Zsidókhoz írott levél 12. fejezet: Jézus a hitünk fejedelme;

Zsid. 12,1 Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak és bizonyítékoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden ránk nehezedő terhet és akadályt, és a megkörnyékező,228 és erősen körülvevő, és könnyen bekerítő bűnt,229 tévedést, hibát, vétket, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért,230 versenypályát.231

Zsid. 12,2 Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére, szerzőjére és beteljesítőjére Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, nem törődve a szégyennel, és megvetve a gyalázatot, elviselte, elszenvedte a kínoszlopot, s az Isten királyi székének, trónjának jobbjára, a méltóság helyére ült.232

Zsid. 12,3 Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, a célt eltévesztők által, hogy el ne lankadjatok, és el ne csüggedjetek, elalélván a ti életetekben.

Zsid. 12,4 Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig.

Zsid. 12,5 És elfeledkeztetek-e az intésről,233 a buzdításról, bátorításról amely néktek, mint fiaknak szól. Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését,234 tanítását, útmutatását, helyreigazítását, se meg ne lankadj, és el ne csüggedj, ha ő dorgál,235 feltár, felfed, ismertté teszi – napvilágra hozza – a tényeket, bizonyít, hogy meggyőzön téged.236

Zsid. 12,6 Mert akit szeret237 az Úr, azt tanítja, oktatja, képezi, neveli. Megostoroz pedig mindenkit, akit fiává fogad.238

Zsid. 12,7 Ha a tanítást, oktatást, nevelést vállaljátok, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, akit nem tanít, oktat, nevel az apa?239

Zsid. 12,8 Ha pedig tanítás, nevelés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok,240 és fattyak vagytok és nem fiak.

Zsid. 12,9 Aztán a mi hústesti apáink oktattak, neveltek minket, és becsültük és tiszteltük őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-e a szellemek Atyjának, és élünk!241

Zsid. 12,10 Mert ám azok kevés ideig, a saját elgondolásuk szerint tanítottak, neveltek; ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk.242

Zsid. 12,11 Minden tanítás, oktatás, nevelés jelenleg bizonyára nem látszik jónak, és nem jelent örömöt, hanem kellemetlenségnek, de később a megigazulás békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik ezáltal megedződtek.243

Zsid. 12,12 Annakokáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt, elgyengült térdeket egyenesítsétek föl.244

Zsid. 12,13 És lábaitok egyenes utat készítsen, és biztosítson azért, hogy a sánta és bicegő nehogy elhajoljon, elforduljon, sőt inkább helyreálljon, meggyógyuljon.245

Zsid. 12,14 Kövessétek mindenki irányában a békességet246 és a szentséget,247 amely nélkül senki sem látja meg az Urat.248

Zsid. 12,15 Ügyeljetek arra, hogy az Isten kegyelmétől249 senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere fölnevekedvén, zavart okozzon, és ez által sokan megfertőztessenek, és beszennyeződjenek.250

Zsid. 12,16 Ne legyen senki parázna vagy istentelen, Isten nélkül élő, közönséges, tisztátalan, szentségtelen, mint Ézsaú, aki egy ételért eladta első szülöttségi jogát.251

Zsid. 12,17 Mert tudjátok, hogy azután is, mikor akarta örökölni az áldást, elutasították; mert nem találta meg a megbánás és megtérés helyét, noha könnyek között kereste.252

Zsid. 12,18 Mert nem járultatok megtapintható hegyhez, és lángoló tűzhöz, és sűrű homályhoz, és sötétséghez, és szélvészhez,

Zsid. 12,19 És trombita harsogásához, és a mondásoknak szavához szózatoknak hangjához; melyet akik hallottak, kérték, hogy tovább ne szóljon hozzájuk szó.253

Zsid. 12,20 Mert nem bírták ki, nem viselhették el ami parancsolva volt: Még ha oktalan állat ér is a hegyhez, megköveztessék, vagy nyíllal lövettessék le;

Zsid. 12,21 És oly rettenetes, és félelmetes volt a látvány hogy Mózes is mondá: Megijedtem, reszketek és borzongok:254

Zsid. 12,22 Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok tízezreihez,255

Zsid. 12,23 Az elsőszülöttek seregéhez és eklézsiájához, a kihívottak közösségéhez, akik be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához Istenhez, és a tökéletessé tett és végcélba jutott megigazultak szellemeihez.256

Zsid. 12,24 És az újszövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére.257

Zsid. 12,25 Vigyázzatok, meg ne vessétek, és el ne utasítsátok Őt, aki szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót, azt, aki a földön adott kijelentést megvetették, elutasították, sokkal kevésbé mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyekből vagyon.258

Zsid. 12,26 Kinek szava akkor megrendítette a földet, most pedig ígéretet tesz, mondván: Még egyszer megrázom, megrendítem nemcsak a földet, hanem az eget is.259

Zsid. 12,27 Az a „még egyszer” pedig megmutatja, láthatóvá teszi az állhatatlan dolgoknak, mint teremtményeknek, átváltoztatását, hogy a rendíthetetlen dolgok maradjanak meg.260

Zsid. 12,28 Azért megingathatatlan országot kaptunk, vettünk át, tartsuk meg a kegyelmet, amelyen át szolgáljunk az Istennek tetsző / elfogadható módon szerénységgel, Őreá figyelve, vele egyetértésben tisztelettel.261

