Zsoltár 40. Az Úrban bízók éneke; (Héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 40,1 Az éneklőmesternek; [a karmesternek; karvezetőnek] Dávid zsoltára.

Zsolt. 40,2 Várván vártam az Urat, [[(jəhóváh): Jahvét, az Örökkévalót] és hozzám hajolt, és meghallgatta kiáltásomat*

*És így folytatja Dávid: „Várom az Urat, várja az én lelkem, és bízom az ő ígéretében. Várja lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, az őrök a reggelt” (Zsolt. 130.5-6).

Dávidot bármilyen baj éri, a szabadító Istenhez kiált: „Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám, [fordítsd felém] füledet, hallgasd meg az én beszédemet [jusson eléd szavam]. (Más fordítás: Hozzád kiáltok, és segítségül hívlak, és te meghallgatsz, erős hatalmas Istenem)” (Zsolt. 17,6).

„Nyomorúságomnak idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem” (Zsolt. 86,7).

 És megvallja, hogy: „Szeretem az Urat, mert meghallgatja könyörgésem szavát. Felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg csak élek” (Zsolt. 116,1-2).

És: „Meghallgatja az Úr az én könyörgésemet [az én kérésemet], elfogadja az Úr az én imádságomat [és az én esedezésemet figyelembe vette]” (Zsolt. 6.10).

Bizony: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én [Uram], kősziklám, [(selaʿ): kőszálam, szirtem, és erős] kőváram. [(məcúḏáh mácúḏ): erődöm, oltalmam] és [hatalmas] szabadítóm, [megmentőm]. Az én [('él): erős, hatalmas] Istenem, az én kősziklám, [erősségem, segítőm, oltalmam és szabadítóm] Őbenne bízom: [(ḥásah): hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki (pálaṭ): megment, megszabadít, biztonságba helyez]. Az én védőpajzsom, [oltalmazóm] üdvösségem szarva, [üdvösségem záloga, Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás, segítség, szabadulás, biztonság, jólét, erő, hatalom, dicsőség]. Menedékem [akit magasztalok, mentsváram, az én felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken]” (Zsolt. 18,3).

És erre biztatja Isten népét is Dávid:„Várjad az Urat, és [(qáváh): reménykedj az Úrban], légy erős [és bátor szívű, légy férfias]; bátorodjék szíved [('ámac): és megerősíti a te szívedet] és várjad az Urat [(qáváh): reménykedj az Úrban]” (Zsolt. 27,14).

Zsolt. 40,3 És kivont [(ʿáláh): kiemelt, kihúzott, fölvezetett] engem a pusztulás gödréből, [(šá'ôn): a nyomorúság, a szenvedés verméből] a sáros fertőből, [(ṭíṭ jávén): a sárból és iszapból, a bugyborékoló mocsárból] és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén [biztossá tette] lépteimet [Más fordítás: Kiszabadított a sírgödörből, ki az iszapból és mocsárból. Sziklára állította lábamat, és megszilárdította léptemet]*

*És folytatja Dávid: „Mély sárba estem be, (feneketlen iszapba süllyedtem) hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem. Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, (elhomályosodtak) várván Istenemet. Ments ki engem az iszapból, (húzz ki a sárból) hogy el ne süllyedjek; hadd szabaduljak (hadd meneküljek) meg gyűlölőimtől és (az örvénylő) feneketlen vizekből; Hogy el ne borítson (el ne sodorhasson) a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény (a mélység), és a veremnek szája be ne záruljon felettem! Hallgass meg engem, Uram, (jóságos szeretettel) mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám; És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: (Bajban vagyok) siess, hallgass meg engem!” (Zsolt. 69,3-4.15-18).

Igen, Ő meghallgat, és: „Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasé, és az én magas helyeimre [biztos magaslatokra] állít engem. [Más fordítás: Lábam gyorssá tette, mint a szarvas lábát, a magas sziklák csúcsaira vezetett fel]” (Zsolt. 18,34).

„Bizony elrejt [(cáp̄an): megóv, megvéd, megőriz] engem az ő hajlékában [(sóḵ): sátrában] a veszedelem napján, a [(ráʿ jôm): veszélyes, gonosz napon]; eltakar engem sátrának rejtekében, [sátra mélyén] sziklára emel fel [(cur cúr): magas kősziklára helyez] engem” (Zsolt. 27,5).

Hiszen: „Te vagy oltalmam [(siṯəráh séṯer): rejtekhelyem, menedékem, védelmem a háborúságban, mely körülvett engem, és megóvsz engem a bajtól, szorongatástól, nyomorúságtól], Te mentesz meg, Te [(nácar): védsz, és őrzöl meg a] veszedelemtől [(cár car): ellenségtől, és megmentesz a félelemtől]. És [(sáḇaḇ pálêṭ rón): körülveszel a szabadulás örömkiáltásával]! Szela” (Zsolt. 32,7).

Zsolt. 40,4 És új éneket adott szájamba, a mi Istenünknek [('ĕlóhímnak)] dicséretét; sokan látták és megfélemlettek [(járé' báṭaḥ): félik az Urat; s eltelnek az Úr iránt bizalommal], és bíztak az Úrban*

*És újra-és újra arra biztatja Dávid Isten népét, hogy: „Énekeljetek néki új éneket, [(šúr šír): énekléssel ünnepeljétek] lantoljatok [(nḡn): húrt pengessetek] lelkesen, [(jáṭaḇ) vidám szívvel, örömkiáltással; nagy örömmel], harsogón [(tərúʿáh): ujjongó csatakiáltással]” (Zsolt. 33,3).

