2011. november 3.

Lukács evangélium 6. fejezet Jézus minden felett Úr (göröggel és kapcsolódó igékkel)



Luk. 6,1 Lőn pedig a húsvét szombatját követő második szombaton, hogy a vetések között [a gabonaföldeken] méne által és az ő tanítványai gabonafejeket szaggatván [téptek a kalászokból] és azokat kezeikkel kimorzsolván, ettek.

Luk. 6,2 Némelyek pedig a farizeusok közül mondának nékik: Miért cselekszitek azt, amit szombatnapokon nem szabad [nincs megengedve, tiltva van] cselekedni?

Luk. 6,3 És felelvén Jézus, monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett ő, és akik vele voltak?

Luk. 6,4 Mi módon ment be az Úrnak házába és vette el [az oltárra felrakott] szent kenyereket és ette meg és adott azoknak is, akik vele voltak, amelyeket pedig nem szabad megenni, [ami nincs megengedve] hanem csak a papoknak.?

Luk. 6,5 És monda [kijelentette] nékik: Az embernek Fia ura a szombatnak is*

*És más példát is mond a szombat „megtöréséről” az Úr Jézus a vallásos farizeusoknak: „Vagy nem olvastátok-é a törvényben, hogy szombatnapon megtörik [megszegik; megszentségtelenítik] a papok a szombatot [a szombatra vonatkozó törvényt; a szombati tilalmat (előírást); és a szombatot közönséges nappá teszik] a templomban [a szent helyen] és nem vétkeznek [és ezzel mégsem tesznek semmi rosszat. És nem esnek vád alá, mert nem vétkeznek (nem követnek el vele bűnt)]?

Mondom pedig néktek, hogy [még] a templomnál [a szenthelynél is] nagyobb van itt. Ha pedig tudnátok [megértenétek mit jelent] ez: Irgalmasságot [könyörületet] akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok volna [nem ítéltétek volna el] az ártatlanokat [azokat, akik nem vétkeztek; akik semmi rosszat nem tettek; akik nem eshetnek vád alá].

Mert a szombatnak is Ura az embernek Fia [az Emberfia Úr a szombat fölött is]” (Mát. 12,5-8).

Márk is bizonyságot tesz a történtekről, és az Úr Jézus kijelentéséről: „És lőn (történt), hogy szombatnapon a vetések közt (a gabonaföldeken) megy vala által, és az ő tanítványai mentükben (útközben) a kalászokat kezdék vala szaggatni (tépdesni). Ekkor a farizeusok mondának néki: Ímé, (nézd) miért művelik (teszik) azt (olyat) szombatnapon, amit nem szabad?

Ő pedig monda nékik: Soha sem olvastátok-é, mit mívelt (mit tett) Dávid, mikor megszűkült (szükséget szenvedett) és megéhezett vala társaival egybe (akik vele voltak)? Mi módon ment be az Isten házába az Abiátár (jelentése: a bőség, az erény Atyja) főpap idejében és ette meg a (az Úrnak felajánlott (a kitett) szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni (másnak) csak a papoknak; és adott a társainak is (és azoknak is, akik vele voltak)?

(Majd hozzátette Jézus): A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért. Annak okáért (tehát) az embernek Fia (az Emberfia) a szombatnak is ura” (Márk. 2, 28).

A törvény pedig csak annyit mondott: „Ha bemégy a te felebarátod vetésébe (embertársad gabonája közé), kezeddel szaggass kalászokat, de sarlóval ne vágj be a te felebarátod vetésébe (embertársad gabonájába)” (5 Móz. 23,25).

És az Úr egy történeten keresztül mutatja be, hogy a törvény szellemi. Dávid menekül Saul király elől, és bemegy Akhimélek (jelentése: a király rokona) paphoz: „És monda Dávid Akhimélek papnak: A király bízott reám (parancsolt nekem) valamit, és monda nékem: Senki se tudja meg azt a dolgot, amiért elküldelek téged, és amit parancsoltam néked; azért a szolgákat elküldém erre és erre a helyre (A legényeket pedig más helyre rendeltem).

Most azért, mi van kezednél? Adj öt kenyeret nékem, vagy egyebet, ami van (ami éppen akad). És felele a pap Dávidnak, és monda: Nincs közönséges kenyér kezemnél, hanem csak szentelt kenyér van, ha ugyan a szolgák tisztán tartották magokat, legalább az asszonytól. Dávid pedig felele a papnak, és monda néki: Bizonyára el volt tiltva mi tőlünk az asszony mind tegnap, mind azelőtt (egy idő óta), mikor elindulék, és a szolgák holmija is tiszta vala, jóllehet az út közönséges: azért bizonyára megtartatik ma szentnek az edényekben (vagyis a bensőnkben).

Adott azért a pap néki szentelt kenyeret, mert nem volt ott más kenyér, hanem csak szent (áldozati) kenyér, melyeket elvettek (amit el szoktak venni) az Úrnak színe elől, hogy meleg (frissen sült) kenyeret tegyenek a helyett azon a napon, amelyen az előbbit elvevék” (1 Sám. 21,2-6).

És tette ezt Dávid, annak ellenére, hogy ismerte a törvényt, amely kimondja a papoknak: „És végy lisztlángot (finomlisztet), és süss abból tizenkét lepényt; két tized efából (vékából) legyen (készüljön) egy lepény. És helyeztesd el azokat két rendben (két sorban); hatot egy rendbe (soronként hatot), a tiszta arany (a színarannyal bevont) asztalra az Úr elé.

És tégy mindenik rendhez (a sorok mellé) tiszta tömjént, és legyen emlékeztetőül a kenyér mellett (ez legyen a kenyérnél az áldozat emlékeztető része), tűzáldozatul az Úrnak. Szombat napról szombat napra rakja fel azt a pap az Úr elé szüntelen (állandóan); örök szövetség ez Izráel fiaival (örök szövetség kötelezi erre Izráel fiait).

Azután legyen az Ároné és az ő fiaié, akik egyék meg azokat szent helyen, mert mint igen szentséges, az övé az, az Úrnak tűzáldozataiból (mert az ÚR legszentebb tűzáldozatai közé tartozik), örök rendelés szerint” (3 Móz. 24,5-9).

A sabbat, vagyis a nyugalom napjáról pedig így rendelkezett Isten: „Hat napon át munkálkodjál (dolgozz), és végezd minden dolgodat (mindenféle munkádat). De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja (nyugalomnapja): semmi dolgot se tégy (semmiféle munkát ne végezz) azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod (állatod), se jövevényed, aki a te kapuidon belől van.

Mert hat napon teremté (hat nap alatt alkotta) az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van. A hetedik napon pedig megnyugovék (megpihent). Azért megáldá az Úr a szombat (a nyugalom) napját, és megszentelé azt” (2 Móz. 20,9-11).

Hiszen Ő (a Teremtő) adta a szombatot, vagyis a nyugalom napját, amiről így szól az Úr szava: „Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját (a hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával), amelyet alkotott vala, megszünék a hetedik napon minden munkájától, (és megpihent).

És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten (mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után)” (1 Móz. 2,2-3).

A törvény pedig világosan kijelenti a szombat célját: „Hat napon át munkálkodjál (dolgozz), és végezd minden dolgodat (mindenféle munkádat). De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja (sabbat: nyugalom; a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás).

Semmi dolgot se tégy (ne végezz) azon, se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad, és semminemű barmod (és semmiféle állatod), se jövevényed, aki a te kapuidon belől van, hogy megnyugodjék (hadd pihenjen) a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad (hozzád hasonlóan)” (5 Móz. 5,13-14).

A tízparancsolatba is bele foglaltatott a szombatra (sabbatra: nyugalom napjára) vonatkozó parancs: „Hat napon át végezd dolgaidat (munkádat), a hetedik napon pedig nyugodjál, hogy nyugodjék (pihenjen) a te ökröd és szamarad, és megpihenjen (lélegzethez jusson) a te szolgálód fia és a jövevény” (2 Móz. 23,12).

Az apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy a sabbat törvénye csak előképe a Krisztusban való életnek: „Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság” (Kol. 2,16-17)

Luk. 6,6 Lőn pedig más szombaton is, hogy ő a zsinagógába [az összejöveteli helyre] méne és tanít, és vala ott egy ember, akinek a jobb keze [a jobb karja] száradt [béna; sorvadt] volt.

Luk. 6,7 Az írástudók [törvénytanítók] és farizeusok pedig leselkednek [(paratéreisthai): a hivatalból történő megfigyelést jelenti] ő utána [figyelték Jézust], ha vajon gyógyít-e majd szombatnapon, hogy vádat találjanak ellene [okot akartak találni ugyanis arra, hogy vádolhassák].

Luk. 6,8 Ő pedig tudván [ismerve] azoknak gondolatait [ismerte fontolgatásaikat; Ő belelátott gondolataikba, és látva szándékukat], monda a száradt [béna] kezű embernek: Kelj fel és állj elő [a középre]! És felkelvén, előáll [és odaállt].

Luk. 6,9 Monda azért nékik Jézus: Valamit kérdek tőletek: Szabad-é szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni? Az életet megtartani [menteni], vagy elveszteni [életet menteni, vagy pusztulni hagyni]?

Luk. 6,10 És körültekintve [végignézve] mindnyájukon, monda [a béna kezű] embernek: Nyújtsd ki a kezedet! Az pedig úgy cselekedék [szót fogadott], és keze oly éppé [egészségessé] lőn, mint a másik [meggyógyult a keze].

Luk. 6,11 Azok [a törvénytanítók és farizeusok] pedig eltelnek esztelenséggel [azokat pedig esztelen indulat szállta meg; vak dühvel teltek el] és beszélgetnek [és arról tanakodtak (váltottak szót) tanácskoznak] vala egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal*

*Márk is bizonyságot tesz a történtekről, egyben figyelmeztet Isten Igéje, hogy a vallásos emberek a világiakkal, és a politikusokkal (Heródes-pártiak) együtt el akarják pusztítani az Úr Jézust (és a testét, azaz a kihívottak gyülekezetét): „És ismét beméne a zsinagógába, és vala ott egy megszáradt (sorvadt) kezű ember. És lesik vala őt (figyelték Jézust), hogy (vajon) meggyógyítja-e szombatnapon; hogy vádolhassák őt (és vádat emelhessenek ellene). Akkor monda a megszáradt (sorvadt) kezű embernek: Állj elő a középre.

Azoknak pedig monda: Szabad-é szombatnapon jót vagy rosszat tenni? Lelket (életet) menteni, vagy kioltani? De azok hallgatnak vala. Ő pedig elnézvén őket haraggal, bánkódván (és sajnálta őket) szívük keménysége miatt, monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult a keze és éppé lőn, mint a másik.

Akkor a farizeusok kimenvén, a Heródes- pártiakkal (együtt) mindjárt tanácsot tartának ellene (hogyan végezzenek vele), hogy elveszítsék őt” (Márk. 3,1-6).

Máté is bizonyságot tesz a történtekről, újabb részleteket feltárva: „És távozván [továbbhaladva] onnan [máshová], méne [bement] az ő zsinagógájukba [/összejöveteli hely(ség)ükbe/]. És ímé, vala ott egy elszáradt [sorvadt, béna] kezű ember. És megkérdék őt, mondván: Ha szabad-e [megengedett dolog-e] szombatnapon gyógyítani? Hogy vádolhassák őt [és vádat emeljenek ellene].

Ő pedig monda nékik: Kicsoda közületek az az ember, akinek van egy juha [báránya; birkája], és ha az szombatnapon a verembe [egy gödörbe] esik, meg nem ragadja [nem fogja meg; nem követ el mindent hogy kihúzza] és ki nem vonja [és nem húzza ki] azt? [pedig hát] Mennyivel drágább [mennyivel többet ér, értékesebb; fontosabb; becsesebb; több] pedig az ember a juhnál! [birkánál] Szabad [megengedhető] tehát szombatnapon [is] jót [nemes, eszményi szép dolgot] cselekedni [tenni].

Akkor monda annak az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá [és meggyógyult], és olyan éppé [egészségessé] lőn, mint a másik. A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot tartának ellene, hogyan veszíthetnék el őt [és elhatározták, hogy végeznek vele, hogy megölik Jézust]” (Mát. 12,9-14).

Mert: „… a farizeusok közül néhányan ezt mondták: „Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot.” Mások így szóltak: „Hogyan tehetne bűnös (céltévesztett) ember ilyen jeleket?” És meghasonlás támadt köztük” (Ján. 9,16).

Az Úr válasza erre: „Minthogy a körülmetélkedést Mózes rendelte el nektek - nem mintha Mózestől volna, hanem az atyáktól van -, és szombaton is körülmetélitek az embert, akkor miért haragusztok énrám, hogy egy embert teljesen meggyógyítottam szombaton” (Ján. 7,22-23).

Már Dávid így prófétált erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10).

„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket. (Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek. Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat koholnak (terveznek, titokban tartják tervüket, és); a kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve kikutathatatlan (mert kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve)” (Zsolt. 64,6-7)

Luk. 6,12 És lőn azokban a napokban, kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el [(dianüktereuó): átvirrasztva az éjszakát].

Luk. 6,13 És mikor megvirrada, előszólítá az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, akiket apostoloknak [(aposztolosz): hivatalosan, konkrét megbízással kiküldött személy, akit felruháztak hatalommal feladata elvégzésére; az evangélium nagykövete; akiket kiküldötteknek] is nevez:*

*Az Úr Jézus példát ad arra, hogy az Istennel való ima után, felismerve az Ő akaratát, hozza meg döntéseit. Erről így ír Lukács: „És lőn (történt) azokban a napokban, (hogy) kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el (és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát). És mikor megvirrada, előszólítá (odahívta) az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, akiket apostoloknak is neveze” (Luk. 6,12-13)

Luk. 6,14 Simont, [jelentése: akit hallanak, meghallgatott] akit Péternek [jelentése: szikla vagy kő; - egy (darab) kő] is nevez, és Andrást [jelentése: férfias; felnőtt férfi]. Annak testvérét, Jakabot [jelentése: ravasz; mást kiszorító, más helyébe lépő] és Jánost [jelentése: Jahve kegyelmes, az Úr jóindulatú, jóságos, kedves; az Úr nagylelkű adakozó; az Úr megkegyelmezett], Filepet [jelentése: lovakat /testi erőt/ kedvelő] és Bertalant, [jelentése: Talmaj (barázdált) fia].

