóknak és a farizeusoknak, mondván: Szabad-é [megengedett-e] szombatnapon [a nyugalom napján] gyógyítani?

Luk. 14,4 Azok pedig hallgatnak. És Ő megfogván [és kézen fogva] azt [a beteget, és rátette kezét], meggyógyítá [majd elküldte], és elbocsátá*

*Lukács beszámol arról, hogy a farizeusok közül többen meghívták az asztalukhoz, Ő pedig elfogadta a meghívásokat, annak ellenére, hogy pontosan ismerte szándékukat: „Kéré pedig őt egy a farizeusok közül, hogy ő vele egyék [és ebédre hívta őt]; annakokáért bemenvén a farizeus házába, leült enni [vagyis: ledőlt az asztalhoz]” (Luk. 7,36).

Egy másik alkalommal is: „… kéré őt egy farizeus [jelentése: elkülönülő, elzárkózó („szeparatista”), vagyis kirekesztően vallásos férfiak zárt csoportja, szektája], hogy ebédeljen nála. Bemenvén azért, leült enni [és asztalhoz telepedett, asztalhoz dőlt]” (Luk. 11,37)

Luk. 14,5 [Azután így szólt a törvénytanítókhoz és a farizeusokhoz], és felelvén nékik, monda: Ki az közületek, akinek szamara vagy ökre [vagy a fia] a kútba [vagy egy gödörbe] esik, és nem vonja [nem húzza-e] ki azt azonnal szombatnapon [a nyugalom napján]?

Luk. 14,6 És nem felelhetnek vala Őellene semmit ezekre, [mert nem tudtak erre mit felelni]*

*Az Úr Jézus a zsinagógában is a szeretett törvénye szerint cselekedett, gyógyítva, és szabadítva a szenvedőket: „És ímé, vala ott egy elszáradt [vagyis sorvadt, béna] kezű ember. És megkérdék őt, mondván: Ha szabad-e [megengedett dolog-e] szombatnapon (a nyugalom napján) gyógyítani? Hogy vádolhassák őt [és vádat emeljenek ellene].

Ő pedig monda nékik: Kicsoda közületek az az ember, akinek van egy juha [vagy báránya; birkája], és ha az szombatnapon a verembe [vagy egy gödörbe] esik, meg nem ragadja [és nem fogja meg; nem követ el mindent hogy kihúzza] és ki nem vonja [és nem húzza ki] azt? [pedig hát] mennyivel drágább [mennyivel többet ér, értékesebb; fontosabb; becsesebb; több] pedig az ember a juhnál! [vagy birkánál]. Szabad [megengedhető] tehát szombatnapon [is] jót [nemes, eszményi szép dolgot] cselekedni [és tenni].

Akkor monda annak az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá [és meggyógyult], és olyan éppé [és egészségessé] lőn, mint a másik. A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot tartának ellene, hogyan veszíthetnék el őt [és elhatározták, hogy végeznek vele, hogy megölik Jézust]” (Mát. 12,10-14).

Márk is bizonyságot tesz a történtekről, egyben figyelmeztet Isten Igéje, hogy a vallásos emberek a világiakkal, és a politikusokkal (Heródes-pártiak) együtt el akarják pusztítani az Úr Jézust (és a testét, azaz a kihívottak gyülekezetét): „És ismét beméne a zsinagógába, és vala ott egy megszáradt (egy sorvadt) kezű ember. És lesik vala őt (vagyis figyelték Jézust), hogy (vajon) meggyógyítja-e szombatnapon; hogy vádolhassák őt (és vádat emelhessenek ellene). Akkor monda a megszáradt (a sorvadt) kezű embernek: Állj elő a középre.

Azoknak pedig monda: Szabad-é szombatnapon jót vagy rosszat tenni? Lelket (vagyis életet) menteni, vagy kioltani? De azok hallgatnak vala. Ő pedig elnézvén őket haraggal, bánkódván (és sajnálta őket) szívük keménysége miatt, és monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult a keze és éppé lőn, mint a másik. Akkor a farizeusok kimenvén, a Heródes- pártiakkal (együtt) mindjárt tanácsot tartának ellene (hogyan végezzenek vele), hogy elveszítsék őt” (Márk. 3,1-6).

Lukács bizonyságtétele így hangzik: „Lőn pedig más szombaton is, hogy ő a zsinagógába méne és tanít, és vala ott egy ember, akinek a jobb keze száradt (sorvadt) volt. Az írástudók és farizeusok pedig leselkednek ő utána (és figyelték Jézust), ha vajon gyógyít-e majd szombatnapon, hogy vádat találjanak ellene (hogy ily módon találjanak valamit, amivel vádolhatják).

Ő pedig tudván (és ismerve) azoknak gondolatait, monda a száradt (a sorvadt) kezű embernek: Kelj fel és állj elő (a középre)! És (az) felkelvén, előáll. Monda azért nékik Jézus: Valamit kérdek tőletek: Szabad-é szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni? Az életet megtartani (és megmenteni), vagy elveszteni (és kioltani)? És körültekintve (és végignézve) mindnyájukon, monda az embernek (és így szólt a beteghez): Nyújtsd ki a kezedet! Az pedig úgy cselekedék (és kinyújtotta), és keze (meggyógyult, és) oly éppé lőn, mint a másik. Azok pedig eltelnek esztelenséggel (mert esztelen indulat szállta meg őket) és (arról) beszélgetnek vala egymás közt, hogy mit cselekedjenek (hogy mit tegyenek) Jézussal?” (Luk. 6,6-11).

És: „Erre a farizeusok közül néhányan ezt mondták: „Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot.” Mások így szóltak: „Hogyan tehetne bűnös (vagyis céltévesztett) ember ilyen jeleket?” És meghasonlás támadt köztük” (Ján. 9,16).

Már Dávid így prófétált erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10). „Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket.

(Más fordítás: Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek. Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat koholnak (és terveznek, titokban tartják tervüket, és); a kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve kikutathatatlan (mert kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve)” (Zsolt. 64,6-7).

