2012. május 31.

Joel Osteen: Merj hinni!


Készítette: Lisa Szanyel
14,12 A másik Pártfogó ígérete "Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek. (János)

Van egy orvos barátom. Évekkel ezelőtt, amint késő éjszaka hazafelé vezetett az autópályán, látott egy balesetet és megállt, hátha tud segíteni. Halálos kimenetelűnek nézett ki.

Egy fiatalember feküdt a hordágyon, és a mentősök már hosszú ideje küzdöttek érte. Próbálták újraéleszteni. Amikor a barátom odaért, éppen készültek letakarni a fiatalembert. Minthogy orvos volt, megengedték neki, hogy megnézze. Ő a fiatalember fölé hajolt és elkezdett imádkozni érte: „Istenem, adj neki még egy esélyt. Add, hogy visszaköltözzön belé az élet. Add, hogy újra elkezdjen verni a szíve, és beinduljon a tüdeje.” Egy pár percig hittel imádkozott. Nem volt lelkipásztor, és nem volt teológiai képzettsége sem. Egyszerűen csak hitte, hogy Istennel minden lehetséges. Elhitte, amit Jézus mondott, hogy nagyobb dolgokat is fogunk cselekedni.

Mialatt imádkozott, a fiatalember köhögni kezdett. A mentősök majdnem elájultak meglepetésükben. Néhány másodperc múlva kinyitotta a szemét, és nem sokra rá, már fel is tudott ülni. Ez a fiatalember ma is él, teljesen meggyógyult és jó egészségnek örvend. De ha a barátom nem hitte volna, hogy Isten hatalmas dolgokra képes, akkor nem biztos, hogy most itt lenne. Isten arra vár, hogy valaki higgyen a nagyobb dolgokban, nagyobb erőben, nagyobb kenetben, nagyobb befolyásban, nagyobb győzelemben. Arra vár, hogy jöjjön valaki, aki nem szorítja Őt korlátok közé.

Lehet, hogy most ezt gondolod: „Joel, ez nagyon bizarrul hangzik a mai világban.” Igen, de a mi Istenünk bizarr dolgokra képes! El sem tudod képzelni, mit tervez számodra! Isten valami ámulatos dolgot akar cselekedni, hogy megmutassa a nagyságát rajtad keresztül. Nem azért, hogy miénk legyen a dicsőség, hanem azért, hogy Ő dicsőüljön meg. Ha nem szorítod Őt korlátok közé, és hiszel a nagyobb dolgokban, ámulni fogsz azon, amit cselekedni fog.

Józsué pontosan ezt tette. Egy nagy csatát vívott a seregével, és már közel voltak ahhoz, hogy végezzenek az ellenséggel, azonban már későre járt és a nap kezdett lemenni. Józsué tudta, ha nem végeznek velük, akkor erőt gyűjtenek, és újra megtámadják őket. Egy hosszabb napra lett volna szüksége. Legtöbben úgy gondolkodtak volna: „Hát ez nem jött össze. Több időre lett volna szükségem, de hát ez van.” Azonban Józsué nem így tett, ő bátor volt. Felnézett az égre és így szólt: „Nap, maradj veszteg Gibeónban, te is hold, az Ajjálón-völgyben!” (Józsué 10:12) Majd így folytatja a Biblia: „És veszteg maradt a nap, megállott a hold is, míg ellenségein bosszút állt a nép” (Józsué 10:13). „Nem volt ilyen nap sem azelőtt, sem azután, hogy emberi szóra így hallgatott volna az Úr, mert harcolt Izráelért” (Józsué 10:14).

Kedves barátom, hiszem, hogy eljön a nap, amikor álmélkodni fogsz azon, amit Isten cselekszik, ha mersz hinni. Tartsd nyitva Előtte a szíved, legyen Felé várakozásod, és olvasd az Ő Igéjét, hogy a hited növekedni tudjon. Ha első helyre teszed Őt és közel húzódsz Hozzá, akkor meg fogod látni a nagyobb dolgokat, amiket érted cselekszik!

Joel Osteen pastor Lakewood Church, USA

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.