2012. május 25.

Ige: Az igazi Evangélium


 Az Úr Jézus feltámadása, és a Szent Szellem kitöltetése után az apostolok központi üzenete ez, azt is kijelentve, hogy miért történt mindez: „Izraelita férfiak, halljátok meg e beszédeket (ezeket az igéket). A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert (akit az Isten igazolt) előttetek erők, csudatételek és jelek által. Melyeket ő általa cselekedett Isten ti köztetek, amint magatok is tudjátok. Azt, aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből (az Isten elhatározott döntése és terve szerint) adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára (vagyis kínoszlopra) feszítve megölétek (mert ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek): Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia” (Csel. 2,22-24)

 Pál apostol kísérőivel Thessalonikába érkezett, ahol volt a zsidóknak zsinagógájúk, és: „Pál pedig, amint szokása vala, beméne hozzájuk, és három szombaton át vetekedék (és vitába szállt) velük az írásokból (vagyis az Írások alapján). Megmagyarázva és kimutatva (és bizonyította nekik), hogy a Krisztusnak szükség volt szenvedni és feltámadni a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek néktek” (Csel. 17,2-3)

Mert Ő az: „aki halálra adatott [vagyis halált szenvedett; mert ki lett szolgáltatva] bűneinkért [azaz: vétkeinkért, azaz: félrecsúszásainkért (botlásainkért és elhajlásainkért] és feltámasztatott [vagyis feltámadt] megigazulásunkért [felmentésünkért, vagyis: igazzá nyilvánításunkért]. De Ő nemcsak meghalt, hanem: „...Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lőn azoknak, kik elaludtak” (Róm. 4,25; 1Kor. 15,20)

És minden városban ezt hirdeti az apostol, példát adva minden igehirdetőnek: „Mert azt adtam előtökbe [erre tanítottalak] főképpen [és elsősorban azt hagytam rátok], amit én is úgy vettem [amit magam is kaptam; (melyet én is tanultam)], hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért [vagyis céltévesztésünkért] az írások szerint. És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott [és életre kelt] a harmadik napon az írások szerint (1 Kor. 15,3-4)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.