A törvény így hangzott: „Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja (vagyis nyugalomnapja). Semmi dolgot se tégy (és semmiféle munkát ne végezz) azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod (se állatod), se jövevényed, aki a te kapuidon belől van. Mert hat napon teremté (és alkotta meg) az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék (vagyis megpihent). Azért megáldá az Úr a szombat napját (vagyis a nyugalom napját), és megszentelte (vagyis elkülönítette) azt” (2 Móz. 20,9-11).

 És Mózesen keresztül kijelenti Isten, hogy a nyugalom napja, a szabadítás napja: „Hat napon át munkálkodjál (és dolgozz), és végezd minden dolgodat (és mindenféle munkádat). De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja (azaz: nyugalomnapja). Semmi dolgot se tégy (és semmiféle munkát ne végezz) azon, se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad, és semminemű barmod (és semmiféle állatod), se jövevényed, aki a te kapuidon belől van, hogy megnyugodjék (és hadd pihenjen) a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad (vagyis hozzád hasonlóan). És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Egyiptom földén, és kihozott onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy a szombat napját (vagyis a nyugalom napját) megtartsad” (5 Móz. 5,13-15).

És azért adta az Úr, hogy felismerjék Őt. „És adtam nékik szombatjaimat (vagyis a nyugalom napjait) is, hogy legyenek jegyül köztem és ő közöttük (vagyis annak jeléül, hogy köztük vagyok, és) hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő megszentelőjük (és aki elkülöníti őket)” (Ezék. 20,12)

Luk. 14,7 És egy példázatot monda a hivatalosoknak [vagyis a meghívottaknak, és a vendégeknek], mikor észre vevé, mi módon [és hogyan keresik maguknak], és válogatják a fő helyeket [a díszhelyeket, azaz: az első helyen fekvést], mondván nékik:

Luk. 14,8 Mikor valaki lakodalomba hív [és meghív egy esküvői vacsorára], ne ülj [és ne dőlj le] a fő helyre; mert netalán náladnál nagyobb tiszteletben álló [vagy egy nálad fontosabb, és előkelőbb, egy megbecsülésnek örvendő, tisztelt, tiszteletre méltóbb] embert is hívott meg az,

Luk. 14,9 És eljövén [és mikor megérkezik] az, [és hozzád lép], aki mind téged, mind azt meghívta, ezt mondja majd néked: Engedd [és add át] ennek a helyet! És akkor szégyennel [és szégyenszemre] az utolsó helyre fogsz [kerülni], és ülni [és akkor neked szégyenkezve a legutolsó helyet kell elfoglalnod].

Luk. 14,10 Hanem mikor meghívnak, menj el és ülj le [vagyis dőlj le] az utolsó helyre; hogy mikor eljő [és belép majd] az, aki téged meghívott, ezt mondja néked: Barátom ülj feljebb [ülj előbbre egy jobb helyre]! Akkor néked [becsületed], és dicsőséged lesz azok előtt, [vagyis minden asztaltársad előtt] akik veled együtt ülnek [azaz: mindazok előtt, akikkel együtt dőltél asztalhoz, és így a többi vendég tisztelni fog].

Luk. 14,11 Mert mindenki, aki magát felmagasztalja [és fölemeli], megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik [és fölemeltetik]*

*És az Úr Jézus példázaton mutatja be az Isten előtti megalázkodást, és annak eredményét: „Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik  farizeus, és a másik vámszedő. A farizeus megállván, ily módon imádkozik magában: Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek (vagyis mint a többi ember), ragadozók (rablók), hamisak (gonoszok), paráznák, vagy mint ím, e vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát (és tizedet) adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek! Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogysem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (Luk. 18,10-14).

Mert: „Az embernek kevélysége megalázza őt; az alázatos pedig tisztességet nyer” (Péld. 29,23).

„A csúfolódókat ő megcsúfolja, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad” (Péld. 3,34).

Mert: „A megromlás előtt felfuvalkodik az ember elméje; a tisztesség előtt pedig alázatosság van (Más fordítás: Akire romlás vár, annak fölfuvalkodik a szíve, de akire dicsőség, az alázatos)” (Péld. 18,12).

Ezért jobb az: „Hogyha megaláznak, felmagasztalásnak mondod azt, és ő az alázatost megtartja” (Jób. 22,29).

 Azt tanácsolja a Szent Szellem, hogy: „Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas (erős) keze alatt, hogy felmagasztaljon (megdicsőítsen, és felemeljen) titeket annak idején (vagyis a maga idejében, a megfelelő időben. (1Pét 5,6).

„Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és Ő felmagasztal titeket” (Jak. 4,10).

Az emberek előtti megalázkodásra mutat példát az Úr Jézus: „Ti engem így hívtok: Mester, és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok. Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek” (Ján. 13,13-15).

Tehát: „… Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek (és mindenki) között (az) utolsó és mindeneknek (és mindenkinek) szolgája” (Márk. 9,35).

Az apostol is arra kéri a mindenkori hívőket, hogy: „Teljesítsétek be [tegyétek teljessé] az én örömömet, [azzal] hogy egyenlő indulattal [egyetértésben; egyet akarva; (és gondolva), közös lelkesedéssel] legyetek, ugyanazon [(agapé): Isten szerinti] szeretettel viseltetvén, egy érzésben [összeforrva], egyugyanazon indulattal lévén [ugyanarra törekedtek].

Más fordításban: [Ha igen, akkor, tegyétek meg, amire kérlek titeket! Ezzel nagy örömöt fogtok szerezni. Legyen a gondolkozásotok összhangban egymással, legyen bennetek ugyanaz az isteni szeretet egymás iránt, éljetek teljes egyetértésben, és ugyanarra a célra törekedjetek!] Semmit nem cselekedvén versengésből [vetélkedésből; önzésből; viszálykodásból; perlekedésre való hajlamból], sem hiábavaló [és hiú] dicsőségből [vagy önhittségből; se hiú dicsőségvágyból], hanem alázatosan egymást különbeknek [és kiválóbbnak] tartván [és többre becsülvén] ti magatoknál.

