Mát. 17,1 És hat nap múlva magához [maga mellé] vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost,
és felvivé őket magukban [külön] egy
[igen] magas hegyre.
Mát. 17,2 És elváltozott [átalakult]
előttük, [szemük láttára], és az ő
orcája ragyogott [fénylett; világítani kezdett] vala, mint a nap,
ruhája pedig fehér lőn [fehéren
ragyogott, tündökölt], mint a fényesség [úgy vakított, mint a fény,
mint a napsugár; ruhái olyan fehérek lettek, mintha napfényből volnának].
Mát. 17,3 És ímé megjelent [egyszerre
láthatóvá lett] ő nékik Mózes és Illés, akik beszélnek [beszélgettek] vala Ővele [Jézussal].
Mát. 17,4 Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó [kellemes, szép (kitűnő)] nékünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk [állítsunk fel] itt három hajlékot [sátrat], néked egyet, Mózesnek is egyet,
Illésnek is egyet.
Mát. 17,5 Mikor ő még beszél vala, ímé, fényes [fénylő, ragyogó, világos] felhő borítá [takarta;
árnyékolta] be, [hirtelen fénylő köd árnyéka esett rájuk; nagy fényes köd vevé körül]
őket és ímé szózat lőn [és hang
hallatszott] a felhőből [a ködből], mondván: Ez az én szerelmes [kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága] Fiam, akiben én
gyönyörködöm [kiben én megnyugodtam;
ő nyerte el tetszésemet; akiben kedvem telik]: Őt hallgassátok [és reá hallgassatok].
Mát. 17,6 És a tanítványok amint ezt hallák, arcra esének [arcra borultak] és igen megrémülnek [és nagyon (roppant) megijedtek (megrettentek), és nagy félelem fogta el
őket].
Mát. 17,7 Jézus pedig hozzájuk menvén [hozzájuk lépett], illeti [megérintette]
őket, és monda: Keljetek [álljatok]
fel és ne féljetek!
Mát. 17,8 Mikor pedig szemeiket [tekintetüket] fölemelik [felnéztek,
feltekintettek], senkit sem látnak,
hanem csak Jézust egyedül.
Mát. 17,9 És mikor a hegyről alájövének, megparancsolá [meghagyta] nékik Jézus, mondván:
Senkinek se mondjátok el amit láttatok [ezt
a látomást], míg fel nem támadt [életre
nem kelt] az embernek Fia [az
Emberfia] a halálból [a halottak
közül].
Mát. 17,10 És [erre]
megkérdezték Őt az Ő tanítványai, mondván: Miért mondják tehát az írástudók [miért tanítják azt a törvénytanítók],
hogy előbb [először] Illésnek kell eljőnie?
Mát. 17,11 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Illés bizony [valóban] eljő előbb, és mindent
helyreállít;
Mát. 17,12 De mondom néktek, hogy Illés immár eljött, és nem
ismerték meg [nem ismerték fel] őt,
hanem azt művelték [kényük-kedvük szerint
bántak vele, és azt tették] vele, amit [csak]
akartak. Ezenképpen [ilyen módon,
hasonlóan fog] az Emberfia is szenvednie [átélni, megtapasztalni elviselni] majd őtőlük.
Mát. 17,13 Ekkor [látták
be, és] értették meg a tanítványok, hogy Bemerítő Jánosról szól [beszél] nékik.
Mát. 17,14 És mikor [visszamentek
és] a sokasághoz [a tömeghez] értek, egy ember jöve hozzá,
térdre esvén [térdre borult, térdre hullott] Őelőtte [és így kérlelte őt],
Mát. 17,15 És mondván: Uram, könyörülj [segíts] az én fiamon, mert holdkóros [epilepsziás és nagyon sokat]
és kegyetlenül [gonoszul] szenved [és rosszul van]; mivelhogy [sokszor megtörténik vele, hogy] gyakorta
esik a tűzbe, és gyakorta a vízbe.
Mát. 17,16 És [amikor]
elvittem őt a te tanítványaidhoz, és nem tudták [nem voltak képesek; képtelenek voltak] őt meggyógyítani.
