Zsolt. 69. A szenvedő Messiás; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 69,1 Az éneklőmesternek [(nácaḥ): a karmesternek, karvezetőnek] a sósannimra [(šóôšánnáh šôšán šúšán): a „Liliomok” kezdetű ének dallamára; Végig azokért, kik át fognak változni]; Dávidé.

Zsolt. 69,2 [(jášaʿ):  Segíts meg], és szabadíts meg engemet, oh Isten, mert nyakamig  (bô'): érnek a vizek [torkomig érnek a vizek”. A nefes = lélek szó alapjelentése ui. „torok”].905

Zsolt. 69,3 Mély sárba estem be, [(jávén ṭáḇaʿ): feneketlen iszapba süllyedtem] hol meg nem állhatok; [(máʿŏmáḏ): talpalatnyi hely sincs, ahol megállhassak] feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít [elsodor] engem. [a tenger mélységébe estem, s a vihar elmerít engem; hullámok csapnak át felettem].906

Zsolt. 69,4 Elfáradtam és [(qárá' jáḡaʿ jáḡéaʿ): kimerültem a segítségért való] kiáltásban, [(ḥárar): ég], kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, [elhomályosodtak] várván Istenemet.907

Zsolt. 69,5 Többen vannak fejem hajszálainál, akik ok nélkül gyűlölnek engem; hatalmasok, és [(ʿácam): erősek a vesztemre törők, akik ellenségeim alap nélkül, akik [(cámaṯ): el akarnak némítani, meg akarnak semmisíteni engem]. amit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem, [(šúḇ): visszaadnom, visszaszolgáltatnom]!908

Zsolt. 69,6 Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, [milyen balga voltam] és az én bűneim [az én ('ivveleṯ): bolondságom, Isten nélküli állapotom] nyilván vannak te előtted [('ašəmáh káḥaḏ): vétkeim nincsenek elrejtve előtted]:

Zsolt. 69,7 Ne érje bennem szégyen azokat, akik te benned remélnek ('ăḏónáj): Uram, Seregeknek Ura, [(jəhóváh): Jahve Örökkévaló]! Ne érje gyalázat miattam azokat, akik téged keresnek, akik hozzád folyamodnak, oh Izráelnek Istene!909

Zsolt. 69,8 Mert te éretted viselek gyalázatot, és borítja szégyenpír az én orcámat.910

Zsolt. 69,9 Atyámfiai előtt [testvéreim számára] idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénnyé [(náḵərí): ismeretlenné].911

Zsolt. 69,10 Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullnak reám [rám hull a gyalázat, ha téged gyaláznak].912

Zsolt. 69,11 Ha sírok és böjtöléssel gyötröm magamat, az is gyalázatomra válik.

Zsolt. 69,12 Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszédül vagyok nékik.

Zsolt. 69,13 A kapuban ülők rólam beszélnek; és a borozók rólam énekelnek.913

Zsolt. 69,14 Én pedig néked könyörgök, [hozzád imádkozom] oh Uram, [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló]; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest [nagy szeretettel] hallgass meg engem [(ʿún): és válaszolj] a te megszabadító hűségeddel. [(jéšaʿ'ĕmeṯ): a Te üdvösséged igazságában].914

Zsolt. 69,15 Ments ki engem az iszapból, [(nácal ṭíṭ): ragadj ki a sárból] hogy el ne süllyedjek, [(ṭáḇaʿ): el ne merüljek]; hadd szabaduljak [(nácal): hadd meneküljek] meg gyűlölőimtől [(śáné'): gyűlölő ellenségeimtől] és a feneketlen vizekből; [(maʿămaqqím majim): a vizek mélységéből].915

Zsolt. 69,16 Hogy el ne borítson a vizek árja, [(šáṭap̄ šibbóleṯ): el ne sodorhasson a folyam hömpölygő árja], és el ne nyeljen az örvény. [(məcúláh məcôláh): Magába ne temessen a tenger mélye], és a veremnek [(bə'ér): a kútnak] szája be ne záruljon felettem!916

Zsolt. 69,17 Hallgass meg engem, [(pánáh ʿún): fordulj hozzám és válaszolj] Uram, [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] mert jó a te kegyelmed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám.917

Zsolt. 69,18 És ne rejtsd el orcádat [(páním): jelenlétedet] a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon [(cárar) üldöznek, nyomorgatnak, nyomorúságban vagyok]: siess, hallgass meg engem!918

Zsolt. 69,19 Légy közel hozzám és válts meg engem; az én ellenségeimtől szabadíts meg engem.919

Zsolt. 69,20 Te tudod az én gyalázatomat, [milyen szégyen és szidalom ért] szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat [Héber szerint: Te (jáḏaʿ): megismerted, érzékelted, megtapasztaltad a (ḥerəpáh): gúnyolódást, megvetést, szidalmat, gyalázkodást, (bóšeṯ): szégyenletes állapotot. Ezt a (kəlimmáh): megszégyenülést, sérelmet, gyalázatot, (cárar): üldöztetést, nyomorgatást, szorult helyzetet, gyötrelmet].920

Zsolt. 69,21 A gyalázat megtörte szívemet [(léḇ): bensőmet] és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találok.921

Zsolt. 69,22 Sőt ételemben mérget adnak vala, [epét kevertek] és szomjúságomban ecettel itatnak vala engem.922

Zsolt. 69,23 Legyen az ő asztaluk előttük tőrré, jólétük idején is hálóvá. [Héber szerint: Legyen az ő asztaluk előttük (paḥ): csapdává, (šálôm): jólétük, békéjük, nyugalmuk pedig (môqéš): kelepcévé].

Zsolt. 69,24 Sötétüljenek meg [(ḥášaḵ): homályosodjanak el] az ő szemeik, hogy ne lássanak; és az ő derekukat tedd mindenkorra [(támíḏ): folyamatosan, megszakítás nélkül] roskataggá, hogy [(máʿaḏ): támolyogva tántorogjanak, és megbotolva elbukjanak].923

Zsolt. 69,25 Öntsd, áraszd ki a te haragodat [(zaʿam): méltatlankodásodat] reájuk, és a te izzó haragod érje utol őket.924

Zsolt. 69,26 Legyen az ő palotájuk puszta, és az ő hajlékukban [('óhel): sátrukban, Templomukban] ne legyen lakos;925

Zsolt. 69,27 Mert akit te megvertél, azt üldözik, és a tőled sújtottak fájdalmát szólják meg. [Héber szerint: Mert akit (náḵáh): összezúztak, átlyukasztottak, az (ḥálál): átdöfött, halálosan sebesült (maḵə'ôḇ): fájdalmáról, szenvedéséről sáp̄ar): beszélgetnek].926

Zsolt. 69,28 Szedd össze álnokságaikat és a te igazságodra ne jussanak el. [Héber szerint: (náṯan): láttasd meg (ʿáôn): bűnösségüket, és a te (cəḏáqáh): megigazításod (bô'): ne valósuljon meg rajtuk].927

Zsolt. 69,29 Töröltessenek ki az élők könyvéből, és az igazak közé ne írattassanak.928

Zsolt. 69,30 Engem pedig, aki [(ʿání): szerencsétlen, elgyötört

megalázott] nyomorult és szenvedő vagyok [(ká'aḇ): fájdalommal telve], emeljen fel, [(śáḡaḇ): helyezzen oltalomba, védjen meg, tegyen biztonságos helyre] oh Isten, a te segedelmed [(jəšúʿáh): szabadításod, győzelmed]!

Zsolt. 69,31 Dicsérem az Istennek nevét [(hálal): ünnepi] énekkel, és magasztalom hálaadással.929

Zsolt. 69,32 És kedvesebb lesz az Úr előtt, és [jobban tetszik ez az Úrnak] az ökörnél, a szarvas és hasadt körmű tuloknál.930

Zsolt. 69,33 Látják ezt majd a szenvedők [(ʿánáv): elnyomott szerencsétlenek, nyomorultak] és örülnek, és [(śámaḥ śáméaḥ): boldogan örvendeznek]. Ti Istent keresők, elevenedjék a ti szívetek [(léḇáḇ): a ti bensőtök]!931

Zsolt. 69,34 Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, [('eḇəjôn): elnyomott, szerencsétlen, nyomorult, segítségre szorulókat] és az [övéit, ha fogságban vannak], nem veti meg.

Zsolt. 69,35 Dicsérjék őt az egek és a föld; a tengerek és a mi csak mozog azokban!932

Zsolt. 69,36 Mert [megszabadítja] megtartja és [(jášaʿ) győzelemre vezeti] Isten a Siont, [jelentése: a messze sugárzó; felállított emlékmű; jel = a gyülekezet) képletesen: a harcos vagy a diadalmas) Egyház] és megépíti [(bánáh): újjáépíti, helyreállítja] Júdának [jelentése: hálaadás, áldott, magasztalt, dicséret, magasztalás; bizonyságtevő; dicsőítve lesz] városait. És ott lakoznak majd és birtokba veszik.933

Zsolt. 69,37 És az ő szolgáinak maradékai [(zeraʿ): magvai] öröklik [(náḥal): tulajdonul kapják, birtokba veszik] azt, és [(šáḵan šáḵén) lakóhelyhez jutnak, letelepednek], és abban laknak majd, akik szeretik az ő nevét.934

---

905 Dávidnak – aki az Úr Jézus és a Benne hívők - a Krisztus teste előképe - erre a könyörgésére jött Isten válasza: „De ellenségeim életerősek, sokan vannak, akik ok nélkül gyűlölnek. És akik jóért rosszal fizetnek; ellenem törnek, amiért én jóra törekszem. Ne hagyj el Uram Istenem, ne távolodjál el tőlem! Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm!” (Zsolt. 38,20-23) „Szabadíts meg engemet az én ellenségeimtől, Istenem; a reám támadóktól ments meg engemet! Szabadíts meg engemet a gonosztevőktől, és a vérontó emberek ellen tarts meg engemet; Mert ímé életem után leselkednek, egybegyűltek ellenem az erősek; anélkül, hogy hibás vagy vétkes volnék, Uram!” (Zsolt. 59,2-4) „Szabadíts meg engem ellenségeimtől, Uram; hozzád menekülök!” (Zsolt. 143,9) És tovább hangzik az ima: „Nyújtsd le kezeidet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekből, az idegen-fiak kezéből” (Zsolt. 144,7) És a vízről így hangzik a kijelentés: „Mély víz az ember szájának beszéde...” (Péld. 18,4) És az Úr válaszolt az imára: „És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet” (Zsolt. 40,3). „Lenyúlt a magasból és felvett engem; kivont [kihúzott] engem nagy vizekből. Megszabadított [(nácal): megmentett, megszabadított, kiragadott, megvédett] engem az én erős [(ʿaz): hatalmas, kemény, kegyetlen, ádáz] ellenségemtől, s az én gyűlölőimtől, akik hatalmasabbak [erősebbek] voltak nálamnál” (Zsolt. 18,17-18). Az Evangéliumból pedig megtudjuk, hogy a Dávid imája – mely egyben prófécia is – kiről  szól: „És igyekeznek vala a főpapok és az írástudók kezeiket ő reá (az Úr Jézusra) vetni azon órában; de félének a néptől; mert megérték, hogy ő ellenük mondta e példázatot. Annakokáért vigyázván ő reá, leselkedőket küldenek ki, akik igazaknak tettették magukat, hogy őt megfogják beszédében; hogy átadják a felsőbbségnek és a helytartó hatalmának” (Luk. 20,19-20).

