A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Biblia Újszövetség Római levél 15. fejezet: A hitben erőtlenek felemlése (göröggel és kapcsolódó igékkel). Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Biblia Újszövetség Római levél 15. fejezet: A hitben erőtlenek felemlése (göröggel és kapcsolódó igékkel). Összes bejegyzés megjelenítése

2011. augusztus 12.

Római levél 15. fejezet: A hitben erőtlenek felemlése (göröggel és kapcsolódó igékkel)


Róm. 15,1 Tartozunk [kötelességünk, ami egyben szükségszerűség is] pedig mi az erősek, [akik képesek vagyunk rá; akiknek van erőnk erre] hogy az erőtlenek [képtelenek megtenni, mert gyengék, ezért nem lehetséges nekik] erőtlenségeit [a gyöngeség megnyilvánulásait] hordozzuk [elviseljük, cipeljük, és őket felemeljük], és ne magunknak kedveskedjünk.

[Más fordítás: az a kötelességünk, akik hatalmat érzünk magunkban, hogy a gyengék, tehetetlenek gyarlóságát (gyengeségeit) elviseljük és ne a magunk javát (kedvét; tetszését) keressük (kedvére éljünk)]*

*Az apostolon keresztül így szól az Úr: „A hitben erőtlent [gyengét] fogadjátok be nem ítélgetvén vélekedéseit. [Karoljátok fel szeretettel anélkül, hogy felfogását (elgondolását, aggályait és kételyeit) elítélnétek, megkülönböztetés, és vitatkozás nélkül]” (Róm. 14,1)

„Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben (egy félre-csúszás, botlás vagy elhajlásban), ti, akik szellemi emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd szellemmel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél. Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét” (Gal. 6,1-2)

Mert az Úr Jézus kijelentése így hangzik: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Ján. 13,34-35)

A szeretet pedig ezt parancsolja: „Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt” (Mát. 18,15-17)

Ebben a szellemben tanít Pál apostol is: „Kérünk titeket, testvéreink, intsétek a tétlenkedőket, biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez” (1 Thess. 5,14)

Saját maga ad példát arra, hogy mi a teendő, és annak mi a célja: „Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy megnyerjem az erőtleneket: mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket. Mindezt pedig az evangéliumért teszem, hogy én is részestárs legyek abba” (1 Kor. 9,22-23)

Róm. 15,2 Mindenikünk tudniillik az ő felebarátjának [közel levő embernek, szomszédnak] kedveskedjék [szolgálatára legyen, törekedjen szeretetre méltónak lenni] annak javára, épülésére. (megerősítésére)

[Más fordítás: közülünk mindenki felebarátjának (embertársának, szomszédjának) tetszését (kedvét, javát és épülését) keresse, hogy azt munkálja, ami az építéshez jó]*

*Minden hívőnek újra és újra szól az Úr: „Ne keresse senki a maga javát, hanem a másét. Mint ahogyan én is mindenben mindenkinek igyekszem kedvére lenni, nem a magam hasznát keresve, hanem a többiekét, hogy üdvözüljenek” (1 Kor. 10,24.33)

„és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt” (Fil. 2,4.5)

Mert Ő a szeretet, és: „A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat” (1 Kor. 13,4-5)

„Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják” (Róm. 14,19)

Róm. 15,3 Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett, [nem a maga javát (kedvét; tetszését) kereste] hanem amint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai [szidalmai] hullottak reám*

*Az Úr Jézusról szóló prófécia: „Mert a házad iránti féltő szeretet emészt; rám hull a gyalázat, ha téged gyaláznak” (Zsolt. 69,10)

„… akinek háza mi vagyunk…” (Zsid. 3,6)

Róm. 15,4 Mert amelyek régen [hajdan (korábban; előre)] megírattak, a mi tanulságunkra [tanításunkra; okulásunkra] írattak meg: hogy békességes [reményteljes] tűrés [állhatatosság; kitartás] által és az írásoknak vigasztalása [buzdítása, bátorítása] által reménységünk legyen.

