Luk. 13,1 Jövének pedig
ugyanazon időben némelyek, kik néki hírt mondának a Galileabeliek felől, kiknek
vérét Pilátus az ő áldozatukkal elegyítette [az áldozat vérével összekeverte].
Luk. 13,2 És felelvén
Jézus, monda nékik: Gondoljátok-é, hogy ezek a Galileabeliek bűnösebbek [azaz: a célt eltévesztőbbek] voltak valamennyi Galileabelinél, mivelhogy ezeket szenvedték?
Luk. 13,3 Nem, mondom néktek:
sőt inkább, ha meg nem tértek [ha meg nem változtatjátok azt, ahogyan gondolkodtok, és
ahogy éltek, és ha más
felismerésre nem tértek], mindnyájan,
hasonlóképen elvesztek [és mindnyájan úgy fogtok elpusztulni, mint ők].
Luk. 13,4 Vagy az a
tizennyolc, akire rászakadt [rádőlt, ráesett] a torony Siloámban [a Siloám (jelentése: küldött) tavánál], és megölte őket,
gondoljátok-é, hogy bűnösebb volt [vagy
többel tartozott, többel volt adós] minden más
Jeruzsálemben lakó embernél?
Luk. 13,5 Nem, mondom néktek:
sőt inkább, ha meg nem tértek [ha meg nem változtatjátok azt, ahogyan gondolkodtok, és
ahogy éltek, ha más
felismerésre nem tértek], mindnyájan
hasonlóképen elvesztek [és mindnyájan úgy fogtok elpusztulni, mint ők]*
*Ugyanis: „Mindenki vétkezett [mindenki
eltévesztette a célpontot] és híjával van
az Isten dicsőségének, [és nélkülözi,
és szűkölködik Isten dicsősége nélkül]” (Róm. 3,23).
Már a prófétákon keresztül így szólt az Úr:
„Mivel megutálta (és megvetette és
visszautasította) e nép Siloahnak (jelentése:
küldött) lassan folyó (és csendesen folydogáló) vizét, és Recinben (jelentése: forrás) és Remalja (jelentése: akit
az Úr felékesített) fiában
gyönyörködik (és örvendezik)” (Ésa. 8,6).
Ezért mindenkit a maga tettei szerint ítélek meg, Izráel háza! - így
szól az én Uram, az ÚR. Térjetek meg (változtassátok meg gondolkozásmódotokat, és ahogy éltek), hagyjátok el vétkeiteket, akkor
nem fogtok elbukni bűneitek (vagyis céltévesztésetek) miatt. Hagyjatok fel vétkeitekkel, amelyeket elkövettetek, és újuljatok
meg szívetekben és szellemetekben! Miért halnátok meg, Izráel háza? Hiszen nem
kívánom a halandó halálát - így szól az én Uram, az ÚR -, térjetek hát meg és
éljetek” (Ezék. 18,30-32)
Luk. 13,6 És ezt a
példázatot mondá: Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve; és elméne,
hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála.
Luk. 13,7 És monda a
vincellérnek: Ímé három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem
találok: vágd ki azt; miért foglalja [és használja] a földet is hiába?
Luk. 13,8 Az pedig
felelvén, monda néki: Uram, hagyj békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül
megkapálom és megtrágyázom:
Luk. 13,9 És ha [jövőre]
gyümölcsöt terem, jó [akkor meghagyjuk]; ha pedig nem, azután vágd ki azt*
*Máté
így ír a fügefáról: „[Korán] reggel pedig, a városba
visszajövet [ahogy indult
vissza Jeruzsálembe, és a város felé ment, közben] megéhezék. És meglátva
[és ahogy észrevett] egy
fügefát az út mellett, oda méne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak
levelet; [ezért így szólt a
fához] és monda annak: Gyümölcs te rajtad ezután soha örökké [soha többé] ne teremjen; [Soha ne teremjen rajtad gyümölcs ez
aionban e (világ)korszakban]. És a fügefa azonnal elszáradt [vagyis kiszáradt]” (Mát. 21,18-19).
Erről prédikált már Bemerítő János is,
amikor azt hirdette: „A fejsze pedig
immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, amely jó [és nemes] gyümölcsöt nem terem, kivágattatik, és tűzre
vettetik [vagyis tűzbe dobják, tűzbe
hajítják)]” (Mát. 3,10).
Mert csak a megigazult ember tud gyümölcsöt teremni: „Az igaz (dikaio: megigazult) virágzik (és virul), mint a pálmafa, (és magasra) növekedik, mint a cédrus a Libanonon. Még a
vén korban is gyümölcsöznek; kövérek (és dús lombúak) és zöldellők lesznek” (Zsolt.
92,13.15).
