A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Biblia Újszövetség Márk Evangélium 16. fejezet: Feltámadott az Úr (göröggel és kapcsolódó igékkel). Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Biblia Újszövetség Márk Evangélium 16. fejezet: Feltámadott az Úr (göröggel és kapcsolódó igékkel). Összes bejegyzés megjelenítése

2011. június 6.

Márk Evangélium 16. fejezet: Feltámadott az Úr (göröggel és kapcsolódó igékkel)


Márk. 16,1 Mikor pedig elmúlt a szombat, [a nyugalom napja] Mária Magdaléna, és Mária a Jakab anyja, és Salomé, [illatos] drága keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék őt [hogy bebalzsamozzák Jézus testét].

Márk. 16,2 És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz menének napfelkeltekor.

Márk. 16,3 És [így tanakodtak és] mondják vala maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról [bejáratáról]?

Márk. 16,4 És odatekintvén, láták, hogy a kő el van hengerítve; mert felette nagy vala.

Márk. 16,5 És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felől, (hosszú) fehér ruhába öltözve; és megfélemlének [megrettentek; megrémültek].

Márk. 16,6 Az pedig monda nékik: Ne féljetek [meg ne döbbenjetek]. A Názáreti Jézust keresitek, aki megfeszíttetett; föltámadott [életre kelt], nincsen itt; ímé [ez az] a hely, ahová őt helyezték.

Márk. 16,7 De menjetek el, mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megyen Galileába; ott meglátjátok őt, amint megmondotta néktek.

Márk. 16,8 És nagyhamar kijövén, elfutnak a sírbolttól, mert félelem [remegés és szorongás, rettegés vett rajtuk erőt] és álmélkodás [döbbenet] fogta vala el őket [mert megijedtek, és összezavarodtak; mert reszketés ült rájuk, és magukon kívül, eksztázisban voltak]; és [annyira féltek, hogy] senkinek semmit sem szólnak, mert félnek vala*

*Máté további részleteket is közöl: „A szombat [(szabbaton): - a Szabbat (azaz Sabbat), vagy a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás] végén [elmúltával; befejeztével] pedig, a hét első napjára virradólag [hét első napjának hajnalán], kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.

[Más fordítás: A szombat utáni nap volt a hét első napja. Ennek a napnak a hajnalán a magdalai Mária és a másik Mária elmentek, hogy megnézzék a sírüreget]. És ímé [hirtelen] nagy földindulás [földrengés, és nagy szélvihar] lőn [támadt]; mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből, és oda menvén [a sírhoz], elhengeríté a követ a sír [sírüreg] szájáról, és reá üle arra. A tekintete [megjelenése] pedig olyan volt, mint a villámlás [(asztrapé): fényes ragyogás], és a ruhája fehér, mint a hó

[Más fordítás: Aki ránézett, mintha villámlást látott volna, öltözete fehér volt, mint a hó].

Az őrizők [az őrök] pedig tőle való féltükben megrettenének [halálra rémültek; megijedtek az angyaltól, hogy reszketni kezdtek a félelemtől], és olyanokká lőnek, mint a holtak [és szinte holtra váltak].

Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadott [a halálból], amint megmondotta volt [előre]. Jertek, lássátok a helyet, ahol feküdt [ahol nyugodott] vala az Úr. És [azután pedig] menjetek gyorsan [siessetek] és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból [a halottak közül]; és ímé előttetek megy Galileába; ott meglátjátok őt [(optanomai optomai): megjelenik, megmutatkozik néktek], ímé megmondottam néktek.

És gyorsan eltávozván a sírtól [a sírbolttól] félelemmel és nagy örömmel, futnak vala, hogy megmondják [hogy hírül adják; megvigyék a hírt] az ő tanítványainak” (Mát. 28,1-8).