És újra: „Énekeljetek az Úrnak új éneket; énekelj az Úrnak te egész föld! Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az ő nevét; hirdessétek napról-napra az ő szabadítását. Beszéljétek a népek között az ő dicsőségét, minden nemzet között az ő csodadolgait” (Zsolt. 96,1-3).

És ismét: „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett, (mert csodákat tett); megsegítette őt az ő jobbkeze és az ő szentséges karja (szabadulást szerzett). Tudtul adta az Úr az ő szabadítását, (megmutatta szabadító erejét); a népek előtt megjelentette, és (nyilvánvalóvá tette) az ő igazságát. Megemlékezett az ő kegyelméről és Izráel házához való hűségéről; látták a föld határai mind a mi Istenünknek szabadítását. Vígan énekelj az Úrnak te egész föld; (Ujjongjatok az ÚR előtt az egész földön)! Harsanjatok fel, örvendezzetek és zengedezzetek (Örvendezve vigadjatok, zsoltárt énekeljetek)! Zengedezzetek az Úrnak hárfával, és hangos énekléssel, és (hárfakísérettel zengő éneket)! Trombitákkal (harsonákkal) és kürtzengéssel vigadozzatok, és (ujjongjatok) a király, az Úr előtt!” (Zsolt. 98,1-6).

És ismét: „Dicsérjétek az Urat! Énekeljetek az Úrnak új éneket; dicsérje őt a hívők gyülekezete! Örvendezzen Izráel az ő teremtőjében: Sionnak fiai örüljenek, és (örvendezzenek) az ő királyukban! Dicsérjék az ő nevét tánccal (körtáncot járva); dobbal és hárfával zengjenek néki. Mert kedveli az Úr az ő népét, és (gyönyörködik népében) a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg (győzelemmel ékesíti fel az elnyomottakat)” (Zsolt. 149,1-4).

És Dávid válasza: „Isten! Új éneket éneklek néked; tízhúrú hangszerrel zengedezlek téged” (Zsolt. 144,9).

Az Úr szava: „A régiek ímé beteltek, és most újakat hirdetek, mielőtt meglennének, tudatom veletek. Énekeljetek az Úrnak új éneket, és dicséretét a földnek határairól, ti, a tenger hajósai és teljessége, a szigetek és azoknak lakói. Emeljék fel szavukat a puszta és annak városai, a faluk, amelyekben Kédár lakik, ujjongjanak a kősziklák lakói, a hegyeknek tetejéről kiáltsanak. Adják az Úrnak a dicsőséget, és dicséretét hirdessék a szigetekben” (Ésa. 42,9-12).

És János apostol elragadtatásban látja, és hallja Isten népét: „És látám, és ímé egy Bárány áll vala Sion hegyén, és ővele száznegyvennégyezren, akiknek homlokán írva vala az ő neve, az ő Atyjának neve. És hallék szózatot az égből, mint sok vizeknek zúgását, és mint nagy mennydörgésnek szavát. És hallom hárfásoknak szavát, akik az ő hárfájukkal hárfáznak vala; És énekelnek vala mintegy új éneket a királyiszék (a trónus) előtt, és a négy lelkes állat (a négy élőlény) előtt és a Vének előtt; és senki meg nem tanulhatja vala azt az éneket, csak a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről. Ezek azok, akik asszonyokkal nem fertőztették meg magukat; mert szüzek. Ezek azok, akik követik a Bárányt, valahová megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéikül. És az ő szájukban nem találtatott álnokság (hazugság); mert az Istennek királyiszéke előtt feddhetetlenek” (Jel. 14,1-5).

„És láték a királyiszék és a négy lelkes állat között és a Vének között egy Bárányt állani, mint egy megölettet, hét szarva és hét szeme vala, ami az Istennek hét Szelleme, amely elküldetett az egész földre. És eljöve és elvevé a könyvet a királyiszékben ülőnek jobbkezéből. És mikor elvevé a könyvet, a négy lelkes állat és a huszonnégy Vén leborula a Bárány előtt, mindeniknél hárfák és aranypoharak lévén, jóillatokkal tele, amik a szentek imádságai. És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből” (Jel. 5,6-9).

És Pál apostol is ezt hirdeti a korinthusi szenteknek, kijelentve, hogy ki a száznevennégyezer: „Mert [drága; nagy] áron vétettetek [vásároltattok] meg; [Nagy volt a váltságdíjatok] dicsőítsétek [meg tehát, és hordozzátok] azért az Istent a ti testetekben [(szóma): személyiségetekben] (és szellemetekben, amelyek az Istenéi)” (1 Kor. 6,20). Bizony: „[Nagy] áron vétettetek meg, [nagy váltságdíjat fizetett értetek] ne legyetek [ezért] embereknek (rab)szolgái^” (1 Kor. 7,23).