Isten hosszútűrésének oka az, hogy Ő a SZERETET: „Nem késik el az
ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr
érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre
jusson. És a mi Urunknak hosszútűrését üdvösségnek tartsátok” (2 Pét. 3,9.15).
„Aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön,
és eljusson az igazság megismerésére” (1Tim. 2,4)
Luk. 13,10 Tanít vala pedig szombatnapon [(szabbaton): nyugalom napja, a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való
megnyugvás napján] egy zsinagógában.
Luk. 13,11 És ímé vala ott egy
asszony, kiben betegségnek szelleme vala [kiben betegségnek szelleme
lakott]
tizennyolc esztendőtől fogva [és akit már tizennyolc éve gyötört a betegség szelleme]; és meg volt görbedve [annyira, hogy] teljességgel nem
tudott felegyenesedni.
Luk. 13,12 És mikor azt látta Jézus, előszólítá [és magához hívta őt, így szólva hozzá], és monda néki: Asszony, feloldattál [és szabad vagy, mert megszabadultál, fel vagy old(oz)va] a te
betegségedből!
Luk. 13,13 És reá veté [rátette] kezeit; és
azonnal felegyenesedik, és dicsőíté az Istent.
Luk. 13,14 Felelvén pedig a zsinagógafő [a zsinagógavezetője, elöljárója], haragudva [fölháborodva,
és méltatlankodva a felett való bosszúságában], hogy szombatnapon [a
nyugalom napján] gyógyított Jézus, monda a sokaságnak [a tömegnek]: Hat nap van,
amelyen munkálkodni kell; azokon jöjjetek azért és gyógyíttassátok magatokat,
és ne szombatnapon [vagyis ne a
nyugalom napján].
Luk. 13,15 Felele azért néki az Úr, és monda: Képmutató, [kétszínű] szombatnapon
nem oldja-é el mindenitek az ő ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem viszi-é [és nem vezeti-e el] itatni?
Luk. 13,16 Hát ezt, az Ábrahám
leányát, kit a Sátán megkötözött [és
fogva tartott] ímé tizennyolc
esztendeje, nem kellett-é feloldani e kötélből [és nem szabad szombatnapon feloldani bilincsétől, a kötelékből] szombatnapon [a nyugalom napján]?
Luk. 13,17 És mikor ezeket mondta, megszégyenülnek mindnyájan [ellenfelei], kik magukat néki ellenébe veték [akik vele szembeszegültek]; és az egész
nép örül vala mindazokon a dicsőséges dolgokon [és mindazoknak a
csodáknak], amelyek őáltala lettek [amelyeket ő vitt
véghez]*
*A
törvény így hangzott: „Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap
az Úrnak a te Istenednek szombatja (vagyis nyugalomnapja). Semmi dolgot se tégy (és semmiféle
munkát ne végezz) azon se magad, se fiad,
se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod (se állatod), se jövevényed, aki a te kapuidon belől van.
Mert hat napon teremté (és alkotta meg) az
Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon
pedig megnyugovék (vagyis megpihent). Azért
megáldá az Úr a szombat napját (vagyis a nyugalom napját), és megszentelte (vagyis elkülönítette) azt”
(2 Móz. 20,9-11).
És Mózesen keresztül jelenti ki Isten, hogy
a nyugalom napja, a szabadítás napja: „Hat
napon át munkálkodjál (és dolgozz), és
végezd minden dolgodat (és mindenféle munkádat). De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja (azaz:
nyugalomnapja). Semmi dolgot se tégy
(és semmiféle munkát ne végezz) azon, se
magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad,
és semminemű barmod (és semmiféle állatod), se jövevényed, aki a te kapuidon belől van, hogy megnyugodjék (és
hadd pihenjen) a te szolgád és
szolgálóleányod, mint te magad (vagyis hozzád hasonlóan). És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál
Egyiptom földén, és kihozott onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és
kinyújtott karral. Azért parancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy a szombat
napját (vagyis a nyugalom napját) megtartsad” (5
Móz. 5,13-15).
És azért adta az Úr, hogy felismerjék Őt. „És adtam nékik szombatjaimat (vagyis a
nyugalom napjait) is, hogy legyenek
jegyül köztem és ő közöttük (vagyis annak jeléül, hogy köztük vagyok, és) hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő
megszentelőjük (és aki elkülöníti őket)” (Ezék. 20,12)
Luk. 13,18 Monda pedig Jézus: Mihez hasonló az Isten országa [az Isten királysága]? És mihez hasonlítsam azt [mivel is vessem össze]?
