Márk. 15,1 És mindjárt [korán] reggel tanácsot tartván [haladéktalanul határozatot hoztak] a főpapok [a Papi fejedelmek] a vénekkel és írástudókkal, és az egész (nagy)tanács, megkötözvén Jézust, elvivék és átadák Pilátusnak.
Márk. 15,2 És megkérdé őt Pilátus: Te vagy-é a zsidók királya? Ő pedig felelvén, monda néki: Te mondod.
Márk. 15,3 És erősen [hevesen] vádolják vala őt a főpapok [a Papi fejedelmek sok vádat hoztak fel ellene].
Márk. 15,4 Pilátus pedig ismét megkérdé őt, mondván: Semmit sem felelsz-é? Ímé, mennyi tanúbizonyságot szólnak ellened [nézd, mennyire vádolnak]!
Márk. 15,5 Jézus pedig semmit sem felele, annyira hogy Pilátus elcsodálkozék. [meglepődött]
Márk. 15,6 Ünnepenként pedig egy foglyot szokott vala elbocsátani [szabadon szokott engedni] nékik, akit épen óhajtanak [akit éppen kértek].
Márk. 15,7 Vala pedig egy Barabás nevű, megkötöztetve [fogságban] ama lázadókkal együtt, akik a lázadás alkalmával gyilkosságot követtek vala el.
Márk. 15,8 És a sokaság kiáltván, kezdé kérni Pilátust arra, amit mindenkor megtesz vala nékik.
Márk. 15,9 Pilátus pedig felele nékik, mondván: Akarjátok-é, hogy elbocsássam néktek a zsidók királyát?
Márk. 15,10 Mert tudja vala, hogy irigységből [(phthonosz): irigység, féltékenység, rosszindulat, gyűlölet] adták őt [Jézust] kézbe [szolgáltatták ki] a főpapok [a Papi fejedelmek.]
Márk. 15,11 A főpapok azonban felindítják [felbujtották; fellázították] a sokaságot [a népet], hogy inkább Barabást bocsássa el nékik [hogy inkább Barabás elbocsátását követeljék].
Márk. 15,12 Pilátus pedig felelvén, ismét monda nékik: Mit akartok tehát, hogy cselekedjem ezzel, akit a zsidók királyának mondotok?
Márk. 15,13 És azok ismét kiáltanak [(kradzó): hangosan kiált, rikolt, sikít, ordít]: Feszítsd meg őt!
Márk. 15,14 Pilátus pedig monda nékik: Mert mi rosszat [mi gonoszat] cselekedett? Azok pedig annál jobban [még hangosabban] kiáltanak [(kradzó): hangosan kiált, rikolt, sikít, ordít] vala: Feszítsd meg őt!
Márk. 15,15 Pilátus pedig eleget akarván tenni a sokaságnak [mivel a tömeg kedvében akart járni], elbocsátá [szabadon bocsátotta] nékik Barabást, Jézust pedig megostoroztatván [megkorbácsoltatta], kezükbe adá, [kiszolgáltatta] hogy megfeszítsék.
Márk. 15,16 A vitézek [katonák] pedig elvivék őt az udvar belső részébe [a helytartói palota belső udvarába vezették], ami az őrház [pretorium]; és összehívták az egész csapatot [az egész helyőrséget].
Márk. 15,17 És bíborba [bíbor köntösbe] öltöztették őt, és tövisből font koszorút [koronát] tevének a fejére,
Márk. 15,18 És elkezdék őt köszönteni: Üdvöz légy [örvendj; üdvözlünk], zsidók [júdeaiak] királya!
Márk. 15,19 És verik vala a fejét nádszállal, és köpdösik vala őt, [és gúnyból] térdet hajtva tisztelik vala őt [hódoltak neki].
Márk. 15,20 Mikor pedig kicsúfolták őt, levették róla a bíbor ruhát, és a maga ruháiba öltöztették; és kivivék őt, hogy megfeszítsék
Márk. 15,21 És kényszerítenek egy mellettük elmenőt, bizonyos cirénei [jelentése: találkozás, megérkezés] Simont [jelentése: meghallgatott], aki a mezőről jő vala, Alekszándernek (SÁNDOR) [Jelentése: férfiakat elűző] és Rufusnak [jelentése: vörös] az atyját, hogy vigye az ő keresztjét [(sztaurosz): egy cölöp vagy oszlop (függőlegesen felállítva), azaz egy pózna (egy kivégzőeszköz)].
Márk. 15,22 És vivék őt a Golgota nevű helyre, amely megmagyarázva annyi, mint: koponya helye.
Márk. 15,23 És mirhás bort [fájdalomcsillapító hatású kábítószert] adnak vala néki inni; de ő nem fogadá el.
Márk. 15,24 És megfeszítvén őt, elosztják az ő ruháit, sorsot vetvén azokra, ki mit kapjon.
Márk. 15,25 Vala pedig három óra [a mi időszámításunk szerint délelőtt kilencnek felel meg], mikor megfeszítik őt.