Zsid. 12,29 Mert a mi Istenünk megemésztő tűz.262

---

228 Megkörnyékező (euperisztatosz): erősen körülvevő, és könnyen bekerítő.

229 Bűn (hamartia): tévedés, hiba, vétek.

230 Küzdő tér (agón): versenypálya.

232231 És így folytatódik a kijelentés: „Eltemettettünk, és szellemben hasonlóvá váltunk azért Ővele együtt a bemerítés által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott, és életre kelt Krisztus a halálból az Atyának dicsősége, fényessége, ragyogása, ereje által, azonképpen mi is új életben járjunk” (Róm. 6,4). Mert: „… titeket, kik holtak valátok a bűnökben, akiket halottakká tettek az elesések, hibás lépések, botlások, melléfogások és a ti hústesteteknek körülmetéletlensége, megelevenített, és életre keltett együtt Ővele az után, hogy minden elesésünket megbocsátotta” (Kol. 2,12-13). És tette ezt azért Isten: „Hogy levetkezzétek, és félretegyétek ama régi élet, a korábbi gonosz életmódotok, életviteletek, életvezetésetek, magatartásotok, viselkedésetek szerint való ó embert, mely meg van romolva, mert el van tévelyítve, és  csábítás áldozatául esett a csalárdság, a megtévesztés, becsapás, csalás, árulás miatt. Megújuljatok pedig a ti elméteknek, a ti bensőtöknek szelleme szerint. És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban, Hit által való megigazulásban, és valóságos szentségben az Ige által” (Eféz. 4,22-24). Hát: „ne szabjátok magatokat, ne igazodjatok, és ne legyetek hasonlóvá, ne alkalmazkodjatok, és ne idomuljatok e világhoz, ehhez a létkorhoz. Hanem változzatok el, és gondolkodásmódotok megújításával alakuljatok át úgy, hogy megvizsgáljátok, és felismerjétek, megítélhessétek, megválasszátok, és hogy azt próbálgassátok mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes, ami neki tetsző” (Róm. 12,2). És: „Nem tudjátok-é, hogy akik versenypályán futnak, és küzdenek, mindnyájan futnak ugyan, de egy nyeri el a jutalmat, a győzelmi díjat. Úgy fussatok, hogy elnyerjétek.  Mindaz pedig, aki pályafutásban tusakodik, aki versenyben vesz részt, ökölharcban küzd, mindenben és minden módon, mindig, és állandóan magatűrtető. Azok ugyan, hogy romlandó és hervadó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant, és hervadhatatlant” (1 Kor. 9,24-25).

232 És az Úr Jézus azt kérdezi tanítványaitól:  „Avagy nem ezeket kellett-e elszenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe, az Ő méltóságába, ragyogó fényességébe, és így megdicsőülnie?” (Luk. 24,26). Pál apostol pedig így szól a hívőkhöz: „Annakokáért az az indulat, érzés, észjárás, törekvés, az a gondolkodásmód és szándék legyen és uralkodjon bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, amely a Krisztus Jézust jellemezte. Aki mikor Istennek formájában-alakjában létezett, nem tekintette, és nem tartotta zsákmánynak azt, és nem ragaszkodott ahhoz, hogy minden tekintetben Isten volt. Azzal, hogy rabszolga alakját öltötte fel, s emberi hasonmásba öltözött, üressé tette magát, mindenről önként lemondott, és beleegyezett abba, hogy szolga legyen. Amikor a Földön megszületett és emberré lett, valóban olyan is volt, mint egy szolga. És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, és alakjára nézve embernek bizonyult, vagy formájában embernek mutatkozott, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfán, a kínoszlopon való haláláig” (Fil. 2,5-8). Ő: Aki bűneinket, céltévesztésünket, tévedéseinket, hibáinkat leemelve, eltávolítva, minket megtisztítva, és lemosva, a hatalom és méltóság helyén ül a magasságban, a mennyekben, fenségben” (Zsid 1:3).

233 Intés (paideia): Nevelés, tanítás, oktatás, képzés, útmutatás, helyreigazítás

Intés: az értelem alapján megfontolt tények elhelyezése, felsorakoztatása valaki előtt azért, hogy megakadályozza valami rossz, baj, szerencsétlenség bekövetkeztét;

234 Fenyítés (paideia): tanítás, útmutatás, helyreigazítás.

235 Dorgál (elegkhó): feltár, felfed, ismertté teszi – napvilágra hozza – a tényeket, meggyőz, bizonyít.

236 Jób megvallása: „Boldogság a halandó, esendő embernek, akit Isten megvizsgál, kikérdez. Azért a Mindenható, figyelmeztetését, tanítását, útmutatását ne utasítsd el, és ne utasítsd vissza!” (Jób. 5,17). És így folytatódik a kijelentés: „Az Úrnak nevelését, tanítását , oktatását, és képzését, fiam, ne utáld meg. Ne hárítsd el, ne vesd meg, és ne állj ellene, se meg ne und, és meg ne erőtlenítsd, és meg ne szüntesd. Az ő feltárását, felfedését, mert Ő ismertté teszi – napvilágra hozza – a tényeket, meggyőz, és beláttat” (Péld. 3,11). „Mert akit szeret az Úr, azt tanítja, oktatja, képezi, és neveli, és pedig mint az atya az ő fiát, akit kedvel, akinek javát akarja, és akiben örömét leli” (Péld. 3,12). Az Úr szeretetének a jele, ha Ő nevel, tanít: „Akiket én kedvelek, megvizsgálom, és tanítom, nevelem: légy buzgóságos azért, és lelkesen törekedj, igyekezz és térj meg, és térj új felismerésre. változtasd meg a gondolkodás módodat!” (Jel. 3,19). Dávid megvallása: „Boldog ember az, akit te oktatsz, helyreigazítsz, Uram, és akit megtanítasz  a te törvényedre; Hogy nyugalmat adj annak a veszedelem napján, és hogy megóvd a rossz, káros, ártalmas, gonosz napoktól, míg megásták a sírját a hitetlennek!” (Zsolt. 94,12-13). Így aztán én: „Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úrnak cselekedeteit! Keményen oktatott engem az Úr; de nem adott át engem a halálnak” (Zsolt. 118,17-18). Az apostol tanítása: „De mikor megbíráltatunk, akkor helyrehozásra kerül a helytelen, az Úrtól taníttatunk, utat mutat, útbaigazít, hogy ezzel a világgal együtt nehogy a kárt hozó, a sátán hatalma alatt maradjunk” (1 Kor. 11,32).