Luk. 13,19 Hasonló a mustármaghoz, melyet az ember vévén, elvet az ő kertjében; és
felnevelkedett [és felnőtt], és lett nagy fává, és az égi madarak fészket raktak annak ágain [illetve ágai közé]*
*Máté
bizonyságtétele így hangzik: „Más példázatot [példabeszédet] is adott eléjük,
mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa [az Egek (Istenének) királysága] a mustármaghoz, amelyet vévén az ember,
elvet az ő mezejében [a szántóföldjében]. Amely kisebb ugyan minden magnál; de amikor felnő, nagyobb a
veteményeknél, és fává lesz [fává terebélyesedik], annyira, hogy reá szállnak az égi madarak, és fészket raknak ágain” (Mát. 13,31-32).
„Ezt a példázatot
mondá nékik Jézus; de ők nem értették, mi az (és mit jelent), amit szól vala nékik” (Ján. 10,6).
Isten országa az Úr Jézusban jelent meg, és folytatódott –
és növekedett – az Ő teste, vagyis a kihívottak gyülekezete által. Ezért Péter
apostol így buzdítja a mindenkori hívőket: „…
növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó (üdvözítő) Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki
legyen (és Övé a) dicsőség, mind
most, mind örökkön-örökké (most és az örökkévalóságban). Ámen” (2
Pét. 3,18).
De hogy Isten országa megnyilvánuljon a jelenvalóvilágban,
ahhoz a hitnek is növekedni kell. A tanítványok nem tudtak kiűzni egy démont,
és: „Ekkor a tanítványok (külön) magukban Jézushoz menvén, (megkérdezték
és) mondának néki: Mi miért nem tudtuk
azt kiűzni? Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony
mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek
a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek” (Mát. 17,19-20).
Lukács is erről tesz bizonyságot: „Monda pedig az Úr: Ha annyi hitetek volna, mint a mustármag, ezt
mondanátok, ím ez eperfának (azaz: vadfügefának): Szakadj ki gyökerestől, és plántáltassál (és gyökerezz) a tengerbe; és engedne (és
engedelmeskedne) néktek” (Luk. 17,6).
„Mert nem beszédben
áll [nem szavakon alapszik, és nem szóban nyilatkozik meg] az Istennek országa, [Isten királysága,
királyi uralma] hanem erőben.
[hatóerőben, és hatalomban, csodatevő erőben]” (1 Kor. 4,20).
A prófécia pedig így szól az Úr Jézusról és az Ő testéről, a
kihívottak gyülekezetéről: „Így szól az
Úr Isten (az én Uram, az ÚR): És
veszek én ama magas cédrus tetejéből, és elültetem. Felső ágaiból egy gyönge
ágat szegek le, s elplántálom én magas és fölemelt hegyen (Más fordítás:
Majd én magam török (és tépek) le a magas cédrus hegyéről egy ágat, (egy gyenge
hajtást), és elplántálom, (és elültetem) egy magasba emelkedő hegyen). Izráel magasságos hegyén plántálom (és
ültetem el) őt, és ágat nevel és gyümölcsöt
terem s nagyságos (és pompás) cédrussá
nevekedik, hogy lakjanak alatta, mindenféle szárnyas madarak ágainak (és
lombjának) árnyékában fognak lakozni. És
megismeri (és akkor majd megtudja) a
mező minden fája, hogy én, az Úr tettem a magas fát alacsonnyá, az alacsony fát
magassá; megszárasztottam a zöldellő fát, és zölddé (virulóvá) tettem az aszú (vagyis a kiszáradt) fát. Én,
az Úr szólottam és megcselekedtem (mert amit én, az ÚR, megmondok, azt meg
is teszem)” (Ezék. 17,22-24)
Luk. 13,20 És [így folytatta, és] ismét monda:
Mihez hasonlítsam az Isten országát [az
Isten királyságát]?
Luk. 13,21 Hasonló a kovászhoz* melyet az asszony vévén, három mérce**
lisztbe [keverte, és] elegyítette [azaz:
rejtette, várva], mígnem az egész megkel***
*Kovász: (dzümé):
jelentése: Erjedés; kenyér készítéséhez használt ,,savanyított kenyértészta” (a
kenyérdagasztás és szakasztás után a tálban visszamaradt nyers tészta, amelyet
kis lágy cipóalakban meghagynak, és amit a következő sütésnél, mint erjesztő
anyagot használnak) ami a dagasztott kenyértésztát megkeleszti. Képletesen:
magatartás, vagy tanítás, tanítási mód, amely „keleszt”, tovább hat és erjeszt;
tehát a meglévőt valamilyen irányban megváltoztatja, akár kedvező, akár
kedvezőtlen irányban; a mindent átjáró, megerjesztő tan, eszme, amely lehet
vallásos vagy politikai.