Mát. 17,17 Jézus pedig felelvén, monda: Óh hitetlen és elfajult [elfordított,
eltérített, eltévelyedett, elhajlott, fonák, romlott, torz] nemzetség [nemzedék]! Vajon meddig leszek veletek [meddig kell még köztetek maradnom; meddig tűrjelek és hordozzalak titeket]? Vajon meddig szenvedlek
titeket [meddig kell még türelmesnek
lennem veletek; meddig foglak még
elviselni benneteket]? Hozzátok őt [azt
a fiút] ide nékem [hozzám].
Mát. 17,18 És megdorgálá őt Jézus [rákiáltott; ráparancsolt;
keményen, szigorúan rászólt], és kiméne belőle az ördög [a démon, a gonosz szellem]; és meggyógyult a gyermek azon órától fogva [és egészséges lett a gyermek].
Mát. 17,19 Ekkor, [amikor
Jézus egyedül volt] a tanítványok magukban Jézushoz menvén [odamentek
hozzá], mondának néki: Mi
miért nem tudtuk [miért nem voltunk
képesek] azt [a gonosz szellemet]
kiűzni [(kihaj(í)tani)?]
Mát. 17,20 Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek [Mert kevés, gyenge a hitetek, kishitűségetek]
miatt. Mert bizony [igazán] mondom
néktek: Ha [csak] akkora [annyi] hitetek volna, mint a mustármag,
azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem
volna lehetetlen néktek [számotokra].
Mát. 17,21 Ez a fajzat pedig ki nem megy [nem távozik el], hanemha könyörgés [imádság] és böjtölés által.
Mát. 17,22 Mikor pedig [újra
együtt voltak, és] Galileában
jártak vala, monda nékik Jézus: Az ember Fia emberek kezébe adatik [mert
kell, hogy Az Emberfiát átadják majd
az embereknek];
Mát. 17,23 És megölik őt, de harmadnapon föltámad [életre kel]. És [erre] felettébb megszomorodnak.
Mát. 17,24 Mikor pedig eljutottak [megérkeztek] vala Kapernaumba, a kétdrahma-szedők [akik a templomadót szedték] Péterhez
mennek és mondának néki: A ti mesteretek [a
tanítótok] nem fizeti-e a kétdrahmát [a
templomadót]?
Mát. 17,25 Monda: [de]
Igen. És mikor beméne a házba, megelőzi őt Jézus, mondván: Mit gondolsz [hogy vélekedsz] Simon? A föld királyai
kiktől szednek vámot vagy adót? a fiaiktól-e, vagy az idegenektől [vagy másoktól]?
Mát. 17,26 Monda néki Péter: Az idegenektől. Monda néki Jézus:
Tehát a fiak szabadok [ezek szerint a
fiaiknak nem kell fizetni; akkor
tehát a fiak adómentesek].
Mát. 17,27 De hogy őket meg ne botránkoztassuk [fel ne háborítsuk; hogy belénk ne ütközzenek, és tőrbe ne essenek], menj a
tengerre [eredj a tóra], vesd be a
horgot, és vond [fogd] ki az első
halat, amely rá akad: és felnyitván a száját, egy státert [egy ezüstpénzt] találsz [majd]
benne: azt kivévén, add oda nékik én érettem és te éretted [a kettőnk templomadójaként].
18. A gyermekies lelkületről
Mát. 18,1 Abban az órában menének a tanítványok Jézushoz, [és megkérdezték tőle] mondván: Vajon ki
a (leg)nagyobb [leghatalmasabb; fontosabb] a mennyeknek országában?
Mát. 18,2 És előhíván Jézus egy kisgyermeket, közéjük [eléjük] állítja vala azt,
Mát. 18,3 És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek [ha nem változtok meg, ha meg nem fordultok] és olyanok nem
lesztek mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába [királyságába].
Mát. 18,4 Aki azért [annyira]
megalázza magát [annyira kicsivé lesz],
mint ez a kis gyermek, az [lesz] a (leg)nagyobb [leghatalmasabb; fontosabb] a
mennyeknek országában [a mennyek
Istenének királyságában].
Mát. 18,5 És aki egy ilyen kisgyermeket befogad az én nevemben,
engem fogad be.