Lukács újabb részleteket ír le: „A hétnek első napján pedig kora reggel (kora hajnalban) a sírhoz menének, vivén az elkészített fűszerszámokat (illatszereket), és némely más asszonyok is velük. És a követ a sírról (a sírbolt elől) elhengerítve találák. És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét (szóma: személyét). És lőn, hogy mikor ők efelett megdöbbenének (és tanácstalanul álltak), ímé két férfiú álla (lépett) melléjük fényes öltözetben (fénylő ruhában):

És mikor ők megrémülvén a földre hajtják orcájukat (és a földre szegezték tekintetüket), azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt: az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia. Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira, és visszatérvén a sírtól, elmondták (hírül adták) mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek.

Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab anyja Mária, és egyéb asszonyok ővelük, akik ezeket mondák az apostoloknak. De az ő szavuk csak üres beszédnek látszék azok előtt; és nem hívének nékik. Péter azonban felkelvén elfut a sírhoz, és behajolván látá, hogy csak a lepedők vannak ott; és elméne, magában csodálkozván e dolgon” (Luk. 24,1-12).

Ezek az asszonyok voltak Jézussal akkor, mikor városról városra járt, és szolgált. Ők voltak haláláig a keresztnél, és ők mentek előszőr a sírbolthoz is: „És némely asszonyok, akiket tisztátalan (gonosz) szellemektől és betegségekből gyógyított meg, Mária, aki Magdalénának neveztetik, kiből hét ördög (démon) ment ki, És Johanna, Khúzának, a Heródes gondviselőjének (egyik főemberének) felesége, és Zsuzsánna, és sok más asszony, kik az ő vagyonukból szolgálának néki” (Luk. 8,2-3).

János is bizonyságot tesz a történtekről: „A hétnek első napján pedig jó reggel, amikor még sötétes vala, odaméne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kő a sírról (a sírbolt elől). Fut azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, akit Jézus szeret vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették őt.

Kiméne azért (és elindult) Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz. Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik tanítvány hamar megelőzi Pétert, és előbb juta a sírhoz; És lehajolván, látá, hogy ott vannak (ott fekszenek) a lepedők; mindazáltal nem (mégsem) megy vala be. Megjöve azután Simon Péter is nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak (hogy a leplek ott fekszenek). És a keszkenő (az a kendő), amely az ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel (nem a lepleknél fekszik), hanem külön összegöngyölítve egy (másik) helyen.

Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, aki először jutott a sírhoz, és lát és hisz vala. Mert nem tudják vala még az írást (még nem értették ugyanis az írást), hogy fel kell támadnia a halálból (a halottak közül). Visszamennek azért a tanítványok az övéikhez (és hazamentek).

Mária pedig künn áll vala a sírnál (a sírbolton kívül állt) sírva. Amíg azonban siránkozik, behajol vala a sírba (a sírboltba); És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt vala. És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt” (Ján. 20,1-13). Dávid így prófétál az örömhírt vivő asszonyokról: „Az Úr ad vala szólniuk az örömhírt vivő asszonyok nagy csapatának (Más fordítás: Az Úr ezt a kijelentést adja az örömhírt vivő nők nagy seregének)” (Zsolt. 68,12)

Márk. 16,9 Mikor pedig [korán] reggel, a hétnek [(szabbaton): az abbahagyás] első napján [miután] föltámadott vala, megjelenék [(phainó): megjelenik, megmutatkozik; láthatóvá válik] először Mária Magdalénának, akiből hét ördögöt [hét gonosz szellemet, démont] űzött [haj(í)tott] vala ki.

Márk. 16,10 Ez elmenvén, megjelenté azoknak [és megvitte a hírt Jézus tanítványainak], akik vele valának és keseregnek és sírnak vala. [és gyászoltak és szomorkodtak]

Márk. 16,11 Azok pedig mikor hallották, hogy él és ő [Mária] látta vala, nem hivék.

Márk. 16,12 Ezután pedig közülük kettőnek [két tanítványnak] jelenék meg [lett láthatóvá] más [másféle, idegen, elváltozott] alakban [mutatta meg magát] útközben, mikor a mezőre mennek vala.