Zsolt. 40,5 Boldog ember az, aki az Úrba [(jəhóváh): Jahvéba, az Örökkévalóba] vetette bizodalmát, [kinek reménye az Úr neve; nem igazodik a] és nem fordul a kevélyekhez, a [(ráháḇ): gőgös büszkékhez] és a hazugságra [(kázáḇ): becsapásra, megtévesztésre] vetemedettekhez!*

*És: „Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és a kinek bizodalma az Úr” (Jer. 17,7).

Hiszen: „akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el!” (Ésa. 40,31).

„Azért te benned [(báṭaḥ): hisznek, és] bíznak, akik ismerik a te nevedet, [akik igazán ismernek Téged], mert nem hagytad el [soha] Uram, akik keresnek téged, [akik hozzád fordultak segítségért]” (Zsolt. 9,11).

De: „[A gőgösöknek, kevélyeknek] kik csúfolók [és gúnyolódók], ő megcsúfolja azokat [és kigúnyolja, és csúffá teszi]…” (Péld. 3,34).

Jakab apostol is azt vallja, hogy: „... Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja” „...és ő az alázatost megtartja” (Jak. 4,6; Jób. 22,29).

Zsolt. 40,6 Sokat cselekedtél te, Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] Istenem, ['ĕlóhím], a te csodáiddal és terveiddel mi érettünk; semmi sem hasonlítható hozzád; hirdetném és elbeszélném, de többek, semhogy elszámlálhatnám^*

*És így folytatja Dávid: „ Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok” (Zsolt. 139,17-18).

 „Igazságodról beszél a szám és szabadító tetteidről mindennap, bár nem tudom felsorolni őket. Az ÚRnak, az én Uramnak nagy tetteit hirdetem, egyedül a te igazságodat emlegetem” (Zsolt. 71,1516).

Zsolt. 40,7 Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem kívántál^*

*És folytatódik a kijelentés: „Mert nem kívánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl. Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet, oh Isten nem veted te meg!” (Zsolt. 51,18-19).  

Hiszen Te magad mondtad Uram, hogy: „nem fogadhatok el tulkot a te házadból, vagy bakokat a te aklaidból; Hiszen enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken” (Zsolt. 50,9-10).

 „Mert nem az égő- és véresáldozatokról beszéltem őseitekkel, és nem azokról adtam parancsolatot nekik, amikor kihoztam őket Egyiptomból, Hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván: Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jól legyen dolgotok!” (Jer. 7,22-23).

A prófétán keresztül így szól az Úr: „Vajon kedvesebb-e az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!” (1 Sám. 15,22).

„Az igaz és törvényes cselekvést többre becsüli az ÚR, mint az áldozatot” (Péld. 21,3).

Bizony: „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, hogy törvény, azaz ige szerint élj, szeressed az irgalmasságot és törekedj szeretetre, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik. 6,8)

„Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hós. 6,6)

„Hogy ártatlan vér ne ontassék ki a te földeden és a te országodban, amelyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül, és hogy a vér ne legyen rajtad, és ne terheljen vérontás” (5 Móz. 19,10).

Zsolt. 40,8 Akkor azt mondtam: Ímé jövök [itt vagyok]; a könyvtekercsben [a Törvény könyvében] írva van felőlem,

Zsolt. 40,9 Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, [ebben gyönyörködöm] én Istenem, a te törvényed [(tóráh tôráh): Isten útmutatása, tanítása, amelyet az Igében jelentett ki] keblem [(méʿáh): bensőm] közepette van^*

*Az apostol bizonyságtétele a prófécia beteljesüléséről: „Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nékem, Égő és bűnért való áldozatokat nem kedveltél. Akkor mondám: Ímé itt vagyok, (a könyv fejezetében írva vagyon rólam), hogy cselekedjem, óh Isten a te akaratodat. Fentebb mondván, hogy áldozatot és ajándékot és égő, meg bűnért való áldozatokat nem akartál, sem nem kedveltél amelyeket a törvény szerint visznek, Ekkor ezt mondotta: Ímé itt vagyok, hogy cselekedjem a te akaratodat. Eltörli (megszünteti) az elsőt, hogy meghagyja, és (helyébe állítsa) a másodikat, Amely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének (sómatikós: teljes személyének) megáldozása által” (Zsid. 10,5-10).

Az Úr Jézus kijelentése: „Én semmit sem cselekedhetek magamtól. Amint hallok, úgy döntök, és határozok, és az én döntésem igazságos. Mert nem a magam akaratát keresem, nem a saját elhatározásomat követem, hanem annak akaratát, elhatározását kutatom, vizsgálom, és igyekszem követni, aki elküldött engem, az Atyáét” (Ján. 5,30).

„Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem” (Ján. 6,38).

 És: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, és teljesítsem, aki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem, és befejezzem azt a munkát, amivel megbízott” (Ján. 4,34).

Mikor gyermekkorában a szülei keresték, már akkor így válaszolt: „Ő pedig monda nékik: Mi dolog, hogy engem kerestetek? Avagy nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai? És hogy Atyám házában kell lennem?” (Luk. 2,49).

És feladata továbbá az atyának feltétel nélküli engedelmesség, és annak eredménye: „Mert miképpen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké, céltévesztőkké lettek: sok embert a céltévesztés állapotába döntöttek, azonképpen egynek engedelmessége, szolgálatkészsége által sokan megigazulttá lesznek” (Róm. 5,19).