[Más fordítás: hogy az Írásból származó béketűrés és vigasztalás által türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére]

Róm. 15,5 A békességes tűrésnek [állhatatosságnak; türelmes várakozásnak; kitartásnak] és vigasztalásnak [bátorításnak, buzdításnak] Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat [egy cél felé irányultság] legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint.

[Más fordítás: hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint; (Krisztus Jézushoz igazodva egymás között is ugyanazon a dolgon jártassátok elméteket]*

*Az apostolon keresztül a Szent Szellem kifejti Isten akaratát: „… tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál” (Fil. 2,2-3)

„Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kijelenti majd Isten nektek; Csakhogy amire eljutottunk, ugyanabban egy szabály szerint járjunk, ugyanazon értelemben legyünk” (Fil. 3,15-16)

„Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is; Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent” (Kol. 3,13-14)

„Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak” (1 Pét. 3,8)

Róm. 15,6 Hogy egy szívvel, egy szájjal [egyetértésben, közös elhatározásból; egyhangúlag] dicsőítsétek [magasztaljátok] az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját*

*Már Dávid így szólítja fel a hívőket: „Dicsőítsétek velem az Urat, és magasztaljuk együtt az ő nevét!” (Zsolt. 34,4)

Róm. 15,7 Azért fogadjátok be [karoljátok fel] egymást, miképpen Krisztus is befogadott [felkarolt; elfogadott] minket az Isten dicsőségére.

Róm. 15,8 Mondom pedig, hogy Jézus Krisztus szolgája lett a körülmetélkedésnek az Isten igazságáért (alétheia = valóságáért, vagyis igéjéért).

[Más fordítás: Állítom ugyanis: Krisztus vállalta a zsidóság szolgálatát, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását] hogy megerősítse [valóra váltsa; szilárdakká tegye] az atyák(nak tett) ígéreteit;

űRóm. 15,9 A pogányok [népek; nemzetek] pedig irgalmasságáért [könyörületéért, gyengéd, szerető irgalmasságáért.] dicsőítik [magasztalják] Istent, amint meg van írva: Annakokáért vallást [megvallást] teszek rólad [magasztallak] a pogányok [népek; nemzetek] között, és dicséretet éneklek [zsoltárt zengek] a te nevednek*

*És így van megírva: „Azért dicsérlek téged, Uram, a nemzetek között, és éneket zengek a te nevednek” (Zsolt 18,50)

Róm. 15,10 És ismét azt mondja: Örüljetek [Vigadjatok; örvendezzetek] pogányok [népek; nemzetek] az ő népével együtt*

*Már Mózesen keresztül így szól a Szent Szellem: „Ujjongjatok ti nemzetek, ő népe! Mert ő megtorolja az ő szolgáinak vérét, bosszút áll az ő ellenségein, földjének és népének megbocsát!” (5 Móz. 32,43)

Ézsaiás pedig így kiált: „Örüljetek Jeruzsálemmel (a béke megalapozása, Krisztus)! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!” (Ésa. 66,10)

És azért örüljetek népek, mert: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;

Akik hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok” (1Pt. 2,9-10)

Róm. 15,11 És ismét: Dicsérjétek [Dicsőítsétek] az Urat minden pogányok, [népek; nemzetek] és magasztaljátok őt minden népek. [nemzetek]*

*Dávid ezt így írta meg: „Dicsérjétek az Urat mind, ti népek, dicsőítsétek mind, ti nemzetek! Mert nagy az ő szeretete irántunk, az ÚR hűsége örökké tart. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 117,1-2)

Róm. 15,12 És viszont Ézsaiás [az Úr segítsége] így szól: Lészen a Jessének [Isten embere] gyökere, és aki felkel, [előáll, fellép, trónra kerül] hogy uralkodjék a pogányokon [és aki abból támad a nemzetek vezérlésére]; Őbenne reménykednek [bíznak majd] a pogányok. [nemzetek; (népek)]*

*Ézsaiás így szól az Úr Jézus földi életéről és haláláról: „Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az ÚR Szelleme nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem Szelleme, a tanács és erő Szelleme, az ÚR ismeretének és félelmének Szelleme. Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége.

Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent. Derekának övedzője az igazság lészen, és veséinek övedzője a hűség.

És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez, aki a népek zászlója lészen, eljőnek a pogányok, és az ő nyugodalma (anapauszisz: megszűnés; pihenés) dicsőség lészen” (Ésa. 11,1-5.10)

Az Evangélium bizonyságtétele: „És az ő nevében reménykednek majd a népek” (Mát. 12,21)

És hogy ki Ő, arról a feltámadott Úr tesz bizonyságot: „Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag” (Jel. 22,16)

Róm. 15,13 A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hívésben, hogy [túláradóan] bővölködjetek a reménységben a Szent Szellem ereje által.

[Más fordítás: A reménység Istene töltsön el titeket a hit teljes örömével és békéjével, [vagyis azzal az állapottal, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában] hogy a remény bőségben legyen bennetek a Szent Szellem erejéből (energiája, és hatalmából)]*

*Az apostol bizonyságtétele Isten országának Evangéliumáról: „Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség [vagyis: az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában] és a Szent Szellemben való öröm” (Róm. 14,17)

Ezért az én: „Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Szellem bizonyító erejével; hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék” (1 Kor. 2,4-5)

„Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben” (1 Kor. 4,20)

Ezért: „… a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem isteni erőkben is, Szent Szellemben és teljes bizonyossággal is. Ti is tudjátok, hogyan éltünk közöttetek, a ti érdeketekben, ti pedig a mi követőinkké lettetek, és az Úréi, amikor nagyon szorongatott helyzetben a Szent Szellem örömével fogadtátok be az igét” (1 Thess. 1,5-6)

Róm. 15,14 Meg vagyok pedig győződve atyámfiai [testvéreim] én magam is ti felőletek, hogy [szabad akaratotok szerint] teljesek vagytok minden jósággal, [szeretettel; jóindulattal], betöltve minden ismerettel, [a teljes tudással; tudománnyal]* képesek lévén [tudjátok] egymást is [óva] inteni. [tanítani; figyelmeztetni]

*Az apostol megvallása: „A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség” (Eféz. 5,9)

„Ezért ezekre mindig emlékeztetni foglak titeket, bár ismeritek mindezt, és a közöttünk jelenlevő igazságban szilárdak vagytok” (2 Pét. 1,12)

És „…mindenben bővelkedtek: hitben és igében, ismeretben és minden buzgóságban, és a tőlünk rátok áradó szeretetben…” (2 Kor. 8,7)

Róm. 15,15 Bátorságosabban [merészebben] írtam pedig néktek atyámfiai, részben, mintegy emlékeztetvén titeket az Istentől nékem adott kegyelem által,

Róm. 15,16 Hogy legyek a Jézus Krisztus szolgája a pogányok [nemzetek] között, munkálkodván az Isten evangéliumában, hogy legyen a pogányoknak áldozata kedves és a Szent Szellem által megszentelt.

[Más fordítás: hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek]*

*És így folytatja az apostol: „Mert néktek mondom a pogányoknak, amennyiben hát én pogányok (nemzetek) apostola vagyok, a szolgálatomat dicsőítem” (Róm. 11,13)

Róm. 15,17 Van azért mivel dicsekedjem [Van okom az ujjongásra] a Jézus Krisztusban, az Istenre tartozó dolgokban. [Isten előtt]

Róm. 15,18 Mert nem merek szólni [beszélni; prédikálni] semmiről, amit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak [nemzeteknek] engedelmességére, [megtéréséért; megnyerésére] szóval [logosz = ami egyszerre jelenti a szót és dolgot is] és tettel.