Más fordításban: [Ne irányítson benneteket az önzés, irigység, vagy büszkeség! Ellenkezőleg, alázatosak legyetek, és adjatok a másiknak több tiszteletet, mint amit magatoknak kívántok!]” Fil. 2,2-3).

Luk. 14,12 Monda pedig [Jézus] annak is, aki őt meghívta: Mikor ebédet vagy vacsorát készítesz [és adsz], ne hívd barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédjaidat; nehogy viszont ők is meghívjanak téged, és visszafizessék néked [mert akkor ezzel már megkaptad jutalmadat].

Luk. 14,13 Hanem mikor lakomát készítesz [ha vendégséget rendezel], hívd a szegényeket [a nincsteleneket, a koldusokat], csonkabonkákat [nyomorékokat, bénákat], sántákat, vakokat:

Luk. 14,14 És boldog leszel; mivelhogy nem fizethetik vissza néked [mert nincs miből visszafizetniük ezt neked, mert nincs miből viszonozniuk]; mert majd visszafizettetik néked [és meglesz a jutalmad] az igazak [vagyis a megigazultak] feltámadásakor*

*És így folytatja az Úr: „Ne csodálkozzatok ezen: mert eljő az óra, amelyben mindazok, akik a koporsókban (és a sírokban) vannak, meghallják az ő szavát. És kijőnek; akik a jót cselekedték, az élet feltámadására (vagyis az életre támadnak fel); akik pedig a gonoszt (vagyis a rosszat) művelték, a kárhozat feltámadására (azaz: az ítéletre támadnak fel)” (Ján. 5,28-29).

 „És ha csak azokkal tesztek jól, akik veletek jól tesznek, mi jutalmatok van [micsoda kegyelem van általatok]? Hiszen a bűnösök [(a célt eltévesztők] is ugyanazt cselekszik” (Luk. 6,33).

Hanem: „Oszd meg kenyeredet az éhezővel… Mert: ha kenyeret adsz az éhezőnek, és jól tartod a nyomorultat, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. Az ÚR vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz. (Ézs. 58,7-11).

Hát: „Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd! Ha van mit adnod, ne mondd embertársadnak: Menj el, jöjj holnap, majd akkor adok!” (Péld. 3,27-28)

Luk. 14,15 Hallván pedig ezeket egy [vendég] azok közül, akik ővele együtt ülnek vala, monda néki: Boldog az, aki eszik kenyeret az Isten országában [aki Isten országának, Isten királyságának a vendége; aki az Isten királyságában lakománál fog ülni].

Luk. 14,16 Ő pedig [így válaszolt, és] monda annak: Egy ember készíte nagy vacsorát, és sokakat [vagyis sok vendéget] meghíva;

Luk. 14,17 És elküldé (rab)szolgáját a vacsora idején, hogy megmondja a hivatalosoknak [vagyis a meghívottaknak]: Jertek el, mert immár minden kész [mert minden elkészült]!

Luk. 14,18 És mindnyájan egyenlőképpen kezdék magukat mentegetni. Az első monda néki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy azt meglássam [vagyis földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem]; kérlek téged, ments ki engem!

Luk. 14,19 És másik monda: Öt [pár] iga [vagyis igavonó] ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat megpróbáljam [és most megyek kipróbálni]; kérlek téged, ments ki engem!

Luk. 14,20 A másik pedig monda: Feleséget vettem [most nősültem, most házasodtam], és azért nem mehetek.

Luk. 14,21 Mikor azért az a szolga haza ment, megmondá [és jelentette] ezeket az ő urának. Akkor megharagudván [és haragra gerjedt] a gazda [vagyis a ház ura és megparancsolta, és], monda az ő szolgájának. [Siess, és] eredj hamar a város [útjaira], és az utcáira és szorosaira [tereire és sikátoraira, és az útkereszteződésekre], és a szegényeket, csonkabonkákat [nyomorékokat], sántákat és vakokat hozd be ide. [és vezesd be ide a koldusokat a mellékutcákból]

Luk. 14,22 És [később jelentette, és] monda a szolga: Uram, meglett [megtörtént, megtettem] amint parancsoltad, és mégis van hely.

Luk. 14,23 Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez [és a kerítésekhez; és az ösvényekre], és kényszeríts bejőni mindenkit [és kényszerítsd az embereket, hogy jöjjenek el, és unszolj mindenkit, hogy bejöjjön], hogy megteljék az én házam.

Luk. 14,24 Mert mondom néktek, hogy senki azok közül a hivatalos férfiak közül [akiket meghívtam] meg nem kóstolja az én vacsorámat*

*Máté így írja le a példázatot: „És megszólalván Jézus, ismét példázatokban [(parabolé):hasonlat, példa, jelkép; allegória; talány] beszél vala nékik, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa [az Egek (Istenének) Királysága] a királyhoz, aki az ő fiának menyegzőt szerze [aki esküvői vacsorát rendezett fiának, aki lakodalmat készített]. És elküldé (rab)szolgáit, hogy meghívják azokat, akik a menyegzőre hivatalosak valának [hogy hívják össze a meghívottakat]; de [ők] nem akarnak vala eljőni. Ismét külde más (rab)szolgákat, [s azt üzente] mondván: Mondjátok meg a hivatalosoknak [a meghívottaknak]: Ímé, ebédemet [a lakomát] elkészítettem [a vacsora elkészült; Látjátok, a legfinomabb ételeket készítettem el nektek], tulkaim [és ökreim] és hizlalt állataim levágva vannak, és kész minden; jertek el a menyegzőre [az esküvői vacsorára; a lakodalomba].