906 És így folytatódik a prófécia a Messiás szenvedéséről: „Örvény örvényt hív elő zuhatagjaid hangjára; [minden habod] minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem. A nyomorúságnak egyik mélysége a másikat követi: a te vízesésednek szavára minden te áradásaid és habjaid én rajtam általmentenek! (Zsolt. 42,8). Kijelentés az örvényekről, és a vizekről: „A te haragod reám nehezedett, és (örvényeid mind lehúznak) haboddal nyomtál engem. Szela. (Rám zúdult izzó haragod). Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid (rettentő csapásaid) elemésztettek engem (megsemmisítenek). Körülvettek engem, mint a vizek (mint az árvíz) egész napon; együttesen körülöveztek (teljesen bekerítenek) engem” (Zsolt. 88,8.17-18). És így folytatja Dávid: „Nyomorúságomnak idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem” (Zsolt. 86,7). És kivont [(ʿáláh): kiemelt, kihúzott, fölvezetett] engem a pusztulás gödréből, [(šá'ôn): a nyomorúság, a szenvedés verméből] a sáros fertőből, [(ṭíṭ jávén): a sárból és iszapból, a bugyborékoló mocsárból] és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén [biztossá tette] lépteimet [Más fordítás: Kiszabadított a sírgödörből, ki az iszapból és mocsárból. Sziklára állította lábamat, és megszilárdította léptemet]” (Zsolt. 40,3).

907 Így hangzik a prófécia a testté lett igéről, az Úr Jézusról: „…Tekintetem elhomályosodott, és minden tagom olyan, mint az árnyék” (Jób. 17,6). Óh Uram: „Ne engedd, hogy kinevessenek hazug ellenségeim, és összekacsinthassanak, akik ok nélkül gyűlölnek” (Zsolt. 35,19). Mert: „Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt. 109,3). És: „Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül” (Siral. 3,52). „Én Istenem, [(qárá'): segítségért] kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg, és nem [(ʿánáh): válaszolsz]; éjjel is és nincs nyugodalmam [(dúmijjáh): nem tudok elcsendesedni, és nyugtot nem találok]. (Zsolt. 22,3). „Ímé, kiáltozom az erőszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság”„Meddig kell még kiáltanom, Uram, miért nem hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, de nem szabadítasz meg!” (Jób. 19,7; Hab. 1,2) Hiszen: „ha segítségért kiáltok és segítségül hívlak is, nem hallod meg imádságomat, elzárkózol imádságom elől” (Siral. 3,8). És én csak: „Mint a fecske és a daru, sipogtam, nyögtem, mint a galamb, szemeim fönnakadtak, és a magasságba meredtek: Uram! Erőszak rajtam, szenvedek, segíts rajtam, szabadíts meg!” (Ésa. 38,14). „De azért lőn így, hogy beteljesedjék a mondás, az ige, amely megíratott az ő törvényükben. Ok nélkül gyűlöltek engem” (Ján. 15,25)

908 Így folytatja Dávid: „Lásd [(rá'áh): tekintsd] meg ellenségeimet, mert megsokasodtak, [mekkora elleneim száma] és gyilkos gyűlölséggel [és kegyetlen gyűlölettel] gyűlölnek engem” (Zsolt. 25,19). „Fejedelmek üldöznek ok nélkül, de szívemet csak igéd rettentheti meg” (Zsolt. 119,161). De Uram: „Erőszakos [(ḥámás): kegyetlen, hamis, elvetemült] tanúk állnak elő [(ʿéḏ): tanúvallomást téve]; azt kérdezik tőlem [és olyanról faggatnak, olyanról vallatnak], amiről nem tudok. Ne engedd, hogy kinevessenek hazug ellenségeim, és összekacsinthassanak, akik ok nélkül gyűlölnek” (Zsolt. 35,19). Mert: „Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt. 109,3). És: „Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül” (Siral. 3,52). És: „… ellenségeim élnek, erősödnek [életerősek]; megsokasodtak hazug gyűlölőim, és [(ʿácam): hatalmasok, akik ok nélkül gyűlölnek, bántanak]. És akik jóért rosszal [(ráʿ): gonoszsággal, rosszindulattal] fizetnek [(šálam): viszonozzák]; ellenem törnek [(śáṭan): rám támadnak, ellenfélként viselkednek], amiért én jóra törekszem” (Zsolt. 38,20-21).

909 És az Úr válasza: „Vigadjanak [ujjongjanak] és örüljenek [(ránan śámaḥ): örömkiáltást hallatva örvendezzenek], akik kívánják, és kedvelik az én igazságomat, és mondják mindenkor: Nagy, és [magasztaltassék] az Úr, ki szolgája békeségét szereti. [Héber szerint: Aki (ḥáp̄éc ʿeḇeḏ): gyönyörködik, és örömét leli az Õ szolgájának (šálóm šálôm): békességében, biztonságában, sikerében, épségében, egészségében, teljességében]. (Zsolt. 35,27). Igen, hadd: „Örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek! Akik szabadításodra vágyódnak, hadd mondhassák mindig, hogy nagy az Isten!” (Zsolt. 70,5).

910 És Pál apostolon keresztül megerősíttetik a kijelentés: „Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett, nem a maga javát, kedvét, tetszését kereste, hanem amint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai, és szidalmai hullottak reám” (Róm. 15,3).

911 Pedig az Úr: „Az övéi közé, a saját tulajdonába jöve, és az övéi, a saját tulajdonai nem fogadták be őt” (Ján. 1,11). Még a testvérei sem fogadták el Őt: „Mert az ő atyjafiai, a testvérei sem hittek benne” (Ján. 7,5) Amikor hallottak csodatételeiről: „Amint az övéi ezt meghallják, amikor tudomást szereztek erről, eljövének, hogy megfogják és erővel elvigyék őt; mert azt mondják vala, hogy magán kívül van, hogy megzavarodott, megháborodott, hogy elvesztette az eszét” (Márk. 3,21). Jób panasza is így hangzik: „Atyámfiait eltávolodtak, barátaim is egészen elidegenedtek tőlem. Rokonaim visszahúzódtak, ismerőseim pedig elfelejtkeznek rólam. Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tartanak engem, jövevény lettem előttük. Ha a szolgámat kiáltom, nem felel, még ha könyörgök is néki. Leheletem idegenné lett házastársam előtt, s könyörgésem az én ágyékom magzatai előtt” (Jób. 19,13-17).

912 A tanítványokról szóló bizonyságtétel: „Megemlékeznek pedig az ő tanítványai, hogy meg van írva: A te házadhoz való féltő szeretet emészt engem” (Ján. 2,17). Az apostol bizonyságtétele Krisztusról: „amint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai, és szidalmai hullottak reám” (Róm. 15,3).

913 Jób is erről panaszkodik: „És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik lettem beszédtárgyuk!” (Jób. 30,9). Jeremiás próféta is erről beszél: „Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig” (Siral. 3,14). „Tekintsd meg leülésüket és felkelésüket; én vagyok az ő gúnydaluk” (Siral. 3,63).

914 És az Úr válasza: „Így szól az Úr: Jókedvem, a kegyelem idején én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek, megtartalak, megőrizlek, és nép szövetségévé teszlek, és megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy megépítsd a földet, és te állítsd helyre az országot, és kioszd az elpusztult örökségeket” (Ésa. 49,8) Mert: „Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek, és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává, és benned ajándékozom meg szövetségemmel a népeket, világosságommal a nemzeteket” (Ésa. 42,6) És az Úr Jézus Názáretben bejelenti küldetését, s hogy Ő a próféciáknak beteljesítője: „Az Úrnak Szelleme van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, a megkínzottakat. Hogy hirdessem az Úr jókedvének, és jóakaratának kedves esztendejét, meghatározott időszakát” (Luk. 4,18). Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés a kegyelem idejéről: „Mert Ő és az Írás is azt mondja: A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek, és segítségedre siettem, és kivonultam sereggel. Ímé most van itt a kellemetes és kellő idő. Most van a kegyelem ideje, ímé itt az üdvösség napja” (2 Kor. 6,2).

915 Dávid - az Úr Jézus előképeként - így könyörgött az Úrhoz, amikor körülvették gonosz beszédekkel, és az életére törtek: „Nyújtsd le kezeidet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekből, az idegen-fiak kezéből” (Zsolt. 144,7) Mert a beszédről így szól Isten igéje: „Mély víz az ember szájának beszéde...” (Péld. 18,4). És az Úr így válaszolt az imára: „Kinyújtotta kezét, lenyúlt a magasból és felvett engem; kimentett a vizek mélyéről. Megmentett, megszabadított, kiragadott, megvédett engem az én erős, hatalmas, kemény, kegyetlen, ádáz ellenségeimtől, s az én gyűlölőimtől, akik hatalmasabbak, és erősebbek voltak nálamnál” (Zsolt. 18,17-18). „És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet” (Zsolt. 40,3).

916 Ha az Úr nem lett volna velünk: „Akkor (elsodortak), és elborítottak volna minket a vizek, átcsapott volna rajtunk az áradat. Átcsaptak volna rajtunk a tajtékzó vizek. Áldott az Úr, a ki nem adott minket fogaik prédájául!” (Zsolt. 124,4-6).

917 Így folytatja Dávid: „én Uram, (jəhóváh: Jahve Örökkévaló) Istenem, bánj velem és (tégy jót velem) a te nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg (jóságos szereteteddel ments meg) engem!” (Zsolt. 109,21). „Hiszen a te kegyelmed, és [(ḥeseḏ): szereteted] jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged” (Zsolt. 63,4).

918 És Dávid így folytatja könyörgését: „Siess, URam, hallgass meg. Ne rejtsd el orcádat előlem, mert olyan leszek, mint a sírba leszállók! Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom! Ismertesd meg velem, melyik úton járjak, mert hozzád vágyódik lelkem. Ments meg ellenségeimtől, Uram, Jahve Örökkévaló, nálad keresek oltalmat!” (Zsolt. 143,7-9). „Ne rejtsd el, ne [(sáṯar): fedd el] orcádat előlem. [Ne fordítsd el tőlem (páním): tekintetedet]. Ne utasítsd [ne taszítsd] el szolgádat haraggal, és [ne fordulj el haragodban szolgádtól]. Te voltál segítőm [oltalmazóm, (ʿezəráṯ ʿezəráh): támaszom], ne taszíts el [ne utasíts vissza, ne távozzál el én tőlem] és ne hagyj el engem [végképp, se ne vess meg], üdvösségemnek Istene [('ĕlóhím jéšaʿ ješaʿ): szabadító Istenem, megmentőm]!” (Zsolt. 27,9). „Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem, mikor (szorult helyzetben vagyok. Fordítsd felém), hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!” (Zsolt. 102,3).

919 És folytatódik az ima: „Ne légy messze [(ráḥaq): ne légy távol; ne távozzál messze] tőlem, [ne maradj távol szükségemben] mert közel a nyomorúság [(qáróḇ qárôḇ): a baj, a szorongatás], és nincs, aki segítsen. [Légy közel, mert sehol sincs segítség]” (Zsolt. 22,12). „Uram, miért állasz (oly) távol? Miért rejtőzöl el a szükség idején?” (Zsolt. 10,1). Hiszen: „Uram, előtted van minden kívánságom, és nincs előled elrejtve az én nyögésem (sóhajtásom)!” (Zsolt. 38,10). „Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint!” (Zsolt. 109,26).

920 És folytatja Dávid a próféciát: „Ellenségeim rosszat [(ráʿ): gonosz, rosszindulatú beszédet] mondanak felőlem: Mikor hal meg és [(mámôṯ): pusztul el] vész ki a neve [('áḇaḏ): mikor törlik nevét]? Minden gyűlölőm együtt suttog reám, gonoszat koholnak, [(ráʿ ḥášaḇ): ártó gondolatokat forgatnak fejükben] ellenem. Istennek átka [(bəlijjaʿal): Béliál csapása, pusztítása] szállott [(jácaq): áradt ki] ő reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel többé!” (Zsolt. 41,6.8-9). „Föltátották rám szájukat, [hahotázva] azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk. [Más fordítás: (ráḥaḇ): Kitátják ellenem nagyra a szájukat, s azt kiáltják: (he'áḥ): tessék! (rá'áh): Na, most majd meglátjuk]. (Zsolt. 35,21). „Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt. 109,3).

