2015. június 23.

Ige: Az óemberről

„Az Úr titeket is megelevenített, életre keltett, feltámasztott, akik megölötten holtak valátok a ti vétkeitek, hibás lépéseitek, botlásaitok, eleséseitek miatt:

 Melyekben jártatok, és éltetek egykor evilág folyása, életmódja szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint. Igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ama szellem szerint, mely most az engedetlenség, és hitetlenség fiaiban munkálkodik, működik, és tevékenykedik* (Eféz. 2,1-2)

*Amikor az Úr Jézus itt járt a földön, és Szent Szellem erejével kiűzte a démonokat: „A farizeusok, …amikor ezt meghallották, kijelentették: Ez nem űzheti ki az ördögöket másként, csak Belzebubnak, az ördögök fejedelmének a segítségével.” (Mát. 12,24)

Mert: „Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képmása” (2Kor. 4,4)

De nemcsak az övékét: „Mert valamikor mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők” (Tit. 3,3)

És: „Ti is ezeket tettétek egykor, amikor ezekben éltetek; most azonban vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást, és szátokból a gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek az ó embert cselekedeteivel együtt, és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje Őt” (Kol. 3,7-10).

„Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával” (1Kor. 5,8)

„Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát. Pedig ilyenek voltak közületek némelyek: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Szelleme által” (1 Kor. 6,9-11)

„Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. Ne vegyetek tehát részt ezekben. Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei” (Eféz. 5,6-8)

„Bizony, elég volt abból, hogy a múltban a pogányok szokása szerint kicsapongásokban, kívánságokban, részegeskedésekben, dorbézolásokban, tivornyázásokban és szentségtelen bálványimádásokban éltetek” (1 Pét. 4,3)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.