De azok nem törődvén vele [a meghívottak azonban nem hallgattak rá; nem törődtek a hívással], elmenének, az egyik a maga szántóföldjére, a másik a maga kereskedésébe, [és az üzlete után nézett]. A többiek [(loipoi): a megmaradtak, meghagyottak, a maradék] pedig megfogván [megragadták] az ő [a király] (rab)szolgáit, bántalmazták [megverték, erőszakoskodtak velük; gyalázattal illették] és megölték őket. Meghallván pedig ezt a király, megharaguvék [haragra gerjedt; haragra gyulladt], és elküldvén hadait [seregeit; csapatait; katonáit; kivezényelte hadseregét], azokat a gyilkosokat elveszté [elpusztította; megölette; felkoncoltatta], és azoknak városait fölégeté [felgyújtatta]. Akkor monda az ő (rab)szolgáinak: A menyegző [az esküvői vacsora; a lakoma] ugyan készen van, de a hivatalosok [a meghívottak] nem valának méltók [rá].

Menjetek azért a keresztutakra [útkereszteződésekhez; a bekötő utakra], és akiket csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe [az esküvői vacsorára, a lakodalomra]. És kimenvén [szét is mentek] azok a (rab)szolgák az utakra, begyűjték mind [vagyis mindenkit behívtak; összegyűjtöttek] akiket csak találtak vala, jókat és gonoszokat [(ponérosz): rossz, káros, gonosz, semmirekellő, hitványakat] egyaránt. És megtelék a menyegző [a lakodalmas ház; a menyegzői terem] vendégekkel [(anakeimai): asztalhoz dőlőkkel].

Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse [megszemlélje] a vendégeket; [az asztalhoz dőlőket], és láta [és észrevett] ott egy embert, akinek nem vala menyegzői ruhája [aki nem volt lakodalmas ruhába öltözve]. És monda néki: Barátom, mi módon jöttél [hogy kerültél] ide [hogyan jöhettél be ide], holott nincsen menyegzői [vagyis lakodalmas] ruhád? Az pedig hallgat [és néma maradt]. Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek [és dobjátok ki] őt a külső sötétségre; ott lészen sírás [jajgatás] és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak a hivatalosok [az elhívottak; mert sok ember kap meghívást], de kevesen a választottak [de kevés van kiválasztva]” (Mát. 22,1-14).

 „Ekképpen [így] lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók; mert sokan vannak a hivatalosok [mert sok a meghívott], de kevesen a választottak [de kevés a kiválasztott]” (Mát. 20,16).

És hogy milyen ruhában kell lennünk a menyegzőn, arról így szól a Szent Szellem: „Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki (és ujjongjunk és dicsőítsük Őt), mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát (felkészült menyasszonya). És adatott annak (és megadatott neki), hogy felöltözzék (vagyis körbetekerje magát) tiszta és ragyogó fehér (lamprosz: fényes, tündöklő) gyolcsba; mert a fehér (fényes, tündöklő) gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei (a megigazulás tetteit jelenti). És monda nékem: Írd meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak (a meghívottak). És monda nékem: Ezek az Istennek igaz beszédei (aléthinosz: igaz (nem hamis); valóságos igéi)” (Jel. 19,7-9).

 És így folytatódik a kijelentés: „De [azt] mondom néktek, hogy sokan eljőnek [sokan fognak érkezni] napkeletről és napnyugatról [is], és letelepednek [és asztalhoz dőlnek] Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában [az Egek (Istenének) királyságában]. Ez ország fiai pedig [akik pedig Isten országa fiainak tartják magukat] kivettetnek. [Más fordítás: De azokat, akiket a királyság illetne, hogy e királyság fiai legyenek, ki fogják dobni] a külső sötétségre. holott lészen sírás (jajgatás, siránkozás) és fogaknak csikorgatása” (Mát. 8,11-12).

Bizony: „Ott (és akkor) lesz sírás és fogak csikorgatása, mikor látjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákóbot, és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat pedig kirekesztve (onnan). És (akkor) (el)jőnek napkeletről és napnyugatról, és északról és délről, és az Isten országában letelepednek (az asztalhoz)” (Luk. 13,28-29).

 Mert beteljesül az Írás, amely kimondja: „És teszem minden hegyemet úttá (és mert minden hegyen utat készítek), és ösvényeim magasak lesznek (és kimagaslanak az országutak). Ímé, ezek messziről (vagyis messze földről) jönnek ímé, amazok észak és a tenger felől (és nyugat felől), és amazok Sinnek (Jelentése: sár, szenny, mocsár, iszap, láp; iszapos, agyagos; az ingovány városa v. vidéke) földéről! Ujjongjatok egek, és föld örvendezz (és vigadozz), ujjongva énekeljetek (és törjetek ki ujjongásba) hegyek; mert megvígasztalá (és megszánta) népét az Úr, és könyörül szegényein (a nyomorultakon)!” (Ésa. 49,11-13).

De: „Ha valaki hallja az igét [a (logoszt)] a mennyeknek országáról [az Isten királyságáról] és nem érti [meg, de nem jut belátáshoz; de meg nem szívleli], eljő a gonosz és elkapja [elrabolja tőle; elragadja] azt, ami annak szívébe [vagyis bensőjébe] vettetett vala. Ez az, amely az útfélre esett. Amely pedig a tövisek [a szúrós bogáncs] közé esett [és hullott], ez az, aki hallja [és meghallgatja] az igét [a (logoszt)]. De e világnak [de a kor, (aión): a világ(korszak)] gondja [a világ dolgai miatti aggodalom, aggódás, gondoskodás és törekvés] és a [csalóka] gazdagságnak csalárdsága [csábítása] elfojtja az igét [(logoszt)]. És gyümölcsöt nem terem [és meddő marad]” (Mát. 13,19.22).

„Annakokáért mondom néktek, hogy elvétetik tőletek [elveszítitek, elragadtatik] az Istennek országa/át [az Istenkirályságát], és oly népnek [nemzetnek; a pogány népnek] adatik, amely megtermi annak gyümölcsét” (Mát. 21,43).

Pál apostolon keresztül így szól a Szent Szellem: „Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk” (Csel. 13,46).

És: „Aki hiszen [aki hitre jut] és bemeritkezik [alámerítkezik], üdvözül [az mind megszabadul; megmenekül]; aki pedig nem hiszen, elkárhozik [A görög kifejezés mondanivalója: a kárt hozó – a sátán – hatalma alatt marad, és az elvész]” (Márk. 16,16).