Mielőtt a Golgotára ment, az Úr Jézus, így imádkozott, megvallva, hogy elvégezte a rábízott feladatot: „Én dicsőítettelek, és megdicsőítettelek téged e földön: azzal, hogy elvégeztem a munkát, amelyet reám bíztál, hogy végezzem azt” (Ján. 17,4).

 A munkát, amit az Úr Jézusnak el kell végeznie, már Ézsaiáson keresztül kijelenti a Szent Szellem: „Az Úr Isten, Uramnak, az Úrnak Szelleme van, és nyugszik énrajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak, hogy az alázatosaknak, az elnyomott, szerencsétlen nyomorultaknak örömhírt, és győzelmi hírt vigyek, és mondjak. Elküldött, hogy bekössem a megtört szíveket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást, és szabadon bocsátást; Hogy hirdessem az Úr jókedvének, és kegyelmének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót; hogy tegyek Sion gyászolóira fejdíszt,  adjak nékik ékességet a hamu és gyászfátyol helyett. Örömnek kenetét és illatos olajat a gyász helyett, dicsőségnek palástját és öröméneket a csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az ÚR ültetvényének, az Ő dicsőségére, akik őt ékesítik!” (Ésa. 61,1-3).

 És hogy ez megtörténhessen, le kell tenni, és értük oda kell adni az életét: „Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem, és odaadom az én életemet, hogy újra felvegyem, és visszavegyem azt. Senki sem veszi és nem is veheti azt el én tőlem, hanem én teszem le, én adom oda azt én magamtól. Van hatalmam letenni és odaadni azt, és van hatalmam ismét felvenni és visszavenni azt. Ezt a parancsolatot vettem, és ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól” (Ján. 10,17-18).

És az Úr Jézus kijelenttette, hogy mindezt elvégezte: „Mikor azért elvette Jézus az ecetet, monda: Elvégeztetett! És lehajtván fejét, kibocsátá, kilehelte Szellemét” (Ján. 19,30).

Zsolt. 40,10 Vígan [(bśr): örömhírként / győzelmi hírként] hirdetem az igazságosságot [(ceḏeq): a megigazulást] a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, [(kálá'): nem zárom be számat] te tudod, óh Uram!^*

*Igen: „Felőled lesz [Rólad szól] dicséretem a nagy gyülekezetben [a nagy közösségben]. És teljesítem fogadalmaimat az istenfélők [(járé'): Istent tisztelők] előtt” (Zsolt. 22,26).

És: „Az Úr iránt való fogadásaimat (teljesítem) megadom az ő egész népe előtt (egész népe jelenlétében). Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erős nép között magasztallak téged” (Zsolt. 116,14).

 És: „Magasztallak a nagy gyülekezetben, hatalmas nép között dicsérlek” (Zsolt. 35,18).

„Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, (és nem zárom be számat) te (jól) tudod, óh Uram! Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet; (beszélek hűségedről és szabadításodról) nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat (szeretetedet és hűségedet) a nagy gyülekezetben” (Zsolt. 40,10-11).

„Így éneklem majd a te nevedet szüntelen, hogy beteljesítsem az én fogadásaimat minden napon” (Zsolt. 61,9).

Mózestől kezdve minden hívő, minden időben így dicsőíti az Urat a szabadításért, és mert Ő jó: „Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom” (2 Móz. 15,2-3)

„Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom, és nem félek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm!” (Ésa. 12,2)

„Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem” (Zsolt. 118,14)

„Az Úr az én erőm és pajzsom, Őbenne bízott szívem és megsegíttettem; örvend szívem és énekemmel dicsérem őt. Az Úr az ő népének ereje, és az ő fölkentjének megtartó erőssége” (Zsolt. 28,7-8)

„Ó, Uram, én erőm és mentsváram, menedékem a nyomorúság idején! Hozzád jönnek majd a nemzetek a föld legszéléről is, és ezt mondják: Bizony, hamis isteneik voltak elődeinknek, hiábavalók, egyik sem ér semmit!” (Jer. 16,19).

Zsolt. 40,11 Igazságosságodat [(cəḏáqáh): megigazításodat] nem rejtem el szívemben [(táveḵ): bensőmben], elmondom a te hűségedet és segítségedet [(təšuʿáh təšúʿáh): szabadításodat, megmentésedet]; nem titkolom el kegyelmedet [(ḥeseḏ): szeretetedet] és igazságodat [('ĕmeṯ): valóságodat, hűségedet] a nagy [(raḇ): erős] gyülekezetben^*

*És így folyatja Dávid: „Az Úrnak kegyelmességét (kegyelmes tetteit) hadd énekeljem örökké! Nemzetségről nemzetségre, és (nemzedékről nemzedékre) hirdetem a te hűséges voltodat az én számmal! És az egek dicsérik a te csodadolgodat (az egek magasztalják csodáidat) Uram; a te hűséges voltodat is a szentek gyülekezetében” (Zsolt. 89,2.6).

„Lábam megáll igazsággal, és [(ʿámaḏ míšór míšôr): erősen áll az igazságban, egyenes úton járva]. Áldom [(brḵ): térdet hajtva dicsérem, magasztalom] az Urat a gyülekezetekben [(maqəhéláh maqəhél): kihívottak közösségeiben]” (Zsolt. 26,12).