Luk. 6,15 Mátét [jelentése: Isten ajándéka, az Úr adománya; ajándékozott] és Tamást [jelentése: iker], Jakabot [jelentése: ravasz; mást kiszorító, más helyébe lépő], az Alfeus [jelentése: Isten megváltoztatta; vezető, tanító] fiát, és Simont [jelentése: akit hallanak, meghallgatott], aki Zelotesnek [jelentése: buzgó, szenvedélyes] neveztetik [zelótának, vakbuzgónak is neveztek],

Luk. 6,16 Júdást [jelentése: bizonyságtevő], a Jakab [jelentése: ravasz; mást kiszorító, más helyébe lépő] fiát és Iskáriótes Júdást [jelentése: kerijóti férfi; Kerióth (Móáb fővárosa) lakója], aki árulóvá is lőn [aki kiszolgáltatója (átadója) lett];

Luk. 6,17 És alámenvén ő velük, megálla a síkságon, és az ő tanítványainak serege [tanítványainak nagy sokasága volt jelen] és a népnek nagy sokasága [nagy néptömeg] egész Júdeából és Jeruzsálemből [jelentése: a béke megalapozása] és Tírusnak [jelentése: sziklák, sziklák városa] és Sidonnak [jelentése: lapos város (héb. ’a halfogás helye’)] tengermelléki határából, akik jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak [(iaomai): meggyógyít, helyreállít, éppé tesz, betegségtől megszabadít] betegségeikből [(noszosz): betegség, fogyatékosság, rosszullét, nyavalya, krónikus jellegű fizikai rendellenesség az emberi szervezetben; Ártalom, baj, csapás, panasz; gyötrő, kínos betegségek]

Luk. 6,18 És akik tisztátalan [gonosz] szellemektől gyötrettek [szenvedtek], meggyógyulnak [Akiket tisztátalan szellemek zaklattak, kínoztak, rendre meg¬gyógyultak].

Luk. 6,19 És az egész sokaság [az egész tömeg] igyekezik vala őt illetni [megérinteni]: mert erő származék [hatalom áradt ki; sugárzott] belőle, és mindeneket meggyógyíta [(iaomai): meggyógyít, helyreállít, éppé tesz, betegségtől megszabadít]*

*Máté még részletesebb leírást ad az Úr Jézus tetteiről: „És bejárá Jézus az egész Galileát (jelentése: Csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete), tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten [a mennyek] országának evangéliumát [a királyság örömhírét], és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget [fogyatékosságot; bajt; gyengeséget].

És elterjede az ő híre egész Siriában: és hozzá vivék mindazokat, akik rosszul [szerencsétlenül, nyomorúságosan] valának [minden szenvedőt]. A különféle betegségekben [súlyos nyavalyákban] és kínokban [gyötrelmekben] sínylődőket [akiket különféle betegségek és bajok gyötörtek; a fájdalmas bajokban szenvedőket], ördöngösöket [ördögtől (démonoktól) megszállottakat; démonizáltakat, epilepsziásokat], holdkórosokat és gutaütötteket [bénákat; és inaszakadtakat]; és meggyógyítja vala őket.

És nagy sokaság [sereg; tömeg] követé őt [szegődött nyomába; csatlakozott hozzá; Csapatostul kísérték] Galileából és a Tízvárosból [Dekapoliszból] és Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon túlról [való tartományokból]” (Mát. 4,23-25).

Mert az Úr Jézus nem csak szavakkal hirdette Isten országát, hanem bemutatta, hogy ez mit jelent az emberek életében: „És körüljárja (bejárta) vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten (a mennyek) országának evangéliumát, és gyógyítván mindenféle betegséget és mindenféle erőtlenséget a nép között” (Mát. 9,35).

„És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magukkal sántákat (bénákat), vakokat, némákat, csonkákat (nyomorékokat) és sok egyebeket (és sok más beteget), és odahelyezik (tették) őket a Jézus lábai elé; és (Ő) meggyógyítá őket” (Mát. 15,30).

Az emberek pedig – hallva és látva a csodákat – özönlöttek Hozzá: „Az est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngőst (megszállottat), és egy szóval kiűzé a tisztátalan szellemeket, és meggyógyít vala minden beteget; Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta (távolította el) a mi betegségünket” (Mát. 8,16-17).

„És kimenvén Jézus, láta nagy sokaságot, és megszáná őket, és azoknak betegeit meggyógyítá” (Mát. 14,14).

Az Úr Jézus a tanítványainak azt is kijelenti, hogy ez az evangélium lesz a jele annak, hogy befejeződött ez a világkorszak: „És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég (Mát. 24,14).

Márk írása szerinti Evangélium bizonyságtétele így hangzik: „És (Jézus) prédikál vala [hirdette az igét] azoknak zsinagógáiban, egész Galileában (jelentése: Csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete), és ördögöket [démonokat] űz [kihaj(í)t; kidob] vala” (Márk. 1,39).

Erről tesz bizonyságot az apostol is: „A názáreti Jézust felkente az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele” (Csel. 10,38).

Így teljesült be a Dávid által mondott prófécia: „De az Úrhoz kiáltanak szorultságukban (nyomorúságukban): sanyarúságukból (szorult helyzetükből) kiszabadította őket. Kibocsátá az ő szavát (elküldte igéjét) és meggyógyítá őket, és kimenté őket az ő vermeikből (és a sír mélyéről)” (Zsolt. 107,19-20)

Luk. 6,20 Ő pedig felemelvén szemeit [tekintetét] az ő tanítványaira, monda: Boldogok* vagytok ti (koldus)szegények: mert tiétek az Isten országa. [Isten királysága]**

*Boldogok [(makariosz): a gondoktól és bajoktól mentes az élete, (amely: jelenti a hiánytalanság és hibátlanság állapotát, mely az anyagi jólétet is magában foglalja. Ez a boldogság, az Istennel való közösségből fakad, és Isten ajándéka]

**Máté írásán keresztül jelenti ki az Úr, hogy milyen koldusszegényekről beszél: „Boldogok a szellemben szegények [a szellemi nincstelenek, a szellem koldusai]: mert övék a mennyeknek országa [királysága; királyi uralma]” (Mát. 5,3).

Jakab apostol így figyelmezteti a hívőket: „Figyeljetek csak ide, szeretett testvéreim: vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért” (Jak. 2,5).

És hogy kik és miért boldogok, azt Ézsaiás prófétán keresztül jelenti ki az Úr: „Mert így szól a magasságos (a magasztos) és felséges, aki örökké (örök hajlékában) lakozik, és akinek neve szent. Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal (elnyomott, szerencsétlen, nyomorulttal) és alázatos (szerény, szelíd) szívűvel is, hogy megelevenítsem (életre keltsem) az alázatosok lelkét (szellemét), és megelevenítsem (életre keltsem) a megtörtek szívét (bensőjét)” (Ésa. 57,15).

Mert: „Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes szellem; a töredelmes és megtört szívet, oh Isten nem veted te meg!” (Zsolt. 51,19).

És ne kézzel csinált házakat építsetek nekem, mert: „Ezt mondja az ÚR: A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Milyen házat akartok építeni nekem, és milyen helyen kellene tartózkodnom? Hiszen mindent az én kezem alkotott, így keletkezett minden - így szól az ÚR. Mert én arra tekintek, aki nyomorult, (aki szegény) és megtört szellemű, és aki igéimet tiszteli” (Ésa. 66,1-2)

Luk. 6,21 Boldogok ti, kik most éheztek: mert megelégíttettek. Boldogok ti, kik most sírtok: mert nevetni fogtok*

*Máté így tesz bizonyságot az Úr Jézus szavairól: „Boldogok, akik sírnak [szomorkodnak; keseregnek, gyászolnak]: mert ők megvigasztaltatnak [mert meg fogják bátorítani őket]. Boldogok, akik éhezik [vágyakozzák] és szomjúhozzák az igazságot [megigazulást]: mert ők megelégíttetnek [mert majd eltelnek vele]” (Mát. 5,4.6).

Dávidon keresztül hangzik a kijelentés arról, hogy ki után kell vágyakozni: „Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem (az énem, minden érzésem; egész személyem) hozzád, oh, Isten! Szomjúhozik lelkem (az énem, minden érzésem; egész személyem) Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt?” (Zsolt. 42,2-3).

Isten hívása: „Oh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort (az öröm szimbóluma) és tejet (az Evangélium szimbóluma).

Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér, és gyűjtött kincseteket (keresményeteket) azért, ami meg nem elégíthet (amivel nem lehet jóllakni)? Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek (életetek) kövérségben” (Ésa. 55,1-2).

„Mert vizet öntök (árasztok) a szomjúhozóra, és folyóvizeket (patakokat) a szárazra; kiöntöm (kiárasztom) Szellememet a te magodra (utódaidra), és áldásomat a te csemetéidre (sarjadékaidra). És nevekednek, mint fű között (mint fű a víz mellett), és mint a fűzfák vizek folyásinál (csatornák mentén)” (Ésa. 44,3-4).

Az Úr Jézus pedig kijelenti: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha” (Jn. 6,35).

Péter apostol buzdítása: „Mint most született csecsemők (gyanánt), a tiszta (csalárdságtól mentes, szellemi) hamisítatlan (megtéveszthetetlen) tej (Isten Igéje) után (epekedjetek, nagyon) vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek. (általa növekedjetek az üdvösségre) (amíg majd megmenekültök)” (1 Pét. 2,2).

Mert az Úr Jézusban beteljesedett a prófécia: „Az Úr Isten Szelleme van (nyugszik) én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek (az alázatosaknak) örömöt mondjak (örömhírt vigyek).

Elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást (és szabadon bocsátást). Hogy hirdessem az Úr jókedvének (kegyelmének) esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját.

Megvigasztaljak minden gyászolót. Hogy tegyek Sion (jelentése: kiszáradt, megperzselt hely) gyászolóira, adjak nékik ékességet (fejdíszt) a hamu helyett, örömnek kenetét (illatos olajat) a gyász (gyászfátyol) helyett, dicsőségnek palástját (és öröméneket) a csüggedt lélek (a csüggedés) helyett. Hogy igazság (megigazulás) fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak (ültetvényének), az Ő dicsőségére (akik őt ékesítik)!” (Ésa. 61,1-3).

És: „Mert a Bárány, aki a királyiszéknek közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira (az élet vizének forrásaihoz) viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet” (Jel. 7,17).

És: „Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással (ujjongva) aratnak majd. Aki vetőmagját sírva emelve megy tova vigadozással jő elő, kévéit emelve.

(Más fordítás: Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza)” (Zsolt. 126,5-6).

„Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést (Istenhez való visszafordulást) szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez” (2 Kor. 7,10).

A megtérés – vagyis a céltévesztés felismerésének és megvallásának – eredményét mutatja be az Ige Dávidon keresztül: „Monda azért Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! És monda Nátán Dávidnak: Az Úr is elvette (elengedte) a te bűnödet (céltévesztésedet), nem fogsz meghalni” (2 Sám. 12,13)

Luk. 6,22 Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyűlölnek [(miszeó): zaklatnak, üldöznek], és kirekesztenek [amikor kizárnak a zsinagógákból, amikor kiközösítenek, gyaláznak és bántanak titeket]. És szidalmaznak [amikor rosszat mondanak rólatok; és megvetnek, csúfolnak, gúnyolnak, gyaláznak] titeket, és kivetik [kitörlik] a ti neveteket, mint gonoszt [mint gonosz nevet; és gonosznak tartanak, megrágalmaznak és kiközösítenek titeket, mint holmi gonosztevőket; mint valami szégyenletes dolgot, elvetnek], az embernek Fiáért

Luk. 6,23 Örüljetek azon a napon és örvendezzetek [ujjongjatok; repessetek; ugráljatok örömötökben]; mert ímé a ti jutalmatok bőséges a mennyben; hiszen hasonlóképen cselekedtek a prófétákkal az ő atyáik*

*Máté így ír az Úr Jézus beszédéről: „Boldogok, akik háborúságot [vagyis: üldözést] szenvednek [vagy akiket zaklatnak /követnek/ megfigyelnek/ leírnak/ sőt: akik közé beépülnek, vagy akiket a törvény/ a bíróság előtt vádolnak] az igazságért [a megigazulás, az igazzá válás miatt]: mert övék a mennyeknek országa [királysága; királyi uralma].

Boldogok vagytok, ha szidalmaznak [csúfolnak, gúnyolnak, gyaláznak, megszégyenítnek] és háborgatnak [üldöznek] titeket és minden(féle) gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem [hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam].

Örüljetek és örvendezzetek [ujjongjatok; vigadjatok ilyenkor], mert a ti jutalmatok [kárpótlásotok] bőséges [nagy fizetség jár nektek] a mennyekben: mert így háborgatták [üldözték; zaklatták; vádolták] a prófétákat [az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeket] is, akik előttetek voltak [előttetek éltek]” (Mát. 5,10-12).

Jánoson keresztül pedig az Úr Jézus figyelmezteti a mindenkori Övéit: „Ezeket beszéltem (azért mondom) néktek, hogy meg ne botránkozzatok (A g. szó jelentése: elpártolásra, elégedetlenségre csábít, tőrbe ejt, botlásba visz). A gyülekezetekből (és zsinagógákból) kirekesztenek (kizárnak) titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik

(Más fordítás: sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez)” (Ján. 16,1-3).

És az apostol így bátorítja Krisztus népét: „Boldogok (a legteljesebb mértékben áldottak) vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak (szidalmat kaptok, ócsárolnak) titeket. Mert megnyugszik (megpihen) rajtatok a dicsőségnek és az Istennek (isteni Felség) Szelleme. Amit amazok káromolnak (becsmérelnek; tiszteletlenül beszélnek Róla) ugyan, de ti dicsőítitek azt” (1Pét 4:14).