[Más fordítás: olyasmiről azonban aligha lesz bátorságom beszámolni, amit a Szellem hatalma nélkül tettem volna, amit rajtam keresztül nem a Krisztus munkált volna, szóval és tettel]*

229 És így folytatja a megvallást az apostol: „Aki által kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet” (Róm. 1,5).

Mert: „Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát. És hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében”.

„de most nyilvánvalóvá lett, és az örök Isten rendelkezése szerint a próféták írásai által tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére” (Eféz. 3,8-9; Róm. 16,26)

Róm. 15,19 Jelek [természetfölötti esemény, jelenségek] és csodák [rendkívüli jelenségek] ereje által, [hatalmával] az Isten Szellemének ereje által; úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtől [a béke tanítása, megalapozása] és környékétől fogva Illyriáig [barátok földje] betöltöttem [szétszórtam] a Krisztus evangéliumát.

[Más fordítás: csak így történhetett, hogy Jeruzsálemtől elkezdve Illyriáig mindent betölthettem a Krisztus örömüzenetével]*

*Ezek a jelek az apostolság bizonyságai, vagyis hogy: nem magától megy arra a helyre, hanem Isten küldi, és Ő van vele: „Apostolságom ismertetőjegyei a teljes állhatatosságban, a jelekben, csodákban és isteni erőkben nyilvánultak meg közöttetek” (2 Kor. 12,12)

Mert ahová küldte az Úr az apostolt, ott: „Isten pedig nem mindennapi csodákat tett Pál keze által; úgyhogy még a testén levő kendőket vagy kötényeket is elvitték a betegekhez, és a betegségek eltávoztak tőlük, a gonosz szellemek pedig kimentek belőlük” (Csel. 19,11-12)

Az Úr Jézus ígérete így valósult meg Pál apostol életében, és így valósul meg ma is: „Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek” (Ján. 14,12)

Róm. 15,20 Ekképpen pedig tisztességbeli [becsületbeli] dolog, hogy ne ott hirdessem az evangéliumot, ahol neveztetett Krisztus, hogy ne más alapra építsek:

[Más fordítás: hogy az örömüzenetet úgy hirdessem, hogy ne a mások rakta (idegen) alapra építsek, hanem ott, ahol a Krisztus nevét még nem említették]*

*Az apostol megvallása: „Mert mi nem mentünk túl a nekünk kiszabott határon, mint akik nem jutnak el hozzátok; hiszen hozzátok is eljutottunk a Krisztus evangéliumával.

Nem dicsekszünk mértéktelenül mások fáradozásával, de reméljük, hogy hitetek megnövekedésével naggyá leszünk közöttetek a mi munkaterületünkön. Ennél fogva a rajtatok túl eső területeken is hirdetjük az evangéliumot, de nem dicsekszünk olyan munkával, amelyet másutt már elvégeztek” (2 Kor. 10,14-16)

„Azért szívem szerint kész vagyok az evangéliumot hirdetni nektek is, akik Rómában vagytok” (Róm. 1,15)

Róm. 15,21 Hanem amint meg van írva: Akiknek nem hirdettetett őfelőle, azok meglátják; és akik nem hallották, [hírét sem] megértik. [belátásra jutnak]*

*Az Úr Jézusról így hangzik a prófécia: „De bámulatba ejt majd sok népet, királyok is befogják előtte szájukat, mert olyan dolgot látnak, amiről senki sem beszélt nekik, olyan dolgot tudnak meg, amiről addig nem hallottak” (Ésa. 52,13-15)

Róm. 15,22 Annakokáért meg is akadályoztattam gyakran a hozzátok való menetelben. [Ez gátolt sokszor benne, hogy hozzátok eljussak]

Róm. 15,23 Most pedig, mivelhogy nincs már helyem [munkaterületem] e tartományokban [ezen a tájon már nem akad tennivalóm], vágyódván pedig [él bennem a sóvárgás] sok esztendő óta, hogy elmenjek [eljussak] hozzátok

Róm. 15,24 Ha Hispániába [hiányosság, elégtelenség] megyek, elmegyek ti hozzátok. Mert remélem, hogy átutazóban meglátlak titeket, és ti elkísértek oda, ha előbb részben beteljesedem veletek. [ha majd egy kissé felüdülök köztetek]

Róm. 15,25 Most pedig megyek [indulok] Jeruzsálembe [a béke megalapozása, tanítása] szolgálván a szenteknek.