Márk. 16,13 Ezek is elmenvén, megjelenték [megvitték a hírt] a többieknek; ezeknek sem hívének.

Márk. 16,14 Azután [(hüszteron): végül], mikor asztalnál ülnek [asztalnál feküdtek] vala megjelenék magának a tizenegynek [utoljára a tizenegynek vált láthatóvá; (phaneroó): mutatkozott meg], és szemükre hányá [és szemükre vetette] az ő hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy azoknak, akik őt feltámadva látták vala, nem hívének*

*Máté röviden így számol be az Úr Jézus megjelenéséről. A sírtól jövő asszonyok: „Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az ő tanítványainak, ímé [egyszerre csak] szembe jöve ővelük Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve [Örvendjetek; örömöt kívánok nektek, örüljetek]! Azok pedig hozzá járulván, megragadák [megfogták] az ő lábait, és leborulának előtte [és imádták őt].

Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg [vigyétek hírül] az én atyámfiainak [a testvéreimnek], hogy menjenek [hogy térjenek vissza] Galileába, és ott meglátnak engem. [ott majd viszontlátnak; (optanomai optomai): megjelenek, megmutatkozom]” (Mát. 28,9-10).

János részletes leírást ad az Úr megjelenéseiről: „Mária pedig künn áll vala a sírnál (a sírbolton kívül) sírva. Amíg azonban siránkozik, behajol vala a sírba; És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt vala. És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt. És mikor ezeket mondotta, hátra fordult, és látá Jézust ott állani, és nem tudja vala (nem ismerte fel), hogy Jézus az.

Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? Kit keresel? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az (hogy a kertész áll mögötte), monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt. Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! Ami azt teszi (azt jelenti): Mester!

Monda néki Jézus: Ne illess (ne érints) engem (engedj; ne tarts vissza); mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz (testvéreimhez) és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.

Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki. Mikor azért este vala, azon a napon, a hétnek első napján (aznap, még a hét első napján, amikor beesteledett), és mikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve (belépett) Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek! És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendeznek azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat (az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat). Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket.

És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet: Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; akikéit megtartjátok, megtartatnak.

Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Kettősnek (Ikernek) hívtak, (éppen) nem vala ő velük, amikor eljött (amikor megjelent) vala Jézus. Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig monda nékik: Ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe (és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét), és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába (és nem teszem a kezemet az oldalára), semmiképpen el nem hiszem.

És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ővelük. Noha az ajtó zárva vala, beméne (újra megjelent) Jézus, (belépett) és megálla a középen és monda: Békesség néktek! Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba (és tedd az oldalamra): és ne légy hitetlen, hanem hívő.

És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem! Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek” (Ján. 20,11-29).

Lukács az emmausi tanítványokról, és a nekik is megjelenő Úrról így ír: „És ímé azok közül ketten mennek vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtől hatvan futamatnyira (kb. 2 és fél óra járásra) vala, melynek neve vala Emmaus. És beszélgetnek magok közt mindazokról, amik történtek (és beszélgettek egymással az eseményekről).

És lőn, hogy amint beszélgetnek és egymástól kérdezősködnek (és vitatkoztak egymással és tanakodtak), maga Jézus hozzájuk menvén (melléjük szegődött), velük együtt megy vala az úton. De az ő szemeik visszatartóztatnak, hogy őt meg ne ismerjék (Látásukat azonban valami akadályozta és nem ismerték fel őt).

Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, amelyeket egymással váltotok jártotokban? És miért vagytok szomorú ábrázattal? Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás, monda néki: Csak te vagy-é jövevény (te vagy az egyetlen idegen) Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban e napokon? És monda nékik: Micsoda dolgok (mi történt)?

Azok pedig mondának néki: Amelyek esének a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt: És mi módon adák őt a főpapok és a mi főembereink halálos ítéletre, és megfeszítik őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek.