Mert az Úr Szelleme: „… bölcsességnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak (erőnek) Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének Szelleme” (Ésa. 11,2).

Tehát: „… ha szenvedtek (szenvednetek kellene; ha kínlódtok) is az igazság(osság)ért (megigazulás miatt), boldogok (a legteljesebb mértékben szerencsések, áldottak) vagytok (lesztek).

Azoktól való félelemből pedig ne féljetek (tőlük való félelem meg ne ijesszen benneteket. Ne rettegjetek, félelem, rémület, rettegés, “fóbia” ne fogjon el benneteket tőlük), se zavarba ne essetek. (nyugtalanná ne tegyen, ne riadozzatok, ne aggasszon, nyugtalanítson, zaklasson fel)” (1Pét 3:14).

És az apostol folytatja a bátorítást: „Mert az kedves dolog (kegyelem az), ha valaki Istenről való meggyőződéséért (Istenre néző lelkiismerettel) tűr keserűségeket, (sérelmeket) méltatlanul (igazságtalanul) szenvedvén. Mert micsoda dicsőség az, ha vétkezve és arcul veretve tűrtök (ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést)?

De ha jót cselekedve és mégis szenvedve tűrtök (ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót és tűritek érte a szenvedést), ez kedves dolog Istennél (az Isten szemében)” (1 Pét. 2,19-20).

A jeruzsálemi apostolok – a Szent Szellem kitöltése után – hirdetik az Úr Jézusban való hitet és üdvösséget – példát adva a minden korban élő hívőknek – ezért: „… előszólították (előhívták) az apostolokat, megveretvén (őket, azután), megparancsolák (nekik), hogy a Jézus nevében ne szóljanak, és elbocsáták őket.

Ők annakokáért örömmel menének el (távoztak) a (nagy)tanács (színe) elől, hogy méltókká tétettek arra, hogy az ő nevéért gyalázattal illettessenek (gyalázatot szenvedjenek). És mindennap a templomban és házanként nem szűnnek vala meg (és nem hagytak fel) tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust” (Csel. 5,40-42).

És az apostol így folytatja: „Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higgyetek Őbenne, hanem (az is) hogy szenvedjetek is Ő érette” (Fil. 1,29).

Mert: „Ha e világból (valók) volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé (a magáét); de mivelhogy nem vagytok e világból (valók), hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ.

Emlékezzetek meg ama beszédekről (azokról az igékről), amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet (igémet) megtartották, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik (teszik) veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki küldött engem” (Ján. 15,19-21).

De Isten így bátorít: „Emeljétek az égre szemeiteket, és nézzetek (tekintsetek le) a földre ide alá. Mert az egek, mint a füst elfogynak (szétfoszlanak), és a föld, mint a ruha megavul (szétmállik), és lakosai hasonlókép elvesznek (lakói pedig úgy elhullnak, mint a legyek); de szabadításom örökre megmarad, és igazságom meg nem romol (rendül).

Hallgassatok rám, kik tudjátok (ismeritek) az igazságot, te nép, kinek szívében van (szívébe zárta) törvényemet (tanításomat)! Ne féljetek az emberek gyalázatától, és szidalmaik miatt kétségbe ne essetek (szitkozódásuktól ne rendüljetek meg)!

Mert mint a ruhát, moly emészti meg őket (mert úgy járnak, mint a ruha, melyet megrág a moly), és mint a gyapjat, féreg eszi meg őket (mint a gyapjú, melyet megrág a féreg), és (de az én) igazságom örökre megmarad, és szabadításom nemzetségről nemzetségre (nemzedékről nemzedékre)!” (Ésa. 51,6-8).

Jakab apostol bátorítása: „Például vegyétek, atyámfiai (testvéreim), a szenvedésben és béketűrésben (a türelemben) a prófétákat, akik az Úr nevében szólottak” (Jak. 5,10).

Pál apostol bátorítása: „Mert ti, atyámfiai (testvéreim), követői (hasonlóvá) lettetek az Isten gyülekezeteinek, amelyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivelhogy ugyanúgy szenvedtetek ti is a saját honfitársaitoktól (népetektől), miként azok is a zsidóktól. Akik megölték az Úr Jézust is és a saját prófétáikat, és minket is üldöznek, és az Istennek nem tetszenek (nem kedvesek Isten előtt), és minden embernek ellenségei.

Akik megtiltják nékünk (akadályoznak minket abban is), hogy a pogányoknak prédikáljunk, hogy üdvözüljenek; hogy mindenkor betöltsék bűneiket (így teszik teljessé mindenkor bűneiket); de végre utolérte őket az Isten haragja” (1 Thess. 2,14-16).

István vértanú így beszél a zsidó vezetőkhöz (a vallásos emberekhez): „Kemény nyakú és körülmetéletlen szívű és fülű emberek, ti mindenkor a Szent Szellemnek ellene igyekeztek (ellene szegültök), mint atyáitok, ti azonképpen. A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? És megölték azokat, akik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek” (Csel. 7,51-52)

Luk. 6,24 De jaj néktek [rossz lesz nektek], gazdagoknak [(plúsziosz): vagyonos; bővölködő], mert [ti már] elvettétek [megkaptátok] a ti vigasztalásotokat*

*Jakab apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Nosza, immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok. Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly (rágta, és) ette meg; Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság (tanúskodik) ellenetek, és megemészti a ti (hús)testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek (még) az utolsó napokban (is)!” (Jak. 5,1-3).

Ámos így prófétál a „gazdagokról”: „Jaj azoknak, akik gondtalanul élnek a Sionon (jelentése: kiszáradt, megperzselt hely), és akik elbizakodnak Szamaria hegyén (jelentése: őrtorony, őrhegy); akik a népek elejének elei (a legkiválóbb nép előkelőinek), és akikhez jő (akikhez folyamodik) az Izráelnek háza!

Megesküdt az Úr Isten az ő életére (Önmagára); ezt mondja az Úr, a Seregek Istene: Útálom a Jákób (jelentése: csapdát állító) kevélységét (H. gá'ôn): büszkeség, gőg, fennhéjázás, dölyf) és gyűlölöm (utálom, nem szeretem) az ő palotáit (erődjeit); azért prédára vetem (kiszolgáltatom) a várost mindenestől” (Ámós. 6,1.8)

Luk. 6,25 Jaj néktek [rossz lesz nektek], kik beteltetek [most jóllaktok]; mert éhezni fogtok. Jaj néktek, kik most nevettek; mert sírni és jajgatni [gyászolni] fogtok*

*Mert Ézsaiás próféciája beteljesedik: „Azért így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR): Ímé, szolgáim esznek, ti pedig éheztek, ímé, szolgáim isznak, ti pedig szomjúhoztok, ímé, szolgáim örvendnek, de ti megszégyenültök! Ímé, szolgáim vígadnak szívük boldogságában (ujjonganak örvendező szívvel), és ti kiáltani fogtok szívetek fájdalmában, és megtört lélekkel jajgatni fogtok” (Ésa. 65,13-14).

Hát: „Nyomorkodjatok (gyötrődjetek) és gyászoljatok és sírjatok; a ti nevetésetek gyászra forduljon, és örömötök szomorúságra” (Jak. 4,9). Hiszen: „Nevetés közben is fájhat a szív; és végre az öröm fordul szomorúságra (és az öröm vége is lehet bánat)” (Péld. 14,13)

Luk. 6,26 Jaj néktek, mikor minden ember jót mond felőletek [ha mindenki dicsér titeket; ha az emberek hízelegnek nektek]; mert épen így cselekedtek a hamis [a hazug] (ál)prófétákkal az ő atyáik*

*A hamis prófétákról így szól az Úr: „Ők a világból valók, ezért a világ szerint beszélnek, és a világ rájuk hallgat” (1 Ján. 4,5)

Luk. 6,27 De néktek mondom, kik engem hallgattok: Szeressétek [(agapaó): szeret önzetlenül, tárgya érdemeitől függetlenül. Isteni tulajdonság megnyilvánulása az emberek iránt, amely azok javát, üdvösségét munkálja] ellenségeiteket, jól tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek [(miszeó): megvet, utál, főleg zaklat, üldöz],

Luk. 6,28 Áldjátok [(eulogeó): Isten kegyelmébe ajánl] azokat, akik titeket átkoznak [akik rosszat mondanak rólatok], és imádkozzatok azokért, akik titeket; háborgatnak [akik bántalmaznak; rágalmaznak; gyaláznak; nyomorgatnak, hamisan vádolnak].

Luk. 6,29 A ki egyik arcodat megüti, fordítsd néki a másikat is; és attól, aki felső ruhádat elveszi, ne vond [ne tagadd] meg alsó ruhádat se.

Luk. 6,30 Mindennek pedig, aki tőled kér, adj; és attól, aki elveszi a tiédet, ne kérd [ne követeld] vissza.

Luk. 6,31 És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal [Más fordítás: Úgy bánjatok másokkal, ahogyan ti is szeretnétek, hogy bánjanak veletek]*

*És így folytatódik a kijelentés: „… Ne álljatok ellene a gonosznak (gonoszságnak) [ne szálljatok szembe (ne harcoljatok ellene; ne helyezkedjetek szembe vele)], hanem aki arcul üt téged jobb felől [megüti a jobb arcodat], fordítsd felé [annak tartsd oda] a másik orcádat is.

És aki törvénykezni [pereskedni] akar veled és elvenni a te alsó ruhádat [tunikádat], engedd oda néki a felsőt [a köntösödet] is. És aki téged egy mértföldútra [ezer lépésnyi szolgálatra] kényszerít, menj el vele kettőre. Aki tőled kér, adj néki; és aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól [ne tagadd meg; vissza ne utasítsd].

Hallottátok, hogy megmondatott [ki lett jelentve]: Szeresd [(agapaó): szeret önzetlenül, tárgya érdemeitől függetlenül. Isteni tulajdonság megnyilvánulása az emberek iránt, amely azok javát, üdvösségét munkálja] felebarátodat [(a közeledben lévő) embertársadat a különböző; „másféle” más fajtából való (Ádámi), idegent] és gyűlöld [miszeó: utál, undorodik, megvet, semmibe sem vesz] ellenségedet”

Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek (agapaó) ellenségeiteket, áldjátok [eulogeó: kimondott szóval üdvhozó erőt közvetíteni] azokat, akik titeket átkoznak [(kataraomai): rosszat kíván; átkozódik]. Jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek [haragosaitokkal; akik utálnak, megvetnek], és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak [rágalmaznak; zaklatnak, fenyegetnek; ártanak; sértegetnek, gyaláznak; bántalmaznak] és kergetnek [üldöznek rossz szándékkal; zaklatnak] titeket.

Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza [fölkelti] az ő napját mind a gonoszokra [rosszakra, haszontalan, hibás, silány], mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak [megigazultaknak], mind a hamisaknak [bűnösöknek nem-hívőknek; engedetleneknek, igazságtalanoknak (ige nélkülieknek)]” (Mát. 5,39-45).

„Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát” (1 Pét. 2,15).

Ezért: „Nem fizetvén gonosszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást mondván, tudva, hogy arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek” (1 Pét. 3,9).

Mert: „A [felebaráti] szeretet [(agapé): Isten szerinti szeretet nyilvánuljon meg a másik ember iránt, amely] nem illeti gonosszal a felebarátot. [nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást (nem tesz rosszat)] Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet. [tehát a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt] (Róm. 13,10).

„Mert az egész törvény ez egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal. 5,14).

Ezért ti: „Áldjátok [ajánljátok Isten kegyelmébe] azokat, akik titeket kergetnek [üldözőiteket]; áldjátok [jót kívánjatok azoknak] és ne átkozzátok [ne mondjatok rosszat]” (Róm. 12,14).

Hanem: „Amit akartok azért [szeretnétek tehát], hogy az emberek ti veletek cselekedjenek [megtegyenek, bánjanak], mindazt ti is úgy [ugyanazt] cselekedjétek [tegyétek meg] azokkal [velük]; mert ez a törvény és [ezt tanítják] a próféták

[Más fordítás: Ez a törvény és a próféták tanításának lényege]” (Mát. 7,12).

Tehát: „Vigyázzatok, hogy senki senkinek rosszért rosszal ne fizessen; hanem mindenkor jóra törekedjetek úgy egymás iránt, mint mindenki iránt” (1 Thess. 5,15).

„Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát” (1 Pét. 2,15).

És: „Ne mondd: Ahogy ő bánt velem, én is úgy bánok vele, megfizetek mindenkinek cselekedete szerint!” (Péld. 24,29).

„Ne mondd: Megfizetek a rosszért! Reménykedj az Úrban, ő megsegít téged” (Péld. 20,22).

„Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát” (1 Pét. 2,15).

Hogy mit is jelent az ellenség „áldása” erre az Úr Jézus maga ad gyakorlati útmutatást: „Mikor pedig elmenének a helyre, mely Koponya helyének mondatik, ott megfeszítik őt és a gonosztevőket, egyiket jobb kéz felől, a másikat balkéz felől. Jézus pedig monda: Atyám! Bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek” (Luk. 23,33-34).

És az Övéi követik Őt: „Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: „Úr Jézus, vedd magadhoz szellememet!” Térdre esvén pedig, nagy fennszóval kiálta: Uram, ne tulajdonítsd nékik e bűnt! És ezt mondván, elaluvék” (Csel. 7,59-60).

Tehát: „Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek” (Eféz. 5,1)

Luk. 6,32 Mert ha csak azokat szeretitek [agapaó: szeret önzetlenül, tárgya érdemeitől függetlenül, Isteni tulajdonság megnyilvánulása az emberek iránt, amely azok javát, üdvösségét munkálja], akik titeket szeretnek, mi jutalmatok van [micsoda kegyelem van általatok]? Hiszen a bűnösök [(hamartólosz) a célt eltévesztők] is szeretik azokat, kik őket szeretik.

Luk. 6,33 És ha csak azokkal tesztek jól, akik veletek jól tesznek, mi jutalmatok van [micsoda kegyelem van általatok]? Hiszen a bűnösök [(hamartólosz) a célt eltévesztők] is ugyanazt cselekszik.