921 És így teljesült be a prófécia: Az Úr Jézust halálra ítéli a szanhedrin, és: „Akkor szemébe köpdösnek és arcul csapdosták [és ütötték, ököllel verték] őt, némelyek pedig botokkal verik [és vesszővel csapdosták]” (Mát. 26,67). És azok a férfiak, akik fogva tartják (és őrizték) Jézust, csúfolják (és gúnyolták) vala, vervén őt. És szemeit betakarván, arcul csapdossák őt, és kérdezik őt, mondván: Prófétáld meg ki az, aki téged ver (ki ütött meg téged)? És sok egyéb dolgot mondanak néki, szidalmazván őt (és sok más szidalmat is szórtak reá). (Luk. 22,63-65). Ézsaiás is Róla prófétál: „Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele” (Ésa. 53,3)

922 Máté beszámolója a prófécia beteljesedéséről: „Méreggel megelegyített ecetet adnak néki inni; és megízlelvén, nem akart, nem volt hajlandó meginni” (Mát. 27,34). Márk beszámolója:  „És mirhás bort adnak vala néki inni; de ő nem fogadja el” (Márk. 15,23). Lukács beszámolója: „Csúfolják [(empaidzó): tréfálkoznak, csúfolják, kinevetik, gúnyolják] pedig őt a vitézek [a katonák] is, odajárulván és ecettel [(oxosz): savanyú bor, borecet] kínálván őt” (Luk. 23,36). És János beszámolója: „Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett [és beteljesedett, és kifizettetett], hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom. Vala pedig ott egy ecettel [(oxosz): vagyis savanyú borral] teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg ecettel [(oxosz): vagyis savanyú borral], és izsópra tévén azt, oda vivék [odanyújtották, odatartották] az ő szájához. Mikor azért elvette Jézus az ecetet [(oxosz): vagyis savanyú bort], monda: Elvégeztetett [beteljesedett és fizetve lett]! És lehajtván fejét, kibocsátá [kilehelte, visszaadta Atyjának] szellemét” (Ján. 19,28-30).

923 Pál apostol idézi a próféciát: „Dávid is ezt mondja: változzék az ő asztali közösségük tőrré, hurokká, hálóvá, csapdává, kelepcévé, pusztítássá, botránkozássá, megbotlássá, botláskővé, eltántorítássá, megütközéssé, vagy felháborodás tárgyává, és megtorlássá, és elégtétellé, sorsuk romlás legyen. Sötétüljenek meg, homályosodjanak el, boruljanak sötétségbe az ő szemeik, és az ő látomásaik, hogy ne lássanak és az ő hátukat mindenkorra - minden időn át folyamatosan - nyomorítsd görbére, a hátukat mindenkorra görbítsd meg teherhordásra, hogy szemeik csak a földre legyenek szegezve” (Róm. 11,9-10). Ézsaiás pedig így prófétál: „És monda: Menj, és mondd ezt e népnek: Hallván nem hallotok és nem értetek, s látván láttok, de nem ismertek; Mert megkövérítette e nép a szívét, és füleit bedugta, és szemeit bekente: hogy ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon” (Ésa. 6,9-10). „Ámuljatok és bámuljatok, vakítsátok magatokat és megvakultok! Részegek, de nem bortól, tántorognak, de nem részegítő italtól. Mert rátok öntötte, rátok árasztotta az Úr, Jahve az Örökkévaló a mély álomnak, a kábultságnak szellemét, és bezárta szemeiteket: a prófétákat, és fejeiteket: a nézőket, a látnokokat befedezte” (Ésa. 29,9-10). „Nem tudnak és nem értenek, mert szemük nem képes látni, és nincs eszük, nem értenek semmit, és szívük sem eszmél” (Ésa. 44,18).

924 Jeremiáson keresztül folytatódik a prófécia:  „Mert ezt mondotta az Úr, Izráelnek Istene nékem: Vedd el kezemből e harag borának poharát, és itasd meg vele mindama nemzeteket, akikhez én küldelek téged. Hogy igyanak, részegüljenek meg és bolondoskodjanak a fegyver miatt, amelyet én közéjük bocsátok” (Jer. 25,15-16). A nemzetekhez kiküldött fegyverről szól a Szent Szellem:  „…ragadjátok meg  a Szellem harci kardját, a hatalom támadó fegyverét, amely az Isten beszéde, igéje, az Isten kijelentése” (Eféz. 6,17).

925 Máté bizonyságtétele az Úr Jézus kijelentéséről: „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad. Ímé, pusztán hagyatik néktek, és elhagyottá lesz a ti házatok” (Mát. 23,37-38). Lukács bizonyságtétele: „Jeruzsálem! Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik tehozzád küldettek. Hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk az ő kis csirkéit az ő szárnyai alá, és ti nem akarjátok! Ímé pusztán hagyatik néktek, és elhagyatott lesz a ti házatok, a ti templomotok; és bizony mondom néktek, hogy nem láttok engem, mígnem eljő az idő, mikor ezt mondjátok: Áldott, aki jő az Úrnak nevében!” (Luk. 13,34-35). És Péter apostol bizonyságtétele: „Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: Legyen az ő lakóhelye, az ő szállása, hajléka puszta, elhagyatott, váljék sivataggá, és ne legyen, és ne éljen lakó abban. Ne lakja senki sátrukat” (Csel. 1,20).

926 És folytatódik a kijelentés: „Mindenkor az Úr előtt legyenek, és emlékezetük is vesszen ki e földről, Amiatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívűt, hogy megölje” (Zsolt. 109,15-16).

927 Mert: „Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát, fenségét” (Ésa. 26,10). „Ne nézd el bűnüket, és ne töröld el vétküket, mert téged bosszantottak…” (Nehem. 4,5). „Még ősei bűnére is emlékezzék az Úr Jahve az Örökkévaló, anyjának vétkét se felejtse el! Mindenkor az Úr előtt legyenek, és emlékezetük is vesszen ki e földről. Amiatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívűt, hogy megölje” (Zsolt. 109,14-16).

928 Mózes így jár közbe Isten népéért: „Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál! Az Úr, Jahve az Örökkévaló így felelt Mózesnek: Csak azt törlöm ki könyvemből, aki vétkezett ellenem” (2Móz. 32,32-33). A gonoszról így hangzik a prófécia: „Az is adaték néki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és őket legyőzze; és adaték néki hatalom minden nemzetségen, nyelven és népen, hogy imádja őt mindenki, aki a földön lakik, akinek neve nincs beírva a megöletett Bárány életkönyvébe a világ kezdete óta” (Jel. 13,7). De: „Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt” (Jel. 3,5). „És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trónus előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Még egy könyv nyittatott ki, az élet könyve, és a halottak a könyvbe írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint” (Jel. 20,12). Az Új Jeruzsálembe: „nem megy abba be semmi tisztátalan, sem aki utálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak akik beírattak az  élet könyvébe, amely a Bárányé” (Jel. 21,27).

929 És így folytatja Dávid: „Magasztallak téged, Istenem, királyom, és áldom nevedet örökkön örökké! Minden napon áldalak téged, és dicsérem neved örökkön örökké! Nagy az ÚR, méltó, hogy dicsérjék, nagysága felfoghatatlan” (Zsolt. 145,1-3). Mert: „Istenem vagy te, azért hálát adok néked! Én Istenem, magasztallak téged” (Zsolt. 118,28).

930 Dávid megvallása: „Mert nem [(ḥáp̄éc): gyönyörködsz], és nem kívánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl, és nem (rácáh): leled örömed]. Isten [('ĕlóhím)] előtt kedves áldozatok: a töredelmes és [(šáḇar): megsebzett] szellem; a töredelmes és [(dḵh): megtört] szívet, [(léḇ): bensőt], oh Isten nem veted te meg!” (Zsolt. 51,18-19). „Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem kívántál” (Zsolt. 40,7). „Hiszen Te magad mondtad Uram, hogy: „nem fogadhatok el tulkot a te házadból, vagy bakokat a te aklaidból; Hiszen enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken” (Zsolt. 50,9-10). „Mert nem az égő- és véresáldozatokról beszéltem őseitekkel, és nem azokról adtam parancsolatot nekik, amikor kihoztam őket Egyiptomból, Hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván: Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jól legyen dolgotok!” (Jer. 7,22-23).A prófétán keresztül így szól az Úr: „Vajon kedvesebb-e az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!” (1 Sám. 15,22). „Az igaz és törvényes cselekvést többre becsüli az Úr, Jahve Örökkévaló, mint az áldozatot” (Péld. 21,3). „Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hós. 6,6).

931 És így folytatja Dávid prófétikus énekét: „Esznek a nyomorultak [(ʿánájv ʿánáv): elnyomottak, szerencsétlenek, alázatosak, a szegények] és megelégednek [és jóllaknak], dicsérik az Urat, [(jəhóváh): Jahvét, az Örökkévalót] akik őt keresik. Éljen szívetek [(ḥájah): virágzó, elégedett életet] örökké [elevenedjen meg, és legyen vidám mindenkor]!” (Zsolt. 22,27)^. „Örülnek és örvendeznek majd (benned) mindazok, akik téged keresnek; azt mondják mindenha: Magasztaltassék fel az Úr, akik szeretik a te szabadításodat” (Zsolt. 40,17). És ismét: „Örülnek és örvendeznek majd benned mindazok, akik keresnek tégedet, és ezt mondják majd szüntelen, akik szeretik a te szabadításodat: Magasztaltassék fel az Isten!” (Zsolt. 70,5). Mert: „Odafordult a gyámoltalanok imádsága felé, és nem veti meg imádságukat” (Zsolt. 102,18). „Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, eledelt (kenyeret) ad az éhezőknek. Az Úr ((jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló) megszabadítja az elfogottakat” (Zsolt. 146,7).

932 És így folytatja Dávid: „Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek az Urat az égből ti mennyeiek, dicsérjétek a magasságban! Dicsérjétek őt angyalai mind; dicsérjétek őt minden ő serege! Dicsérjétek őt: nap és hold; dicsérjétek őt mind: fényes csillagai! Dicsérjétek őt egeknek egei, és ti vizek, amelyek az ég felett vagytok! Dicsérjék ők az Úrnak nevét, mert parancsolt és (létre jöttek), előállottak ők” (Zsolt. 148,1-5)  „Örüljenek az egek és örvendezzen a föld; (zúgjon) harsogjon a tenger és minden benne való! Viduljon (ujjongjon) a mező és minden, ami rajta van; örvend (ujjong) akkor az erdő minden fája is, Az Úrnak orcája előtt…” (Zsolt. 96,11). Ézsaiás is erre hívja az egész teremtett világot: „Ujjongjatok egek, és föld örvendezz, és (vigadozz)! Törjetek ki ujjongásba, hegyek, és ujjongva énekeljetek; mert (megszánta) és megvigasztalta népét az Úr, (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) és könyörül a nyomorultakon! (Ésa. 49,13).