237 Szeret (agapaó): szeret önzetlenül, tárgya érdemeitől függetlenül. Ez egyben azt is jelenti: Isten teljesen odaadja, átadja, teljesen összeköti magát, eggyé válik vele.

238 És hogy hogyan ostoroz az Úr, azt a prófétán keresztül jelenti ki „Mit tegyek veled, Efraim? Mit tegyek veled, Júda? Hiszen hűségetek és szeretetetek csak olyan, mint a reggeli felhő, vagy mint a korán tűnő, a múló harmat. Ezért a próféták által ostoroztam őket, beszédeimmel gyilkoltam őket” (Hós. 6,4-5). 

239 És így folytatódik a kijelentés: Mert: „Ímé boldogság a halandó, esendő embernek, akit Isten megvizsgál, kikérdez. Azért a Mindenható, tanítását, útmutatását ne utasítsd vissza!” (Jób. 5,17). „Gondold, és értsd meg azért a te szívedben, a te bensődben, hogy amiképpen tanítja, korrigálja az ember az ő gyermekét, úgy tanít, korrigál téged az Úr, Jahve az Örökkévaló, a te Istened” (5 Móz. 8,5). Ugyanis: „mikor ítéltetünk, és helyrehozásra kerül a helytelen, az Úrtól taníttatunk, Ő utat mutat, útbaigazít, hogy ezzel a világgal együtt el ne kárhoztassunk, azaz nehogy a kárt hozó, a sátán hatalma alatt maradjunk” (1 Kor. 11,32). Már Salamon így figyelmezteti a mindenkorban élő hívőket: „Az Úrnak tanítását, nevelését, útbaigazítását, és helyreigazítását fiam, ne utáld, és ne vesd meg. Se meg ne und, és el ne lankadj az ő oktatásán, vagy amikor megfegyelmez az Igével. Mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja. - azaz próbatételeknek veti alá, - de mint apa a fiát, akit kedvel, akiben örömét leli” (Péld. 3,11-12). Dávid megvallása: „Boldog ember az, akit te oktatsz, helyreigazítsz Uram, és akit megtanítasz  a te törvényedre; Hogy nyugalmat adj annak a veszedelem napján, és hogy megóvd a rossz, káros, ártalmas, gonosz napoktól, míg megásták a sírját a hitetlennek!” (Zsolt. 94,12-13).

240 Korcsok (nothosz): fattyak.

241 Mert: „Az Isten szellem…” (Ján. 4,24). Ő: „minden hústest szellemének Istene!” (4 Móz. 16,22). És Ő az: „… aki szellemet ad minden hústestnek!” (4Móz 27:16).

242 Ezért azt mondja az Úr: „Szentek, a világtól, és annak szennyétől elkülönültek, odaszenteltek, és Isten céljaira elválasztottak legyetek, mert én szent, tiszta, bűn és tisztátalanság nélküli vagyok” (1 Pét. 1,16). És az apostolon keresztül folytatja az Úr: „Mert nem tisztátalanságra, hanem megszentelődésre hívott el minket az Isten” (1 Thess. 4,7).

243 És az eredmény: „És lesz a megigazultság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké” (Ésa. 32,17).

244 Jóbról így beszélnek barátai: „Ímé sokakat oktattál, és a megfáradt kezeket megerősítetted; A tántorgót a te beszédeid fenntartották, és a reszkető, roskadozó térdeket megerősítetted” (Jób. 4,3-4). És a prófétán keresztül megerősíti az Úr a kijelentést: „Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok, és tegyétek erőssé a tántorgó, és roskadozó térdeket” (Ésa. 35,3). És a prófétai szó ma is érvényes: „Kérünk továbbá titeket atyámfiai, testvéreink, intsétek a rendetleneket, a tétlenkedőket, bátorítsátok, biztassátok, vidítsátok fel a félelmes szívűeket, a bátortalanokat, csüggedezőket, gyámolítsátok, törődjetek velük, és támogassátok az erőtleneket, karoljátok fel, oltalmazzátok, nyújtsatok segítő kezet, gondozzátok a betegeket, türelmesek legyetek mindenki iránt, és mindenkivel szemben” (1 Thess. 5,14). És hogy hogyan kell bátorítani, buzdítani, arról így hangzik a kijelentés: „… mit kell hát tenni; mi hát a helyes, testvéreim? Mikor összejöttök, mindeniteknek van zsoltára, dicsőítő éneke, tanítása, az Úrról szóló ismerete, tudásanyaga, nyelve, kijelentése, kinyilatkoztatása, leleplezése, magyarázata. Mindenek épülésre szolgáljanak” (1 Kor. 14,15.26). És nem a napi híreket megbeszélve, hanem: „Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dicséretekben és szellemi énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben, a bensőtökből az Úrnak. A Szent Szellemtől kapott énekekkel bátorítsátok egymást; Énekeljetek az Úrnak teljes szívvel! Énekeljetek neki új éneket. Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának” (Eféz. 5,19-20). Hogy ezt jól tudjátok tenni: „A Krisztusnak beszéde, Igéje lakozzék, és éljen ti bennetek gazdagon, és elevenen, minden bölcsességben. Tanítván és emlékeztetve egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, szellemi énekekkel. Hálával zengedezvén énekeljetek a ti szívetekből, a ti bensőtökből az Úrnak” (Kol. 3,16).