Luk. 6,34 És ha csak azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi jutalmatok van [mit ér a nálatok lévő kegyelem]? Hiszen a bűnösök [(hamartólosz) a célt eltévesztők] is adnak kölcsönt a bűnösöknek [(hamartólosz) a célt eltévesztőknek], hogy ugyanannyit kapjanak vissza.

Luk. 6,35 [Ti még inkább többet tegyetek], és szeressétek [agapaó: Isten szerinti szeretet nyilvánuljon meg, amely azok javát, üdvösségét munkálja] ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek: mert ő jól tévő a háládatlanokkal és gonoszokkal.

Luk. 6,36 Legyetek azért irgalmasok [könyörületesek], mint a ti Atyátok is irgalmas [könyörületes]*

*Máté is ír az Úr Jézus parancsáról: „Mert ha [csupán] azokat szeretitek, akik titeket szeretnek (agapaó), micsoda jutalmát veszitek [miféle fizetséget kaptok]? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekeszik-é? És ha csak a ti atyátok fiait [testvéreiteket] köszöntitek [üdvözlitek], mit cselekesztek másoknál többet [mi különöset, rendkívülit tesztek]? Nemde a vámszedők [pogányok; nemzetekből valók] is nem azonképpen cselekesznek-é?” (Mát. 5,46-47).

És: „Aki tőled kér, adj néki; és aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól [ne tagadd meg; vissza ne utasítsd]” (Mát. 5,42).

És hogy kinek adjunk, ha kér, arról így szól az Úr: Bár az Úr áldása van az Ő népén, de: „Ha mégis szegénnyé lesz (vagyis elszegényedik) valaki a te atyádfiai (testvéreid) közül valamelyikben a te kapuid közül (valamelyik lakóhelyeden) a te földeden (abban az országban), amelyet az Úr, a te Istened ád néked.

Ne keményítsd meg a te szívedet (és ne légy keményszívű), be se zárjad kezedet (ne légy szűkmarkú) a te szegény atyádfia előtt (szegény testvéreddel szemben). Hanem örömest nyisd meg a te kezedet néki (és légy hozzá bőkezű), és örömest (szívesen) adj kölcsön néki, amennyi elég az ő szükségére (amennyire szüksége van), ami nélkül szűkölködik (amiben szükséget szenved).

Bizonyára adj néki (szívesen), és meg ne háborodjék azon a te szíved, mikor adsz néki (és ne essék rosszul az, hogy adsz); mert az ilyen dologért áld meg téged az Úr, a te Istened minden munkádban, és mindenben, amire kezedet veted.

Mert a szegény nem fogy ki a földről, azért én parancsolom néked, mondván: Örömest nyisd meg kezedet (légy bőkezű) a te szűkölködő (nyomorult) és szegény atyádfiának (testvéredhez) a te földeden (országodban)” (5 Móz. 15,7-8.10-11).

És „Ha pénzt adsz kölcsön az én népemnek, a szegénynek, aki veled van; ne légy hozzá olyan, mint a hitelező (ne légy neki uzsorása); ne vessetek (ki) reá uzsorát” (2 Móz. 22,25).

„Ne végy ő tőle kamatot vagy uzsorát, hanem félj a te Istenedtől (légy istenfélő és engedd), hogy megélhessen melletted a te atyádfia. Pénzedet ne add néki kamatra, se uzsoráért ne add a te eleségedet. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, aki kihoztalak titeket Egyiptom földéről, hogy néktek adjam Kánaán földét, és Istenetek legyek néktek” (3Móz. 25,36-38).

Mert: „… az igaz irgalmas (könyörületes) és adakozó” (Zsolt. 37,21).

És: „A [felebaráti] szeretet [(agapé): Isten szerinti szeretet nyilvánuljon meg a másik ember iránt, amely] nem illeti gonosszal a felebarátot. [nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást (nem tesz rosszat)] Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet. [tehát a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt] (Róm. 13,10).

Tehát: „Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek” (Eféz. 5,1).

És az apostol így folytatja a megvallást: „Ki az elmúlt időkben (az előző nemzedékek során) hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni (megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon): Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jótevőnk volt, adván mennyből esőket és termő időket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket” (Csel. 14,16-17).

Hát ti is: „Legyetek azért ti [valóban olyan] tökéletesek [felnőtt, érett korú (célba érkezők)], miként [éppen úgy, mint ahogy] a ti mennyei Atyátok tökéletes [célját betöltött;(a célban van)]” (Mát. 5,48).

És így folytatódik a kijelentés: Mert Ő: „Kőszikla! Cselekedete tökéletes, mert minden ő útja igazság! Hűséges Isten és nem csalárd (nem hitszegő); igaz és egyenes ő!” (5 Móz. 32,4)

És: „Az Istennek útja tökéletes; Az Úrnak beszéde tiszta (színigaz); Pajzsa ő mindeneknek (mindazoknak), akik őbenne bíznak (akik hozzá menekülnek)” (2 Sám. 22,31)

Az apostol megvallása: „Mi őt hirdetjük, intvén minden embert, és tanítván minden embert minden (teljes) bölcsességgel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő (tökéletessé tegyünk) a Krisztus Jézusban” (Kol. 1,28)

Hát te is: „Tökéletes (és feddhetetlen) légy az Úrral, a te Isteneddel” (5 Móz. 18,13)

Luk. 6,37 Ne ítéljetek [(krinó): véleményt formál; felebarátaink magatartásának megítélése, elbírálása. Kedvezőtlen mellékértelemmel elítél bírál(gat), rosszall] és nem ítéltettek

[Más fordítás: Ne ítéljetek el másokat és akkor titeket sem ítélnek el]; ne kárhoztassatok, és nem kárhoztattok [Más fordítás: Senkit se vádoljatok, és akkor titeket sem vádolnak majd]; megbocsássatok [másoknak], néktek is megbocsáttatik

[Más fordítás: Adjatok felmentést, és titeket is felmentenek]*

*Máté is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Ne ítéljetek [ne ítélkezzetek], hogy ne ítéltessetek [hogy fölöttetek se ítélkezzenek, és nehogy elítéljenek titeket is]. Mert amilyen ítélettel [felebarátaink magatartásának megítélése, elbírálása. Kedvezőtlen mellékértelemmel elítélése, bírál(gatása), kárhoztatása, rosszallása] ítéltek [ítélkeztek, elmarasztaló ítéletet, véleményt alkottok], olyannal ítéltettek [olyannal fognak titeket is megítélni, fölöttetek is ítélkezni], és amilyen mértékkel mértek, [másoknak] olyannal mérnek [majd vissza] néktek [is]” (Mát. 7,1-2).

„Mert ha megbocsátjátok [elengeditek] az embereknek az ő vétkeiket [botlásaikat; Ha ugyanis elengeditek az embereknek eleséseiket hibás lépéseiket, botlásaikat, baklövéseiket, melléfogásaikat], megbocsát [elengedi] néktek is a ti mennyei Atyátok [azokat]” (Mát. 6,14).

És így folytatja az apostol: Ne szóljátok meg egymást, testvéreim. Aki testvérét megszólja, vagy ítélkezik felette, az a törvény ellen szól, és a törvény felett ítélkezik. Ha pedig a törvény felett ítélkezel, nem megtartója, hanem ítélő bírája vagy a törvénynek. Egy a törvényadó és az ítélőbíró, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett?” (Jak. 4,11-12).

„Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod [elítéled; megbírálod] a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. [saját Ura állítja talpra, vagy ítéli el] De meg fog állani [talpán], mert az Úr által képes, hogy megálljon. [hatalmas ereje van az Úrnak arra, hogy megerősítse; felállítsa]” (Róm. 14,4)

„Te pedig miért kárhoztatod [ítéled el] a te atyádfiát? [testvéredet] avagy te is miért veted meg [nézed le; állítod semminek] a te atyádfiát? [testvéredet; embertársadat]. Hiszen mindnyájan oda állunk [jutunk] majd a Krisztus ítélőszéke [díjkiosztó emelvénye; trónja] elé” (Róm. 14,10)

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, a szerint, amit e testben (szóma = személyében) cselekedett: akár jót, akár gonoszat” (2Kor. 5,10)

„[ezért] Nincs hát számodra mentség, [menthetetlen vagy] bárki vagy is, te ember, aki ítélkezel. Mert amikor [amiben] mást elítélsz, [más felett ítélkezel] magadat marasztalod el, [magadra mondasz ítéletet] hiszen ugyanazt műveled [hasonlókat teszel] te is, ítélkező. [miközben ítélkezel]” (Róm 2,1)

„Azért [a megfelelő] idő előtt semmit se ítéljetek (el), míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világ(osság)ra hozza [megvilágítja, fénybe borítja] a sötétségnek titkait, [rejtekeit, rejtelmeit; titkos dolgait].

Másrészt megjelenti [földeríti; nyilvánvalóvá teszi; kinyilatkoztatja; nyilvánosságra hozza; láthatókká teszi] a szíveknek [bensőknek] tanácsait; [szándékait, akaratát] És akkor mindenkinek az Istentől lészen a dicsérete. [majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől]” (1 Kor. 4,5)

Luk. 6,38 Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak [az emberek] a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, amellyel ti mértek. [Más fordítás: Adjatok, és nektek is adni fognak, többet, mint gondolnátok! A kezetekbe majd olyan sokat öntenek, nem is bírjátok el, sőt az öletekbe ömlik majd. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek majd viszonzásul nektek is]*

*Az apostol pedig így folytatja: „Vegyétek figyelembe, hogy aki kevés magot vet a földbe, az kevés termést is fog aratni. Aki pedig bőven veti a magokat, annak az aratása is bőséges lesz” (2 Kor. 9,6).

És: „Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül” (Péld. 11,25).

Bizony: „Tévelyegnek, akik rosszat akarnak, a szeretet és a hűség (hit) pedig jót akar” (Péld. 14,22)

Luk. 6,39 Példabeszédet [példázatot] is monda nékik: Vajon a vak vezetheti-é a világtalant? Avagy nem mindketten a verembe [gödörbe] esnek-é?

Luk. 6,41 Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, mely a te saját szemedben van, nem veszed észre?

Luk. 6,42 Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Atyámfia, hadd vessem ki a szálkát a te szemedből, holott te a te szemedben lévő gerendát nem látod. Te képmutató, vesd ki először a gerendát a te szemedből és azután gondolj arra [és akkor majd elég jól (és elég élesen) látsz ahhoz], hogy kivesd a szálkát, amely a te atyádfia [testvéred] szemében van.

Luk. 6,43 Nem jó fa az [nincsen nemes fa], amely romlott [rothadt] gyümölcsöt terem; és nem romlott [rothadt] fa az, a mely jó [nemes; eszményi (kitűnő)] gyümölcsöt terem [Más fordítás: A jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt. Ugyanígy rossz fa sem teremhet jó gyümölcsöt].

Luk. 6,44 Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg; mert a tövisről [tüskebokorról; a bogáncsról] nem szednek fügét, sem a szederindáról [csipkebokorról] nem szednek [nem szüretelnek] szőlőt*

*Jakab apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Avagy atyámfiai (testvéreim), teremhet-e a fügefa olaj magvakat (olajbogyót), vagy a szőlőtő fügét? Azonképpen egy forrás sem adhat sós és édes vizet” (Jak. 3,12)

„Vagy legyetek jó fák, és teremjetek jó gyümölcsöt, vagy legyetek romlott fák, és teremjetek romlott gyümölcsöt (mert ha jó a fa, jó a gyümölcse is, ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is); mert gyümölcséről ismerik meg a fát” (Mát. 12,33).

Mert: „… minden jó fa jó [nemes; (eszményi) szép] gyümölcsöt terem [érlel]; a romlott [rossz; hitvány; haszontalan] fa pedig rossz [nyomorúságos; rossz, káros, gonosz, semmirekellő, hitvány haszontalan, hibás, silány] gyümölcsöt terem. Nem teremhet [nem hozhat; nem képes; nem tud] jó fa rossz [nyomorúságos; rossz, káros, gonosz, semmirekellő, hitvány haszontalan, hibás, silány] gyümölcsöt; romlott [rossz; hitvány; haszontalan] fa sem teremhet [hozhat] jó [nemes; (eszményi) szép] gyümölcsöt” (Mát. 7,17-18)

Luk. 6,45 A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből [gonoszsága tárából] hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája.

[Más fordítás: A jó ember szívében jó dolgok vannak, és azokból jó dolgokat hoz elő. A gonosz ember szívében azonban gonosz dolgok vannak, és azokból gonosz dolgokat hoz elő. Mert amivel csordultig van (amitől túlárad) a szív, azt szólja (azt beszéli) a száj]*

*És így folytatja az Úr Jézus: „De mondom néktek: Minden hivalkodó [haszontalan, hiábavaló, felesleges, hatástalan, eredménytelen] beszédért [(réma): mondás, megnyilatkozás, Ige], amit beszélnek [amit valaha kimondanak] az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszédedből [(logosz): szó, beszéd (annak minden fajtája: kérdés, állítás, kijelentés, tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás; üzenet; utasítás, parancs] ismertetel [szavaid alapján nyilvánítanak] igaznak [igazulsz meg]. És a te beszédidből ismertetel hamisnak

[Más fordítás: mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged és vonsz magadra ítéletet]” (Mát. 12,36-37).

Hiszen: „Amik pedig a szájból jőnek ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik meg (teszik tisztátalanná) az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok (és tanúskodások), /isten/káromlások. Ezek fertőztetik meg (és teszik tisztátalanná) az embert…” (Mát. 15,18-20).

Ezért figyelmeztet így a Szent Szellem: „Semmi rothadt (bomlasztó) beszéd (logosz: szó, beszéd (annak minden fajtája: kérdés, állítás, kijelentés, tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás; üzenet; utasítás, parancs) a ti szátokból ki ne származzék (ki ne jöjjön). Hanem csak amely hasznos, (és csak akkor szóljatok, ha az jó) a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak (és hogy áldást hozzon azokra, akik hallják)” (Eféz. 4,29).