933 Dávid így folytatja a próféciát: „Tégy jól a te kegyelmedből a Sionnal; és építsd meg Jeruzsálem kőfalait” (Zsolt. 51,20). „Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő. Még a köveiben is gyönyörködnek szolgáid, a porán is szánakoznak” (Zsolt. 102,14-15). Ézsaiás is erről az időről prófétál: „Mily szépek a hegyeken az örömmondónak, az örömhírt hozónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, örömhírt hoz, szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened! Halld őrállóidat! Felemelik szavukat, ujjonganak egyetemben, mert saját szemükkel, szemtől-szembe látják, hogy visszatér az Úr, Jahve Örökkévaló a Sionra! Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert megvígasztalá az Úr népét, megváltá Jeruzsálemet” (Ésa. 52,7-9). Pál apostolon keresztül nyitja meg az Úr a próféciákat: „Mi módon prédikálnak pedig, és hogyan hirdetnék, és tanítanák az Igét, ha el nem küldetnek? Amiképpen meg van írva: Mily szépek, és gyönyörűségesek a békesség hirdetőknek lábai, akik jókat, jó hírt, örömhírt, evangéliumot hirdetnek” (Róm. 10,15). Náhum próféciája is erről szól: „Ímé a hegyeken örömhírhozónak lábai! Békességet hirdet. Ünnepeld Júda ünnepeidet, fizesd le fogadásaidat; mert nem vonul át rajtad többé a semmirekellő; mindenestől kiirtatott” (Náh. 1,15). Így szól az Úr, jelezve, hogy Ő jön el először hirdetni az örömhírt: „Sionnak először én hirdettem, ímé itt vannak a tanúk, és örömmondót adtam Jeruzsálemnek” (Ésa. 41,27).  És hogy ki az, aki ezeket mondja a próféciákban, azt az Újszövetségben jelenti ki a Szent Szellem: „Azt az igét, melyet elkülde az Izráel fiainak, hirdetvén békességet a Jézus Krisztus által - Ő mindeneknek Ura - A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak. Mert az Isten vala ő vele” (Csel. 10,36.38) És hogy ki volt Ő, arról így hangzik a kijelentés: „Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! Emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! Emeld föl, ne félj! Mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek! Ímé, az Úr, Jahve Örökkévaló jő hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma vele jő, és megfizetése Ő előtte. Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat, és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti” (Ézs. 40,9-11). Mert Ő az: „Aki szolgája beszédét beteljesíti, és véghezviszi követei tanácsát, aki így szól Jeruzsálemnek: Lakjanak benne! És Júda városainak: Megépíttessenek! És romjait felállatom!” (Ésa. 44,26).

934 Mert így szól az Úr: „A szelídek, a jóságosak, szerények, engedelmesen készségesek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben, mert teljes békességet élveznek” (Zsolt. 37,10-11). Az Úr Jézus kijelentése:  „Boldogok a szelídek, jóságosak, szerények, engedelmesen készségesek: mert ők veszik birtokba a földet, és örökségül bírják. Így övék lesz a föld” (Mát. 5,5). Mert: „… aki bennem bízik, és hozzám folyamodik, örökségül bírja a földet, és részt kap szent hegyemen” (Ésa. 57,13) És a Felkenthez: „Így szól, és ezt mondja az Úr: Jókedvem, a kegyelem idején én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek; megtartalak, és megőrizlek, és nép szövetségévé teszlek, és megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy megépítsd, és hogy te állítsd helyre a földet, és kioszd az elpusztult örökségeket” (Ésa. 49,8). És ez a nép: „Az Úrról fog neveztetni a következő nemzedék; és az egek hirdetni fogják az ő igazságát a népnek, mely születik, melyet az Úr teremtett]! (Zsolt. 22,32). „A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és színed előtt lakhatnak, és az ő magvuk is megmaradnak, és erősen megállnak előtted” (Zsolt. 102,29)

Áldott az Isten

 „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene” (2Kor 1:3, NIV ford.)

Az igéret

Úr Jézus

Megvallom, hogy: 

,,Még akkor is, amikor félek, benned bízom!”

(Zsolt. 56,3 CEV ford.)

Úr Jézus Krisztus!

Magasztallak, mert Te vagy az én Pásztorom, ezért nem szűkölködöm.

Köszönöm Úr Jézus,

hogy Te gyötrődtél, vállaltad a gyötrődést, és azt, hogy nyugtalanná váljon a Te lelked, és békességem büntetését is Te viselted, hogy az én lelkemnek nyugalma és békessége legyen, és betölthess azzal a minden emberi értelmet felülhaladó békességgel, amit csak Tőled kaphatok.

 (Ján. 13.21) (Ésa 53,3-5), (Fil 4,7)

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Miért volt elfogadható Ábel áldozata Istennek? Talán azért, mert jobb áldozatot vitt, mint Káin? Többet vagy keményebben vagy jobban dolgozott érte, mint a testvére? Ellenkezőleg... Ábel egy ártatlan állat vérét vitte. Az igazi áldozatot egyáltalán nem ő hozta..., valójában a bárány volt az, amely a legdrágább áldozatot fizette. Ábel NEM a keze munkájára és a munkájának gyümölcsére támaszkodott. Valahogy megértette, hogy a vér az, ami Istent kiengeszteli. „Vérontás nélkül nincs bűnbocsánat” (Zsidók 9:22). Ábel mindazok előképe, akik annak a másiknak a vérével közelednek Istenhez; az Isten Bárányáéval, aki elveszi a világ bűneit. Jézus vére az, amely megtisztít minket a bűneinktől (1 János 1:7). Jézus vére az, amely megtisztítja a lelkiismeretünket a holt cselekedetektől (Zsidók 9:14). Jézus vére az, amely megbékéltet minket Istennel (Efézus 2:13). Jézus vérének köszönhetjük az üdvösségünket.

DANIEL KOLENDA

László Boda

 

 

Uram és Istenem!!!

László Boda

Tökéletes Jézus

Zsolt. 68. AZ ÚR DIADALMENETE; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 68,1 Az éneklőmesternek; [a karmesternek; karvezetőnek] Dávid zsoltára, éneke.

Zsolt. 68,2 Felkél [(qúm): feláll] az Isten, elszélednek [(púc): szanaszét futnak, szétszóródnak] ellenségei; és elfutnak [(nús) futva menekülnek] előle [(páním): színe elől] az ő gyűlölői.877

Zsolt. 68,3 Amint a füst elszéled, [eloszlik, ha ráfújnak] úgy széleszted el őket és [(náḏap̄): szóródnak szét]; amint megolvad a viasz a tűztől, úgy vesznek el [('áḇaḏ): úgy semmisülnek meg] a gonoszok [úgy pusztulnak el az ellenségek] Isten [(páním): színe] előtt;878

Zsolt. 68,4 Az igazak pedig örvendeznek és vígadnak [(ʿálac): ujjongva ünnepelnek] az Isten [('ĕlóhím páním) jelenlétében,

az Ő színe] előtt, és ujjongnak örömmel.879

Zsolt. 68,5 Énekeljetek Istennek, zengedezzetek az ő nevének; csináljatok utat annak, aki jön a pusztákon át, [a pusztában száguldónak, aki a felhőkön érkezik] akinek Jah a neve, és örüljetek [örvendezzetek; vigadjatok színe] előtt.880

Zsolt. 68,6 Árváknak atyja, özvegyeknek bírája [(dajján): védője, védelmezője] az Isten az ő szentséges hajlékában.881

Zsolt. 68,7 Isten hozza vissza a száműzötteket, kihozza boldogságra a foglyokat; csak az engedetlenek lakoznak sivatag helyen [Héber szerint: Isten (jášaḇ) helyezi el, telepíti le (bajiṯ): házakba a (jáḥíḏ): száműzötteket, és  (jácá') kihozza, kivezeti (kôšáráh): jólétre, boldogulásra, sikerre a ('ásír): foglyokat. Csak a (sárar): makacs, konok, ellenszegülő lázadók (šáḵan šáḵén): telepednek le, laknak (cəḥíḥáh): nap-perzselt, száraz, sivár, puszta földön].882

Zsolt. 68,8 Oh Isten, mikor kivonultál a te néped előtt, mikor a pusztába beléptél, a [(jəšímôn cáʿaḏ): sivatagban lépdeltél]: Szela.883

Zsolt. 68,9 A föld reng [(ráʿaš): remeg, rázkódik] vala, az egek is csepegnek vala Isten [színe] előtt, ez a Sinai hegy is az Isten előtt, az Izráel Istene [színe] előtt.884

Zsolt. 68,10 Bő záport hintesz vala, oh Isten, a te örökségedre, s a lankadót megújítod vala, [(lá'áh kún): és a fáradtat megerősítetted, amikor elgyengült, erőre kapattad].⁸⁸⁵

Zsolt. 68,11 Benne tanyázott a te gyülekezeted: te szerzéd jóvoltodból a szegénynek, oh Isten [Héber szerint: Ott (jášaḇ) lakik, és (ḥaj): védelemben él nyájad. Te (kún): gondoskodsz (ṭôḇ): jóllétükről, boldogulásukról, boldogságukról a (ʿání): szerencsétlen, nyomorult, szegény, szűkölködő, nincstelen, elnyomott, elgyötörtekről, oh Istenem]!

Zsolt. 68,12 Az én ('ăḏónáj): Uram), az Úr, ad szót [('ómer): beszédet] az örömhírt [(báśar): örömhírt / győzelmi hírt] vivő asszonyok nagy csapatának [(raḇ cəḇá'áh cáḇá'): nagy seregének].886

Zsolt. 68,13 A seregek királyai futva futnak, hanyatt-homlok menekülnek: s a ház asszonya zsákmányt osztogat.887

Zsolt. 68,14 Ha cserények [ha nád] között hevertek is: olyanok lesztek, mint a galambnak szárnyai, amelyeket ezüst borít, vagy mint vitorla-tollai, amelyek színarany fényűek. [Héber szerint: Ha (šəp̄attajim): horgok közzé (šáḵaḇ): fektettek is, olyanok lesztek, mint a (jônáh): galamb (kánáp̄): szárnya, amelyet (kesep̄ ḥáp̄áh): ezüst borít be, vagy mint az ('eḇəráh ḥárúc): Ezüstösen csillogó aranyozott fogaskerekek].

Zsolt. 68,15 Mikor a Mindenható, (šaddaj): aki mindenre elegendő] szétszórta benne a királyokat, mintha hó esett volna a Salmonon, (jelentése: beburkolva, megvédve, árnyékolva); ruházat; öltözet; árnyékos, sötét, fekete; feketeerdő; sötétség; csalódás, fondorlat; lejtő) [(šálaḡ): fehérlett, mint a Salmonon a hó].

Zsolt. 68,16 Isten hegye a Básán [jelentése: szelíd; kő nélküli, termékeny vidék; lágy, homokos talaj] hegye; sokcsúcsú hegy a Básán hegye;

Zsolt. 68,17 Mit kevélykedtek ti sokhalmú hegyek? Ezt a hegyet választotta Isten lakóhelyéül; bizony ezen lakozik az Úr mindörökké. [Héber szerint: Miért (rácaḏ): néztek irigyen, ti  (gaḇənón): sokcsúcsú  (har): hegyek arra a hegyre, amelyet Isten  (ḥmaḏ): drágának, értékesnek, becsesnek tartott, és  (jášaḇ): lakóhelyéül választott? Ott is (šáḵan šáḵén): lakik az Úr, Jahve az Örökkévaló örökre]!888

Zsolt. 68,18 Az Isten szekere húszezer, ezer meg ezer [angyalok ezreivel]; az Úr közöttük van, mint a Sinai hegyen az ő szent hajlékában. [Héber szerint: 'ĕlóhím): Isten (reḵeḇ): szekere (ribbô ribbô'): számtalan ('elep̄ šinə'án): ezerszer tízezer, ezekkel jön az Úr, Jahve az Örökkévaló a Sinairól (jelentése: a csipkézett, sziklák, szirtek; Szin puszta hegye) szentélyébe].889

Zsolt. 68,19 Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten [Héber szerint: (ʿáláh): Felszálltál a (márôm): magasságba, (šəḇijjáh šáḇí šáḇáh): foglyokat vittél fogva. (mattánáh): Ajándékokat (láqaḥ) fogadtál  az ('áḏám): emberiségből, az ádámi emberekből, oh Uram Isten, Jahve Örökkévaló ('ĕlóhím). Még azokat is, akik (sárar): makacs, konok, ellenszegülő, lázadók (šáḵan šáḵén): letelepítetted, lakóhelyhez juttattad]!890

Zsolt. 68,20 Áldott legyen az Úr! Napról-napra gondoskodik [gondot visel] rólunk a mi szabadításunk [üdvösségünk] Istene! [Héber szerint: (báraḵ): áldott az Úr: ('ăḏónáj)! Aki (jôm jôm): napról napra (ʿámaś ʿámas): hordozza terhemet az én (jəšúʿáh'él): szabadító, megmentő, erős, hatalmas Istenem]. Szela.891

Zsolt. 68,21 Ez a mi [('él): erős, hatalmas] Istenünk a szabadításnak [[('él): erős, hatalmas] Istene, és az Úr, [('ăḏónáj jĕhôih): Jahve az Örökkévaló] Isten az, aki megszabadít [(tócá'áh tôcá'áh): megment] a haláltól.892

Zsolt. 68,22 Csak Isten ronthatja meg [(máḥac): zúzhatja össze] az ő ellenségeinek fejét, a [(hálaḵ): folyamatosan] bűneiben járónak üstökös koponyáját.893

Zsolt. 68,23 Azt mondta vala az Úr [('ăḏónáj)]: Básánból [jelentése: szelíd; kő nélküli, termékeny vidék; lágy, homokos talaj] visszahozlak, és [(šúḇ): helyreállítlak], a tenger mélységéből is kihozlak.

