Zsoltár 28. Az Úr az Ő népének ereje;

Zsolt. 28,1 Dávid zsoltára. Hozzád kiáltok, Téged hívlak Uram, Jahve Örökkévaló! Én szirtem, Kősziklám, erősségem, Istenem ne fordulj el szótlanul némán tőlem, ne zárd be előlem füled. Ne légy hallgatag irántam. Ha nem hallgatsz meg, ha némán elfordulsz, olyan leszek, mint a sírba szállók, mint a sírverembe roskadók, a sírgödörbe lemenők.377

Zsolt. 28,2 Halld meg esedezéseimnek szavát, figyelj, és értsd meg könyörgő szavam, esedező hangomat mikor segítségért kiáltva imádkozom hozzád, és mikor felemelem kezeimet a te szentséged lakhelye, a te szent templomod felé.378

Zsolt. 28,3 Ne sorolj engem a hitetlenek és gonosztevők, a célt eltévesztők közé, akik a rosszat, a hiábavalóságot teszik, akik romlottsága bajt, csapást, szerencsétlenséget hoz. Akik békességgel szólnak felebarátaikhoz, és békességet, biztonságot, sikert, harmóniát ígérnek, pedig rossz szándék van szívükben, akik gonoszat forralnak bensőjükben.379

Zsolt. 28,4 Fizess meg nékik az ő cselekedeteik és szándékaik rosszasága szerint. Kezük művei szerint jutalmazd meg őket, add meg nekik, amit érdemelnek!380

Zsolt. 28,5 Minthogy nem figyelnek, és nem is gondolnak az Úr cselekedeteire és kezének munkáira, leromboltatnak, elpusztíttatnak,
megsemmisülnek, és föl nem építtetnek.381

Zsolt. 28,6 Áldott az Úr, hogy meghallgatta esedezéseimnek szavát.382

Zsolt. 28,7 Az Úr az én erőm, az én szilárd, stabil, megbízható segítőm és az én védőpajzsom, és oltalmazóm. Ő benne bízott és remélt a szívem, a bensőm, és megsegíttettem. Hústestem is újjáéledt, újra virágzó lett. Örvend, ujjong, örvendezik a szívem, a bensőm és énekemmel adok neki hálát, és dicsérem őt.383

Zsolt. 28,8 Az Úr, Jahve az Örökkévaló az ő népének ereje, és az ő fölkentjének, és Királyának megtartó erőssége, oltalmazója, védelmezője, megmentője, Ő a szabadulás vára.384

Zsolt. 28,9 Szabadítsd meg, őrizd, segítsd, támogasd, győzelmet adj, és helyezd biztonságba a te népedet, és áldd meg a te örökségedet, a te tulajdonodat. Légy pásztora, legeltesd, és gondozd, kormányozd, igazgasd őket, és tedd naggyá őket mindörökké!385

---

377 És Dávid nem szűnik meg kiáltani az Úrhoz: „Feléd terjesztgetem, és imádkozva nyújtom kezeimet feléd. Mint szomjú, és kiszikkadt föld, úgy epekedek utánad. Szela. Siess, hallgass meg engem Uram! Elfogyatkozik, és odavan az én szellemem. Ne rejtsd el orcádat előlem, hogy ne legyek hasonló a sírba szállókhoz. Korán hallasd velem kegyelmedet, hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, mert bízom benned! Mutasd meg nékem az utat, melyen járjak, mert hozzád vágyódom!” (Zsolt. 143,6-9). És boldogan vallja meg Dávid, hogy az Úr meghallotta a kiáltást: „Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, és te meggyógyítottál engem! Uram, kihoztál engem a holtak hazájából, fölélesztettél, és életben tartottál, nem roskadtam a sírba” (Zsolt. 30,3-4).