Hanem valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek (megrémítettek) minket, kik jó reggel (kora hajnalban) a sírnál valának; És mikor nem találták az ő testét, haza jöttek, mondván, hogy angyalok jelenését is látták, kik azt mondják (azt hirdették), hogy ő él.

És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és úgy találák, amint az asszonyok is mondták; őt pedig nem látták.

És ő monda nékik: Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhívésére, amiket a próféták szóltak! Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe (és így megdicsőülnie)?

És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, amik őfelőle megírattak. Elközelítenek pedig a faluhoz, amelybe mennek vala; és ő úgy tőn, mintha tovább menne. De kényszerítik (unszolták, marasztalták, és kérték) őt, mondván: Maradj velünk, mert immár beesteledik, és a nap lehanyatlott!

Beméne azért, hogy velük maradjon. És lőn, mikor leült (asztalhoz telepedett) velük, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén (megtörte), nékik adá. És (erre) megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerik (felismerték) őt; de ő eltűnt előlük.

És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-é (nem hevült-e; nem lángolt-e) a mi szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázza nékünk (feltárta előttünk) az írásokat?

És felkelvén azon órában, visszatérnek Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, akik velük valának. Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonnyal (valóban), és megjelent Simonnak! És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképpen ismerték meg ők a kenyér megszegéséről (megtöréséről).

És mikor ezeket beszélék, megálla (megjelent) maga Jézus ő közöttük, és monda nékik: Békesség néktek! Megrémülvén (megrettentek) pedig és félvén (ijedtükben és félelmükben), azt hivék, hogy valami szellemet látnak. És monda nékik: Miért háborodtatok (rémültetek) meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások (kétségek; kétely)? Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a szellemnek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nékem van!

És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait. Mikor pedig még nem hívék az öröm miatt (nem mertek hinni örömükben), és csodálkoznak, monda nékik: Van-é itt valami enni valótok? Ők pedig adnak néki egy darab sült halat, és valami lépesmézet, Melyeket elvőn, és előttük evék (és szemük láttára megette).

És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, amik megírattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felőlem. Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket (megnyitotta értelmüket), hogy értsék az írásokat. És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból (a halottak közül) harmadnapon: (Luk. 24,13-46).

Pál apostol bizonyságtétele a feltámadott Úr megjelenéseiről: „És hogy megjelent Kéfásnak [Péternek]; azután a tizenkettőnek. Azután megjelent [láthatóvá lett; megmutatta magát] több mint ötszáz atyafinak [testvérnek] egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek [megmaradtak], némelyek azonban el is aludtak; [meghaltak; elhunytak; elszenderültek]. Azután megjelent Jakabnak [jelentése: mást kiszorító]; azután mind az [összes] apostoloknak.

Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek [egy elvetéltnek; koraszülöttnek; mint félresikerültnek], nékem is megjelent” (1 Kor. 15,5-8)

Márk. 16,15 És monda nékik: Elmenvén e széles világra [a föld minden részére], hirdessétek az evangéliumot [az örömhírt, a győztes hadvezér érkezésének hírét] minden teremtésnek [minden teremtménynek; minden embernek].

Márk. 16,16 Aki hiszen [aki hitre jut] és bemeritkezik [alámerítkezik], üdvözül [az mind megszabadul; megmenekül]; aki pedig nem hiszen, elkárhozik [A gögög kifejezés mondanivalója: a kárt hozó – a sátán – hatalma alatt marad; az elvész].

Márk. 16,17 Azokat pedig, akik hisznek [akik hitre jutottak], ilyen [ezek a] jelek követik [fogják kísérni]: az én nevemben [(onoma): név, amely jelenti: a hatalom, tekintély, jellemvonást is] ördögöket [gonosz szellemeket; démonokat] űznek [haj(í)tanak ki]; új [(kainosz): újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő. Nem csupán újabb keletű, hanem lényegében is különbözik a korábbitól. Új az, ami a régebbi helyét foglalja el, és addig még nem használták, nem volt érvényben] nyelveken szólnak.