És: Ezekre emlékeztesd, kérvén kérve őket az Úr (az Isten) színe előtt, hogy ne vitatkozzanak (logomakheó: - kötekedik, vitatkozik, szócsatát vív) haszontalanul, (ne folytassanak haszontalan szóharcot), a hallgatóknak romlására” (2 Tim. 2,14).

„Mert (ilyenkor) gonoszságod oktatja (a bűn tanítja erre) a te szádat, és a csalárdok (a ravaszok) nyelvét választottad. A te szád kárhoztat téged (és saját szád tesz bűnössé), nem én, és a te ajakaid bizonyítanak (vallanak) ellened” (Jób. 15,5-6).

Hiszen: „A férfi szájának hasznával elégedik meg az ő belseje, az ő beszédének jövedelmével lakik jól (amit mond az ember, annak a gyümölcséből fog jóllakni az ő bensője, és amit a beszéde terem, azzal kell jóllaknia).

Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és amiképpen kiki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét. (Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi)” (Péld. 18,20-21).

Ezért mindenkor az élet beszédét szóljátok, és: „A Krisztusnak beszéde (logosz: Ige) lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, szellemi énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak (az Istennek)” (Kol. 3,16).

Már a vízözön előtt így szólt az Úr: „És látá az Úr, hogy megsokasult (elhatalmasodott) az ember (h: áḏám: emberi faj) gonoszsága a földön, és hogy szíve (bensője: a szellemi élet központja) gondolatának minden (szándéka, gondolata, és) alkotása (h: maḥăšeḇeṯ maḥăšáḇáh: elgondolás, elképzelés, terv, cél, és kivitelezése) szüntelen csak gonosz” (1 Móz. 6,5).

Noé a megtisztított, és megújult földön áldozatot mutat be az Úrnak: „És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az ő szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért (h: áḏám: emberi faj miatt).

Mert az ember szívének (h. jécer: gondolat, képzelet, elképzelés, terv, és szándék) gondolata gonosz az ő ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élő állatot, mint cselekedtem” (1 Móz. 8,21).

Hiszen azért szükséges újonnan születni, mert: „Álnokság (diasztrephó: elhajlott, fonák, romlott, torz; fonákság) van az ő szívében (bensőjében a szellemi élet központja), gonoszt forral minden időben (rosszat kohol, eszel ki mindenkor), háborúságot (máḏôn: vita, veszekedés, perlekedés) indít (és viszálykodást szít)” (Péld. 6,14).

Mert: „Csalárdabb (h: áqóḇ): csalárd, csalfa, álnok) a szív (kardia: szív: a bensője, a szellemi élet központja) mindennél, és gonosz (h: 'ánúš: beteg, gyógyíthatatlan, szenvedést okozó és javíthatatlan) az; kicsoda ismerhetné (ki tudná kiismerni) azt? Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem (Én, az ÚR vagyok a szívek vizsgálója és megítélője) és a veséket vizsgálom…” (Jer. 17,9-10).

Hát ezért: „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet (a szellemi életed központját, a te bensődet), mert abból indul ki minden élet. Vesd el tőled a száj hamisságát (tartsd távol szádtól a csalárdságot), és az ajkak álnokságát távoztasd el magadtól (és távolítsd el ajkadról a hamisságot)” (Péld. 4,23-24)

Luk. 6,46 Miért mondjátok pedig nékem [(kaleó): hívtok segítségül így]: Uram! Uram! Ha nem teszitek, amiket mondok?

Luk. 6,47 Valaki én hozzám jő és hallgatja az én beszédimet [(logosz): Igémet] és azokat megtartja [és engedelmeskedik a szavaimnak, és azok szerint cselekszik], megmondom néktek, mihez hasonló.

[Más fordítás: Mindenki, aki hozzám jön, és meghallgatja szavaimat és tettekre is váltja, megmutatom néktek, kihez hasonló].

Luk. 6,48 Hasonló valamely házépítő emberhez, aki leásott és mélyre hatolt, és kősziklára vetett fundamentumot [és a kősziklára alapozott]. Mikor aztán árvíz lett [áradás jött], beleütközött a folyóvíz abba a házba [ostromolta a folyó azt a házat; Jött az árvíz, és az áradat rázúdult a házra], de azt meg nem mozdíthatta [de nem volt rá ereje, hogy megingassa, és nem tudta megrendíteni]: mert kősziklán épült.

Luk. 6,49 Aki pedig hallgatja, de nem tartja meg [de nem váltja tettre], hasonló ahhoz az emberhez, aki csak a földön [(gé): föld, mint látható világ] építette házát fundamentum [alapvetés, alapkő letétele] nélkül. Amelybe beleütközvén a folyóvíz [amikor a folyam árja nekizúdult, és ostromolta a folyó], azonnal összeomlott [összeroskadt], és nagy lett annak a háznak romlása.

[Más fordítás: De az az ember, aki hallja a szavaimat, és nem engedelmeskedik azoknak, az ahhoz az emberhez hasonlít, aki alap nélkül (alapkőtől függetlenül), a földre építette a házát. Amikor jött az árvíz, és nekiütközött az ár, a ház azonnal összeomlott, és az egész elpusztult, romhalmazzá vált]*

*Máté még részletesebb leírást ad az Úr Jézus kijelentéséről: „Valaki azért hallja [tehát mindenki, aki valóban meghallgatja] én tőlem e beszédeket [ez igéimet], és megcselekszi azokat [megteszi; tettre váltja őket], hasonlítom azt a bölcs emberhez [hasonló lesz az okos (az olyan eszes, megfontolt és meggondolt) emberhez].

Aki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött [eleredt, zuhogott, szakadt] a (zápor)eső [felhőszakadás támadt]. És eljött az árvíz [áradások jöttek; kiáradtak a folyók; ömlött az ár]. És fújtak [feltámadtak; süvítettek] a szelek, és beleütköztek abba a házba [nekidőltek, nekizúdultak, nekicsaptak, nekiestek annak a háznak; (rázúdultak a házra); és ostromolták azt a házat]; de nem dőlt [nem omlott] össze: mert a kősziklára építtetett [mert alapja a kősziklára volt vetve].

És valaki hallja [mindenki, aki meghallgatja] én tőlem e beszédeket [aki hallja e szavaimat, Igéimet], és nem cselekszi [nem teszi] meg [nem váltja tetté] azokat, hasonlatos lesz a bolond [olyan ostoba, balga] emberhez, aki a fövényre [(parti)homokra] építette házát: És ömlött [eleredt, szakadt] a (zápor)eső [felhőszakadás támadt].

És eljött az árvíz [és jöttek az áradások; kiáradtak a folyók; ömlött az ár]. És fújtak [feltámadtak; süvítettek] a szelek, és beleütköztek abba a házba [rázúdultak és ostromolták azt a házat]; és összeomlott: és nagy lett annak romlása [és hatalmas kár keletkezett benne; és teljesen elpusztult; (és összeomlott nagy zuhanással); Az összedőlt és romhalmazzá vált]” (Mát. 7,24-27).

Az apostol így figyelmezteti a mindenkori hívőket: ha azt akarjátok, hogy változzatok: „Az igének pedig megtartói (cselekvői) legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván (hogy be ne csapjátok) magatokat. Mert ha valaki (csak) hallgatója az igének és nem megtartója (de nem cselekszi), az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát (arcát): Mert megnézte (ugyan) magát és elment, és azonnal (nyomban) elfelejtette, (hogy) milyen volt” (Jak. 1,22-24).

Mert: „A teljes (minden) írás (amit az Isten sugalmazott) Istentől ihletett és hasznos (jól használható) a tanításra, a feddésre (érvelésre, meggyőzésre), a megjobbításra (helyreállításra), [korrekcióra] az igazságban (megigazultságra) való nevelésre (oktatásra, képzésre). Hogy tökéletes [elkészült] legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre (jótettre) felkészített (kész legyen)” (2 Tim. 3,16-17).

És hogy mi az a kőszikla, amire építeni kell, arról így beszél a Szent Szellem az apostolon keresztül: : „(kérve) Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt [jelenlétében], aki ítélni fog élőket és holtakat (ítélkezni szándékozik élők és holtak fölött) az Ő eljövetelekor és az Ő országában.

Hirdesd az igét (evangéliumot), állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben (akár alkalmas, akár alkalmatlan), ints, feddj (érvelj, kérj, győzz meg), buzdíts (biztass, bátoríts) teljes béketűréssel (türelemmel) és tanítással (hozzáértéssel, tudománnyal)” (2 Tim. 4,1-2).

Dávid pedig így prófétál erről: „Zarándokének. Akik az Úrban bíznak, olyanok, mint a Sion hegye, amely nem inog, hanem örökre megáll.

(Más fordítás. Akik az Úrban bíznak, olyanok, mint a harcos vagy a diadalmas Egyház legvége, végső határa, amit nem lehet megrázni, rendíthetetlen” (Zsolt. 125,1)



















2011. október 31.

Lukács Evangélium 6. fejezet: Jézus Úr minden felett (szerkesztett)



Luk. 6,1 Lőn pedig a húsvét szombatját követő második szombaton, hogy a vetések között [a gabonaföldeken] méne által és az ő tanítványai gabonafejeket szaggatván [téptek a kalászokból] és azokat kezeikkel kimorzsolván, ettek.

Luk. 6,2 Némelyek pedig a farizeusok közül mondának nékik: Miért cselekszitek azt, amit szombatnapokon nem szabad [nincs megengedve, tiltva van] cselekedni?

Luk. 6,3 És felelvén Jézus, monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett ő, és akik vele voltak?

Luk. 6,4 Mi módon ment be az Úrnak házába és vette el [az oltárra felrakott] szent kenyereket és ette meg és adott azoknak is, akik vele voltak, amelyeket pedig nem szabad megenni, [ami nincs megengedve] hanem csak a papoknak.?

Luk. 6,5 És monda [kijelentette] nékik: Az embernek Fia ura a szombatnak is.

Luk. 6,6 Lőn pedig más szombaton is, hogy ő a zsinagógába [az összejöveteli helyre] méne és tanít, és vala ott egy ember, akinek a jobb keze [a jobb karja] száradt [béna; sorvadt] volt.

Luk. 6,7 Az írástudók [törvénytanítók] és farizeusok pedig leselkednek [(paratéreisthai): a hivatalból történő megfigyelést jelenti] ő utána [figyelték Jézust], ha vajon gyógyít-e majd szombatnapon, hogy vádat találjanak ellene [okot akartak találni ugyanis arra, hogy vádolhassák].

Luk. 6,8 Ő pedig tudván [ismerve] azoknak gondolatait [ismerte fontolgatásaikat; Ő belelátott gondolataikba, és látva szándékukat], monda a száradt [béna] kezű embernek: Kelj fel és állj elő [a középre]! És felkelvén, előáll [és odaállt].

Luk. 6,9 Monda azért nékik Jézus: Valamit kérdek tőletek: Szabad-é szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni? Az életet megtartani [menteni], vagy elveszteni [életet menteni, vagy pusztulni hagyni]?

Luk. 6,10 És körültekintve [végignézve] mindnyájukon, monda [a béna kezű] embernek: Nyújtsd ki a kezedet! Az pedig úgy cselekedék [szót fogadott], és keze oly éppé [egészségessé] lőn, mint a másik [meggyógyult a keze].

Luk. 6,11 Azok [a törvénytanítók és farizeusok] pedig eltelnek esztelenséggel [azokat pedig esztelen indulat szállta meg; vak dühvel teltek el] és beszélgetnek [és arról tanakodtak (váltottak szót) tanácskoznak] vala egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal.

Luk. 6,12 És lőn azokban a napokban, kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el [(dianüktereuó): átvirrasztva az éjszakát].

Luk. 6,13 És mikor megvirrada, előszólítá az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, akiket apostoloknak [(aposztolosz): hivatalosan, konkrét megbízással kiküldött személy, akit felruháztak hatalommal feladata elvégzésére; az evangélium nagykövete; akiket kiküldötteknek] is nevez:

Luk. 6,14 Simont, [jelentése: akit hallanak, meghallgatott] akit Péternek [jelentése: szikla vagy kő; - egy (darab) kő] is nevez, és Andrást [jelentése: férfias; felnőtt férfi]. Annak testvérét, Jakabot [jelentése: ravasz; mást kiszorító, más helyébe lépő] és Jánost [jelentése: Jahve kegyelmes, az Úr jóindulatú, jóságos, kedves; az Úr nagylelkű adakozó; az Úr megkegyelmezett], Filepet [jelentése: lovakat /testi erőt/ kedvelő] és Bertalant, [jelentése: Talmaj (barázdált) fia].

Luk. 6,15 Mátét [jelentése: Isten ajándéka, az Úr adománya; ajándékozott] és Tamást [jelentése: iker], Jakabot [jelentése: ravasz; mást kiszorító, más helyébe lépő], az Alfeus [jelentése: Isten megváltoztatta; vezető, tanító] fiát, és Simont [jelentése: akit hallanak, meghallgatott], aki Zelotesnek [jelentése: buzgó, szenvedélyes] neveztetik [zelótának, vakbuzgónak is neveztek],

Luk. 6,16 Júdást [jelentése: bizonyságtevő], a Jakab [jelentése: ravasz; mást kiszorító, más helyébe lépő] fiát és Iskáriótes Júdást [jelentése: kerijóti férfi; Kerióth (Móáb fővárosa) lakója], aki árulóvá is lőn [aki kiszolgáltatója (átadója) lett];

Luk. 6,17 És alámenvén ő velük, megálla a síkságon, és az ő tanítványainak serege [tanítványainak nagy sokasága volt jelen] és a népnek nagy sokasága [nagy néptömeg] egész Júdeából és Jeruzsálemből [jelentése: a béke megalapozása] és Tírusnak [jelentése: sziklák, sziklák városa] és Sidonnak [jelentése: lapos város (héb. ’a halfogás helye’)] tengermelléki határából, akik jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak [(iaomai): meggyógyít, helyreállít, éppé tesz, betegségtől megszabadít] betegségeikből [(noszosz): betegség, fogyatékosság, rosszullét, nyavalya, krónikus jellegű fizikai rendellenesség az emberi szervezetben; Ártalom, baj, csapás, panasz; gyötrő, kínos betegségek]

Luk. 6,18 És akik tisztátalan [gonosz] szellemektől gyötrettek [szenvedtek], meggyógyulnak [Akiket tisztátalan szellemek zaklattak, kínoztak, rendre meg¬gyógyultak].