Mát. 18,6 Aki pedig megbotránkoztat [bűnre, elpártolásra, elégedetlenségre csábít, tőrbe ejt, botlásba visz
csak] egyet [is] e kicsinyek
közül, akik énbennem hisznek, jobb annak [és jobban járna], hogy malomkövet kössenek a nyakára, és [azzal együtt] a tenger mélységébe
vetnék, [a tenger fenekére süllyesztenék].
Mát. 18,7 Jaj a világnak a botránkozások [a kelepcék; a botrányok (a
botlásba vivő alkalmak); a bűn csapdái miatt] miatt! Mert szükség [kikerülhetetlen], hogy botránkozások essenek [történjenek, hogy kelepcék támadjanak, hogy botrányok jöjjenek]; de [mégis] jaj, annak az embernek, aki által
a botránkozás esik [aki által keletkeznek
a kelepcék; és jön a botrány].
Mát. 18,8 Ha pedig a te kezed vagy a te lábad megbotránkoztat
téged [tőrbe ejt, és bűnbe visz, hitszegésre (aposztáziára), elpártolásra,
elégedetlenségre csábít, botlásba, kelepcébe csal]. Vágd le [hiúsítsd
meg, akadályozd meg] azokat és vesd [dobd] el magadtól; jobb néked az [örök] életre sántán [bénán,
nyomorékon] vagy csonkán [ha hiányzik valamelyik testrészed, és úgy]
bemenned [bejutni], hogysem
két kézzel vagy két lábbal [együtt]
vettetned [dobatnad] az örök tűzre [tűzbe].
Mát. 18,9 És ha [pedig]
a te szemed botránkoztat meg téged [visz
bűnbe, botlásba, csal kelepcébe, bűnre csábít],
vájd ki azt és vesd [dobd] el
magadtól; jobb néked félszemmel bemenned az [örök] életre, hogysem két szemmel vettetned a gyehenna tüzére.
Mát. 18,10 Meglássátok [figyeljetek,
és jól vigyázzatok], hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne utáljatok [meg ne vessetek; le ne nézzetek; hogy e
kicsinyek közül egyről megvetőleg ne gondolkozzatok]; mert mondom néktek,
hogy az ő angyalaik a mennyekben [az
égben] mindenkor [szüntelenül,
folyamatosan] látják az én mennyei Atyám orcáját.
Mát. 18,11 Mert az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa [megőrizze, megmentse, kiszabadítsa,
biztonságba helyezze, meggyógyítsa, üdvözítse] azt,
aki elveszett [tönkrement].
Mát. 18,12 Mit gondoltok [mi
a véleményetek]? Ha valamely embernek száz juha van, és egy azok közül eltévelyedik [elkóborol, elcsatangol, mert eltévelyítették, félrevezették,
eltérítették, becsapták]: vajon a kilencvenkilencet nem hagyja-e ott [a hegyekben], és a hegyekre menvén, nem
keresi-e azt, amelyik eltévelyedett [elveszett;
eltévedt]?
Mát. 18,13 És ha történetesen megtalálja azt, bizony mondom
néktek, inkább örvend azon, és [jobban
örül neki], mint a kilencvenkilencen, amely el nem tévelyedett [amelyik nem tévedt el].
Mát. 18,14 Ekképpen [ugyanígy]
a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elvesszen [elpusztuljon, tönkremenjen,
megsemmisüljön] e kicsinyek
közül.
Mát. 18,15 Ha pedig a te atyádfia [testvéred] vétkezik [megbántott;
bűnt követ el] ellened, menj el [menj
oda hozzá] és dorgáld [figyelmeztesd
győzd] meg őt négyszem között [kizárólag
csak egyedül; mutass rá a tévedésére, tárd fel előtte]: ha hallgat rád[és megérti], megnyerted a
te atyádfiát; [testvéredet] [segítettél
hogy megmaradjon mint testvéred];
Mát. 18,16 Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet
vagy kettőt [egy
vagy két testvéredet], hogy két vagy három tanú vallomásával
erősíttessék minden szó [minden vallomás;
hogy két vagy
három száj tanúvallomásán megállhasson minden beszéd, mert minden dolgot két vagy három tanú
szavával kell igazolni].