Mert: „Senki sem szolgálhat [senki sem lehet rabszolgája] két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli [ellenszenvet érez iránta], és a másikat szereti [teljesen odaszánja magát]; vagy az egyikhez ragaszkodik [tiszteli], és a másikat megveti [megutálja, lenézi, lekicsinyli]. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak [e világnak]” (Mát. 6,24).

És beteljesedett a prófécia: Készít majd a Seregek URa ezen a hegyen minden népnek lakomát zsíros falatokból, lakomát újborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult újborokból. Ezen a hegyen leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót, amely betakart minden nemzetet” (Ésa. 25,6-7).

És ez a hegy: a Golgota (ami Hegy Jeruzsálemen kívül), ahol a megváltás megtörtént. Erről így számol be az Evangélium: „Mikor pedig elmenének a helyre, mely Koponya helyének mondatik, ott megfeszítik őt (az Úr Jézust)…” (Luk. 23,33).

És mielőtt meghalt, kijelentette az Úr: … Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte szellemét” (Ján. 19,30)

Luk. 14,25 Megy vala pedig ő vele nagy sokaság [és hatalmas tömeg kísérte Jézust]; és megfordulván, monda azoknak:

Luk. 14,26 Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli [a görög szöveg mondanivalója: vagyis nem szereti kevésbé] az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét [a saját életét] is, nem lehet az én tanítványom.

 [Más fordítás: Ha valaki hozzám jön, és nem szeret jobban engem, mint a saját apját, anyját, feleségét, gyermekeit, és testvéreit, sőt az életénél is jobban, az nem lehet a tanítványom, mert nem képes a tanítványommá válni].

Luk. 14,27 És valaki [nem veszi fel] nem hordozza az ő keresztjét [kínoszlopát, vagyis nem vállalja a halálnak kitettséget, és nem tagadja meg önmagát], és énutánam jő [vagyis: és úgy nem jön utánam], nem lehet az én tanítványom [mert nem képes a tanítványommá válni]*

*Mert: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet [(eiréné): a veszély érzetétől való mentességet, és háborítatlanságot] bocsássak [és hozzak] e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak [hozzak], hanem hogy fegyvert [(harci) kardot vetni jöttem]. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja [hogy szétválasszam, és egymás ellen fordítsam az embert és atyját], a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa [anyósa] közt; És hogy az embernek ellensége legyen az ő [saját] háznépe [tulajdon családja lesz az ellensége].

Aki inkább szereti [(phileó): jobban kedveli; kedvét leli, (A szó a szeretet lelki-érzelmi jellegét emeli ki főképp: ragaszkodás, vonzalom, szimpátia] atyját és anyját [jobban ragaszkodik apjához vagy anyjához], hogysem engemet [semmint hozzám], nem méltó én hozzám. És aki inkább szereti [jobban ragaszkodik; jobban kedveli] fiát és leányát, hogysem engemet [mint hozzám], nem méltó én hozzám. És a ki föl nem veszi [vállára; aki nem fogadja el] az ő keresztjét (sztaurosz): kínkaróját naponta, //képletesen: halálnak kitettség, azaz önmegtagadás//] és úgy nem követ [nem kísér] engem [nem csatlakozik hozzám, és nem jön azzal utánam,], nem méltó én hozzám [ugyancsak nem érdemli meg, hogy hozzám tartozzon]. Aki megtalálja az ő életét [aki próbálja megtartani az életét], elveszti [pusztulásba viszi] azt; és aki elveszti [pusztulásba viszi] az ő életét én érettem [én miattam], megtalálja [és megmenti] azt” (Mát. 10,34-39).

„Mert (ha) valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között (és előtt), az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljő az ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal” (Márk. 8,38).

Már Mózesen keresztül figyelmeztet a Szent Szellem: „Ha testvéred, a te anyádnak fia, vagy a te fiad vagy leányod, vagy a kebleden lévő (kedvelt) feleséged, vagy lelki-testi barátod titkon csalogat, mondván: Nosza, menjünk és tiszteljünk idegen isteneket, akiket nem ismertetek sem te, sem atyáid. Ama népek istenei közül, akik körültetek vannak, közel hozzád vagy távol tőled, a földnek egyik végétől a másik végéig: Ne engedj néki, és ne hallgass reá, ne nézz reá szánalommal, ne kíméld, és ne rejtegesd őt” (5 Móz. 13,6-8).

Ezért beszél Léviről (jelentése: kísér, csatlakozik, kötődik) – példaként minden hívő számára – így prófétál Mózes: „Aki azt mondta az ő atyjáról és anyjáról. Nem láttam őt. És az ő atyjafiait nem ismerte, fiaival sem gondolt (nem néz se apjára, se anyjára, nem ismerte el testvéreit, nem akart tudni fiairól); mert megtartották a te beszédedet (parancsodat), és ragaszkodtak szövetségedhez (és megőrizték)” (5 Móz. 33,9).

Pál apostol így bátorítja Timóteust, és a minden időben élő, Istent szeretőket: „Ne szégyeneld hát a mi Urunk bizonyságtételét (a mi Urunkról szóló bizonyságtételt), se engem, az ő foglyát; hanem (velem) együtt szenvedj az evangéliumért Istennek hatalma szerint (Isten ereje által)” (2 Tim. 1,8).

A feltámadott Úr ígérete: „Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt” (Jel. 3,5).

Ezt tudva így bátorít az apostol: „Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van” (Zsid. 10,35).

„És Péter kezdé mondani néki: Ímé, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Jézus pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, senki sincs, aki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit én érettem és az evangéliumért. Aki száz annyit ne kapna most ebben az időben (és ebben a világban), házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldöztetésekkel együtt; a jövendő világon pedig örök életet.” (Márk. 10,28-30).

Mert: „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe (trónusomon) üljön velem (együtt), amint én is győztem és ültem/ülök az én Atyámmal az ő királyiszékében (az ő trónusán)” (Jel. 3,21).