Luk. 6,19 És az egész sokaság [az egész tömeg] igyekezik vala őt illetni [megérinteni]: mert erő származék [hatalom áradt ki; sugárzott] belőle, és mindeneket meggyógyíta [(iaomai): meggyógyít, helyreállít, éppé tesz, betegségtől megszabadít]

Luk. 6,20 Ő pedig felemelvén szemeit [tekintetét] az ő tanítványaira, monda: Boldogok vagytok ti (koldus)szegények: mert tiétek az Isten országa. [Isten királysága]

Luk. 6,21 Boldogok ti, kik most éheztek: mert megelégíttettek. Boldogok ti, kik most sírtok: mert nevetni fogtok.

Luk. 6,22 Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyűlölnek [(miszeó): zaklatnak, üldöznek], és kirekesztenek [amikor kizárnak a zsinagógákból, amikor kiközösítenek, gyaláznak és bántanak titeket]. És szidalmaznak [amikor rosszat mondanak rólatok; és megvetnek, csúfolnak, gúnyolnak, gyaláznak] titeket, és kivetik [kitörlik] a ti neveteket, mint gonoszt [mint gonosz nevet; és gonosznak tartanak, megrágalmaznak és kiközösítenek titeket, mint holmi gonosztevőket; mint valami szégyenletes dolgot, elvetnek], az embernek Fiáért

Luk. 6,23 Örüljetek azon a napon és örvendezzetek [ujjongjatok; repessetek; ugráljatok örömötökben]; mert ímé a ti jutalmatok bőséges a mennyben; hiszen hasonlóképen cselekedtek a prófétákkal az ő atyáik.

Luk. 6,24 De jaj néktek [rossz lesz nektek], gazdagoknak [(plúsziosz): vagyonos; bővölködő], mert [ti már] elvettétek [megkaptátok] a ti vigasztalásotokat.

Luk. 6,25 Jaj néktek [rossz lesz nektek], kik beteltetek [most jóllaktok]; mert éhezni fogtok. Jaj néktek, kik most nevettek; mert sírni és jajgatni [gyászolni] fogtok.

Luk. 6,26 Jaj néktek, mikor minden ember jót mond felőletek [ha mindenki dicsér titeket; ha az emberek hízelegnek nektek]; mert épen így cselekedtek a hamis [a hazug] (ál)prófétákkal az ő atyáik.

Luk. 6,27 De néktek mondom, kik engem hallgattok: Szeressétek [(agapaó): szeret önzetlenül, tárgya érdemeitől függetlenül. Isteni tulajdonság megnyilvánulása az emberek iránt, amely azok javát, üdvösségét munkálja] ellenségeiteket, jól tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek [(miszeó): megvet, utál, főleg zaklat, üldöz],

Luk. 6,28 Áldjátok [(eulogeó): Isten kegyelmébe ajánl] azokat, akik titeket átkoznak [akik rosszat mondanak rólatok], és imádkozzatok azokért, akik titeket; háborgatnak [akik bántalmaznak; rágalmaznak; gyaláznak; nyomorgatnak, hamisan vádolnak].

Luk. 6,29 A ki egyik arcodat megüti, fordítsd néki a másikat is; és attól, aki felső ruhádat elveszi, ne vond [ne tagadd] meg alsó ruhádat se.

Luk. 6,30 Mindennek pedig, aki tőled kér, adj; és attól, aki elveszi a tiédet, ne kérd [ne követeld] vissza.

Luk. 6,31 És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal [Más fordítás: Úgy bánjatok másokkal, ahogyan ti is szeretnétek, hogy bánjanak veletek].

Luk. 6,32 Mert ha csak azokat szeretitek [agapaó: szeret önzetlenül, tárgya érdemeitől függetlenül, Isteni tulajdonság megnyilvánulása az emberek iránt, amely azok javát, üdvösségét munkálja], akik titeket szeretnek, mi jutalmatok van [micsoda kegyelem van általatok]? Hiszen a bűnösök [(hamartólosz) a célt eltévesztők] is szeretik azokat, kik őket szeretik.

Luk. 6,33 És ha csak azokkal tesztek jól, akik veletek jól tesznek, mi jutalmatok van [micsoda kegyelem van általatok]? Hiszen a bűnösök [(hamartólosz) a célt eltévesztők] is ugyanazt cselekszik.

Luk. 6,34 És ha csak azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi jutalmatok van [mit ér a nálatok lévő kegyelem]? Hiszen a bűnösök [(hamartólosz) a célt eltévesztők] is adnak kölcsönt a bűnösöknek [(hamartólosz) a célt eltévesztőknek], hogy ugyanannyit kapjanak vissza.

Luk. 6,35 [Ti még inkább többet tegyetek], és szeressétek [agapaó: Isten szerinti szeretet nyilvánuljon meg, amely azok javát, üdvösségét munkálja] ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek: mert ő jól tévő a háládatlanokkal és gonoszokkal.

Luk. 6,36 Legyetek azért irgalmasok [könyörületesek], mint a ti Atyátok is irgalmas [könyörületes].

Luk. 6,37 Ne ítéljetek [(krinó): véleményt formál; felebarátaink magatartásának megítélése, elbírálása. Kedvezőtlen mellékértelemmel elítél bírál(gat), rosszall] és nem ítéltettek

[Más fordítás: Ne ítéljetek el másokat és akkor titeket sem ítélnek el]; ne kárhoztassatok, és nem kárhoztattok [Más fordítás: Senkit se vádoljatok, és akkor titeket sem vádolnak majd]; megbocsássatok [másoknak], néktek is megbocsáttatik

[Más fordítás: Adjatok felmentést, és titeket is felmentenek]

Luk. 6,38 Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak [az emberek] a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, amellyel ti mértek.

[Más fordítás: Adjatok, és nektek is adni fognak, többet, mint gondolnátok! A kezetekbe majd olyan sokat öntenek, nem is bírjátok el, sőt az öletekbe ömlik majd. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek majd viszonzásul nektek is].

Luk. 6,39 Példabeszédet [példázatot] is monda nékik: Vajon a vak vezetheti-é a világtalant? Avagy nem mindketten a verembe [gödörbe] esnek-é?

Luk. 6,41 Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, mely a te saját szemedben van, nem veszed észre?

Luk. 6,42 Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Atyámfia, hadd vessem ki a szálkát a te szemedből, holott te a te szemedben lévő gerendát nem látod. Te képmutató, vesd ki először a gerendát a te szemedből és azután gondolj arra [és akkor majd elég jól (és elég élesen) látsz ahhoz], hogy kivesd a szálkát, amely a te atyádfia [testvéred] szemében van.

Luk. 6,43 Nem jó fa az [nincsen nemes fa], amely romlott [rothadt] gyümölcsöt terem; és nem romlott [rothadt] fa az, a mely jó [nemes; eszményi (kitűnő)] gyümölcsöt terem

[Más fordítás: A jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt. Ugyanígy rossz fa sem teremhet jó gyümölcsöt].

Luk. 6,44 Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg; mert a tövisről [tüskebokorról; a bogáncsról] nem szednek fügét, sem a szederindáról [csipkebokorról] nem szednek [nem szüretelnek] szőlőt.

Luk. 6,45 A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből [gonoszsága tárából] hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája.

[Más fordítás: A jó ember szívében jó dolgok vannak, és azokból jó dolgokat hoz elő. A gonosz ember szívében azonban gonosz dolgok vannak, és azokból gonosz dolgokat hoz elő. Mert amivel csordultig van (amitől túlárad) a szív, azt szólja (azt beszéli) a száj].

Luk. 6,46 Miért mondjátok pedig nékem [(kaleó): hívtok segítségül így]: Uram! Uram! Ha nem teszitek, amiket mondok?

Luk. 6,47 Valaki én hozzám jő és hallgatja az én beszédimet [(logosz): Igémet] és azokat megtartja [és engedelmeskedik a szavaimnak, és azok szerint cselekszik], megmondom néktek, mihez hasonló.

[Más fordítás: Mindenki, aki hozzám jön, és meghallgatja szavaimat és tettekre is váltja, megmutatom néktek, kihez hasonló].

Luk. 6,48 Hasonló valamely házépítő emberhez, aki leásott és mélyre hatolt, és kősziklára vetett fundamentumot [és a kősziklára alapozott]. Mikor aztán árvíz lett [áradás jött], beleütközött a folyóvíz abba a házba [ostromolta a folyó azt a házat; Jött az árvíz, és az áradat rázúdult a házra], de azt meg nem mozdíthatta [de nem volt rá ereje, hogy megingassa, és nem tudta megrendíteni]: mert kősziklán épült.

Luk. 6,49 Aki pedig hallgatja, de nem tartja meg [de nem váltja tettre], hasonló ahhoz az emberhez, aki csak a földön [(gé): föld, mint látható világ] építette házát fundamentum [alapvetés, alapkő letétele] nélkül. Amelybe beleütközvén a folyóvíz [amikor a folyam árja nekizúdult, és ostromolta a folyó], azonnal összeomlott [összeroskadt], és nagy lett annak a háznak romlása.

[Más fordítás: De az az ember, aki hallja a szavaimat, és nem engedelmeskedik azoknak, az ahhoz az emberhez hasonlít, aki alap nélkül (alapkőtől függetlenül), a földre építette a házát. Amikor jött az árvíz, és nekiütközött az ár, a ház azonnal összeomlott, és az egész elpusztult, romhalmazzá vált].


2011. október 27.

Lukács evangélium 5. fejezet: Evezzetek a mélyre (göröggel és kapcsolódó igékkel)



Luk. 5,1 És lőn, hogy mikor a sokaság hozzá tódult [és nagy tömeg vette körül], hogy hallgassa az Isten beszédét [(logoszát): igéjét], Ő a Genezáret [jelentése: hárfa, lant, citera; a király kertje, fejedelmi kert] tavánál áll vala;

Luk. 5,2 És láta két hajót [két bárkát] állani a vizen [amely a part mentén vesztegelt]: a halászok pedig, miután azokból kiszállottak, mossák vala az ő hálóikat.

Luk. 5,3 És ő bemenvén az egyik hajóba, amely a Simoné vala, kéré őt, hogy vigye egy kissé beljebb a földtől [a parttól]: és mikor leült, a hajóból tanítá a sokaságot.

Luk. 5,4 Mikor pedig megszűnt beszélni [befejezte a tanítást], monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.

Luk. 5,5 És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk [keményen dolgoztunk; küszködtünk], még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra [a te szavadra, igédre (réma): kijelentésedre mégis] levetem a hálót.

Luk. 5,6 És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát kerítik be [olyan hatalmas tömegű halat fogtak be, hogy]; szakadoz vala pedig az ő hálójuk.

Luk. 5,7 Intenek azért társaiknak, akik a másik hajóban valának, hogy jöjjenek és segítsenek nékik. És eljövén, megtölték mind a két hajót, annyira, hogy csaknem elsüllyednek.

Luk. 5,8 Látván pedig ezt Simon Péter, Jézusnak lábai elé esék [lábaihoz borult], mondván: Eredj el én tőlem, mert én bűnös [(hamartólosz): a célt eltévesztő] ember vagyok, Uram!

Luk. 5,9 Mert félelem [(thambosz): elképedés, megdöbbenés, csodálkozás] fogta körül [döbbentette meg] őt és mindazokat, akik ővele valának, a [nagy] halfogás miatt, amelyet fogtak;

Luk. 5,10 Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, akik Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz [halászni; emberhalász leszel].

Luk. 5,11 És a hajókat [a bárkákat] a szárazra vonván [kieveztek a partra], elhagyták mindenüket [otthagytak mindent] és követék Őt*

*A János írása szerinti Evangélium bemutatja az előzményeket: a leendő tanítványok először hallottak Jézusról: „Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt, és rátekintve Jézusra, aki arra járt, így szólt: „íme, az Isten Báránya!” Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust. Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította őket: „Mit kerestek?” Ők pedig ezt válaszolták: „Rabbi - ami azt jelenti: Mester -, hol van a lakásod?” Ő így szólt: „Jöjjetek, és meglátjátok.”

Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; körülbelül délután négy óra volt ekkor. A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték őt, András, Simon Péter testvére volt az egyik. Ő mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást” - (ami azt jelenti: Felkent). Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: „Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni” - (ami azt jelenti: Kőszikla)” (Jn. 1,35-42).

Márk rövid híradása így hangzik. Később Jézus: „Mikor pedig Galilea tengere mellett [Galileai-tó partján] járt, látá Simont és Andrást, annak testvérét, amint a tengerbe [vízbe] (kör)hálót vetének [kerítőhálót dobtak]; mert halászok valának. És monda nékik [így szólította meg őket] Jézus: [gyertek] Kövessetek engem, és én azt művelem [cselekszem], hogy embereket halásszatok [és emberhalászokká teszlek benneteket]. És azonnal [rögtön; tüstént] elhagyván az ő (kerítő)hálóikat, követék őt [és csatlakoztak hozzá]” (Márk. 1,16-18).

Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig a galileai tenger mellett [galileai tó partján] jár [járt-kelt] vala Jézus, láta két testvért, Simont, akit Péternek neveznek, és Andrást az ő testvérét, amint a tengerbe (kör)hálót vetnek [dobtak] vala; mert halászok valának. És monda nékik: [gyertek] Kövessetek engem [jöjjetek utánam], és azt művelem, hogy embereket halásszatok. [emberek halászává teszlek benneteket]. Azok pedig azonnal [azon nyomban; tüstént] otthagyván a hálókat, követék őt. [csatlakoztak hozzá].

És onnan tovább menve [útját folytatva], láta [megpillantott; észrevett] más két testvért, Jakabot a Zebedeus fiát, és Jánost amannak testvérét, amint a hajóban [bárkában] atyjukkal Zebedeussal a hálóikat kötözgetik [javították; rendezték; foltozták; szedték rendbe] vala; és hívá őket. Azok pedig azonnal [rögtön; mindjárt; tüstént] otthagyván a hajót [bárkát] és atyjukat, követék őt. [és a nyomába szegődtek; csatlakoztak Hozzá]” (Mát. 4,18-22).