Mát. 18,17 Ha azokra nem hallgat [elengedi a füle mellett,
figyelmen kívül hagyja és azoknak sem
engedelmeskedik],
mondd meg [jelentsd] a gyülekezetnek [az eklézsiának a kihívott gyülekezetnek]; ha [pedig] a gyülekezetre [az
eklézsiára] sem hallgat [elengedi a füle mellett, figyelmen kívül
hagyja és azoknak sem engedelmeskedik], legyen előtted olyan, mint a pogány
[tekintsd olyannak, mint a nemzetekből valót] és a vámszedő
[akkor úgy kell vele bánni, mint egy
pogánnyal vagy vámszedővel].
Mát. 18,18 Bizony mondom néktek: Amit megköttök a földön [ha bármit kijelentetek, hogy meg van kötve
ezen a földön], a mennyben is kötve lészen; és amit megoldotok [feloldoztok,
kötelétől megszabadítjátok] a
földön [ha bármit kijelentetek, hogy fel
van oldva itt a földön], a mennyben is oldva lészen.
Mát. 18,19 Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy
akaraton [Szó szerint: együtt hangzanak,
azonos véleményen vannak, egyetértenek, megegyezésre jutnak, megállapodnak,
szövetséget kötnek, összhangban] lesznek a földön minden [bármely]
dolog felől [Ez lehet esemény,
tárgy, tény, ügy, téma; feladat, vállalkozás, jogi ügy(let), per. Vagyis: ha közületek ketten egyetértenek a földön
mindabban,], amit csak kérnek [azt
mind], megadja nékik az én mennyei Atyám. (Az meg lesz nékik az én mennyei Atyámtól).
Mát. 18,20 Mert [ugyanis]
ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek [szó
szerint: együvé vezettetnek, összegyűjtetnek, (Isten vezeti /
gyűjti együvé az érintetteket, nem csak puszta emberi kezdeményezésről van szó)]
az én nevemben, ott [mindig jelen] vagyok
közöttük.
Mát. 18,21 Ekkor hozzámenvén Péter, monda: Uram, hányszor lehet
az én atyámfiának ellenem vétkezni [mulasztást
elkövetni, hibázni], és [kell] néki megbocsátanom? Még hétszer is?
Mát. 18,22 Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer
is, hanem még hetvenhétszer, vagy [hetvenszer
hétszer] is.
Mát. 18,23 Annakokáért hasonlatos a mennyeknek országa [királysága] a királyhoz [ahhoz a földi királyhoz], aki számot akar vala vetni [el
akarta számoltatni, számadást akart tartani] az ő (rab)szolgáival.
Mát. 18,24 Mikor pedig számot kezde vetni [amikor hozzákezdett, hogy elszámoltassa őket], hoznak eléje egyet,
aki tízezer [megszámlálhatatlanul sok] tálentommal vala adós.
Mát. 18,25 De nem volt elég pénze visszafizetni a tartozását.
Ezért a király megparancsolta, hogy adják el őt rabszolgának, a feleségével és
a gyermekeivel együtt. Adják el mindenét, amije csak van, mindezeknek az árát
pedig adják oda a királynak fizetségként.
Mát. 18,26 Leborulván azért a (rab)szolga [földre borulva
a földet csókolta] előtte, úgy könyörög
vala néki [és így esedezett; hódolattal úgy kérte], mondván: Uram,
légy türelemmel hozzám [légy hosszútűrő
velem], és mindent megfizetek [s
mindent visszafizetek] néked.
Mát. 18,27 Az úr pedig megszánván azt a (rab)szolgát [könyörülvén,
megesett (megindult) a szíve rajta], elbocsátá őt, és az
adósságot is elengedé néki.
Mát. 18,28 Kimenvén pedig az a (rab)szolga, találkozék eggyel az ő (rab)szolgatársai közül, aki száz dénárral [száz ezüstpénzzel] vala néki adós [tartozott néki]; és megragadván azt [torkon ragadta és], fojtogatja vala, mondván: Fizesd meg nékem,
amivel tartozol.
Mát. 18,29 Leborulván azért az ő (rab)szolgatársa az ő lábai elé, könyörög vala néki [és így kérlelte], mondván: Légy
türelemmel hozzám [légy hosszútűrő velem],
és mindent megfizetek [megadok]
néked.
Mát. 18,30 Ő azonban visszautasította ezt. Sőt elment, és
börtönbe záratta őt, amíg minden tartozását vissza nem fizeti.
