2013. november 3.

A hit tápláléka

Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Istennek szájából származik. MÁTÉ 4,4.

Jézus itt fizikai hasonlattal él egy szellemi gondolat átadásánál. Azt mondja, hogy ami a testnek a kenyér, illetve a táplálék, az az ember szellemének, vagyis a szívének Isten Igéje. Táplálhatod a szellemedet. Táplálhatod a hitedet. Isten Igéje a hit tápláléka.

Smith Wiggleswsortht, a nagy angol prédikátort, akinek a szolgálata során a feljegyzések szerint tizennégy ember támadt fel a halálból, a hit apostolának nevezik. Ő mondta: „Addig sohasem tartom magamat teljesen öltözöttnek, amíg
nincs az Újszövetség a zsebemben. Inkább cipő nélkül indulnék el hazulról, mint a Bibliám nélkül!” Wigglesworth világkörüli utazásai során sok otthonban szállt meg. Úgy mesélik, hogy minden étkezés után, még az éttermekben is, kicsit hátrább húzódott az asztaltól, elővette az Újszövetségét, és azt mondta: „A testet már tápláltuk; most tápláljuk a belső embert.” Aztán felolvasott valamit a hitről, befejezésül pedig rendszerint adott egy kis hitről szóló tanítást.

Megvallás: Én Isten minden Igéjével élek. Táplálom a hitemet. Táplálom a belső emberemet. Táplálkozom a hit táplálékával - Isten Igéjével!

Kenneth Hagin: Hitünk tápláléka napi adagokban/




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.