Ige: Ő szaporít meg

 „Azokban a napokban, mivelhogy fölötte nagy volt a sokaság, és nem volt mit enniük, magához szólította (magához hívta) Jézus az ő tanítványait, és monda nékik: Szánakozom e sokaságon, mert immár harmad napja hogy velem vannak, és nincs mit enniük; És ha éhen bocsátom haza őket, kidőlnek az úton; mert némelyek ő közülük messzünnen jöttek. Az ő tanítványai pedig (így) felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki (miből tudná valaki ezeket jóllakatni) kenyérrel itt e pusztában?

És megkérdé őket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét. Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé (vagyis megtörte), és adá az ő tanítványainak, hogy eléjük tegyék. És (ők pedig) a sokaság elé tevék. Volt egy kevés haluk is. És hálákat adván (és miután áldást mondott) mondá, hogy tegyék eléjük azokat is. Evének azért, és megelégednek (mert jóllaktak); és fölszedik a maradék darabokat, hét kosárral. Valának pedig akik ettek mintegy négyezren; és (ezek után) elbocsátá őket.

És azonnal a hajóba szálla tanítványaival, és méne Dalmánuta vidékére (jelentése: haltorony; a környékhez tartozó)” (Márk. 8,1-10)

Az Úr Jézus bárhová ment: „És [amikor kiszállt (vagyis kilépett) a hajóból, (vagy a bárkából)] kimenvén Jézus, láta nagy sokaságot [nagy, hatalmas tömeget, és sok embert]. És megszáná [megkönyörült, részvétet érzett, megesett (megindult) rajtuk a szíve, megsajnálta, megszánta] őket, és azoknak betegeit [az erőtleneket, gyengélkedőket] meggyógyítá” (Mát. 14,14)

Dávid így prófétál erről: „Nagyok az Úrnak cselekedetei (és tettei); kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban (és kikutathatják, akiknek csak kedvük telik benne). Dicsőség és méltóság az ő cselekedete (munkája fenséges és ékes), és igazsága megmarad mindvégig (örökre). Emlékezetet szerzett az ő csudálatos dolgainak (emlékezetessé tette csodáit); kegyelmes és irgalmas az Úr. Eledelt ad az őt félőknek; megemlékezik az ő szövetségéről örökké” (Zsolt. 111,2-5)

 Ézsaiás pedig így prófétál, kijelentve, hogy ki jött el a földre, a kietlen sivár pusztaságba: „Virulva virul és örvend ujjongva (és virágba borul és vigad, és vígan örvendezik, része lesz a Libanon (jelentése: a fehér, fehér hegy) pompájában, mert), a Libanon dicsősége adatott néki. Karmel (jelentése: gyümölcsöskert, díszkert, ültetvény) és Sáron (jelentése: síkság, sík föld) ékessége (dísze); meglátják ők az Úrnak dicsőségét, Istenünk ékességét (és méltóságát). Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok (tegyétek erőssé) a tántorgó (a roskadozó) térdeket. Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő (és bosszút áll), az Isten (jön), aki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket! Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak, Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta (és szökellni fog), és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben” (Ésa. 35,2-6)