Hát: „Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, (szeretetéért) és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért (és az emberekkel tett csodáiért)! És magasztalják fel őt a népnek gyülekezetében, és dicsérjék őt a vének gyűlésében!” (Zsolt. 107,31-32).

Zsolt. 40,12 Te, Uram, ne tartsd vissza [(kálá'): ne tartsd távol, ne vond meg] tőlem irgalmadat; kegyelmed, és [(ḥeseḏ): szereteted] és igazságod, és [('ĕmeṯ): hűséged] mindig megóvnak [és (támíḏ nácar): szüntelenül őriznek, védenek] engem^*

*És folytatja Dávid megvallását: „Mert kegyelmed [(ḥeseḏ): szereteted, jóakaratod, jóindulatod, jóságod] szemem előtt van, és hűségedben [('ĕmeṯ): szilárdan, állandóan, biztonsággal] járok-kelek, és [(hálaḵ): élek]” (Zsolt. 26,3).

 „Az Úrra néztem, [az Úr van szemem előtt] szüntelen; mert jobb kezem felől van, [Ő áll jobbomon], ezért meg nem rendülök [meg nem tántorodom, meg nem ingok]. »Más fordítás: Mindig szemem előtt lebeg az Úr, ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak« (Zsolt. 16,8).

„Szemeim mindenha [(támíḏ): szüntelenül, és állandóan] az Úrra [(jəhóváh): Jahvéra, az Örökkévalóra] néznek, [(ʿajin): reá tekintenek] mert ő húzza ki a tőrből lábamat [mert ő (jácá') szabadít ki a (rešeṯ) hálóból]” (Zsolt. 25,15).

„… Hozzád emelem szemeimet (tekintetemet), oh te egekben lakozó (aki a mennyben laksz)! Ímé, mint a szolgák szemei uruknak kezére, mint a szolgalány szemei asszonya kezére: úgy néznek szemeink az Úrra, a mi Istenünkre, mígnem megkönyörül rajtunk!” (Zsolt. 123,1-2).

„Küldd el világosságodat és igazságodat, azok vezessenek engem; vigyenek el a te szent hegyedre és hajlékaidba. Hadd menjek be Isten oltárához, (Istenhez, akinek ujjongva örülök) vigasságos örömömnek Istenéhez, és hadd dicsérjelek téged citerával, (hadd magasztaljalak hárfával) Isten, én Istenem!” (Zsolt. 43,3-4).

Zsolt. 40,13 Mert bajok [(ráʿ): veszélyes, rosszindulatú gonoszok] vettek engem körül, és [('áp̄ap̄) kerítettek be], amelyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim miatt [(ʿávôn ʿáôn): bajok, csapások], amelyeket végig sem nézhetek, amelyek [(jáḵôl jáḵól): legyőztek, felülkerekedtek rajtam]; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem^*

*És így folytatja Dávid: „Mert bűneim [(ʿávôn ʿáôn): törvény nélküli állapotom miatti gonoszságaim] elborítják fejemet [(ró'š) kezdettől]; súlyos teherként, erőm felett [nehezednek rám]” (Zsolt. 38,5). Igen: „Bűneim erőt vettek rajtam; vétkeinket te bocsásd meg” (Zsolt. 65,4).

 Emiatt: „Eláradtak [(ráḥaḇ): igen megsokasodtak] szívemnek [(léḇáḇ): bensőmnek] szorongásai, [(cáráh): nyomorúságai, gyötrelmei] nyomorúságaimból [(məcuqáh məcúqáh): szorongattatásom, és gyötrelmemből] szabadíts meg engem. [Más fordítás: Adj enyhülést szívem gyötrelmének és (jácá'): szabadíts, ments meg, vezess ki bajaimból, szorult helyzetemből, szükségeimből, ínségemből]” (Zsolt. 25,17).

Zsolt. 40,14 Tessék Uram néked [(rácáh): legyen kedves előtted], hogy megments engemet; siess Uram segítségemre!^*

*És így folytatja Dávid a próféciát: „Mert ebek [kutyák] vettek körül engem, [Kutyák falkája ólálkodik körülöttem], a gonoszok serege körülfogott, [gonoszok bandája, gonosztevők zsinatja kerített be]; átlyukasztották [(káráh): átfúrták] kezeimet és lábaimat [(reḡel): lábfejemet]. »Más fordítás: Körülvett engem nagy sereg kutya, a gonoszok (ʿéḏáh): zsinatja körülfogott engem. Oroszlán módjára vetették rá magukat kezemre és lábamra, és átlyuggatták kezemet és lábamat)” (Zsolt. 22,17).

„De te, Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], ne légy messze tőlem [Ne maradj távol, Uram, és ne távoztasd el tőlem segítségedet]; én ('ĕjálúṯ): erősségem, [te vagy segítségem] siess segítségemre [mentésemre; (ʿezəráṯ ʿezəráh): támogass, és figyelj az én oltalmamra]. Szabadítsd [mentsd] meg [oh Isten] életemet a kardtól, [a kardnak élétől] s [ragadd ki] az én életemet a kutyák körmeiből. [Más fordítás: Ments meg engem a fegyvertől, életemet a kutyák hatalmából]. [(ʿánáh): Válaszolj és] ments meg [szabadíts ki] engem az oroszlán torkából [szájából], és a bivalyok szarvai közül [engem, nyomorultat] hallgass meg. [Más fordítás: Engem, szegény, megalázott nyomorultat védj meg a tulkok, és vadbivalyok szarvától, (qeren): erejétől, hatalmától]” (Zsolt. 22,20-22).