És: „… ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek (a régire nem is emlékeznek, és senkinek), még csak észbe sem jutnak; Hanem (ezért) örüljetek (és vigadjatok) és örvendjetek azoknak mindörökké, amelyeket én teremtek; mert ímé, Jeruzsálemet vígassággá teremtem, és az ő  népét örömmé (örömre)” (Ésa. 65,17-18).

És Lukács ismét bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét (sztaurosz): kínkaróját naponta, //képletesen: halálnak kitettség, azaz önmegtagadás// minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani (menteni) az ő életét (önmagát), elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét (önmagát) én érettem, az megtartja (megmenti) azt. Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, önmagát pedig elveszti, vagy magában kárt vall (vagy magát romlásba viszi)?” (Luk. 9,23-25).

A Máté írása szerinti Evangélium jelenti ki, hogy mikor és miért szólt így az Úr Jézus: „… kezdé Jézus jelenteni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni. És Péter előfogván (magához vonta) őt, kezdé feddeni, mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik (nem történhet) ez meg te véled. Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem (botránkoztatsz engem, csapdát állítasz nekem); mert nem gondolsz az Isten dolgaira (és nem az Isten szerint gondolkozol), hanem az emberi dolgokra (az emberek szerint). Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, (sztaurosz): kínkaróját naponta, //képletesen: halálnak kitettség, azaz önmegtagadás// és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani (menteni) az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem (és az evangéliumért), megtalálja (megmenti) azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall (az élete kárt szenved)? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért (életéért)?” (Mát. 16,21-26).

Mert: „Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal (ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg), csak egymaga marad; ha pedig el//meg//hal, sok gyümölcsöt terem (sokszoros termést hoz). Aki szereti a maga életét, elveszti azt (elpusztítja, romlásba viszi); és aki gyűlöli (miszeó: kevésbé szereti, vagy választja) a maga életét e világon, örök életre tartja (őrzi) meg azt. Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya” (Ján. 12,24-26).

Mert: „Valaki igyekezik (törekszik) az ő életét megtartani (megőrizni), elveszti (elpusztítja, romlásba viszi) azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti (dzóogoneó): megtartja, életben tartja, életre kelti) azt” (Luk. 17,33).

Az apostolok is így: „Erősítették a tanítványok lelkét (a tanítványokat), intvén (és bátorították őket), hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon (sok nyomorúságon, szorongattatáson, üldözésen) által kell nékünk az Isten országába bemennünk” (Csel. 14,22).

De: „… senki meg ne tántorodjék ama szorongattatások között (a mostani megpróbáltatásokban); mert ti magatok tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk. Mert mikor közöttetek valánk is, előre megmondtuk néktek, hogy szorongattatásnak leszünk kitéve (hogy üldözni fognak minket); amint meg is történt, és tudjátok (és amint tapasztaltátok)” (1 Thess. 3,3-4).

„De mindazok is, akik kegyesen (vagyis Istenben való hitben) akarnak élni Krisztus Jézusban, (szintén) üldöztetni fognak” (2 Tim. 3,12)

Luk. 14,28 Mert ha közületek valaki tornyot akar építeni, nemde először leülvén felszámítja [vagyis kiszámítja] a költséget, ha van-é mivel elvégezze [hogy telik-e mindenre a befejezésig]?

Luk. 14,29 Nehogy minekutána fundamentumot [vagyis alapot] vetett, és elvégezni nem bírja [vagyis teljesen befejezni nem képes], csúfolni [és gúnyolni] kezdje őt mindenki, aki látja,

Luk. 14,30 Ezt mondván: Ez az ember elkezdette az építést, és nem bírta véghezvinni [nem volt képes teljesen befejezni]!

Luk. 14,31 Vagy valamely király, [harcra készül egy másik királlyal szemben], és mikor háborúba megy, hogy egy másik királlyal megütközzék, [vagyis ha az egyik király elindul, hogy egy másik királlyal csatában mérje össze erejét] nemde leülvén először tanácskozik, hogy tízezerrel szembeszállhat-é azzal, aki ő ellene húszezerrel jött [és harcolhat-e tízezer emberrel az ellen, aki húszezerrel jön ellene]?

Luk. 14,32 Mert különben még mikor amaz távol van, követséget küldvén, megkérdezi a békefeltételeket [Más fordítás: Mert ha nem tudja felvenni a harcot ellene, akkor követeket küld az ellenséghez, amíg a másik király még távol van, és békét kér]*

*Már a prófétán keresztül így figyelmeztet az Úr: „Mert az eszes tanácsokkal viselhetsz hadat hasznodra; és a megmaradás a tanácsosok sokasága által van. (Más fordítás: Irányítás kell a hadviseléshez, és segítséget jelent a sok tanácsadó” (Péld. 24,6).

A prédikátor pedig azt mondja, hogy: „Ilyen bölcsességet is láttam a nap alatt, és nagyon rám nehezedett: Tudniillik, hogy egy kicsiny város volt, és abban kevés ember volt, és eljött az ellen hatalmas király, és azt körülvette, és az ellen nagy erősségeket épített. És találtatott abban egy szegény ember, aki bölcs volt, és az ő bölcsességével a várost megszabadította; de senki meg nem emlékezett arról a szegény emberről (és nem törődtek tovább vele).

Akkor ezt mondtam: Többet ér a bölcsesség a hatalomnál, de a szegények bölcsességét mégis megvetik, és nem hallgatnak beszédükre. (pedig) A bölcsek nyugodt szavaira kell inkább hallgatni, mint az ostobák közt uralkodónak a kiabálására. (mert) Többet ér a bölcsesség a harci eszközöknél…”(Préd. 9,15-20)

Luk. 14,33 Ezenképpen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden [anyagi és szellemi] javaitól, [a körülményeitől, az anyagi javaitól, birtokaitól, a számára lehetséges, megengedett dolgoktól, saját kezdeményezéseitől, az nem képes, ezért] nem [is] lehet az én tanítványom*

*Mert: „… Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint [és hátrafelé nézeget], nem alkalmas az Isten országára [az nem való az Isten királyságába]” (Luk. 9,62).