**Mérce: (szaton): űrmérték
száraz anyagok mérésére, kb. 12 liter
***Máté
bizonyságtétele: „Más
példázatot [vagyis hasonlatot, példabeszédet] is mondott nékik [és tárt eléjük]: Hasonlatos a mennyeknek országa a
kovászhoz, amelyet vévén az asszony,
három mérce [vagyis három véka] lisztbe
elegyít [vagyis belekever], mígnem az
egész megkel” (Mát. 13,33).
A kovászról így beszél Isten Igéje: „Kis (vagyis egy kevés)
kovász az egész tésztát megkeleszti” (Gal.
5,9).
Mert van romlott kovász is, ezért az Úr Jézus így inti az
Övéit, egyben azt is kijelentve, hogy Ő mit ért kovászon: „… Vigyázzatok és őrizkedjetek a farizeusok (a szó jelentése: elkülönülő („szeparatista”), vagyis
kirekesztően vallásos (elkülönült, elzárkózó; elválasztó). Kiemelkedően kegyes
férfiak zárt csoportja, szektája) és sadduceusok (a szó jelentése: vallási felekezet, de elsősorban politikai
párt volt, amely a vallási és politikai hatalmat összekapcsolta) kovászától.
Ők pedig tanakodnak
vala maguk között, mondván: Nem hoztunk kenyeret magunkkal. De Jézus
észrevette, és így szólt hozzájuk: „Mit tanakodtok azon, kicsinyhitűek, hogy
nincs kenyeretek? Még mindig nem értitek? Nem emlékeztek az ötezer ember öt
kenyerére, és arra, hogy hány kosár maradékot szedtetek össze? A négyezer ember
hét kenyerére sem emlékeztek, és arra sem, hogy hány kosár maradékot szedtetek
össze?
Miért nem értitek meg,
hogy én nem kenyérről beszéltem nektek?! Őrizkedjetek a farizeusok és
sadduceusok kovászától! Ekkor értették meg, hogy nem azt mondta, hogy a kenyér
kovászától óvakodjanak, hanem
a farizeusok és sadduceusok
(a sadduceusok: vallási felekezet, de elsősorban politikai párt volt, amely a
vallási és politikai hatalmat összekapcsolta) tanításától” (Mát. 16,6-12).
Azért: „Hogy
megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás
nélkül valók a Krisztusnak napjára; Teljesek lévén az igazságnak gyümölcsével,
melyet Jézus Krisztus teremt az Isten dicsőségére és magasztalására” (Fil. 1,10-11).
„Továbbá, Atyámfiai,
amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak
tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény, és ha
van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok” (Fil. 4,8).
„hogy élhessetek az
Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt
mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében” (Kol. 1,10)
Luk. 13,22 És városokon és falvakon megy vala által, tanítva, és Jeruzsálembe
menve*
*Az
Úr Jézus földi szolgálata alatt újra-és
újra hirdeti az Evangéliumot, bemutatva, hogy annak szerves részét képezi a
gyógyítás: „És
bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az
Isten [a mennyek] országának
evangéliumát [a királyság örömhírét], és
gyógyítva a nép között minden
betegséget és minden erőtlenséget [fogyatékosságot;
bajt; gyengeséget]” (Mát. 4,23).
„És
körüljárja [és bejárta] vala Jézus a
városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az
Isten országának Evangéliumát [az Isten
királyságáról szóló örömhírt; királyi uralmának jó hírét; a győztes hadvezér
érkezésének hírét]. És gyógyítván
mindenféle [mindenfajta] betegséget
és mindenféle erőtlenséget [gyengeséget; minden bajt, kórt,
fogyatékosságot, rosszullétet, krónikus jellegű fizikai rendellenességet az
emberi szervezetben. Ártalmat, csapást, panaszt; gyötrő, kínos betegségeket] a nép között” (Mát. 9,35)
Luk. 13,23 Monda pedig néki valaki: Uram, avagy kevesen vannak-é akik üdvözülnek
[Más fordítás: Uram,
csak néhány ember fog megmenekülni]? Ő pedig
monda nékik:
Luk. 13,24 Igyekezzetek bemenni [küzdjetek, harcoljatok, törekedjetek arra,
hogy bejussatok] a szoros [a szűk, és
keskeny] kapun: mert sokan, mondom néktek,
igyekeznek bemenni [és keresik
majd a bejutást] és nem mehetnek [és nem tudnak, mert nem lesz rá erejük];
»Más fordítás: Tegyetek meg mindent azért, hogy a keskeny ajtón menjetek
be! Mert mondom nektek: sokan
próbálnak bejutni a keskeny ajtón át, de nem sikerül nekik; Hát
küzdjetek azért, hogy a szűk kapun bemehessetek«*
*Máté
is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Menjetek [vagyis
lépjetek] be a szoros [a szűk, és
keskeny] kapun [az örök életre]. Mert tágas [és széles] az a kapu és széles [és lapos, sík, tág] az
