2016. január 23.

Ige: A törvényadás oka.

„Mert ha törvényből van az örökség, akkor többé nem ígéretből; Ábrahámnak pedig ígéret által ajándékozta azt az Isten kegyelme*

Micsoda tehát a törvény? A bűnök okáért adatott, a törvényszegések, a törvény áthágásai miatt toldották meg vele az ígéretet, amíg eljő a Mag, akinek tétetett az ígéret; rendeltetvén angyalok által, közbenjáró kezében. Angyalok által lett érvényes, adták parancsba, közvetítő révén, vagyis közbenjáró kezén át** (Gal. 3,18-19)

*És megerősíti a Szent Szellem a kijelentést: „Mert nem a törvény által, és nem a törvény közvetítésével adatott, és szólt az ígéret Ábrahámnak, vagy az ő magvának, hogy e világnak, e világegyetemnek örököse, és birtokosa lesz, hanem a hitnek igazsága által, vagyis a hit általi megigazulás alapján. Mert ha a törvény alá rendeltek, a törvény alapján állók az örökösök, a birtokosok, akkor a hit hiábavalóvá, üressé, hasztalanná, hatástalanná lett, az ígéret pedig érdektelen, haszontalan, semmis, eltöröltetett, hatálytalan, eredménytelenné vált, csődöt mondott, kudarcba fulladt, nincs dolga, megszűnt a funkciója, feladata (Róm. 4,13-14).


**És a kijelentés folytatódik: „A törvény pedig bejött, és azért csúszott be a kegyelem mellett, hogy a bűn, vagyis a félre-csúszás, botlás és elhajlás megnövekedjék, és fokozódjék, bőséges legyen, hogy vele szaporodjék a bukás, és hogy megsokasítsa az elesést. De ahol megnövekedik, megsokasodik, elhatalmasodik, a bűn, azaz: a hibás lépés, botlás, baklövés, melléfogás, ott azt messze felülmúlva a kegyelem, vagyis Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása sokkal inkább bővölködik, és túláradóan kiárad” (Róm. 5,20)

Hogy ki volt a közbenjáró, és miért, azt Mózes kijelentése tartalmazza: „Én pedig az Úr között és ti közöttetek állok vala abban az időben, vagyis akkor, hogy megjelentsem néktek az Úr beszédét, az Úr igéit; mert ti a tűztől féltek vala, és nem menétek fel a hegyre…” ( 5 Móz. 5,5)

 „Ez pedig az áldás, amellyel megáldá Mózes, az Istennek embere, Izráel fiait az ő halála előtt. Monda ugyanis: Az Úr a Sinai hegyről jött, és Szeirből támadt fel nékik, és ragyogott rájuk. Párán hegyéről ragyogott elő, és tündökölt. Tízezer szent közül jelent meg, és érkezett meg szent seregével és jobbján lángoló tűzzel. Jobbja felől tüzes törvény vala számukra(5 Móz. 33,1-2)

„Az egész nép pedig látja a mennydörgéseket, a villámlásokat, a kürt zengését és a hegy füstölgését. És látja, és szemtanúja vala a nép, és megrémüle, és reszketni kezdett, és hátrább, távolabbra álla. És mondának Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk rád; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk” (2 Móz. 20,18-19)

 István vértanú bizonyságtétele a szanhedrin előtt: „Ez ama Mózes, ki az Izráel fiainak ezt mondotta: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istentek, a ti atyátokfiai, a testvéreitek közül, mint engem, hozzám hasonlót: azt hallgassátok. Ez az, aki ott volt a gyülekezetben, a pusztában a Sinai hegyen a vele beszélő angyallal és a mi atyáinkkal. Atyáink és az angyal között volt, aki szólt hozzá a Sínai-hegyen. Ki élő igéket vőn, hogy nékünk átadja” (Csel. 7,37-38)

De: „A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? És megölték azokat, akik eleve hirdették, akik megjövendölték amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek; Akik bár a törvényt angyalok rendelésére, és közvetítésével vettétek, és kaptátok, mégsem tartottátok meg” (Csel. 7,52-53)

Figyelmeztetés a minden korban élő hívőknek: „Annakokáért annál is inkább szükséges nékünk a hallottakra figyelmeznünk, és még jobban kell figyelnünk, hogy valaha és valamiképpen el ne sodortassunk. Mert ha az angyaloktól, angyalok által hirdetett beszéd - ige - erős volt és minden bűn, és törvényszegés, és engedetlenség elvette igazságos büntetését: Mi módon, és hogyan menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk ily nagy üdvösséggel? Amelyet, miután kezdetben, vagyis először az Úr hirdetett, azok pedig, akik hallották, biztosítottak, és megerősítették számunkra” (Zsid. 2,1-3).



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.