„Akkor… Péter, monda néki: Ímé, mi elhagytunk mindent (és mindenünket) és követtünk téged: mink lesz hát minékünk [velünk mi lesz, és mi lesz a jutalmunk]? (Jézus pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek), hogy aki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért (vagyis én érettem és az evangéliumért, és az Isten országáért), mindaz száz annyit vészen [százszor annyit kap vissza most ebben az időben (és ebben a világban). Házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldöztetésekkel együtt], és örökség szerint nyer örök életet [vagyis a jövendő világon pedig természetfeletti, soha el nem múló életet kap osztályrészül]” (Mát. 19,27.29)^.

Hát: „Ti azért bátorságosok (erősek) legyetek, kezeiteket le ne eresszétek (és ne lankadjatok el), mert a ti munkátoknak (tetteiteknek) jutalma van” (2 Krón. 15,7).

Mert így szól az ígéret: „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe (trónusomon) üljön velem (együtt), amint én is győztem és ültem/ülök az én Atyámmal (együtt) az ő királyiszékében (az ő trónusán)” (Jel. 3,21).

És: „… ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek (a régire nem is emlékeznek, és senkinek), még csak észbe sem jutnak; Hanem (ezért) örüljetek (és vigadjatok) és örvendjetek azoknak mindörökké, amelyeket én teremtek; mert ímé, Jeruzsálemet vígassággá teremtem, és az ő  népét örömmé (örömre)” (Ésa. 65,17-18).

Az apostol ismerve az Úr Jézus kijelentését, ilyen megvallást tesz: „De amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak [veszteségnek] ítéltem. [Ám amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem (akadálynak tartom)]. Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus [fönséges] ismeretének [túláradó] gazdagsága miatt [páratlan nagyságáért]: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem,

[Más fordítás: Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak ismeretéhez mérten (mindent fölülmúló voltáért) mindent szemétnek (veszteségnek) tartok. Érte mindent elvetettem (veszni hagytam), sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam, és benne élhessek].

»Új fordítás: Mivel hiszek Krisztusban, Isten elfogad engem. Ez azonban nem a miatt van, mert igyekeztem a Törvényt betartani. Isten ugyanis a hitem miatt fogad el. Sőt ezenfelül most is kárnak ítélek mindent, az én Uram Jézus Krisztus ismeretének mindent túlhaladó értékéért. Őérette mindent kárbaveszni hagytam és szemétnek ítélek, csakhogy a Krisztust megnyerjem«” (Fil. 3,7-8)^.

„De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén [nekifeszülve; nekilendülve], célegyenest igyekszem [és futok egyenest a cél felé] az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára” (Fil. 3,14).

Egy előképben így szól az Úr azokhoz, akik már Krisztusnak szentelték az életüket: Az egész időn át, amelyre az Úrnak szentelte magát, megholtnak testéhez be ne menjen. Se atyjának, se anyjának, se fiú- se leánytestvéreinek holttestével meg ne fertőztesse (tisztátalanná ne tegye) magát, mikor meghalnak, mert az ő Istenének nazireussága (mert Istennek szentelt haj) van az ő fején. Az ő nazireusságának egész idejében szent legyen az Úrnak, (és az Úrnak legyen szentelve, a világtól el legyen különítve)” (4 Móz. 6,6-8).

És hogy kik a holtak, arról Pál apostolon keresztül szól a Szent Szellem:  „És titeket, kik holtak valátok a bűnökben [akiket halottakká tettek az elesések; (paraptóma): hibás lépés, botlás, baklövés, melléfogás] és a ti (hús)testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített [életre keltett] együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket, [az után, hogy minden elesésünket megbocsátotta].” (Kol. 2,13).

Ezért nem a közösség vállalás a cél, hanem a Megváltó szeretete: „Én is, amikor megérkeztem hozzátok testvéreim, [atyámfiai] nem úgy érkeztem, [nem azért mentem] mint aki ékesszólás [keresett szavak; magasröptű (fellengző) beszéd] vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten [Krisztus] bizonyságtételét. [misztériumát; szent titkát; tanúságtételét]. Mert úgy határoztam, [döntöttem] hogy nem tudok közöttetek másról, [nem akarok semmiről sem tudni] csak Jézus Krisztusról, [még pedig] róla is, mint a megfeszítettről. [oszlopra feszítettről]” (1Kor. 2,1-2).

Már a próféta által s meghirdette az Úr, hogy: „Aki követi az igazságot és az irgalmasságot, nyer életet, igazságot és tisztességet, (Más fordítás: Akinek életvezetését a szeretet, jóakarat, hit és istenfélelem vezeti, az megigazulást nyer, és természetfeletti életet)” (Péld. 21,21)

Luk. 14,34 Jó [alkalmas, megfelelő; hasznos, kiváló, és előnyös] a só: de ha a só megízetlenül [ha elveszti az ízét, akkor ostobának bizonyul, és bolonddá válik], és akkor mivel sózzák meg [hogyan tudják azt visszaadni]?

Luk. 14,35 Sem a földre, sem a trágyára nem alkalmas [és nem megfelelő, vagy hasznos]: kivetik [és kidobják] azt. Akinek van füle a hallásra, hallja [az hallja meg]*

*Az Úr Jézus így szól a mindenkori tanítványihoz: „Ti vagytok a földnek sója, ha pedig a só megízetlenül [az eredeti szövegben szó szerint: ha a só megbolondul /ostobává/erőtlenné válik, vagyis: elgyengül, elveszti erejét)], mivel sózzák meg [mivel lehetne ízét/erejét visszaadni]? Nem jó azután semmire [Semmi ereje nincs többé, nem győz, hanem másra nem való], hanem hogy kidobják és eltapossák [széttiporják] az emberek” (Mát. 5,13).

Még teljesebbé teszi a kijelentést Márk: „Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat (áldozati ajándék) sóval sózatik meg. Jó a só: de ha a só ízét veszti (ízetlenné válik; ostobává/erőtlenné válik, vagyis: elgyengül, elveszti erejét), mivel adtok ízt néki (hogyan adjátok vissza az ízét)? Legyen bennetek só, és legyetek (éljetek) békében egymással” (Márk. 9,49-50).