az út, amely [félre], a veszedelemre
[romlás, pusztulás, teljes feloldódásba]
visz [és vezet], és sokan vannak, akik azon járnak [és rajta mennek be]. Mert szoros [és szűk, keskeny] az a kapu és keskeny [és szoros] az az út, amely az (örök)életre visz, és kevesen [vagyis
csak néhányan] vannak, akik megtalálják
azt [és akik rátalálnak,rálelnek
arra]” (Mát. 7,13-14)
Luk. 13,25 Mikor már a gazda [vagyis
a ház ura] felkél és
bezárja az ajtót, és kezdetek kívül állani és az ajtót zörgetni [és elkezdtek odakint állva dörömbölni az
ajtón], mondván: Uram! Uram! nyisd meg [az ajtót] nékünk; és ő felelvén, ezt mondja néktek: [nem ismerlek titeket]. Nem tudom, honnét
valók vagytok ti;
Luk. 13,26 Akkor [hiába] kezditek
mondani: Te előtted [a Te színed előtt] ettünk és
ittunk, és a mi [széles] utcáinkon [és piacainkon, és tereinken] tanítottál;
Luk. 13,27 De ezt mondja: Mondom néktek, [nem ismerlek titeket, és] nem tudom,
honnét valók vagytok ti; távozzatok el én tőlem mindnyájan, [akik elhatároltátok magatokat tőlem, ét
külön útra tértetek], akik hamisságot [igazságtalanságot; gonoszságot, istentelenséget]
cselekesztek! [Más fordítás: Akik nem vagytok hívők, mert hiányzik
belőletek az ige, és nem az ige szerint éltetek]*
*Az Úr Jézus újra figyelmeztet, elmondva
az okokat, amelyek miatt nem tudnak az emberek a szoros kapun bemenni:
1.) Akik haragot táplálnak szívükben: „Én pedig azt mondom néktek, hogy
mindaz, aki haragszik [aki haragot tart; neheztel] az ő atyjafiára [testvérére] ok
nélkül [és alaptalanul], méltó
az ítéletre [és vádolható]. Aki
pedig azt mondja az ő atyjafiának [felebarátjának]: Ráka [vagyis hitvány; oktalan; ostoba; buta; Te szemét], méltó a főtörvényszékre [a főtanács
ítéletére, állítsák a nagytanács elé]. Aki
pedig ezt mondja: Bolond [ostoba, értelmetlen, buta, bamba, bárgyú; (móré, héberül: nábál: bolond = istentelen)], méltó [jusson] a gyehenna
tüzére. [hiszen megfogta már a tüzes gyehenna]” (Mát. 5,22).
Akik nem az Úr Jézuson keresztül
akarnak bemenni, hiszen Ő az ajtó/kapu: „Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; de ők nem értették, mi/t
(jelent) az, amit szól vala nékik. Újra
monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a
juhoknak ajtaja. Én vagyok az ajtó:
ha valaki én rajtam (át) megy be,
megtartatik (üdvözül) és bejár és
kijár majd, és legelőt talál” (Ján.
10,6-7.9).
Akik csak a szájukkal vallják
Úrnak Jézust, de nem cselekszik az Igét: „Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram!
Uram! megyen be a mennyek országába
[királyságába]; hanem [csak az] aki cselekszi [és megteszi] az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják
majd nékem [és áradoznak] ama napon:
Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-e [és jövendöltünk;
tanítottunk-e], és nem a te nevedben
űztünk-e [és dobtunk ki] ördögöket
[vagyis démonokat; gonosz szellemeket], és
nem cselekedtünk-e [nem tettünk-e] sok
hatalmas dolgot [csodát; nem történt-e sok erő-megnyilvánulás általunk] a
te nevedben? És akkor vallást teszek [és kijelentem; kinyilvánítom; megvallom] majd
nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem [a színem elől], ti gonosztevők [akik a törvény
megrontásán munkálkodtok; akik a törvénytelenséget cselekedtétek]”
(Mát. 7,21-23).
És így folytatódik a kijelentés: „Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! Ha
nem művelitek (és nem teszitek), amiket
mondok?” (Luk. 6,46).
Továbbá aki az Úr Jézus elé
helyez bárkit: „Aki
inkább szereti [(phileó):
jobban kedveli; kedvét leli, (A szó a
szeretet lelki-érzelmi jellegét emeli ki főképp: ragaszkodás, vonzalom,
szimpátia] atyját és anyját
[jobban ragaszkodik apjához vagy anyjához], hogysem
engemet [semmint hozzám], nem méltó
én hozzám. És aki inkább szereti [jobban ragaszkodik; jobban kedveli] fiát és leányát, hogysem engemet [mint
hozzám], nem méltó én hozzám. És a ki föl nem veszi
[aki nem fogadja el] az ő keresztjét (sztaurosz):
kínkaróját naponta,
//képletesen: halálnak kitettség, azaz önmegtagadás//] és úgy nem követ [nem
kísér] engem [nem csatlakozik hozzám, és nem jön azzal utánam], nem méltó én hozzám [ugyancsak nem
érdemli meg, hogy hozzám tartozzon].