Mát. 18,31 Látván pedig az ő (rab)szolgatársai, amik történtek vala, felettébb megszomorodának [nagyon felháborodtak]; és elmenvén,
mindent megjelentének az ő uruknak, amik történtek vala.
Mát. 18,32 Akkor előhívatván őt az ő ura, monda néki: Gonosz [haszontalan,
semmirekellő, hitvány] (rab)szolga, minden adósságodat [tartozásodat] elengedtem néked,
mivelhogy könyörögtél [kérleltél; rimánkodtál] nékem [segítségemet kérted]:
Mát. 18,33 Nem kellett volna-e néked is könyörülnöd a te (rab)szolgatársadon, amiképpen én is könyörültem
te rajtad?
Mát. 18,34 És megharagudván az ő ura, átadta őt a hóhérok kezébe
[a kínzóknak; a poroszlóknak; a
börtönőröknek, hogy tartsák fogva],
mígnem megfizeti mind, amivel tartozik [az
egész tartozást, minden adósságát].
Mát. 18,35 Ekképpen cselekszik [így tesz majd] az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből [bensőtökből] meg nem bocsátjátok,
kiki az ő atyjafiának [testvérének],
az ő vétkeiket [hibás lépéseit, botlásait, baklövéseit, melléfogásait].
Péter
apostol bizonyságtétele: „Mert nem mesterkélt [kitalált, ravaszul kieszelt, mesterségesen kiagyalt] meséket [nem szájhagyomány útján
terjedő elbeszéléseket, vagy kitalált mítoszokat, azaz: meséket, vagy
legendákat] követve [és nem bölcsen
kieszelt hitregék nyomába szegődve] ismertettük
meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát. [erejét] és eljövetelét [megjelenését,
jelenlétét, megérkezését, és látogatását].
Hanem mint akik szemlélői [és szemtanúi]
voltunk az ő nagyságának [fenségének, hatalmas erejének, dicsőségének, és
ragyogásának]. Mert amikor az Atya
Istentől azt a tisztességet [megbecsülést] és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata
jutott: Ez az én szeretett [és szerelmes] Fiam, akiben én gyönyörködöm [aki
elnyerte helyeslésemet; akiben kedvem lelem, és akiben én megnyugodtam, és
akiben én megengeszteltettem]: Ezt az
égből [mennyből] jövő szózatot mi
hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen” (2 Pét. 1,16-18) Már Mózes így prófétált az Úr Jézusról, ezt mondva: „Prófétát támaszt néked az Úr, Jahve az
Örökkévaló a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt
hallgassátok (őreá hallgassatok)! Mind
a szerint (egészen úgy), amint kérted
az Úrtól, Jahve az Örökkévalótól a te Istenedtől a Hóreben a (össze)gyülekezésnek napján mondván: Ne halljam
többé (nem tudom tovább hallgatni) az
Úrnak, Jahve az Örökkévalónak az én Istenemnek szavát, és ne lássam többé
(és nem tudom tovább nézni) ezt a nagy
tüzet, hogy meg ne haljak (mert meghalok)! Az Úr, Jahve az Örökkévaló pedig (így szólt hozzám és) monda nékem: Jól mondták, amit mondtak.
Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat, mint te, és az én
igéimet adom annak szájába, és (ő pedig) megmond nékik mindent, amit parancsolok néki. És ha valaki nem hallgat
az én igéimre, amelyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon (azt én
felelősségre vonom)!” (5 Móz. 18,15-19) És az apostol megerősíti, hogy kiről szólt a
prófécia: „Mert (maga) Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát
támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai (testvéreitek) közül, mint engem (olyat, mint én); azt (őt) hallgassátok mindenben, amit csak szólánd (amit csak mond) néktek. És aki nem hallgat erre a prófétára,
azt ki kell irtani a nép közül” (Csel. 3,22-23) Ézsaiás pedig így beszél az Úr Jézusról: „Ímé (ez) az én szolgám, akit gyámolítok (akit támogatok), az én választottam, akit szívem kedvel (akiben
gyönyörködöm), Szellememet adtam ő belé
(Szellememmel ajándékoztam meg), törvényt
beszél (hirdet) a népeknek” (Ésa.
