Az Úr így biztatja választott népét, a Krisztus népét:

„Kérjetek esőt az Úrtól a késői eső idején! Az Úr (alkot viharfelhőket), és villámlást szerez, és ő ad záporesőt és mezei növényeket (és Ő ad kenyeret) mindenkinek” (Zak. 10,1). 

És az Úr válasza a kérésre: „Ímé, újat cselekszem; most készül, (most kezd kibontakozni) avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek, (már készítem az utat) és a kietlenben (a sivatagban) folyóvizeket (fakasztok). Még a mezei vadak is dicsőíteni fognak engem, a sakálok és struczok, hogy vizet szereztem (és vizet fakasztottam) a pusztában; a kietlenben (a sivatagban) folyóvizeket, hogy választott népemnek inni adjak, a népnek, amelyet magamnak formáltam, (és alkottam) hirdesse dicséretemet” (Ésa. 43,19-21) 

Dávid már ezért így magasztalja az Urat: „Bő záport hintesz vala, oh Isten, a te örökségedre, s a lankadót megújítod vala.(Más fordítás: Bőven adtál esőt örökségedre, ó Isten, és a fáradtat megerősítetted)” (Zsolt. 68,10). 

És Péter apostolon keresztül hangzik a kijelentés Krisztus népről: „Ti pedig (Isten tulajdonba vett népe), választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, (és nagy tetteit) aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; Akik hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok (és a kik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok)” (1 Pét. 2,9-10)