Aki megtalálja az ő életét [aki
próbálja megtartani az életét], elveszti
[pusztulásba viszi] azt; és aki elveszti [pusztulásba viszi] az
ő életét én érettem [én miattam], megtalálja
[megmenti] azt” (Mát. 10,37-39).
Akik nem teljesednek be Szent
Szellemmel: „Akkor hasonlatos lesz
a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, akik elővevén (fogták) az ő lámpásaikat, kimenének a vőlegény elé
(a vőlegény fogadására). Öt pedig közülük
eszes (okos) vala, és öt bolond
(balga). Akik (ugyanis) bolondok (balgák) valának, mikor lámpásaikat elővevék (magukhoz vették), nem vivének magukkal olajat; Az eszesek
(okosak) pedig lámpásaikkal együtt olajat
vivének az ő edényeikben (korsóikban). Késvén
pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadnak és aluvának (elálmosodtak és
elaludtak). Éjfélkor pedig kiáltás lőn
(kiáltás hangzott): Ímhol jő a vőlegény!
Jöjjetek elébe (a fogadására)! Akkor
felkelének (felébredtek) mind azok a
szüzek, és elkészíték (rendbe hozták) az
ő lámpásaikat. A bolondok (a balgák) pedig
mondának az eszeseknek (az okosoknak): Adjatok
nékünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak. Az eszesek (az
okosak) pedig (így) felelének, mondván:
Netalán nem lenne elegendő nékünk és néktek; menjetek inkább az árusokhoz
(a kereskedőkhöz), és vegyetek
magatoknak. Mikor pedig venni járnak vala (és távol voltak vásárolni), megérkezék (megjött) a vőlegény; és akik készen valának,
bemenének ő vele a menyegzőbe, és (azután) bezáraték az ajtó. Később pedig a többi szüzek is megjövének (megérkezett
és így szóltak), mondván: Uram! Uram!
Nyisd meg (az ajtót) mi nékünk. Ő
pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket” (Mát. 25,1-12).
Mert:
„… Akiben pedig nincs a Krisztus
Szelleme, az nem az övé. [ha pedig valakinek a Krisztus Szelleme nem birtoka, (nem birtokolja) az nem is az
Övé]” (Róm. 8,9).
Akikben nincs szeretetet: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén
szólok is, szeretet pedig nincs énbennem [a szeretet nincs birtokomban] olyanná lettem [váltam], mint a zengő érc [réz; mint a
visszhangzó gongütés] vagy pengő cimbalom [vagy a megzendülő cintányér] És
ha jövendőt tudok is mondani [és ha prófétálni is tudok, mert bennem van a
prófétálás ajándéka is]. És minden titkot
és minden tudományt [bölcsességet] ismerek
is (tudok; felfogom, úgyhogy teljes ismeretem van) [s ha minden titkot
tudnék, ha látnám az ismeret egész területét]; és ha egész [teljes] hitem
van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről [helyezhetnék
át] szeretet pedig nincs énbennem, semmi
vagyok. [mit sem érek]. És ha
[egész] vagyonomat mind felétetem
[szétosztom] is [a nélkülözők közt; a
szegények táplálására]. És ha testemet [szóma
= a földi élet megjelenési formája, a személyiség
lényege, ereje, teljes lénye] tűzre
adom [hogy meg(el)égessenek, tűzhalálra, tűz martalékául szánom (úgy hogy
égjek)] is [égőáldozatul, hogy
dicsekedhessem], szeretet pedig nincs
énbennem, semmi hasznom abból. [mit sem használ nekem]” (1 Kor. 13,1-3).
Vagyis nem él bennük Isten, hiszen:
„… az Isten szeretet. … Az Isten
szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő
benne” (1 Ján. 4,8.16).
Mert: „Mi a haszna (mit használ), atyámfiai
(testvéreim), ha valaki azt mondja, hogy
hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-e
(üdvözítheti-e) őt (egyedül) a hit?” (Jak.
2,14).
„Azonképpen (ugyanígy) a
hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt (halott) ő magában” (Jak. 2,17).
Hát: „Fiacskáim
(gyermekeim), ne szóval szeressünk, se
nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal” (1 Ján. 3,18).