42,1)
És
őbenne fog beteljesedni a prófécia, amelyet így hirdetett meg az Úr: „Ímé,
elküldöm én az én követemet, és megtisztítja (egyengeti) előttem az utat, és
mindjárt (hamar) eljön az ő
templomába az Úr, Jahve az Örökkévaló akit ti kerestek (aki után
vágyódtok), és a szövetségnek követe,
akit ti kívántok; ímé, eljön (jön már), azt
mondja a Jahve az Örökkévaló a Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz
fordítja (téríti), a fiak szívét
pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal
(hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök)” (Malak.
3,1; 4.6)
Mózesen
keresztül így hangzik a prófécia: „Gonoszak voltak hozzá (elromlottak), nem
fiai (már), a maguk gyalázata;
romlott és elvetemült (hitvány, fonák és hamis) nemzedék (ez)” (5 Móz. 32,5)
Az Úr
azért mondja ezt a tanítványainak, mert nem sokkal korábban történt, hogy: „És
előszólítván [magához hívta] tizenkét tanítványát, (telj)hatalmat [képességet, felhatalmazást,
jogosultságot] ada nékik a tisztátalan [gonosz] szellemek
felett. Hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden(fajta) betegséget [bajt, csapást] és
minden erőtlenséget [és gyengeséget]” (Mát. 10,1).
Az Úr
kijelentése a templomadó (a szent sátor adója) céljáról: „Azután szólt
az Úr, Jahve az Örökkévaló Mózesnek, mondván: Mikor Izráel fiait (a számba
veendőket) fejenként számba
(névjegyzékbe) veszed, adja meg kiki
életének váltságát az Úrnak, Jahve az Örökkévalónak az ő megszámláltatásakor
(adjon mindenki váltságdíjat magáért az Úrnak, Jahve az Örökkévalónak), hogy csapás ne legyen rajtuk (ne érje
őket csapás, romlás, összeomlás, bukás) az
ő megszámláltatásuk miatt. Ezt adja mindaz, aki átesik a számláláson (a
számba vételen): fél siklust a szent
siklus szerint (egy siklus húsz gera); a
siklusnak fele áldozat az Úrnak, Jahve az Örökkévalónak (fele legyen az
Úrnak, Jahve az Örökkévalónak szóló
felajánlás). Mindaz, aki átesik a
számláláson, húsz esztendőstől fogva felfelé, adja meg az áldozatot az Úrnak, Jahve
az Örökkévalónak. A gazdag ne adjon többet, és a szegény (a nincstelen) ne adjon kevesebbet fél siklusnál, amikor
megadják az áldozatot az Úrnak, Jahve az Örökkévalónak engesztelésül a ti
életetekért (amikor megadjátok az Úrnak, Jahve az Örökkévalónak szóló
felajánlást váltságdíjul magatokért, életetekért). És szedd be az engesztelési pénzt (a váltságdíjat) az Izráel fiaitól, és add azt a gyülekezet
(a kijelentés) sátorának szolgálatára,
hogy az Izráel fiainak emlékezetéül legyen az, az Úr, Jahve az Örökkévaló előtt,
(az Úr jelenlétében meglátogatásakor) engesztelésül
a ti életetekért (hogy mint értetek adott váltságdíj emlékeztesse az Urat,
Jahvét az Örökkévalót Izráel fiaira)” (2 Móz. 30,11-16) És az Úr Jézuskijelentése: „Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülted palánkot
építenek (sáncot húznak), és
körülvesznek (körülzárnak) téged, és
mindenfelől megszorítanak (és szorongatnak) téged. És a földre tipornak téged, és a te fiaidat te benned (akik
benned laknak); és nem hagynak te benned
követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg (nem ismerted fel) a te
meglátogatásodnak idejét” (Luk. 19,43-44)
Dávid
ismerte Urát, és ilyen megvallást tesz, példát adva Krisztus népének: „…Uram, Jahve Örökkévaló, nem fuvalkodott fel az én
szívem, szemeim sem láttak magasra
(nem kevély a tekintetem), és nem jártam
nagy dolgok után, erőmet haladó csodadolgok után (nem törekszem arra, ami