245 Bemerítő Jánosban teljesedett be a prófécia, amelyet így hirdetett meg az Úr: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja, és elegyengeti előttem az utat, és mindjárt eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek, aki után vágyódtok, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok. ímé, eljön, sőt jön már, azt mondja a Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiakhoz téríti, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal, és hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök” (Malak. 3,1; 4.6) Őróla szólt Ézsaiás próféta is: „Egy szó, egy hang kiált: A pusztában készítsétek, és építsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek, és készítsetek egyenes utat a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és süllyedjen le, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává, a dombvidék síksággá. Mert megjelenik az Úr dicsősége, és minden hústest, vagyis minden ember egyaránt látni fogja azt; mert az Úr szája szólt” (Ésa. 40,3-5) Maga Bemerítő János is így tesz bizonyságot arról, hogy a próféták által megjövendölt útkészítő ő: „És ez a János bizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? Erre ő így felelt és monda: Én kiáltó szó, kiáltó hang vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, és készítsetek egyenes utat az Úrnak, amint megmondotta Ézsaiás próféta” (Ján. 1,19.23). Bemerítő János aki útkészítő volt: „így prédikált, ezt hirdetve vala: Térjetek meg, térjetek új felismerésre, változtassátok meg gondolkozásmódotokat; térjetek, forduljatok vissza Isten felé, mert elközelített a mennyeknek országa, a mennyeknek királysága, uralma. Mert Ő az, akiről Ézsaiás próféta szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, és egyengessétek meg, és tegyétek egyenessé az ő ösvényeit” (Mát. 3,2-3). Az Úr így figyelmeztet: „Egyengess sima utat a lábadnak s minden te útaid állhatatosak, biztosak, céltudatosak legyenek. Ügyelj, hogy merre tart a lábad, akkor minden utad biztos lesz. Ne térj el, és ne hajolj el az útról se jobbra, se balra, tartsd távol lábadat a rossztól; mert a jobbra vivő utat az Úr ismeri, a balra tartók pedig sikertelenek, boldogtalanok, szerencsétlenek, gonoszak. Ő azonban egyenesekké teszi ösvényeidet, pályafutásodat, és útjaidat szerencsés véghez vezeti” (Péld. 4,26-27). Az igazak útját Isten készíti el, ezért: „Az igaznak ösvénye egyenes, egyenesen készíted az igaznak a megigazultnak útját. ...”(Ésa. 26,7). És az Úr Jézus kijelentése az Isten által készített útról: „Én vagyok az út…” (Ján. 14,6).

246 Békesség (eiréné) az az állapotot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában.

247 A megszentelődésről így hangzik a kijelentés: „Mert ez az Isten akarata, szándéka, elhatározása, a ti szentté lételetek, a ti megszentelésetek, és Isten céljaira való elkülönítésetek, hogy magatokat a paráznaságtól, a bálványimádástól, ami a házasságtörés, és az Istennel kötött szövetség megtörétésétől megtartóztassátok” (1 Thess. 4,3). „Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre, - megszentelődésre, azaz elkülönülésre a világ szennyétől - hívott el minket az Isten” (1 Thess. 4,7)

248 Így biztat az Úr: „Boldogok a békességre igyekezők, a békeszerzők, akik békét teremtenek, és békességet készítenek: mert ők az Isten fiainak mondatnak” (Mát. 5,19). Ezért: „Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, és tőletek függ, minden emberrel békességben éljetek” (Róm. 12,18). És: „Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják” (Róm. 14,19). Már a prófétákon keresztül így szól az Úr:  „És lesz az igazság, a megigazulás műve békesség, és az igazság, a megigazulás gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké. A megigazulás békét teremt, és az igazság, a megigazulás a békét és a biztonságot szolgálja örökké. Népem békesség hajlékában lakozik majd, biztonság sátraiban, biztonságos lakóhelyeken, gondtalan nyugalomban” (Ésa. 32,17-18). Ezért mindenkinek szól az üzenet: „… Keresse, sőt járjon, és fusson utána, törekedjen rá, kutassa a békességet, kövesse, és törekedjen rá, és gyakorolja azt” (1 Pét. 3,11). Minden gyülekezetnek szól a figyelmeztetés: „Kerüld a rosszat és cselekedjél jót; keresd a békességet és kövesd azt” (Zsolt. 34,15).

249 Kegyelem: (kharisz) olyan tett, amely örömet vált ki, boldogságot hoz. Szószerinti jelentése: öröm. Valaki igyekszik másoknak örömet okozni. Jótétemény valaki iránt, aki az ellenkezőjét érdemelné. „Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása az ember iránt” Így is megfogalmazhatjuk: A kegyelem Isten szeretetének konkrét cselekedetekben való megnyilvánulása az emberért, az emberen és az emberben.

250 Már Mózesen keresztül is hangzik a figyelmeztetés: „Ne legyen azért köztetek olyan férfi vagy nő, nemzetség vagy törzs, amelynek a szíve ma elfordul az Úrtól, Istenünktől, és elmegy, hogy szolgáljon e népek isteneinek. Ne legyen köztetek mérget és ürmöt termő gyökér!” (5 Móz. 29,18).