378 Dávid minden nyomorúságában, szorongattatásában kiált az Úrhoz, példát hagyva nekünk: „Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat!” (Zsolt. 4,2). „Uram, figyelmezz szavaimra; értsd meg az én sóhajtásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom! Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok” (Zsolt. 5,2-4). „Hozzád kiáltok, Uram! Így esedezem az Úrhoz: Mit használ neked a vérem, ha leszállok a sírgödörbe? Hálát ad-e neked, aki porrá lett, hirdeti-e hűségedet? Hallgass meg, Uram, kegyelmesen, légy segítségemre, Uram!” (Zsolt. 30,9-11). „Hallgasd meg, Isten, az én szómat, mikor panaszkodom; az ellenségtől való félelemtől mentsd meg éltemet. Rejts el engem a rosszakaróknak tanácsa elől, a gonosztevőknek gyülekezetétől” (Zsolt. 64,2-3). „Oh Izráelnek pásztora, hallgass meg, aki vezérled Józsefet, mint juhnyájat; aki Kerubokon ülsz, jelenj meg fényeddel!” (Zsolt. 80,2). „Tőrt hánytak elém titkon a kevélyek és köteleket, hálót terítettek ösvényem szélére, hurkokat vetettek elém! Szela” (Zsolt. 140,6). „Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élőknek földén” (Zsolt. 142,6). „Uram, hallgasd meg könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra; hűséged és igazságod szerint hallgass meg engemet” (Zsolt. 143,1). És újra: „Hallgasd meg Uram, igaz ügyemet. Vedd észre, és figyelmezzél könyörgésemre, esedezésemre. Hajtsd füledet az én kiáltásomra, fogadd el imámat, amely tiszta, álnokság nélküli ajakról száll fel” (Zsolt. 17,1). Ezért buzdítja így Pál apostol a szenteket: „Szeretném, és tanácsolom azért, hogy imádkozzanak a férfiak, a Krisztusban felnőttek minden helyen. Tiszta, szent kezeket emelvén föl imára harag, emberi indulatok, és versengés, okoskodás, fontolgatás, vitatkozás, és kételkedés nélkül” (1 Tim. 2,8).

379 És így folytatja Dávid: „Ne veszíts, ne ragadj el engem az istentelenekkel, az Isten nélkül élőkkel, sem életemet a vérengző, a gyilkos emberekkel. Erőszak, gonoszság tapad a kezükhöz, és elgondolásuk, tervük, szándékuk gonosz. Jobbjuk kész a megvesztegetésre és az ö jobb kezük rakva ajándékokkal” (Zsolt. 26,9-10). Hanem: „Jöjj, segíts, Uram, az igazak eltűnnek, az emberek közt megszűnt a hűség, az igazmondás, és őszinteség. Hamisságot, hazugságot, valótlanságot, hiábavalóságot, gonoszságot, rombolást, pusztítást szól, és beszél egyik a másiknak. Mindenki képmutatóan, hazug módon beszél társával, és felebarátjával. Hízelkedő ajakkal, mézesmázos, alakoskodó beszéddel, kettős szívből szólnak, kétszínűen beszélnek” (Zsolt. 12,2-3). Dávid újra-és újra erről prófétál: „Mert nincsen az ő szájukban egyenesség. Nem jön ki szájukon őszinte szó, igazság, a valóság, az Ige. Belsejük, szívük csupa romlottság, merő álnokság, istentelenség, rosszindulat, hiábavalóság, szívükben gonoszat forralnak. Nyitott sír, megnyílt koporsó az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek, mert sima a nyelvük, csalárd, hízelgésre hajló; nyelvüket álnokul forgatják” (Zsolt. 5,10). „Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság” (Zsolt. 10,7). „Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4) „Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33). „Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás van útjaikon. Nem ismerik a békesség útját, eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a békességhez” (Ésa. 59,7-8). „Mert ők rossz úton futnak, és vérontásra sietnek” (Péld. 1,16). A hitetlenek csak: „Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással. Az égre tátogatják szájukat, és nyelvük eljárja a földet. ...édes az ő szájában a gonoszság, és elrejti azt az ő nyelve alá; És kedvez annak és kinem veti azt, hanem ott tartogatja ínyei között” (Zsolt. 73,8-9; Jób. 20,12-13) Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy eltelhetnek évezredek, de az ember nem változik: „Nyitott, tátongó, és megnyílt sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, és alattomosan rászednek, becsapnak, csalárdságot beszélnek, vipera kígyóméreg az ajkukon. Szájuk átokkal, átkozódással, és keserűséggel, keserű beszéddel van tele. Lábuk gyors a vérontásra. Romlás, baj, pusztulás, romok, nyomorúság, és nyomorgatás, szerencsétlenség, csapás, és sanyarúság jár a nyomukban, az ő ösvényeiken, és útjaikon. És a békesség útját nem ismerik: nincsenek tudatában, nem érzik, nem észlelik, nem biztosak benne, mert nem értik” (Róm. 3,13-17). Mert: „A bűnös, a  céltévesztett ember szíve mélyén, az ő bensőjében ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani. Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni. Rontást eszel ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat” (Zsolt. 36,2-5).