És újra: Isten, az én szabadításomra, Uram, az én segítségemre siess, és (ments meg engem)! Oh Isten, ne távozzál el tőlem! (ne légy távol tőlem), Én Istenem, siess segítségemre! Ne hagyj el Uram Istenem, (ne légy távol) ne távolodjál el tőlem! Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm! Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint! Uram! Hozzád kiáltok! Hívlak téged: siess én hozzám (siess segítségemre); figyelmezz szavamra, mikor hívlak téged” (Zsolt. 70,2; 71,12; 38,22-23; 109,26; 141,1).

Zsolt. 40,15 Szégyenüljenek meg és piruljanak,  és [(ḥap̄ér): csalódjanak reményükben] mind, akik életemre törnek, hogy elragadják azt, [(sáp̄áh): mindenki aki életemet el akarja venni]; riadjanak vissza, [(súḡ' áḥór 'áḥôr): hátráljanak meg] gyalázat érje, akik bajomat kívánják [(ḥáp̄éc): akik bajomban gyönyörködnek]^*

*Dávidon keresztül tanít a Szent Szellem harcolni az ellenség ellen:  „Szégyen, gyalázat érje azokat, akik életemre törnek; hátráljanak meg szégyenletesen, és piruljanak, akik vesztemet koholják, akik rosszat terveznek, gonoszat forralnak ellenem; [Héber szöveg: (bvš): csalódjon várakozásában, reményében, (kálám): csúfoltassanak meg, űzzenek csúfot azokból, akik (nep̄eš): életemet (bqš): keresik, követelik. (súḡ): Hátráljanak meg, és ('áḥór 'áḥôr): vonuljanak vissza (ḥap̄ér): megszégyenülve, akik (ráʿ): gonosz, rosszindulatú tervet (ḥášaḇ): gondolnak, és tervelnek ki ellenem]” (Zsolt. 35,4).

„Szégyenüljenek meg, piruljanak, és [(bvš ḥap̄ér): zavarodjanak meg, csalatkozzanak reményükben] együttesen [(jaḥaḏ): teljesen], akik bajomnak [(ráʿ): szerencsétlenségemnek] örülnek [akik nyomorúságomon  (śáméaḥ): örvendeznek]; szégyen és gyalázat, mint [(láḇéš láḇaš): ruha] borítsa be őket, akik felfuvalkodtak ellenem [(gáḏal): akik dölyfösek velem szemben; akik fölényesen beszélnek felőlem]” (Zsolt. 35,26).

 „Öltözzenek az én vádlóim gyalázatba, és burkolózzanak szégyenükbe, mint egy köpenybe!” (Zsolt. 109,29).).

„Szégyenüljenek meg és piruljanak, akik életemre törnek; riadjanak vissza és gyalázat érje őket, akik bajomat kívánják (akik bajomban gyönyörködnek)” (Zsolt. 70,3).

„Uram, ne szégyenüljek meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok szégyenüljenek meg és pusztuljanak a Seolba (és tűnjenek el a holtak hazájában). A hazug ajkak némuljanak el, amelyek vakmerően (kihívóan, gőgösen) szólnak (és beszélnek) az igaz ellen, és kevélységgel és megvetéssel” (Zsolt. 31,18-19).

 Jeremiás próféta is így harcol: „Szégyenüljenek meg, akik üldöznek engem, de ne én szégyenüljek meg; ők rettegjenek, és ne én rettegjek; hozz reájuk háborúság napját, és kétszeres zúzással zúzd össze őket!” (Jer. 17,18)

És Dávid boldogan vallja meg: „Meghallgatja az Úr az én könyörgésemet, az én kérésemet, elfogadja az Úr az én imádságomat [és az én esedezésemet figyelembe vette]. Megszégyenül [és félelem szállja meg, pirulnak, megzavarodnak, és reszketni fognak] majd és igen megháborodik minden ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek [menekülnek, távoznak mind] hirtelen [tüstént, egy pillanat alatt, és szégyent vallanak]” (Zsolt. 6.10-11).

Zsolt. 40,16 Pusztuljanak el az ő gyalázatosságuk miatt, akik azt mondják nékem: Hehé, hehé. [Más fordítás: Rettegjenek szégyenükben, akik hahotázva beszélnek rólam; Dermedjenek kővé szégyenükben, akik gúnyolnak: (he'áḥ): aha! tessék! „Jól van így!”]!^*

*És így folytatja Dávid próféciáját: „Isten, az én szabadításomra, Uram, az én segítségemre siess, és (ments meg engem)! Hátráljanak meg gyalázatosságuk miatt, akik azt mondják nékem: Hehé, hehé! (Távozzanak megszégyenülve, akik hahotázva beszélnek rólam)!” (Zsolt. 70,2.4).

„Ne mondhassák szívükben, ne [('ámar): gondolhassák, és ne dicsekedjenek magukban]: Örüljünk! [(he'áḥ): haha! Aha! Tessék! Ez az, ezt akartuk] Ne mondhassák: Elnyeltük őt [(blʿ): végeztünk vele, elpusztítottuk, megsemmisítettük]! (Zsolt. 35,25).  