Zsolt. 68,24 Hogy lábad vérben gázoljon, és kutyáid nyelvének is jusson az ellenségből.

Zsolt. 68,25 Látták a te bevonulásodat, oh Isten! Az én [('él): erős, hatalmas] Istenem, királyom bevonulását a szentélybe.894

Zsolt. 68,26 Elől mennek vala az énekesek utánuk a húrpengetők, középen a doboló leányok.895

Zsolt. 68,27 Magasztaljátok Istent, az Urat [(báraḵ): térdet hajtva dicsérjétek ('ĕlóhím'ăḏónájt maqəhél): a gyülekezetben] ünnepi kórusban, magasztaljátok Istent, akik Izrael [(máqór máqôr)] forrásából származtok!896

Zsolt. 68,28 Ott a kis Benjámin, [jelentése: (héb. ’a jobbnak, a jobb kéznek, (áldott), azaz délnek [a déli törzsnek] a fia; más magyarázat szerint ’a boldog, a szerencse fia’ szerencsés)] aki uralkodik rajtuk, [és az õ fejedelmei]; a Júda [jelentése: hálaadás, áldott, magasztalt, dicséret, magasztalás; bizonyságtevő; dicsőítve lesz] fejedelmei és az ő gyülekezetük [(riḡəmáh): azok seregei]; a Zebulon [jelentése: (lakás, lakóhelyek; magasságos). A név jelentése: Ő a megadott menyasszonyi váltságdíj] fejedelmei és a Nafthali [jelentése: (harcom, harcok, küzdve, harcolva; harcos, küzdő; küzdelmem)] fejedelmei.897

Zsolt. 68,29 Istened rendelte el a te hatalmadat [(ʿôz ʿóz): erődet]: erősítsd meg, oh Isten, azt, amit számunkra készítettél [Más fordítás: Parancsolj Isten, hatalmaddal, isteni hatalmaddal, amellyel értünk munkálkodsz]!898

Zsolt. 68,30 A te Jeruzsálem felett álló hajlékodból [Héber szerint: A Te Jeruzsálemben álló (hêḵál): templomodba (jáḇal): hoznak (šaj): ajándékokat].899

Zsolt. 68,31 Fenyítsd meg a nádasnak vadját, a bikák csordáját a népek tulkaival egybe, akik ezüst-rudakkal terpeszkednek; szórd szét a népeket, akik a háborúban gyönyörködnek [Héber szerint: (gáʿar): Dorgáld meg a (qáneh): nádas vadját, a  ('abbír ʿéḏáh): hatalmasok seregét, a népek fejedelmeit! Hatalmad mutasd meg a népek (ʿéḡel): borjain, akik  (kesep̄ rac ráp̄as ráp̄aś): ezüst darabokért taposnak! Tipord el a pénzsóvárokat, (bázar (ʿam ʿám): szórd szét azokat a népeket, amelyek háborút akarnak, akik (qəráḇ ḥáp̄éc): háborúban gyönyörködnek].

Zsolt. 68,32 Eljőnek majd a főemberek Égyiptomból; Szerecsen ország, a (kúš) fekete, sötét, megégett arcú nép) hamar kinyújtja kezeit Istenhez.900

Zsolt. 68,33 E földnek országai mind énekeljetek Istennek: zengjetek dicséretet az Úrnak! Szela. [Héber szerint: E földnek (maməláḵáh): királyságai, birodalmai (šír): énekléssel ünnepeljetek, (zámar): zenéljetek, és táncoljatok (elohim 'ăḏónáj):Istennek, az Úrnak].901

Zsolt. 68,34 Aki kezdettől fogva az egek egein ül (trónol); ímé, onnét szól nagy kemény szóval [Héber szerint: Aki minden (qeḏem): idő és tér előtt (ráḵaḇ): lovagolva száguld az  (šámaí šámajim): egek egein át. Onnan (náṯan): szól, beszél, és (qól qôl): hangzik (ʿôz ʿóz): erős, hatalmas (qól qôl): szava].902

Zsolt. 68,35 Tegyetek tisztességet Istennek, akinek dicsősége az Izráelen és az ő hatalma a felhőkben van. [Héber szerint: (náṯan): adjatok (ʿôz ʿóz): dicsőséget ('ĕlóhím): Istennek, akinek (ga'ăváh): fensége (jiśərá'él): Isten harcosán, és az Ő (ʿôz ʿóz): ereje, hatalma a (šaḥaq): felhőben].903

Zsolt. 68,36 Rettenetes [(járé'): fenséges, csodálatos] vagy, oh ('ĕlóhím): Isten, a te szent hajlékodban [(miqədáš): szentélyedben]; az Izráelnek [('él): erős, hatalmas] Istene ad erőt és hatalmat a népének. Áldott legyen az Isten [Héber szerint: (báraḵ 'ĕlóhím): térdet hajtva dicsérem, áldom, magasztalom Istent]!904

---

877 Mózes is ezt kéri az Úrtól: „Kelj fel Uram, és széledjenek el (szóródjanak szét) a te ellenségeid, és fussanak el előled a te gyűlölőid” (4 Móz. 10,35). Mert: „Népek háborognak, országok inognak, birodalmak megrendülnek, ha az Úr, Jahve az Örökkévaló mennydörög; megolvad, megretten, megrendül a föld” (Zsolt. 46,7). Ézsaiás bizonyságtétele: „Dörgő hangodtól elfutnak a népek, ha felemelkedsz, szétszóródnak a nemzetek” (Ézs. 33,3). Igen: „Mennydörgésben szólt az Úr, [(jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) az égből, a Felséges Isten hallatta hangját és a Magasságos [(ʿeləjôn)] zengett [(náṯan qól qôl): szólt, kiáltott, és kiáltása zúgott, mint sokaságé]. És jégeső hullt és eleven szén, mint [('éš gaḥeleṯ geḥel): ragyogó fényesség, izzó / parázsló szén]. És kibocsátá [(šálaḥ): kiküldte, kilőtte] nyilait és elszéleszté [szétszórta] ellenségeit. Villámokat szórt [(báráq ráḇaḇ): ragyogó nyíllal lőtt] és megháborította [eltiporta] azokat [(hámam): megfutamította, szétzavarta, és megsemmisítette az ellenségeit]” (Zsolt. 18,14-15). És ismét: „És dörgött az égből az Úr, és a Magasságos hangot adott” (2 Sám. 22.13. Az Úr szavának erejéről és hatalmáról tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Mialatt Sámuel az égőáldozatot mutatta be, előrenyomultak a Filiszteusok (jelentése: az idegenek), hogy megütközzenek Izráellel. Az Úr, Jahve az Örökkévaló azonban hatalmas hangon mennydörgött azon a napon a Filiszteusok fölött, és úgy megzavarodtak, hogy vereséget szenvedtek Izráeltől” (1Sám. 7,10)  „Az Úr szava zeng a vizek, vagyis a (népek és sokaságok) fölött, a dicsőség Istene mennydörög, az Úr ott van a nagy vizek felett. Az Úr szava erős; az Úr szava fenséges. Az Úr szava cédrusokat tördel, összetöri az Úr a Libánon cédrusait is. És ugrándoztatja azokat, mint a borjút, a Libanont és a Szirjónt, mint a bivalyfiat. Az Úr szava tűzlángokat szór. Az Úr szava megrengeti a pusztát, megrengeti az Úr Kádesnek pusztáját. Az Úr szava megborjaztatja a nőstény szarvasokat, lehántja az erdőket, és az ő hajlékában mindene azt mondja: dicső!” (Zsolt. 29,3-9). Dávid így könyörög: „Ne öld meg, ne pusztítsd el, őket, hogy népem meg ne feledkezzék; de erőddel, hatalmaddal szórd szerteszét, hogy bolyongjanak, és kóvályogjanak. Így alázd meg őket, Uram, én pajzsom, védelmező Istenem, oltalmazóm!” (Zsolt. 59,12).

878 Igen: „Legyenek (má'as): megvetettek, mint a (hálaḵ): kiömlő, kifolyó (majim): víz. Ha (dáraḵ): nyilával céloz, (ḥéc): nyilai legyenek (múl): eltompultak]. Legyenek mint a csiga, amely szétfolyván, elmúlik [(hálaḵ): elpusztul]. Mint az asszonynak idétlen szülötte, [(nép̄el nep̄el): elvetélt magzata], amely nem látta a napot” (Zsolt. 58,8-9) „Örülök és örvendezek, vigadok, és ujjongok Tebenned. Benned van örömöm. Zengedezem, és magasztalom, zsoltárral dicsőítem, oh, Magasságos, és Felséges a te nevedet. Hogy az én ellenségeim meghátráltak, visszafordultak. Elgyengültek, meginogtak, megbotlottak és elestek. Elvesztek semmivé lettek, elpusztultak a Te orcád, a Te színed előtt” (Zsolt. 9,3-4). Mert: „a gonoszok elvesznek [('áḇaḏ): megsemmisülnek]. Az Úrnak ellensége, mint a liget ékessége, ((kar): mint az áldozatok kövére), füstként múlik el [még ha olyanok is, mint a  (jáqár): pompás, ragyogó, viruló rétek, füstként enyésznek el]. (Zsolt. 37,20). És folytatódik a prófécia: „Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől. Mint ébredés után az álomkép, úgy tűnik el képük, ha fölserkensz, Uram!” (Zsolt. 73,19-20) „Akik ezt mondták: Foglaljuk el magunknak az Isten hajlékait! Én Istenem! Tedd őket olyanokká, amilyen a porfelhő, és amilyen a polyva a szél előtt; Ahogyan a tűz fölgyújtja az erdőt, és a láng égeti a hegyeket, Így kergesd őket a te szélvészeddel, és forgószeleddel így rettentsd őket!” (Zsolt. 83,13-16).