380 Pál apostol bizonyságtétele az Úrról. Ő az: „Aki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei, az ő tevékenysége, eredménye, teljesítménye szerint. Mindenkit, minden embert, aki gonoszat, rosszat, haszontalan, hibás dolgot, bajt művel, és elkövet, utolér a kín, a nyomorúság, aggodalom, baj, keserűség, megpróbáltatás, szorongattatás, szükség. És a gyötrelem, és ínség, szorongató veszedelem, szorongás, szükséghelyzet elsősorban, és először is a zsidót, azután a pogányt, azaz görögöt, hellént” (Róm. 2,6.9). És hogy milyen cselekedetek alapján fizet az Úr, arról így szól a Szent Szellem: „Szabadítsd meg azokat, akik a halálra vitetnek, és akik a megöletésre tántorognak, tartóztasd meg! Ha azt mondanád: ímé, nem tudtuk ezt; nemde, aki vizsgálja az elméket, ő érti, és aki őrzi a te életedet, ő tudja? És kinek-kinek az ő cselekedetei szerint fizet” (Péld. 24,11). Elihu így szól Istenről Jóbnak: „… Távol legyen Istentől a gonoszság, és a Mindenhatótól az álnokság! Sőt inkább, amint cselekszik az ember, úgy fizet néki, és kiki az ő útja szerint találja meg, amit keres. Bizonyára az Isten nem cselekszik gonoszságot, a Mindenható el nem ferdíti az igazságot!” (Jób. 34,10-12). Pál apostolon keresztül pedig kijelentést nyer az ítélet, vagyis a megfizetés: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratja is. Mert aki vet az ő hústestének, a hústestből arat veszedelmet; aki pedig vet a szellemnek, a szellemből arat örök életet” (Gal. 6,7-8)

381 Igen: „A megátalkodott ellenség hatalmába zuhannak olyan helyen, ahol mindenki látja, mert eltávoztak, és elfordultak Tőle, és nem gondoltak, nem törődtek útjával. Miattuk száll hozzá a nincstelenek kiáltása, ő pedig meghallgatja a nyomorultak kiáltását” (Jób. 34,26-28). Hanem: „citera, lant, dob, síp és bor van lakodalmukban, de az Úrnak dolgát nem tekintik meg, és nem látják kezeinek cselekedetét” (Ésa. 5,12). „Akik hárfa mellett dalolgatnak, és azt hiszik, hogy hangszereik, és zenéjük olyan, mint Dávidé. Akik a bort serlegekkel isszák, és szín-olajjal kenegetődnek, és nem búsulnak a József romlásán: Ezért majd ők mennek a foglyok élén fogságba, és vége lesz a terpeszkedők mulatozásának, vége szakad a nyújtózkodók dáridózásának” (Ámós. 6,5-7).

382 Dávid boldogan vallja meg, hogy: „Az Úrhoz, Jahvéhez az Örökkévalóhoz kiáltok, és dicsérve segítségül hívom. Őt, aki dicséretre méltó, akit magasztalok, aki ragyog, fényt ad, világít és megszabadít, megőriz, segít, támogat, győzelmet ad, és biztonságban vagyok ellenségeimtől” (Zsolt. 18,4). „Jöjjetek el és halljátok meg, hadd beszélem el minden istenfélőnek: miket cselekedett az én életemmel! Hozzá kiáltok az én szájammal, és magasztalás volt nyelvem alatt. Ha hamisságra néztem volna szívemben, meg nem hallgatott volna az én Uram. De Isten meghallgatott, figyelt imádságom szavára. Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, kegyelmét nem vonta meg tőlem” (Zsolt. 66,16-20) „Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem. Akik ő reá néznek, azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul. (Zsolt. 34,5-6). Mert: „Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; Ő az ő erősségük a háborúság idején. Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert ő benne bíznak” (Zsolt. 37,39-40). „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától. Szela” (Zsolt. 46,2-4). Mózes is erről tesz bizonyágot: „Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi előled az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd!” (5 Móz. 33,27) És így folytatja Dávid: „Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom nékem ő, s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó; És megszabadulok ellenségeimtől” (2 Sám. 22,3-4).

383 Dávid így folytatja próféciáját: „Az Úrra, Jahvéra az Örökkévalóra néztem. Mindig szemem előtt lebeg az Úr, Jahve az Örökkévaló. Ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak, meg nem tántorodjak. Azért örül az én szívem, az én bensőm és örvendezve vigad az én szellemem, és ujjong a nyelvem. Hústestem is biztonságban lakozik, és reménységben pihen, és békében fog majd nyugodni. Mert nem hagysz engem a holtak hazájában; nem engeded, hogy a te szented rothadást, romlást, bomlást, pusztulást, enyészetet lásson. Nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba, és meglássa a sírt” (Zsolt. 16,8-10). Mert: „Isten engem kivált a holtak hazájából, és magához fog venni. Szela” (Zsolt. 49,16).