Márk. 16,18 [Ha] Kígyókat vesznek föl [(airó): felemel, elveszít, kétségekbe taszít, félretesz, eltávolít, elvisz], és ha valami halálost [halálos mérget] isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik [teszik rá a] kezeiket, és [azok] meggyógyulnak*

*Máté bizonyságtétele: „Elmenvén azért [(ún): tehát], tegyetek tanítványokká [tanítsatok] minden népeket [az összes nemzeteket], bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében [(onomá) (hatalom (tekintély), jellemvonás) dicsőség, erő; //nevet ad a benne foglalt kiváltságokkal//].

Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig [(aión): e kor célba érkezéséig; a világkorszak bevégződéséig: (szünteleia): beteljesedéséig]. Ámen!” (Mát. 28,19-20).

Lukács bizonyságtétele: „És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból (a halottak közül) harmadnapon: És prédikáltatni az ő nevében a megtérésnek és a bűnök bocsánatának minden pogányok (minden nép) között, Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai. És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel” (Luk. 24,46-49).

Ez az ígéret az újjá született embernek szól. Erről így beszél az Úr Jézus Nikodémusznak (jelentése: diadalmas a népe között): „…Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami (hús)testtől született, (hús)test az; és a mi Szellemtől született, szellem az. Ne csodáld (ne csodálkozz), hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek” (Ján. 3,5-7).

A feltámadott Úr ígérete az Övéinek: „… monda azért nékik (a tanítványainak, és a mindenkori Övéinek) Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelt, (és így folytatta) és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet” (Ján. 20,21-22).

Mert ez a hatalom – erő – csak azután nyilvánul meg, ha: „… vesztek [kaptok] erőt [hatalmat], minekutána a Szent Szellem eljő [leszáll] reátok: és lesztek nékem tanúim [bizonyságtevőim] úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8)

Márk. 16,19 Az Úr [Jézus] azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, [felemeltetett a mennybe] és üle az Istennek jobbjára [és elfoglalta helyét az Isten jobbján].

Márk. 16,20 Azok pedig kimenvén, prédikálnak [hirdették az igét] mindenütt, az Úr együtt munkálván [(szünergeó): támogatja, együttműködik] velük, és megerősítvén [(bebaioó): megerősít, hitelesítve] az igét (logosz) [az igehirdetést] (csoda)jelek által, amelyek követik [(epakolútheó): kísérik] vala.

[Más fordítás: Az Úr pedig együtt munkálkodott velük, és csodákkal erősítette meg, hogy az örömhír, amiről beszélnek, igaz]. Ámen!

*Lukács bizonyságtételében további részleteket tár fel: „Kivivé pedig őket Bethániáig (jelentése: Az Úr válaszolt); és felemelvén az ő kezeit, megáldá őket. És lőn, hogy míg áldá őket, tőlük elszakadván (eltávolodott tőlük, és) felviteték a mennybe. Ők pedig leborulva imádták őt, és visszatérnek nagy örömmel Jeruzsálembe; És mindenkor a templomban valának, dicsérvén és áldván az Istent. Ámen” (Luk. 24,50-53).

Azért voltak a templomban, mert az Úr: „Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízbe merített be, ti pedig nemsokára Szent Szellembe meríttettek be. és erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szent Szellem, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig. Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől.

Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, és ezt mondta: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe. Ezután visszatértek Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről, amely Jeruzsálem közelében van egy szombatnapi járóföldre” (Csel. 1,4-5.8-11).

Dávid próféciája az Úr mennybemeneteléről: „Dávidé; zsoltár. Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon (a jobb kezem felől), amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá” (Zsolt. 110,1).

István – mielőtt megkövezték – így látta az Urat: „Mivel pedig teljes vala Szent Szellemmel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsőségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felől, És monda: Ímé látom az egeket megnyílni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani” (Csel. 7,55-56)