Mert: „Föltátották rám szájukat, [hahotázva] azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk. [Más fordítás: (ráḥaḇ): Kitátják ellenem nagyra a szájukat, s azt kiáltják: (he'áḥ): tessék! (rá'áh): Na most majd meglátjuk]” (Zsolt. 35,21).

És folytatja Dávid a próféciát: „Akik engem látnak [(rá'áh): néznek, szemlélnek, nézegetnek], mind csúfolkodnak [(láʿaḡ): csúfolnak, gúnyolnak, kinevetnek, gúnyolódnak] rajtam [gúnyt űznek belőlem]. Félrehúzzák [lebiggyesztik] ajkaikat és hajtogatják [csóválják] fejüket.. . Feltátották rám [(pácáh): fölnyitották ellenem gúnyolva, rágalmazva] szájukat, mint a ragadozó [marcangoló] és [mint zsákmányra éhes] ordító [(šá'aḡ): üvöltő] oroszlán” (Zsolt. 22,8.14).

Az Úr Jézus imája a Golgotán, amikor ott függött ég és föld között: „... gyalázatossá lettem előttük; ha látnak engem, fejüket csóválják. Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint! Hadd tudják meg, hogy a te kezed munkája ez, hogy te cselekedted ezt, Uram!” (Zsolt. 109,25-27)

Az Evangélium bizonyságtétele: Az Úr Jézus a kínoszlopon szenved, és: „Az arra menők pedig szidalmazzák [káromolják; gyalázzák, becsmérelik] vala őt, fejüket hajtogatván [és a fejüket csóválva, és rázogatva]. És ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd [és mentsd] meg magadat; ha Isten Fia vagy, szállj [s lépj is] le a keresztről. [sztaurosz: a kínoszlopról]! Bízott az Istenben; mentse meg [(rüomai): mentse meg, szabadítsa meg, óvja meg, és védelmezze] most Őt [lássuk, hogyan menti meg most Isten; hát ragadja ki most Ő a bajból], ha [ugyan] akarja; mert [hiszen] azt mondta: Isten Fia vagyok” (Mát. 27,39-40.43).

De azt mondja az ÚR: „Feltátották ellened szájukat minden ellenségeid; süvöltenek és csikorgatják fogukat, mondván: Nyeljük el őt! (Elpusztítottuk!) Bizony ez a nap az, amelyet vártunk; megértük, megláttuk! De nem ők, hanem az Úr műve ez: Megcselekedte (véghezvitte) az Úr, amiket gondolt (amit eltervezett); beváltotta szavát, (valóra váltotta, amit megmondott) amelyet szólt eleitől fogva (amit régóta elrendelt); rombolt és nem kímélt, és megvidámította rajtad az ellenséget, (örömöt szerzett az ellenségnek) felemelte szarvát a te szorongatóidnak (támadóidnak)” (Siral. 2,16-17).

És így folytatja az ÚR: „Ki felett örvendeztek? Ki ellen tátjátok fel szátokat és öltitek ki nyelveteket? Nem ti vagytok-é a bűn gyermekei, a hazugságnak magva? (Más fordítás: Mit csúfolódtok, miért jártatjátok a szátokat, miért öltögetitek a nyelveteket? Hiszen ti vagytok a hűtlen népség, a hazug fajzat)” (Ésa. 57,4).

És a prófécia értelmét az Úr Jézus jelenti ki: „Ti az ördög [vagyis: a vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló] atyától valók vagytok [Más fordítás: ti atyátoktól, az ördögtől származtok, (eszte): az ördög atyából vagytok, és hozzá tartoztok]. És a ti atyátok kívánságait [szándékát, ami kedvére van, amit szeret, ami örömet okoz neki] akarjátok teljesíteni [(theló etheló): azt készültök, szándékoztok, azt igyekeztek megvalósítani]. Az emberölő [(anthrópoktonosz): embergyilkos] volt kezdettől [(arkhé): eredetétől] fogva, és nem állott meg az igazságban [(hisztémi): felkelt, fellázadt, és ellenállt a (alétheia): valóságnak], mert nincsen ő benne igazság [mert nem lehet ő magában valóság]. Mikor hazugságot [(pszeudosz): hamisságot, valótlanságot, kitalálást, csalást, becsapást] szól, a sajátjából szól [magából meríti]; mert hazug [(pszeusztész): és csaló] és [(autosz): ő maga a] hazugság atyja” (Ján. 8,44).

A prófécia, az Úr Jézust szenthelyemnek, Jeruzsálemnek, és népek kapujának nevezi: „És mondjad Ammon (jelentése: Tőrőlmetszett; eredeti, önálló) fiainak: Halljátok az Úr Isten (az én Uramnak, az ÚRnak) beszédét (igéjét)! Így szól az Úr Isten: Mivelhogy ezt mondod: Haha! az én szenthelyemre, hogy megfertőztetett…” és (mivel hahotáztál, amikor szentélyemet meggyalázták…) (Ezék. 25,3).

„Embernek fia! Mivelhogy ezt mondá Tírus Jeruzsálemre: Haha! Összetört a népek kapuja, feltárult előttem, felém fordulva nyitva van; én megtelek, ha ő elpusztul. Gazdag leszek, mert rommá lett” (Ezék. 26,2).