384 Dávid így dicséri megmentő Istenünket. Ő az: „Aki megment, megszabadít, biztonságba helyez engem haragos, dühödt, kegyetlen ellenségeimtől. Még az ellenem támadók fölött is felmagasztalsz engem, sőt támadóim fölé emelsz. Azért dicsérlek, magasztallak, áldalak téged, és hálát adok neked Uram, a nemzetek között, és éneket zengek a te nevednek” (Zsolt. 18,49-50). Hiszen: „Most is felülemeli fejemet ellenségeimen, akik körültem vannak, és én az ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, énekelek és zengedezek az Úrnak” (Zsolt. 27,6). És: „Jól tudom, hogy az Úr győzelmet ad felkentjének, felel neki szent egéből győzelmes jobbjának hőstetteivel” (Zsolt. 20,7). A hívő megvallása: „Kiszállsz néped szabadítására, fölkented segítségére; szétzúzod a főt a gonosznak házában; nyakig feltakarod az alapjait. Szela!” (Hab. 3,13).

385 És Dávid boldogan vallja meg, hogy Isten meghallgatta őt, és: „Az Úr, Jahve az Örökkévaló az én pásztorom. Ő legeltet, pásztorol, táplál, ellát, vezet, kormányoz, igazgat, dédelget engem. Nem szűkölködöm, nem szenvedek hiányt, semmiben meg nem fogyatkozom, és semmi híjával nem vagyok. Visszahoz, helyreállít, megújít engem, és a megigazulás útjára visszavezet az Ő nevéért” (Zsolt. 23,1.3). És hogy kiről prófétál Dávid, azt az Úr Jézus jelen ki: „Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért” (Ján. 10,11). És hogy ki Ő, arról Mózes így prófétál. Ő: „… az Isten, aki pásztorom, aki gondomat viselte, amióta vagyok, mind e napig” (1 Móz. 48,15). Az Úr válasza az imára: „És én megszabadítom, és megtartom az én juhaimat, hogy többé ne legyenek zsákmányul, és igazságot teszek bárány és bárány között. És állatok föléjük egyetlenegy pásztort, hogy legeltesse őket: az én szolgámat, Dávidot, ő legelteti őket s ő lesz nékik pásztoruk. Én pedig, az Úr, leszek nékik Istenük, és az én szolgám, Dávid, fejedelem közöttük. Én, az Úr mondottam” (Ezék. 34,22-24). János apostolon keresztül kerül kijelentésre, hogy kiről szóltak a próféták: „Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi hőség: Mert a Bárány, aki a trón közepén van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet” (Jel. 7,16-17). Ézsaiás is a jó Pásztorról prófétál: „Ímé, az Úr Isten az én Uram, az Úr, Jahve az Örökkévaló jő hatalommal, és karja uralkodik! ímé, szerzeménye vele jő, és megfizetése ő előtte. Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi és hordozza őket, a szoptatósokat szelíden vezeti” (Ésa. 40,10-11). És hogy Isten maga jött el, azt megerősíti Ezékiel próféta is: „Mert így szól az Úr Isten az én Uram az Úr, Jahve az Örökkévaló: Ímé, én magam keresem meg nyájamat, és magam tudakozódom utána és én viselem gondjukat. Miképpen a pásztor tudakozódik nyája után, amely napon ott áll elszéledt juhai között; így tudakozódom nyájam után, és kiszabadítom őket minden helyről, ahova szétszóródtak a felhőnek és borúnak napján. És kihozom, kivezetem őket a népek közül s egybegyűjtöm a földekről, és beviszem őket az ő saját földjükre, és legeltetem őket Izráel hegyein, a völgyekben s a föld minden lakóhelyén. Jó legelőn legeltetem őket, és Izráel magas hegyein fognak tanyázni, ott feküsznek jó akolban. Ott heverésznek, s kövér legelőn legelnek Izráel hegyein. Én magam legeltetem nyájamat, és én keresek nekik pihenőhelyet s én nyugosztom meg őket, ezt mondja az Úr Isten az én Uram, az Úr az Örökkévaló. Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom az eltévedtet visszaterelem, a megtöröttet kötözgetem, s a beteget erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok, és legeltetem őket úgy, ahogy kell” (Ezék. 34,12-16). Az Úr Jézus kijelentése: „Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim” (Ján. 10,14). Péter apostolon keresztül hangzik az isteni szó: „Mert olyanok valátok, mint tévelygő juhok, akiket megtévesztettek. De most megtértetek, visszafordultatok életetek pásztorához, felvigyázójához, gondviselőjéhez, és oltalmazójához” (1 Pét. 2,25).