251 Ez pedig így történt: „Egyszer Jákób valami főzeléket főzött, amikor Ézsaú fáradtan jött meg a mezőről. Ézsau azt mondta Jákóbnak: Hadd egyem ebből a vörös ételből, mert fáradt vagyok! Ezért nevezték el őt. De Jákób azt felelte: Add nekem érte azonnal az elsőszülöttségi jogodat! És monda Ézsaú; Ímé én halni járok, mire való hát nékem az én elsőszülöttségem. Jákób azt felelte: Akkor esküdj meg nekem azonnal! Ézsau megesküdött neki, így adta el elsőszülöttségi jogát Jákóbnak. Jákób meg adott Ézsaunak kenyeret és lencsefőzeléket. És ő evett, ivott, azután fölkelt, és elment. Így veté meg Ézsaú az elsőszülöttséget” (1 Móz. 25,29-34).

252 Így aztán Izsák Jákobot áldotta meg: „És lőn amint elvégezé Izsák Jákóbnak megáldását; és éppen csakhogy kiment vala Jákób az ő atyjának Izsáknak színe elől; az ő bátyja Ézsaú is megjöve vadászásából. És készíte ő is ételt, s vivé az ő atyja elé, és mondá az ő atyjának: Keljen fel az én atyám, és egyék az ő fia vadászatából, és azután áldj meg engem!  És monda néki az ő atyja Izsák: Kicsoda vagy te? És monda: Én vagyok a te elsőszülött fiad Ézsaú. Akkor Izsák elrémüle igen nagy rémüléssel, és monda: Ki volt hát az, aki vadat fogott és behozá nékem, és én mindenből ettem minekelőtte te megjöttél, és megáldottam őt, és áldott is lészen. Amint hallotta vala Ézsaú az ő atyjának beszédét, nagy és igen keserves kiáltással felkiálta, és monda atyjának: Áldj meg engem is atyám. Ő pedig ezt mondta: Öcséd jött be alattomban, és ő vette el a te áldásodat. Az pedig monda: Nem méltán hívják-e őt Jákóbnak? Mert immár két ízben csalt meg engemet; elvevé elsőszülöttségemet, most pedig áldásomat vevé el. És monda: Nem tartottál-e nékem is valami áldást? Felele Izsák és monda Ézsaúnak: Ímé uraddá tettem őt, és minden atyjafiát szolgául adtam néki, gabonával is borral is őt láttam el; mit műveljek azért immár veled fiam? Monda Ézsaú az ő atyjának: Avagy csak az az egy áldásod van-e néked atyám? Áldj meg engem, engem is atyám; és felemelé szavát Ézsaú és sír vala. Felele azért Izsák, az ő atyja, és monda néki: Ímé kövér földön lesz lakásod, és részed lesz az ég harmatjából onnan felül; És fegyvered után élsz, és öcsédet szolgálod. De lészen, amikor ellene támadsz, letöröd igáját nyakadról” (1 Móz. 27,30-40).

253 Ez pedig így történt:  „Az Úr pedig monda Mózesnek: Eredj el a néphez és szenteld meg őket ma, meg holnap és hogy mossák ki az ő ruháikat; És legyenek készek harmadnapra; mert harmadnapon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sinai hegyre. És vess határt a népnek köröskörül, mondván: Vigyázzatok magatokra, hogy a hegyre fel ne menjetek s még a szélét se érintsétek; mindaz, ami a hegyet érinti, halállal haljon meg. Ne érintse azt kéz, hanem kővel köveztessék meg, vagy nyíllal nyilaztassák le; akár barom, akár ember, ne éljen. Mikor a kürt hosszan hangzik, akkor felmehetnek a hegyre. Leszálla azért Mózes a hegyről a néphez, és megszentelé a népet, és megmosák az ő ruháikat. És monda a népnek: Legyetek készen harmadnapra; asszonyhoz ne közelítsetek. És lőn harmadnapon virradatkor, mennydörgések, villámlások és sűrű felhő lőn a hegyen és igen erős kürtzengés; és megréműle mind az egész táborbeli nép. És kivezeté Mózes a népet a táborból az Isten eleibe és megállának a hegy alatt. Az egész Sinai hegy pedig füstölög vala, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben és felmegy vala annak füstje, mint a kemencének füstje; és az egész hegy nagyon reng vala. És a kürt szava mindinkább erősödik vala; Mózes beszél vala és az Isten felel vala néki hangosan. Leszálla tehát az Úr a Sinai hegyre, a hegy tetejére, és felhívá az Úr Mózest a hegy tetejére, Mózes pedig felméne. És monda az Úr Mózesnek: Menj alá, intsd meg a népet, hogy ne törjön előre az Urat látni, mert közülük sokan elhullanak. És a papok is, akik az Úr eleibe járulnak, szenteljék meg magukat, hogy reájuk ne rontson az Úr. Mózes pedig monda az Úrnak: Nem jöhet fel a nép a Sinai hegyre, mert te magad intettél minket, mondván: Vess határt a hegy körül, és szenteld meg azt. De az Úr monda néki: Eredj, menj alá, és jöjj fel te és Áron is veled; de a papok és a nép ne törjenek előre, hogy feljöjjenek az Úrhoz; hogy reájuk ne rontson. Aláméne azért Mózes a néphez, és megmondá nékik” (2 Móz. 19,10-25). „Az egész nép pedig látja vala a mennydörgéseket, a villámlásokat, a kürt zengését és a hegy füstölgését. És látja vala a nép, és megrémüle, és hátrább álla. És mondának Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk. Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek; mert azért jött az Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy az ő félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek. Távol álla azért a nép, Mózes pedig közelebb méne a felhőhöz, melyben az Isten vala” (2 Móz. 20,18-21). „És előjárulátok, és megállátok a hegy alatt; a hegy pedig tűzben ég vala  mind az ég közepéig, mindamellett sötétség, köd és homályosság vala. És szóla az Úr néktek a tűz közepéből. A szavak hangját ti is halljátok vala, de csak a hangot; alakot azonban nem láttok vala” (5 Móz. 4,11-12). „Színről színre szólott veletek az Úr a hegyen, a tűz közepéből. Én pedig az Úr között és ti közöttetek állok vala abban az időben, hogy megjelentsem néktek az Úr beszédét; mert ti a tűztől féltek vala, és nem menétek fel a hegyre, mondván: Ez igéket szólá az Úr a ti egész gyülekezeteteknek a hegyen a tűz, a felhő és a homályosság közepéből hangos szóval, és nem többet; és felírá azokat két kőtáblára, és adá azokat nékem. És lőn, mikor a szót a sötétség közepéből halljátok vala, és a hegy tűzzel ég vala, hozzám jövétek a ti törzseiteknek minden fejedelmével és vénjével; És mondátok: Ímé az Úr, a mi Istenünk az Úr megmutatta nékünk az ő dicsőségét és nagyságát; és az ő szavát hallottuk a tűznek közepéből; e mai napon pedig láttuk, hogy az Isten emberrel szól, és ez mégis él. Most hát miért haljunk meg? Mert megemészt e nagy tűz minket. Ha még tovább halljuk az Úrnak, a mi Istenünknek szavát, meghalunk! Mert van-e olyan ember, aki ha hallotta az élő Isten szavát a tűzből beszélni úgy mint mi, életben maradt? Járulj oda te, és hallgasd meg mind azt, amit mond az Úr, a mi Istenünk, és te majd beszéld el nékünk mind, amit néked mond az Úr, a mi Istenünk, és mi meghallgatjuk, és megtesszük azt” (5 Móz. 5,4-5.22-27).