879 Dávid próféciája:  „És majd örülnek, és örvendeznek mindnyájan, akik bíznak benned, akik hozzád menekülnek; mindörökké vigadjanak, ujjongjanak, és te megoltalmazod őket, és bennük fogsz lakni, és örvendeznek te benned, dicsekedni fognak, és megdicsőülnek mindnyájan, akik szeretik, és tisztelik a te nevedet. Mert te, Uram, megáldod a megigazultat, és körülveszed a te jóvoltoddal, mint egy pajzzsal. Támadó fegyvereddel ruházod fel őket, és győzelmi díjban részesíted, és megkoronázod őket” (Zsolt 5,12-13). Hát: „Örvendezzetek, vigadjatok, ujjongjatok, ti megigazultak az Úrban; a hívőkhöz illik a dicséret” (Zsolt. 33,1). Pál apostol idézi a fenti próféciát: „Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek! Mindenkor örüljetek” (Fil. 4,4; 1 Thess. 5.16).

880 Őróla szólt Ézsaiás próféta is: „Egy szó, egy hang kiált: A pusztában készítsétek, és építsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek, és készítsetek egyenes utat a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és süllyedjen le, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává, a dombvidék síksággá. Mert megjelenik az Úr dicsősége, és minden hústest, hústesti minden ember egyaránt látni fogja azt; mert az Úr szája szólt” (Ésa. 40,3-5). És ismét Ézsaiás: „És szól egy szó: Töltsétek, töltsétek, készítsétek az utat, vegyetek el minden botránkozást népem útjáról” (Ésa. 57,14). És Bemerítő János megismétli a próféciát: „Mert Ő az, akiről Ézsaiás próféta szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, és egyengessétek meg, és tegyétek egyenessé az ő ösvényeit” (Mát. 3,3). És maga Bemerítő János is így tesz bizonyságot arról, hogy a próféták által megjövendölt útkészítő ő: „És ez a János bizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? Erre ő így felelt és monda: Én kiáltó szó, kiáltó hang vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, és készítsetek egyenes utat az Úrnak, amint megmondotta Ézsaiás próféta” (Ján. 1,19.23).

881 Dávid vallástétele: „Megoltalmazza az Úr a jövevényeket; árvát és özvegyet megtart, és a gonoszok útját elfordítja” (Zsolt. 146,9).  És folytatódik a kijelentés: „Te látod ezt a nyomorgatást, bajt és a nyomorúságot, mert te megnézed, figyelemmel kíséred a szenvedést, gyötrődést, vesződést, fájdalmat, kínt s a gyötrelmet. A hamisságot haraggal, felháborodással veszed figyelembe. Érzékeled, és észleled a fájdalmat, a bánatot, hogy rávessed kezed, hogy kezedbe vedd azt. Te reád hagyja magát az ügyefogyott, a boldogtalan, szerencsétlen nyomorult. Az árvának, a megfosztottnak, és vigasztalannak is te vagy segítője. Az árvának és elnyomottnak igazságot szerzel, hogy ne hatalmaskodjék, és ne kegyetlenkedjék többé senki a földön. És hogy az ember többé ne magasztalja föl magát, és ne hozzon többé rettegést a földből való ember” (Zsolt. 10,14.18).

882 Így folytatódik a kijelentés: És a kiket összegyűjtött a különböző földekről: napkelet és napnyugat felől, északról és a tenger felől. Akik bolyongtak a pusztában, a sivatagban; lakó-város felé utat nem találtak vala. Éheztek is, szomjaztak is, és elcsüggedtek. De az Úrhoz, (jəhóváh: Jahvéhoz az Örökkévalóhoz) kiáltottak nyomorúságukban, és kimentette őket szorult helyzetükből. A helyes útra vezette őket, hogy lakó-városhoz juthassanak. És a pusztában bővizű tavat árasztott, a szomjú földön forrásokat. Éhezőket telepített oda, akik várost alapítottak lakóhelyül” (Zsolt. 107,3-7. 35-36). „Nem éheznek, nem szomjúhoznak, nem bántja őket délibáb és a nap; mert aki rajtuk könyörült vezeti, terelgeti őket, és őket vizek forrásaihoz viszi” (Ésa. 49,10).  Mert akik keresik az Urat, azoknak Isten így válaszol: „És megtaláltok engem, azt mondja az Úr, és visszahozlak a fogságból, és összegyűjtlek titeket minden nemzet közül és mindama helyekről, ahová kiűztelek titeket, azt mondja az Úr, és visszahozlak e helyre, ahonnan számkivetettelek titeket” (Jer. 29,14). Hogy honnan űzte ki az embert Isten, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett vala. És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerubokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját” (1 Móz. 3,23-24). De aki megtér az Úr Jézushoz, azt visszaviszi az Úr a paradicsomba: „És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban” (Luk. 23,43). Ott van az élet fája: „Akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van” (Jel. 2,7).

883 Mózesen keresztül folytatódik a kijelentés: „Az Úr, Jahve az Örökkévaló pedig megy vala előttük nappal felhőoszlopban, hogy vezérelje őket az úton, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nékik, hogy éjjel és nappal mehessenek. Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől” (2 Móz. 13,21-22). A felhő - amely vezette Isten népét,- az Úrnak dicsősége volt: „Valahányszor fölszállt a felhő a hajlékról, az Izráel fiai elindulnak; így lőn egész utazásuk, egész vándorlásuk alatt. Ha nem szállt föl a felhő, nem indultak el ők se, amíg föl nem szállt. Mert az Úrnak Jahvénak az Örökkévalónak felhője vala a hajlékon nappal, éjjel pedig tűz vala azon, az Izráel egész háznépének láttára, egész utazásuk alatt (vándorlása egész idején)” (2 Móz. 40,36-38). És Isten maga vezette / vezeti népét: „Istenetek az Úr, Jahve az Örökkévaló az, Aki előttetek jár vala az úton, hogy helyet szemeljen ki néktek, ahol táborozzatok, éjjel tűzben, hogy megmutassa néktek az utat, amelyen járjatok, és felhőben nappal” (5 Móz. 1,32-33).

884 Mózesen keresztül hangzik a prófécia Isten népéről: „ A harmadik napon virradatkor pedig mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen, és igen erős kürtzengés. Ekkor megrémült az egész nép a táborban. Mózes pedig kivezette a népet a táborból Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál. A Sínai-hegy egészen füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az ÚR. Füstje úgy szállt föl, mint a kemence füstje, és az egész hegy nagyon rengett” (2 Móz. 19,16-18). „Akkor ti közelebb jöttetek, és megálltatok a hegy lábánál. A hegy pedig égig érő lánggal égett, sötétség, felhő és homály borította. A tűz közepéből az Úr, Jahve az Örökkévaló beszélt hozzátok. Szavának hangját hallottátok, de alakot nem láttatok, csak hangot hallottatok” (5 Móz. 4,11-12). Dávid így folytatja a próféciát: „A hegyek ugrándoztak, mint a kosok, a halmok, mint a bárányok. Hegyek, mit ugrándoztok, mint a kosok, és ti halmok, mint a bárányok? (Zsolt. 114,4). És amikor feltámadt az Úr, azaz kijött a hústestből: „Amikor Széírből (jelentése: szőrös, durva, nyers; bolyhos, bozontos) kijöttél, Uram, Jahve Örökkévaló, amikor Edóm (jelentése: földből való; az 'ádóm melléknévből származik, jelentése: vörös. (Ádám név jelentése is: vörös, vagy a (vörös) földből való ember) mezején lépdeltél, rengett a föld, csepegett az ég is, vizet csepegtettek a fellegek is. A hegyek megrendültek, és (remegtek) az Úrnak orcája (az Úr, Jahve az Örökkévaló színe) előtt, Még ez a Sinai is, az Úrnak, (Jahvénak az Örökkévalónak) az Izráel Istenének színe előtt” (Bír. 5,4-5).

885 Folytatás: „Meglátogatod a földet, páqaḏ): figyelsz rá, észreveszed hiányát és gondoskodsz róla. Megöntözöd, áldásod bőségével elárasztod. Gabonával látod el az embereket, így gondoskodsz róluk” (Zsolt. 65,10). „Megöntözöd onnan fentről a hegyeket, alkotásaid gyümölcsével jól tartod a földet. Füvet sarjasztasz az állatoknak, növényeket a földművelő embernek, hogy eledelt vegyenek a földből” (Zsolt. 104,13-14). „Megrészegülnek házad dús javaitól, gyönyörűséged patakjával itatod őket; örömöt árasztasz rájuk, mint patakot” (Zsolt. 36,9). „Hát nem tudod-e és nem hallottad-e, hogy örökkévaló Isten az Úr, Jahve az Örökkévaló? Ő a földkerekség teremtője, aki nem fárad, és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsessége, kifürkészhetetlen értelme! Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja” (Ésa. 40,28-29). Ő, aki így szól: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, akik kimerültetek és megterheltettetek, és teher alatt éltek, és én megnyugvást, nyugalmat adok nektek, megpihentetlek és felüdítlek benneteket” (Mát. 11,28). Mert: „Vannak-e a pogányok bálványai között, akik esőt adhatnak? És ad-e záporokat az ég? Avagy nem te vagy-e a mi Urunk Istenünk, és nem benned kell-e bíznunk, hiszen te cselekedted mindezt!” (Jer. 14,22). Hát: „Kérjetek esőt az Úrtól a késői eső idején! Az Úr, Jahve az Örökkévaló villámlást szerez, és záporesőt ad nékik, és kinek-kinek füvet a mezőn” (Zak. 10,1).

886 Azt mondja az Úr: „Sionnak először én hirdettem, ímé itt vannak a tanúk. És én küldtem Jeruzsálembe azt, aki örömhírt vitt” (Ésa. 41,27). „Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek! Az én Uram, az Úr, Jahve az Örökkévaló jön hatalommal, karja uralkodik. Vele jön szerzeménye, előtte jön, amiért fáradozott” (Ésa. 40,9-10). „Jön már a hegyeken az örömhírt hozó, aki békességet hirdet! Ünnepeld, Júda, ünnepeidet, teljesítsd fogadalmaidat, mert nem gázol át rajtad többé a pusztító, teljesen megsemmisült!” (Náh. 1,15). „Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened!” (Ésa. 52,7). Az Úr Jézus feltámadásának hírét először az asszonyok vitték: „És gyorsan eltávozván a sírtól [a sírbolttól] félelemmel és nagy örömmel, futnak vala, hogy megmondják [hogy hírül adják; megvigyék a hírt] az ő tanítványainak” (Mát. 28,8).

887 Ez pedig így történt: „Sisera (jelentése: vezér) pedig gyalog futott Jáhelnek, (jelentése: vadkecske, hegymászó; zerg) a Keneus (jelentése: lándzsa; kovács, vasmunkás; szerzemény) Héber (jelentése: szövetséges, társ; kapcsolat, társaság; a túloldali, ország a túlsó parton, a másik oldal) feleségének sátoráig, mert béke volt Jábin (jelentése: értelmes, belátó, képes különbséget tenni; áttekinti a dolgokat) között, Hásor (jelentése: körülzárt hely, udvar, major; bekerített; védelemben gazdag) királya között, és a Keneus Héber háznépe között. És kiméne Jáhel Sisera elé, és monda néki: Jöjj be uram, jöjj be hozzám, ne félj! És betére ő hozzá a sátorba, és betakará őt lasnakkal, egy takaróval. Az pedig monda néki: Adj kérlek innom egy kis vizet, mert szomjúhozom. És megnyita ez egy tejes tömlőt, és ada néki inni, és betakará őt. És az annakfelette monda néki: Állj a sátor ajtajába, és ha valaki jönne és kérdezne, és ezt mondaná: Van-e itt valaki? mondjad: Nincsen! Ekkor Jáhel, a Héber felesége vevé a sátorszöget, és pörölyt vőn kezébe, és beméne ő hozzá halkan, és beveré a szöget halántékába, úgy hogy beszegeződik a földbe. Amaz pedig a nagy fáradtság miatt mélyen aludt vala, és így meghala. És ímé, amint Bárák (jelentése: villám, villámló kard) űzve keresné Siserát, Jáhel kiméne elébe, és monda néki: Jöszte és megmutatom néked az embert, akit keresel. És beméne ő hozzá, és ímé Sisera ott feküdt halva, és a szög halántékában. Így alázá meg Isten azon a napon Jábint, (jelentése: értelmes, belátó, képes különbséget tenni; áttekinti a dolgokat) a Kanaán (jelentése: lapály, mélyföld; megalázás, leigázás) királyát az Izráel (jelentése: Isten harcol, Isten harcosa, hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten harcol; Isten fejedelme, egyenesen Istennel; vagy Isten erejével győző, ő Isten hercege lesz; Isten győzedelmeskedik) fiai előtt” (Bír. 4,17-23). És a győzelmi ének is erről szól: „De áldott legyen az asszonyok felett Jáhel, a Keneus Héber felesége, a sátorban lakó nők felett legyen áldott! Az vizet kért, ő tejet adott, fejedelmi csészében nyújtott tejszínét (díszes csészében tejszínt hozott). Balját a szegre, jobbját pedig a munkások pörölyére nyújtotta,  És ütötte Siserát, szétzúzta fejét, és összetörte, általfúrta halántékát, Lábainál leroskadt, elesett, feküdt, Lábai között leroskadt, elesett; Ahol leroskadt, ott esett el (élettelenül), megsemmisülve” (Bír. 5,24-27).