Ezek azok a vallásos emberek – akik
csak beszélnek az Úr Jézusról, de nem fogadták be, és a szívükben nem Ő él,
azoknak – azt mondja az Úr: „Mérges
kígyóknak [viperáknak] fajzatai
[ivadékai], mi módon [hogyan] szólhattok jókat [hogy is volnátok
képesek jót beszélni], holott gonoszak
[rossz, káros, semmirekellő,
hitvány] vagytok? Mert a
szívnek teljességéből [bőségéből] szól
a száj [Mert amivel csordultig van, amitől túlárad a szív, azt szólja a
száj]. De mondom néktek: Minden hivalkodó
[haszontalan, hiábavaló, felesleges,
hatástalan, eredménytelen] beszédért
[(réma): mondás,
megnyilatkozás, Ige], amit
beszélnek [amit valaha kimondanak] az
emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszédedből [(logosz): szó, beszéd (annak minden fajtája: kérdés,
állítás, kijelentés, tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás; üzenet;
utasítás, parancs] ismertetel [szavaid alapján
nyilvánítanak] igaznak [igazulsz
meg]. És a te beszédidből ismertetel hamisnak [mert szavaid alapján mentenek
fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged és vonsz magadra ítéletet]”
(Mát. 12,34.36-37).
Ők azok, akik azt mondják: „… Ismerem őt, (vagyis az Úr Jézust) és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az
igazság” (1 Ján. 2,4).
Vagyis nincs bennük Szent Szellem: „… mert
a Szellem az Igazság” (1 Ján. 5,6).
„Még ha azt mondják
is: Él az Úr! Bizony hamisan esküsznek!”
(Jer. 5,2).
Luk. 13,28 Ott lesz sírás [jajgatás, és
siránkozás] és fogak csikorgatása, mikor látjátok
Ábrahámot, Izsákot és Jákóbot, és a prófétákat mind az Isten országában [az Isten
királyságában], magatokat pedig
kirekesztve [kiutasítva, és
kívülre vetve, mert ti ki lesztek onnan zárva].
Luk. 13,29 És jőnek napkeletről
és napnyugatról, és északról és délről, és az Isten országában letelepednek [és asztalhoz dőlnek
az Isten királyságában]*
*Máté
is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Azt mondom
néktek, hogy sokan eljőnek [sokan fognak érkezni] napkeletről és napnyugatról [is], és letelepednek [asztalhoz dőlnek] Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek
országában [királyságában]. Ez ország fiai pedig [akik pedig Isten
országa fiainak tartják magukat] kivettetnek
[Más fordítás: De azokat, akiket a királyság illetne, hogy e királyság fiai
legyenek, ki fogják dobni] a külső
sötétségre; holott lészen sírás (jajgatás, siránkozás) és fogaknak csikorgatása” (Mát. 8,11-12).
Mert beteljesül az Írás, amely kimondja: „És teszem minden hegyemet úttá (mert
minden hegyen utat készítek), és
ösvényeim magasak lesznek (kimagaslanak az országutak). Ímé, ezek messziről (messze földről) jönnek ímé, amazok észak és a tenger felől
(és nyugat felől), és amazok Sinnek
(Jelentése: sár, szenny, mocsár, iszap,
láp; iszapos, agyagos; az ingovány városa vagy vidéke) földéről! Ujjongjatok egek, és föld örvendezz (vigadozz), ujjongva énekeljetek (törjetek ki
ujjongásba) hegyek; mert megvígasztalá (megszánta)
népét az Úr, és könyörül szegényein
(a nyomorultakon)!” (Ésa. 49,11-13)
Luk. 13,30 És ímé vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik
utolsók lesznek.
Luk. 13,31 Ugyanazon napon jövének ő hozzá némelyek a farizeusok közül, mondván
néki: Eredj ki és menj el innét: mert Heródes meg akar téged ölni.
Luk. 13,32 És monda nékik: Elmenvén mondjátok meg annak a rókának [annak a ravasz, dörzsölt embernek]: Ímé ördögöket [gonosz szellemeket, démonokat] űzök [és haj(í)tok] ki és gyógyítok ma és holnap, és harmadnapon
elvégeztetem [és harmadnap
elérkezek a végcélba, és befejezem, és véghezviszem].
Luk. 13,33 Hanem nékem ma és holnap és azután úton kell lennem; mert nem lehetséges,
[és nem engedhető meg] hogy a próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el*
*Az Úr saját tanítványainak kijelenti, hogy mi fog vele történni: És
maga mellé vévén a tizenkettőt, monda nékik: Ímé felmegyünk Jeruzsálembe, és
beteljesedik minden az embernek Fián, amit a próféták megírtak. Mert a pogányok
kezébe adatik, és megcsúfoltatik, és meggyaláztatik, és megköpdöstetik; És
megostorozván, megölik őt; és harmadnapon feltámad” (Luk. 18,31-33)
Luk. 13,34 Jeruzsálem! Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat [az Isten
nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeket, akik Isten előtt állnak,
Isten jelenlétében élnek, és Tőle vesznek Igéket], és megkövezed azokat, akik tehozzád küldettek, hányszor akartam
egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk az ő kis csirkéit az ő szárnyai
alá, és ti nem akarátok!