254 Ezékiel így látja dicsőségben az Urat: „És a mennyezeten felül, amely fejük felett vala, látszék mint valami zafirkő, királyi széknek formája, egy zafírfényű trónus alakja, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül; És látám izzó ércként ragyogni, amelyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség, fényözön vala körülötte, Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség, a fényözön köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája, és látám, és orcámra esém, és hallám egy szólónak szavát” (Ezék. 1,26-28).

255 János apostol megvallása: „És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. És hallék nagy szózatot, amely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük” (Jel. 21,2-3). „És elvive engem szellemben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből. Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága, ragyogása hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta jáspis kőhöz” (Jel. 21,10-11). „És látám, és hallám a királyiszék, a trón, az élőlények és a Vének, a mennyei elöljárók körül sok angyalnak szavát; és az ő számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer vala” (Jel. 5,11). Jób is ezt kérdezi: „Van-e száma az ő sereginek…?” (Jób. 25,3).

256 János apostol bizonyságtétele: És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten trónusa előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és szétválasztásra kerülnek a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint” (Jel. 20,12). És a mennyei Jeruzsálembe: „… nem megy abba be semmi tisztátalan, sem aki utálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé” (Jel. 21,27).

257 Hát: „Járuljunk hozzá igaz szívvel, igaz bensővel, hitnek teljességével, mint akiknek szívük megtisztult a rossz lelkiismerettől a vérrel való meghintés által” (Zsid. 10,22). Mert: „Krisztusnak a vére… megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek” (Zsid. 9,14). Azokért: „Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre…” (1 Pét. 1,2).  És Pál apostol ezt hirdeti: „Mert drága, és nagy áron vétettetek, vásároltattok meg, nagy volt a váltságdíjatok, dicsőítsétek meg tehát, és hordozzátok azért az Istent a ti testetekben, a ti egész lényetekben, és szellemetekben, amelyek az Istenéi” (1 Kor. 6,20). Bizony: „Nagy áron vétettetek meg, nagy váltságdíjat fizetett értetek, ne legyetek, és ezért ne váljatok embereknek rabszolgáivá” (1 Kor. 7,23). És egy  új, szokatlan ének így szól a mennyben: „És énekének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből” (Jel. 5,9). És így folytatja a Szent Szellem Pál apostolon keresztül: „Akiben van a mi váltságunk az Ő vére árán, és a bűnöknek, félre-csúszásoknak, elhajlásoknak bocsánata, és eltörlése, és az elesések elengedése, az Ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Eféz. 1,7). „Aki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson, hogy kifizesse a váltságdíjat, és visszavásároljon minket minden hamisságtól, a törvénynélküli állapotból. És tisztítson önmagának kiváltképpen való, kiváló, különleges, saját választott népet, jó, nemes, derék, vitéz, bátor, becsületes cselekedetekre igyekezőt, aki rajongó követője, képviselője, odaadó híve, amely bátor tettekre törekszik” (Tit. 2,14). „Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő, véres áldozatul, - fedélnek, mint előkép. Ő a frigyláda fedele a Templomban, az irgalom helye, a kiengesztelés - Azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát, és az Ő igazzá tételét megmutassa nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként…” (Róm. 3,25). És hogy ki az, aki önmagát adta mi érettünk, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Szellem titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának, a kihívottak közösségének legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett” (Csel. 20,28). Péter apostol is erről tesz bizonyságot: „Tudván, hogy nem veszendő holmin, nem romlandó, és mulandó dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg, vásároltattatok vissza a ti atyáitoktól örökölt, rátok hagyományozott hiábavaló életetekből, haszontalan, istentelen, értéktelen, üres életmódotokból. Hanem drága, értékes, és becses véren, mint hibátlan, kifogástalan, feddhetetlen, szeplőtlen, folt nélküli, makulátlan, be nem szennyezett, mocsoktalan bárányén, a Krisztusén” (1 Pét. 1,18-19). „És ezért újszövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét” (Zsid. 9,15).