888 Mert „a Siont (jelentése: a messze sugárzó; felállított emlékmű; jel = a gyülekezet; képletesen: a harcos vagy a diadalmas) Egyház) választotta ki az Úr, azt szerette meg magának, azt kívánta lakhelyül: Ez lesz nyugovóhelyem örökre; itt lakozom, mert ezt szeretem” ( Zsolt. 132,13-14). „Hogy megismerjék e földön a te útadat, minden nép, és [(gój gôj): nemzet] közt a te szabadításodat (üdvösségedet)” (Zsolt. 67,3). És: „Lészen az utolsó időkben, hogy erősen, (szilárdan) fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok, (minden népek); És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákob (jelentése: aki a másik helyére lép) Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útjaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből (jelentése: a béke alapja) az Úrnak beszéde” (Ésa. 2,2-3). Mikeás is erről prófétál: „És lészen: az utolsó időben az Úr házának hegye a hegyek fölé helyeztetik, és felülemelkedik az a halmokon, és népek özönlenek reá. Pogányok (a nemzetekből valók) is sokan mennek, és mondják: Jertek, menjünk fel az Úr hegyére, a Jákob Istenének házához, hogy megtanítson minket az ő útjaira, és járjunk az ő ösvényein! Mert Sionból jő ki a tanítás, és az Úr beszéde, igéje Jeruzsálemből” (Mik. 4,12).

889 Isten népét ellenség támadja meg: „Felkelvén pedig jókor reggel az Isten emberének szolgája, kiméne, és ímé seregek vették körül a várost, lovak és szekerek. És monda néki az ő szolgája: Jaj, jaj, édes uram! Mit cselekedjünk? Felele ő: Ne félj. Mert többen vannak, akik velünk vannak, mint a kik ővelük. És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! Nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és ímé a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül” (2 Kir. 6,15-17). Mert: „Meglátjátok és örül szívetek, testetek, és csontjaitok, mint a zöld fű, virágoznak, és megismerik az Úr kezét az Ő szolgáin, és haragját ellenségei fölött. Mert ímé, az Úr eljő tűzben, s mint forgószél az ő szekerei, hogy megfizesse búsulásában az Ő haragját, és megfeddését sebesen égő lánggal” (Ésa. 66,14-15).

890 Dávid így folytatja a próféciát: „Felvonul [(ʿáláh): fölmegy, fölemelkedik, fölszáll] Isten [('ĕlóhím)] harsona-szónál, [(tərúʿáh: örömrivalgással, örömkiáltással, ujjongás] és kürtzengés közt az Úr, Jahve az Örökkévaló. (Zsolt. 47,6). Az Evangélium is erről tesz bizonyságot: „Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felemeltetett a mennybe, és elfoglalta helyét az Isten jobbján” (Márk. 16,19). „Felemelkedett, azután felhő vette hátára, s elszakította szemüktől” (Csel. 1,9).Az Úr Jézus kijelentése arról, hogy kiről prófétált Dávid: „És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van” (Ján. 3,13). Pál apostolon keresztül pedig megerősíti a Szent Szellem a kijelentést: „Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint. Ez okáért mondja az Írás: Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt magával fogva, és adott ajándékokat az embereknek. Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott erre a földre. Aki leszállott vala, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, felemelkedett az egek fölé, hogy a mindenséget betöltse, teljessé tegye” (Eféz. 4,7-10). És Pál apostol megvallja, hogy kiket vitt az Úr fogolyként: „Ezért vagyok én, Pál, a Krisztusnak foglya ti érettetek, a pogányokért, a nemzetekért” (Eféz. 3,1).

891 És az Úr kijelentése: „Megszabadítottam a tehertől az ő vállát, keze megszabadult a kosárhordástól. Hozzám kiáltottál a nyomorúságban, és megmentettelek. Válaszoltam neked a felhőből mennydörgésben: próbára tettelek Méribá (jelentése: (viszály, civakodás, pörlekedés, elégedetlenség, ellenszegülés) vizeinél” (Szela)” (Zsolt. 81,7-8). Dávid válasza: „Csodálatos dolgokat szólsz [(ʿún): jelentsz ki] nékünk a te igazságodban, üdvösségünknek Istene; e föld minden szélének és a messze tengernek bizodalma” (Zsolt. 65,6). Hát: „Vessed az Úrra a te terhedet, [(jəháḇ): minden gondodat, problémádat] ő gondot visel rólad…]” (Zsolt. 55,23).

892 Dávid így folytatja: „Mert nagy én rajtam a te kegyelmed, és a sír mélyéből is kimentettél” (Zsolt. 86,13). „Megmentettél engem a haláltól, szememet a könnyhullatástól, lábamat az elbukástól, az Úr Jahve az Örökkévaló színe előtt járhatok (az Ő jelenlétében élhetek) az élők földjén” (Zsolt. 116,8-9). „Mert megszabadítottál engem, és [(nácal nep̄eš) kiragadtad életemet] a halálból, bizony az én lábaimat az eleséstől [(dəḥí): botlástól, bukástól]; hogy járjak [(hálaḵ): éljek] Isten színe előtt [(páním): az Ő jelenlétében] az életnek világosságában [('ôr): fényében, ragyogásában]” (Zsolt. 56,14) Mert Isten ígérete így hangzik: „Megváltom, kifizetem a váltságdíjat, kiváltom, kiszabadítom őket a Seol hatalmából, a holtak hazájából! Megmentem, megváltom őket a haláltól! Hol van a te veszedelmed, a te tövised, mérged oh halál?! Hol van a te romlásod, a te fullánkod, oh Seol, holtak hazája?! Megbánás nincs bennem, elrejtetett én előlem” (Hós. 13,14). És a prófécia beteljesült Krisztusban: „Mert drága, nagy áron vásároltattok meg; Nagy volt a váltságdíjatok. Dicsőítsétek meg tehát, és hordozzátok azért az Istent a ti testetekben, a ti egész valótokban, és szellemetekben, amelyek az Istenéi” (1 Kor. 6,20). És így folytatódik a kijelentés: „Tudván, hogy nem veszendő holmin, nem romlandó, múlandó ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló, értéktelen, üres életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen, be nem szennyezett, mocsoktalan bárányén, a Krisztusén” (1 Pét. 1,18-19). Pál apostol pedig boldogan kiált fel: „Elnyeletett a halál, a felbomlás, az élet megszűnése a győzelemben örökre. Teljes a diadal a halál fölött; Elnyelte a halált a diadal végleg. Halál! Hol a te fullánkod? Hol a te győzelmed, diadalod? Koporsó! Hol a te diadalmad, a te fullánkod, tövised?” (1 Kor. 15,56).

893 És: „…összezúzza sok ország fejét” (Zsolt. 110,6). „Kiszállsz néped szabadítására, fölkented segítségére, (szabadítására); szétzúzod a főt a gonosznak házában; nyakig feltakarod az alapjait. Szela! Saját dárdájával vered át az ő vezéreinek fejét, akik berohannak, hogy szétszórjanak engem; ujjonganak, hogy rejtekében emészthetik meg a szegényt” (Hab. 3,13-14). „Isten az én királyom kezdettől fogva, aki szabadításokat művel e föld közepette. Te hasítottad ketté a tengert erőddel; te törted össze a tengeri szörnyek fejét. Te rontottad meg (zúztad szét) a leviathánnak fejét, s adtad azt eledelül a pusztai népnek” (Zsolt. 74,12-14).

894 És így folytatja Dávid: „Ti (ró'š): kezdeti, eredeti (šaʿar): kapuk (násá' náśá'): emelkedjetek fel, emelkedjetek fel (ʿólám ʿôlám): örökkévalóság (peṯaḥ): kapui, hadd (bô'): jöjjön be, és vezesse be a népet a (káḇóḏ káḇôḏ): dicsőség fenséges (mּeleḵ): királya. Kicsoda ez a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló], az erős hadakozó Úr. [az Úr, aki hatalmas, verhetetlen a harcban]. Ti (ró'š): kezdeti, eredeti (šaʿar): kapuk (násá' náśá'): emelkedjetek fel, emelkedjetek fel (ʿólám ʿôlám): örökkévalóság (peṯaḥ): kapui, hadd (bô'): jöjjön be, és vezesse be a népet a (káḇóḏ káḇôḏ): dicsőség fenséges (mּeleḵ): királya. Kicsoda ez a dicsőség királya? A seregek Ura, ő a dicsőség királya. Szela” (Zsolt. 24,7-10). „Felvonul [(ʿáláh): fölmegy, fölemelkedik, fölszáll] Isten [('ĕlóhím)] harsona-szónál, [(tərúʿáh: örömrivalgással, örömkiáltással, ujjongás] és kürtzengés közt az Úr” (Zsolt. 47,6). Szent Szellem kijelentése arról, hogy kik mehetnek be vele együtt: csak a megigazultak mehetnek be: „Nyissátok meg nékem az igazságnak, a megigazulásnak kapuit, hogy bemenjek azokon és dicsérjem az Urat, és hálát adjak! Ez az Úr, Jahve az Örökkévaló kapuja: igazak, megigazultak mehetnek be rajta” (Zsolt. 118,19-20). És Az Ige megőrzői: „Nyissátok fel a kapukat, hogy bevonuljon, hadd jöjjön be az igaz, a megigazult nép, a hűség, a valóság = Ige megőrzője, mert csak az maradhat hűséges” (Ésa. 26,2).

895 Dávid arra buzdít, hogy: „Örvendezzetek Istennek, a mi erősségünknek; ujjongjatok a Jákób Istene előtt! Dalt zengjetek és dobot pergessetek, gyönyörű hárfát citerával együtt. Fújjatok kürtöt új holdra, holdtöltekor, a mi ünnepünk napján” (Zsolt. 81,2-4). Mert Ő a Szabadító: „Örvendezzen Izráel az ő teremtőjében: Sionnak fiai örüljenek (örvendezzenek) az ő királyukban! Dicsérjék az ő nevét tánccal, dobbal és hárfával zengjenek néki. Mert kedveli az Úr az ő népét, a szenvedőket (elnyomottakat) szabadulással dicsőíti meg (győzelemmel ékesíti fel)” (Zsolt. 149,2-4). Hát: „Dicsérjétek őt hatalmas tetteiért, dicsérjétek őt nagyságához méltóan! Dicsérjétek őt kürt-zengéssel; dicsérjétek lanttal és hárfával! Dicsérjétek őt dobbal és tánccal, dicsérjétek őt hegedűkkel és fuvolával; Dicsérjétek őt hangos cimbalommal, dicsérjétek őt harsogó cimbalommal. Minden  teremtmény, aki csak lélegzik, dicsérje az Urat, Jahvét az Örökkévalót! Dicsérjétek az Urat, Jahvét az Örökkévalót!” (Zsolt. 150,2-6). Így dicsérte az urat Mirjam, amikor az Úr kimenttette az övéit a fáraó kezéből: „Akkor Miriam prófétaasszony, Áronnak nénje dobot vőn kezébe, és kimenének utána mind az asszonyok dobokkal és táncolva. És felele nékik Miriám: Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges ő, lovat lovasával tengerbe vetett” (2 Móz. 15,20-21). Dávid így mutat példát az Úr jelenlétében való örömre: „Dávid pedig és az egész Izráel táncolnak vala az Isten előtt teljes erővel, énekekkel, citerákkal, hegedűkkel, dobokkal, cimbalmokkal és kürtökkel” (1 Krón. 13,8).