Jóbon keresztül pedig így szól a Szent Szellem: „Vajon ízetlen, sótalan étket eszik-e az ember; avagy kellemes íze van-e a tojásfehérnek (vagy a nyers tojásnak)? Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér (és mint a romlott étel)!” (Jób. 6,6-7).

A törvény kimondja, hogy: „Minden te ételáldozatodat pedig sózd meg sóval, és a te ételáldozatodból soha el ne maradjon a te Istened szövetségének sója; minden te áldozatodhoz sót adj (Minden áldozatodat sóval mutasd be)” (3 Móz. 2,13).

És hogy kik az áldozati ajándékok, arról így beszél Pál apostol,: „… emlékeztetvén titeket az Istentől nékem adott kegyelem által, hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek” (Róm. 15,16).

 Így inti Pál apostol a mindenkori hívőket: „Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók (kívülállók) irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván (a kedvező alkalmakat jól használjátok fel). A ti beszédetek mindenkor kellemetes (kedves) legyen, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mi módon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek (és hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni)” (Kol. 4,5-6).

Az Úr Jézus figyelmezteti tanítványait – kijelentve azt is, hogy mit jelent a só – vagyis hogy a Szent Szellem ereje – nélkül  nem tudnak eredményesen tanúskodni mellette: „És velük összejövén (és amikor együtt volt velük), meghagyá (megparancsolta) nékik, hogy el ne menjenek (ne távozzanak el) Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem. Hogy János ugyan vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. (és) vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,4-5.8).

Már a prófécia így hangzott, mert:„Nektek tudnotok kellene, hogy az ÚR, Izráel Istene Dávidnak és fiának adta Izráel királyságát, sónak szövetsége (vagyis a Szent Szellem ereje) által” (2Krón. 13,5).

Hiszen így szólt az ÚR Dávidhoz: „Ha majd letelik az időd, és pihenni térsz őseidhez, fölemelem majd az egyik fiadat, és szilárddá teszem az ő királyságát. Ő épít nekem házat, én pedig megerősítem a trónját örökre. Atyja leszek neki, és ő a fiam lesz. Nem vonom meg tőle szeretetemet, ahogyan megvontam elődödtől, hanem házam és királyságom szolgálatába állítom örökre, és trónja örökké szilárd lesz” (1Krón. 17,11-14).

„Ő így szólít engem: Atyám vagy te; én Istenem és szabadításom kősziklája! Én meg elsőszülöttemmé teszem őt és feljebbvalóvá a föld királyainál. Örökké megtartom néki az én kegyelmemet (és szeretetemet), és az én szövetségem bizonyos (és állandó) marad ő vele. És az ő magvát örökkévalóvá teszem, és az ő királyi székét, mint az egeknek napjait” (Zsolt. 89,27-30).

És Dávid fiáról – aki a Krisztus – ezt mondja a Szent Szellem: „Viszont mikor behozza az ő elsőszülöttét a világba, így szól: És imádják őt az Istennek minden angyalai. Ámde a Fiúról így: A te királyi széked (a te trónusod) óh, Isten örökkön örökké (megáll). Igazságnak pálcája a te országodnak pálcája (a te királyi pálcád)” (Zsid. 1,6.8)

Hallelujah Néked mennyei Atyám

Meg akar tartani az Atya

„Ekképpen a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsinyek közül.”

(Máté evangéliuma 18. fejezet 14. vers)

Az evangélium minden szava Isten végtelen szeretetét hirdeti, aminek megtestesült bizonyítéka Jézus megjelenése bűnös földi világunkban, hogy minden ember előtt nyilvánvalóvá legyen: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján. 3:16)

Igen, ez a Szentírás központi üzenete. Ahogy, a ma reggeli igeverset megelőző szakaszban Jézus mondja; „Ha valamely embernek száz juha van, és egy azok közül eltévelyedik: vajon a kilencvenkilencet nem hagyja-é ott, és a hegyekre menvén, nem keresi-é azt, a melyik eltévelyedett? (12.vers)

Ő eljött, hogy megkeressen és visszaterelgessen a nyájhoz.

Ez az evangéliumi isteni-pásztorkép azonban különbözik az általunk ismert pásztorképtől. Ő szelíden kérleli a bárányokat, és ahogy mondja: „Az én juhaim hallják az én szómat” (Ján.10:27).

Jézus azt szeretné, hogy önszántunkból kövessük Őt és ne csak valamiféle csordaszellem, vagy a csaholó komondoroktól való félelem miatt.

Ezért először is arra hívja fel a figyelmünket; lássuk be, eltávolodtunk Tőle és a naponként elkövetett bűneink csak még távolabb sodornak „lelkünk pásztorától” (1Pét.2:25)

Ezeket a bűnöket „lehet titkolni, tagadni, leplezni apa, anya, feleség, gyermekek és barátok előtt; lehet, hogy egyáltalán nem gyanítja senki sem, de a mennyei lények előtt leplezetlen. A legsötétebb éj sötétje, minden álnok, titkos mesterkedés sem képes egyetlen gondolatot sem eltakarni az Örökkévaló elől. Isten pontos feljegyzést őriz minden hamis számvetésről és minden tisztességtelen ügyről. Őt nem téveszti meg a kegyesség látszata.” (E.G.White. Nagy Küzdelem

S valóban, milyen jó lenne; „Ha a látható és láthatatlan világot elválasztó lepel fellebbenhetne, és az ember láthatná, amint egy angyal feljegyez minden szót és tettet, amely az ítéletkor ismét előkerül, naponta mennyi szó maradna kimondatlanul és mennyi cselekedet elvégezetlenül!”

Igen az Atya meg akar és meg fog tartani, de csak akkor, ha hagyod magad.

Ezért ne késlekedj követni őt. És ha már megragadtad kezét ne engedd el soha! Mert Ő megígérte: „én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.” (Ján.10:28)

Bejegyezte: Szilárd