258 És újra hangzik a kijelentés: „Hogyan menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk, és könnyelműen semmibe veszünk ily nagy és jelentős üdvösséget? Amely akkor vette kezdetét, amikor először az Úr hirdette, és azok, akik hallották, és megértették, megerősítették, és biztosították számunkra” (Zsid. 2,3).

259 Először ez akkor történt, amikor az Úr kijelentette magát népének: „ A harmadik napon virradatkor pedig mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen, és igen erős kürtzengés. Ekkor megrémült az egész nép a táborban. Mózes pedig kivezette a népet a táborból Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál. A Sínai-hegy egészen füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy szállt föl, mint a kemence füstje, és az egész hegy nagyon rengett” (2 Móz. 19,16-18). Dávid így folytatja a próféciát: „A hegyek ugrándoztak, mint a kosok, a halmok, mint a bárányok. Hegyek, mit ugrándoztok, mint a kosok, és ti halmok, mint a bárányok?” (Zsolt. 114,4). És amikor feltámadt az Úr, azaz kijött a hústestből: „Amikor Széírből kijöttél, Uram, Jahve Örökkévaló, amikor Edóm mezején lépdeltél, rengett a föld, csepegett az ég is, vizet csepegtettek a fellegek is. A hegyek megrendültek, és remegtek az Úrnak orcája, az Úr, Jahve az Örökkévaló színe előtt, Még ez a Sinai is, az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak az Izráel Istenének színe előtt” (Bír. 5,4-5). És Dávid így folytatja: „Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megremegtek; a mélységek is megrázkódtak. A felhők vizet ömlesztnek; megzendülnek, mennydörögnek a fellegek, és a te nyilaid széjjelfutnak. Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott, és reszketett, megindult és rengett a föld” (Zsolt. 77,17-19). „Oh Isten, mikor kivonultál a te néped előtt, mikor a pusztába beléptél, amikor a sivatagban lépdeltél. Szela. A föld reng, remeg, rázkódik vala, az egek is csepegnek vala Isten színe előtt, ez a Sinai hegy is az Isten előtt, az Izráel Istene színe előtt” (Zsolt. 68,8-9). És Aggeus így prófétál az Úr eljöveteléről: „Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: Egy kevés idő van még, és én megindítom, megrendítem az eget és a földet, a tengert és a szárazt. És megindítok minden népet, és eljön, akit minden népek óhajtanak, és megtöltöm e házat dicsőséggel, azt mondja a Seregeknek Ura” (Agge. 2,6-7).

260 Ezért: „akik élnek a világ javaival, és igénybe veszik, és felhasználják a világ dolgait, akik hasznot húznak a világból, mintha nem élnének vele: mint akik azt nem kényük-kedvük szerint használnák, és mintha nem vennék igénybe, mert elmúlik e világnak ábrázatja, alakja, formája, pompája, külső arculata, megjelenési formája. Mert változik e világ színtere” (1 Kor. 7,31). Hát: „Mert mindaz, ami a világban van, a hústest kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel, a létezés jelenlegi állapotával való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1 Ján. 2,15-17). Ezért tehát úgy éljetek: „Mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek igéje által, amely él és megmarad örökké.  Mert minden hústest olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké. Ez a beszéd pedig az az evangélium, amelyet hirdettek nektek” (1 Pét. 1,23-25). Mert: „a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk” (Fil. 3,18-20). És a kijelentés folytatódik: „Az ég és a föld megváltoznak, más, jobb állapotba mennek át, de az én beszédeim, az én szavaim, Igéim azonban semmiképpen el nem múlnak, semmiképp sem veszítik érvényüket” (Mát. 24,35). És „Drágábbá teszem az embert a színaranynál, és az embert Ofir aranyánál. Ezért az egeket megrendítem, és megindul helyéről a föld is, a seregek Urának búsulása és féktelen haragja miatt, és izzó haragjának napján” (Ésa. 13,6-13). Jóel is erről prófétál: „Tömegek, tömegek! Hatalmas tömeg van a döntés völgyében! Mert közel van az Úrnak napja a döntés völgyében! A nap és hold elsötétednek; a csillagok bevonják, elvesztik fényüket; Az Úr pedig megharsan a Sionról és megzendül és mennydörög Jeruzsálemből, és megrendülnek az egek és a föld; de az Úr az ő népének oltalma menedéke, védelme, és népét megoltalmazza és az Izráel fiainak erőssége!” (Jóel. 3,14-16). Az apostol idézi a Dávid által mondott próféciát: „És: Te Uram kezdetben alapítottad a földet, és a te kezeidnek művei a látható, és láthatatlan egek. Azok elvesznek, el fognak tűnni, de Te változatlanul megmaradsz, és mindazok, mint a ruha megavulnak, tönkremennek. És palástként összehajtod azokat és elváltoznak, megváltoztatod, másmilyenné teszed, és kicseréled, te pedig ugyanaz vagy, és ugyanaz maradsz, és a te esztendeid el nem fogynak, nem érnek véget” (Zsid. 1,10-12). Mert az egész teremtett világ mulandó: „Emeljétek az égre szemeiteket, és nézzetek a földre ide alá. Mert az egek, mint a füst szétfoszlanak, és a föld, mint a ruha megavul, és szétmállik, és lakosai hasonlókép elvesznek, úgy elhullnak, mint a legyek. De szabadításom örökre megmarad, és igazságom, az általam ajándékozott, hit által való megigazulás meg nem romol, meg nem rendül” (Ésa. 51,6). És én: „… ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek, a régire nem is emlékeznek, még csak észbe sem jutnak” (Ésa. 65,17). Az apostolon keresztül pedig kijelentést nyer, hogy miért történik mindez: „Mert a teremtett világ, és a teremtmények, és az egész természet sóvárogva, epedő sóvársággal, feszülten várja az Isten fiainak megjelenését, megnyilvánulását, kijelentését, kinyilatkozását. Mert a teremtett világ hiábavalóság, mulandóság, üresség, haszontalanság, sikertelenség alá vettetett, és minden teremtmény mulandóságnak van alávetve. Nem önként, nem önszántából, készségesen, és szabad akaratból, hanem azért, és az által, aki az alá vetette.  Azzal a nekünk adott reménységgel, hittel és bizalommal, hogy maga a teremtett világ is megszabadul, hogy a teremtett világot is fel fogja szabadítani a romlandóság rabszolgaságától, a mulandóság szolgai állapotából az Isten fiai dicsőségének szabadságára és hogy a teremtett világ is átjut az Isten fiainak dicsőséges szabadságába. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ, és a teremtmények, és az egész természet együtt, és egyetemben fohászkodik, sóhajtozik, nyög, nyöszörög és vajúdik, a szülés fájdalmaiban kínlódik egészen mostanáig. Sőt, nemcsak ez a világ, hanem maguk a Szellem zsengéjének, kezdetének birtokosai, akik mint a Szellem teljességéből az első részlet, mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Szellem zsengéjét, fohászkodunk, sóhajtozunk, és nyögünk magunkban, a mi bensőnkben, a szellemünkben. Várván egy fiú helyére helyezést, hogy méltóvá tétessünk az apa teljes jogaiba, kiváltságaiba, és méltóságaiba való belépésre. A mi testünknek megváltását, a holttestünkből való, váltság általi megszabadítást” (Róm. 8,19-23). Isten azt ígéri: „Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe” (Ézs. 65,17). János apostolnak megadatott, hogy lássa az új teremtést: „Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala. És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony” (Jel. 21,1-2).