Márk. 15,26 Az ő kárhoztatásának [(aitia): ok; vád] oka [(epigraphé): felirat] pedig így vala fölébe felírva: A zsidók királya.
Márk. 15,27 Két rablót [haramiát; gonosztevőt] is megfeszítenek vele, egyet jobb és egyet bal keze felől.
Márk. 15,28 És beteljesedék az írás, amely azt mondja: És a bűnösök [törvényszegők; a törvényen kívüliek] közé számláltaték [a gonoszok közé sorolták].
Márk. 15,29 Az arra menők pedig szidalmazzák [(blaszphémeó): becsmérel, gyaláz] vala őt, fejüket hajtogatván [fejüket csóválták] és mondván: Hah [no lám]! Aki lerontod a templomot, és három nap alatt fölépíted;
Márk. 15,30 Szabadítsd [mentsd] meg magadat, és szállj le a keresztről!
Márk. 15,31 Hasonlóképen [(empaidzó) gúnyolódik, kicsúfol, kinevet] pedig a főpapok [a papi fejedelmek] is, csúfolódván egymás között, az írástudókkal együtt mondják vala: Másokat megtartott [megmentett; megszabadított], magát nem bírja [nem képes] megtartani [megmenteni; megszabadítani].
Márk. 15,32 A Krisztus, [a Messiás] az Izráel királya, szálljon le most a keresztről [a szemünk láttára], hogy lássuk és higgyünk. Akiket vele feszítettek meg, azok is szidalmazzák [(oneididzó): csúfol, gúnyol, gyaláz; ócsárolták] vala őt
Márk. 15,33 Mikor pedig hat [a mi időszámításunk szerint tizenkét] óra lőn, sötétség támada az egész földön kilenc [időszámításunk szerint három] óráig.
Márk. 15,34 És kilenc [három] órakor fennszóval [hangosan] kiálta [felkiáltott] Jézus mondván: Elói, Elói! Lamma Sabaktáni? Ami megmagyarázva [(metherméneuó): lefordítva] annyi, mint: Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?
Márk. 15,35 Némelyek pedig meghallván ezt az ott állók közül, mondának: Ímé Illést hívja.
Márk. 15,36 Egy ember pedig odafutamodék és egy szivacsot megtöltvén ecettel [(oxosz): savanyú bor, borecet] és azt nádszálra tűzvén, inni ada néki, mondván: Hagyjátok el, lássuk, ha eljő-é Illés, hogy levegye [hogy megszabadítsa] őt.
Márk. 15,37 Jézus pedig nagy fennszóval kiáltván [hangos kiáltás után] kibocsátá [kilehelte, (ekpneó): kifújta] szellemét.
Márk. 15,38 És a templom kárpitja [(katapetaszma): a Szenthelyet és a Szentek Szentjét elválasztó kárpit a jeruzsálemi Templomban; ekkor] fölétől [tetejétől] aljáig ketté hasada.
Márk. 15,39 Látván pedig a százados, aki vele átellenben [vele szemben] áll vala, hogy ekként [(hútó hútósz): ilyen módon] kiáltva [(kradzó): hangosan kiált] bocsátá [lehelte, fújta] ki szellemét, monda: Bizony, ez az ember [(aléthósz): valóságosan] Isten Fia vala!
Márk. 15,40 Valának pedig asszonyok is, akik távolról nézik vala [figyelték a történteket], akik között vala Mária Magdaléna, és Mária, a kis Jakabnak és Józsénak anyja, és Salomé,
Márk. 15,41 Akik, mikor Galileában vala, akkor is követték vala őt, és szolgálnak vala néki; és sok más asszony, akik vele mentek vala fel Jeruzsálembe.
Márk. 15,42 És mikor immár este lőn, mivelhogy péntek [az előkészület napja] vala, azaz szombat [(sabbat = nyugalom): a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás] előtt való nap,
Márk. 15,43 Eljöve az arimatiai József, egy tisztességes tanácsbeli [a Szanhedrin előkelő tagja], aki maga is várja vala az Isten országát [Isten királyságát]; beméne bátran Pilátushoz, és kéré Jézusnak (holt)testét.
Márk. 15,44 Pilátus pedig csodálkozék [meglepődött azon; nem akarta elhinni], hogy immár meghalt volna; és magához hivatva a századost, megkérdé tőle, ha régen halt-é meg [hogy csakugyan meghalt-e]?
Márk. 15,45 És megtudván a századostól, odaajándékozá [kiadatta] a (holt)testet Józsefnek.
Márk. 15,46 Ő pedig gyolcsot vásárolván, és levévén őt, begöngyölé a gyolcsba (korabeli temetkezési szokás szerint a holttestet vászoncsíkokba pólyálták), és elhelyezé egy sírboltba, amely kősziklából vala kivágva; és követ hengeríte a sírbolt szájára.
Márk. 15,47 Mária Magdaléna pedig és Mária, a Józsé anyja, nézik [figyelte] vala, hová helyezik [megfigyelték, hová temetik].