896 Hát: „Halljátok meg ezt, Jákób háza, akiket Izráelről neveztek el, és akik Júdától származtok, akik az Úr, Jahve az Örökkévaló nevére esküsztök, és Izráel Istenét emlegetitek…” (Ésa. 48,1). És mondjátok: „Kijelentem, és hirdetem a te nevedet, hatalmadat, dicsőségedet, és erődet az én atyámfiainak, az én testvéreimnek, és az anyaszentegyháznak a kihívottak közösségének közepette dicséretet mondok néked, és énekelve magasztallak, és újra meg újra elmondom” (Zsid. 2,12).

897 Így szólt a győzelmi ének: „Akkor lejött a hősök maradéka; Az Úrnak népe lejött hozzám a hatalmasok ellen. Az Amálékban (jelentése: rabló, uralkodó nép; völgylakók) gyökeret vert Efraimból (jelentése: kettős gyümölcs, kétszeres termékenység; kettős örökség, utódok; a termékenység) valók, utánad Benjámin, a te népeddel együtt; Mákírból (jelentése: akit eladtak, odaadtak; eladó, kereskedő) jöttek a vezetők, Zebulónból a vezéri pálcát hordók” (Bír. 5.13-14).

898 Igen: „Az Úr ad erőt, és [(náṯan ʿôz ʿóz): átad hatalmat] népének. Az Úr megáldja, [(brḵ): javaiból részesíti] népét békességgel” (Zsolt. 29,11). Mert: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az ő népének ereje [erőssége], és az ő fölkentjének megtartó erőssége [(jəšúʿáh máʿôz): megsegítő ereje, oltalmazója, védelmezője, megmentője, Ő a szabadulás vára]” (Zsolt. 28,8). Ő az, aki: „Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja” (Ésa. 40,29-31).

899 És folytatódik a prófécia: „Tarsis és a szigetek királyai hozzanak ajándékot; Seba és Szeba királyai adománnyal járuljanak elé” (Zsolt. 72,10). „A Séba királynéasszonya … És bejöve Jeruzsálembe igen nagy sereggel és tevékkel, a melyek hoznak vala (balzsamot), fűszerszámokat, igen sok aranyat és drágaköveket, és Salamonhoz méne, és szóla vele” (1 Kir. 10,1-2). „És sokan ajándékokat hoznak vala Jeruzsálembe az Úrnak, … drágaságokat” (2 Krón. 32,23). Ézsaiás így prófétál erről:  „A tevék sokasága elborít, Midján és Éfa tevecsikói, mind Sebából jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicséreteit hirdetik. (Ésa. 60,6). És így szól a prófécia arról, hogy milyen ajándékról van szó: „Csak szavamra várnak a szigetek, legelőször Tarsís hajói, hogy elhozzák fiaidat messziről, ezüstjükkel és aranyukkal együtt, Istened, az Úr, (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló nevének dicsőségére, Izráel Szentje dicsőségére, hogy fölékesítsen téged” (Ésa. 60,9). Pál apostolon keresztül kerül megerősítésre az ajándékról szóló prófécia:  „Hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek” (Róm. 15,16).

900 És folytatódik a kijelentés: „Ama napon oltára lesz az Úrnak Égyiptom földének közepette és határán egy oszlop az Úrnak; És lesz jegyül és bizonyságul a seregek Urának Égyiptom földén, hogy ha kiáltanak az Úrhoz a nyomorgatók előtt, hogy küldjön nékik megtartót és fejedelmet, és őket megszabadítsa. És megismerteti magát az Úr Egyiptommal, és megismeri Égyiptom az Urat ama napon, és szolgálják véres áldozattal és ételáldozattal, és fogadnak fogadást az Úrnak, és teljesítik. … és megtérnek az Úrhoz, és Ő meghallgatja őket” (Ésa. 19,19-22). „Kús folyóvizein (Etiópia folyamain) túlról hozzák imádóim, szétszórt népemnek leányai ételáldozatomat nékem” (Sof. 3,10). „Így szól az Úr: Égyiptom gyűjtött kincse és Kús nyeresége és a nagy termetű Szabeusok hozzád mennek és tieid lesznek, téged követnek, békókban járnak, (megbilincselve vonulnak), előtted leborulnak és hozzád könyörögnek: Csak közted van az Isten és nincsen több Isten!” (Ésa. 45,14). És a prófécia beteljesedése: „És felkelvén, elméne. És ímé egy szerecsen, egy etióp férfiú, Kandakénak, a szerecsenek, az etiópok királyasszonyának hatalmas, nagyhatalmú, és nagy tekintélyű komornyikja, és legfőbb eunuchja, ki az ő egész kincstárának felügyelője vala, ki feljött imádkozni Jeruzsálembe; És visszatérőben volt és az ő hintóján ül vala, és olvasá Ézsaiás prófétát. Monda pedig a Szellem Filepnek: Járulj oda és csatlakozzál ehhez a hintóhoz! Filep azért oda futamodván, hallá, amint az eunuch az Ézsaiás prófétát olvassa vala. És monda: Vajon érted-e, amit olvasol? Ő pedig monda: Mi módon érthetném, ha csak valaki meg nem magyarázza nékem? És kéré Filepet, hogy szálljon fel, és üljön mellé. Az írásnak helye pedig, melyet olvasott, ez vala: Mint juh viteték mészárszékre, és mint a bárány az ő nyírője előtt néma, azonképpen nem nyitotta fel az ő száját. Az ő megaláztatásában az ő ítélete elvétetett, az ő nemzetségét pedig kicsoda sorolja el? Mert elvétetik a földről az ő élete.  Felelvén pedig a komornyik Filepnek, monda: Kérlek téged, kiről mondja ezt a próféta? Magáról-e, vagy más valakiről? néki örömüzenetként a Jézust. Mikor pedig menének az úton, jutának egy vízhez; és monda a komornyik: Ímhol a víz: mi gátol, mi az akadálya, hogy bemerítkezzem? Filep pedig monda: Ha teljes szívből hiszel, meglehet. Az pedig felelvén, monda: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia. És megállítá a hintót, és leszállának mindketten a vízbe, Filep és a komornyik; és Fülöp bemerítette őt. Mikor pedig a vízből feljöttek, az Úrnak Szelleme megragadva fölkapta, és elragadá Filepet; és többé nem látta őt a komornyik, De azért örvendezve utazott tovább a maga útján” (Csel. 8,27-39).

901 Dávid arra buzdít, hogy a hajlék elkészültekkor: Adjatok az Úrnak [(jəhóváh): Jahvenak, az Örökkévalónak], ti fejedelmeknek fiai, [('él bén): Isten erős ifjúi], adjatok az Úrnak tiszteletet [(káḇóḏ káḇôḏ): dicsőséget, tisztességet] és dicséretet. Magasztaljátok az Urat, jəhóváh): Jahvét, az Örökkévalót ti mennyei lények, magasztaljátok az Úr, jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló (ʿôz ʿóz): dicsőségét és hatalmát, ismerjétek el erejét. Adjatok (káḇóḏ káḇôḏ): dicsőséget az Úr nevének, (šáḥáh hăḏáráh qóḏeš): leborulva imádjátok szent ragyogásban]. (Zsolt. 29,1-2). Dávid újra és újra erre hívja a nemzeteket: „Adjatok az Úrnak, népeknek nemzetségei: Adjatok az Úrnak dicsőséget és tisztességet. Magasztaljátok az Urat! Magasztaljátok az Úr dicsőségét és hatalmát! (Zsolt. 96,7). És ismét: „Adjatok az Úrnak, népeknek nemzetségei, adjatok az Úrnak dicsőséget és erősséget! (1 Krón. 16,28). És erre hívja a mennyi lényeket, és Isten földi követeit, és minden teremtményét: „Áldjátok az Urat ő angyalai (ti követei), ti hatalmas erejűek, akik teljesítitek az ő rendeletét, hallgatván az ő rendeletének szavára. Áldjátok az Urat minden ő serege: ő szolgái, akaratának teljesítői! Áldjátok az Urat minden ő teremtményei, az ő uralkodásának minden helyén! Áldjad én lelkem az Urat!” (Zsolt. 103,20-22). Már Mózes erre hív fel: „Mert az Úr nevét hirdetem: magasztaljátok Istenünket!” (5 Móz. 32,3). És Dávid folytatja: „Adjátok az Úrnak neve dicsőségét, és magasztaljátok dicső nevét; hozzatok ajándékot és jöjjetek be az ő tornácaiba. Hajoljatok meg, boruljatok le az Úr előtt szent ékességben; rettegjen előtte az egész föld!” (Zsolt. 96,8-9). És ismét: „Adjatok az Úr nevének dicsőséget, hozzatok ajándékot, és jöjjetek eleibe, imádjátok az Urat a szentség ékességében. Rettegjen az egész föld az ő orcájától; a föld kereksége is megerősíttetik, hogy ne ingadozzék” (1 Krón. 16,29-30).

902 És így folytatódik a kijelentés: „Hallgassátok figyelmesesen az ő hangjának dörgését, és a zúgást (morajlást), amely az ő szájából kijön! Az egész ég alatt szétterjeszti azt, és villámát is a földnek széléig. Utána hang zendül, (mennydörgés bömböl) az ő fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült (szüntelenül hallatszik a hangja). Isten az ő szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük” (Jób. 37,1-4). Igen: „Mennydörgésben szólt az Úr, az Örökkévaló az égből, a Felséges Isten hallatta hangját«” (Zsolt. 18,14). „Az Úr szava erőben, az Úr szava dicsőségben jő, erősen zeng. Az Úr szava tűzlángokat [tüzes villámot] szór” (Zsolt. 29,4.7).

903 A krónikás így magasztalja az Urat: „Oh Uram, tied a nagyság, hatalom, dicsőség, és a fenség, a ragyogás és a méltóság, örökkévalóság és méltóság, sőt minden, valami a mennyben és a földön van, tied! Tied, oh Uram, az ország, magasztos vagy te, mindenek felett! ... és te uralkodsz mindeneken; a te kezedben van az erő és a hatalom; a te kezedben van mindeneknek felmagasztaltatása és megerősíttetése” (1 Krón. 29,11-12). A mennyben is így dicsőítik Urunkat: „Méltó vagy Uram, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett” (Jel. 4,11). „És így szóltak hatalmas hangon: „Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás! Sőt hallottam, hogy minden teremtett állat, (minden teremtett élőlény), amely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja vala: A királyi széken ülőé, a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké” (Jel. 5,12-13).

904 És így folytatja Dávid: „Mert az Úr [jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] felséges, [(ʿeləjôn): magasságos ] rettenetes [(járé'): tiszteletreméltó, csodálatos]; nagy [(gəḏóláh gáḏôl): hatalmas, erős] király az egész földön [minden ország felett]” (Zsolt. 47,3)