A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Építő gondolatok: Joyce Meyer: Vigyázz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Építő gondolatok: Joyce Meyer: Vigyázz. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. december 12.

Építő gondolatok: Joyce Meyer: Vigyázz, hogy ki ne égj


19,4 Illés pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaérve egy rekettyebokorhoz, leült alá, meghalni kívánt, és ezt mondta: Elég most már, Uram! Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! (1 Királyok)

Azok, akik folyton az emberek tetszését keresik, előbb vagy utóbb kiégnek. Számukra mindig fennáll a veszélye annak, hogy túl sokat vállalnak. Annyira meg akarnak felelni másoknak, hogy mindent megtesznek, amit elvárnak tőlük, sőt még azon felül is. Az is előfordul, hogy azért mondanak igent valamire, mert egyszerűen nem tudnak nemet mondani, és nem azért mert meggyőződésük, hogy Isten akaratában járnak. A megfelelő szellemi felismerés hiánya, vagy a hamis bűntudat miatt kiégnek, majd egyre inkább elhatalmasodik bennük a harag.

Haragosakká válunk, amikor úgy érezzük, hogy kihasználnak minket, és minden irányba szét akarnak szedni. A kiégettség haragossá tesz minket, mert legbelül felismerjük, hogy ez így nincs rendben. Haragszunk az emberekre, akik nyomást gyakorolnak ránk, miközben mi magunk hagyjuk, hogy így tegyenek. Ahhoz, hogy ki tudjuk iktatni a másoktól és a magunktól jövő nyomást, meg kell tanulnunk a Szent Szellem vezetése alatt irányítani az életünket.

Egy alkalommal, amikor a sűrű időbeosztásom miatt panaszkodtam, hallottam, amint a Szent Szellem azt mondja: „Joyce, te magad készíted az időbeosztásodat. Ha nem tetszik, változtass rajta!”

A te életedben hol van szükség változtatásra?

Uram, minden oldalról nagy a nyomás, és úgy érzem, nem tudok lépést tartani. Segíts, hogy a kezembe tudjam venni az irányítást azzal kapcsolatban, hogy mit vállalok el. Kérlek, segíts, hogy nemet tudjak mondani olyan feladatokra, amik nem tőled jönnek. Ámen.

Joyce Meyer