Az erről szóló próféciák beteljesülése ezzel elkezdődött: „Ímé én sok halász után küldök (sok halászt hívatok), ezt mondja az Úr, hogy halászszák ki őket; az után pedig elküldök sok vadász után, hogy vadászszák ki őket minden hegyből, minden halomból és a sziklák hasadékaiból is. Oh Uram, én erősségem (erőm), én bástyám (mentsváram) és én menedékem a nyomorúság idején! Hozzád jőnek majd a nemzetek a föld határairól (legszéléről is), és ezt mondják: Bizony hamis isteneket bírtak a mi atyáink és hiábavalókat, mert nincs köztük segíteni tudó (egyik sem ér semmit)” (Jer. 16,16.19).

Ezékiel már prófétált az „emberhalászok”- ról. Az Úr megmutatta Ezékielnek az Új templomot: „Azután visszavitt engem a templom bejáratához. Ott víz fakadt a templom küszöbe alól kelet felől, mert a templom keletre néz. A víz a templom déli oldala mellől, az oltártól délre folyt tovább. És mondá nékem: Ez a víz a keleti tájékra folyt ki, és a lapácra megyen alá, és a tengerbe megyen be, a tengerbe szakad, és meggyógyul a víz.

És lészen, hogy minden élő állat, amely nyüzsög, valahova e folyam bemegyen, élni fog; és a halaknak nagy bőségük lészen, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahova e folyó bement. És lészen, hogy halászok állnak rajta Éngeditől (vadkecskék forrása /pogányok/) Énegláimig (a két borjú forrása /Izráel/): varsák kivető helye lészen; nemük szerint lesznek benne a halak, mint a nagy tenger halai, nagy bőséggel” (Ez. 47,1.8-10)

Luk. 5,12 És lőn, hogy mikor az egyik városban vala, ímé vala ott egy poklossággal [leprával] teljes [leprával borított] ember: és mikor meglátta Jézust, arcra borulva kéré őt, mondván: Uram, [hatalmadban áll, hogy] ha akarod, megtisztíthatsz engem [te képes vagy megtisztítani]!

Luk. 5,13 Jézus pedig kinyújtván kezét, illeté [megérintette] azt, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal eltávozék tőle a bélpoklosság.

Luk. 5,14 És ő megparancsolá néki, hogy azt senkinek se mondja el; hanem eredj el, úgymond, mutasd meg magad a papnak, és vígy áldozatot a te megtisztulásodért, amint Mózes parancsolta, bizonyságul őnékik [Ez lesz nekik a bizonyíték arra, hogy meggyógyultál].

Luk. 5,15 A hír azonban annál inkább terjedt Őfelőle; és nagy sokaság [tömeg] gyűlt [verődött] egybe [és emberek tömegei mentek hozzá; és nagy gyűlt össze], hogy Őt hallgassák, és hogy általa meggyógyuljanak az ő betegségeikből*

*Máté írásából kerül kijelentésre, hogy előzőleg az Úr Jézus a hegyen volt, (és ott imádkozott): „Mikor leszállott [lejött] vala a hegyről, nagy sokaság [nagy tömeg csatlakozott hozzá és] követé őt. És ímé [egyszer csak] eljövén egy bélpoklos [leprás], leborula [térdre esék] előtte [lábához borult], mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem [hatalmad van, hogy megtisztíts]. És kinyújtván kezét, megilleté [megérintette; megfogta] őt Jézus, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal [hamar, azon órában, rögtön, haladéktalanul] eltisztult annak poklossága [leprája]. És [ekkor] monda [megparancsolta] néki Jézus: Meglásd [vigyázz, ügyelj, hogy], senkinek se szólj [senkinek se mondd el]. Hanem eredj [menj el], mutasd meg magadat a papnak, és vidd [ajánld] fel az [áldozati] ajándékot, amelyet Mózes (el)rendelt, bizonyságul] nékik [hogy bizonyíték legyen számukra, hogy meggyógyultál]” (Mát. 8,1-4).

Márk írása szerinti Evangélium bizonyságtétele: „És jöve (és odament) hozzá egy bélpoklos (leprás), kérvén őt és leborulván előtte és mondván néki (aki könyörögve és térdre borulva így szólt hozzá): Ha akarod, megtisztíthatsz (mert meg tudsz tisztítani) engem. Jézus pedig könyörületességre indulván (megszánta), kezét kinyújtva megérinté őt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg. És amint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tőle (róla) a poklosság (lepra) és megtisztult. És erősen megfenyegetvén (erélyesen rászólva Jézus), azonnal elküldé őt, És monda néki: Meglásd (vigyázz), hogy senkinek semmit ne szólj (el ne mondj); hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd (ajánld) fel a te tisztulásodért, amit Mózes parancsolt (rendelt), bizonyságul nékik.

Az pedig kimenvén (elment), kezde sokat beszélni és terjeszteni a dolgot (és elkezdte mindenfelé hirdetni és híresztelni az esetet), annyira, hogy nyilvánosan immár be sem mehetett Jézus a városba, hanem künn puszta helyeken vala, és mennek vala hozzá mindenfelől” (Márk. 1,40-45).

János írása jelenti ki, hogy miért követte az Urat a tömeg: „És nagy sokaság (tömeg) követé őt, mivelhogy látják vala az ő csodatételeit, amelyeket cselekszik vala a betegeken” (Ján. 6,2).

Ez a leprás odament az Úr Jézushoz, pedig a törvény kimondja: „Ha valamely ember testének bőrén daganat, vagy tarjagosság (var), vagy fehér folt támad, és az ő testének bőrén poklos fakadékká lehet (és poklos kiütés lesz belőle): vigyék el az ilyet Áronhoz, a paphoz, vagy egy valamelyikhez az ő papfiai közül. És nézze meg a pap azt a test bőrén lévő fakadékot (kiütést). Ha a szőr a fakadékban fehérré változott, és ha a fakadéknak felülete mélyebben van az ő testének bőrénél: akkor poklos fakadék az. Mihelyt látja ezt a pap, tisztátalannak ítélje (mondja ki) azt. A poklos ember pedig, akin a fakadék (a kiütés) van, megszaggatott ruhában és mezítelen fővel (és a haja gondozatlan) legyen, és a bajuszát fedezze be (takarja el), és ezt kiáltsa: Tisztátalan, tisztátalan! Mindaddig tisztátalan legyen, amíg rajta van a fakadék (a kiütés), tisztátalan az; csak ő maga lakjék (egyedül), a táboron kívül legyen az ő lakása” (3 Móz. 13,2-3.5-46).

Mert a törvény parancsa szerint a gyógyulás csak Istentől lehet, ezért Istennek kell áldozatot bemutatni: „Ez legyen a poklos embernek törvénye az ő megtisztulásának napján, hogy vigyék a paphoz (és amikor megtisztulva a pap elé kerül). A pap pedig menjen ki a táboron kívül, és nézze meg a pap, és ha meggyógyult a pokloson a poklos fakadék (és ha úgy látja, hogy meggyógyult a poklos kiütésből): Akkor parancsolja meg a pap, hogy hozzanak a megtisztulandó emberért két élő, tiszta madarat, cédrusfát, karmazsint (bíborfonalat) és izsópot” (3 Móz. 14,2-4)

Luk. 5,16 De Ő félrevonult a pusztákba [Jézus azonban gyakran elment egy elhagyatott helyre, a sivatagba], és imádkozék.

Luk. 5,17 És lőn egy napon, hogy ő tanít vala: és ott ülnek a farizeusok és a törvénynek tanítói [is, és hallgatták őt], akik jöttek Galileának és Júdeának minden faluiból és Jeruzsálemből: és az Úrnak hatalma [ereje] vala Ővele, [rajta volt és ösztönözte] hogy gyógyítson.

Luk. 5,18 És ímé valami férfiak ágyon egy embert hoznak, aki gutaütött [béna] vala; és igyekeznek azt bevinni és ő elébe tenni.

Luk. 5,19 De nem találván módot, hogy a sokaság [a tömeg] miatt miképp vigyék őt be, felhágnak a háztetőre, és a cseréphéjazaton át bocsátják őt alá ágyastól Jézus elé a középre.

Luk. 5,20 És látván azoknak hitét, monda: Ember, megbocsáttattak néked a te bűneid [(hamartia): céltévesztésed].

Luk. 5,21 Az írástudók pedig és a farizeusok elkezdnek tanakodni [fontolgatni; okoskodni], mondván: Kicsoda ez [az ember], aki ily káromlást szól [aki Istent gyalázza]? Ki bocsáthatja meg a bűnt [kinek van hatalma vétkeket elengedni], hanemha egyedül az Isten [az egy Istenen kívül]?

Luk. 5,22 Jézus pedig észrevévén az ő tanakodásukat [ismerte, átlátta gondolataikat; fontolgatásaikra rálátott], felelvén, monda nékik: Mit tanakodtok [miért gondolkodtok így; mit fontolgattok; mit okoskodtok] a ti szívetekben?

Luk. 5,23 Melyik könnyebb, azt mondani: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy azt mondani: Kelj fel és járj?

Luk. 5,24 Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön megbocsátani a bűnöket, (ezzel a bénához fordult, és monda a gutaütöttnek): Néked mondom, kelj fel, és fölvévén nyoszolyádat [az ágyadat], eredj haza!

Luk. 5,25 És az rögtön felkelvén [felállt] azok szemeláttára, felvevé amin feküdt, és elméne haza, dicsőítvén az Istent.

Luk. 5,26 És az álmélkodás [ámulat] elfogá mindnyájukat [mindannyian önkívületbe jutottak], és dicsőítik az Istent [mindenki eksztázisban dicsőítette Istent], és betelének [szent] félelemmel, mondván: Bizony [hihetetlen; megfoghatatlan, különös] csodadolgokat láttunk ma!*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „És hajóra [bárkába] szállva átkele [a tavon; a tengeren], és méne a maga városába (Kapernaumba = Vigaszfalva). És ímé hoznak vala hozzá egy ágyban fekvő [hordágyra helyezett] gutaütött embert [egy bénát]. És látva Jézus azoknak hitét, monda a gutaütöttnek [a bénának]: Bízzál fiam [légy bátor gyermekem]! Megbocsáttattak néked a te bűneid [(hamartia): céltévesztés, a cél ELVÉTÉSE].

És ímé némelyek az írástudók [törvénytanítók] közül mondának magukban: Ez káromlást szól [ez az ember Istent káromolja, gyalázza]. És Jézus, látva [mivel ismerte] az ő gondolataikat [tűnődéseiket; belelátva a gondolataikba], monda: Miért gondoltok gonoszt a ti szívetekben [miért hatnak a rossz indulatok szívetekben]? Mert [ugyan] mi könnyebb [mi jár kevesebb fáradtsággal, mi egyszerűbb], ezt mondani-é: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy ezt mondani: Kelj föl és járj [járkálj, sétálj]?

Hogy pedig megtudjátok [hogy azonban lássátok, megmutatom nektek], hogy az ember Fiának van hatalma [felhatalmazása van] a földön a bűnöket megbocsátani (ekkor monda a gutaütöttnek) [a bénának]: Kelj föl, vedd [föl] a te (hord)ágyadat, és eredj haza. És az felkelvén, haza méne. A sokaság [a tömeg] pedig ezt látván, elálmélkodik [félelem fogta el őket; elcsodálkozott; megrémültek], és dicsőíté az Istent, hogy ilyen [nagy dolgokra] hatalmat [felhatalmazást, jogot, jogosultságot] adott az embereknek” (Mát. 9,1-8).

Márk is bizonyságot tesz a történtekről: „Napok [néhány nap] múlva pedig ismét beméne [visszatért] Kapernaumba, és meghallák [és mihelyt elterjedt a híre], hogy otthon van. És azonnal [olyan] sokan összegyülekeznek [összejöttek], annyira, hogy még az ajtó elébe sem fértek [ajtó előtti téren sem volt hely]; és hirdette [prédikálja] nékik az igét (logoszt).

És jövének hozzá egy gutaütöttet [bénát] hozva, akit négyen emelnek [cipelnek] vala. És mivel a sokaság [a tömeg] miatt nem férkőzhettek azzal ő hozzá [nem tudták eléje vinni; nem fértek a közelébe], megbonták ama háznak fedelét, ahol Ő vala [kibontották fölötte a tetőt], és rést törvén [a nyíláson át], leeresztik a nyoszolyát [hordágyat], amelyben a gutaütött [a béna] feküdt.

Jézus pedig azoknak [nagy] hitét látván, monda a gutaütöttnek [így szólt a bénához]: Fiam [gyermekem], megbocsáttattak néked a te bűneid [(hamartia)= céltévesztésed]. Valának pedig ott némely írástudók [törvénytanítók, törvénymagyarázók], akik ott ülnek vala, szívükben [bensőjükben] így okoskodván [tanakodtak; ezt fontolgatták; így mérlegelték a dolgot]: Mi dolog [hogy beszélhet ez így], hogy ez ilyen káromlásokat szól [káromkodik; Istent káromolja; Istent gyalázza]?

Ki bocsáthatja meg [engedheti el] a bűnöket [(hamartia)= céltévesztést] más, hanemha egyedül az Isten [az egyetlen Istenen kívül]? És Jézus azonnal észrevevé [belelátott gondolataikba; átlátta gondolataikat; felismerte] az Ő szellemével, hogy azok magukban így okoskodnak [tanakodnak; hogy milyen fontolgatások ébrednek bennük], és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben [miért tanakodtok így (miért fontolgatjátok ezeket; mit tűnődtök ezen) szívetekben (bensőtökben); mit okoskodtok ezen]?

Mi könnyebb, azt mondanom-e a gutaütöttnek [bénának]: Megbocsáttattak néked a te bűneid [(hamartia)= céltévesztésed bocsánatot nyert], vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat [fogd az ágyadat], és járj [menj]? [azért] hogy, pedig megtudjátok [és lássátok], hogy az ember Fiának van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani [felhatalmazást kapott arra, hogy [(hamartia)= céltévesztést a földön megbocsásson]: monda a gutaütöttnek [ezzel odafordult a bénához]. Mondom néked, kelj föl, vedd fel [fogd] a te nyoszolyádat [ágyadat], és eredj [menj] haza.

Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját [fogta a hordágyat], kiméne mindenkinek [szeme] láttára. Úgy hogy mindenki elálmélkodék [és félelem fogta el őket; ámulatba estek; csodálkoztak; valamennyien, szinte magukon kívül voltak], és [eksztázisban] dicsőiték az Istent, ezt mondván: [Bizony hihetetlen csodadolgokat láttunk ma] Soha sem láttunk ilyet (hogy ilyen hatalmat adott az embereknek)!” (Márk. 2,1-12).

„És elterjede az ő híre egész Siriában: és hozzávivék mindazokat, akik rosszul [szerencsétlenül, nyomorúságosan] valának [minden szenvedőt]. A különféle betegségekben [súlyos nyavalyákban] és kínokban [gyötrelmekben] sínlődőket [akiket különféle betegségek és bajok gyötörtek; a fájdalmas bajokban szenvedőket], ördöngösöket [ördögtől (démonoktól) megszállottakat; démonizáltakat, epilepsziásokat], holdkórosokat és gutaütötteket [bénákat; és inaszakadtakat]; és meggyógyítja vala őket.” (Mát. 4,24).

Hiszen a prófétán keresztül már kijelentette az Úr: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat (gonoszságodat) önmagamért, és bűneidről (gonoszságodról) nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).

Erről szól Mikeás próféta is: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt (a gonoszságot) és elengedi öröksége (népe) maradékának vétkét (gonoszságát; büntetését)?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban (mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad)! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk (újra irgalmas lesz hozzánk); eltapodja álnokságainkat (igazságtalanságunkat). Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket (hamartia: céltévesztésünket)!” (Mik. 7,18-19).

Dávid is erről prófétál: „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről (és ne feledd el, mennyi jót tett veled). Aki (Ő) megbocsátja minden bűnödet (gonoszságodat), meggyógyítja minden betegségedet (fogyatékosságodat, rosszullétedet). Aki megváltja életedet a koporsótól (a sírtól); kegyelemmel (szeretettel) és irgalmassággal koronáz meg téged” (Zsolt. 103,2-4).

És a próféciák beteljesedtek az Úr Jézusban, Aki mindig és minden beteget meggyógyított, és meggyógyít, ha Hozzá fordulnak: „És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magokkal sántákat (és bénákat), vakokat, némákat, csonkákat (nyomorékokat) és sok egyebeket (és sok más beteget), és odahelyezik őket a Jézus lábai elé. És meggyógyítá őket, Úgy hogy a sokaság álmélkodik (csodálkozik) vala, látván, hogy a némák beszélnek, a csonkák megépülnek (a nyomorékok épek lesznek), a sánták (a bénák) járnak, a vakok látnak: és dicsőiték Izráel Istenét” (Mát. 15,30-31)

„És elfogá mindazokat (mindnyájukat) a félelem, és dicsőiték az Istent, mondván: Nagy próféta támadt mi köztünk; és: Az Isten megtekintette (és meglátogatta) az ő népét” (Luk. 7,16).

Pál apostol bizonyságtételében kertül kijelentésre, hogy minden nyomorúság (betegség, szegénység, és a földi életet jellemző sok probléma) azt jelenti, hogy az „ördög igájában vergődnek az emberek: „Ti ismeritek azt a dolgot, mely lőn az egész Júdeában, Galileától kezdve, az után a bemerítés után, melyet János prédikált. A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak (akik az ördög igájában vergődtek); mert az Isten vala Ővele” (Csel. 10,37-38)

Luk. 5,27 Ezek után pedig kiméne, és láta egy Lévi nevű vámszedőt, aki a vámnál ül vala, és monda néki: Kövess engem!

Luk. 5,28 És az mindeneket elhagyván [(kataleipó): hátrahagyva], felkele és követé őt*

*Máté bizonyságtétele: „És mikor Jézus onnét tovább méne [onnan távozott], láta egy embert ülni a vámszedő helyen, akinek Máté volt a neve [jelentése: Isten ajándéka, az Úr adománya], és monda néki: Kövess engem! És az felkelvén, követé őt” (Mát. 9,9).

És Márk így ír róla: „És amikor tovaméne [ahogy a vámnál elhaladt], meglátá Lévit [jelentése: ragaszkodás, csatlakozás, szövetség; egyesült], az Alfeus fiát [jelentése: vezető, tanító], aki a vámszedő helyen ül vala, és monda néki: Kövess engemet. És felkelvén, követi vala őt” (Márk. 2,14)

Luk. 5,29 És Lévi nagy lakomát [nagy vendégséget, nagy vacsorát rendezett] készíte néki az ő házánál; és vala ott nagy sokasága a vámszedőknek és egyebeknek, akik ővelük letelepedtek volt [velük együtt dőlt asztalhoz].

Luk. 5,30 És köztük az írástudók [törvénytanítók] és farizeusok zúgolódnak [és így panaszkodtak] az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel?

Luk. 5,31 És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek.

Luk. 5,32 Nem azért jöttem, hogy az igazakat [megigazultakat] hívjam, hanem a bűnösöket [(hamartólosz): a célt eltévesztőket] a megtérésre [arra, hogy az életük megváltozzon; hogy más felismerésre gondolkozásmód megváltozásra térjenek]*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről: „És lőn [történt], amikor [vendégül látta és] Ő (Jézus) letelepedik a házban [és mikor benn a házban asztalhoz dőlt], ímé sok vámszedő és bűnös [céltévesztett] jött oda és letelepedtek Jézussal és az ő tanítványaival az asztalhoz [és szintén asztalhoz dőltek]. És látva ezt a farizeusok, mondának az ő tanítványainak: Miért eszik ez a ti Mesteretek a vámszedőkkel és bűnösökkel [céltévesztettekkel] együtt? Jézus pedig ezt hallván, monda nékik: Nem az egészségeseknek [jó erőben lévőknek; nem az erő(telje)seknek] van szüksége orvosra, hanem a betegeknek [akik gonoszul szerencsétlenül, nyomorúságosan, súlyosan szenvednek; a rosszullévőknek].

Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot [könyörületet] akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat [Isten jogrendjéhez igazodó, megigazultakat] hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket [a céltévesztetteket] a megtérésre [gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé]” (Mát. 9,10-13).

Márk bizonyságtétele így hangzik: „És lőn [történt; úgy alakult], amikor Ő ennek házában asztalhoz üle [Lévi házában asztalhoz dőlt], a vámszedők és bűnösök [(hamartólosz): a céltévesztett emberek] is sokan odaülnek vala [és sok vámszedő és vétkező is asztalhoz dőlt] Jézussal és az ő tanítványaival; mert sokan valának [kik nyomába szegődtek], és követék őt.

És amikor látták az írástudók [törvénytanítók] és a farizeusok (jelentése: elkülönült, elzárkózó; elválasztó; kiemelkedően kegyes férfiak zárt csoportja / vallásos emberek). Hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel (a céltévesztettekkel), mondának az ő tanítványainak: Mi dolog, hogy a [ti Mesteretek] vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik és iszik? És amikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az egészségeseknek [a jó erőben levőknek] van szükségük orvosra, hanem a betegeknek [azoknak, akik rosszul, szerencsétlenül, nyomorúságosan vannak]. Nem azért jöttem, hogy igazakat [igazságosokat; (meg)igaz(ult)akat], hanem hogy bűnösöket [vétkezőket; (céltévesztetteket)] hívjak megtérésre [gondolkodásmód megváltoztatására; Isten felé való visszatérés-, visszafordulásra]” (Márk. 2,15-17).

És az Úr Jézus így folytatja a kijelentést: „Mert az embernek Fia azért jött, hogy (megkeresse) megtartsa (és megmentse), ami elveszett vala” (Mát. 18,11).

És a kijelentés megismételtetik: „Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett (az elveszettet)” (Luk. 19,10).

„Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát [erre] a világra [(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy kárhoztassa [elítélje] a világot [az embereket], hanem hogy megtartassék [üdvözüljön; megmeneküljön] a világ általa [hanem azért, hogy megmentse őket általa]” (Ján. 3,17).

Tehát az Úr Jézus azért jött, hogy ezt a próféciát is betöltse: „Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet (sérültet) kötözgetem (bekötözöm), s a beteget (a gyengét) erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok…” (Ezék. 34,16).

És így folytatódik a kijelentés: „Ha pedig tudnátok (értenétek), mi(t jelent) ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok (nem ítéltétek) volna (el) az ártatlanokat (azokat, akik nem vétkeztek)” (Mát. 12,7)

Pedig: „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél (hogy élj törvény szerint), szeressed az irgalmasságot (törekedj szeretetre), és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik. 6,8)

„Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hós. 6,6)

„Hogy ártatlan vér ne ontassék ki a te földeden (országodban), amelyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül, és hogy a vér ne legyen rajtad (és ne terheljen vérontás)” (5 Móz. 19,10).

Pál apostol bizonyságtétele: „Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa (üdvözítse, megtartsa, meggyógyítsa, megszabadítsa) a bűnösöket, akik közül első vagyok én” (1 Tim. 1,15)

Luk. 5,33 Azok pedig mondának néki: Mi az oka, hogy a János tanítványai gyakorta böjtölnek és imádkoznak, valamint a farizeusokéi is; a te tanítványaid pedig esznek és isznak?

Luk. 5,34 Ő pedig monda nékik: Avagy művelhetitek-e [tehetitek−é; rábírhatjátok-e] azt, hogy a lakodalmasok böjtöljenek [rávehetnétek-e a násznépet, hogy böjtöljön], amíg a vőlegény velük van?

Luk. 5,35 De eljőnek a napok, és mikor a vőlegény elvétetik [(apairó): elragadtatik] őtőlük, akkor majd böjtölnek azokban a napokban [Más fordítás: De eljön majd az idő, amikor a vőlegényt elveszik tőlük. Ők majd akkor böjtölnek]*

*Máté így ír erről: „Akkor a János tanítványai jövének [odamentek] hozzá, mondván: Miért [van] hogy [amíg] mi és a farizeusok sokat [gyakran] böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? És monda nékik Jézus: Vajon szomorkodhatik-é [csak nem gyászolhat] a násznép [búsulnak-e a vőlegény barátai; hogy a lakodalmas ház fiai gyászban üljenek] amíg velük van [náluk tartózkodik] a vőlegény? De eljőnek a napok [az az idő], amikor elvétetik tőlük a vőlegény [erővel elviszik], és akkor [majd ők] böjtölni fognak” (Mát. 9,14-15).

Márk elbeszélése pedig így hangzik: „A János és a farizeusok tanítványai pedig böjtölnek vala. Odamennek azért és mondának néki: Mi az oka, hogy Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai böjtölnek, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? Jézus pedig monda nékik: Avagy böjtölhet-e a vőlegény násznépe, amíg velük van a vőlegény? Ameddig a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jőnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak azokon a napokon” (Márk. 2,18-20).

Az Úr Jézus halála és feltámadása után, vagyis amikor elvétetett tőlük a vőlegény: „Valának pedig Antiókiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hivattatik vala Nigernek, és a Czirénei Luczius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett vala, és Saulus. (Egyszer) mikor azért azok szolgálának az Úrnak és böjtölnek, monda a Szent Szellem: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájuk vetették, elbocsáták őket” (Csel. 13,1-3)

Luk. 5,36 És monda nékik példabeszédet is: Senki nem toldja az új posztó foltot az ó posztóhoz; mert különben az újat is megszakasztja [eltépné] és az ó posztóhoz nem illik az újból való folt. [Más fordítás: Senki nem tép ki foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja. Ha ezt teszi, kiszakítja az új ruhát, és az új ruhából készült folt sem illik a régi ruhához].

Luk. 5,37 És senki sem tölti az újbort ó tömlőkbe; mert különben az újbor megszakasztja [szétrepeszti a régi] tömlőket, és a bor kiömöl, és a tömlők is elvesznek [kiszakadnak; tönkremennek].

Luk. 5,38 Hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni, és mind a kettő megmarad.

Luk. 5,39 És senki, aki ó bort iszik, mindjárt újat nem kíván [az nem akar újat], mert azt mondja: Jobb az ó*

*Máté bizonyságtétele: „Senki sem vet [tesz, varr] pedig új posztóból [szövetből] foltot az ócska [régi] ruhára [köpenyre]. Mert ami azt kitoldaná [amivel a lyukat betölti; mert a folt (a toldás)], még elszakít a ruhából [kitép; magához szakítja a köpenyt]. És nagyobb szakadás lesz. [csúnyább (rosszabb) szakadás támad; keletkezne]. Újbort sem töltenek ó [régi] tömlőkbe; máskülönben [ha mégis megteszik] a tömlők szétszakadoznak [szétrepednek; kiszakadnak], és a bor kiömöl [elfolyik], a tömlők is elvesznek [elpusztulnak; tönkremennek]; hanem az újbort új tömlőkbe töltik, és [akkor] mindkettő megmarad [együtt]” (Mát. 9,16-17).

Márk így ír az Úr Jézus kijelentéséről: „Senki sem varr pedig új posztóból foltot ó (régi) ruhára; máskülönben, ami azt kitoldaná, még kiszakít belőle, az új a régiből, és nagyobb szakadás lesz (csúnyább szakadás támadna). És senki sem tölt újbort régi tömlőkbe; különben az újbor a tömlőket szétszakítja (szétrepesztené), a bor is kiömlik (odalenne), a tömlők is elpusztulnak; hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni (új tömlőbe való)” (Márk. 2,21-22).

ELIHU (jelentése: maga az Isten) így beszél Jóbnak az új tömlőről, és az újborról, aki a Szent Szellem: „Mert tele vagyok beszéddel (szavakkal); unszolgat (szorongat) engem a bennem levő Szellem. Ímé, bensőm olyan, mint az újbor, amelynek nyílása nincsen; miként (újbortól) az új tömlők, csaknem szétszakad (széthasad)” (Jób. 32,18-19)