261 És így folytatódik a kijelentés: „Mert nem angyalok uralma alá rendelte az eljövendő világegyetemet, és mindent, ami benne van, amelyről szólunk” (Zsid. 2,5). Ő: „Aki országa népévé, és királyokká és papokká tett minket az ő Istenének és Atyjának…” (Jel. 1.6). És beteljesült a Krisztusnépéről hangzó prófécia „Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; bár enyém az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma, papok királysága és szent nép. Ezek azok az igék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak” (2 Móz. 19,5-6). És: „Titeket pedig az Úr papjainak neveznek, Istenünk szolgáinak mondanak. A népek gazdagságát élvezitek, kincseikkel büszkélkedhettek” (Ésa. 61,6). Hát: „Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett, örömmel való döntése a ti Atyátoknak, hogy néktek ajándékozza az országot, a királyságot, a királyi hatalmat” (Luk. 12,32) . Péter apostol így buzdítja a Krisztus népét: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdon - megváltott, megvásárolt, megmentett - megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, nagy tetteit, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára, az Ő fényébe hívott el titeket. Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent, - Isten számára elkülönített, elhatárolt mindentől ami tisztátalan, közönséges - papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, és olyan szellemi áldozatokat vihessetek fel amelyek kedvesek, jól / kedvesen, és szívesen fogadottak Istennek a Jézus Krisztus által” (1 Pét. 2,9.5). És hogy milyen áldozatot vigyünk Isten elé, arról így hangzik a kijelentés: „Annakokáért Ő általa vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét” (Zsid. 13,15). Így teljesedik be a prófécia: „Ti pedig az Úr papjainak hívattattok, Istenünk szolgáinak neveztettek; a népek gazdagságát eszitek, és élvezitek, és azok dicsőségével dicsekedtek, kincseikkel büszkélkedhettek” (Ésa. 61,6). És újra hogy milyen szolgálatot végezzünk, arról így szól a Szent Szellem: „Szabadítsd meg azokat, akik a halálra vitetnek, és akik a megöletésre tántorognak, tartóztasd meg!” (Péld. 24,11).

262 És folytatódik a kijelentés: „Mert az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten ő” (5 Móz. 4,24). Izráel fiai így látták az Úr erejét: „Az Úr dicsőségének jelensége pedig olyan vala az Izráel fiainak szeme előtt, mint emésztő tűz, a hegy tetején” (2 Móz. 24,17). És: „Megrettentek a Sionon a vétkesek, reszketés vett erőt az elvetemülteken: Ki tartózkodhat, ki lakhat közülünk, megemésztő tűzzel? Ki tartózkodhat közülünk örökös izzás mellett?” (Ésa. 33,14). És így szól az Úr: „Nem olyan-e az én igém, mint a tűz - így szól az Úr -, vagy mint a sziklazúzó pöröly?” (Jer. 23,29). „És lészen Izráel világossága tűz gyanánt, és annak Szentje láng gyanánt, és ég és megemészti gazzát és tövisét egy napon” (Ésa. 10,17) Dávid próféciája: „Eljön a mi Istenünk és nem hallgat; emésztő tűz van előtte, s körülte erős forgószél” „Az Úr uralkodik, örüljön a föld... Tűz jár előtte, és köröskörül elégeti az ő szorongatóit” (Zsolt. 50,3; 97,1-3). És a prófécia beteljesedett: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniok” (Csel. 2,1-4) A tűzről és az eleven szénről szóló bizonyságtételek: „Nem olyan-e az én igém, mint a tűz? Azt mondja az Úr...” (Jer. 23,29).  „Hogy mi az eleven szén, arról Ézsaiáson keresztül szól a Szent Szellem: „...látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot. Szeráfok állnak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orcáját fedé be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebeget. És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével! És megrendülnek az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház betelt füsttel. Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim! És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén, vala, amelyet fogóval vett volt az oltárról; És illeté számat azzal, és mondá: Ímé ez illeté ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett” (Ésa. 6,1-6).