túl nagy és elérhetetlen nekem); Sőt
(csitítottam) lecsendesítem és elnémítom magamat, legbelső énemet, mint
anya a gyermekét). Amilyen az
elválasztott gyermek az anyjánál; mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az
én legbelső énem” (Zsolt. 131,1-2)
Pál
apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy miért szükséges hogy
botránkozások (hamis tanok és tanítások)
legyenek, amelyek megosztást, szakadást hoznak a nyájban: „Mert szükség,
[kell is] hogy szakadások [viszály, pártoskodás, meghasonlás, széthúzás; megosztottság] is legyenek köztetek, [körötökben] hogy a kipróbáltak [állhatatosak,
megbízhatóak; hitelesek] nyilvánvalókká (láthatókká) legyenek [megismertessenek; kitűnjenek] ti köztetek. [mert a megbízhatók csak így tűnnek ki közületek]” (1 Kor. 11,19) Az Úr már kijelentette, hogy az Ő népének mit kell
tenni a hamis tanítókkal: „Mikor te
közötted jövendőmondó (próféta), vagy
álomlátó támad és jelt vagy csodát ád néked (tudtodra). Ha bekövetkezik is az a jel vagy a csoda, a
melyről szólott vala néked, mondván: Kövessünk idegen (más) isteneket, akiket te nem ismersz, és
tiszteljük azokat: Ne hallgass efféle jövendőmondónak (prófétának) beszédeire, vagy az efféle álomlátóra. Mert
az Úr, Jahve az Örökkévaló a ti Istenetek kísért titeket (mert csak próbára
tesz benneteket Istenetek), hogy
megtudja, ha szeretitek-e az Urat, Jahvét az Örökkévalót a ti Isteneteket
teljes szívetekből, és teljes énetekből? Az Urat, Jahvét az Örökkévalót a ti
Isteneteket kövessétek, és őt féljétek, és az ő parancsolatait tartsátok meg,
és az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és ő hozzá ragaszkodjatok. Az a jövendőmondó pedig vagy álomlátó
ölettessék meg (Annak a prófétának és annak az álomlátónak pedig meg kell
halnia). Mert pártütést hirdetett az Úr Jahve
az Örökkévaló ellen, a ti Istenetek ellen (mert el akart téríteni
Istenetektől, az Úrtól, Jahvétól az Örökkévalótól), aki kihozott titeket Egyiptom földéből, és megszabadított téged a
szolgaságnak házából; hogy elfordítson (eltántorítson) téged arról az útról, amelyet parancsolt néked az Úr, Jahve az
Örökkévaló a te Istened, hogy azon járj. Gyomláld (takarítsd) ki azért a gonoszt magad közül
(köréből)” (5 Móz. 13,1-6).
A
Szent Szellem kifejti, hogy mik azok a cselekedetek, amelyek halálba visznek,
és mit kell tenni velük: „Öldököljétek meg azért a ti földi
tagjaitokat (azaz tagjaitokban
azt, ami csak erre a földre irányul), paráznaságot,
tisztátalanságot, bujaságot (szenvedélyt), gonosz kívánságot és a fösvénységet (kapzsiságot), ami bálványimádás. Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira. Melyekben ti is jártatok régente (ti is
ezeket tettétek egykor), mikor éltetek
azokban. Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat; haragot,
fölgerjedést (indulatot), gonoszságot
és szátokból a káromkodást (az istenkáromlást) és gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymás ellen (és egymásnak), mivelhogy levetkeztétek amaz ó (régi) embert, az ő cselekedeteivel együtt. És
felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való
ismeretre, aki teremtette azt” (Kol. 3,5-10) „Mert,
ha (hús)test [kívánata] szerint
éltek, meghaltok [minden bizonnyal be fog következni a halálotok] de ha a (hús)test cselekedeteit
[tetteit] a Szellem által megöldöklitek,
[a halálba viszitek; halálra juttatjátok] éltek” (Róm.