Luk. 13,35 Ímé pusztán hagyatik néktek [elhagyatott lesz] a ti házatok [a ti
templomotok]; és bizony mondom néktek, hogy nem láttok
engem, mígnem eljő az idő, mikor ezt mondjátok: Áldott, aki jő az Úrnak nevében
[az Ő hatalmával, és tekintélyével]!*
*És így folytatja az Úr Jézus:
„Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a
prófétákat és megkövezed azokat, akik te hozzád küldettek, hányszor akartam
egybegyűjteni [magamhoz
összegyűjteni] a te fiaidat [gyermekeidet], miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit
szárnya alá; és te nem akartad. Ímé,
pusztán hagyatik néktek [elhagyottá
lesz] a ti házatok [Más fordítás:
Meglátjátok, itt marad nektek lakatlanul a Házatok, a templomotok]. Mert mondom néktek: Mostantól fogva [egyáltalán] nem láttok engem mindaddig, mígnem ezt
mondjátok [amíg nem
zengitek, és így nem kiáltotok]:
Áldott, aki jő az Úrnak nevében!” (Mát. 23,37-39).
Vagyis amíg a Dávid által mondott prófécia be nem
teljesedik: „Áldott, aki az ÚR nevében
jön! Megáldunk titeket az ÚR házából” (Zsolt.
118,26).
„Mondván: Vajha
megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik néked a te békességedre
valók! (a békességre vezető utat) de
most (már el van) rejtve a te szemeid
elől. Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülted palánkot
építenek (és sáncot húznak), és
körülvesznek (és körülzárnak) téged,
és mindenfelől megszorítanak (és szorongatnak) téged. És a földre tipornak téged, és a te fiaidat te benned; és nem hagynak
te benned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak
idejét” (Luk. 19,42-44).
Pál apostol is
bizonyságot tesz: „Ezek a hitetlen júdeaiak ölték meg az Úr
Jézust és a prófétákat, és ők kényszerítettek minket, hogy Júdeát sietve elhagyjuk. Ezek nem tetszenek
Istennek, és minden emberrel
ellenségesek« (1 Thess. 2,15).
És így szól az Úr: „Azért ti miattatok mezővé szántatik a Sion,
és kőhalommá (romhalmazzá) lesz
Jeruzsálem, a templom hegye pedig erdős heggyé (erdős magaslattá)” (Mik.
3,12).
A próféták szavaival sokszor ostorozta már az Úr őket,
kijelentve az engedetlenség következményeit is: „Ha pedig nem hallgattok e szókra (ezekre az igékre), én magamra esküszöm, azt mondja az Úr, hogy
elpusztul (és rommá lesz) e ház” (Jer. 22,5).
És: „Kigyomlálom az
Izráelt e föld színéről (kiirtom Izráelt arról a földről), amelyet nékik adtam; e házat (ezt a
templomot), melyet az én nevemnek
szenteltem, elvetem szemeim (és színem) elől,
és az Izráel példabeszédül és meséül (és gúny tárgyává) lészen minden nép előtt. És bár e ház (ez a templom) felséges, mégis akik elmennek mellette,
elcsodálkoznak, felkiáltanak, (és elborzadva szisszennek föl) és azt mondják: Miért cselekedett így az Úr
ezzel a földdel (ezzel az országgal) és
ezzel a házzal (ezzel a templommal)? És
azt felelik: Azért, mert elhagyták az Urat, az ő Istenüket, aki az ő atyáikat
(aki az ő őseiket) kihozta volt Egyiptom
földéből, és (más) idegen istenekhez
ragaszkodtak, és azokat imádták, és azoknak szolgáltak (és azokat
tisztelték): ezért bocsátá őreájuk az Úr
mind ezt a nyomorúságot (és veszedelmet)” (1 Kir. 9,7-9).
„Országotok pusztaság,
városaitokat tűz perzselé föl, földeteket szemetek láttára idegenek emésztik
(és tarolták le), és pusztaság az, mint
ahol idegenek dúltak” (Ésa. 1,7).
Mert: „Hiába
ostoroztam fiaitokat, a fenyítés nem fogott rajtok; fegyveretek úgy emésztette (és
irtotta) prófétáitokat, mint pusztító
oroszlán” (Jer. 2,30)
„Adja meg nektek… hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a
belső ember az ő Lelke által; hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által…”
Efezus 3:16-17
.jpg)