Róm. 15,26 Mert tetszett [kedvét (örömét) lelte] Macedóniának [a nagy, a karcsú földje] és Akhájának, [gyászhely, fájdalom, szorongás] hogy a Jeruzsálembeli szentek szegényei [szűkös anyagi helyzetben lévők] részére némileg adakozzanak.

[Más fordítás: jónak (helyesnek) látták, hogy (közös) gyűjtést rendezzenek a jeruzsálemi szentek szegényei számára (javára)]

Róm. 15,27 Mert tetszett nékik, [Jónak (helyesnek) látták] és tartoznak is vele. [de adósaik is nekik] Mert ha a pogányok [nemzetek] azoknak a szellemi javaiban részesültek, tartoznak nékik viszont szolgálni a (hús)testiekben. [kötelesek, a hústestet illető dolgokban segítségükre lenni]*

*Az apostol azt kérdezi a nemzetekből megtért hívőktől: „Ha mi néktek a szellemieket vetettük, nagy dolog-e, ha mi a ti testi javaitokat aratjuk?” (1 Kor. 9.11

Róm. 15,28 Ezt azért ha majd elvégezem, [befejezem] és nékik e gyümölcsöt átadom, [és a gyűjtött adományt lepecsételve átadom kezeikbe] elmegyek közöttetek által [titeket útba ejtve a ti segítségetekkel] Hispániába (hiányosság, elégtelenség). [utazom].

Róm. 15,29 Tudom pedig, [és meg vagyok róla győződve] hogy mikor hozzátok megyek, a Krisztus evangéliuma [örömüzenete] áldásának teljességével megyek. [a Krisztus teljes áldását viszem magammal]

Róm. 15,30 Kérlek pedig titeket atyámfiai [testvérek] a mi Urunk Jézus Krisztusra és a [Szent] Szellem szerelmére, [szeretetére] tusakodjatok velem együtt az imádkozásokban, énérettem Isten előtt,

[Más fordítás: Urunkon, a Krisztus Jézuson át és a Szellem szeretete által arra bátorítalak (buzdítalak) titeket testvéreim, hogy Istennek mondott imádságaitokban küzdjetek velem együtt, értem]*

*Az apostol arra figyelmezteti a hívőket, hogy: „Szüntelenül imádkozzatok” (1Thessz. 5,17)

„Velünk együtt munkálkodván ti is az érettünk való könyörgésben, hogy a sokak által nékünk adatott kegyelmi ajándék sokak által háláltassék meg mi érettünk” (2 Kor. 1,11)

„Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni. Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok, Hogy nyilvánvalóvá tegyem azt úgy, amint nékem szólnom kell” (Kol. 4,2-4)

„Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Szellem által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát” (Eféz. 6,18-19)

Róm. 15,31 [azért] Hogy szabaduljak [meneküljek] meg azoktól, akik engedetlenek [hitetlenek (szándékosan és önfejűen)] Júdeában* és hogy az én Jeruzsálemben való szolgálatom legyen kedves [jól fogadott] a szentek előtt;

*Az ima célja: „És végül, testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is, és hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a hit” (2 Thess. 3,1-2)

Róm. 15,32 Hogy örömmel menjek [érkezzem] hozzátok az Isten akaratából, és veletek együtt megújuljak. [hogy körötökben felüdüljek; felfrissüljek]

Róm. 15,33 A békességnek Istene pedig legyen mindnyájan ti veletek! Ámen.