8,13) Már a prófétán keresztül így szól a Szent Szellem: „A népek égetett mésszé lesznek, levágott
tövisekké (és mint a kivágott gaz); tűzben
hamvadnak (égnek) el. Halljátok meg távol valók (távol
lakók), amit cselekedtem, és tudjátok meg
közel valók (ismerjétek meg) az én
hatalmamat! Megrettentek a bűnösök
(a törvényen kívüliek, a törvényszegők) Sionban,
félelem fogja el a gazokat (reszketés vett erőt az elvetemülteken, az istentelen,
Isten nélkül élőkön): ki lakhatik (ki
tartózkodhat) közülünk megemésztő tűzzel (perzselő
tűz mellett), ki lakhatik közülünk örök
hőséggel (örökös izzás mellett)? Aki igazságban jár (megigazulásban él) és egyenesen (nyíltan, őszintén) beszél, aki megveti (gyűlöli, utálja) a zsarolt nyereséget, aki kezeit rázván, nem
vesz ajándékot (nem fogad el megvesztegetést hanem elhárítja a kezével), aki fülét bedugja, hogy véres tervet ne
halljon (hallani sem akar vérontásról), és
szemeit befogja, hogy gonoszt (jogtalanságot, igazságtalanságot,
istentelenséget, gaztettet) ne lásson
(Ésa. 33,12-15)
Mert: „Atyámfiai,
[testvéreim] hogyha valaki ti köztetek
eltévelyedik az igazságtól, a [valóságtól], és megtéríti őt valaki. Tudja, és [értse] meg, hogy aki bűnöst [a célt eltévesztőt] térít meg az ő tévelygő
útjáról, életet ment meg a haláltól és sok bűnt [tévedést, hibát] elfedez [befed, betakar, elrejt,
eltitkol; fátylat borít a vétkek sokaságára]”
(Jak. 5,19-20) És azért kell
figyelmeztetni, mert azt mondja az Úr: „És
ha elfordul az igaz az ő igazságától, és cselekszik álnokságot, és én vetek
eléje botránkozást: ő meg fog halni. Ha
meg nem intetted őt, vétke miatt hal meg és elfelejtetnek igazságai, amelyeket
cselekedett; de vérét (életét) a te
kezedből kívánom meg. Ha pedig te
megintetted (figyelmezteted) azt az
igazat, hogy az igaz ne vétkezzék (többé), és ő nem vétkezik többé: élvén él (akkor életben marad), mert engedett az intésnek (a
figyelmeztetésnek), és te (is) a te életedet megmentetted” (Ezék. 3,20-21)
Így töltöd be Isten akaratát,
hiszen az Úr már az Ószövetségben kijelentette, hogy mit kell tenni: „Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd
meg a te felebarátodat (honfitársadat) nyilván
(bátran), hogy ne viseljed az ő bűnének
terhét (hogy ne légy részes a vétkében)” (3 Móz. 19,17) De: „Ne álljon elő egy tanú senki ellen
semmiféle hamisság és semmiféle bűn miatt (mert nem lehet elég egy tanú
senkinek a bűne vagy vétke dolgában sem); akármilyen
bűnben bűnös valaki (és bármilyen vétket követett is el), két tanú szavára vagy három tanú szavára
álljon a dolog (két vagy három tanú szavával lehet érvényes egy ügy)” (5
Móz. 19,15)
Mert: „Vajon járnak-e
ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással?” (Ámós 3,3) Pedig: „Sokkal
jobban van dolga a kettőnek, hogysem az egynek; mert azoknak jó jutalmuk vala
az ő munkájukból. Mert ha elesnek is,
az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedül valónak (az
egyedülállónak), ha elesik, és nincsen,
aki őt felemelje (mert nem emeli föl senki). Hogyha együtt (egymás mellett) feküsznek
is ketten, megmelegszenek; az egyedül való (aki egyedül van) pedig mi módon (hogyan) melegedhetik meg? Ha az egyiket megtámadja
is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél (fonál) nem (egy)hamar szakad el” (Préd. 4,9-12).
Ezértfigyelmeztet
az apostol is: „Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok,
megengedvén (bocsássatok meg) egymásnak, miképpen az Isten is a
Krisztusban megengedett (megbocsátott) néktek”
(Eféz. 4,32).
Jakab apostol így folytatja: „Mert az ítélet irgalmatlan [kiengesztelhetetlen, könyörtelen] az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot [könyörületet], és dicsekedik [büszkélkedik] az irgalmasság [a könyörület] az ítélet ellen [a vád] ellen” (Jak. 2,13) 2).