Zsolt. 40,17 Örülnek [(śíś śvś): ujjonganak, és ugrálnak örömükben] és örvendeznek [Benned] majd mindazok, akik téged keresnek; [(bqš): akik szeretik a Te üdvösségedet; Akik szabadításodra vágyódnak] azt mondják mindenha [(támíḏ): szüntelenül]: Magasztaltassék fel az Úr, akik szeretik a te szabadításodat. Akik [('áhéḇ 'áhaḇ təšuʿáh təšúʿáh): gyönyörködnek üdvösségükben]^*

 ⁵⁷³ Dávid próféciája a győztesekről: „Örülök és örvendezek [vigadok, és ujjongok] Tebenned, [és Benned van örömöm]. Zengedezem, [magasztalom, és zsoltárral dicsőítem], oh, Magasságos, [Felséges] a te nevedet. Mert: Lesz az Úr nyomorultak [elnyomottak, szegények, összetörtek] kővára, [biztos menedéke], kővár a szükség [a nyomorúság, szorongatás, és veszedelem] idején, és [az alkalmas időben segítője]. Azért te benned [(báṭaḥ): hisznek, és] bíznak, akik ismerik a te nevedet, [akik igazán ismernek Téged], mert nem hagytad el [soha] Uram, akik keresnek téged, [akik hozzád fordultak segítségért]” (Zsolt. 9,3.10-11).

 Hát: „Vigadjanak [ujjongjanak] és örüljenek [(ránan śámaḥ): örömkiáltást hallatva örvendezzenek], akik kívánják, és kedvelik az én igazságomat, és mondják mindenkor: Nagy, és [magasztaltassék] az Úr, ki szolgája békeségét szereti. [Aki (ḥáp̄éc ʿeḇeḏ): gyönyörködik, és örömét leli az Õ szolgájának (šálóm šálôm): békességében, biztonságában, sikerében, épségében, egészségében, teljességében]. (Zsolt. 35,27).

Igen, hadd: „Örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek! Akik szabadításodra vágyódnak, hadd mondhassák mindig, hogy nagy az Isten!” (Zsolt. 70,5).

Zsolt. 40,18 Rólam is, noha én szegény és nyomorult vagyok, az én Uram visel gondot. Te vagy segítségem, szabadítóm, oh Istenem, ne késsél (Héber: De én (ʿání): szerencsétlen, elnyomott és szűkölködő, rászoruló vagyok, és az én uram ('ăḏónáj ḥášaḇ) gondoskodik rólam. Te vagy (ʿezəráṯ ʿezəráh): segítségem, segítőm, szabadítóm, megmentőm, gyámolítóm, támogatóm, aki (pálaṭ): biztonságba helyez) ne késsél, ne késlekedjél, ('áḥar): ne maradj el, Ó Istenem ('ĕlóhím)!^*

*Dávid megvallása: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én [Uram], kősziklám, [(selaʿ): kőszálam, szirtem, és erős] kőváram. [(məcúḏáh mácúḏ): erődöm, oltalmam] és [hatalmas] szabadítóm, [megmentőm]. Az én [('él): erős, hatalmas] Istenem, az én kősziklám, [erősségem, segítőm, oltalmam és szabadítóm] Őbenne bízom: [(ḥásah): hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki (pálaṭ): megment, megszabadít, biztonságba helyez]. Az én védőpajzsom, [oltalmazóm] üdvösségem szarva, [üdvösségem záloga, Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás, segítség, szabadulás, biztonság, jólét, erő, hatalom, dicsőség]. Menedékem [akit magasztalok, mentsváram, az én felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken]” (Zsolt. 18,3).

Ezért: „Minden gondotokat, minden aggályosságot, nyugtalanságot, aggodalmat Őreá vessétek, és minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert néki gondja van reátok, és Ő gondoskodik rólatok” (1Pét 5,7).

 „Semmi felől ne aggódjatok, és semmi gondot ne hordozzatok. Semmi felől ne tépelődjetek, és ne nyugtalankodjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat, és kéréseiteket az Isten előtt” (Fil. 4,6).

Már Dávid ezt tanácsolja: „Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad…” (Zsolt. 55,23).

És az aggodalmaskodás helyett: „Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti, mert ő munkálkodik” (Zsolt. 37,4-5).

Hiszen: „Isten dicsőséges gazdagsága mind a Krisztus Jézusban található. Ehhez a gazdagsághoz mérten fog az én Istenem gondoskodni mindenről, amire szükségetek van; Az én Istenem minden szükségeteket be fogja tölteni a Krisztus Jézusban elhelyezett dicsőséges gazdagságának mértékében” (Fil. 4,19).

Mert: „Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Mert akit az ÚR szeret, az Ő szerelmesének álmában is ád eleget” (Zsolt. 127,2).

Ezért boldogan vallja Dávid: „Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm” (Zsolt. 23,1).

Hiszen: „Gyermek voltam, meg is vénhedtem, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, sem azt, hogy a magzatja, a gyermeke pedig kenyérkéregetővé, vagyis koldussá vált” (Zsolt. 37,25).  

Hát bízzunk az Úrban: „Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle” (1 Ján. 5,14-15).